Teadélután

Izgalmas hét ez az összeesküvés-elméletek kedvelői számára: hétfő óta a Jobbik igyekszik tematizálni a közéletet Izrael-fóbiájának hangoztatásával, szerdán pedig Debreczeni József új, A 2006-os ősz című könyvét mutatták be, melyben a szerző többek között kiderítette, hogy hat éve Révész Máriuszt igazából nem is verték meg a rendőrök, simán csak részeg volt.

Ha korábban azt is gondoltam, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton hülyeségét elég csak egy vállrándítással félresöpörni (ahogy Németh Zsolt is tette), úgy Novák Előd további cselekedeteivel már képes volt elérni az én ingerküszöbömet is, egyúttal valószínűleg átlépni a törvényesség határát is. 
Nagyon rosszul tette ugyanis Vona Gábor, amikor Facebookon harcot hirdetett visszavonulás helyett, Novák pedig azzal, hogy parancsba adta a többi képviselőnek, küldjék el neki e-mailben, mely államnak polgárai, valószínűleg az emberi méltóság elleni sérelem tilalmát követte el. Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság (NAIH) elnöke ugyanis a helyére tette a Jobbik-alelnök korábbi tévedését: az Országgyűlésben ülők állampolgárságának milyensége nem nyilvános adat, annak kiadására nem lehet őket kötelezni. A kettős állampolgárság ténye nyilvános, az a nemzetbiztonsági átvilágítás során ki is derül, ám az, aki nem rendelkezik ilyennel, egyáltalán nem köteles a Jobbik kérdésére bármit is válaszolni.

Hétfő után még fordíthatott volna a Jobbik - kizárhatta volna Gyöngyösit annak botránykeltése után, megkövetve ezzel minden sértettet, akiket a "zsidó származású emberek listába szedése" akkor joggal háboríthatott fel.
Kitehették volna a szűrét már csak a "pongyola fogalmazás" (az ő kifejezésük) miatt is: ha Gyöngyösi a kettős állampolgárokról beszélt először is, akkor feleslegesen keltett hisztériát hétfői felszólalásával, ergo méltatlan a képviselői pozícióra - aki ennyire nem tud disztingválni, nem képes megválogatnia a szavait, az ne legyen már országgyűlési képviselő - zsidózzon a kocsmában, ott nem fogja a csapos számon kérni rajta, hogy akkor most kiket is ért a "zsidók" alatt.

De nem csak Gyöngyösi felszólalása, hanem a Jobbik teljes önazonossága is a "pongyola gondolkodásból" eredeztethető: mániákusan rátapadnak egy problémára, ott kipécézik maguknak a bűnöst, ebből adódóan kijelölik az esetleges áldozatot, és a fekete-fehér világkép behatárolása után máris megkezdik a "bűnösök" megbüntetésének követelését.

Mert mi baja is van a Jobbiknak Izraellel? Valóban Simon Peresz korábbi, félreérthető nyilatkozata? Ha a tőke behozatala fáj nekik, akkor bizony illene meghúzniuk a határt radikáliséknak is: nem pacsizunk sem Azerbajdzsánnal, sem Törökországgal, de még Iránnal sem egy jó kis testvérvárosi lehetőségért, új munkahelyekért, semmiért.
Ha erkölcsi fenntartásaik vannak Izrael politikája miatt, akkor szintén illene más országok esetében is érvényre juttatni ezt: tehát nem nyilatkozzuk azt az azeri gyilkos kiadatása után, hogy Azerbajdzsán nekünk haverunk, kell a pénzük, ne szívózzunk velük; de szintén nem pajtáskodunk Iránnal, hiszen az ő rendszerük sem igazán az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, ráadásul vezetőjük szájából hangzott már el olyan is, hogy meg kell semmisíteni egy teljes országot (hogy melyiket, az az erkölcsi ellenállót itt nem kell érdekelje).
Ha pedig a nemzetbiztonság vagy a pénz számít nekik, az etikai megfontolások pedig ilyenkor másodlagosak, akkor nem érdemes Izraelt tovább kritizálni, nagy erőkkel lehet viszont Tibet mintájára a palesztinokat is a szomszédos állam belügyének tekinteni: befektetni itt úgysem a kisebb nép képviselői, hanem az agresszorok fognak, felesleges tehát kiállni a megnyomorítottak oldalán.

De jól látható, hogy az elvi döntések meghozatala nem fontos a Jobbik számára: ők már eldöntötték, hogy Irán jó, Azerbajdzsán jó, Törökország jó, de Izrael rossz, Európai Unió rossz - és ennek mintájára nyilatkoznak úton-útfélen minden egyes történés kapcsán, legyen az akár a saját kárunkra is (mint a baltás gyilkos kitüntetése és ezzel átverésünk esetében).
Izrael állam agresszív politikát folytat? Lehetséges. Irán és Azerbajdzsán talán nem? Ők nem gyilkolják állami szinten a nép ellenségeinek kikiáltott polgárokat és a külföldi ellenfeleket? Az ő vezetőik nem tesznek vállalhatatlan kijelentéseket? Tőlük jó a piszkos pénz?

Ertsey Katalin LMP-s képviselőnő Novák kérdésére levelében taglalta, hogy ő izraeli-piréz kettős állampolgár, a magyart csak képviselővé választása előtt vásárolta, de igazából nincs több célja, minthogy előbbi kettőből fakadó magyargyűlöletét kiélhesse a Parlament falai közt is.
És erre mit lépett Novák Előd, ez az isteni humorérzékkel megáldott nemzeti radikális? Felszólította Ertseyt lemondásra, mivel "eddig eltiltkolta a nyilvánosság előtt kettős állampolgárságát".

Hiába próbált később mosakodni a Jobbik ifjú titánja, hogy érti ő a viccet, de blablabla, hiszen láthatóan nem így volt: Novák Előd a fenti abszurd fejtegetésből sem tudta kivenni, hogy itt nem egészen az igazság megvallása történik. De mondhatnám úgy is, hogy Novák teljesen komolyan nem érti, mit beszélnek hozzá. Nem képes egyszerűen dekódolni a mélyebb összefüggéseket, akár csak a HVG-sek által korábban behülyített Kerényi Imre - ez pedig még a szimpla antiszemitizmusnál is riasztóbb tünete a butaságnak.

De Novák csak nem állt le: közölte, hogy ezzel ne poénkodjunk, és hogy Ertsey a viccelődésével törvényt sértett, hiszen kötelessége lett volna neki számot adnia állampolgárságáról. Ezt viszont a második bekezdés alapján csúnyán benézte Novák, tehát ha Gyöngyösi esetében nem is, ellene már illenék elindulnia egy eljárásnak, pusztán a törvénysértő, nemzetbomlasztó tevékenység okán.

Azontúl nem is igazán világos, mi köze lehetne adott esetben Ertsey Katalin izraeli állampolgárságának ahhoz, hogy Izrael miféle politikát folytat Palesztinával szemben - de ennek megfejtése legyen már a jobbikosok és főleg Novák Előd problémája.

Novák egyébként azt is írta, hogy "sajnos életszerű, hogy az LMP képviselője izraeli állampolgár", amivel megint csak csúsztat, ez az ő esetükben lenne életszerű: már csak ha Szegedi Csanád kalandos életútjára vetünk egy pillantást, abból is le lehet szűrni, hogy a nemzeti radikalizmus adott esetben képes olyan mondatok kitermelésére is, minthogy "Izraelről csak a legmélyebb tisztelet hangján szabad beszélni".
Miután a Szegedit feljelentő Lenhardt Balázst kizárták, Nováknak is illene csöndben maradnia: előbb talán folytassák le a törvényi eljárást a "saját zsidójukkal" szemben, aztán érdeklődjenek a többieké felől.
De amúgy meg teljesen felesleges ez az egész hajcihő: a széljobberek számára az, hogy ki a zsidó és ki nem az, egyáltalán nem származás, de nem is állampolgárság kérdése. Az LMP-ből például mindenkit annak tekintenek: elég csak egy pillantást vetni a szócsövüknek tekinthető Barikád Egy LMP-s képzeletbeli naplója című rovatára, melyben az elbeszélő egy drogos, gondolkodásképtelen kamasz, szülei zsidó származásúak (vagy vallásúak?), nagyapja pedig vérnáci - az ő kalandjaik pedig másból sem állnak, mint az ún. liberálisokkal és a "zsidókkal" szembeni alpári, végtelenül leegyszerűsítő viccelődésből.
De jogos Szilágyi Péter kérdése is: minek hozakodjon ő itt elő bármiféle izraeli állampolgársággal - a Jobbik-közeli Metapédia már úgyis megírta róla, hogy zsidó; akárcsak a többi elempés képviselőről, illetve a teljes magyar közéletről, kivéve természetesen a Jobbik eszméit képviselőket.

*

Amit a Jobbik számára a zsidók, azt Debreczeni József és a demokraták világképében a Fidesz, illetve a jobboldali emberek jelentik. A Demokratikus Koalíció "konzervatívja" most nem habozott lerántani a leplet a valóságról: 2006 őszén tehát a Fidesz tolta rá megemlékezőit a zavargókra, ők bujtogatták a tüntetőket korábban is az MTV-székház ostromára, de még a mártírkodás is az ő számlájukra írható: Révész Máriuszt ugyanis nyilvánvalóan nem verték meg, talán csak részeg volt, ezért dülöngélt az utcán, a rendőrségi fotókon pedig amúgy is látszott, hogy kutya baja.
Debreczeni aztán Vágó István és a többi mélydemokrata lelkes tapsvihara közepette kijelentette: ott hibázott talán csak a Gyurcsány-kormány, hogy nem rendelkezett egy kemény kezű belügyminiszterrel; Kuncze Gábor SZDSZ-es képviselő pedig a bocsánatkérésével vétett nagyot: akinek ugyanis Máriusz a neve, és mártírként viselkedik, azt jogosan nevezik Mártíriusznak. Mondá ezt pedig a bölcs Vágó István szintúgy, tehát biztos úgy is van, ahogy.

Igazából történhet itt bármi, verhetik az MSZP rendőrei véresre a tüntetőket, az egészért akkor is egyértelműen és kizárólag Orbán Viktor lesz a felelős - legalábbis mértékadó demokrata körök véleménye szerint. Így lehetséges az is, hogy Kovács Zoltán kijelenti ÉS-beli vezércikkében: "biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor lesz az első magyar miniszterelnök, aki a nyílt utcán vereti meg ellenfelét". Így lehetséges akár a valóságot is kiradírozni, csakhogy megfeleljen a mi nézőpontunknak. Így formálható át a múlt, így tagadható le a nyilvánvaló igazság.

Talán tényleg ideje lenne olyan képviselőket és közéleti szereplőket kitermelnünk magunkból, akiket nem pusztán a paranoia irányít minden egyes lépésükben.

Mivel a magyar közéletben a különböző elvekre csak mint jól hangzó jelszavakra van szükség, ezért hát nem szabad csodálkoznunk azon, ha a szóban valamit képviselő politikusok, médiamunkások aztán teljesen másféle felfogás nevében igyekeznek eljárni. Ezt láthatjuk most is azon "demokratikus" pártok vonatkozásában, akik egyfelől a Jobbik ügyészség általi feloszlatását, másrészt a parlamenti karantén alá vonását kezdték el követelni.

Különösen vicces, hogy ez utóbbiakat az a Demokratikus Koalíció hirdette meg, amelyiknek még valódi parlamenti frakciója sincs, illetve akiket senki nem szavazott be így az Országgyűlésbe, ők mégis behackelték magukat koalícióilag: most pedig Gyöngyösi Márton nevetséges kijelentése kapcsán arra szólítottak fel, hogy a Parlamentben senki ne reagáljon a Jobbik javaslataira, vitába ne szálljanak velük, talán még a büfében se köszönjenek egymásnak.

Ezt az igazán jogállami megoldást aztán átvette a mélyen demokratikus Kálmán Olga is, és izgatott hangon kérte Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezetőt: valljon színt, most akkor lesz karantén avagy nem lesz. Kicsit már a szocialista képviselő is kezdett kínosan feszengeni, látta, hogy Olga ezt egy kicsikét túlreagálja, de igyekezett megerősíteni: az MSZP eddig sem kezelt a Jobbikkal, ezután pedig még talán arcon is fogja köpni, ha úgy adódik.

Az nem vitás: Gyöngyösi frakcióvezető-helyettes javaslata valóban baromság volt. Eredetileg ráadásul nem is kettős állampolgárokról beszélt, hanem zsidó származásúakról, aminek értelme sincs, de az izraeli-magyarok listázásának sem: ez épp olyan felháborító lépés lenne, mintha a szlovák, esetleg a román Parlamentből kizárnák a magyar képviselőket. Hogy a Jobbik képviselői nem látják a párhuzamot, az nem meglepő: a radikáljobbos formációk sajátossága, hogy saját nemzetük szintjén mindenfajta megkülönböztetést reálisnak tartanak a (szerintük) más nációjúakkal szemben, de ugyanezt vica versa már botrányosnak találják.

De erre a normális reakció nem az kéne legyen, hogy a riporter az adott kijelentést tévő politikus háta mögött dühöng, hanem hogy igenis szembesíti őt azzal a kettős mércével és elképesztő igazságtalansággal, ami a felszólalásából áradt. Így tett például Szabó Anett is a HírTV-ben: számon kért, válaszokat várt és megmutatta a nézőnek, hogy Gyöngyösi tényleg nem képes ésszerű magyarázatot adni mondataira, azon kívül, hogy minden kérdésre azzal felel, hogy de Simon Peresz így meg úgy - miként minden második kocsmában teszik azt a frusztrált álpatrióták, jegyzem meg úgy mellékesen.

Ám a megoldás nem az elhallgattatás, amely mindig csak növeli egy párt vonzerejét ("igazuk van, próbálják is őket ellehetetleníteni"), jóval inkább a bemutatás, az érvek ütköztetése, a másik fél gondolkodásbéli rugalmasságainak kidomborítása. Ezt nevezik ugyanis demokratikus elköteleződésnek - hogy mindenkivel szóba állunk, mindenkivel vitába szállunk, senki legitimitását nem kérdőjelezzük meg véleménye alapján.

Persze, értem én, hogy ez egy parlamenti párt esetében más tészta, ám itt lenne végre az ideje, hogy eldöntsük: a jóval megengedőbb, talán veszélyesebb demokráciát választjuk, vagy inkább a kevesebb konfrontációval járó, gondolatok elnyomásán alapuló rendszert tartjuk kívánatosnak.

Az ATV persze már döntött előbbi mellett: nem hívnak jobbikos politikusokat, nem ülnek velük egy asztalhoz, és akkor is nácikként tekintenek rájuk, ha épp Gyöngyösi Márton nem mond semmi erre utaló dolgot.
Ez egyébként a másik dolog: ahogy Földi Bence is helyesen mutat rá blogjában, a permanens nácizásnak sincs sok értelme, lévén egy történelmi fogalmat próbálnak a jelenkorra ráerőltetni - mintegy azért a magasba emelve ezt, hogy az elhatárolódó fél humanista színekben tetszeleghessen, erkölcsi piedesztálra emelhesse önnönmagát.
Gyöngyösi nem náci, megnyilvánulásának köze sincs a harmincas évek politikai-történeti körülményeihez: ő egy a jelenben létező kérdést vet fel, és arra ad rendkívül rossz, kirekesztő választ. Az már csak a másik fél inkompetenciáját mutatja, ha erre nem azt mondja, mint Németh Zsolt külügyi államtitkár is válaszában ("a kettőnek semmi köze egymáshoz"), hanem elkezd náci bűzről és sárga csillagról hadoválni, mintha fel sem fogná, hogy ennek itt most semmi relevanciája nincsen.

És igen: a Jobbik gyakran mutat fel rossz megoldásokat létező problémákra, máskor már a kérdésfelvetése is hibás; ugyanakkor azt sem tagadhatjuk, hogy számos esetben velük is lehet azonos álláspontra helyezkedni. Törvény a melegek utcán való viselkedéséről? Ne viccelj, barátom, legyen már eszed! A magyar föld, mint kiemelt jelentőségű nemzeti kincs védelme? Akár igazad is lehet! Rovástáblák mindenhová? És azt ki tudja elolvasni, ember? Kilakoltatási- és hitelmoratórium a devizában eladósodottak számára? Megfontolandó javaslat!
 És így tovább, és így tovább.

Demokráciában ugyanúgy nem kezdünk el nácizni, nem jelentjük ki a másikról, hogy ő vele mi nem állunk szóba, ahogy nem is követeljük sem a kettős állampolgárságú, sem a zsidó származású politikusok listába szedését. Illene ezt megfontolnia a jobbikos politikusoknak épp úgy, mint az őket már régesrég karantén alá vont ATV-nek és balliberális sajtónak szintúgy.

Azt pedig, hogy egy parlamenti párt demokratikus-e vagy sem, nem éppen a senki által meg nem választott Demokratikus Koalíció fogja eldönteni. Tessék végre észhez térni!

"Az Orbán-kormány azt ígérte, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Ennek ellenére egy ötgyermekes családapát és egy nyolc hónapos terhes kismamát is kilakoltattak. Ma egy kerekes székes hölgyet fognak kilakoltatni. Mit szól ehhez?" - kérdezi a Képviselő Vágta nevű, Jobbik-közeli videósorozatot vezető riporter a Parlamentben - majd hazamegy, feltölti a videót és örül, hogy ilyen jól meg tudta szorongatni a kormánypárti képviselőket. "Ezt jól megkapták, még hogy nem hagynak senkit az út szélén" - örül magában, majd várja a lájkokat az ő szociálisan érzékeny kis riportjára, melyben például Zagyva György Gyula is jól elmondta, hogy skandalum, a kormány nem segít, az öregasszonynak meg talán már nincs is hova hazamennie.
Az öregasszony pedig valahol a fagyos utcákon örül, hogy ilyen jól megmondták az ő érdekében annak az Illés államtitkárnak.

Ugyanez a riporter korábban palesztin csecsemők holttesteit mutogatta képviselőknek, azzal az ártatlan kérdéssel megtoldva a bulit, hogy "Ezek palesztin csecsemők holttestei; ha ön ránéz erre a képre, ön szerint kinek van igaza az izraeli-palesztin konfliktusban?"
Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető közben szabad Palesztinát követel, a többi jobbikos politikus pedig kórusban üvölt utána, felszólítva az egész nyugati világot, hogy fejezzék már végre be az izraeli kormány elvtelen kiszolgálását.
A palesztin csecsemő pedig valahol a kies gázai síkságon örül, hogy ilyen jól megtámadták az ő nevében jobbikos politikusok Benjamin Netanjahu-t és az izraeli érdekeket.

Schmuck Andor tíz percen keresztül hitetlenkedik Kálmán Olga műsorában: "eddig és ne tovább". A szociáldemokrata ügyvezető alelnök szerint "itt a vége" - mert ami történt, az már túl van minden határon. A Parlamentben ugyanis szóba kerültek a Gázai övezetben történtek: Gyöngyösi Márton jobbikos politikus azon kíváncsiságának adott hangot, hogy a Külügyminisztérium "mikor áll végre ki a szenvedő palesztinokért IS (kiemelés tőlem - szerk.)". Németh Zsolt hárít, Gyöngyösi közli: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára." Ez a Jobbiknál annyit jelent: "itt mindenki idegenszívű rajtunk kívül". Gyöngyösi tehát jól megmondta, a palesztin csecsemők már kurjongatnak boldogságukban. "Háhh, kemény gyerek ez a Gyöngyösi, jól elküldte a Külügyminisztériumot az anyjába, de felszólalt a zsidó érdekek kapcsán is, háhh, nem hagyta annyiban". Kis félszeg mosoly a palesztin kisbabák orcáján.

A Magyar Narancs, a Demokratikus Koalíció és Schmuck Andor felháborodik. Hamarosan követi őket mindenki. Ami itt történt, kérem, az tűrhetetlen! Amit a Jobbik művel, az elfogadhatatlan! Ez az egész szörnyű, rettenetes és minősíthetetlenül barbár - mintha csak a középkorba bombáztak volna minket vissza megnyilvánulásaikkal.
A Jobbik ugyanis zsidózott. Egy magyarországi párt képviselője a magyar Parlamentben - iszonyú, elfogadhatatlan, rettenetes! Ennél szörnyűbb vonatkozása ennek a történetnek nem is lehetne.

Mert, kérem, ez itt már háború. És Európa hallgat. A Jobbik és Molnár Csaba egymásra kontráz szolidaritási versenyében. A palesztin csecsemő pedig csendben álomra hajtja a fejét.

Nincs új a nap alatt - az "egy a zászló egy a tábor" elv mentén gondolkodó politikai racionalitás még mindig uralkodónak mondható két évvel azután is, hogy a Parlamentbe bekerült kettő, a korábbi szisztémát tudatosan kritizáló párt: a Jobbik és az LMP.

Az LMP kongresszusi döntésének ellenére úgy tűnik, mégis csak a radikáljobbos szavazók számára lesz a továbbiakban is lehetővé téve, hogy kilépjenek ebből a végzetes közéleti struktúrából. A politikai szereplők nagy részének viszont ma is mindennél fontosabb, hogy ne sikerüljön meghaladni a rendszerváltás óta kialakult kétosztatú rendszert, és hogy a szavazók tudjanak és merjenek továbbra is két nagy gyűjtőpárt váltóga(rá)zdálkodásában gondolkodni.

Semmi nem változott: az éppen ellenzékben lévő szereplők - ahogy eddig mindig - szükségállapotot hirdetnek, és bejelentik, hogy a mindent felülíró érdek a választások során az, hogy új kormány kerüljön hatalomra. Most, hogy a Fidesz-KDNP kétharmaddal kormányoz, ráadásul nem is túl sikeresen, még könnyebben állíthatja a korábban alulmaradt oldal, hogy a "rezsimváltás" szükségességéről nemzeti konszenzus alakult ki.

Pedig dehogy alakult. Ahogy a teljes lakosságot nem tudja képviselni a Fidesz, úgy nem tudná a jövőben az Együtt 2014 sem. Az éppen regnáló kormánynak persze kötelessége (lenne), hogy minden egyes magyar állampolgárnak az érdekét szem előtt igyekezzen tartani, még akkor is, ha valójában egy meghatározott program megvalósítására, azaz egy jól körülírható közösség szempontjainak érvényesítésére kapnak is felhatalmazást.

Az egyetlen változás a korábbiakhoz képest a kétharmad terén van: az lényegében tényleg fontos lenne, hogy 2014-ben a Fidesz ne szerezzen alkotmányozó többséget. Ám nem kétséges: mindenféleképpen elkerülendő, hogy a balliberális oldal kezében ugyanilyen mértékű hatalom koncentrálódjon a választások után.

Csodát ugyanis felesleges várni. Nem fognak a dolgok egy csapásra helyreállni, bármennyit is álmodozzon róla Karácsony Gergely technikai koalíció megálmodásával, vagy más politikusok egy a korábbi állapotok visszaállítását lehetővé tevő választás lezajlásával.

Hogy az elgondolás ugyanaz, mint korábban a Fidesznél, az ott is tetten érhető, hogy Bajnai Gordonék szintén a kétharmadra pályáznak: úgy gondolván, hogy ezzel felhatalmazást kapnának ők, a "demokratikus oldal" is a jelentős léptékű változások megtételéhez. Pedig nyilvánvalóan a Fidesz sem ezért nyerhette túl magát: sokkal inkább a baloldal nyolc éves bénázásának, a protestszavazók minden korábbinál nagyobb mértékű koncentrálódásának köszönhetően. Számtalan ismerősöm vallotta be nekem is két évvel ezelőtt, hogy bár túlságosan nem köti le a politika, nincs annyira otthon benne, de a Fideszre szavazott, hogy végre ne ugyanaz folytatódjon, ami az elmúlt években zajlott.

Ám volt egy még ennél is érdekesebb álláspont: más barátom ugyanis direkt azért szavazott a Fideszre, hogy kétharmadot szerezzen, és így "ne tudják majd az ellenzékre fogni, ha elszúrják az egészet".
A kormányváltás utáni hónapokban találkozhattunk ezzel az érveléssel többek között Navracsics Tibornál is, ám mára látható, hogy a demokratikus keretek okozta visszásságok ugyanúgy létrejöhetnek egy abszolút hatalommal rendelkező kormány esetében is - csak éppen az ellenzék helyett más, külsődleges tényezőket okolva a beálló sikertelenség miatt.

Most pedig azt láthatjuk, hogy a bal-liberális oldal megint ugyanazzal a retorikával él, mint korábban a Fidesz: a "több, mint kormányváltás; kevesebb, mint rendszerváltás" programja azonban láthatóan egyre tolódik utóbbi felé, ám jellegén mit sem változtatva: a negyedik köztársaság meghirdetése mögött semmilyen tartalmi újítás nem rejlik, a bizonytalanság hatalmas, és csak a kormányváltás elemi szükségszerűségét igyekeznek megtámasztani a radikális eszmeiség hirdetésével. Ám az alaphelyzet épp úgy nem változna, ahogy nem változott meg a Fidesz-KDNP hatalomba kerülésével sem: a harmadik köztársaság nem ért véget, a demokrácia nem szűnt meg, pusztán csak az arányok tolódtak el, a hangsúlyok tevődtek át más perspektívákba.

Az ellenzék pedig továbbra sem saját elképzelései mentén kíván új irányt szabni: ők az éppen hatalmon lévő miniszterelnököt kívánják "elkergetni", egyúttal helyrebillenteni a szerintük elviselhetetlenségig megromlott viszonyokat. "Reményt" kívánnak adni, mintha boldogságunknak már csak a lehetősége is attól függene, hogy történik-e kormányváltás a következő választáson avagy sem.

"Helyzet van" - harsogják bölcs megmondóemberek; "nem lehet a jogállami viszonyokban gondolkozva készülni a váltásra" - mondják, mintegy ezzel indokolva, miért nem szabad megengedni most, hogy a demokratikus játékszabályoknak megfelelően különböző alternatívák mérettessenek meg a választások során.
Pedig nincs nemzeti konszenzus, dehogy: ahogy most a tulajdonképpeni jobboldal nem áll a hisztérikusan kormányváltást követelők oldalán, úgy korábban a baloldal sem köteleződött el a Fidesz pártján, pusztán csak minden addigi megmérettetéshez képest még inkább elbizonytalanodtak abban, helyes irányba indultak-e el a hatalomgyakorlás éveiben.

Helyzet viszont nincs, változás pedig mindaddig nem is lesz, amíg ez a kártékony logika vissza nem szorul az új szereplők javára: előrelépés hiszen csak fokozatosan mehet majd végbe, nem pedig egyik napról a másikra. Nincs azonnali gyógyír minden bajunkra - ezt kellene már mindenkinek belátnia egyszer és mindenkorra.

Egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyi tűnik biztosnak: a Lehet Más a Politika nem lép be az Együtt 2014-be, legalábbis a kongresszus döntésének értelmében - Jávor Benedek pedig lemondott a párt frakcióvezetői posztjáról. Schiffer András a HVG-nek cáfolta, hogy ő szeretné magának ezt a pozíciót megszerezni.  

Gyorsan leszögezném: az LMP szerintem a lehető legjobb döntést hozta meg ezzel. Ám Schiffernek most kell résen lennie, és az eddigi lendületet megduplázva nekikeserednie a párt felfuttatásának: meg kell értetnie a magyar szavazókkal, hogy amikor 2014-ben a szavazófülkékben esetleg megint négy névvel találkoznak, akkor ők lesznek azok, akikre való voksolással az emberek az eddigi kétosztatúság ellen, egy másfajta politizálás mellett tehetik majd le a garast (és nem mondjuk a jelenlegi tendenciákat fenntartó Bajnaiékkal, de nem is a radikalizmusával konszolidációt és nyugalmat biztosan nem hozó Jobbikkal).

Ehhez pedig szükséges, hogy az a Schiffer András legyen ismét az LMP frakcióvezetője, aki már a 2010-es befutásnál is ott állt az elsők között, és aki ma is magasan a legelfogadottabb LMP-s politikus az alapvetően jobboldali, illetve az egykori MSZP-kormányok iránt nagyfokú ellenszenvvel viseltető emberek számára.

Most a legjobb az lenne, ha a teljes frakció felsorakozna a különutasság mellett (még ha elvi esetben támogatásukat is fejezik ki az E14-gyel szemben), és szívükkel-lelkükkel tudná támogatni a meghozott döntést: abban ugyanis korábban a legtöbben konszenzusra tudtak jutni, hogy a legnagyobb probléma a bizonytalansággal van, és a zöldpárt a kongresszus után már tényleg jól tenné, ha egységet mutatna - mármint a tagok között, nem pedig a Bajnai- és E14-hívekkel szemben.
A létező legrosszabb opció pedig tényleg a szakadás, illetve a felmorzsolódás lehet - szükséges hát, hogy a párt tagjai erősek tudjanak maradni a nehezebb pillanatokban is, és belássák: úgy nem lehet politikát csinálni, hogy az ember a saját árnyékától is megijed, és közvélemény-kutatások eredményeinek láttán már rohanna is bele egy olyan szövetségbe, amely a lehető legkárosabb lenne a számára.

Nem kétséges, hogy az utóbbi hetek-hónapok legnagyobb lózungja az volt, hogy az LMP mostani döntésével az ország sorsáról dönt, és ha nem adják fel korábbi eszmeiségüket, akkor ők fognak hozzájárulni az Orbán-kormány újabb választási győzelméhez.
Az LMP-nek semmiféle morális kötelessége nincs arra nézvést, hogy akár a legrosszabb döntést is meghozza csak azért, hogy megakadályozzon valami későbbi, nem általa okozott, és ráadásul nem is mindenki által rossznak ítélt történést, a Fidesz újbóli hatalomra kerülését.

Az LMP-nek viszont kötelessége, hogy alternatívát képezzen, hogy elinduljon a választásokon, hogy megmutassa: létezik más út is a berögzült kétosztatúsággal szemben. Észre kell venni, hogy az nem mehet megint, hogy hatalmukat átmentő, leszereplő káderekkel "váltsunk rendszert", horváthcsabákkal alapítsunk mindenféle negyedik köztársaságokat, korrupt és cinikus hatalomtechnikusokkal játsszunk itt ismét műforradalmat, világmagyarság konszenzusát, anyámkínját. 

A felelősség egy demokráciában a választókat terheli aziránt, hogy leváltsák a nekik nem tetsző kormányzatot. Erre ne mondjuk már mi, választók, hogy "de együttműködés nélkül nincs változás" - mert ezzel csak azt ismerjük el, hogy valójában nem is akar a többség semmiféle váltást, tehát főként nincs jogunk bármiféle választási szövetség barkácsolását követelnünk saját hóbortunk (ti. hogy ha lesz a választáson alternatíva, az a demokrácia halálát jelenti) megerősítésének érdekében. 
Persze, nagyon nagy lendülettel tudja Szilágyi Ákos "politikaelemző" (nem vicc: ezt a titulust írták a neve mellé a 168 órában) magyarázni, hogy "most helyzet van", és nem paprikajancsinak kell lenni, hanem biodíszletnek Bajnai és Gyurcsány mellett, na de azért hadd ne ossza már mindenki azt a véleményt, hogy ha a berögzült struktúrák ellen fellépő, ámde nem radikális párt neve önállóan szerepelni fog a szavazócédulákon, azzal a szükségállapot továbbra is fennmarad, és talán 2018-ra már Magyarország sem fog létezni.

A legnagyobb tévedés ugyanis az, hogy a jelenlegi kormánypárttal szemben a hatalomban való léte a probléma: jóval inkább az a kétharmados, minden kompromisszumot és érdemi egyetértést az asztalról lesöprő működési mechanizmus, mely megannyi elfogadhatatlan lépés keresztülvitelére sarkallja a Fideszt - ugyanúgy, ahogy a jelek szerint Bajnai "kétharmadot szeretnék" Gordon leendő döntéseit is jellemezné valószínűleg. 
Vagy nekünk tényleg egy újabb gyűjtőpárt kell, fideszes úthenger után balliberális úthenger, újabb és újabb jellegtelen, populista, semmiféle elvi alapállást figyelembe nem vevő tömegpártok egymást váltó hadakozása?

Nem kell alábecsülni a szavazókat - ahogy a jövőt sem illik lefutott meccsként kezelni. Ha az LMP egy kicsit odateszi magát, ha még több, a Közgép-láncolásra és a parlamenti cédulaszórásra jellemző látványos performansszal hívja fel magára a figyelmet, és tényleg hiteles tud maradni minden szemszögből, akkor simán megszerezheti két év múlva a bejutáshoz szükséges öt százalékot, illetve adott esetben a tíz képviselői helyet.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy lesz azért kellő számú szavazópolgár 2014-ben, aki sem a jelenlegi irány folytatására, sem a levitézlett baloldali káderek rehabilitálására nem fog szavazni - a radikáljobb viszont nem lesz továbbra sem megnyerő számukra. És ha ők felsorakoznak az LMP mellett, karöltve a pártot alapvetően is támogatni tudókkal, akkor a bejutás nem kérdéses. 
A választók döntenek majd - az LMP-nek most kell majd igazán bizonyítania. 

"Na, legalább ezen is túl vagyunk" - sóhajtott fel hangosan Bajnai Gordon és a Haza és Haladás stábja, majd kitették az utolsó pontot a 2006 ősze és a politikai felelősség című cikk végére, és elégedetten hátradőltek, mint kik jól végezték dolgukat. Hiszen megírták végre a hetek óta várt publicisztikát, melyben 2006 őszének történéseit tárgyilagosan elemzik, a lehető legnagyobb hatékonyságra törekedve - hogy meg is szólítsanak néhány ún. kiábrándult jobboldali szavazót, de azért az ősgyurcsányistákat se veszítsék el; hogy Balavány Györgynek is vessenek valamit, de azért Dési Jánosnak se kelljen úgy éreznie: végleg elárulta őt az összefogás szíve és lelke.

A mindenkori jó kormányzást segítő szakpolitikai blog hat évvel a történések után merészen kijelentette: mindenki hibázott. Politika is, rendőrség is, tüntetők is. Bal- és jobboldal, Gyurcsány és Orbán, szélsőjobb és Fidesz, kicsi és nagy, komcsi és fasiszta - egyszóval, mi mindannyian. Ide is egy kicsi, oda is egy kicsi - ahogy az egy objektív elemzőtől, egy politológustól elvárható például. Aztán rágja meg mindenki jól a nagy semmit, vitatkozzunk róla, dicsérjük a merészséget, szidjuk az elégtelenséget, akármit - tematizálódjon a közélet, szépen szólva.

Persze, a legnagyobb félreértése a dolgoknak, hogy Bajnainak magára kellene vennie bármiféle felelősséget - ez épp akkora aránytévesztés, mint őt és Gyurcsányt a negyvenéves szocialista diktatúra üzemeltetésével megvádolni.
Mert tény, ott voltak ők is - ahogy mi ugyanúgy, hogy ilyen stílusosan, Bajnai-módra fejezzem ki magamat.

Az Együtt 2014 fő arcának épp csak annyira szükséges magyarázkodnia 2006 őszéért, mint mondjuk Szócska Miklósnak Ramil Safarov kiadatásáért, vagy Németh Lászlónénak a Médiatanács döntéseiért. Felesleges. Értelmetlen. Ha még egy kicsi kis realitás is szorult a magyar közéletbe, remélem, soha nem is fogják úgy érezni, hogy a szavazók ezt várják tőlük.

Abban nyilván megegyezhetünk, hogy ha Bajnai Gordon ezt valóban, őszintén így gondolná, akkor legkésőbb 2009-ben, miniszterelnöki kinevezésekor tett is volna valamit a jogsértettek megsegítéséért és kárpótlásáért - és nem akkor írt volna tanulmányt, amikor már semmi nem múlik rajta - cselekedett volna a maga idejében, nem megkésve igyekszik szép beszéddel mindkét oldalnak dobni valamilyen gumicsontot.

De főleg nem kezdett volna el külső szemlélőt, tárgyilagos tudósítót játszani, és kijelenteni, hogy a szélsőjobb garázdálkodását az akkori ellenzék tette lehetővé, "kiengedve őket a politikai karanténból". Mert ha így, akkor aztán tényleg vitatkozhatunk rajta, ki járult hozzá jobban mondjuk a Jobbik 2010-es, földcsuszamlásszerű befutásához: az MSZP vagy a Fidesz, a Balatonőszödön súlyos igazságokat bevalló Gyurcsány Ferenc, vagy éppen a vereséget feldolgozni nehezen képes Orbán Viktor.
Mert lehet, hogy az akkori jobboldali ellenzék sem viselkedett a legfelelősségteljesebben, de a morális válság kirobbantásának oroszlánrészét akkor is Gyurcsány Ferenc és pártja kénytelen elvinni: kezdve a tavaszi választásokig való gátlástalan hazudozással és annak a párt belső körei előtti pökhendi odavetésével; folytatva a rendőrség garázdálkodásának jóváhagyásával és vezetőjének későbbi kitüntetésével; befejezvén a szétvert békés tüntetők csőcselékszámba vevésével és a szintén elpáholt ellenzéki képviselő lemártíriuszozásával: az MSZP-SZDSZ koalíció garantálta, hogy a politikai felelősséget egykönnyen senki ne kenhesse el, ha a történések józan bemutatására vállalkozik. Bajnai mégis képes volt rá. Talán mégsem fog így annyira haragudni az a Vadai Ágnes sem, aki pár héttel ezelőtt még azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, 2006 őszének Vadai-féle interpretációja szerint "a csőcselék nekitámadt a rendőröknek".

De mondom, tulajdonképpen most teljesen lényegtelen, mit mond 2006 kapcsán Bajnai - semmiféle hatáskörrel nem rendelkezik az áldozatok kárpótlására, meg amúgy sem következik ilyesmi abból a szövegből, ami annyit állít: "hibás mindenki - ismerjük be, gyerekek, aztán éljünk tovább boldogan-bűnösen, lesz, ami lesz".
És persze, mint mondtam, neki azért mégsem kell vezekelnie egykori fejlesztéspolitikai kormánybiztosként a fősodor eseményeiért.

Az írásnak jóval inkább célja a jobbos szavazók becsatornázása - de talán ennél is inkább az LMP politikusainak megnyerése az ellenzéki együttműködésben való részvételre.
A kongresszus előtt álló kis párt képviselőinek ugyanis már megalakulásuk óta fontos volt az egykori tüntetőverések demokráciaellenességének beismerése és az azért való valódi felelősségvállalás: többek között ezért is ódzkodnak annyira az MSZP-től és a Demokratikus Koalíciótól, és ez jelentette számukra az egyik fő akadályt a Bajnai-tengely felé fordulás meglépésére.

A szombati LMP-s döntéshozatal előtt tehát véletlenül a legjobbkor lett közzétéve az írás: a legutolsó pillanatban, mintegy fő impulzusként hatva a baloldali egybeborulást támogató és az inkább afelé hajló zöldpolitikusok vélekedésére: "látjátok, már a Bajnai is elismerte, amit mi mindig is mondtunk, adjunk hát neki egy esélyt".

Hogy lássuk, ebben valóban ügyesen sakkoztak a progresszívak, érdemes csak megnéznünk Scheiring Gábor és az egykori képviselőnő, Kaufer Virág Facebook-oldalát: "példaértékű bátorság" és "értékelendő önkritika", lenyőgöző!

Tehát, bár még nem tudni a hétvégén esedékes kongresszus kimenetelét, azért annyit elöljáróban leszögeznék: a taktikus megfontolásokra állítólag abszolút nem hajló Bajnai Gordon véletlenül ismét ügyesen keverte a lapokat. Csak győzzük kapkodni a fejünket!

"Az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga"
/Madách Imre - Az ember tragédiája/

Kezdjük rögtön az untig ismert frázissal, melynek ismételgetése olyan nagyívű lépéseknek is magyarázatául próbál szolgálni, mint amilyen a teljesen különböző ellenzéki pártok egy akolba terelése: "a kormány a maga képére szabta az új választójogi törvényt". Ami egyrészt nem teljesen igaz, hiszen maximum is csak megpróbálja a maga szempontjai alapján kialakítani; másrészt abban sincs semmi, ha így tesznek: kétharmadjuk van, hatalmat akarnak, hiábavaló lenne hát tőlük elvárni, hogy az ellenzéknek próbáljanak kedvezni, vagy akár csak lépéseket tegyenek az egyenlő, nemes küzdelem feltételeinek megteremtésének irányába.

Tehát nem lenne min csodálkozni a szavazókörzetek új határainak kialakításakor, a jobb felé lejtő kerületek megszervezésekor, a nagyobb és becsatornázottabb pártok pozitív kiinduló helyzetbe hozásakor: ugyan a tisztességhez és a nagyvonalúsághoz ezeknek sincs semmi köze, na de mégis csak érthető: vesztettek ők már választást Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc ellen is, jogos hát, hogy alapvetően nem bíznak a sors és a jó kormányzás erejében, főként, ha ez utóbbinak is eléggé híján vannak a mostani, második ciklusuk során.

Na de itt még csak nem is erről van szó: a Fidesz ugyanis láthatóan semmi jelét nem adja annak, hogy tudná, mi válna a következő választások során az ő előnyére. Így marad a blöffszerű döntések meghozatala, a hetente változó szabályok Alaptörvénybe rögzítése, valamint az éppen tetszhalott állapotban fetrengő ellenzék lépéseihez való igazodás, a látványos próbálkozás azok éppen aktuális következő lépésének meghiúsítására.

Így lehetséges az, hogy a jelenlegi kormánypárt és szövetségese egy gyakorlatilag indokolhatatlan, minden egyes elemére szebbnél szebben, demokratikusabbnál demokratikusabbnak hangzó magyarázatokkal szolgáló, ám valójában a kilógó lóláb sártól csöpögő valós mozgatórugói szerint megalapozott választójogi törvényt tett le az asztalra, melynek jövő heti, zárószavazáson való sikeressége már most borítékolható, illetve az ellenzék akkortól datálható, megerősödő, és, tegyük hozzá, indokolt lármázása szintúgy.

Arról már mindannyian megbizonyosodhattunk, hogy az új törvény szellemiségét meghatározó előzetes regisztráció ötletét sajnos nem fogják elvetni - sőt, amikor már azt láthattuk, hogy ennek érdekében Lázár Jánosék akár a lakossági nyilvántartást is készek lennének megsemmisíteni, inkább úgy döntöttünk, hogy nem hozzuk fel többet az Egyesült Államokkal kapcsolatban ellenvetésként, hogy hát ott még sincs ilyen nyilvántartás, nálunk meg van, akkor meg mégis mire fel ez a fene nagy párhuzam, kérem.

Viszont az alaphelyzet maradt: az előzetes feliratkozás gyakorlatilag tényleg csak arra jó, hogy a demokratikus alapelveket, a minden nagykorú állampolgár egyenlő szavazati jogának kritériumát sértse, valamint hogy egy gyenge kísérletet tegyen arra, hogy a korábban bizonytalan szavazókat kizárja a versenyből - még ha tizenöt nappal a választások előttig lehet regisztrálni, akkor is.
Mégis különösen undorító volt a tudatos választás fontosságának hangoztatása mellett az a fajta gyanúsítgatás, mely abból indult ki, hogy mindazok, akiknek fáj a jogállamiság ilyen durva lebontása, azok valójában csak a megvásárolható szavazatokat féltik - de most eljött a vigadalom vége, többé nincs babgulyásért a fülkébe csábított vidéki paraszt, a jó világnak egyszer és mindenkorra bealkonyult. Mert hát valóban, így, hogy a korábbi kétfordulós rendszert leváltja egy 1+1 fordulós, már tényleg nem lehet majd lefizetni senkit ugyanúgy két alkalommal; és igen, egyáltalán nem feltételezzük, hogy a populista módszerekkel folyamatosan élő másik nagy párt, a Fidesz ne hagyatkozott volna korábban szintén ilyen alantas módszerekre.

Jött aztán, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a regisztrációs időszakban ellátogatni a polgármesteri hivatalba, ők képesek lesznek-e otthonról, esetleg levélben feliratkozni, ahogy utóbbi például a külföldön élő állampolgárok számára lehetővé válik; de nem, ebben is csak annyi módosulás történt, hogy a hazulról kimozdulni képtelenekhez házhoz mehet a jegyző, illetve interneten is lehet talán majd regisztrálni - ám ez még mindig nem változtat azok helyzetén, akiknek a lakásukban nincs netes kapcsolat, és ahhoz, hogy regisztráljanak, mondjuk a szomszéd faluba kell majd átruccanniuk, ráadásul munkaidő alatt. Az ő számukra talán segítség lehet a kormányablakok, és így a kiterjesztett nyitva tartás bevetése; ám még erre is azt mondhatjuk, hogy sok hűhó semmiért, felesleges hajcihő generálása egy senkinek az érdekében nem álló eljárás lebonyolításának kedvéért.

Az alapvetően érdektelenek leszorítására szolgál továbbá az az új szabályozás is, hogy kereskedelmi tévékben és internetes hírportálokon nem lehet majd politikai hirdetéseket elhelyezni: így a néző az RTL Klubon nem, az MTV-n viszont ugyanúgy találkozhat majd pártreklámokkal; valamint, ahogy Balogh Ákos Gergely rámutat a Mandineren, a Facebook és a Google szolgálhat egyeseknek reklámfelületül, ám az Index és az Origo megint csak nem.
Ennek így szintén semmi értelme, a kormánypártiaknak nyilván az lehetett a fejében, hogy ha ezzel akár csak néhány ezer-tízezer bizonytalan szavazót vonhatnak ki a Bajnaiék kampányának való bedőlés alól, azzal már jól jártak - viszont itt is olyan egyértelmű, hogy a változások semmiféle praktikus célt nem szolgálnak, hogy az az összes fideszes - kádéenpés politikusnak csak szégyenére válhat.

Szintén az Együtt 2014 megalakulására kívánnak reagálni azzal, hogy egyesületek választáson való indulását mégsem teszik lehetővé; továbbá nyilván az utóbbi hetekben bizakodni kezdő kisebb tényezők ellehetetlenítésének kedvéért döntöttek úgy, hogy a kétszáz ajánlás helyett szerezzen a jövőben mindenki inkább ötszázat, és csak utána indulhasson a választásokon - ha egyáltalán sikerül ennyit összegyűjtenie.

Változás még, hogy a kampányidőszak lerövidült ötven napra, illetve megmaradt az utolsó két napban a teljesen felesleges kampánycsend intézménye - valamint az utolsó héten közvélemény-kutatások eredményeit sem lehet majd nyilvánosságra hozni, nehogy így is befolyásolva lehessen a regisztrációs próbán túlesett, ám a legutolsó pillanatig hezitáló választópolgár döntését.

A Fidesz-KDNP által jelenleg elfogadásra kínált választójogi törvény nem mutat mást, csak bizonytalanságot, spontaneitást és az egyes érdekeket szolgáló, ám a fő eszményt nem kiiktató lépések terén mutatott teljes tudatlanságot - a kormánypárt nem volt képes létrehozni egy bizakodásra okot adó, a XXI. század megváltozott szabályaihoz és a digitális valósághoz illeszkedő választójogi törvényt, így összeeszkábált a saját képzelt előnyszerzéséül alapként szolgáló, ám valójában semmiféle hosszútávú célt önmaga előtt nem látó szabályrendszert. Így csak maguk alatt vágják a fát.

(Részlet egy fővárosi polgármester képzeletbeli életrajzából)

Aznap a zuglói honatya már az ébresztőóra első csörgésére riadtan ült fel ágyában. Fél hatot mutatott a vekker, feleségének is csak egy óra múlva kellett ébrednie, így volt egy kis ideje eltöprengenie az aznap rá váró nehéz feladatokon.

Néhány fekvőtámasz lenyomására szüksége is volt, hogy gyorsan levezesse az ébredés óta eltelt pár percben felgyülemlett energiatöbbletet, majd csendben a nappali felé vette az irányt, hogy a számítógépe elé telepedve győződhessen meg arról, amit már fél éve nem akart elhinni.

Vadul-türelmetlenül kattintgatott az Internet Explorer feliratú kis ikonra, de hiába, az még nem akart betölteni, a gép még nem állt készen minden adat közlésére. A polgármester nyugtalanul fészkelődött székében: aggódott, mi van akkor, ha épp most nem találja meg őket - ha valami véletlen folytán már elveszett a bizonyíték a kibertér ködös útvesztőjében.

Mire végre sikerült felcsatlakoznia a világhálóra, úgy döntött, hogy elsőként is a nagyobb falatra veti rá magát: gyorsan bepötyögte hát az ősellenség honlapjának címét, majd rákeresett az őt már több hónapja izgalomban tartó cikk kommentjeire. Nem kellett csalódnia: az ezres tüntetés híre alatt még mindig ott állt a corpus delicti, a szörnyű igazolása annak, hogy egyesek semmitől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy egy kerület első emberét gyanúba hozzák mindenféle koholt vádak összegereblyézésével. "Szemét, aljas mentalitás" - olvasta verejtékezve a kemény sorokat, majd gyorsan rátért a "zeusz" nevű felhasználó életveszélyes fenyegetésére: "őrült fitnyiszes [...] gerinctelen művel, annak véget kell vetni".

A honatya elgondolkodott. Iskolaéveiből még felrémlett neki, hogy Zeusz valami görög istenség lehetett - de azt már nem volt képes összerakni, hogyan kapcsolódik egy hellén mitológiai alak a magyar baloldal bármiféle irányzatához is. Mert, addig rendben van, hogy ezzel is valamiféle különállását próbálja jelezni az illető a "reakciós világtól" - na, de miért pont egy másik nép istenének bőrébe bújva teszi ezt?
Néhány percnyi fárasztó morfondírozás után arra jutott, hogy ennek a görög válsággal kell összefüggésben lennie, ám váratlanul megszakította töprengését a felesége, aki nagy ásítozások közepette bukkant fel a lépcsőfordulóban.

- Hát te meg miért keltél fel hajnalok hajnalán? - kérdezte a nej mit sem sejtve, ám ekkor tekintete a fehéren villódzó monitorra siklott, és rögtön minden világossá vált számára. Jelentőségteljes pillantást vetett férjére:

- Tehát eljött a nagy nap.

- Igen, életem. Ma elmegyek a kapitányságra.

- Jól meggondoltad te ezt? Tudod, hogy milyen borzasztó érzés rettegésben élni: mi van, ha ez a zeusz vagy ki tisztában van vele, hol lakunk, és előbb áll rajtunk kegyetlen bosszút, mintsem hogy a rendőrség nyomára bukkanhatna?

- Ne aggódj egy percig sem - láthatod, attól az elempés füves nyikhajtól is felesleges volt megrémülnünk, hiszen csak egy újabb blogbejegyzéssel reagált a feljelentésre.

- Akkor hát, tedd, amiért megválasztottak téged. Ne hagyd, hogy ilyen semmirekellők packázzanak veled. Jól tudod, hogy választóid melletted állnak: ők is már hónapok óta aggódva kérdezgetik, hogy mikor emeljük már fel szavunk ez ellen a tűrhetetlen eljárás ellen. Jelentsd fel végre azokat az átkozott kommentelőket, tegyünk már meg legalább egy kis lépést az igazság győzedelmeskedésének érdekében. Ezt nem hagyhatjuk annyiban!

Férje a biztató szavak hallatán megtelt belül valami édeskés melegséggel - úgy érezte, immár tényleg övé az egész világ. Kilépett hát az ajtón, és elindult a rendőrség felé, hogy megtegye azt, amit már fél éve meg kellett volna tennie.

Nem tudom, a Magyar Vizsla 2005 novemberi, illetve 2006 januári száma mennyiben járulhatott hozzá az MSZP hat évvel ezelőtti választási győzelméhez - az viszont biztos, hogy csak javukra válhatott a bulvárjellegű kampánykiadvány két, széles körben terjesztett száma, melyben aztán tényleg csúcsra volt járatva a szociális demagógia, a túlzásba vitt populizmus és a "Gyurcsány milliós karórája" jellegű színes-szagos bulváráradat.

Aki ezt a két kiadványt a kezébe vette, bizony könnyedén arra az elhatározásra juthatott, hogy ha addig bizonytalankodott is szavazatát illetően, a buta propaganda láttán mégis inkább a támadott oldalra fogja leadni a voksát - nehogy már meg próbálják neki mondani, kire kell szavazni, főleg ne ilyen gyermeteg és olcsó trükkökkel, legyen a feladó akár Horváth Éva, akár Orbán Viktor.

Nos, a Fidesz nem tanult a múltból, és 2010-es kormányra kerülése után neki is látott a mindenki számára kipostázandó kampányanyagok összeállításának, a politikai programok plakátokon keresztül való kommunikálásának, megszerettetésének. Az eredmény a szociális konzultációk terén hatalmas bukta lett (a második kérdőívre már a lakosság egytizede sem válaszolt), míg az embereket teljesen hülyének néző IMF-ellenes hirdetésekkel csak saját megtépázott renoméjukat rombolták tovább. Azok ugyanis, akik vannak annyira érdeklődőek, hogy tisztában voltak az IMF-fel való tárgyalások menetével, bizony arra is rájöttek mostanra, hogy a kormány csak az időhúzásra és Simor András jegybankelnök lemondásának kivárására játszik rá, és egyáltalán nem szándékozik bármiféle egyezségre jutni a Valutaalappal, sem mire a levelek lehullanak, sem jövő év elejére.

A demagóg néphülyítés nemes hagyományának folytatására most bejelentkezett a Civil Összefogás Fórum is: a Békemenetet is életre hívó szervezet közölte, "megdöbbenéssel értesült arról", hogy Bajnai Gordon, aki "a múlt embere", vissza szándékozik térni a nagypolitikába - miközben "nemrég még az ország gazdasági tönkretételében" is szerepet vállalt. Ezért hát kiküldenek minden egyes (!!!) háztartásba egy ismeretterjesztő kiadványt, melyben pontról pontra leírják, mit is követett el a társadalom ellen 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai tandem.

Adódik a kérdés, milyen célcsoportnak szánja Csizmadia László és Fricz Tamás összeállítását: a Békemenet közönségének, annak elvi támogatóinak? Nyilván ők eleve így gondolkodnak Bajnai kormányzásáról, szóval velük felesleges még postai úton is tudatni az igazságot. Az Együtt 2014 híveivel? Nekik aztán mondhatják, csak még inkább meg lesznek győződve arról, hogy a nemtelen támadásnak kitett egykori kormányfő és egyesülete jelentheti a reményt Magyarország számára.
Akkor a bizonytalanoknak? Talán ez lehet a CÖF célja: minél több kétségek közt őrlődő állampolgár meggyőzése, "jó útra terelése". Csakhogy rossz fegyvert választottak: az embereket a nagypolitika ismételt zaklatásának kitevő propagandaanyagokkal csak Bajnaiék felé fogják sodorni, mind a (ki)oktató kiadványok jellegéből fakadóan ellenszenves hangvétellel, mind az összeállítás nyilvánvaló céljával: azzal, hogy látványosan elmagyarázzák a "tudatlanoknak", hogy miért volt rossz számukra Bajnai kormányzása.

Mindezt ráadásul az a Fricz Tamás vezényli le, aki a választási regisztrációt magyarázandó még azt írta, "nem vagyunk gőgicsélő kisbabák, akikről gondoskodni kell", "felnőtt állampolgárok vagyunk", akiktől elvárható a tudatos döntés, a megfontolt cselekvés. Akkor viszont minek a negatív kampány? Most hirtelen mégis fontossá váltak a "kevéssé öntudatos" polgárok? Mert nyilván a történéseket figyelemmel kísérők már képesek voltak véleményt alkotni a Bajnai-kormány milyenségéről, Bajnai korábbi szerepvállalásairól - a többiek szavazata meg úgysem fontos, minek hát nekik kampányolni?

Míg a Békemenetre azt mondom, hogy rendkívül ciki megnevezése ellenére is akkor szükség, igény volt rá, és amúgy is, miért ne mutassa meg a kormányt támogató tömeg, hogy még mindig nagy számban áll ki Orbán Viktor mögött - addig a vonulást brandesítő plakátrengeteg és a mostani lépés csak ismét azt mutatja, hogy a társadalmat, ha kell, a legszánalmasabb propagandával akarja meggyőzni az úgynevezett jobboldal ugyanúgy, és hogy itt is csak addig lesz fontos a választó, amíg a szavazatáért meg kell küzdeni, ha lejárató kampányokkal, hát azokkal.

A kormányoldal utóbb azzal is próbálta magyarázni az előzetes feliratkozás intézményét, hogy így majd legalább nem árasztják el pártanyagok választás előtt azokat, akik ilyenekre amúgy sem kíváncsiak - ők mégis napi levelezésbe kezdtek a lakossággal, most pedig még Bajnai-ellenes színes magazinokkal is tovább fárasztják az ilyesmire soha nem vevő jó népet.

Talán ideje lenne végre tényleg felnőtt állampolgárokként tekintenünk egymásra.

"Tudja én a '80-as években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát. Ezek az önök [Harangozó Tamás és az MSZP] párttársai voltak. A diktatúra nem az égből ereszkedett alá, hanem emberek csinálták. Azok az emberek, akikkel ma ön is egy pártban ül."
/Orbán Viktor a Parlamentben, november 5./

Nagyszerű mondatok ezek a fentiek, csak úgy kínálják a lehetőséget a támadásra: mégis, kinek a pártjában ülnek ma az egykori kommunista pártkatonák? Kinek a szekértáborát erősítik olyan veteránok, mint Pozsgay Imre vagy Szűrös Mátyás, kik tették meg oktatási államtitkárnak az előző rendszerben is ügyesen helyezkedő Hoffmann Rózsát? Hát Schmitt Pál, őt meg talán csak a szél fújta be anno az Astoriába?

Megannyi kínos kérdés, de felejtsük is el gyorsan ezeket. Van ugyanis náluk egy sokkal izgalmasabb támadási felület, mellyel ismételten a legérzékenyebb pontján támadhatjuk Orbán Viktort: nézzük csak meg közelebbről az idézet első két mondatát! Bizony-bizony. Hát ezt úgy is lehet érteni, hogy ő igazából szerette a kommunizmust, csak közben le is akarta győzni az azt irányító MSZMP-s politikusokat! Micsoda őszinte vallomás! Csak épp, hogy hozzá nem tette: "Ja, igen, és diktátor vagyok".

Mert valahol mélyen olyanok vagyunk mi is, mint a miniszterelnökünk. Leragadtunk évtizedes toposzokban, fárasztó küzdelmekben és rég értelmét vesztett vádaskodásokban: miként Orbántól sem túl okos dolog számon kérni a kommunizmust a '79-ben született Harangozó Tamáson, meg egyáltalán, 2012-ben bárkin is (főleg a saját táborának összetételét elnézve), úgy nekünk is túl kéne már lépnünk az olyan paranoid tévképzeteken, hogy ha Orbán Viktor kerül hatalomra, akkor megszűnik a demokrácia, vége a jogállamiságnak és hipp-hopp, máris egy diktatúrában találjuk magunkat. Hagynunk kéne már ezt a hülyeséget, már csak azért is, mert rendkívüli módon tudja degradálni a diktatúrákról alkotott képünket, ezáltal pedig megint csak a valósággal menetelünk szembe, az elnyomottak emlékének és mindennapjainak meggyalázásáról nem is beszélve.

Az észak-koreai diktátorhoz, a fehérorosz elnökhöz és Rákosi Mátyáshoz hasonlítjuk Orbán Viktort? Hát normálisak vagyunk mi?! Tudjuk, mi zajlik a mai napig Phenjanban, tudjuk, mikért végeznek ki ott embereket? Felfogjuk egyáltalán, mi zajlott az ötvenes években, és ahhoz képest hol állunk ma?

Ez a parttalan diktátorozás semmi másra nem jó, minthogy megerősítse a miniszterelnököt hitében: ha ilyen az ellenoldal, ha ezeket vágják a fejéhez, akkor minden bizonnyal neki van igaza - nem csak ebben, de más kérdések terén is. De roppant kellemetlen gátja ez a józan kritikának is: nem túl vidám dolog ugyanis mindegyre hozzátenni ellenvetéseinkhez, hogy "de ettől még demokrácia van" - pedig muszáj, ha tényleg az a célunk, hogy komolyan lehessen venni bennünket, és ne csak az átlagos köpködők népes táborába soroljanak be minket.

Mert ha a konstruktív kritika helyett csak az fontos, hogy minél hatásosabban diktátorozhassunk és kommunistázhassunk, akkor itt tényleg szükségtelen bármiféle változás is - jó lesz ez nekünk, eljátszadozhatunk még húsz-harminc évig egymással, kimehetünk tüntetni egy olyan táblával, melyen Rákosit és Orbánt montíroztuk össze, meg olvashatjuk még 2028-ban is Váncsa István tollából az aktuális ÉS-vezércikket, mely szöveg azon túl, hogy kéjesen dagonyázik majd a bélsárból levezethető metaforákon, jól ki is deríti majd, hogy Orbán Viktornak még mindig diktatórikus hajlamai vannak.

Orbán meg előadhatja majd a 2000-ben született MSZP-s politikusnak is, hogy az ő párttársaitól mentette meg negyven éve Magyarországot, ezért hát teljesen jogosan dönt egymaga újabb egyetemi szakok megszüntetéséről és a tandíj ismételt radikális emeléséről - hogy aztán leharcolt egykori besúgok tapsoljanak neki, igen, miniszterelnök úr, jól beszélt azokról a legyőzött bolsevik urakról, cinkos kacsintás, ezzel még mindig lehet etetni a jó népet.

Ha egyszer mégis túllépnénk a diktátorokon és a kommunistákon, talán eljuthatnánk annak megértéséig is, hogy mit jelent a 21. századi Európában élni, és hogy melyek azok a valós problémák, melyekkel a jelenben foglalkozni illenék. Addig is irány a békemenet vagy a Milla-tüntetés, Brüsszel = Moszkva és Vesszen a Viktátor!, más egyéb, roppant előremutató lózungok mellett természetesen.

"Szopni fogsz, ha a Millával tartasz // Elhiszed, hogy a Bajnai megvált? // Ha ezt megeszed köcsög, ütött az órád"

Fenti, erőltetett rímpárral dolgozó, rendkívül esetlen sorokat a Szopni fogsz című "dalában" fogalmazza meg Dopeman, alias Pityinger László - majd utána betér az ATV-be Kálmán Olgához, és ekként fejezi ki magát: "a millásokat olyan szabadelvűeknek tartom, akik addig liberálisok, amíg nekik tetszik". Valamint: "próbálják magukat pozicionálni középre, és ezzel megfelelni bizonyos társadalmi köröknek".

A rapper tényleg egész hasonlóképpen működik, mint a társadalma - csak éppen nem abban az értelemben, ahogy ő gondolja. Az a kettősség, amely az ő megszólalásaiból ordít, nagyon jól jellemzi ugyanis a magyarok többségét is. Ahogy Dopeman vedlik vissza alpári, nihilista, buta prolivá, mikor azt gondolja, hogy művészi produktumot tesz le az asztalra - úgy alakul át az egyszerű honpolgár is rasszista, agresszív, vérengző fenevaddá, ha éppen kommentelni támad kedve, teszem azt, a Mandiner valamelyik bejegyzése alatt.
Miként Dopeman átváltozik egy gondolkodó, megfontolt és az összefüggéseket felismerő politikus alkattá, ha éppen a Népszabadság bloggere interjúvolja, úgy az utca embere is igyekszik összeszedett választ adni, amikor éppen kamerát tolnak a képébe, vagy mikor olyan ember kéri ki véleményét, aki előtt való jó benyomás fontos számára.

A magyar ember, ha oldottabb hangulatba kerül, nem rest a világ képébe hányni, hogy "a liberálisok hazug férgek", de ha éppen úgy ítéli meg, hogy válaszától teszik függővé intellektuális szintjének belövését, rögvest efféle bölcselkedő gondolatokat fogalmaz meg: "az egykori SZDSZ-t alkotó liberális kör a maga véleményét fogadta el kizárólag mérvadónak, ezzel is mutatva, hogy valójában nem tartották sokra a vélemény és a szólás szabadságát".

A magyar ember csatak részegen előszeretettel fejtegeti, hogy "a nők csak arra jók, hogy szopassák őket" - de ha elmúlik a másnaposság és úgy adódik a helyzet, akkor a családon belüli erőszak elleni tüntetésen így fogalmaz: "nem szabad a nőket verni, bármennyire is kínozzák lelkileg a férfit".

Dopeman buta, csőlátású, durva, cinikus és mindent elutasító vadember. Valamint megfontolt, érzékeny, a megoldásra fókuszáló és az éppen adódó helyzetet felmérni képes családapa. Épp, mint mi mindannyian.

Hogy nem szeretjük, az magától értetődő. Miért töltene el minket túlzott örömmel annak megfigyelése, miként is viselkedünk a mindennapokban? Legyenek előttünk hősök, akik sumák módon zengik a fennkölt szólamokat, tengessék bár maguk is a porban világukat. De ez utóbbiról ne értesítsenek bennünket. Nem a magunk életére vagyunk kíváncsiak.

Van egy helyzet. Az a helyzet, hogy a jelenlegi kormányzat a jobboldali szavazókat már elég régóta nem tudja képviselni. A Fidesz-KDNP koalíció állítása szerint válságban próbálja a kikötő felé kormányozni az országot - és ehhez képest, mint mondják, gazdaságilag jól is teljesítünk -, és ezért nem lehet rajtuk számon kérni az olyan megszorító intézkedéseket, melyeket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csomagjai fémjeleznek. A pedagógusok ne rendeljenek bruttó százötvenezrük mellé konyakot, a közmunkát vállalók örüljenek, hogy egyáltalán kapnak valamicske pénzt.
Rendben van, ez a fajta külső, gazdasági lejtmenet, melyből mi egyszer kimaradunk ("Magyarország szerencsére nem elszenvedője az EU válságának"), máskor ugyanúgy részét képezzük, ez legitim magyarázata lehet az újabb és újabb adóknak, fizetéscsökkenésnek és a többinek. Az is egyértelmű persze, hogy 2014-es megválasztása esetén a jelenlegi hatalom folytatná a válságos idők hullámainak meglovaglását, a nehéz idők rettenthetetlen harcosának szerepében tetszelegve: ez a fajta kormányzásmagyarázat mindig is kedvence volt az éppen regnáló hatalomnak.

Na de itt már sajnos rég nem csak ennyiről van szó: a 2012 második felére konszolidációt ígért kormánypárt ugyanis immár hétről hétre, napról napra hoz magyarázhatatlan döntéseket, kelt felesleges feszültséget és fogad el értelmetlen törvényeket. A legtűrhetetlenebb mégis az: a Fidesz-KDNP feláldozta a moráletikai megfontolásokat úgy a hatalomban maradás, mint a gazdasági előnyszerzés kétes oltárán és elképesztőbbnél elképesztőbb húzásokkal bizonyította: van az a pénz, amiért bármeddig képesek elmenni, akármilyen ordító erkölcstelenséghez képesek felszegett fejjel asszisztálni.

Az idei nyár kijózanító lehetett mindazok számára, akik még bármilyen változásban reménykedtek, illetve akik a Fidesz-KDNP becsületesebb tagjaiban bíztak: az igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor feje felett átnyúlva átadtak Azerbajdzsánnak egy börtönbéli gyilkost, mindezt csupán azért, hogy a keleti ország Magyarországon fektessen be, idehozza tőkéjét. Abban reménykedtek, hogy nem fog túl nagy port felkavarni döntésük, de az újdonsült ázsiai partner mégis hozzásegítette őket a nyilvánosság erejéhez: rögvest államfői amnesztiában részesítették Ramil Szafarovot, akit aztán hazájában hősként is ünnepeltek, visszamenőlegesen megkapta apanázsát, királyi jutalom lett osztályrésze. Az örménygyilkos azerivel való ilyetén bánásmód mégsem okozott túl nagy feszültséget a kormány számára: rövid látszatfelháborodás után bejelentették, hogy sokat ígérő üzletet kötnek Azerbajdzsánnal; miként most kínai üzletembereket is hozzá kívánják segíteni a letelepedési engedély és az állampolgárság megszerzéséhez, mindezért hetvenmillió forintot kérve államkötvény-vásárlás formájában.
A botrány után senki nem mondott le, Navracsics Tibor ugyanúgy a helyén maradt, mint a külügyminiszter Martonyi János. A megszerzett pozíciók itt már mindenkinek fontosabbak, mint a becsület visszaszerzése. Változást már felesleges tőlük várnunk.

A teljesen indokolatlan választási regisztráció bevezetésének híre újabb kedélyeket korbácsolt fel: a kormány itt is igyekezett a vízbe veszést elkerülve kormányozni a már rég léket kapott hajót, hiába: nem sikerült egy épkézláb magyarázatot sem találniuk, mi szükség van a választói jog ilyen durva korlátozására. A nemzeti konzultációkkal az állampolgárokat félévente zaklató kormányzat még azt is indokként találta hozni, hogy így az emberek megóvhatóak a pártok kínos zaklatásától választás idején, de odáig sem voltak restek elmenni, hogy egyenesen a lakcímnyilvántartás megsemmisítését vizionálják, csak hogy végre valahogyan kikecmeregjenek az általuk megásott méteres szakadékból. A nyilvántartás eltörlése és az ország kaotikus állapotba sodrása sem lett volna nagy ár azért, hogy a döntő pillanatban némi előnyhöz juttassák magukat a korábban bizonytalan szavazók választásból való kizárásával.

A játékgépeket gyakorlatilag egyik napról a másikra betiltották, mindenféle hamis humánetikai indokokra és semmitmondó nemzetbiztonsági szükségszerűségre hivatkozva: közben szinte egy perc alatt tettek munkanélkülivé minden addig ebből élő magyar állampolgárt. Akik két hónappal ezelőttig biztos munkahellyel rendelkeztek egy-egy játékteremben, mára új állás után kellett nézzenek.
A trafiktörvény elfogadásával a Fidesz-KDNP ismét bizonyította, hogy a gazdasági élet átrendezésének során a társadalom gyermekként való kezelése sem olyan elfogadhatatlan: lehetővé teszik hát jövő júliustól a dohányosok számára, hogy ha cigarettához akarnak jutni, adott esetben fél-egy órát kelljen gyalogolniuk, és oda ráadásul be se vihessék az éppen velük lévő, kiskorú, mondjuk kétéves gyermeküket.

A Fidesz-KDNP napról napra bizonyítja, hogy pillanatnyi érdekeiktől vezérelten már nem tartanak fontosnak semmiféle elvi-eszmei alapot, és hogy semmi sem túl drága számukra, ha egy számukra kedvező lépést igyekszenek keresztülverni a társadalmon. A Fidesz-KDNP már rég nem képviseli a jobboldali szavazókat - jóval inkább azt a nyugdíjas réteget, melynek kék plakátkampányban is üzenget, és akinek ugyanúgy igyekszik a kegyeibe férkőzni, miként egykor azt az MSZP-SZDSZ is tette kormányzása során.

De nem képviseli a "kiábrándult jobboldali szavazókat" Bajnai Gordon sem. Nem vevő a valóban konzervatív(-liberális) réteg az álcivil, egykori MSZP-s vezérkart, volt munkásőröket és leszerepelt szocialista politikusokat átmentő "elitváltásra"; ahogy a millás bohóckodással sem fognak megnyerni maguknak egyetlen valódi jobbos szavazót sem.
Bajnai valójában nem képvisel semmit és senkit, csak mindig jókor van jó helyen: az ország felvirágoztatása viszont eddig sem szerepelt elsődleges céljai között, miként a magyar valóság is csak akkor kezdi el érdekelni, amikor a legnagyobb az esélye a hatalomba való bekerülésre. Valóban nem politikus, hiszen a legkisebb látszatát sem igyekszik kelteni annak, hogy fogékony lenne a köz alakulására, annak formálására: amint bizonyossá válik, hogy ellenzékben lehet csak, visszavonul a pénzvilágba, és csak akkor tér vissza, mikor az ellenzék legnagyobb reménységeként tekint már rá Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc és Kónya Péter egyaránt.

A jobboldali szavazóknak nagyon régóta nincs pártja Magyarországon. Mire várunk még?! Tényleg azt gondoljuk, hogy bennünket Bajnai Gordonnak, Juhász Péternek vagy bármilyen baloldali szereplőnek kellene megszólítania? Komolyan hagyjuk őket abban a hitben élni, hogy ha lenne pártunk, az szerepet vállalna az ő nevetséges játszmáikban? És tényleg asszisztálunk ahhoz, hogy a rég leszerepelt MSZP-SZDSZ kör térjen vissza, és vegyen rá bizonytalan embereket a melléjük való felsorakozásra: olyanokat, akik igazából egy jobboldali alternatívához vonzódnának?

Elmondhatjuk még százszor, ezerszer kissé cinikus felhanggal, hogy "igen, kell egy jobboldali párt", aztán várhatjuk a csodát, hiába. Jobboldali pártot ugyanis nekünk kellene elsősorban szerveznünk, nem pedig valami jótevő idegennek, sem a baloldali megmondóembereknek.
Vajon csak pillanatnyi érdekeink, biztos megélhetésünk fog minket vezetni a következő hónapokban, években? Hagyjuk elszállni a történelmi pillanatot, hagyjuk, hogy Bajnai és csapata biztonságban kezdjen bele a bizonytalan szavazók és a csalódottak felszipkázásába, vagy élünk a lehetőséggel, és bizonyítjuk, hogy a jobboldali választóknak is lesz hova szavazniuk 2014-ben?

Mi lesz már?!

Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, jelenlegi oslói nagykövet három évvel ezelőtti egyetemi jegyzetében alábbi mondatot vetette papírra: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy a testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”. Miután ez most, 2012 végén nyilvánosságra került, az LMP és a DK kórusban kezdte követelni a Corvinus Egyetem egykori oktatójának felmentését tanári állásából - a norvég fővárosban pedig máris eltiltották egy olyan konferencián való részvételtől, melynek szervezésében amúgy ő is oroszlánrészt vállalt. A Magyar Narancs vezércikkében "alighanem síkhülyének" titulálta a nagykövetet, illetve corvinusos diákok, más egyetembéli tanárok kezdték el követelni lemondását minden tisztségéről.

Mindez abszolút dicséretes - én mégsem értem, miért állnánk meg ennyinél egy ilyen súlyos ügy esetén. Nem hallottam például róla, hogy a jegyzetek még fellelhető példányainak bezúzását szorgalmaznák; illetve azt is nehezményezem, hogy eleddig nem érkezett feljelentés a renitens ex-egyetemi emberrel szemben, melynek keretében gyűlöletbeszéd megkísérléséért több évtizedre börtönbe csukhatnák Jeszenszky Gézát.

Mert lássa be végre mindenki: a demokrácia és a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy mindenki azt mond, amit szeretne. Nem, mindennek van határa, még a szabad szólásnak is. Ez egy nagyon világosan megszabott vonal, átlépésének elkerülése senki számára nem okozhat gondot: nem szabad politikailag inkorrektnek lenni. Aki ezt nem érti, az magára vessen, de azt is csak gondolatban, mert különben szintén kiírja magát Európából, ahol például egyes országokban cigánytelepeket számolnak fel sorra, de mindvégig kínosan ügyelnek arra, hogy ne minősítsék őket semmiféle átfogó jelzővel az elszállítás során. Ha mégis kicsúszik szájukon valami sértőnek tekinthető megjegyzés, emelkedjünk felül rajta: nehéz manapság egy fejlett nyugati demokráciát elkormányozni, olykor-olykor annyira belefáradhat a derék kormányfő, hogy át nem gondolt dolgok is kicsúsznak a száján - de hát ezért csak nem fogjuk őt halálra kövezni?!

Jeszenszky Gézával szemben viszont már illene ekként cselekedni. Az nagyon helyes, hogy kizárják a Raoul Wallenberg Emlékkonferenciáról, melyet biztos nem is szívvel-lélekkel szervezett ezidáig, csak valami gonosz fondorlattól űzve azért, hogy valójában a svéd zsidómentőről is valami szexuálisan leleplezőt állítson - az ilyenektől minden kitelik, jól mondom, kedves Andrassew Iván?
Szóval, jó ötlet volt a kizárás, bár azért az sem ártott volna, ha mondjuk a konferencián ki is függesztik a szégyenfalra Jeszenszky képét, mely előtt minden reggel elvonulhat minden résztvevő, és rituálisan leköpdöshetik a szívtelen, gonosz professzor képét. Mert egy valóban toleráns, humánus és igazságos Európában a fenti cselekménynek ehhez hasonló következményeket kellett volna maga után vonnia - de hát mind tudjuk, hogy csak kizárásról volt szó, éspedig azért, mert az összes norvég náci, vagy legalábbis a közbeszéd egyre inkább az. Mivel ez egy axióma, nem fogom lábjegyzetelni, honnan veszem - amúgy is, aki ezt másként gondolja, épp az írja ki magát egyszer és mindenkorra a demokratikus Európa érzékeny világából.

Szóval, a fent elhangzott mondatra hiábavaló is lenne érdemben reagálni. Nyilvánvaló hülyeség, légből kapott rasszista vagdalkozás - mindannyiunk és főleg Romsics Ignác számára intő példa lehet, hová is tud fajulni az, ha az embernek nincs lelke.

Mert ha a gyilkos indulatoktól fűtött Jeszenszky később genetikára hivatkozott, akkor abból számunkra egyértelműen kiderülhet, hogy a romák igenis nem élnek nemi életet családon belül. Hogy mindenki hallott már ilyesmiről, az csak azért van, mert a magyarok egyre inkább hajlanak az előítéletességre, úgy ánblokk mindahányan. Úgy is mondhatnám, hogy genetikailag alávalóak, és bocsánatot sem hajlandóak kérni korábbi bűneikért - ezért hát egyikük sem kaphat soha feloldozást. Na jó, talán Dési János igen, de ahhoz még neki is jó pár publicisztikát kell zárnia a "ceterum censeo: Orbánnak mennie kell" formulával.

Mert ha a nagykövet félreérthető és hanyag módon fogalmazott, akkor a kiindulópont is nyilvánvalóan téves. Ha a romák nem házasodnak családon belül - márpedig nyilván nem teszik, hiszen Magyarországon ezt nem lehet -, akkor az sem fordul elő, hogy egyes képviselőik édes- vagy unokatestvéreikkel éljenek nemi életet. Ilyen nincs, nem volt, soha nem is lesz - városi legenda, annak is egy igen csúnya elfajzása. Kimehet mindenki a hozzá legközelebb eső cigánytelepre, akarom mondani, romák által is lakott környékre, és megnézheti a saját két szemével, hogy egyetlen ember sem keféli ott a rokonát. Én mindenesetre inkább javasolnám egy kísérő felfogadását a tanulmányi sétára - majd ő közben mesél érdekeseket egyes családokról, azoknak furcsa szokásaikról: mi viszont ne higgyünk neki feltétel nélkül, hiszen csak szórakoztatásunkra fogja előadni az egészet.

Nem, semmiféle következtetés levonása nem tekinthető indokoltnak - ahogy a németek precizitásáról sem elmélkedhetünk, hacsak nem eleve a görögöknek akarunk hivatkozási alapul szolgálni; úgy a romákról sem mondhatjuk, hogy kritikus tömegük számára elfogadott a családon belüli szexuális élet. Ezzel ugyanis csak a valóságbeszéd terjedését segítjük elő - azt, hogy emberek a píszíre fittyet hányva mondanak ki olyan mondatokat, melyeknek akár igazságtartalmuk is lehet. De nincs. Ha van, akkor sincs.

Mert - és ezt kell megérteni -, ha valaki tapasztalata, esetleg olvasmányélményei alapján kijelenti, hogy egyes romák ezt meg ezt szociokulturális sajátosságokból fakadóan fogadják el, akkor valójában egy egész népcsoport felett mond ítéletet.

Nem, ebből nem engedhetünk - ha hangot adunk valamely megfigyelésünknek, amely nem túl hízelgő valamely népcsoportra nézvést, akkor mi a rasszizmus bűzös mocsarában hempergünk tulajdonképpen. Hiszen ha egy adott kisebbség különböző tagjairól kijelentünk valamit, azt nyilván az egész közösségre értjük, nem?

Mert felelőssége, az szerencsére csak annak van, akiről mi azt mondjuk - ő viszont ennek eljátszásával azon nyomban ki is tehető mindennemű sértegetésnek, megvetésnek, kiközösítésnek. A tolerancia nevében elmondhatjuk mindennek, aminek csak jólesik - de szidhatjuk akár a családját, közösségét, barátait is, amiért efféle nyomorult gazember közelében maradnak akkor is, amikor az méltatlanná válik erre.
Mert, amit ő elkövetett, azért testvérek között is több jár holmi korholó seggbe rugdosásnál. Mondjuk börtön, és előbbi mondatbélihez nagyon hasonló tevékenység, valami olyasmi, melyet ő állított egy népcsoport képviselőiről. Persze, tudjuk, ezután is csak mit szűrne le tanulságként bizonyos börtönbéli kisebbségiekről - akiktől ezúton is elnézést kérünk a nem túl kedves példa megfogalmazásáért. Jeszenszky számára persze nem jár a bocsánat - mivel nem viselkedett elég toleráns módon, ezért mi sem fogjuk majd vissza magunkat a szidalmak terén.

Én pedig tényleg elkezdem csokorba gyűjteni az egyetemi előadóim által elejtett politikailag inkorrekt megjegyzéseket - úgy rémlik, volt pár, aki tankönyvbe is foglalta kedvenc megmondásait. Összegyűjtöm ezeket, aztán megyek a dékánhoz, követelvén a gonosz professzorok kirúgását - ne sértsék már itt az én jogaimat mindenféle nem-píszí mondatok hangoztatásával. Alig várom már!