Juhász Oszkár, Gyöngyöspata tavaly megválasztott jobbikos polgármestere a Londoni Magyar Magvetőknek tartott bő két órás előadást az általa irányított faluban egykor dúló etnikai konfliktusokról, harcostársakról, ellenségről, liberális tévelygőkről és füvön élő, belpesti lépcsőházakban tenyésztett LMP-sekről. Zsideszről, farkasgeciről és hasonlókról itt sajnos nem esik szó, szemben az ATV által nemrég kiszivárogtatott magánbeszélgetésével - ez utóbbinak nyilvánosságra hozatala egyébként tényleg rejtély, a Jobbik is rögtön lecsapott erre a részletre, Mirkóczki Ádám szóvivő a deviancia reklámozásának betiltására vonatkozó tervezet után újabb, a magyar embereknek fájó problémát vethetett fel a sajtóban.
Viszont beszél Oszi az iráni rokonságról is, melyre valamiért szerinte "az ottaniak még mindig emlékeznek" (ezt cáfolja Ablonczy Bálint, a Heti Válasz újságírója a lap 2012/12-es számában, a Turán és Tungsram című cikkben) - az iráni Kom városával egyébként nemrég kötött testvérvárosi szövetséget Gyöngyöspata.
A közönség (közösség) pedig kedélyesen nevetgélve, illetve Eszes Tamásra rákérdezve hallgatja a tanórát egy liberálisok által sújtott magyar településről - Juhász meg kétségkívül az összes témából igencsak felkészült, beszámolója kiterjed még az iráni siíta lakosságra, a Soros Alapítvány karitatív tevékenységére, de arra is, mennyi mindenben hasonlít ő Szent Lászlóra.
Juhász Oszkár mostanság ismét a figyelem középpontjába került, a neki tulajdonított tavalyi felvételen kevésbé cizellált módon vetít előre polgárháborút, beáramló külföldi erősítést (csak nem az irániak?), de még a Zsidesz rendőri túlereje is szóba kerül.
Az ATV természetesen rögtön e köré is szervezte műsorstruktúráját (neeem, dehogy is, jobbikos politikus természetesen most sem mehet a stúdió közelébe), az Egyenes Beszédben Tarjányi Juhász biztonságszakértő lesújtva ki is jelentette, hogy ezek mellett a kijelentések mellett "nem mehet el sem a titkosszolgálat, sem az ügyészség", hiszen "borzasztó, hogy idáig jutottunk 2012-ben".
Ha a mostanság dívó tendenciákat nézzük, valószínűleg itt is lesz feljelentés, akár csak Baráth Zsolt hírhedt tiszaeszlározása kapcsán - szerintem egyébként ezeket jelentősen túlbecsüli a nagyközönség, legalábbis inkább tűnnek néhány elszállt radikáljobbos politikus kommentelők szintjén történő ideologizálásának, hagymázas világmagyarázatának, melyről ők baráti körben terjesztenek ábrándos látomásokat (persze polgármesterként ez így már durva, de akkor még nem volt az, ami mondjuk azért mégsem mentség). Ebben az esetben Kiss Ádámmal értek egyet: "Így aztán a Juhász Oszkár napokban nyilvánosságra került hangfelvételében sem látok sok különöset. 3-4 atyafi jól megszakérti a világot, amiről egyébként látszik, hogy hát úgymond kevés gőzük van. De ők azért hozzáértenek a hadművészethez, a rendészethez, a világpolitikához, meg még egy felkelés megszervezéséhez is. Jó nagyokat tódítanak, kicsit fenyegetőznek, kicsit zsidóznak, kicsit cigányoznak." A homoszexualitás reklámozásának igényelt tiltása például szerintem ezeknél sokkal fajsúlyosabb és veszélyesebb felvetés, és jelenkorunkra is jóval inkább kíván közvetlen befolyással lenni, mint Juhász harcos eszményképének felemlegetése, vagy a 130 éve eltűnt Solymosi Eszterről történő nyíltan zsidózó megemlékezés. (Amúgy most komolyan, az a Jobbik, aki folyamatosan hatmillió ember hatvan évvel ezelőtti halálát próbálja relativizálni, milyen alapon lovagol 130 évvel az eset után egyetlen leány odaveszésén?).
Köszöntjük tehát ismét Juhász Oszkárt a celebek csillagokkal kikövezett, fényességes világában.