„Ha gyilkolsz, ha erőszakoskodsz, akkor az egész pereputtynak ugrott a segély, apukám, ha cigány vagy, ha magyar” – jelentette ki évértékelőjén Vona Gábor, majd a pártja nem sokkal később be is nyújtotta népszavazási kezdeményezését. Eszerint megvonnák a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, a rendszeres szociális segélyt és az átmeneti segélyt attól, akinek a vele egy háztartásban élő, 18. életévét be nem töltött gyermeke „jogerősen megállapítottan emberölést, testi sértést, hivatalos személy elleni erőszakot, rablást, zsarolást, vagy önbíráskodást követett el”. A kezdeményezés hivatalos indoka a következő: ha nem tudtad megnevelni a gyermeked, nem kaphatsz a közösből, „ha cigány vagy, ha magyar”, míg a kérdés mögött meghúzódó nyilvánvaló feltételezés szerint vannak a „dologtalan cigányok”, akiknek kiskorú gyermekei eddig rettegésben tartották a környezetüket. Na de ezután nem fogják, mert a szülő számára ott lesz a fenyegető következmény: ha a kölyök rajoskodik, „ugrott a segély!”
A Jobbikra jellemző nem túlságosan átgondolt javaslatról van szó, mely a problémát valamennyire ugyan észleli, de átfogó és előremutató választ rá nem képes nyújtani, csak a szokásos segéllyel való fenyegetőzést veszi megint elő. A gyermek helyes nevelése ugyanis nem csak akkor kellene kötelező jellegű legyen, ha a szülőnek nincs munkája, és nyilván éppen amiatt is erőszakossá és bűnözővé válhat egy tinédzser, hogy a szülők reggeltől estig a munkájukba vannak temetkezve, és az ő nevelésére egyáltalán nem fordítanak figyelmet. De való igaz, hogy az egész nap otthon lévő, esténként a kocsmában duhajkodó szülők sem mutatnak túl jó példát gyermeküknek: azonban nem lehet törvényileg szabályozva csak az ő esetükre korlátozni a gyereknevelés fontosságának hangsúlyozását.
Ellenben a kérdésfeltevés jó, és érdemes lenne elgondolkodni azon, miként lehetne a szellemileg szegényes szociokulturális közegben nevelkedő, jórészt roma gyermekeket a helyes irányba terelni. Valószínűleg érdemesebb lenne elgondolkodni a gyámhatóság erősítésén, a visszaeső vagy beilleszkedni nem tudó kiskorúak rossz környezetből való kiszakításának lehetőségén. Ha például a másodikos Ferike folyamatosan zavarja a tanórát, társait terrorizálja, satöbbi, akkor az édesapa fenyegető látogatása után a tanárnak adott esetben kötelező legyen hívnia a gyámhatóságot, és ne húzhassa meg magát gyáván az egész tantestület attól félvén, hogy Ferike apukája valóban rájuk gyújtja az épületet. A rossz szociális közegből érkező gyermekek ugyanis már hét-nyolc évesen is elég látványosan megmutatják, kik is ők, csakhogy míg szüleik gyakran direkte bátorítják őket az ilyen viselkedésre, addig a problémáról tudó szomszédok, tanárok, ismerősök sem szeretnének beavatkozni család életébe, eléggé helytelenül, teszem hozzá. Azt viszont lehetne törvényileg is támogatni, kötelezővé tenni, hogy a bajokról tudóknak ilyenkor ne kelljen félve meghúzniuk magukat, hanem igenis tehessenek, tegyenek róla, hogy a hatóságok értesüljenek a problémáról, és minden esetben járjanak el, adott esetben szakítsák ki a gyermekeket a problémás környezetből. Persze, ez sem mindig üdvözítő megoldás: mindenki tudja, hogy a nevelőotthonban felnövekvőkre sem fordítanak kellő figyelmet, maguk sem hagyják irányítani őket, szóval a kérdés nehezebb, mint elsőre gondolnánk.
Persze, a Jobbik kezdeményezését is lehet támogatni, csak éppen a probléma nem ennyi, nem csak ennyi, a javaslat pedig csak tüneti kezelésnek látszik, legalábbis első benyomás alapján. Azontúl a nevelés sem csak hasonló esetek után kérendő számon, és bizony ugyanúgy igaz, hogy egy húsz éves gyilkosra szintén nem lett elég figyelem fordítva, még ha ő már nem is minősül fiatalkorúnak. A Jobbik viszont szeretné elhitetni, hogy ők rendelkeznek az egyetlen valamirevaló romastratégiával: ám efféle, a problémát magát újratermelő, légből kapott ötletekkel bizony elég kétségessé teszik a problémafelvetés után adott válaszok szakszerűségét, hatékonyságát. Ha pedig azt halljuk, hogy a cigányok munkába állása épp olyan problémás számukra, mint a kulturális felemelésükre tett kísérlet, akkor kijelenthetjük: a Jobbik még mindig csak arra képes, hogy nagy hangon „Igenis van cigánybűnözés!”-t skandáltasson híveivel, miközben a szükséges válaszok megadása terén épp olyan tanácstalan, mint bárki más.