A Könyvhétre jelent meg Édes hazám címmel egy versantológia, mely az elmúlt bő húsz évben született közéleti verseket gyűjti egy csokorba. Mondják, most éli ez a fajta politikai költészet a reneszánszát, de persze folyamatosan születtek a rendszerváltás óta az ezt tematizáló költemények, és most, hogy nagyobb figyelem fordul a műfaj felé, az eddigiek is más megvilágításba kerülnek.
A kötetet kezemben tartva azt mondhatom, hogy nagyon izgalmas lett a válogatás, elismerés jár érte a szerkesztőnek és az összeállítónak, Turi Tímeának és Bárány Tibornak. Az évente megjelenő Szép versek kötetekhez képest például itt egy egységesebb, mégis jóval sokszínűbb és magával ragadóbb kötetet kapunk: talán azért van ez, mert két évtized líraterméséből lehetett szemezgetni, egymás mellé lehetett rakni a jobban sikerült verseket, és fel lehetett állítani a szükséges kontrasztokat is a közélethez különbözőképpen viszonyuló szerzők szerepeltetésével.
Itt van például Parti Nagy Lajos is, aki napjainkban az ÉS-beli Magyar mesék-sorozatával borzolja a kedélyeket, de Csoóri Sándortól is olvashatunk megemlékezést Trianonról, illetve a 2006 őszi utcai erőszakról, ugyanakkor jutott hely Orbán Ottó és Petri György klasszikussá nemesedett politikai verseinek is. Persze az elköteleződés egy bizonyos oldal iránt, a pártosság senkinél sem merül fel igazán: az Orbán-kormánnyal szemben jelentős ellenérzése okán Fülkeforról mesélő Parti Nagy is egy 2003-as, rendkívül élvezetes formai megoldásokkal szolgáló versével van jelen (Szívlapát a Grafitnesz kötetből), de a többiek verseit sem lehet leírni annyival, hogy egyik vagy másik oldal képviselői lennének. Megfontolandó gondolatok, lendületes és ritmusos versfolyamok, kortárs költőinkhez méltó nyelvi lelemények uralják az Édes hazám kötetet.
Személyes kedvencem, és egyben az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetése Szálinger Balázs lírája, aki a válogatással párhuzamosan saját, Köztársaság című kötetét is megjelentette. Sokrétű alkotóról van szó: líra, dráma és epika is található könyvében, a válogatásba bekerült művei között olvashatunk verset és párbeszédet is. A leginkább megnyerő költészetében a "középutas" hozzáállása: szélsőséges reakciók helyett merengő strófákkal, illetve nagyon is keményen megfogalmazott, egyenes kérdésekkel találkozhatunk nála: "Kezetekben szitokszó lett a város? // Kezetekben szitokszó lett a nép? // Megszabtátok, hány állítmány a mondat? // Megmondtátok, mit gondoljon a vers?" - a Rendszerváltás_2.0 című verséből.
Aztán érdekes Mestyán Ádám punkos, a mindennapi élet eseményeiből kiinduló, mégis fontos gondolatokig eljutó lírája; vagy éppen Szilágyi Ákos szinte skandálható, letisztult képekkel egészen különös hangulatokat teremtő művészete. Erdős Virág versei keltik bennem talán a legambivalensebb érzést: itt van egyfelől egy rendkívül jól megírt, elképesztően jól ritmizált és minimalista módszereivel nagyot ütő formavilág, melyben a tartalmon mégis sokszor szinte megrökönyödök, vitába szállok gondolataival. De hát alapvetően mi egy vers feladata, ha nem ez? Van egy ország címmel írta tavaly egyik legmegosztóbb, legizgalmasabb versét, de a kötet megjelenése óta is napvilágot látott egy ilyen irányultságú költeménye, a Na most akkor.
Mint mondják, Radnóti Sándor és Bán Zoltán András Élet és Irodalomban megjelent levelezése adta a kezdő löketet, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljön a közéleti líra, de sokat segített benne Kemény István Búcsúlevél című verse is, melyre Térey János kontrázott Magyar közöny címmel. Volt is pár hónapja egy beszélgetés a Szatyor Bárban, melyen első körben Kukorelly Endre, L. Simon László, Schein Gábor és Szálinger Balázs vitázott a kortárs közéleti költészetről, majd Bazsányi Sándor, Bene Sándor, Horkay Hörcher Ferenc és Vári György igyekezett elemezni a műfaj mibenlétét. Előbbi beszélgetés L. Simon Lászlónak köszönhetően inkább az aktuálpolitika irányába terelődött (bár Szálinger két mondat után kiszállt a beszélgetésből, és egyedül Schein próbálta körbejárni Erdős Virág és Tóth Krisztina újonnan megjelent költeményeinek hatását), így a másodikat érdemes utólag is elolvasni - a Szépirodalmi Figyelő 2012/02-es számában ezt megtehetik az érdeklődők.
Tehát a téma iránt ismét nagy lett a kereslet, ami lehetővé tette az antológia megjelentetését is: most kedvünkre csemegézhetünk a jobbnál jobb művek között. Kedvünkre vitázhatunk Csontos János Őszöd-reakciójával, Schein Gábor és sok más költő nem túl derűlátó gondolataival, vagy éppen Háy János Tiborc-repp-ével: a lényeg, hogy a művek nagy része tovább gondolható, laposnak közel sem mondható, és többféle megközelítést kínálnak elmúlt húsz évünkhöz. Sorainkból távozott jeles alkotók (Határ Győző, Petri Gyögy, Orbán Ottó, Eörsi István, Faludy György) épp úgy megtalálhatóak a kötetben, mint más irányultságú életművel már klasszikussá nemesedett szerzők (Bertók László, Garaczi László, Kányádi Sándor), illetve az inkább napi politika világáról gondolkodó szerzők (Csontos János, Horkay Hörcher Ferenc). Személy a hazához, haza a személyhez - mindkét megközelítés megtalálható, ahogy a nagypolitika és a lecsúszott rétegek helyzete is a fókuszba kerül, valamint olvashatunk több újkori változatot is Illyés klasszikus Egy mondatához. Érdemes hát megismerkedni a kötettel.
