Egyelőre ott a kérdőjel a címben, mely jól mutatja, hogy még nem is igazán tudtam tényként elfogadni az Odeon-Lloyd, az egyik legkellemesebb hangulatú, ráadásul legolcsóbb budapesti artmozi bezárását. Nem, főleg mert épp szombatra terveztünk barátnőmmel ellátogatni a Hollán Ernő utcába, hogy megtekintsük a Pride című, szerb-horvát-szlovén-macedón filmdrámát (vagy vígjáték? valahol a kettő határán.)
Nem hibáztathatok senkit, ha még a címét sem hallotta soha ennek a filmnek. Ahogy megannyi más, általam az Odeonban megtekintett alkotásét (Mr Nobody, Call Girl, Nader és Simin, Mary és Max, Michael) sem, és most is inkább készül párjával/barátaival megnézni A Csodálatos Pókembert a WestEnd-ben, vagy a Jégkorszak 4-et a Mammutban. Érteni vélem őket, társadalmi többségük okát - ők nem annyira művészeti alkotásként, mint könnyed szórakozásként tekintenek a filmre, és eszük ágában sincs még szabad idejüket is arra pazarolni, hogy megerőltető szellemi tevékenységet kelljen végezniük. Inkább csak bámulni akarnak maguk elé - "asztaaaa, ez kééész!", de tőlük többet ne akarjon egy mozifilm. Mondom, értem őket, viszont abszolút nem értek velük egyet - szerencsére. Egy filmtől, ahogy egy irodalmi alkotástól is, sokkal többet várok annál, hogy másfél órára kikapcsoljon: vessen fel fontos kérdéseket, nyűgözzön le sokszínű gondolatvilágával, vizuális-metaforizációs megoldásainak segítségével világítson rá valami fontos összefüggésre, addig végig nem gondolt folyamatra. És hasson, hasson, hasson.
Hogy az embereknek erre nincs igényük, azt csak sajnálni tudom. Hogy ők a szlovén diákprosti helyzete helyett inkább az életre kelő és Mark Wahlberg-gel együtt csajozó plüssmacira kíváncsiak, nos, ez önmagáért beszél. Mert bár tény, hogy az állami támogatás idén csappant meg jelentősen, de hát erre érvényes válasz lehet mindegyre, hogy "márpedig ne az én pénzemen kongjanak a művészmozik". És válaszolhatnak Tarr Béláék minderre politikai színezetű akciókkal, fapados Filmszemlével és bűnrossz, a valósággal hadilábon álló Magyarország 2011 című filmmel, a tények akkor is csak tények maradnak. És hiába nagyon hangulatos hely az Odeon, hiába található meg kínálatukban hétről hétre a legújabb filmcsodák színe-java, ha a tömegeket ez egyszerűen nem érdekli.
Nekik a beszélő állatkák és a frusztrált szuperhősök kellenek. Na meg a csajozós plüssmaci.