Teadélután

Nem beszélhetünk általánosítva A Drogosokról, és a tudatmódosítók azért vannak csak betiltva, mert a politikusok nem akarják, hogy több perspektívából is rá tudjunk tekinteni a dolgokra - többek között ezt tudhatta meg Puzsér Róberttől az, aki az elmúlt két szerda estét a Mika Tivadar Mulatóban töltötte, ahol a kritikus, illetve egy barátja, Farkas Attila Márton heti rendszerességgel tartanak beszélgetéseket / vitákat mindenféle témában. A mostani, a tudatmódosító szerekről való csevej viszont igen hamar átment langymeleg hangvételű mesélésbe a különböző szerek hatásairól, ami hamar világossá tette, előadóink hogyan is viszonyulnak az egész kérdéskörhöz.

Először is tegyük világossá, hogy a drogok tiltásának ezen magyarázata gyakorlatilag azonos színvonalon mozog az "a magyar kormányt azért támadják, mert keresztény-konzervatív irányvonalat képvisel"-féle megmondással, mely duplán is baromság: nevezett fél nem képvisel ilyesmit, de még ha képviselne is, az sem generálna rögvest ilyen válaszreakciókat.

Az természetesen igaz, hogy nem lehet általánosítva "drogosokat emlegetni", hiszen ez felszínes világlátásra vall. Ahogy nem lehet általánosítani nyugdíjasok, metálosok, popsztárok és kortárs magyar irodalom kapcsán sem. Nem lehetne - de valamiért mégis tudunk, nyilván azért, mert vannak általánosan fellelhető sajátosságok. A tudatmódosító szereket fogyasztóknál épp úgy, mint a nyugdíjasoknál.

Az, hogy a tudatmódosító szerek más nézőpontból engedik láttatni az életet, egy olyanból, ami más módon nem tapasztalható meg, egyszerűen nem igaz. A drogozás nem a posteriori ismeret. Ha valóban az lenne, miként az evés, az ivás, a szex, az alvás valóban azok, akkor nem lehetne a drogok hatását visszavezetni tudati folyamatokra, természetes érzetekre. A tudatmódosító szerek természetellenes módon, ezt előidéző anyagok segítségével keltenek fel bennünk olyan érzeteket, melyek valójában nélkülük is megtapasztalhatóak, csak épp más módon. A Puzsér által bemutatott mescalin (egy pszichedelikumról van szó) például épp olyan hatással van a fogyasztóra, mint az álmodás, ráadásul hajszálra pontosan ugyanazzal a teremtő erővel ruház fel, amivel az álmok is sokszor ellátnak bennünket. Kérdés, vajon mi szükség van akkor egy olyan szerre, amely ezt az érzést mesterséges módon is előidézi bennünk.

Puzsér nem késlekedett a válasszal: ezek az eszközök arra vannak, hogy fájdalmat generáljanak bennünk, mert ugyanis a tudás ára nem más, mint a fájdalom. Ha begombázunk, befüvezünk, beszedünk némi hallucinogént, akkor kinyílik a szemünk, más perspektívából tudunk életünkre tekinteni, és utána gyökeresen más irányt igyekszünk szabni napjainknak. Ha beszedünk ilyen szereket, akkor fájdalmasa eszmélünk saját magunkra, és utána egy kicsivel mi is többek leszünk.
Ez az az elképzelés, ami végtelenül leegyszerűsített, buta, valamint gyenge hozzáállásra vall. Az, hogy nekem szükségem van bármiféle tudatmódosító szerre ahhoz, hogy tisztába jöjjek élethazugságaimmal. A beszélgetés közben felvetettem, hogy ez sokkal egyszerűbb és alantasabb módja a tapasztalásnak és az élethazugságokkal való szembesülésnek, mint mondjuk Kierkegaard folyamatos tanulmányozása. A válasz az volt, hogy a) almát hasonlítok a körtéhez, b) majd ha kipróbáltam ezeket, utána pofázzak róluk.
Vagyis, ad absurdum, akkor ítélhetem el a tudatmódosító szerek élvezőit, ha már magam is azzá váltam előtte.

Nevetséges válasz, ami abból fakad megint csak, hogy a posteriori élményként tekintenek egyesek a drogozásra. Azt hiszik, hogy meg is kell tapasztalni őket, hogy tisztában legyünk velük. Azt hiszik, hogy a drogozás egyazon síkon mozog a szexszel. Pedig a drogozás sokkal inkább a pornóval hozható párhuzamba: mindkettő egy mesterséges világot von körénk, mely látszatra pontosan ugyanazzal az élménnyel tesz minket gazdagabbá, mint az eredeti cselekvés.
Aki azt gondolja tehát, hogy az élethazugságainkkal más úton nem tudunk tisztába jönni, mint egy ilyen szer beszedésével, az tulajdonképpen olyasmit állít, hogy a kéj betetőzését máshogy nem ismerhetjük meg, csak ha megnézünk egy pornófilmet.

Márpedig utóbbi megtekintése is sok olyan dologgal gazdagít bennünket, amiben valószínűleg sosem lesz részünk. Sejthetőleg sosem fogunk kislánytestű törpével közösülni, ahogy arra is megvan minden esély, hogy liftben sem fogunk soha japán tinilányokat nőként megerőszakolni. Pedig mennyiben más perspektívából láttatják ezek is az életet! Ahogy minden egyes tapasztalás más nézőpontot kínál. A kérdés tehát az, szükségesek-e ezek a látószögek ahhoz, hogy valami fontosat megtudjunk magunkról.

A válasz egyértelműen: nem. Nem kell begombáznunk ahhoz, hogy a dolgokat rétegzetten, a maguk jelentőségében lássuk meg. Elég "csak" helyette egy életen át művelődni, művelődni, művelődni.
Na persze, ez nem olyan egyszerű módja a megismerésnek, mint az, ha magunkba nyomunk mindenféle szert, és két nap múlva meg is világosodunk. Azt fogjuk képzelni, hogy revelatív erejű élmények birtokába jutottunk, pedig ennek a látszatkatarzisnak semmi köze ahhoz, ami például az embert Kant kategorikus imperatívuszának megismerésekor átél. Egy ember sosem fogja a mescalin hatására úgy gondolni, hogy neki háborúban kötelessége menteni a többi embert, ha teheti - vagy csak egész ritkán van egy ilyen szernek efféle hatása.

Felvetettem azt is, hogy a tudatmódosítóknak sokkal nagyobb marketingje van, mint az ellenük folytatott küzdelemnek. A válasz megint felszínes gondolkodásra vallott ("miért, hol reklámoznak itt ilyeneket? jó, mondjuk a reggae iparágán kívül), pedig az ember azt gondolná, hogy adott számú gombázás után az emberfia már a felszín mögé képes nézni. Akkor pedig igenis látnia kell, hogy a láthatatlan marketing sokkal erősebb, mint bármiféle tudatos reklám. Az, hogy gimnazista osztálykiránduláson melletted mindenki füvezik, valószínűleg téged is ahhoz a gondolathoz fog eljuttatni, hogy neked is így kell tenned.
De a drogprevenciós előadások is gyakorlatilag csak arra jók, hogy egyel több alkalom legyen ezekről beszélni. Hetedikes koromban bejött az osztályunkba egy volt drogos, aki így kezdte beszámolóját: "Tény, hogy egy drogos trip jobb, mint egy magömlés, de...".
A "de" után jöhetett már bármi. Az összes diákban az a fordulat maradt meg, hogy "jobb, mint egy magömlés". Na és általános iskola végén melyik srác tud elképzelni jobbat?

Amikor mindezt felvetettem, rögtön be is soroltak a jelenlegi kormányzat képviselői közé, mondván, én "haszontalan, romkocsmában merengő drogosokról" beszélek, és ezért tiltanám is az egészet, márpedig előbb ismerjem meg, és utána alkossak csak véleményt (olyan érvelés ez, mint amit a kritikusnak szoktak felhozni: "csinálj jobb zenét, és utána beszélj"). Pedig én egyáltalán nem tartom szükségesnek a szerek tiltását: mindenki olyan élethazugságba menekül felőlem, amilyenbe csak akar. Mindenki azt csinál a saját testével, amit csak akar. Felőlem azt is lehet képzelni, hogy kizárólag egyes szerek juttathatnak el egy adott tudatállapotba, és ilyenformán új perspektívát kínálnak az élethez. Nyugodtan lehet a revelációt ilyen törzsi módszerekkel kicsikarni, csak magát fogja vele átverni az a háromgyerekes anya, aki bőszen támadt rám a beszélgetés közben, mondván, "bocsi, próbáltad te ezeket már?". Persze törvényileg érthető, miért vannak tiltva, mint ahogy az is világos, hogy
csak ezen illegalitás miatt gondolják a legtöbben izgalmasnak ezen szereket.

A tudatmódosító szerek tehát nem valós kreativitással ruházzák fel használójukat. Az ilyesmivel élő író/költők - bármilyen fájó is -, nem ezek hatására voltak képesek megírni korszakos jelentőségű műveiket, hanem eleve rendelkeztek az ehhez szükséges teremtő képzelettel. A tudatmódosító szer viszont nem ezt a fajta kreatív szellemet adja át neked, hanem annak hatalmába kerít, úgy, hogy a legritkább esetben fogod te irányítani a vízióidat.
Egyébként abban abszolút igaza van Puzsérnak, hogy kultúrák különbözőségéről van szó. A nyugati kultúrának nem része a hasonló drogok elfogadottsága, szemben mondjuk a kávéval vagy az alkohollal. Már csak azt kell eldönteni, hogy mi melyik kultúrkörhöz kívánunk tartozni. Primitív törzsekéhez, akik mindenféle szerek hatására képesek bizonyosféle reveláció elérésére, vagy a huszonegyedik századi, nyugati kultúrához, melynek drogja egyértelműen a művészetek terén keresendő. Ezt a legjobban éppen egy kritikusnak kellene tudnia.

És bármilyen nagyívű konyhafilozófiát vont is Puzsér a tudatmódosítók köré, a végére teljesen világos lett, hogy a legritkábban érez bárki is ezekre késztetést akkor, amikor begombázik, vagy amikor elteker néhány g-t. A beszámolók alapján sokkal inkább az jött ki, hogy a delikvensek a vonatkozásnélküliség helyett ilyenkor kezükben a fejükkel sétáló embereket akarnak látni, illetve bársonynak képzelve a betont, azt a barinőkkel hosszasan viháncolva szeretnék simogatni. Mert ez olyan szórakoztató.

Na nem, nem senki által nem legitimált hitelminősítő cégek, de még csak nem is titokzatos pénzügyi körök. Legalábbis nem elsősorban. Magyarországot nem mások támadják, mint a brit filmszínészek, közülük is legfőképpen Hugh Grant! Ennek pedig több lehetséges magyarázata lehet:

1. Amerikában és az Európai Unió más országaiban mára a magyar sajtószabadság egy oltári jó poénná vált. Celebek sokasága kacag azon, hogy az LMP és a Népszava kétnaponta eltemeti a médiaszabadságot, és egyre inkább úgy gondolják, ez valóban egy kiváló lehetőség egymás szórakoztatására. Hugh Grant így valószínűleg egy részegen elvesztett fogadás miatt kényszerült arra, hogy percekig nyilatkozzon a korlátozott magyar sajtószabadságról úgy, hogy közben nem röhögheti el magát. Ha valóban ez a helyzet, hamarosan számíthatunk a demokráciánk állapota és a Klubrádió miatt aggódó 50 Cent-tel, Christiano Ronaldóval, valamint Kim Dzsong-Un-nal.

2. A brüsszeli páneurópai konferencia és Hugh Grant nyilatkozata valójában egy a Marslakók mintájára lezajlott filmforgatás volt, melynek keretében az Igazából Szerelem 2 jeleneteit rögzítették. Mi csak azért gondoltuk a valóságnak az egészet, mert ennyire mélyen vagyunk a Balkánban.

3. Hugh Grant gyurcsányista. Ezen sem lepődnénk meg, igenis lehetséges, hogy a Sármos Filmszínész és az Európai Értelemben Vett Demokrata korábban haverok voltak, és a jellegzetes miniszterelnöki koreográfiát eredetileg Gyurcsány találta ki, csak aztán trükkös pályázatfeltételek kiírásával a táncot áron alul értékesítette Hugh Grant-nek - mindezt azért, hogy cserébe exminiszterelnökünk bejuthasson a legelőkelőbb uniós fogadásokra.
A magyar baloldal pedig nem is találhatna alkalmasabb személyt miniszterelnök-jelöltnek a Bajnai Gordonra hajazó Grant-nél. Tippünk a színész számára: ha nem tudja, hogyn kezdjen neki az egésznek, a legjobb, ha elmegy aggódni Kálmán Olgához. De az sem fog megártani, ha Zárug Péter Farkas és Tóth Gy. László helyett inkább Heller Ágnessel és Konrád Györggyel ismerkedik meg.

Először is, szögezzük le, hogy egyáltalán nem szimpatizálok Budaházy Györggyel, véleményével és főleg módszereivel nem igazán értek egyet, szabadságharcosnak sosem tartottam. Csakhogy az a szomorú valóság, hogy szabadságharcost nem a Magyarok Nyilai, nem a Hunnia Mozgalom és nem is a Jobbik csinált belőle: azok avatták honvédő, hazafias katonává, akik terrorcselekmények megtervezésére vonatkozó homályos magyarázatokkal indokolva két éven keresztül előzetes letartóztatásban tartották, és már azóta is lassan egy éve húzzák az ügyét, mint a rétestészta.

Miközben 2006-ban rendőri segítséggel végigvertek a tüntető tömegeken, és jó pár ártatlan járókelőt bántalmaztak brutálisan, addig az ezt levezénylő Gergényi Péter rendőrtábornokot akkor kitüntették, míg az állam ellen állítólag szervezkedő Budaházyt két évre rabosították, és széles tömegek előtt egyenlőségjelet vontak közte és a terror fogalma között.

Lehet, hogy Budaházyék tényleg terveztek robbantásos akciókat kormányirodákban és politikusok otthonában. Lehet, hogy tényleg ők dobtak Molotov-koktélt Kóka János nyaralójába. Lehet, de amíg semmit nem bizonyítanak, nem éppen jogállami dolog valakit ítélet nélkül, évekig előzetes letartóztatásban tartani, majd hirtelen, mindenféle újabb fejlemény nélkül hirtelen áthelyezni házi őrizetbe. Ami megint több kérdést vet fel.

Ha Budaházyék terrorcselekedeteikkel az alkotmányos rend és a béke megbontására törtek, minek köszönhette, hogy két év után végre kiszabadult a börtönből?

Mert ha végre-valahára pont kerül az ügy végére, és bebizonyosodik Budaházyék ártatlansága, akkor bizony jelentős kártérítés illeti meg őt a jogtalan fogva tartásért is. Nem lehet egy embert mondvacsinált okokkal szabadságában korlátozni, nem lehet őt a közvélemény előtt köztörvényes bűnözőként beállítani; de az utca emberének sincs joga ahhoz, hogy azért drukkoljon egy közszereplő elítéléséért, mert nem szimpatikusak neki a nézetei.

A Kúria most felmentette Budaházyt annak vádja alól, hogy 2006 és 2007 között született írásaival elő igyekezett készíteni az alkotmányos rend erőszakos megbontását - bár az ítélet szerint a szólásszabadság határait súrolta, de ennek ellenére nem követett el törvénysértést. Marad a terrorcselekmények előkészítésének vádja, ami jelenleg addig jutott, hogy ki kell fizetnie Budaházynak 200 ezer forintot a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért, a vörös csillag lefeszegetéséért. Elképesztő.

Ha egyszer végre lezárul az ügy, és a terrorcselekedetek előkészítését sem tudják hitelt érdemlően bizonyítani, Budaházy számára jelentős kártérítési összeget kell eszközölni. A közzel szemben pedig minden érintett szégyellheti magát, amiért szabadságharcost gyártottak ebből a súlytalan, nagy igazságokat soha nem mondó emberből, és elősegítették ennek kapcsán is a Jobbik sikeres társadalmi megerősödését. Merthogy bár nem volt ez olyan nyomós ok a radikalizálódásra, de a 2006-os rendőrterror, az őszödi beszéd és a kormányzati szinte emelt korrupció mellett az ilyen abszurd és ködös jogi hercehurcák is sokat tettek a szélsőségek megerősödésének érdekében.

Hónapok óta, mint cunami, jönnek fel a huszadik század legkomolyabban vett ideológiai küzdelmei, melyek ma is releváns jelenségként tűnnek fel egyesek szemében, abszolút megkövetelve ezzel a jó pár évtizeddel lemaradt retorikát, dühödt árokásást.

Horthy után Szálasi? Nyilas-e a Nemzeti Alaptanterv? Na és megjött Prohászka is - mert a jobboldal szerint antiszemitának lenni talán még érdem is.

Értelmes ember hogy képes még 2012-ben is ekkora baromságokat mondani?

Először is, kedves barátaim, Horthy és Szálasi között csak a temporalitás lát folytatólagosságot, tartalmilag akkora szakadékok vannak köztük, hogy azt szavakkal ki sem lehet fejezni. Hogy Horthy nem volt elég erős, nem lépett fel időben, még némi kétely is szorult belé a zsidósággal szemben? Tagadhatatlan. Személy szerint én sem magasztalnám tevékenységét, jelesebb személyiségek szép számban akadnak ehhez a magyar történelemben, vagy akár a korszakban is. Salkaházi Sára például sokkal nagyobb tiszteletet érdemelne.

Na de demokráciában élünk, kedveskéim. Mindenki azt tisztel, akit akar. Magánszemélyek akkor állítanak szobrot Horthynak, amikor akarnak. Nem kell ezt szeretni, kérem. De azzal vádaskodni,hogy ez állami szintre van emelve, nos, ez igazán undorító, és gyakorlatilag épp annyi ésszerűség van benne, mint az "Orbán király akar lenni"-féle megmondásokban. Nagyon is jól teszi az állam, ha nem szól bele ebbe, mint ahogy az is helyes lépés lenne tőle, ha kiégett írók értelmetlen publicisztikáira sem reagálna.

Mert arányérzékkel rendelkezni, az igen nagy erény, elvtársak. Azt jelenti, hogy nem ordítozunk Horthy-fasizmusról a rendszerváltás után 22 évvel, és egy lektűríró tananyagba kerülése kapcsán sem kiáltunk nyilast és szálasistát. Csupán csak azért, mert tisztában vagyunk vele, hogy irodalmi színvonaltalansága a fő gond Nyirő művészetével, épp ezért nem is nagyon kell kötelezővé tenni őt épp úgy, ahogy Rejtő Jenőt, Szilvási Lajost és Jókai Annát sem. Most, hogy ezt szerencsésen felismertük, meg is van a feladat: hosszú-hosszú tanulmányokban elemezni, miért számít ugyan népszerű, ámde fércmunkának Nyirő és Wass releváns munkássága. Hajrá! És mi az, amit nem teszünk? Megvan már? Nem írogatunk az ÉS-ben arról, hogy nyilasok köré emelnek kultuszt. Mert értelmes, gondolkodni és súlyozni képes emberek vagyunk.

1927-ben meghalt püspököt nem kiáltunk ki vélt vagy valós antiszemitizmusa miatt szalonképtelennek. Ez evidencia lenne, de sajnos sokan megrekedtek a píszí agyrémek szintjén, ezért illik bennük is tudatosítani. És azt is képesek vagyunk felfogni, hogy nem minősül antiszemitának az, aki nem faji alapon ítéli meg a zsidóságot, hanem kulturális-szociológiai értelemben fogalmaz meg róluk negatív véleményt. Emiatt vitába lehet szállni, de szalonképtelennek kikiáltani, nos, az nem fog menni demokráciában.

Akik ma antiszemitizmusról üvöltöznek, azok táplálják a zsidókkal szembeni ellenérzéseket. Akik Nyirő politikai hitéről picsognak írói megítélése helyett, azok az irodalmi elit ideológiai fogságáról győzik meg az átlagembert. Akik a horthyzmus visszatéréséről képzelegnek, azok felébreszthetik a gyanút a bolsevizmus jelenvalóságának kapcsán.

Köszöntök mindenkit a huszonegyedik században! Ott, ahol az antiszemitizmus, a fasizmus, a kommunizmus, a horthyzmus és a hungarizmus nem releváns fogalmak már. Tessék végre felébredni!

Szarvas Koppány Bendegúzból a baloldalon még bárki lehet. Mármint teljesen komolyan: az Ifjú Demokraták elnökeként megvan már nála az izgalmas mozgalmárság, a hőn szeretett párt (Demokratikus Koalíció) kiscsoportjának a közéletben való irányítgatása, miként anno Gyurcsány is KISZ-esként kezdte hosszú-hosszú karrierjét. Bár Koppány neve a galgagyörki Jobbik ifjúsági tagozatára predesztinálná, ő mégis inkább dániel péter-i magasságokba emelkedve dönt az összes Horthy-szobor meglátogatása és feldíszítése mellett - de kizárólag törvényes, alkotmányos keretek között, ahogy tette azt Gyurcsány Ferenc is az alkotmányos blokád során.

Ha kell, látványos cselekedetekkel szólal fel az igazság és a demokrácia mellett, és hangos szóval próbálja elkergetni a Szélsőséges Nácit a Corvinusról, de ha éppen úgy adódik, hát az értelmiségit is örömmel játssza el a tévében a lelkes fiatalember. Ha pedig cselesen sikerül becsempésznie magát az ATV-be egy gatyaletolós akció keretében, hát gyorsan el is hebegi szerelmi vallomását a Nagybecsű Műsorvezetőnő irányába: Koppány szíve ugyanis kizárólag Olgáért dobog (jézusom, mint egy szerelmi történet '56-ban a magyar szabadságharcos és a szovjet katona özvegye közt), és ha teheti, meg is vallja a szeretett nőnek, hogy mekkora büszkeség számára itt lennie azzal, "akitől még Orbán Viktor is retteg". Igazán baloldali módszer a tisztelet kiváltására!

Persze sajnos nincs mindig ekkora szerencséje Koppánynak, és van, hogy csak az ATV Start-ba jut be. A Csókakőn avatott Horthy-szobor feltáblásítása például ilyen, bár azért az is kell ehhez, hogy összevont szemöldökű jobbikos aktivisták lökdössék meg őket: kiváló alkalom Koppánynak, hogy nyilvánosan beszélhessen fidesznyikekről és Horthy-kultuszról, de olyan bölcs következtetések levonására is vállalkozik, minthogy "azt mondják Wass Albertre, hogy jobboldali, ezért a jobboldaliak veszik; azt mondják Esterházy Péterre, hogy baloldali, ezért a jobboldaliak nem veszik". Zseniális, nem igaz? Az már nem jutott el valószínűleg hozzá, hogy Esterházy Harmonia Caelestis című művének hátsó borítóján Körmendy Zsuzsannától olvasható idézet, aki a Magyar Nemzet munkatársa, de nemrég Csontos János is dicsére a Nemzet lapjain Esterházyt józanságáért, okos következtetéseiért.
Azt sem igazán tudom, ki mondta neki Esterházyról, hogy baloldali, de sebaj, lényeg, hogy szerinte baloldaliak esetében sosem játszik közre ez esetben ideológiai kérdés.

Mégis a legjobb az, amikor Kálmán Olgától igyekszik idézni, és felteszi a költői kérdésnek szánt "Elválaszthatjuk Hitler festői életművét a politikusitól?" abszurdot, mely már a műsorvezetőnőtől is nonszensz volt (kétszer is képes volt érvelni vele, egyszer Vadainak, egyszer meg Szőcs Gézának), de harmadszor hallva kifejezetten fárasztó. De ez még hagyján, Koppány nem zavartatja magát, hogy Hitlernek nincs festői életműve, és ha lenne, sem igazán esne egy kategória alá Hitler Nyirővel (bár Szarvas szerint "aki a nyilas Parlament tagja volt, az a nyilas Parlament tagja volt" - bölcs magyarázat), ő azért hozzáteszi: "szerintem egész tűrhető akvarelleket csinált". Príma! Mondjuk korábban azt is elismeri, hogy Wass Albert művei "egész jók voltak, nem voltak benne antiszemita megnyilvánulások" - de ez nem számít, mert ő akkor sem tudja elválasztani Wass Albert életművét az ideológiai maszlagtól, sajnos ez van, baloldalon az ember számára nincs elválasztásra lehetőség, nincs és kész. Már felemlegetni is halál unalmas Louis-Férdinand Céline, Ezra Pound és Marinetti nevét, úgysem fogják soha megérteni ezek a szigorú ítészek, mi alapján ítélünk meg egy irodalmi alkotást.

Szóval Szarvas Koppány Bendegúz már a spájzban van, és ha hihetünk Facebookon hirdetett szándékaiban, egy szép napon ő lesz a magyarok miniszterelnöke is. Én már alig várom!

A kortárs magyar értelmiség egy jól behatárolható csoportja bizony hadilábon áll a valósággal. Vagyis hát tevékenységéből fakadóan (jobbára írókból áll ez a kör) egyszerűen nincs szüksége rá, hogy felfogja, ami körülötte zajlik - láván olyan világot találnak ki műveik számára, amilyet csak akarnak. Csakhogy a mai magyar értelmiség úgy érzi, mégis képes a valóság tűpontos értelmezésére: kilép hát az Írók Boltjából és az irodalmi folyóiratokból, és elkezdi magyarázni a közéletet, a nagypolitikát és a pártok világát. Teszi ezt úgy, ahogy: egy adott paradigmába beleragadva, bizonyos hívószók mentén hadakozva, és az árokásás nemes hagyományát úgy folytatva, hogy közben maguk azt állítják, ideje lenne végre felszámolni az ország megosztására irányuló törekvéseket.

Amikor az irodalom és a politika világa ekként felborul, akkor lehetünk tanúi az olyan gyönyörű eseteknek, minthogy Nádas Péter Friderikusznak magyarázza az ATV-n, szükséges-e egy adott morális alap a miniszterelnöknek, vagy hogy Heller Ágnes nyugati lapokban válogatott jelzőkkel illeti a kétharmados Fidesz-kormányzást (autokrácia, féldiktatúra, nacionalista látszatdemokrácia, bonapartizmus, stb. stb.). Bizonyos jelszavakat ismer az értelmiség: antiszemita, fasiszta, diktatúra, sajtószabadság - majd ezekből kiindulva elindul a valóságmagyarázás rögös útján, melynek a vége minden bizonnyal nem lehet más, mint Parti Nagy Lajos ÉS-beli Magyar Mesék-sorozata.

"Mostanság Aiszkhülosz is Kálmán Olgát nézné" - efféle állatorvosi lónak is beillő kijelentésekre számíthatunk ma az Író egyes megnyilatkozásait hallgatva. Mondja ezt Parti Nagy azon műsorról, melyben felváltva beszél valamelyik LMP-s betyár és egy szakszervezeti nagyasszony az orbáni kétharmadról, néha pedig érkezik egy-egy kormányzati ember is, hogy azért a baloldali néző elégedetten dőlhessen hátra: nahát, ez az Egyenes Beszéd tényleg a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekszik, hiszen még a Giró-Szász is magyarázhatja időnként a magyarázhatatlant! Arra mondjuk már nincs magyarázat, az éppen aktuális jobbikos történésekről miért Schiffer Andrást vagy Fodor Gábort kérdezik.

Persze nagyon is érthető, miért: a baloldali elitnek ugyanis "Jobbik = nácik és fasiszták", a Fidesz velük kacsintgat össze titokban, így evidens, hogy Nyirő újratemetése és egy apró falucskában avatott Horthy-szobor egyenlő lesz azzal, hogy itt valami borzalom van kiépülőben. "Korábban ezt elképzelni sem tudtam volna" - mondja a Horthy-szobrokról Parti Nagy Lajos, melyet nyilván maga sem gondol komolyan. Vagy ha igen, akkor egyáltalán nem érti a huszadik századi magyar történelmet, a társadalom alakulástörténetét: akkor viszont minek áll be a politikáról nyilvánosan elmélkedők kétes társaságába? Hovatovább: hogy válhat író olyan emberből, aki nem érti azt a társadalmat, amelyben elvileg ő is él? A magyar értelmiség egyik alapvető hiányossága, hogy a valóságra teljesen vakon úgy érzi, hogy politikai véleménye mégis számottevő, fontos lesz, már maga a megnyilatkozás ténye, a megnyilatkozó kiléte azzá teszi a kijelentést.

Ez van, az írók ma is itt tartanak: keverednek ezek a huszadik századi fogalmak, mint fasizmus-nácizmus-hungarizmus-antiszemitizmus, és ezekből próbálják rekonstruálni a 21. század valóságát is, időnként ráadásul rendkívül modoros módon, ahogy azt Parti Nagy teszi a Magyar Mesékben.

Jók ezek az említett írások? Megtisztító hatásúak, nyelvileg zseniálisak? Gondolhatja ezt bárki komolyan azon írásokról, melyek legfőbb poénja a Fülkefor és a Viktor Emmándöfi szavak ismételgetése, illetve a folyamatos kerálozás, Vezérezés, illetve efféle fordulatok összerántása, hogy "mán a centrális erőtér szerént le vót rendezve a nemzeti kultúra". Olvashatatlan, rendkívül zavaros gondolatok bújnak meg ezen írások mélyén, melyek olyanok, mintha csak Parti Nagy álmainak írásba való kivetülése lenne: itt egy modoros szófordulat, ott egy hungarista, amott egy kerál, és az egészből nem áll össze semmi; az írásokat szervező értelem is olyan, hogy hol vót, hol nem vót, de inkább nem vót.

A magyar értelmiség viszont mégis kalapemelve és ujjongva laudál Parti Nagynak: Radnóti Sándor az Élet és Irodalomban, Bán Zoltán András a Magyar Narancsban lelkendezik a szerző bátorságán és zseniális nyelvi ortopédiáin, melyek szerintük nemhogy helyükön vannak, de egyenesen az "újra felépítendő köztársaság üdvét szolgálják", ráadásul még a nyelvet is fantasztikus módon újítják meg. Mely tulajdonságok tényleg igazak voltak egykor Parti Nagy verseire, de álljon meg a menet: ne kiáltsuk már ki azért ezeket a publicisztikákat magas irodalomnak, mert mi, balliberális értelmiségiek egyként drukkolunk a Fidesz bukásának. "Ez után az este után még inkább bízhatunk abban, hogy az Orbán-rendszernek már nincs sok hátra" - ujjongott Bán Zoltán András az Édes Hazám közéleti versantológia felolvasásának levezetésekor, és ez valahogy jól jellemzi azt is, miként viszonyulnak ma a mértékadó "kritikusok" Parti Nagy Lajos fülkeforrongásaihoz.

Újabban más ügyben is központba került egyébként Parti Nagy: mint mondják, a Menekültek Napjára készülő kiadványból "kicenzúrázták" az ő, illetve Makai József és Kőszeg Ferenc írásait. Azt érdemes rögtön az elején elmondani, hogy ezt a pályázatot az EU mellett a Belügyminisztérium szponzorálja, így azért nagyon nem csodálkozhatunk, hogy a BM az általa (is) kiadott anyagban nem akar olyanokat olvasni, hogy "akadálytalanul kiépülő autokrácia", vagy "hazánk nevéből kioperált Köztársaság". Ezen fel lehet horkanni, de azt hiszem, ugyanígy a Népszavában sem lehetne megírni, hogy a lap elképesztő Orbán-fóbiában szenved, és hogy mindenről csak a szélsőjobb jut eszébe: ha igaz ez, ha nem. Cenzúra emiatt még nem lesz, lám, az Élet és Irodalomban bátran megjelenhetett mindhárom írás, a helyére került tehát például Az elképzelt bőrönd című Parti Nagy-írás is.

Másrészt persze nagyfokú tájékozatlanságról vall, hogy a kiadvány készítői nem voltak tisztában már a felkéréskor, hogy nevezett szerzőktől mire számíthatnak: az utólagos felhajtás egyértelműen az ő bénázásuknak köszönhető. Viszont érdemes itt is elolvasni Parti Nagy írását: számára ugyanis a menekültek ügye egyet jelent az "indulatvak" (ez meg mit jelent?) írása miatt menekülni kényszerülő Kertész Ákossal, illetve a hétköznapi rasszizmus miatti félelmükben Kanadába emigráló cigánysággal. Bizony, Parti Nagy ezt komolyan gondolja: hogy ti. a hazai romák szörnyű üldöztetésnek vannak kitéve, rasszista-hungarista fenevadak lesnek rájuk minden bokorból, így természetes és érthető, miért próbálnak új életet kezdeni a tengerentúlon. Az a részlet sajnos kimaradt a szerzőnél, hogy Kanada jelenleg épp azért próbálja módosítani a menekülttörvényét, mert a magyar cigányok mondvacsinált okokból kimennek, ott felveszik az ezért járó összegeket, és alkalmanként még csicskákat is tartanak pluszjövedelem előállítására a pincében. Nem, Parti Nagy szerint ha menekültekről van szó, akkor a legjobb, ha mi is elképzeljük: "a szomszédunkat kergették meg viperával újnyilas fiatalemberek, mégis úgy meséljük, mi voltunk az áldozat, hiszen lehettünk volna". Elképesztő.

Kőszeg és Makai írásai mondjuk elgondolkodtatóak, és a kormányzás tényleg jól tenné, ha okulna belőlük, mert valóban sokat kell még tenni Magyarországon a menekültek befogadását és a velük való emberséges bánásmódot illetően. És Parti Nagy Lajos, bár elmondta Kálmán Olgának is (tudjátok, akit Aiszkhülosz is hallgatna), hogy nem akarta elvállalni, mert nem értett a dologhoz, de aztán mégis úgy érezte, ez egy fontos ügy, és ki kell nyilatkoztatnia, hogy Kertész Ákos és cigányok. Bár írt volna helyette is inkább egy fejezetet majdani szépirodalmi alkotásához! Bár a Magyar Mesék helyett is ezt tette volna!

Tisztában vannak-e azzal a görögök, jelen helyzetben milyen rendkívül súlyos következményei lehetnek tetteiknek?

Hogy a politikusaik nincsenek, arról mér rég meggyőződhetett Európa és az Unió nagyobbik része. A gazdasági körülményekre fittyet hányó nepotizmus és ebből fakadó dilettantizmus jellemezte az utóbbi években a hellén kormányzást, aminek a gazdaság és a társadalom erodálódása lett a következmény, illetve Lukasz Papademosz képében egy uniós biztos (Európai Központi Bank volt igazgatója) került a miniszterelnöki posztra.

Mindhiába: a most májusban tartott választás eredménytelennek bizonyult, és a győztes párt, a konzervatív Új Demokrácia nem volt képes koalíciót alkotni az ő unióbarát politikáját (ti. a pénzügyi mentőcsomag elfogadása) egyáltalán nem akceptáló szocialista Paszokkal - új választást kellett tehát kiírni. Ez fog megtörténni most vasárnap, és szinte garantálható, hogy a múltkorihoz hasonló arányok fognak megismétlődni: győz az Új Demokrácia, vagy akár a radikálbalos Sziriza, és megint nem akar majd senki együttműködni senkivel, ami gyakorlatilag  egyet jelent a görög államcsőddel, az eurozóna elhagyásával, és akár a közös valuta és az EU szétesésével is.

Jó kis felelősség, nem igaz? Amiről - a korábbi kérdésre visszatérve - tényleg nem annyira szerencsétlen görögök tehetnek, mintsem korrupt, a költségvetési adatokat meghamisító, elképesztő hiányt és adósságot felhalmozó politikusaik, akik még most, a szakadék szélén táncolva is azzal vannak elfoglalva, hogy az egységkormány "tipikus szocialista megoldás, tüzet akarnak a vízzel keresztezni" (Sziriza-álláspont), illetve hát itt vannak ezek a médiakedvenc neonáci arany hajnalosok, akiknek izomagyú képviselői számára az jelenti a legésszerűbb válságkezelést, hogy egy televíziós adásban össze-vissza pofozzák a radikálbalos képviselőasszonyt, illetve felállíttatják az újságírókat, mikor vezérük, az elmebeteg Dr. Moreau-utánzat érkezik a terembe.

Közben a patikákból már gyakorlatilag lehetetlen orvosi vényre gyógyszert szerezni (ki kell fizetni mindenképpen a beszerzési árat, ha van egyáltalán raktáron a szükséges szerből), a munkanélküliség húsz százalékra duzzadt, és a legújabb hírek szerint átlag napi egymilliárd eurót vonnak ki betétesek a bankokból.

Mi történik, ha most sem tud egy épkézláb kormány felállni? Megint ki kell írni egy új választást, aminek esetén szinte száz százalék az államcsőd, hiszen bérekre, nyugdíjakra, gyógyszerekre július közepéig maradt pénze az államnak. Fejük felett görög vélekedések szerint Damoklész kardjaként lebeg az uniós mentőcsomag, melyet az Új Demokrácián kívül szinte egy nagyobb párt sem szándékozik elfogadni, és még talán ők is újratárgyalnának belőle egy-két pontot. Ugyan a francia államfő, Francois Hollande nemrég úgy nyilatkozott, hogy ez nem is olyan elképzelhetetlen, de az EU jelenlegi motorját alkotó németeknek és az IMF-vezető Christine Lagarde-nak erről egészen más elképzelései vannak: a segélycsomagot úgy kell elfogadni, ahogy van, és a görögök amúgy is fogják be a pofájukat, hiszen még adózni sem képesek most, mikor a haláltáncot járja államuk.

Ezen is jól látszik, hogy bár az állampolgárokat szolidaritásra és kitartásra szólítják fel több helyről is, az uniós vezetők sem túlságosan megértőek már a hellénekkel, és a megannyi válságstratégia ellenére ők sem tudják, mi fog történni a vasárnapi választások után. Márpedig az eurozónára is behatással lehet a görög csőd: az egész övezetben korlátozhatják a pénzfelvételt, visszatérhetnek a schengeni előtti állapotok, és akár a teljes euroövezet szétesésével is járhat, ha a görögök visszatérnek a megoldást szintén nemigen jelentő drachmához.

Itt tartunk most. Holnap választanak a görögök. Tőlük kaptuk mindannyian a demokráciát. Most ők is fogják elvenni tőlünk.

Nézem ezeket a Nemzeti Konzultáció 2012-es plakátokat, és egyik ámulatból a másikba esem. Ha az évszám nem lenne ott a megnevezés mögött, talán gyanút is fognék, hogy két éves csipkerózsika-álomba szenderültem, és valójában már a kampányidőszak kellős közepében vagyunk.

A marketing világában, a döntések választók felé való kommunikációjában ez a kormány sosem volt igazán erős, de most valahogy mégis sikerült egy ötletes reklámot összedobniuk a legújabb Nemzeti Konzultációhoz. A gond csak az, hogy az "A minimálbért növelni kell"- és a "Nagyobb szociális biztonságot akarunk" -féle jelmondatok nem igazán állnak jól egy kétharmaddal hatalmon lévő, ciklusának még csak félidejénél tartó pártnak. Vagyis hát ezek az ígéretek mindig kecsegtetőnek, ezek a vágyak mindig erősnek mondhatóak, csakhogy jogosan merülhet fel a kérdés: akkor minek ez a körítés? Minek kiküldözgetni azt a csomó kérdőívet? Ha már előre tudják, hogy az emberek a minimálbért növelnék (és ki nem tenné?), akkor miért nem növelik egyszerűen, mellőzve ezt az újabb kérdezősködős blamát.

Ha rendszeresen figyeljük a közvélemény-kutatásokat, a Fidesz népszerűségzuhanását, és ehhez hozzátesszük az erősen kampányszerű, mindenféle nemű és életkorú emberekből összeálló dizájnt, nem túl bonyolult a válasz. Persze nincs a szavazatok visszaszerzésére irányuló populizmussal semmi baj, még a szocialista és jobbikos szavazók egy része is titkon örül ennek az egésznek: "háhh, jöjjön csak meg az az átkozott levél, olyat írok én annak a Zorbánnak, hogy azt nem teszi zsebre" - és egyesekben még akár pozitív összképet is sugallhat, hogy lám, a jóságos állam idejön, és az én nyomorommal foglalkozik, áldja meg az isten ezt a drága aranyos Viktort!

Persze mindenki tudja, hogy úgysem igazán fog ez befolyásolni semmit: majd azt mondják, hogy egy eddig bizonytalan kérdésben a megkérdezettek véleményére hallgatva döntenek, és mindenki örülhet, hogy ismét nyitottunk a közvetlen demokrácia csábító világa felé.

Jómagam ugyan még nem kaptam kézhez a kérdőívet, de az eddig írtakkal ellentétben egy dologban reménykedek mégis. Tudniillik abban, hogy rákérdeznek, szeretném-e, hogy a pályakezdők minimálbérét eltérítsék - vagy a földbe döngöljék, a képhasználat már édesmindegy. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár javaslatát hallva ugyanis meghűlt ereimben a vér, még ha rögtön hozzá is tett három uniós országot, melyekben már vígan üzemel ez a megoldás, és lám-lám, jóval több fiatal dolgozik, ráadásul még barátibb keretek között. Mert hiába, hogy ez csak a képzetlen munkaerőre vonatkozik, hiába, hogy csak ideiglenes lenne: a fiatalok migrációs kedve nem valószínű, hogy apadna, ha még ráadásba nem is lennének jogosultak a rendes minimálbérre, ha nincs valamilyen jó kis diplomájuk.

A Munka Törvénykönyvét meg amúgy is előbb fogadják el, minthogy lefutna ez a Konzultáció. De azért nagyon kedves tőlük, hogy rákérdeznek a központi elemekre.
"Örültetek volna, ha esetleg mást írunk bele a Törvénykönyvbe?"
 

A Könyvhétre jelent meg Édes hazám címmel egy versantológia, mely az elmúlt bő húsz évben született közéleti verseket gyűjti egy csokorba. Mondják, most éli ez a fajta politikai költészet a reneszánszát, de persze folyamatosan születtek a rendszerváltás óta az ezt tematizáló költemények, és most, hogy nagyobb figyelem fordul a műfaj felé, az eddigiek is más megvilágításba kerülnek.

A kötetet kezemben tartva azt mondhatom, hogy nagyon izgalmas lett a válogatás, elismerés jár érte a szerkesztőnek és az összeállítónak, Turi Tímeának és Bárány Tibornak. Az évente megjelenő Szép versek kötetekhez képest például itt egy egységesebb, mégis jóval sokszínűbb és magával ragadóbb kötetet kapunk: talán azért van ez, mert két évtized líraterméséből lehetett szemezgetni, egymás mellé lehetett rakni a jobban sikerült verseket, és fel lehetett állítani a szükséges kontrasztokat is a közélethez különbözőképpen viszonyuló szerzők szerepeltetésével.

Itt van például Parti Nagy Lajos is, aki napjainkban az ÉS-beli Magyar mesék-sorozatával borzolja a kedélyeket, de Csoóri Sándortól is olvashatunk megemlékezést Trianonról, illetve a 2006 őszi utcai erőszakról, ugyanakkor jutott hely Orbán Ottó és Petri György klasszikussá nemesedett politikai verseinek is. Persze az elköteleződés egy bizonyos oldal iránt, a pártosság senkinél sem merül fel igazán: az Orbán-kormánnyal szemben jelentős ellenérzése okán Fülkeforról mesélő Parti Nagy is egy 2003-as, rendkívül élvezetes formai megoldásokkal szolgáló versével van jelen (Szívlapát a Grafitnesz kötetből), de a többiek verseit sem lehet leírni annyival, hogy egyik vagy másik oldal képviselői lennének. Megfontolandó gondolatok, lendületes és ritmusos versfolyamok, kortárs költőinkhez méltó nyelvi lelemények uralják az Édes hazám kötetet.


 

Személyes kedvencem, és egyben az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetése Szálinger Balázs lírája, aki a válogatással párhuzamosan saját, Köztársaság című kötetét is megjelentette. Sokrétű alkotóról van szó: líra, dráma és epika is található könyvében, a válogatásba bekerült művei között olvashatunk verset és párbeszédet is. A leginkább megnyerő költészetében a "középutas" hozzáállása: szélsőséges reakciók helyett merengő strófákkal, illetve nagyon is keményen megfogalmazott, egyenes kérdésekkel találkozhatunk nála: "Kezetekben szitokszó lett a város? // Kezetekben szitokszó lett a nép? // Megszabtátok, hány állítmány a mondat? // Megmondtátok, mit gondoljon a vers?" - a Rendszerváltás_2.0 című verséből.

Aztán érdekes Mestyán Ádám punkos, a mindennapi élet eseményeiből kiinduló, mégis fontos gondolatokig eljutó lírája; vagy éppen Szilágyi Ákos szinte skandálható, letisztult képekkel egészen különös hangulatokat teremtő művészete. Erdős Virág versei keltik bennem talán a legambivalensebb érzést: itt van egyfelől egy rendkívül jól megírt, elképesztően jól ritmizált és minimalista módszereivel nagyot ütő formavilág, melyben a tartalmon mégis sokszor szinte megrökönyödök, vitába szállok gondolataival. De hát alapvetően mi egy vers feladata, ha nem ez? Van egy ország címmel írta tavaly egyik legmegosztóbb, legizgalmasabb versét, de a kötet megjelenése óta is napvilágot látott egy ilyen irányultságú költeménye, a Na most akkor.

Mint mondják, Radnóti Sándor és Bán Zoltán András Élet és Irodalomban megjelent levelezése adta a kezdő löketet, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljön a közéleti líra, de sokat segített benne Kemény István Búcsúlevél című verse is, melyre Térey János kontrázott Magyar közöny címmel. Volt is pár hónapja egy beszélgetés a Szatyor Bárban, melyen első körben Kukorelly Endre, L. Simon László, Schein Gábor és Szálinger Balázs vitázott a kortárs közéleti költészetről, majd Bazsányi Sándor, Bene Sándor, Horkay Hörcher Ferenc és Vári György igyekezett elemezni a műfaj mibenlétét. Előbbi beszélgetés L. Simon Lászlónak köszönhetően inkább az aktuálpolitika irányába terelődött (bár Szálinger két mondat után kiszállt a beszélgetésből, és egyedül Schein próbálta körbejárni Erdős Virág és Tóth Krisztina újonnan megjelent költeményeinek hatását), így a másodikat érdemes utólag is elolvasni - a Szépirodalmi Figyelő 2012/02-es számában ezt megtehetik az érdeklődők.

Tehát a téma iránt ismét nagy lett a kereslet, ami lehetővé tette az antológia megjelentetését is: most kedvünkre csemegézhetünk a jobbnál jobb művek között. Kedvünkre vitázhatunk Csontos János Őszöd-reakciójával, Schein Gábor és sok más költő nem túl derűlátó gondolataival, vagy éppen Háy János Tiborc-repp-ével: a lényeg, hogy a művek nagy része tovább gondolható, laposnak közel sem mondható, és többféle megközelítést kínálnak elmúlt húsz évünkhöz. Sorainkból távozott jeles alkotók (Határ Győző, Petri Gyögy, Orbán Ottó, Eörsi István, Faludy György) épp úgy megtalálhatóak a kötetben, mint más irányultságú életművel már klasszikussá nemesedett szerzők (Bertók László, Garaczi László, Kányádi Sándor), illetve az inkább napi politika világáról gondolkodó szerzők (Csontos János, Horkay Hörcher Ferenc). Személy a hazához, haza a személyhez - mindkét megközelítés megtalálható, ahogy a nagypolitika és a lecsúszott rétegek helyzete is a fókuszba kerül, valamint olvashatunk több újkori változatot is Illyés klasszikus Egy mondatához. Érdemes hát megismerkedni a kötettel.

Megtanulta a Fidesz a leckét, ahogy a polgári jobboldal is. Schweitzer József „megtámadásának” kapcsán pillanatok alatt kiadta elítélő nyilatkozatát, a soraikból érkező köztársasági elnök, Áder János pedig meg is látogatta a nyugalmazott főrabbit otthonában. A kormány tudatta mindenkivel, hogy nem engedi eluralkodni hazánkban az intolerancia dühöngő szellemét.

Ezt pedig köszönhetjük a balliberálisnak mondott oldal húszéves teljesítményének, amely a rendszerváltás és az Antall-kormány megalakulása óta ott antiszemitázza és vádolja fajgyűlölettel a jobboldalt, ahol csak tudja. Neki Orbán Viktor és a Fidesz zsidóellenes, a cigányok ellen uszít, rehabilitálni akarja a Horthy-korszakot és a zsidótörvényeket: tán maga sem hisz saját eszement vádaskodásának, mégis élvezettel süti rá újra és újra jobboldalra a kirekesztő és a xenofób bélyeget.

A Fidesz ezt mára megtanulta. Ott működik együtt a zsidó egyházakkal, ahol csak lehet, folyamatosan megerősíti kapcsolatukat és az egymásba vetett bizalmat, melynek láttán a ballib elitnek marad annyi, hogy ezt grimaszolva kérje számon Köves Slomón vagy Frölich Róberten.

Nincsenek e téren illúziói a jobboldalnak, ezért, illetve önigazolásként kötelességének érzi, hogy szót emeljen a volt főrabbit ért „brutális támadás” kapcsán. Mert tudja, hogy ha csak csöndben marad, már akkor is elképesztően undorító hadjáratnak van kitéve.

„Elvárható, hogy a Fidesz kellő határozottsággal, demokratikus szellemben fellépjen mindenféle rasszista megnyilvánulással szemben – akár zsidók, akár cigányok, akár mások ellen irányul” - mondja Schweitzer a Népszabadságnak adott interjújában, ha esetleg valakinek mégsem lenne nyilvánvaló az ez irányú elvárás megléte. A lap csalódott: azért mégis belefért volna valami kemény kormánykritika. Mondjuk, hogy hiába ítélik el Orbánék a „történteket”, attól még ez az egész nekik köszönhető. De ne értse félre senki: nem azért szólalnak fel alapból baloldalon ez ellen, mert ott empatikusabb, megértőbb emberek ülnek. Dehogy. Pusztán ők azok, akik fetisizálták maguk számára az anti-antiszemitizmust és a mérhetetlen polkorrektséget, aminek alapján úgy érzik, ők képviselik minden ilyen esetben az emberségességet és úgy ánblokk az igazságot. Nyugoodtan hagyjuk meg őket ezen tévhitükben, de azt felejtsük el, hogy ebbe a zsákutcába követni kell őket.

De mi is az egész botrány? Hogy valaki beszól egy rabbinak az utcán? És ez a Mazsihisz szerit a gyűlölethullám növekedésének nyilvánvaló jele. Szellemekkel hadakozunk, bátran felszólalhatunk az ismeretlen zsidózó akárkicsoda ellen, legalább ezzel is bizonygathatjuk saját felvilágosult európaiságunkat. Mert azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy azon tényleg mélységesen fel kell háborodni és a legélesebben felszólalni, mert valakinek beszóltak az utcán. Már ha tényleg megtörtént. Az mindenesetre bájos, hogy a Mazsihisz közleményében még azt írták, Schweitzer hazafelé tartott, ő viszont interjújában már azt említette, a hivatalba indult.

De ez  nem fontos. Az annál inkább, hogy az eset kritikátlan elfogadásán túl úgy mutatja be mindenki a történteket, mintha valami szörnyű tragédia történt volna.
"Odalépett hozzám egy ötven-hatvan év körüli, szokványos utcai öltözéket viselő férfi. Mintha mondani akarna nekem valamit. Egész közel jött, és fennhangon kijelentette, hogy »utálom a zsidókat«. Vagy: »gyűlölöm«. Nem is emlékszem, melyik szót használta. Aztán eltűnt az utca forgatagában."
És ebből lesz a sajtó számára a felkavaró támadás, a botrányos inzultus. Zseniális.

Azért elfogadhatatlan ez - mondják -, mert felébresztheti az antiszemitizmus szellemét. Színigaz. Én például egész nap dühöngtem, hogy a francba képzeli ezt az egészet a Mazsihisz és a zsidó hitközösség. Oké, borzalmas és emberi ésszel felfoghatatlan dolgokat éltek át a 20. században. Na de az, hogy 2012-ben továbbra is az antiszemitizmus az első számú önidentifikációs forrás, hát az egészen elképesztő. Legalábbis a nagy nyilvánosság előtt ezt mutatják: zsidónak lenni annyi, mint az antiszemitizmus célpontjában állni. Ne már.

Nem vagyok zsidóellenes, előítéleteim velük szemben eddig nem voltak. Ezután lesznek. Nincs mondjuk ezzel semmi gond, az előítélet jogossága a konzervativizmus egyik alapköve - tudhatja ezt a jobboldal is. Mert hogy a valóságból táplálkozik. Például abból, hogy a zsidó hitközség tagjai azt hiszi, 2012-ben kivételes bánásmód jár nekik, és a sajtó és a politika kötelessége, hogy babusgassa őket, akárhányszor csúnyán néz rájuk valaki. Hát nem!

Az antiszemitizmust tényleg növelik a történtek. De nem azért, amiért a legtöbben képzelik. Inkább amiatt, hogy az átlagember számára azt az üzenetet közvetítik, hogy ha valaki csúnyát mond nekik az utcán, rögtön térdre kell borulnia az országnak. Mindenkinek zokognia és könyörögnie a bűnbocsánatért, önkritikát gyakorolnia.
Ahogy azt Kertész Ákos elképzeli.
 

Május 26-án csoportosan rátámadtak egy fiúra a Ferenciek terén lévő aluljáróban. Ütlegelték, kirabolták. Az eset mélyen felháborította a nagy nyilvánosságot, békés együttélésre szólított fel a kormány, az MSZP, a MAZSIHISZ, Lomnici Zoltán, a Hírszerző, a Népszava és a Népszabadság. Áder János államfő személyes honlapján ítélte el a történteket és otthonában meglátogatta a megvert és kifosztott fiút.

Persze, butaságokat beszélek. Ez csak egy egyszerű srác. Nem volt semmilyen egyháznak a vezetője. Meg a támadás sem rasszista volt. Ilyesmi ellen nem kell felszólalni.

A Mazsihisz által az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint "a Magyarországot elöntő rasszista gyűlölethullám újabb megnyilvánulása" az, hogy "egy ismeretlen az utcán inzultálta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit." A hír szerint valaki odament Schweitzerhez, és szidalmazta, többek között (vagy kizárólag?) annyit mondott neki: "utálok minden zsidót". Az esetet elítélte és elhatárolódott a magyar kormány, az államfő, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), Lomnici Zoltán (Emberi Méltóság Tanácsának elnöke); Áder János látogatást is tett Schweitzernél, a sajtó prominens képviselői pedig mind megírták elítélő cikküket az eset kapcsán.

Eset?

Hogy mi van?!

Odamegy valaki egy nyugalmazott főrabbihoz, és közli vele, hogy nem szereti. Mit nem szereti - egyenesen utálja. Erre Schweitzer hazamegy, rögtön tárcsázza a Mazsihiszt, hogy "figyu, ma valaki az utcán csúnyán nézett rám, írjatok már az MTI-nek egy közleményt, hogy odakünn már a gyűlölet uralkodik"?

Jöhetnék most azzal, hogy felsorolom, kiket vertek meg a napokban, kiket ért tettleges inzultus nyílt színen csak az utóbbi egy héten, de nem teszem, felesleges. Na de mégis, a mai világban az lesz országos felháborodást kiváltó hír, hogy valaki gonoszkodó megjegyzést tesz valakinek az utcán?

Persze, értem én. Schweitzer Józsefre fegyvert fogtak a II. világháború legborzalmasabb éveiben, rengeteg szörnyűséget kellett látnia és átélnie. Ahogy a zsidóságnak is a 20. század során. A történelem legszörnyűbb tragédiáját kellett átvészelniük. Ez természetesen nem történhet meg újra.

Na de álljon meg a menet! Azért, mert egy ismeretlen akárki azt mondja az utcán egy főrabbinak, hogy nem szereti, abból nem következik egyenesen, hogy holnap már patakvér meg numerus clausus. Látva, hogy lassan naponta áll ki (többek között) a zsidók mellett a kormány, megnyugodhatunk: ilyesmi nincs kilátásban. Huhh. Azért kivert egy percre a jeges veríték.

Mindenesetre elhatárolódom én is az utca emberétől. De az is lehet, hogy ő, vagyis a tettes is izraelita volt, nem? A Júdeai Népfront egyszemélyes képviselőcsoportja. Tudjátok: a köpködők.

Nem lehet könnyű manapság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkatársának lenni. Ez persze nem szokatlan egy ilyen vészterhes időszakban, ám mégis egyre inkább megviseli szerencsétlen Médiatanács szervezetét, hogy már a kormányközeli sajtóval is civódnia kell, mert a naiv firkászok nem képesek belátni, hogy A SZABÁLYOK MINDENKIRE UGYANÚGY VONATKOZNAK.

Nem, már a jobbközép sajtó sem bírja felfogni, hogy kizárólag a Klubrádió hibája, hogy két éve folyamatosan veszélyben érzik létüket, és bizony, ha valaki a törvények megszegésének rögös útjára lép, akkor őket szankcionálni kell, vagy ha nem, akkor háborúzni velük: még akkor is, ha esetleg ezt a galád balliberálisok a szabad sajtó elleni támadásnak állítják be Párizsban, Moszkvában, Brüsszelben.

Először jött ez a Borókai Gábor, aki Aggódom címmel írt visszafogott hangvételű vezércikket a Heti Válasz május 24-ei számába. Már a felütés is árulkodó: "Riasztó jeleket észlelek magamon: kezdek aggódni a Klubrádióért." Ebben a hangvételben folytatódik is aztán a publicisztika, melyben Borókai a következő üzenetet igyekszik becsomagolni: "a fene se akarja védeni ezt a folyamatosan rinyáló Klubrádiót, de mégis a folyamatos vegzálásnak köszönhetik mártíromságukat, ezt pedig egy jóérzésű jobboldali sem kívánhatja épp ésszel."

Jött is a csattanós válasz: "Osztjuk Borókai úr aggodalmát" címmel éles hangú levelet juttatott a Kommunikációs Igazgatóság a Heti Válasz szerkesztőségébe, mely a május 31-ei számban látott napvilágot. Pontokba szedve nyugtatják meg Borókait, mondván, mivel Magyarországon van Népszabadság meg ATV, ezért nincs diktatúra, ezért nem bántja senki a Klubrádiót. Ők csupán a törvényeket próbálják betartatni, jelentős ellenszélben persze, hiszen lassan egy orgánum sem marad, mely kiállna az igazságszolgáltatás jogossága mellett. "Egy jogállamban nem lehet csak úgy okosba' megoldani a dolgokat" - leckéztet a Médiatanács, és feje búbjáig elpirul a polgári jobboldal, hogy kétségei támadtak a két éve folyamatos hajcihő értelme kapcsán.

De ez nem elég: a június 5-ei Magyar Nemzetben ismét megjelent egy jegyzet, a beszédes Ágyúval verébre címmel. Jellemző, hogy a publicisztika a Kultúra rovat sarkában volt olvasható, mely mellett úgy siklottam el aznap, mint balliberális rádiós a törvények betartatásának evidenciája fölött. Na de a mai Nemzetben olvasható reakció már frekventáltabb helyen található: a véleménycikkek között, Sasról, légyről és a rendről címmel. Gyorsan vissza is kerestem, és lám-lám, Hanthy is elmondta ugyanazt, amit Borókai: ugyan a Katolikus Rádió elől gonosz módon orozták el a frekvenciát, ámde mégis mily botor és felesleges dolog nemzeti hőst faragni a Klubrádióból, ráadásul úgy, hogy annak már két éve semmi eredménye.

Na de az NMHH nem hagyta magát. "A légyre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a vízilóra." - bővíti az állatos metaforikát egy emlőssel is a szóvivői iroda, majd rövid és velős jegyzetben tudatják a Nemzet olvasóival és újságíróival, hogy a hatóságnak csak a törvényességet szabad vizsgálnia, még akkor is, "ha Bolgár, Orosz vagy kicsoda a műsorvezető az adott stúdióban". Az a Bolgár vagy Orosz vagy kicsoda pedig jöhet bármilyen szabadságharcos retorikával, a törvény akkor is törvény, melyhez a jó médiabiztos akkor is tartja magát, ha legszívesebben hagyná a francba az egészet, és elhúzna a Bahamákra nyaralni. Viszont az újságíró azért mindenképpen tudja, "kinek a szekerét tologatja". Csattanós egy válasz, annyi biztos.

Nem könnyű tehát manapság a médiában a törvényesség ügyét szolgálni. Nem csoda, ha félig megőrül az ember, és cipőket meg plüssmedvéket kezd gyűjteni, illetve hosszú-hosszú levelezésbe kezd az értetlen jobboldali lapokkal. Na de itt a megfáradt jogérvényesítő utolsó mentsvára, a közszolgálati tévé! Hát ott be lehet kiválóan mutatni, hogy emberek ezek a médiatanácsnokok is, és hogy gondoljon bárki bármit Szalai Annamáriáról, ő a valóságshow-kat is csak a törvénytelenségek miatt bünteti, amellett pedig nagyon bájosan képes a kamerába mosolyogni, mikor ráébred Törpapa magyar hangjának szolgáltatójára. Hát ki képes ezeket azzal vádolni, hogy bántanának bárkit is? Ugye senki.

Ja, és természetesen én is kiteszem majd ide, ha kapok tőlük válaszlevelet. Alig várom.

 

Bizony, június 10-én megnyílik az Ezer Poklok Kapuja, akarom mondani a Szentháromság néhány lakatja, melyek engedékenységének köszönhetően Bácsfi "Avatara" Diána elmeséli mindenkinek a titkot, ti. azt a bizonyos trianonosat.

Ez pedig azért történhet meg, mert Avatara engedélyt - mit engedélyt, kérést - kapott a Szűzanyától és Jézustól, hogy leplezze le mindannyiunk előtt, miért pont minket büntettek annyira az I. világháborút lezáró versailles-i békében.

Színfalak mögötti erők feltárulkozásáról lesz szó, de az is kiderül, az Új Aranykor csinál-e valamit a trianoni döntéssel, vagy esetleg hippijelmezt ölt majd, és PEACE! felkiáltással nem visz minket újabb nyomorúságos háborúba.

Árlistát ugyan nem tudok, de tekintve, milyen súlyos titkokról hull majd most le a lepel, biztos drágább lesz, mind a pár héttel ezelőtti, négyezer forintos, szülinapi mulatsággal egybekötött ezoterikus előadása. Aki szeretné hallani több mint egy órán át élőben, hogyan utalgat Avatara Diána a 2004-es eseményekre úgy, hogy egyben píszí is marad, és a Rejtély Rt.-t megszégyenítő módon rántja le az álarcot a nyugati nagyhatalmakról, annak a Soter klubban a helye!


 

Bár többnyire igaza van Puzsér Róbertnek, és akár egyet is lehet érteni vele abban, hogy nem Mészáros János Elek, az amatőr operaénekes érdemelte a Csillag Születik fődíját, legutóbbi két bejegyzésében sajnos teljesen felesleges és érthetetlen módon bocsátkozott egy egész társadalmi csoportot sértő vádaskodásba.

"Ebben az országban a fontos és a kevésbé fontos kérdésekben is a nyugdíjasok döntenek. Sajnálom a Quantumot, annak a generációnak az áldozatai, akik bármelyik kormányt megbuktatják plusz egy havi nyugdíjért, akik körömszakadtukig ragaszkodnak az ingyenes utazásukhoz, akiknek semmi se drága, csak az előjogaik. És mielőtt még kigyulladna a kommentfal a klaviatúra hisztérikus csapkodása folytán: igen, az én anyám is nyugger.
Mészáros egyébként tisztességesen szerepelt, és bár nem érdemelte meg az első helyet, túlnyomórészt pozitív emlékek kapcsolódnak hozzá. Remélem, sokat fog haknizni, és nem fog se nótázni, se operettelni!..." - írta tegnapi bejegyzésében, majd mai posztjában tovább fejtegette, mire is gondol: tizenkilencezer forinton való hőbörgésre, megnövekedett nyugdíjastömegekre, satöbbi.

Ez mind szép és jó, na de mi köze mindennek a tehetségkutató versenyben győzedelmeskedő Mészároshoz? Pontosabban: mi köze a nyugdíjasok ízlésének ahhoz, hogy ők esetleg képesek azért egy adott pártra szavazni, mert az több nyugdíjat ígér nekik?

Nyilván azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az idős emberek esemeseinek köszönhetően győzedelmeskedett a nép egyszerű gyermeke, míg a Quantum XXL-nek szurkoló fiatalok már megint szívtak, hála az őket elnyomó nyugdíjas rétegeknek. Én például a magam 22 évével szintén még MJE-t preferáltam leginkább a három döntős közül, pusztán azért, mert az ő előadásaiban véltem felfedezni érzést és színt, míg a tánccsoport produkciójával egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Oké, hogy együtt mozognak, progresszió, fiatalság, meg minden - de mi végre ez az egész? Látvány és monumentalitás lélek nélkül - azért ne állítsuk már be úgy, hogy a komplett negyven alatti magyarságnak az ők első helyezése lett volna a legkedvesebb.

Hogy a nézők érzelmi alapon döntenek? Hát persze. Mi a francot néznének ők, a hideg tényeket, a tízes skálán értékelt teljesítményt, a mérleg egyik és másik felét? Puzsér ott téved, hogy saját szerepét próbálja átvetíteni a tévénézőre, mintha csak tízmillió zsűritag országa lennénk, nem pedig emocionális okokból döntenénk művészeti preferenciákban.

Robi szerint a Quantum XXL sokkal inkább megérdemelte volna a fődíjat. Ez érthető. A nézők mégis inkább MJE-t ítélték a legjobbnak. Ez szintúgy. Az viszont, hogy Puzsér erre egy hosszadalmas kifakadást intéz a "pénzéhes, önző, érzéketlen" nyugdíjasokkal szemben, már teljesen indokolatlan. Mert hát ha valóban az ő hathatós segítségüknek lenne köszönhető, hogy MJE győzött, miért kell emiatt rögvest az ő egyéb tulajdonságaikra reflektálni? Meg egyáltalán: mi ez, valami monolit tömb? Van "A Nyugdíjas", akinek szívét meghatja a nehéz sorsú, ámde nagyszívű, hazafias opera- és népdalénekes, valamint emellett rendkívül fogékony a politikusok populista ígérgetésére, mindamellett pedig a BKV-n fennhangon követeli, hogy adják át neki a helyet, miközben még ráadásul ingyen is utazhat? Ezt Puzsér sem gondolhatja komolyan.

Kár volt ez a bántó vagdalkozás, mert amellett, hogy teljesen céltalan volt, még az igazságtartalma is erősen megkérdőjelezhető. Máskor kicsivel több empátia és körültekintés javallott.

Kétségtelenül a címben megjelölt mindkét terminus egy eseményre vonatkozik, csak míg előbbi a magyarság traumájának megidézését hivatott szolgálni, addig a jelenleg életben lévő megnevezés valami pozitívra, valami olyanra próbál reflektálni, mely a számunkra végzetes történésből új életként kisarjadhatott. Ez pedig a magyar nép határokon átívelő összefogása, mely a mostani kormány által létrehozott kettős állampolgárságnak és a mai Trianon-emléknapnak köszönhetően talán még sikeresebb is lehet a jövőben.

Persze, ennek temérdek külső akadálya is van. Itt élünk hiszen Kelet-Közép-Európában, a revíziónak még a gondolatától is hidegrázást kapó nemzetekkel körülvéve, így ilyenkor fokozottabban is törekednünk kell arra, hogy saját tragédiánk felemlegetése mellett ne sértsük meg szomszédainkat, ne kérdőjelezzük meg őket létjogosultságukban. Ehhez érdemes leginkább azt alapul venni, hogy a versailles-i kastélyban aláírt békeszerződésbe foglalt területelcsatolások a nagyhatalmak érdekeit szolgálták. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szokta erre mondani: ezzel sikeresen hintették el a békétlenség magvát itt Közép-Európában, miközben nekünk (és a szomszédos népeknek is) épp az összefogás jönne a legjobban. Ha sokban nem is, ebben egyet kell értenem Vonával.

A viszályt azonban nem csak az országok között sikerült ezzel hosszú időre megalapozniuk a vesztes világháború után minket szankcionáló döntéshozóknak. Sikerült újabb ürügyet szolgáltatni arra, hogy magyar magyarral is szembe kerüljön, és éles szembenállásokat gerjesztő viták alakuljanak ki, melyben mindkét fél sértetten (és sokszor az empátia teljes hiányában) igyekszik védeni saját igazát. De miről is folynak ezen kiengesztelhetetlen polémiák? Míg egyesek már túllépnének a történteken, addig mások a „csak az magyar, akinek fáj Trianon“ eszméjétől fűtve közösítenének ki a nemzetből mindenkit, akit a múlt árnyai már nem foglalkoztatnak túlzottan. Pedig hát elég egyértelmű ez, ahogy Ablonczy Balázs is írta még 2005-ben : „igazságtalan és kegyetlen békeszerződés volt-e a trianoni? Az volt. Kisebbségi sorba taszított hárommillió magyart? Abba. E tömeg sora rosszabbra fordult-e az impériumváltás után? Bizony ám. A nemzetközi viszonyokban következik-e ma ebből bármi? Aligha.” De természetesen magyarnak lenni mindig is többet jelentett, mint beragadni egyetlen tragikus pontba.

Nemzeti trauma volt-e a tatárjárás? Na és a mohácsi vész? Természetesen, ahogy az 1920 június negyedikével határainkon kívül rekedt 3,3 millió magyar ember sorstragédiája is. Ezt, azt hiszem, mindenki elismerheti.

Mindenképpen pozitív a Fidesz-KDNP azon szándéka, hogy a nemzeti összetartozás erősítésével igyekszik egységbe kovácsolni azt, amely a földrajzi határok tekintetében félő, már sosem lehet egy. Mert „harci menetre”, újabb háborúra egyértelmű, hogy nincs szükség, és mivel egyes vélekedésekkel ellentétben a békeszerződés nem válik semmissé száz év után, sokkal inkább igyekeznünk kell kulturális értelemben megteremtenünk nemzeti egységünket. Vajon ezzel valóban megvalósul az, amiről Théophile Delcassé egykori francia külügyminiszter beszélt? „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy hogy aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.”  Vajon a föld az értékesebb vagy az ember? Mert hogy egyetlen magyar nemzettársunkról sem mondunk le, és nem is fogunk soha, az biztos.

Csak azért kérdezem, mert ötvenezer forintra büntették őket a Korlokálban véletlenül (bekapcsolva hagyták a mikrofont) elhangzó káromkodások ("Kivertük a Realt, bazmeg.", "Bazmeg, kiverné a Moszkva a Realt!") miatt. A Médiatanács szerint nem jelentették be előre, hogy tizenkét év alattiaknak takarodó, ők pedig félreértelmezhették az itt hallottakat.
Nem tudom, hol él a Médiahatóság, de néhány dolgot azért még hozzátennék.

1. A gyermekek 12 éves korukkra a Tilos Rádió nélkül is nagyon jól elsajátítják ezt a nyelvezetet; ha akarja az ember, ha nem.
2. Ha valaki eljut oda, hogy tizenkét éves kora előtt Tilos Rádiót hallgasson, az nagy valószínűség szerint már amúgy is eljutott arra a szintre, hogy ilyesmit ne értelmezzen félre.
3. A Tilos Rádió egyébként nem óvodásoknak készíti műsorait.

A legutóbbi Magyar Narancs vezércikkében egyébként ezt olvastam: "a halottak meg vannak halva, ezért kurvára nem érdekli őket, hol vannak eltemetve". 12-es karika sehol.
Pető Péter cikke a NOL.hu-n, "Orbán Viktor alkonya" címmel. Neki, vagy a politikájának? Félreértelmezhető?
Vagy nézzük csak Bayer Zsolt A nyilasokról című cikkét. "Nyirő nélkül szegényebb és szomorúbb lenne a világ, Szanyi nélkül pedig gazdagabb és vidámabb."
Ebben már nincs is mit félreérteni. Szóval egyes emberek nélkül gazdagabb és vidámabb lenne a világ, csupán gondolataik okán? Nem túl jó üzenet tízéves polgártársainknak.

A Médiatanács persze azt ért(elmez) és úgy, amit és ahogy csak akar.
 

A Jobbik fővárosi frakcióvezetője, Losonczy Pál ismét elővette a melegkártyát: szerinte a közösségellenes magatartásformákat tiltó rendeletből kimaradt a "szexuális devianciát népszerűsítő" jelenség, vagyis a meleg méltóság menetének tiltása.

Bár már többen leírták, ismét elmondanám: ennyi erővel nyugodtan bekerülhet emellé az a passzus is, hogy a nemzeti radikalizmus támogatása szintén közösségellenes izgatásnak minősül. Ráadásul undorító is - legalábbis szerintem, én pedig épp annyira megtestesítem a többségi társadalom véleményét, amennyire a Jobbik Magyarországért Mozgalom is.

Csak melegednek a Blahán lévő aluljáróban, a mozgólépcsőn érkezőknek rögtön szemük elé tárul a radikáljobbosokon kívül mindenkit irritáló transzparensük, az azt nyíltan hirdető, piros-fehérbe öltözött fiatalok jelenléte, de az általuk osztogatott Barikád borzasztóan igénytelen minősége is. Újpesten szintén: gyanútlanul érkezek metrón, és mit kell látnom? Hát nem megint önmagukat jobboldalinak képzelő, valójában baloldali ideológiát képviselő legények és leányzók hirdetik devianciájukat? Ezt mihamarabb rendeleti úton kellene szankcionálni!

Merthogy Magyarország "konzervatív, keresztény ország", ezek pedig felforgatnának mindent, amit érnek. Megkérdőjelezik a tudományosan bizonyított finnugor nyelvrokonságot, az EU-ból való kilépést sürgetik, fegyveres menetekről fantáziálnak. Mik ezek, ha nem nemzet- és emberellenes izgatások? A szerencsétlen, munkától meggyötört emberek ilyen irányú provokációja igenis megengedhetetlen: kihasználják ugyanis a járókelő naivitását, egyszerűségét, és azt hitetik el vele, hogy ezek melletti kiállás egyet jelent a nemzet érdekeinek listázásával.

A melegfelvonulás nem a homoszexualitás propagálását szolgálja, kedves jobbikos felebarátaim. Azért jött létre, hogy a többségi társadalommal elfogadtassa: ugyanúgy itt élnek közöttünk, küszködnek és boldogságra törekszenek, és úgy kell elfogadni őket, ahogy vannak. Jellemzően évekkel ezelőtti képekkel jönnek erre radikálisék, bizonygatva, hogy micsoda deviáns népek jönnek ilyenkor össze, kihasználva a gyülekezési szabadság meglétét. Hát nem: ez a felvonulás nem arról szól, hogy legyünk minél extravagánsabbak, hanem hogy viseltessünk toleranciával embertársunk szexuális irányultsága iránt.

Jelenleg ugyanis ugyanolyan hátrányos helyzetben vannak, mint mondjuk két évtizeddel ezelőtt: az utcán, a kávézóban, a társadalom előtt joggal nem merik felvállalni szerelmüket, aminek kinyilvánítása egy heteroszexuális párnak evidencia. És ne jöjjenek nekem azzal, hogy "de az is gusztustalan, ha egy heteroszexuális pár csókolózik a nyílt utcán": Novák Előd és Dúró Dóra a legtöbb róluk készült videó tanúsága szerint épp így tesz a nyílt utcán, és hiába botránkoztat meg állítólag egyes karót nyelt, örömtelen véglényeket, ez egy férfit és nőt sem tart vissza attól, hogy a nyilvánosság előtt - ha visszafogott keretek között is, de - kifejezzék egymás iránti szeretetüket.

Bár érvelhetek, ahogy akarok, jobbikos körökben ez a jövőben is fő identitásképző elem marad: pfujjolni a melegekre, ahogy a csövön kifér. Pusztán a keresztény emberszeretet tanítását követve természetesen - ahogy a halálbüntetés bevezetése melletti propagandájuk során is persze.
 

Fenti kérdés merült fel mostanság Nyirő József irodalmi munkásságával kapcsolatban, amire Kálmán Olga ma az Egyenes Beszédben rendkívül konkrét választ adott: "nem lehet; van egy istentelenül jó írónk, aki egyébként náci - ilyen nincs, mert akkor eljutunk oda, hogy fantasztikusan jó festő volt Hitler".

Na mármost: ide nem azért nem fogunk eljutni, mert Hitlert a huszadik század legkegyetlenebb háborús bűnöseként, hatmillió zsidó haláláért vádolhatjuk. Sokkal inkább azért, mert Hitler középszerű festő volt. Senki nem fogja megpróbálni képzőművészeti alkotásainak okán rehabilitálni. Írói munkássága már relevánsabb kérdés - antikváriumokban kéz alatt adják-veszik a Mein Kampfot, egyesek náci nézeteik, mások az "ismerd meg ellenséged gondolataid" felvetés okán. Mindkét csoportnak csalódnia kell - a Mein Kampf borzalmasan száraz, unalmas mű, mely épp azért készülhetett el, mert a börtönben rettenetesen unták Hitler folyamatos agitálását, és amíg harcáról inkább írt, addig sem traktálta rabtársait érdektelen eszmefuttatásaival.

De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis jelen esetben "csak" egy olyan székely íróról van szó, aki szerepet vállalt a II. világháború utolsó magyar, nyilas kormányában, de korábban Göebbels-t is fennen dicsérte. Hogy lehetséges-e ezt elkülöníteni írói életművétől? Nem hogy lehetséges, de kötelező is.

Nyirő politikai szerepvállalása ugyanis teljesen lényegtelen művei tekintetében, ahogy egyetlen irodalmi alkotást sem ítélhetünk meg az alapján, milyen ember alkotta azt meg. Érdemes ismernünk természetesen az életrajzot is, de ez alapján nem söpörhetjük félre az 1924-ben született elbeszéléseket (Kopjafák), vagy az 1933-as Uz Bence című Nyirő-regényt. Megítélhetjük viszont irodalmi jelentőségük okán: a mértékadó irodalmárok szerint pedig ezek ugyan jól megírt, de középszerű, felejthető művek. Nem tudom, még nem jutottam el oda, hogy egy Nyirő-regényt is elolvassak, ahogy szerintem a most róla ítélkezők háromnegyede szintén soha nem vett a kezébe tőle semmit. A Magyar Narancs legutóbbi számának vezércikkében épp ezt rója fel neki: mivel hogy "senki nem olvassa őt", ezért Nyirő József, mint író nem is létezik. Nos, ez épp olyan elfogadhatatlan, szélsőséges állítás, mint az, hogy Nyirő lenne a huszadik századi erdélyi irodalom letéteményese. Na de ki állított ilyet?

Ablonczy Bálint és Rajcsányi Gellért is felrótta publicisztikájában a jobboldalnak, hogy veszélyes lehet a kulturális bezárkózás illetve Nyirő, Szabó Dezső és Wass Albert felmagasztalása csupán azért, mert korábban politikai okok miatt nem lehetett őket olvasni. Ismerjük a jelenséget: a Kádár-éra tiltott jelenségeiről egyesek a rendszerváltás után automatikusan elhitték, hogy azok valójában pozitív megítélés alá kell, hogy essenek, hiszen az átkos rendszerben amit megtagadtak, az rossz nem lehet. Nos, ezen nézetrendszer létezése ellenére sem gondolom, hogy a jobboldalon bárki számára is Nyirő testesítené meg Az Írót. Még talán Pozsonyi Ádám számára sem, aki nemrég a Demokratának írott publicisztikájában méltatta a Kopjafákat, sajátos vállalhatatlan stílusával körbeöntve persze.

De miért nem érdekes Nyirő nyilas parlamenti szerepvállalása, amikor irodalmi munkásságát próbáljuk megítélni? Épp azért nem, amiért Csáth Géza kapcsán sem fontos, hogy a morfin rabjaként lelőtte feleségét, vagy Verlaine esetében, hogy szerelemféltése miatt rálőtt Rimbaud-ra. Ahogy Louis-Ferdinand Céline írói munkásságának felmérésekor is lényegtelen az antiszemitizmus vádja.
Ők úgy tudtak kiváló alkotókká válni, hogy erkölcsi magatartásuk egy adott történelmi szituációban, vagy éppen emberi helyzetben felettébb szégyenletes volt.

Ahogy Nyirő esetében sem az számít, hogy antiszemita volt-e életében, hanem hogy művei milyen esztétikai értékeket hordoznak, vagy éppen nem hordoznak. Nála valószínűsíthetően inkább utóbbi felé billen a mérce. De egyáltalán nem azért, mert a Szálasi-féle Parlamentnek is tagja maradt.

 Ha jobban belegondolunk, teljesen jogos Románia aggodalma Nyirő József író székelyudvarhelyi újratemetése kapcsán. Ez ugyanis csak egy gigantikus terv első felvonása, melynek nyomán nyilas csapataink megindíthatják Trianon revízióját, és Székelyföld előbb autonóm, majd újra a magyar közigazgatáshoz tartozó területté válhat.

A terv pofonegyszerű: Nyirő után újabb fasisztának mondott jeles személyek újratemetésével bízzák meg Lukács Csabát, amely előbbi gondolkodók hamvai szintén valamely erdélyi településen kaphatják meg végső sírhelyüket. Ha kifogytunk a szélsőségesnek tartott írókból/költőkből/olimpikonokból/balett-táncosokból, akkor mi magunk kezdjük el terjeszteni bizonyos halott személyekről, hogy románellenesek voltak, és őket is újratemettetjük Székelyföldön.

A román hatóságok ugyan fokozottabb ellenőrzést vezetnek majd be, de a határon minduntalan csak üres urnákat és Wass Albert-mellszobornak látszó Károlyi-figurákat fognak találni, amiket kénytelenek beengedni országukba.

Ezek után Victor Ponta román miniszterelnök szlovák mintára elrendeli válaszcsapásként, hogy amely székely kérvényezi a magyar állampolgárságot, az automatikusan elveszti a románt. Ennek hatására alig marad román állampolgár Erdélyben, ami megfelelő alapot fog szolgáltatni a Magyar Gárdát látszólag elítélő, de titokban a Jobbikkal szövetkező Fidesznek, hogy megindítsa támadását.

Mondjuk az is lehet, hogy csupán egy nehéz sorsú erdélyi írónak szeretnék végre megadni azt a végső tisztességet, amit halálakor nem kaphatott meg. De az után a bohóckodás és szürreális hajtóvadászat után, amit Romániában rendeztek az eset kapcsán, ráadásul pünkösd előtt, el sem merjük képzelni, hogy csupán egy ártalmatlan újratemetésről legyen szó.

Wass Albert, Nyirő József és Szabó Dezső irodalmi munkásságával kapcsolatban nincs szakmai konszenzus. Mégis bekerült mindhárom szerző a Nemzeti Alaptantervbe.

Az abortusztablettával (RU-486) kapcsolatban van szakmai, a bevezetést támogató konszenzus. A gyógyszer ennek ellenére nem fog forgalomba kerülni.

Még szerencse, hogy vannak, akik mindenhez jobban értenek.

"Éppen elég volt már az MSZP-ből, meg általában a baloldalból. A Jobbik nevű tagozatukra sincs semmi szükség." - írja Csermely Péter a Magyar Nemzet mai vezércikkében. A kormánypártok szavazótábora meg elégedetten mosolyog. Hát igen, a Jobbik az egyívású az MSZP-vel - egy alomból jönnek, egyazon tábort szólítják meg, gyakorlatilag csak azért vannak ketten, mert ők még nem ismerték fel, hogy tulajdonképpen együtt kellene haladniuk az úton a lehető legtöbb gondolkodni lusta ember megszólítása felé.


Na de várjunk csak... Nem úgy volt, hogy a Jobbik a Fidesz szélsőséges, 2.0-ás változata? Azé a Fideszé, amely tulajdonképpen már elrongyolódott, és ugyanazt képviseli, mint az MSZP: az elmúlt húsz évben törtető nomenklatúrát, akiknek csak az egymással való látszólagos harc a fontos, de a pénztár valójában egy, és a büfében jót mosolyog egymásra Gyurcsány és Orbán, a két populista flótás.


De ne örüljenek az ökobetyárok sem: az LMP lényegében egy zöldbe öltöztetett SZDSZ, akik a civileknek mondott baloldaliak megszólításával igyekeznek ugyanazt tenni, mint az összes Parlamenten kívüli kezdeményezés Szolidaritástól 4K-n át a Milláig bezárólag.
Nincs tehát könnyű dolgunk. Itt ez a sok párt, és mind ugyanazt akarják tőlünk - hát hol a választás? Persze, tudjuk jól, választásról beszélni is nevetséges, hiszen húsz éve is csak valamiféle rendszerváltásnak hazudott módszerváltás történt itt.


Lényegében bőven benne vagyunk még a gulyáskommunizmusnak nevezett szálasista fasizmusban, ezért is lopakodik befelé a legvidámabb tekintélyelvűség kultusza Horthy-szobrokon keresztül: de hiába, még mindig ünnepeljük századik születésnapját a kommunizmusnak. Meg persze Wass Albert, Nyirő József és Szabó Dezső is bekerültek a NAT-ba, ők pedig mindhárman elvakult neonáci zsidógyűlölő brigantik voltak - egy ilyen korban, amikor Egerben lebüdöszsidózzák Székhelyit, nincs is ezen mit csodálkozni. Meg azon sem, hogy a Fidesz tulajdonképpen antiszemita párt, akárcsak az ő zsebtagozatuk, a nácifasisztarasszistaantiszemitacigánygyűlölőpuristaturanistahungarista Jobbik. És akkor az MSZP-ről még egy szót sem ejtettünk: emlékezzünk csak a 2004-ben a Terror Háza előtt zsidó áldozatokon heherésző Zuschlagra, aztán mondjuk, hogy nem zsidóellenes pártról van szó.


Nem csodálkozunk hát, ha a villamosra felszállva csupa reakciós munkást látunk, akik Warrior-feliratos pulcsijukban lehelik a párás ablaküvegre rovásírásban a fenntartható fejlődés és az Elhatárolódó Hód közös egyezményes jelét. Ilyen cudar világot élünk mi.
De nem kell soká várnunk, hogy e sok egyforma gazember után végre valóban eljöjjön közénk a megváltó. Neeeem, ezúttal nem Bajnai Gordonról van szó. Az új idők hőse ugyanis nem más, mint a nihilizmusba hajló Közöny úr, aki végre megérteti velünk, hogy itt mindenki ugyanazt fújja, mióta világ a világ.
 

Pacem In Utero (Békét az anyaméhben), Alfa Szövetség, KDNP. Csupa-csupa szimpatikus tömörülés, melyek soraiból most olyan mérvadó személyiségek szólalnak fel abortuszügyben, mint prof. dr. Jobbágyi Gábor polgári jogász, dr. Csókay András idegsebész, dr. Téglásy Imre Álszent-, izé, akarom mondani Alfa-elnök, Nagy Kálmán kereszténydemokrata politikus, Harrach Péter kereszténydemokrata-vezér és John Smeaton magzatvédő elnök. Csupa-csupa hiteles személy, már több gyermeket is a világra hoztak, és borzasztóan felháborítja őket, hogy most egy olyan pirulát szándékoznak bevezetni az országban, melynek káros hatásairól még semmit sem tudunk, de valószínűsíthetően hányást és rosszullétet is okozhat, sőt, Kanadában és Ausztráliában már be is tiltották a negatív tapasztalatok mián, legalábbis a keresztények szerint.
Bizony-bizony, a sok jólelkű hívő férfiember most éjt nappallá téve aggódik, hogy "haláltablettát" kellett bizonyos nemzetközi kötelezettség miatt regisztrálni hazánkban, pedig hát mindannyian tudjuk, hogy aki ezt beveszi, az rögvest elhalálozik, és sokkal veszélyesebb módja ez a magzatelhajtásnak, mint ha műtét segítségével másznak bele a nő méhébe. Igen, két tabletta bevétele sokkal brutálisabb és borzalmasabb módja a kis csöppség elvetetésének, mint a jól megszokott szike hűs érintése. Neeem, szó sincs itt az abortusz alapvető ellenzéséről, pusztán szakpolitikai kifogások akadnak ez ellen a modern kori vajákosság ellen, bár azt azért tegyük hozzá, hogy ezzel egy frissen megfogant, a pocakban integető kis maszatot teszünk el láb alól bestiális módszerekkel, bizony, meg hát az Alaptörvény cikkelyét is érdemes akkor már idézni a magzati élet védelméről; de nem, szó sincs itt másról, csupán az abortusztabletta veszedelmes következményeiről.
Amik már a rendes abortusz alatt is fennállnak, tudjuk jól, okos idegsebészek és pantomimművészek már milliónyi tanulmányt írtak az abortusz pszichológiai behatásairól: a nő elveteti gyermekét, aztán hazamegy, depresszióba esik, a ház ráomlik, ráadásul a Pokol ki tudja melyik bugyrában is bérelt helye van. Okos férfiemberek ezt már oly szakszerűen elmagyarázták ezeknek az ostoba, felelőtlen, érzéketlen, gyerekgyilkos nőstényeknek, és akkor nézze meg az ember, még mindig vannak, akiknek sikerül igénybe venniük ezt a jelenleg sajnos legális szolgáltatást: legyenek átkozottak hetedíziglen! Mit képzelnek, ezért tépte ki őket a férfiak oldalbordájából Isten, hogy aztán lustaságból, gonoszságból, anyagias megfontolásból eltávolítsák szerencsétlen pocaklakókat a méhükből, ha úgy tartja úri kedvük? Hát nem tudják, hogy azok odabenn lelkesen várják a megszületést, vidáman hányják a bukfenceket és bökdösnek picike ujjaikkal, amit csak érnek - hát van szívük ezeknek az őket lemészárló nőknek?
De eltértünk a tárgytól, bocsánat, csak hát oly felháborító az egész. Na de nem ez a lényeg - az abortusztabletta öl, butít és a nyomorba dönt. Szerencsére tudják ezt okos KDNP-s férfiak és legények, ALFA-hímek és magzatban lubickoló békés reumatológusok (prof. dr. habil. Menschen emeritusok), és közbeléptek, mielőtt még egyszerűbbnek tűnő, ám valójában sokkal idegtépőbb módszerekkel sikerült volna végrehajtani azt az átkozott, egyelőre be nem tiltható öldöklést.
Amit azért választanak a nők, mert gonoszak. Mert eleve isteni megoldásnak tartják az abortuszt. Szívükben ördögi vággyal rontanak be a klinikára, és ráparancsolnak a jámbor doktor úrra, hogy tépje csak ki húsukat, vérüket, jövőjüket. Hiába mesélik el ott nekik, hogy ez bizony nagyon veszélyes dolog, hogy utána akár meddők is lehetnek, játszanak le nekik erről filmeket - ők hajthatatlanak maradnak sátáni szándékukban. A legjobb lenne az ilyenekre véres csillagot tűzni a műtét után - hadd tudják meg a járókelők is, milyen borzalmas, szívtelen asszonyok is ők, bélyegezzék csak meg őket a metrón, ne csak a klinika körül tüntető békés keresztényekkel kelljen szembenézniük.
Hiába, nemes lelkük van ezeknek a derék keresztény férfiembereknek.

Frissítés: Péntek Orsolya és Matalin Dóra írásai itt és itt olvashatóak. Ha már eddig csak hímneműeket hallhattunk.

Nehéz kívülről megítélni, végül igazságos ítélet született-e a 2009 elején meggyilkolt Marian Cozma, illetve megsebesített sportolótársainak, Ivan Pesicnek és Zarko Sesumnak ügyében. Annyi biztos, hogy a súlyosabb, helyi szinten (Veszprémben) meghozott ítéletet a Győrí Ítélőtábla enyhítette: az első- és másodrendű vádlott, Raffael Sándor és Németh Győző tényleges életfogytiglani helyett 18-18 évet, a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 8 év letöltendőt kapott a 20 helyett - vagyis ahol ténylegesen nem voltak kitéve a lokális szintű közfelháborodásnak, ott kevésbé szigorú ítéletet hoztak, hivatkozva az akarategység meglétének valószínűsíthető hiányára. Mit jelent ez azon túl, hogy sokak - igencsak érthető - meglátása szerint eljogászkodtak egy rendkívül súlyos ügyet? Azt, hogy a bíróság enyhítő körülménynek vette, hogy a vádlottak nem azért mentek oda, hogy egy adott személyt megöljenek, hanem csak éppen belebotlottak, bedühödtek, és önkontroll híján megrugdosták, egyikük pedig még a kését is belemártotta - viszont állítólag nem lehet bizonyítani, hogy a két másik támadó tudott erről, lévén háttal álltak a sértettnek.
Ha rajtam múlna, ez persze súlyosbító körülmény lenne, illetve a felemlegetett indulati jelleg is - hogy egyes emberek csak úgy hirtelen dühükben megölnek egy embert, az sokkal felháborítóbb és veszélyesebb a társadalomra, mintsem ha előre megtervezték volna egy ellenség kiiktatását. A más ítéletekkel való összevetést viszont nem tartom szerencsésnek - ez külső szemmel felettébb jogos és igazolt érvelésnek tűnhet, de a bíróságok dolga minden egyes esetben megvizsgálni az összes tényezőt, és ez alapján hozni valami körülbelül jogos ítéletet.
Nem könnyű dolog, az tény. És az sem szerencsés, ha ennek során jelen van hátulról egy igen erősen befolyásoló közeg, amely elvárja a legsúlyosabb ítélet meghozatalát egy számára fájó ügyben. Emiatt is ki kell jelenteni, hogy a jogszolgáltatás szempontjából szerencsésebb volt a győri táblára való áthelyezés, az viszont kevésbé, hogy a döntés után Navracsics Tibor igazságügyi miniszter levélben kérte a Kúria elnökét arra, vizsgálják felül az esetenként túl enyhe, társadalmi felháborodással járó ítéleteket. Már ezt a hírt rendkívüli értetlenséggel fogadtam: egy kormánypárti politikus befolyásolni próbálja az igazságszolgáltatást külső tényezőre hivatkozva? Amennyire szimpatikus a szándék, ha pusztán az egyéni igazságérzet működését nézzük, ugyanannyira el kell ismerni, hogy demokráciában ez egy megengedhetetlen lépés. Navracsics nagy tudású, az írott jogot sejthetőleg betéve ismerő ember, így nem tudok másra gondolni, mint hogy veszprémi származásának okán próbált jelen ügyben nyomást gyakorolni az ítélkezésre - melyet Darák Péter Kúria-elnök az általam is felhozott okokra hivatkozva szigorúan visszautasított.
Magánemberként az ember ökölbe szorult kézzel érthet egyet Thürmer Gyula felháborodásával - mert hát valóban elképesztő, hogy bizonyos csoportok késsel a zsebükben mennek bulizni, nyilván azzal is számolva, hogy esetleg szórakozásból valakivel szemben használhatják is fegyverüket. És sajnos tényleg lényeges szempont e tekintetben, hogy az elkövetők cigányok voltak - hasonló bűncselekményeket többnyire ugyanis ők követnek el, és nem hogy nem alaptalan, de egyértelmű, hogy miért a cigányok azok, akiktől felmérések alapján a magyarok a leginkább félnek. Tehát precedensértékű ítélet is születhetett volna, melynek hatására a hasonló elképzelésektől vezérelten lézengő társaik (természetesen nem az egész cigányság) végre visszább vennének, és talán egyszer fel is hagynának a magyar emberek folyamatos terrorizálásával. Mert ha nem akarjuk elhárítani a közösségükről a felelősséget - mondván, ők úgysem képesek a józan belátásra -, akkor ki kell jelentenünk, hogy most már leginkább rajtuk múlik minden. Vagy változtatnak azon, amiket Forgács István is súlyos problémának nevez, vagy még erősebb lesz a Jobbik az ő rendfenntartó szerveivel együtt, és építve a nép érthető akarategységére, erőnek erejével fogja visszaszorítani a békére vágyó polgárság megfélemlítését.
Nem vitás tehát, hogy én is szigorúbb ítéletre számítottam - de a kiábrándító enyhítés után nem nyugodtam volna akkor sem meg, ha Navracsics Tibor felszólítására hozzák meg a várt döntéseket. A jövőre nézve meg reméljük a legjobbakat.
 

Amikor reggel megláttam ezt a gyönyörű dokumentációját Dániel Péter tettének, komolyan a hányinger kerülgetett. Kellett is utána gyorsan olvasnom néhány Vonnegut-novellát szeretetről és egymás kölcsönös tiszteletén alapuló együttélésről, hogy helyrebillenjen a lelki békém.
Azt hiszem, ki lehet jelenteni, pusztán a tények konstatálásának kedvéért, hogy Dániel Péter nem normális. Valami nyilván nincs rendben azzal az emberrel, aki egy 74 éves asszony utóbb cáfolt pletykák alapján történő lekurvázásában leli örömét (bár utólag bocsánatot kért a Klubrádióban, de hát az esetet így sem lehet semmissé tenni), vagy éppen attól érzi magát a rendszer hősies ellenállójának, hogy ketchuppal összemaszatol egy asztalt és néhány papírt.
Most tovább ment a nemzet dicső lovagja, és halált megvető bátorsággal, az éj leple alatt vörös festékkel leöntötte a Kerekiben néhány napja felavatott Horthy Miklós-szobrot. Tette mindezt korábbi bejelentésével szemben egy nappal korábban, mert hát arra azért ő sem vállalkozott, hogy farkasszemet nézzen a Gój Motorosok keménykötésű tagjaival, és mindegyiket a földre teperve úgy is sikerrel abszolválja országmentő feladatát.
Ha Budaházy, vagy valamelyik másik hasonló arcos harcos teszi ugyanezt Károlyi Mihály szobrával, az álbaloldal és a haladó értelmiség rögvest továbbgondolta volna az egészet, "ahol szobrokat öntenek le vörös festékkel, onnan egy lépés, hogy sósavat borítsanak a nekik nem tetsző emberek arcába" felkiáltással, majd aláírásgyűjtésbe kezdtek volna, esetleg rögvest feljelentést tesznek az Emberi Jogok Európai Bíróságánál.
Itt már nem Horthyról szól az egész. Egy műalkotást a nagy nyilvánosság számára előre bejelentve, büszkeségtől dagadó kebellel rongált meg egy ügyvédember, akinek hívei rögvest ki is kiáltották a haza hősének a más fáradságos munkájával készült művet éjszaka, patkányként meggyalázó Dánielt.
Korábban már írtam Horthy kettős megítéléséről, annyit hozzátennék: bár Horthy valóban megosztó alakja történelmünknek, de egy vidéki településen ugyanúgy megérdemli a térelnevezést, illetve a szoborállítást, ahogy meg fogja néhány évtized múlva Kádár is: rengeteg hibás lépésük volt természetesen, de ezek a politikusok egyáltalán nem mérhetőek a Szálasi- és Rákosi-féle valódi tömeggyilkosokhoz, és az évek múlásával magától értetődő, hogy a tárgyilagos történelemszemlélet okán megemlékezzünk elismerést érdemlő tetteikről is. Ehhez kell három-négy nemzedékváltás, de előbb-utóbb mindig lezajlik, és ezt nem szabad a felejtés számlájára írni: nyilván a maga idejében voltak olyanok is, akik Dózsa Györgyöt, esetleg István királyt közönséges gyilkosoknak látták, de kulcsfontosságú szerepük volt nemzetünk történelmének alakulásában, és több dologban (István nyilván magában az ország létrejöttében) is rendkívül sikeres pályára állították hazánkat. Ezért is egyértelmű, hogy több száz év elteltével azon oldalukat hangsúlyozzuk ki, amely tekintetében a nemzet fejlődését szolgálták.
De, mint korábban említettem, itt nem Horthyról van szó. Sokkal inkább arról, hogy szobrokat nem teszünk tönkre, és utána nem büszkélkedünk híveink előtt a világhálón, hogy milyen bátran rongáltuk meg más munkáját, illetve egy olyan település újként felállított műemlékét, mely helységben korábban életünkben nem jártunk, és fogalmunk sincs az ottani közösségről. 
Igazán nem tudom, milyen szavakkal lehet illetni egy felnőtt, felelőssége teljes tudatában lévő embert, aki ilyet tesz.