"Lapos köveket az ember fölfordít a pincében, és ilyen arcú lények másznak ki alóla" – jellemezte Bayer Zsolt Zagyva György Gyula jobbikos képviselőt, máskor meg efféle kérdésfeltevéssel izgatta a nagyérdeműt: "valaki mesélje már el végre, mi az a Juhász Péter?". Mert a Magyar Hírlap publicistájának ilyen a stílusa. Ha valaki nem tetszik neki, abból rögtön már valami lesz. Függetlenül attól, hogy jogos-e voltaképpen a kritikája, avagy sem. Jelen esetben éppenséggel az.
És most, hogy mind alaposan kibayerzsoltoztuk magunkat, vesztegessünk némi szót arra a kérdésre is, amit a politikai korrektség langymeleg oltalmában igyekszünk magunktól afféle szemtelen légyként elhessegetni, olyan jóval fontosabb problémákra terelve a szót, minthogy mit is ír egy publicista az ő körülbelül tizenötezres olvasótáborának.
Merthogy az ember fia, ha végig megy éjszaka egy kihalt utcán, azért mégsem Bayer Zsolttól fog rettegni. És nem is úgy ánblokk a részegektől, francba már a fantazmagóriákkal.
Bizony, ez előítélet – ami ugyanakkor nem egyenlő a rasszizmussal. Máskülönben ugyanúgy reszketnénk a minket megközelítő "raj babák" és cigány jósnők tekintetét. Persze sokszor róluk sem vagyunk a legjobb véleménnyel, ami az előítéletnek már egy jóval öncélúbb és szégyenletesebb fajtája, de most ezt hagyjuk is.
Beszéljünk inkább a nagyon is hasznos, sokszor életmentőnek bizonyuló előítéletről, mely leginkább oláh cigányok csoportos megjelenésekor fog el minket. Az erőszakosság, a gyávaság (késsel és megannyi testvérrel, ugyebár) és az érzéketlenség rájuk jellemző a leginkább, ugyanakkor sikeresen terjeszti ki a szégyent az egész kisebbségre is.
És mondhat Vona Gábor bármit is a földkérdésről, a vízkészletről és hasonló dolgokról: ha a nemcigányok jókora tömege nem félne elképesztő módon a cigányoktól, akkor ma a Jobbik egy két százalékos törpepárt lenne, nem több. Nem érezzük magunkat biztonságban, ez a helyzet. Ki a lakásába zárkózva, ki gárdamellényt öltve. Ki otthonában lapulva, ki bátorságot színlelve. Vagy éppen utóbbit valóban megélve – bajtársakkal körülvéve, erőfölényt kieszközölve, ahogy teszik azt egyesek, kiválóan lemásolva az ellenoldal taktikáját.
Lehet nem tudomást venni az egyértelműről, vagy légből kapott tanulmányokra hivatkozva letagadni az egészet és alakzatban masírozással riogatni, attól még a borsodi öregasszony ugyanúgy a borotvált fejű roma sráctól fog félni, nem pedig a markos árpádsávos legénytől. És elhatárolódni sem Gyöngyösi Mártontól fog, hanem jó vastag kerítéssel az éjszakai rémálmokat biztosító garázda személyektől.
Bizonyos értelemben már rég eljött, más tekintetben a nyakunkon Spiró György Feleségversenyének világa – egy kis cigány-magyar viszály után bátran szavazhatunk esemesben, ki is legyen Magyarország legnépszerűbb arca.
Közben Setét Jenő társadalomról, közösségről és felelősségről értekezik, úgyhogy úgy illenék, hogy ezeket a fogalmakat kérjük végre számon a roma kisebbség tagjain is. Hogy végre ne individualista érvekkel mentegetőzve tárja szét mindenki a karjait, hogy itt csak egy gyilkosról és egy támadóról van szó. Mert ha a Bayer Zsolttól való elhatárolódásra jogosan szólítjuk fel a Fidesz tagjait, akkor még hitelesebb alapállásból követeljük ezt meg a cigány kisebbség képviselőitől is. És ilyenkor, könyörgöm, ne jöjjünk olyannal, hogy "nincs egységes cigányság", mert persze, hogy nincs, ugyanakkor ha van képviselete, akkor csak egy közösséget igyekszik alkotni, nem igaz?!
A közösségi felelősségtudat természetesen nem azonos a kollektív bűnösséggel – nyilván nem is kell felelnie mások tettéért senkinek, tartozzanak bármilyen egyazon közösségbe is a bűn elkövetőjével. Ugyanakkor mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk a hozzánk hasonlókra ráégett cselekedetekért – és kötelességünk súlyos esetben hangot is adni mélységes felháborodásunknak. Ahogy megtette azt most Navracsics Tibor (bár úgy, hogy nem is olvasta a cikket), és ahogy megtette sokszor Forgács István és Rostás Árpád is. Csak így lehetséges ugyanis valamiféle tisztulás – ha nem is ismerjük be se közösségünk, se mások előtt, hogy mi a probléma, és mivel szemben nem jár semmiféle felmentés, akkor megette a fene az egészet.
Így most, jobboldaliként én is kijelentem, hogy nem vállalok közösséget Bayer Zsolt alpári és ízléstelen megnyilvánulásaival, és nem tartom elfogadhatónak, hogy valaki attól legyen konzervatív, hogy folyamatosan fröcsög és gyalázkodik.
De azt azért érdemes lenne mindenkinek végiggondolnia, melyik is a nagyobb probléma: az agresszivitás és a valóban állatias jellegű, ösztönből való gyilkolás, vagy egy bunkó publicisztika?
Ha ez megvolt, akkor pedig bátran fejezze be a Navracsics Tiborra való mutogatást, kedves Setét Jenő!
