Teadélután

Először nem is igazán akartam hinni a Maszol.ro-nak, amikor arról írt: Traian Băsescu kijelentette, hogy „Románia kész vezető szerepet vállalni Magyarország rendreutasításában, mert az utóbbi időben feszültségi góccá vált a régióban.” A román kormányfő emellett állítólag arról is beszélt Marosfőn, hogy a magyar politikusok pofátlanok lettek, és „az idei volt az utolsó év, amikor a teljes magyarországi politikai elit zavartalanul lófrált Hargita és Kovászna megyében.” Ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az Új Magyar Szó Online ezúttal nem egy „Redingék kivacsorázták a Fideszt az EPP-ből”-szintű álhírrel blamálja magát, hanem a román államfő tényleg szinte már hadat üzent a teljes magyar politikai elitnek.

Mint arra Földi Bence, illetve a Mandineren Tempetőfi rámutatott: Băsescu így készülhet az államfősége utáni ismételt politikai szerepvállalásra, melyet új háttérbázisának, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) a segítségével tart megvalósíthatónak. És hogy miért a magyarellenességgel próbálkozik? Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint „Băsescu a megszokott populista stílusában adott hangot álláspontjának” – és Tempetőfi is úgy véli, hogy ezzel próbálhat meg az államfő szavazatot maximalizálni:  „az új pártjának tömegbázist kell teremtenie, mert az eddigi üzeneteik vérszegényre sikeredtek – és ilyen szempontból a magyarellenesség mindig is sikeres volt”.

Csakhogy jelenleg még államfőként testesíti meg a teljes román nemzetet Băsescu, így pedig szavait ebben a kontextusban kell értelmeznünk. Más következtetésre pedig nem nagyon juthatunk: méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra azáltal, hogy egy szomszédos, baráti állam ellen hirdetett harcot, ráadásul más nemzeteket is erre biztatott. Mindezt ráadásul teljesen zavaros okokra hivatkozva: oké, hogy Băsescu a külhoni románság körében próbál mostanság kampányolni, de mégis, miféle jogsértésekről beszél ő a Magyarországon élő románsággal kapcsolatban? Éppen hogy ő követ el hasonlót, amikor kétségbe vonja egy romániai magyar politikus, Tőkés László állampolgárságát. Ráadásul Tőkés védhatalmi státuszra vonatkozó kijelentését Băsescu kiterjesztette a teljes magyar politikai elitre, miközben Semjén Zsolt az FN24 számára egyértelművé tette: „a védhatalmi státusz igénylése tekintetében a magyar államnak nincs ilyen álláspontja”.

De még Vona Gábor harcias kirohanása kapcsán is leszögezte a Külügyminisztérium: „a magyar kormány elkötelezett a magyar–román stratégiai partnerség alapelvei mellett és célkitűzései iránt”. Miközben nagyon kommentálniuk sem kellett volna a Jobbik elnökének szavait: mind a magyar, mind a nemzetközi közélet alakítói leszokhatnának már arról, hogy egymáshoz nem kötődő szereplőktől várja el a kölcsönös elhatárolódást egy-egy vállalhatatlan megnyilvánulás kapcsán.

Jogosak Földi Bence kérdései: „Miért pont most ment neki a Tusványosnak (ahol korábban ő is előadott már), ha egyszer most egy radikális ellenzéki párt vezére hőbörgött egy sort? Államfőként miért érezte kötelességének, hogy reagáljon Vona kijelentéseire, s miért értelmezte azokat az egész magyar politikum nézeteiként? Miért nem hagyta rá a román külügyminisztériumra az uborkaszezon közepén jócskán felfújt ügyet? Államfőként miért érezte úgy, hogy a magyarkártya kijátszásával jó ötlet magára haragítani 1,4 millió állampolgárát?” Bár számomra nem túl megnyerő Áder János elnöki karaktere, de elképzelhetetlennek tartanám, hogy ennyire durva kirohanást intézzen bármely más nemzet, vagy annak tagjai ellenében. És ez még a Ponta-féle retorikánál és gyakorlatnál és agresszívebb tempót sejtet: Băsescu javaslata az egykori szlovén kormányfő, Borut Pahor szavait idézi, aki a magyar uniós elnökség után szintén elszigetelte volna Magyarországot az Európai Unión belül.

A Fideszt nagyon sok dolog miatt lehet támadni; azonban a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód, illetve a nemzetpolitika nem igazán tartozik a fő kritizálandó pontok közé. Utóbbi még némileg sikeresnek is tekinthető, szemben mondjuk Băsescu-val, akit elnöksége során többször kíséreltek meg eltávolítani a hatalomból, és jobbára csak a szerencsének köszönhette, hogy államfő maradhatott. Illetve tavaly még a magyarok szavazatainak is: akkor úgy tűnt, Băsescu valóban hálás a székelyföldieknek; ám mostanra nyilvánvaló lett, hogy az elvszerűséget sem nála kell keresnie az érdeklődő állampolgárnak. Persze, tény, a hála nem politikai kategória, mégis: Băsescu némileg talán megbecsülhette volna, hogy sok román állampolgárral szemben Orbán Viktor jó hazafinak tartja őt.

Arra viszont jó volt az elnök kirohanása, hogy a román politikai élet több szereplőjét is a magyarellenesség elítélésére bírta. Crin Antonescu, a kormányzó pártszövetség társelnöke például kijelentette: „nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen”. Persze, még így sem lesznek semmissé Ponta és kormányának magyarellenes intézkedései, a magyarok elleni uszítással való szembehelyezkedés azonban így is üdvösnek mondható. Miként Mesterházy Attila részéről is Băsescu szavainak elutasítása: még akkor is, ha Ponta hasonló gesztusaira körülbelül annyi volt nem is oly rég a válasza, hogy a jó kapcsolat és a kölcsönös bizalom a legfontosabb.

És a román lapok sem igazán álltak ki Băsescu szavai mellett: a Gandul főszerkesztője például azt írta, „egy államfő nem biztathatja a polgárokat arra, hogy kifütyüljék egy szomszédos ország miniszterelnökét”. És így is van, e tekintetben tehát abszolút érthető a Tutiblog kérdése: mégis, „mit képzel magáról Băsescu”? Románia államfőjeként Magyarország rendreutasítását szorgalmazza?

Csak remélni lehet, hogy Románia élére jövőre méltóbb köztársasági elnök fog kerülni. 

Nem új információ, hogy az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata évek óta a Jobbikba való ugródeszkaként (is) funkcionál. A másokat előszeretettel álcivilkedéssel és pártos hevülettel vádoló párt mára jó pár fronton megsokszorozta magát: mivel eszmeisége önmagában jelenleg nem életképes, ezért maga futtat vagy támogat megannyi kis sejtet, melyek a nemzeti radikalizmus álarcát öltve terjesztik a Jobbik nézeteit, vagy csak azt eltagadni nem tudván (mert hát melyik ember tudja munkája során teljesen kiiktatni személyes meggyőződését?), ápolják a szélsőjobb nemes hagyományait munkájuk során. Így lehetséges, hogy mára a Barikád honlapja is nemhogy a Jobbiktól, de magától a Barikádtól is függetlenként működő sajtótermékként próbál üzemelni, hogy az N1TV a JobbikTV mellett terjeszti az igét, és hogy a Vona Gábor által évértékelőjén életre hívott Magyar Tavasz Mozgalom is pártokon felülállónak próbálja beállítani magát.

Hogy Szávay István a Jobbikot képviseli, az mára tény, de Ribling Tamás egykori kolHÖK-elnök és Garbai Ádám BTK HÖK-elnök tagadta, hogy a Jobbikhoz közük lenne. Hogy például Ribling a Magyar Tavasz Mozgalom és a Jobbegyenes Facebook-oldalának követője, az más, az nyilván „magánéleti kötődés”. Hogy a HÖK-ösök jó része ilyen kötődésekkel rendelkezik, esetleg később nyíltan is a Jobbik mellett fog kampányolni, az is természetesen puszta véletlen. Van ilyen – mondják ők, épp azzal a mentalitással, amit jobbikos körökben szokás a valóság eltagadásának és képmutató cinizmusnak nevezni. „Életidegen és elmebeteg politikai korrektség” – harsogják azok, akik ugyanúgy hajlamosak arra az elképesztő cinizmusra és megjátszásra, melyet oly gyakran felrónak ellenfeleiknek.

Most arról szólnak a hírek, hogy az ELTE BTK HÖK tagjai állítólag személyiségjegyeik alapján listázták a gólyatáborokban felbukkanó új hallgatókat. „Koliba nem vesszük fel”, „Pistának jó lesz”, „liberó buzigyerek”, „szívós alternatív köcsög”, „basznivaló egyiptológus”, „egészséges világlátású klassz csaj”. Utóbbi két jellemzés például kiválóan mutat egymás mellett, hűen tükrözi a jobbikos fiatalok rendkívül koherens és tiszta világképét, faszpumpástól, egyebestől. Az érintettek tagadnak, szerintük bárki hozzáférhetett a HÖK adatbázisához és beleirkálhatott abba. Nem az ő felelősségük – hogy esetleg a magánéletben teljesen egyetértenek a leírtakkal, az már a véletlen műve. Gondolkodó emberek, olyan véleményt alakítanak ki, amilyet csak akarnak, nem igaz?

De talán érdemes lenne mindennapos gyakorlattá alakítani az oly sokszor felemlegetett őszinteséget és egyértelműséget – Jobbikon belül, azt támogatván vagy a párt mellett csak lélekben kiállván, a barikád jól ismert oldalának mind a kétszázhatvanhárom pontján. Például felhagyhatnának annak bizonygatásával, hogy alapvetően semmi bajuk egyes emberek származásával – mikor láthatóan van. A hírek szerint a gólyákról is külön rubrikában listázták a vélt vagy valós zsidó származást. Aztán a számtalan megbélyegző és cselekedetektől egyértelműen független jelzőkkel való billogozás tényét sem kéne tagadni: ami jólesik, az jólesik, nyilván egyszerűbb ez bármiféle értelmes kritika megfogalmazásánál.

A fiatalok ugyanis inkább hajlamosak arra a felületes, egybites gondolkodásra, amely hajlik a legegyszerűbb, demagóg és populista üzenetek befogadására. Nem csoda hát, hogy felmérések szerint a Jobbik a legnépszerűbb párt az egyetemisták körében. A Hungarica és a Romantikus Erőszak üzenetét nyilván sokkal könnyebb megérteni, mint Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes verseit: nem csoda, ha politikailag-kulturálisan sokak számára vonzó ajánlat az ún. nemzeti radikalizmus, mely „egyenruhát, egyenfrizurát, egyenvéleményt kínál - és mindehhez a valahova tartozás érzését is” – ahogy Techet Péter is írta 2010-ben. Ahogy könnyebb valakiről kijelenteni, hogy „alternatív libsi köcsög”, mint megismerni és valamennyire megérteni őt. Nem kell ezt tagadni, minden egyes ember hasonló előítéletekkel operál – csak az a szomorú, hogy vannak, akik büszkék is erre, és nem képesek túllépni rajta. Márpedig ha akad is egy párt, egy mozgalom, egy klub, amely ezen viselkedésminták helyességét és igazságát szajkózza, akkor nyilván az erre fogékonyak gyorsan el is köteleződnek a társaság mellett. Ha pedig Vona Gábor azt hirdeti saját nézetei kapcsán, hogy „az igazság szabaddá tesz”, akkor sokan lesznek hajlamosak felvállalni nem túl cizellált és összetett gondolataikat, mondván, ők csak az igazságra világítanak rá. Mint az a középiskolás kisfiú/kislány, aki szereti hangoztatni végtelen őszinteségét, és ennek jegyében rendkívül primitív stílusban leszólni társait.

Hogy ezek után ők beszélnek a hallgatók jogairól és az oly kívánatos rendről? Nem csoda: ha egyeseknek a fejében ekkora zavar van, akkor nyilván legalább környezetük tekintetében szeretnék ellensúlyozni a belső frusztráltságot. Lelkük rajta.

Frissítés: Bár fentebb nem említettem, de természetesen, ha mindez igaznak bizonyul, akkor az sokkal súlyosabb annál, minthogy pár nem túl intelligens HÖK-vezető gonosz dolgokat irkál hallgatótársairól. Felmerül ugyanis annak gyanúja, hogy az információkkal vissza is éltek, esetleg ezek alapján nem engedtek valakit kollégiumba. Ami már nem pusztán ízlésbeli-erkölcsi kérdéseket vet fel. Péterfalvi Attila pedig az emberi méltóság megsértésének gyanúját vetette fel – bár kétségkívül a hatalommal való visszaélés vádja súlyosabb. Már ha valóban a HÖK tagjaitól származnak az említett megjegyzések.

„Ha gyilkolsz, ha erőszakoskodsz, akkor az egész pereputtynak ugrott a segély, apukám, ha cigány vagy, ha magyar”  – jelentette ki évértékelőjén Vona Gábor, majd a pártja nem sokkal később be is nyújtotta népszavazási kezdeményezését. Eszerint megvonnák a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, a rendszeres szociális segélyt és az átmeneti segélyt attól, akinek a vele egy háztartásban élő, 18. életévét be nem töltött gyermeke  „jogerősen megállapítottan emberölést, testi sértést, hivatalos személy elleni erőszakot, rablást, zsarolást, vagy önbíráskodást követett el”. A kezdeményezés hivatalos indoka a következő: ha nem tudtad megnevelni a gyermeked, nem kaphatsz a közösből, „ha cigány vagy, ha magyar”, míg a kérdés mögött meghúzódó nyilvánvaló feltételezés szerint vannak a „dologtalan cigányok”, akiknek kiskorú gyermekei eddig rettegésben tartották a környezetüket. Na de ezután nem fogják, mert a szülő számára ott lesz a fenyegető következmény: ha a kölyök rajoskodik, „ugrott a segély!”

A Jobbikra jellemző nem túlságosan átgondolt javaslatról van szó, mely a problémát valamennyire ugyan észleli, de átfogó és előremutató választ rá nem képes nyújtani, csak a szokásos segéllyel való fenyegetőzést veszi megint elő. A gyermek helyes nevelése ugyanis nem csak akkor kellene kötelező jellegű legyen, ha a szülőnek nincs munkája, és nyilván éppen amiatt is erőszakossá és bűnözővé válhat egy tinédzser, hogy a szülők reggeltől estig a munkájukba vannak temetkezve, és az ő nevelésére egyáltalán nem fordítanak figyelmet. De való igaz, hogy az egész nap otthon lévő, esténként a kocsmában duhajkodó szülők sem mutatnak túl jó példát gyermeküknek: azonban nem lehet törvényileg szabályozva csak az ő esetükre korlátozni a gyereknevelés fontosságának hangsúlyozását.

Ellenben a kérdésfeltevés jó, és érdemes lenne elgondolkodni azon, miként lehetne a szellemileg szegényes szociokulturális közegben nevelkedő, jórészt roma gyermekeket a helyes irányba terelni. Valószínűleg érdemesebb lenne elgondolkodni a gyámhatóság erősítésén, a visszaeső vagy beilleszkedni nem tudó kiskorúak rossz környezetből való kiszakításának lehetőségén. Ha például a másodikos Ferike folyamatosan zavarja a tanórát, társait terrorizálja, satöbbi, akkor az édesapa fenyegető látogatása után a tanárnak adott esetben kötelező legyen hívnia a gyámhatóságot, és ne húzhassa meg magát gyáván az egész tantestület attól félvén, hogy Ferike apukája valóban rájuk gyújtja az épületet. A rossz szociális közegből érkező gyermekek ugyanis már hét-nyolc évesen is elég látványosan megmutatják, kik is ők, csakhogy míg szüleik gyakran direkte bátorítják őket az ilyen viselkedésre, addig a problémáról tudó szomszédok, tanárok, ismerősök sem szeretnének beavatkozni család életébe, eléggé helytelenül, teszem hozzá. Azt viszont lehetne törvényileg is támogatni, kötelezővé tenni, hogy a bajokról tudóknak ilyenkor ne kelljen félve meghúzniuk magukat, hanem igenis tehessenek, tegyenek róla, hogy a hatóságok értesüljenek a problémáról, és minden esetben járjanak el, adott esetben szakítsák ki a gyermekeket a problémás környezetből. Persze, ez sem mindig üdvözítő megoldás: mindenki tudja, hogy a nevelőotthonban felnövekvőkre sem fordítanak kellő figyelmet, maguk sem hagyják irányítani őket, szóval a kérdés nehezebb, mint elsőre gondolnánk.

Persze, a Jobbik kezdeményezését is lehet támogatni, csak éppen a probléma nem ennyi, nem csak ennyi, a javaslat pedig csak tüneti kezelésnek látszik, legalábbis első benyomás alapján. Azontúl a nevelés sem csak hasonló esetek után kérendő számon, és bizony ugyanúgy igaz, hogy egy húsz éves gyilkosra szintén nem lett elég figyelem fordítva, még ha ő már nem is minősül fiatalkorúnak. A Jobbik viszont szeretné elhitetni, hogy ők rendelkeznek az egyetlen valamirevaló romastratégiával: ám efféle, a problémát magát újratermelő, légből kapott ötletekkel bizony elég kétségessé teszik a problémafelvetés után adott válaszok szakszerűségét, hatékonyságát. Ha pedig azt halljuk, hogy a cigányok munkába állása épp olyan problémás számukra, mint a kulturális felemelésükre tett kísérlet, akkor kijelenthetjük: a Jobbik még mindig csak arra képes, hogy nagy hangon „Igenis van cigánybűnözés!”-t skandáltasson híveivel, miközben a szükséges válaszok megadása terén épp olyan tanácstalan, mint bárki más.

"Az Orbán-kormány azt ígérte, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Ennek ellenére egy ötgyermekes családapát és egy nyolc hónapos terhes kismamát is kilakoltattak. Ma egy kerekes székes hölgyet fognak kilakoltatni. Mit szól ehhez?" - kérdezi a Képviselő Vágta nevű, Jobbik-közeli videósorozatot vezető riporter a Parlamentben - majd hazamegy, feltölti a videót és örül, hogy ilyen jól meg tudta szorongatni a kormánypárti képviselőket. "Ezt jól megkapták, még hogy nem hagynak senkit az út szélén" - örül magában, majd várja a lájkokat az ő szociálisan érzékeny kis riportjára, melyben például Zagyva György Gyula is jól elmondta, hogy skandalum, a kormány nem segít, az öregasszonynak meg talán már nincs is hova hazamennie.
Az öregasszony pedig valahol a fagyos utcákon örül, hogy ilyen jól megmondták az ő érdekében annak az Illés államtitkárnak.

Ugyanez a riporter korábban palesztin csecsemők holttesteit mutogatta képviselőknek, azzal az ártatlan kérdéssel megtoldva a bulit, hogy "Ezek palesztin csecsemők holttestei; ha ön ránéz erre a képre, ön szerint kinek van igaza az izraeli-palesztin konfliktusban?"
Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető közben szabad Palesztinát követel, a többi jobbikos politikus pedig kórusban üvölt utána, felszólítva az egész nyugati világot, hogy fejezzék már végre be az izraeli kormány elvtelen kiszolgálását.
A palesztin csecsemő pedig valahol a kies gázai síkságon örül, hogy ilyen jól megtámadták az ő nevében jobbikos politikusok Benjamin Netanjahu-t és az izraeli érdekeket.

Schmuck Andor tíz percen keresztül hitetlenkedik Kálmán Olga műsorában: "eddig és ne tovább". A szociáldemokrata ügyvezető alelnök szerint "itt a vége" - mert ami történt, az már túl van minden határon. A Parlamentben ugyanis szóba kerültek a Gázai övezetben történtek: Gyöngyösi Márton jobbikos politikus azon kíváncsiságának adott hangot, hogy a Külügyminisztérium "mikor áll végre ki a szenvedő palesztinokért IS (kiemelés tőlem - szerk.)". Németh Zsolt hárít, Gyöngyösi közli: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára." Ez a Jobbiknál annyit jelent: "itt mindenki idegenszívű rajtunk kívül". Gyöngyösi tehát jól megmondta, a palesztin csecsemők már kurjongatnak boldogságukban. "Háhh, kemény gyerek ez a Gyöngyösi, jól elküldte a Külügyminisztériumot az anyjába, de felszólalt a zsidó érdekek kapcsán is, háhh, nem hagyta annyiban". Kis félszeg mosoly a palesztin kisbabák orcáján.

A Magyar Narancs, a Demokratikus Koalíció és Schmuck Andor felháborodik. Hamarosan követi őket mindenki. Ami itt történt, kérem, az tűrhetetlen! Amit a Jobbik művel, az elfogadhatatlan! Ez az egész szörnyű, rettenetes és minősíthetetlenül barbár - mintha csak a középkorba bombáztak volna minket vissza megnyilvánulásaikkal.
A Jobbik ugyanis zsidózott. Egy magyarországi párt képviselője a magyar Parlamentben - iszonyú, elfogadhatatlan, rettenetes! Ennél szörnyűbb vonatkozása ennek a történetnek nem is lehetne.

Mert, kérem, ez itt már háború. És Európa hallgat. A Jobbik és Molnár Csaba egymásra kontráz szolidaritási versenyében. A palesztin csecsemő pedig csendben álomra hajtja a fejét.

"Szétverem a boltodat, kiirtom a családodat!"

Fenti mondat egy roma származású fiatal szájából hangzott el, miután kínos vitába keveredett eladó kollégámmal egy budai áruház előterében. Igen csak zokon vette, hogy nem sikerült biztonságban kicsempészni a boltból a 0,7-es Finlandiát (bár zsebéből furcsa mód' egy tízezres kandikált ki), az meg végképp nem tetszett neki, hogy a dologról jegyzőkönyv is születik. Mint mondta, vele jobb nem "baszakodnunk", mert ha a családja majd idejön, az szét fogja verni az egész boltot, ráadásul kiirtja a gaz pénztáros családját is, aztán megnézhetjük magunkat.

Ezt nem azért mesélem, mert arra akarnék következtetni, hogy minden cigány az áruházból igyekszik alkoholt eltulajdonítani, aztán agresszíven fenyegetőzik a tetten érése után. Nem azért mondom, mert azt gondolnám, a cigányok erőszakosak, mindegyikük bármikor ránk támadhat és miután kiraboltak bennünket, még az életünket is elvehetik, ha úgy tartja kedvük. Nem, tegye le a tollat, kérem, kedves ÉS-publicista, nem arról van szó, hogy egy önmagát konzervatív-liberálisként aposztrofáló blogger éppen "a nácikat igyekszik legitimálni", nem.

Csak arra kérem önöket, ha mondjuk holnapután visszajönne valóban a család, és kivégeznének mindannyiunkat, ne szervezzenek tüntetést "nem minden cigány bűnöző" felkiáltással. Ne írjanak hangzatos vezércikkeket arról, hogy ez csak egy család volt, és a többi ott sem volt, nem fogta a kezében a kést, nem felel egy percig sem közössége elfajzott tagjaiért.

De szépen kérem, kedves Jobbik-szurkolótábor, ne is vonuljanak a képemmel egy táblán, mint a cigánybűnözés legújabb áldozata. Ne üvöltsék a gyászmenetemen, hogy "dolgozzatok!", és ne tegyék hozzá röhögcsélve, hogy "egy munkatáborban". Ne kiabálják utána az ablakból kiordító cigány lakosnak, hogy "a kurva anyád, gyere le, tetves cigány" - nem lesz meg attól még halálom igazsága, ne aggódjanak.

De ez a vonulás is csak egy film. Állóképbe merevített lehetséges világmagyarázás. Hát az Amerikai História X volna a valóság precíz dokumentálása? A Romper Stomper? Esetleg a Cigányok ideje? Amelyiket akarom, az lesz az igazság? Dokumentálom a társadalmat, amilyennek én azt elgondolom - ha elképzelésemtől különbözőt tapasztalok, kényelmetlenül érzem magam, gyorsan bepasszírozom a kevés kivétel közé. Attól még nekem van igazam, tendenciák nem léteznek, tendenciák igenis léteznek.

Egy nép nő bele az erőszakba, a frusztrált emberképbe, az agresszív retorikába. Gimnazista koromban volt egy haverom, a megszokottnál sötétebb bőrrel, radikálisabb világképpel. Divízió 88, "takarodjatok a hazámból, bűnözők", fehér fűző. "Nácigány" - kiáltották neki fajtisztább társai, aztán jól el is verték egyazon lendülettel. "Mi van, miért nem bazmegezel, ahogy egy cigány szokta?" - ütés, vér, könnyek.
Aztán persze ez is elült, a Divízió 88 pedig szólt tovább mindegyiküknél - ez nem az Amerikai História X, ez még mindig a valóság.

Az, amelyikben az Újpesten szembejövő cigány fiatalok pénzt kunyerálnak tőlem? "Ne szívózz már, tesó, látod, hogy nem bántunk, se semmi", mire én hálából egy ezrest a kezükbe nyomok, bár nekik még több kéne. "Gyógyszerre lesz, tesó, esküszöm, megadom két órán belül, ha itt leszel, na, ne gecizzél már, tényleg megadom", de hiába, nálam csak ennyi volt, és szerencsére bennük sem több alkohol, így szabadon távozhattam.

"Balavány nagyon tisztességesen néz szembe rasszista múltjával" - hirdeti a Magyar Narancs, miközben Lupo tovább rappeli, hogy "én vagyok a cigó, aki simán mellbe szúr". Vona Gábor a cigány mercik korszakának végéről beszél tömegének, amelyik helyeslőleg bólogat, "erőszakos hordákról" üvöltözik, majd mennek és a cigányok kiirtásáról elmélkednek egymás között. "Megérdemelnék, tetves férgek" - dühöngenek, aztán meg tovább tetszelegnek az áldozati szerepkörben. "A Kuruc végre megírja az igazat!" - mondják, háborognak, aztán a többség visszatér egyszerű életébe, és soha életében nem bánt senkit, mert ő arra amúgy sem lenne képes.

Ahogy a pénztárnál most következő cigány pár sem - rám mosolyognak, "szép napot", mondják, majd kart karba öltve távoznak. Minden cigány művészember, minden magyar bátor hazafi - szeretek én minden embert. Reviczky Gyula szavaival, "a világ csak hangulat".

A társadalom szintúgy az. Neki kell megmentenie saját magát - az önvizsgálat és a felelősségvállalás alól pedig senki nem bújhat ki. Senki.

A Szegedi-ügy titkosszolgálati akció, mely a Jobbik oligarchabizottság felállítására vonatkozó kezdeményezésére vonatkozó reakció - mondta el Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt követően, hogy Szegedi Csanád EU-képviselőt lemondásra szólította fel, mindezt a kiszivárgott, Ambrus Zoltán megvesztegetési kísérletéről szóló felvétellel igazolva.
Adott a kérdés, hogy ha a támadások olyannyira feldühítik Simicskáékat, miért nem inkább az LMP leszalámizásával próbálkoztak meg, akik még arra sem voltak restek, hogy a Közgép telephelyén tüntessenek - de az is érdekes felvetés lenne, hogy mit kellett volna akkor tennie Szegedi Csanádnak, hogy őszinteségét megtartva a pártban maradhasson.

A HírTV által nyilvánosságra hozott, Novák Elődtől a Jobbik-elnökségnek küldött levél szerint ugyanis "bármennyire is nem szép dolog, ha korábban bevallja a származását, akkor sem EP-képviselőnek, sem a párt alelnökének nem jelölték volna". Nem szép dolog így beszélni egy olyan képviselőről, aki egy évvel korábban, az elsők között jutott képviselői helyhez, és akinek oroszlánrésze van a Jobbikhoz kötődő sajtótermékek kiadásában - valószínűleg érzik ezt a Jobbiknál is, ezért mondhatta most Szegedi, hogy őszig vár a döntés meghozatalával, hiszen jelenleg a nyári szünet miatt amúgy sem tudná visszaadni mandátumát.
"Nagy valószínűséggel EP-képviselő maradok" - mondta, majd bejelentette, hogy a Jobbikból viszont kilép, amíg nem tisztázzák helyzetét: nem lennék meglepve, ha néhány hét múlva a párt belátná, hogy jobb nekik Szegedivel, Barikáddal és EU-s képviselő hellyel, mint ezek nélkül - legyen akármennyire is az a szavazóközösség elvárása, hogy a zsidókat ne engedjék még a "nemzeti oldalra" is beszivárogni.

Az összeesküvések gyártása viszont nem meddő próbálkozás: ideje elgondolkoznia a Jobbiknak, hogy mennyire volt szerencsés döntés kizárni Endrésik Zsoltot, illetve Szegedi miatt kirobbantani az egész borsodi viszályt. Ha beleolvasunk ugyanis, hogy miket írogat Endrésik Facebook-oldalán, könnyen arra juthatunk, hogy bizony egy jól megtervezett bosszúról van szó, melyet a szélsőjobb szélsőjobb szárnya kísérel meg a Jobbikon végrehajtani, a kijelentések szerint legközelebb Szabó Gábor pártigazgató, és Vona Gábor pártelnök személyét elővéve.

Közben az is nyilvánvalóvá vált, mit jelent a Jobbik-képviselők nagy részének önnön magyarsága: egyrészt az Endrésikhez hasonló frusztrált, Szálasi-idézgetéssel bölcselkedő agressziót, másrészt a Vona Gábor Fb-posztjaira jellemző nacionalista giccset, melybe a haza képviselete legalábbis csak addig fér bele, amíg az nem keresztezi a személyes érdekeket. Így csomagolják be gondosan egyéni sérelmeiket, anyagi és társadalmi gondjukat-bajukat, melyet egy piros-fehér szalaggal átkötve igyekeznek aztán a nemzet bajává kiterjeszteni, és homályos zsidó-cigány-liberális összeesküvéseket gyártva elmélkedni szkíta múltról, szebb jövőről, kevésbé megalázó mindennapokról. Nem is csoda, ha az olyan, valóban radikális gondolatokkal bíró személyek, mint mondjuk Techet Péter, hamar ott hagyják ezt az identitászavaros, túlkompenzáló közeget, és valóban értelmes emberek társaságát igyekszenek keresni.

A Jobbiknak meg marad a Nemzeti Radikális Zrt., melyben az lesz a zsidó, akikről ők azt mondják, és az bizonyul kellőképp hazafinak, aki a Jobbik érdekeit képviseli. A képviselőik meg sorra buknak ki, de a mandátumot azért nem adják vissza: a nemzet, a párt képviselete náluk is csak addig tart, amíg az nem veszélyezteti egyéni jólétüket.

Aztán lehet menni Szálasi Ferenc-idézeteket lájkolni a Jövőnk.info-ra, vagy zászlóégetésen "hazaáruló férgezni" a Turul-bizniszt már csak magánszemélyként űző Hógolyó-Trockijt: azon ezek már nem fognak változtatni, hogy a Jobbik szavazói (is) csúnyán át lettek verve, és hogy hiába minden nyavalygás, a bajaikat csak akkor tudnák megoldani, ha végre kibékülnének saját életükkel.

Köves Slomó vezető rabbi nemrég társadalmi konzultációt helyezett kilátásba a magyar társadalom és a zsidó szervezetek között - az antiszemitizmus ellen. Bevallom, már akkor furcsállottam egy kicsit a beszélgetés célját, lévén eddig azt hittem, egy-egy párbeszédnek nem szokott konkrét célja lenni, ha csak nem az eszmecsere maga. Persze, lehet egy adott gondolata mindkét félnek, melynek igazáról a konzultáció során igyekszik meggyőzni a másik felet - na de ezt többnyire nem szokás kinyilatkoztatni előtte, mi több, a két félnek saját, szabad akaratából konzultációra lépni egy előre meghatározott célból. Ugyanis:

1) Ha az antiszemitizmus elleni fellépés mindkét fél számára fontos, akkor minek kezdjenek párbeszédbe? Ha nem antiszemita sem a magyar társadalom, sem a zsidó szervezek, akkor téma lezárva, mindenki megnyugodhat, nem fog dőlni maholnap a patak vér.
2) Ha viszont a magyar társadalomban valóban felütötte fejét az antiszemitizmus, akkor nem célszerű ez ellen párbeszédbe kezdeni. Van ugyanis az emberekben egy olyan furcsa sajátosság, hogy ha valamilyen tulajdonsággal bírnak, valamiben hisznek, valamit vallanak, akkor nem indítanak konzultációt az ellen. Persze, lehet őket folyamatosan győzködni, magyarázni nekik a magyaráznivalót, de ők akkor sem fognak szervezett keretek között belemenni a játékba azzal a felkiáltással, hogy azon nyomban jó útra kell őket téríteni.

Na de mindegy is, Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke a tőle várható módon jelezte Kövesnek, hogy ő azért itt van, ha a magyar társadalom nem is, majd ő beszélget akár Slomóval is, mondjuk egy nyilvános tévévita keretében.
Az emberfia erre már jó előre dörzsölte a tenyerét, hogy micsoda hatalmas küzdelem várható itt, magyarság és zsidóság évezredes fennállása, szkíta nyelvrokonság és Cion bölcsei, antiszemita bestialitás Schweitzerrel szemben és ellopott csirkék a hátsó kertből. Jónak ígérkezett ez, na.

Ám Köves Slomó úgy látszik, nem nyitott az antiszemitizmus elleni párbeszédre. Hiába ugrál lám Vona, senki nem akar vele beszélni, aki meg mégis, az egy rohadt mocskos fasiszta, mint Török Gábor. Úgy tűnik, Köves sem fogta fel, hogy ha már teleharsogja a sajtót antiszemitizmussal és rasszizmussal, akkor ezt a súlyos vádját vállalnia kell nemcsak Isten, Mózes és az MTI előtt, hanem Vona Gáborral szemben is. Kövesnek nem volt elég ez a két hét annak kifundálására, hogy hát bizony elég kontraproduktív dolog meghátrálni a Jobbik pártelnökével szemben, és nem menni bele egy nyilvános vitába, mely akár még érdekes eredménnyel is szolgálhat.

És tudjátok, mivel indokolta bátor elutasítását Köves? Hát a "közös axiómák hiányával" - melyeknek szerinte minden párbeszéd alapját kell képezniük. Igen érdekes tanítás ez, minden bizonnyal elkerülte figyelmemet a Tórából azon kitétel, hogy "pediglen zsidó csak azon személlyel vált szót nyilvánosan az antiszemitizmusról, akivel közös axiómákkal rendelkezik ezen téren". Nem leltem ezt, na. De naivan azt is hittem, hogy ha már közös alapelvek vannak elfogadva, akkor olyan súlyos bajok nincsenek is, össztársadalmi kerekasztal-beszélgetést kezdeményezni tehát túlzás, elég megmaradni a szokott mederben, és egyeztetni a kormány és az egyes szervezetek között, kinek éppen mennyi pénz jár, illetve kinek nem szabad részt venni az újratemetésén.

De hát akkor nem fogunk sehova jutni, ha valóban antiszemiták vagyunk, és a párbeszéd csak annyit jelent, hogy Köves Slomó elé leborulunk mindannyian, bűnbocsánatért esedezve. Bár igaz, eladható ez is párbeszédként, végül is mindkét fél megszólal a ceremónia során.

Vona Gábor ismét elnyomta a megszokott szövegét, amit a szombati Pride elleni tüntetésen Zagyva György Gyula is előadott: a szexuális élet magánügy, nincs helye az utcákon. "A heteroszexuálisok sem csinálnak belőle politikát."

1. A homoszexualitásnak, illetve a Meleg Büszkeség Menetének nem az egyneműek közötti szex a lényege, a fő mozgatórugója - ahogy jobb esetben egy heteroszexuális kapcsolat sem a szexről szól elsősorban. Aki ezt nem érti, igen sekélyes és egyben primitív elképzelésekkel rendelkezhet a párkapcsolatok mibenlétének lényegéről.

2. A heteroszexuálisok nincsenek hátrányos helyzetben, semmiféle negatív diszkrimináció nem éri őket a társadalom részéről, ergo felvonulniuk sincs miért. Ezzel szemben a homoszexuális párok kapcsolata folyamatos támadásoknak van kitéve, ahogy a fenti példa is mutatja. Summa summarum: minden korábbinál nagyobb létjogosultsága van a demonstrációjuknak.

3. Egy párkapcsolat sosem a négy falról szól. Egy heteroszexuális pár sincs, aki képes lenne kizárólag a hálószobában maradva tökéletesen megélni a párkapcsolat örömét. A homoszexuális párok ugyanígy vannak vele. Csakhogy ők a nyílt utcán sosem foghatják meg egymás kezét, nem ölelhetik át egymást, nem élhetik meg boldogságukat. Aki azt állítja, hogy a heteroszexuálisok esetében sem szívesen látja az ilyet, az pedig vagy hazudik, vagy ha nem, elhúzhat egy mély erdőbe, és magányosan leélheti életét.