Megtanulta a Fidesz a leckét, ahogy a polgári jobboldal is. Schweitzer József „megtámadásának” kapcsán pillanatok alatt kiadta elítélő nyilatkozatát, a soraikból érkező köztársasági elnök, Áder János pedig meg is látogatta a nyugalmazott főrabbit otthonában. A kormány tudatta mindenkivel, hogy nem engedi eluralkodni hazánkban az intolerancia dühöngő szellemét.
Ezt pedig köszönhetjük a balliberálisnak mondott oldal húszéves teljesítményének, amely a rendszerváltás és az Antall-kormány megalakulása óta ott antiszemitázza és vádolja fajgyűlölettel a jobboldalt, ahol csak tudja. Neki Orbán Viktor és a Fidesz zsidóellenes, a cigányok ellen uszít, rehabilitálni akarja a Horthy-korszakot és a zsidótörvényeket: tán maga sem hisz saját eszement vádaskodásának, mégis élvezettel süti rá újra és újra jobboldalra a kirekesztő és a xenofób bélyeget.
A Fidesz ezt mára megtanulta. Ott működik együtt a zsidó egyházakkal, ahol csak lehet, folyamatosan megerősíti kapcsolatukat és az egymásba vetett bizalmat, melynek láttán a ballib elitnek marad annyi, hogy ezt grimaszolva kérje számon Köves Slomón vagy Frölich Róberten.
Nincsenek e téren illúziói a jobboldalnak, ezért, illetve önigazolásként kötelességének érzi, hogy szót emeljen a volt főrabbit ért „brutális támadás” kapcsán. Mert tudja, hogy ha csak csöndben marad, már akkor is elképesztően undorító hadjáratnak van kitéve.
„Elvárható, hogy a Fidesz kellő határozottsággal, demokratikus szellemben fellépjen mindenféle rasszista megnyilvánulással szemben – akár zsidók, akár cigányok, akár mások ellen irányul” - mondja Schweitzer a Népszabadságnak adott interjújában, ha esetleg valakinek mégsem lenne nyilvánvaló az ez irányú elvárás megléte. A lap csalódott: azért mégis belefért volna valami kemény kormánykritika. Mondjuk, hogy hiába ítélik el Orbánék a „történteket”, attól még ez az egész nekik köszönhető. De ne értse félre senki: nem azért szólalnak fel alapból baloldalon ez ellen, mert ott empatikusabb, megértőbb emberek ülnek. Dehogy. Pusztán ők azok, akik fetisizálták maguk számára az anti-antiszemitizmust és a mérhetetlen polkorrektséget, aminek alapján úgy érzik, ők képviselik minden ilyen esetben az emberségességet és úgy ánblokk az igazságot. Nyugoodtan hagyjuk meg őket ezen tévhitükben, de azt felejtsük el, hogy ebbe a zsákutcába követni kell őket.
De mi is az egész botrány? Hogy valaki beszól egy rabbinak az utcán? És ez a Mazsihisz szerit a gyűlölethullám növekedésének nyilvánvaló jele. Szellemekkel hadakozunk, bátran felszólalhatunk az ismeretlen zsidózó akárkicsoda ellen, legalább ezzel is bizonygathatjuk saját felvilágosult európaiságunkat. Mert azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy azon tényleg mélységesen fel kell háborodni és a legélesebben felszólalni, mert valakinek beszóltak az utcán. Már ha tényleg megtörtént. Az mindenesetre bájos, hogy a Mazsihisz közleményében még azt írták, Schweitzer hazafelé tartott, ő viszont interjújában már azt említette, a hivatalba indult.
De ez nem fontos. Az annál inkább, hogy az eset kritikátlan elfogadásán túl úgy mutatja be mindenki a történteket, mintha valami szörnyű tragédia történt volna.
"Odalépett hozzám egy ötven-hatvan év körüli, szokványos utcai öltözéket viselő férfi. Mintha mondani akarna nekem valamit. Egész közel jött, és fennhangon kijelentette, hogy »utálom a zsidókat«. Vagy: »gyűlölöm«. Nem is emlékszem, melyik szót használta. Aztán eltűnt az utca forgatagában."
És ebből lesz a sajtó számára a felkavaró támadás, a botrányos inzultus. Zseniális.
Azért elfogadhatatlan ez - mondják -, mert felébresztheti az antiszemitizmus szellemét. Színigaz. Én például egész nap dühöngtem, hogy a francba képzeli ezt az egészet a Mazsihisz és a zsidó hitközösség. Oké, borzalmas és emberi ésszel felfoghatatlan dolgokat éltek át a 20. században. Na de az, hogy 2012-ben továbbra is az antiszemitizmus az első számú önidentifikációs forrás, hát az egészen elképesztő. Legalábbis a nagy nyilvánosság előtt ezt mutatják: zsidónak lenni annyi, mint az antiszemitizmus célpontjában állni. Ne már.
Nem vagyok zsidóellenes, előítéleteim velük szemben eddig nem voltak. Ezután lesznek. Nincs mondjuk ezzel semmi gond, az előítélet jogossága a konzervativizmus egyik alapköve - tudhatja ezt a jobboldal is. Mert hogy a valóságból táplálkozik. Például abból, hogy a zsidó hitközség tagjai azt hiszi, 2012-ben kivételes bánásmód jár nekik, és a sajtó és a politika kötelessége, hogy babusgassa őket, akárhányszor csúnyán néz rájuk valaki. Hát nem!
Az antiszemitizmust tényleg növelik a történtek. De nem azért, amiért a legtöbben képzelik. Inkább amiatt, hogy az átlagember számára azt az üzenetet közvetítik, hogy ha valaki csúnyát mond nekik az utcán, rögtön térdre kell borulnia az országnak. Mindenkinek zokognia és könyörögnie a bűnbocsánatért, önkritikát gyakorolnia.
Ahogy azt Kertész Ákos elképzeli.
Az antiszemitizmus bélyege
2012.06.08. 21:55 | hoLDen | Szólj hozzá!
Címkék: jobboldal belföld antiszemitizmus rasszizmus baloldal vádaskodás schweitzer józsef
A bejegyzés trackback címe:
https://teadelutan.blog.hu/api/trackback/id/tr154574375
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.