Teadélután

Az embernek jó szokása, hogy bűnös szokásairól, vágyairól, múltbéli cselekedeteiről fennhangon beszéljen mások előtt, előbbieket akként prezentálva a többieknek, hogy azok sose tudhassák biztosan: az illető komolyan beszél avagy csak hülyéskedik. Tudjuk jól, így van ez minden szinten: attól a rossz arcú üzletembertől, aki hátba vág minket, hogy ne aggódjunk, nem fog minket megveretni és élve eltemettetni az erdőben, jobb minél messzebbre kerülni. Annak a kissé zakkantnak tűnő, nővel életében nem mutatkozó negyvenes férfinak a fanyar-ironikus megjegyzéseit, amelyek a pincében való gyerektartás viccességeire vonatkoznak, jobb kicsit komolyabban venni.

Ezek csak azért jutottak eszembe, mert, ahogy Lázár János a Heti Válasz-nak adott interjújában fogalmazott, a „kölcsönös bizalom és párton belüli együttműködés jegyében” hangfelvétel készült arról, ahogy a szekszárdi fideszes képviselők megbeszélik, kiknek kellene kiosztani egy-két trafikot. Mindezt olyan egzakt szempontrendszer alapján, hogy szerintük ki az „elkötelezett jobboldali”, illetve ki az, aki nem számít „szoci”-nak. Hogy mennyi elkötelezett jobboldali van a Fideszben, nem tudom, mindenesetre a trafikbotrány kapcsán jobboldalinak mondott politikusok közül egyedül Hadházy Ákos bizonyította: maradt még benne szemernyi becsület, mely egy ekkora gyalázathoz való asszisztálást már nem kíván megtűrni.

A jobboldalinak mondott sajtó pedig elképesztő módon leszerepelt (a kevés kivétel egyike Pesty László, riszpekt neki innen is!). A Magyar Nemzet megpróbálta balosnak kikiáltott jelöltek előállításával bizonyítani a balhé nemlétét, a Magyar Hírlapban pedig Bayer Zsolt szidta pár ezer karakterben a baloldalt, a végén hozzátéve, hogy említett „rohadékok” miatt nem engedhetik meg maguknak a trafikügyet (Bayer – más állítólagos jobbosokkal karöltve – azt képzeli, hogy szellemi fölényben van az ún. baloldali-liberális tengellyel szemben, minderre nem saját tulajdonságai, hanem az „ellenoldal” „bűneiből” következtetve). A Heti Válasz se nagyon igyekezett megmondani a tutit – Stumpf András ugyan publicisztikájában nagyon gyanúsnak minősítette az ügyet, de ennél jóval több nem történt. A legújabb számban olvasható Lázár-interjúban persze óvakodtak az alákérdezéstől, ami örömteli (Zsuppán Andrástól nem is számítottam szervilizmusra), de azért az Üzlet rovatba száműzött trafik-cikk kapcsán is csak az mondható el, hogy Facsinay Kinga szerint eddig direkt a pultok alatt tárolták a kisebb gyártók termékeit, de majd most, hál'Istennek, minden másként lesz. (Éljen soká a Continental!) Amiből körülbelül annyi igaz, hogy én például, amikor multinál dolgoztam, a mindig máshová kerülő (ahogy épp elfértek, úgy kerültek ki) termékeket igyekeztem úgy forgatni, hogy legalább amikor nem nyúlok oda, ne kelljen a dobozokra rakott undorító képeket bámulnom.

Lázár az interjúban tehát említést tett a hangfelvételről, melyről addig nem is nagyon tudott senki – mintegy előremenekülve ezzel, azt sugallva, hogy ha a helyi fideszes politikusok egyeztetnek a jelöltekről, az nem is akkora baj, hiszen formálisan nincs beleszólásuk a pályázatok elbírálásába. Hasonló dologról van szó, mint a Portik-Laborc-találkozó esetében: ép ésszel felfoghatatlan, miért készít valaki hangfelvételt kétes megítélésű tevékenységéről, majd miért helyezi el úgy a kazettákat, hogy azokat mindenki jól láthassa, még csak nagyon nyújtózkodni se kelljen értük (vagy a pult alatt kutakodni, miként eddig a szegény kisebb dohánygyártók termékeit illetően kellett). A titkosszolgálati ügy kapcsán pedig ez is volt a baloldal egyik kedvenc érve (ha éppen védeni kívánta Laborcékat): hogy az NBH-sok hangfelvételt készítettek, melyet aztán ugyanolyan precízen irattároztak és kezeltek is, miként a többi másik hangfelvételt, dokumentumot.

Aki pedig ennyire nem próbálja rejtegetni az állítólagos bűnjelet, az biztos nem is bűnös. Mintha csak az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója egy több évig bujkáló bűnözővel találkozik, aki olyanokat állít, hogy kormányváltás esetén őt le fogják tartóztatni („elvisznek” – mondja, mire a kérdező fél meg bólint, hogy igen, de lehet, hogy őt is), teljesen szokványos és elfogadható lenne. Mintha tényleg ne tudtak volna erre alkalmasabb embert találni a legmagasabb beosztásban lévőnél. Mintha tényleg normális lenne, hogy bármiféle érthető, ésszerű indok nélkül az NBH vezetője találkozik Portikkal, majd két félreérthető kijelentés között kedélyesen bájcseveg vele a semmiről. Mintha tényleg ne lenne semmi kínos abban, hogy egy gyilkosságokkal összefüggésbe hozható ember a szocialista vezetés alatt magas rangú titkosszolgákkal ebédelget úgy, hogy közben a bűnöző által gyakorlatilag fogva tartott nő családjának panaszaira, könyörgésére a Gyurcsány-kormány nem is igazán reagál érdemben („nincs politikai akarat a Portik-téma rendezésére”). Hogy azoknak az olajosoknak, akiket korábbi állításuk szerint Horn Gyula is öt perc alatt hívott vissza, a Gyurcsány-kormány alatt haja szála sem görbül, fideszes regnálás idején viszont tényleg elviszik őket, méghozzá igen-igen csúnya dolgokért (na, nem mintha erről a mostani rendőrség elkötelezettségére és sziklaszilárd erkölcsiségére lehetne következtetni).

Nem, Portik és Laborc forgalmas helyre megy étkezni, ahol hangfelvétel is készül a „támadhatatlan” beszélgetésről – miként valaki felveszi a szekszárdi fideszes egyeztetést is. Hogy ki, az nem világos – Horváth István polgármester ugyanis letagadott mindenféle ilyen irányú beszélgetést, majd Lázár egyenesen egy hangfelvételről kezdett beszélni, mondván, az a „kölcsönös bizalom” jegyében készült a beszélgetés során. Mert, úgy tűnik, a Fidesznél sem tudnak efféle botrányos ügyleteket lebonyolítani úgy, hogy legalább ennyire nyilvánvaló bűnjeleket ne hagyjanak hátra – mintha csak valóban semmi gond ne lenne azzal, hogy a képviselők megbeszélik a trafikpályázat jelöltjeit. Majd, láss csodát, a nekik tetszők hozzájutnak a dohánybolthoz, a nekik nem tetszők pedig nem. „A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. döntött világos és méltányos szempontrendszer alapján” – hazudná erre Lázár János, majd rámutatna az égre és kijelentené arról, hogy az ott a föld. „Nyilván a pályázatokkal a jelentkezők kétharmada veszített, de nekem nincs közöm a politikai vádakhoz” – sütne el egy-két vicces politikai utalást Gyulay Zsolt sport- és üzletember, majd, hogy még hitelesebb legyen, kacsintana és hozzá is tenné: „kajakra!”. (A vele készült interjút egyébként érdeme elolvasni a legújabb 168 Órában, csupa móka és kacagás). „Mindez semmi, Vonyarcvashegyen pedig a 4K! egyik budapesti aktivistájának embere kapott trafikot” – döbbentene meg mindenkit a Magyar Nemzet. „Portik Laborccal kajált” – mentegetőzne Kósa Lajos. „Idióták” – állítaná a Tutiblog vezérkara a Facebook-on, majd a Tutiblogra mindegyikük írna egy posztot Bajnairól és Gyurcsányról. Csupa-csupa erényes, délceg ember, akik erkölcsi tartásukat hitük szerint már azzal bizonyították, hogy jobboldalinak kiáltották ki magukat. „A baloldal pedig tényleg igazán kussoljon az ilyen mutyikat illetően” – fortyogna, ki mást nem tehet.

Egyébként, ha engem kérdeznek, nem kompenzálni kellene a mostani vesztesek egy részét, nem ismét újraosztani és még jobban pontozni, hanem hagyni a francba az egészet. Semmi értelme a rendszer ilyetén átalakításának, álszent, képmutató dolog a nemdohányosokra hivatkozva egyre durvábban vegzálni a dohányosokat, majd a multikra kenni ismét a balhét. Hogy itt melyik multikról van szó? Azokról, amelyek már keresik is a trafikosokkal való szerződés lehetőségét, és amelyek a legkevesebbet fogják veszíteni az ügyön? Vagy azokról a dohánygyártókról, akiknek az átalakulás logisztikai szempontok szerint még jót is fog tenni? Ne vicceljünk már.

De, sajnos, a körülrajongott politikusok, akiket az állítólagos értelmiség igyekszik cikkeiben képviselni (javaslom, nevezzük át inkább ezen újságírókat is képviselőkké), ezután is tovább folytatják majd a szégyentelenkedést; mennél több és mélyebb nyomot hagyva úgy maguk mögött, miként dicső történelmünkben és az emberi fejekben-lelkekben. „Ne a szocik nyerjenek” – kacsint a fideszes, és már a becézésben is benne van mindaz, amit erről a társadalomról ő gondolni merészel. Amely egyébként nem sokban különbözik az MSZP-s világképtől – egy kis demagógia itt, egy kis populizmus ott, egy kis „most mi jövünk!” amott – csak nehogy bárki is megpróbáljon kikeveredni ebből a nyomorult körből. Mert, aki megkérdőjelezi, hogy egyik rossztól csak a másik rossz mentheti meg a hazát, az árulónak lesz kikiáltva. A legnagyobb baj pedig, hogy aki a körből kikerül, az is azt hiszi, az alternatívaképzés helyett a nihilizmus a helyes válasz a kérdésre.

Igen furcsa alternatív valóság kezd kibontakozni a Magyar Nemzet hasábjain: egy olyan világé, ahol a trafikpályázatokon gyakorlatilag minden egyes politikai alakulat nyerészkedett egy jót a Fideszen kívül. Jól hallották: a napilap szakmányban szállítja a híreket a mutyigyanús jobbikosokról, MSZP-sekről, egykori MSZMP-sekről, míg a fideszes szálról (tehát: a vezérfonálról) a legtöbb helyütt mélyen hallgat, esetleg csak utalgat rá, mint amit „sokan kritizáltak”. A Magyar Nemzet szerint benne volt a dohánybizniszben Puch László sógornője és testvére, az éhségmenetben szerepet vállaló sellyei polgármester felesége, Boldvai László „embere”, illetve egy Mihályin élő jobbikos kocsmáros. A Magyar Nemzet mellettük mutyigyanúba kevert még jó néhány trafiknyertest, miként tette azt december végén is a „gyanúsan sok egyetemi évvel rendelkező” hök-vezetőkkel is. Bár nem akarom elsietni a hasonlatot: még a végén most is kapunk majd egy precíz kis címlapos összesítést a balos és a jobbikos győztesekről.

A Magyar Nemzet most körülbelül akként viselkedik, mintha egy baloldali lap a Laborc-Portik-találkozó után megszellőztette volna: a Menza pultosa jobbos kötődésű (mondjuk 2002-ben fideszes önkormányzati képviselő volt a sógora), és valójában ő is ismerte Portikot, sőt, az NBH-vezető és a maffiózó felbukkanását kihasználva ő is boltolt a mosdó rejtekében utóbbival. Persze, jelen hasonlat mentén még sem a jobbos kötődést, sem a Portikkal való szóba elegyedést nem sikerült bizonyítani, de az akkori vendégek állítására való hivatkozás már megtörtént.

Egyes balos közszereplők ennél ízlésesebben jártak el: ugyanúgy „a mi kutyánk kölyke”-alapon kezelték a helyzetet, de úgymond a „sajátjaikat” próbálták védeni: megkérdőjelezték az elhangzottakat, az ellenzékiek ellen való felbujtást, a törvénytelenségeket. A Magyar Nemzet most ugyanezen logika alapján jár el, de még gusztustalanabb módszerhez nyúl: nem tud semmit felhozni a gyanúba keveredettek védelmére, így az „ellenoldalt” próbálja befeketíteni, karaktergyilkossággal próbálkozik. „Ti sem vagytok különbek, nem igaz?” – érezzük a vádat, amely egy sajátos címadásban testet is ölt: „Mit kezd majd saját trafikgyőzteseivel a baloldal?” No de mit kell kezdjen „saját győzteseivel” a jobboldal, már a Magyar Nemzet szerint? Két eset lehetséges, egyik förtelmesebb, mint a másik: 1), a MN sajátos példáival azt próbálja illusztrálni, hogy ez a dolgok rendje, jogosan történt meg a piac újraosztása, és nem gond egyáltalán, hogy olyan könyvtárosok kerülnek majd az évtizedek óta ezzel foglalkozók helyére, akik adott esetben utóbbiakat fogják visszafoglalkoztatni saját korábbi boltjukban; 2), a MN úgy véli, a nepotizmus nem szép dolog, aki pedig ilyen alapon jut hozzá valamihez egy pályáztatás során, annak nincs joga az így elnyert tulajdonhoz. Az első alapján a Magyar Nemzet egy cinikus, hatalmi logikával élő, etikátlan napilap, utóbbiban pedig egy szintén cinikus, szintén etikátlan, azontúl pedig végletekig elfogult médium.

Nyilvánvalóan utóbbiról van szó, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Techet Péternek nem volt igaza: a Magyar Nemzet egyelőre nem vált sajnos egy a „saját oldala” felé legalább jobbító szándékkal kritikus lappá. Hagyjuk is most azt, hogy ők állítólag csak hírt adnak valamiről: akiknek így néz ki a keresője a trafikpályázat legutóbbi híreinek kapcsán, az nem csupán tájékoztatni kíván valamiről. Az – ahogy Nyüzsi is írja – tudatosan ferdíteni próbál. Amikor a lap a Fidesz trafikbotrányáról Lázár János cáfolatától indítva számol be csupán a második oldalon, miközben saját kétes állításainak címlapot szentel (ahogy történt ez a május 2-ai szám esetében), akkor mit sem törődik a korrekt tájékoztatással. Amikor az eléggé mutyigyanús esetek helyett a jobbikos kocsmárost és a volt MSZMP-st emeli ki, akkor nem csupán híreket igyekszik közreadni, az olvasó informálását szem előtt tartva. Az olvasói helyett politikus haverjaival kíván kommunikálni.

Ám a Magyar Nemzet még az általa felsorolt adatok hitelességét tekintve sem pontos. Van, ahol pedig nem is mond igazat. Mint kiderült ugyanis, a Madocsán trafikjogot nyert Puch József nem testvére Puch Lászlónak, ráadásul helyi fideszes képviselő-testületi tag is. Nagy Attila sellyei polgármester felesége pedig valóban Baksán szerzett trafikot – csakhogy az Origo értesülése szerint Nagyné Dékány Ivett a baksai független fideszes polgármester féltestvére. De ha mindezen túllépünk, akkor sem világos: miként jutott a Magyar Nemzet szerint a jobbikos kocsmáros, a volt MSZMP-s, illetve a „helyi fideszes polgármester ellenzéki ellenfele” trafikhoz? A hatalomban ülő MSZMP-sek, jobbikosok és ellenzékiek passzolták oda neki? Esetleg lehet, hogy mégis csak vannak nekik is fideszes haverjaik? Az említett cáfolatok alapján az eddig nem vizsgált MN-esetek kapcsán sem zárhatjuk ki ezt. Ad absurdum, lehet, hogy valóban jogosan nyerték el a koncessziót, mert mondjuk évek óta kiskereskedelemmel foglalkoznak?

Világos: ez utóbbi fideszes haverok kapcsán is lehetséges opció. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy Lázár Jánosnak igaza van, és tényleg, ha akarta volna, sem tudta volna elintézni, hogy az összes nyertes fideszes legyen. Ahogy a helyi fideszesek sem biztos, hogy ezt minden egyes trafik esetében meg tudták volna oldani. Csak hát ott a kínzó gyanú, hogy valamennyire mégis sikerült nekik. Ott vannak a nevek, ott van Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő interjúja. Utóbbira eddig csak egy erőtlen cáfolat érkezett – Hadházy felszólítása viszont, hogy vonja vissza állítását, különben beperlik rágalmazásért, nos, ez nem történt meg. Márpedig állításai igen súlyosak, azok egyesek felelősségét elég konkrétan érintik, ha így maradnak, bármiféle hihető cáfolat nélkül.

Utóbbit (mármint a hiteles cáfolatot) például elősegítené, ha a trafikpályázatok bírálatait és az elbírálás szempontrendszerét nyilvánosságra hoznák – ahogy azt Stumpf András is írja. Csakhogy, hahó, nem akarják nyilvánosságra hozni! Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetője már ki is jelentette, hogy ez fizikai képtelenség, maximum a legvégén (már amikor a most dohány nélkül maradt 1400 település koncessziós jogai is elkelnek) számíthatunk egy gyors összegzésre! És ha ez nem lenne elég: a Fidesz gyorsított eljárással el is fogadta az információs törvénynek az adatigénylést megnehezítő módosítását, mely valószínűleg az információszabadságra vonatkozó alapjogot is elég erőteljesen sérti. Lehet, hogy a kétharmados verebek csicseregnek ezt-azt, de egyrészt nyilván nem fogják bevallani, hogy „igen, a trafikügy felderítését próbáltuk ellehetetleníteni”, másrészt ezt az összefüggést már tényleg nem lehet ignorálni, ha az ember nagyon jó szándékú a kormánypártokkal, akkor sem.

Ha a Magyar Nemzet újságírói egymás között elismerik, hogy valóban a Fidesz körül van a fő botrány, „de hát mi ezt nyilván nem írhatjuk meg”, azzal csak rontanak a helyzeten: az általuk folyamatosan emlegetett kettős mércét alkalmazzák igen látványosan, egy védhetetlen helyzetet próbálván a másik fél besározásával menteni. Csak aztán mindig jönnek majd újabb és újabb kritikusok, akik már nem nyertek trafikot, és akik már nem csak a Fidesz felé fognak fordulni vádjaikkal, hanem a Magyar Nemzet újságírói felé is. A lap újságírói nyugtatgathatják magukat azzal, hogy a Fideszhez lojálisnak kell lenni, „különben valami még rosszabb jön” – önmeghatározásukból így nyugodtan törölhetik az „újságíró”-féle megnevezést. Gondolhatják, hogy ők csak leleplezik „a másik oldalt is”, a sajátjukat pedig úgysem kell, azt megteszi helyettük a konkurencia – az ilyesmit akkor is csak propagandának fogják nevezni.

A jobboldali újságírók nyugodtan etethetik magukat azzal, hogy független újságírás nem létezik, ők pedig csak azt csinálják, amit akárki más – így semmivel sem lesznek különbek a kushadó fideszeseknél. Lehet ebben a helyzetben is hosszú évek szakmai teljesítményére hivatkozni – csak az összkép mitől lesz erkölcsileg különb, mint Balogh József esetében, aki adott esetben talán jól el is vezette Fülöpháza községét?

Igazából semmi meglepő nincs az egész Portik-Laborc-Szilvásy-ügyben, komolyan. Ahogy a Véleményvezér is írta, az MSZP-nek nagyrészt épp azért kellett 2010-ben ilyen csúfos vereséget szenvednie, mert politikusaik egyik fő attribútumává a korrupciókészség vált. Egyre-másra derültek ki gyanús ügyleteik, és ezeknek élét a legkevésbé sem enyhítette, hogy saját kormányzásuk ideje alatt buktak le több ízben is – éppen hogy mutatta, hogy bár szerencsére az igazságszolgáltatást nem sikerült maguk alá gyűrniük, de törvénytelen üzelmeik leleplezése pártpolitikai jellegű lejáratástól függetlenül jöhetett létre. Bár a 2010-es kormányváltás után nagyban próbáltak arra támaszkodni (például most Szilvásy György, vagy vegyük csak Hagyó Miklós és Gyurcsány Ferenc példáját), hogy ellenük koncepciózus eljárás folyik: a tisztán látást pedig nehezítette a Fidesz valóban létező elszámoltatási szándéka, ami aztán lufiként pukkanhatott ki, sok-sok bosszúszomjas jobboldali nagy bánatára.

A volt Nemzetbiztonsági Hivatal (jelenleg: Alkotmányvédelmi Hivatal) környékéről azonban már eddig is tudni lehetett, hogy nem épp a legtisztességesebb emberek gyűjtőhelyeként működött az előző kormány regnálásának idején: a keresett bűnözővel, Portik Tamással való összejátszás már tavaly világossá vált, most pedig a titkosszolgálatok és a maffia egyeztetéseinek a tartalma is a nyilvánosság elé került. A leirat valójában közhelyesebb nem is lehetne: adott egy jelentéktelen figura, aki a kezébe került hatalomtól végre valakinek érezheti magát, illetve egy szorongó, gyilkosságokban közrejátszó ember, aki hosszú ideig bujkált a felelősségre vonás elől, de arra mindig büszke volt, hogy befolyásos barátainak megléte azért némi biztonságérzettel töltheti el. A politikus és a bűnöző is elképesztően fontosnak hiheti magát, hogy ilyen becses társaságban tölti idejét: Laborc Sándor úgy képzelheti, kezében tartja az alvilág egyik legbefolyásosabb alakját, Portik meg megállíthatatlannak látja magát – mint azt a Heti Válasz korábban megírta, a Portik érdekeltségében álló Energol Rt. egykori vezetői Horn Gyulát is csak akként emlegették, mint aki öt perc alatt hívja vissza őket. Portikról egyébként az is kiderült, szintén a Heti Válasz egy számából, hogy még egy film főszereplőjének karakterét is róla mintázhatták: a Kaméleon készítői persze tagadtak, de vitathatatlan, hogy ez is nagyon beleillik egy hasonló, nevelőotthonból a maffia soraiba kerülő, feleségét a világ elől elzáró hitvány alak portréjába.

Mintha csak egy amerikai akciófilmben lennénk: a szereplők ennél banálisabb figurákat már nem is testesíthetnének meg, a sztori embertelenebb és szánalmasabb nem is nagyon lehetne. Az pedig a legriasztóbb az egészben, hogy ez csak egy kis szelete lehet a nagy egésznek: hogy a hatalom szolgálata mennyi-mennyi undorító akciót termelhet ki nap mint nap. Az MSZP persze nyugodt lehet: a magyar politikai életben még mindig vezeti az efféle ügyletek végrehajtásában a rangsort, ami köszönhető politikusainak jellemtelensége mellett azok elképesztő ügyetlenségének is. Legalábbis erről árulkodik Szilvásy beszámolója is: az egykori miniszter szerint a Portik-Laborc beszélgetést a „szokásos módon irattározták az előző kormányzati ciklusban”, így azzal gond nem lehet. Ráadásul Szilvásy hozzáteszi az ultimate érvet is: szerinte politikai motiváció nem lehetett a háttérben, amit jól mutat, hogy „a titkosszolgálati eszközökkel szerzett információkból semmit nem használt fel az akkori kormány politikai riválisai lejáratására”. Milyen tisztességesek is végső soron, nemde? Fel is használhatták volna, de nem tették, ami jól mutatja, hogy csak szimplán egy vállalhatatlan, botrányos eszmecserét folytattak le az évtizedes bűnözővel, meglebegtetve azért némi lejáratási szándékot is, de hát ez már csak az esemény szellemének-jellegének szólt. De ne legyünk igazságtalanok: Portik minden bizonnyal felbecsülhetetlen értékű információkkal látta el őket, amely aztán nagyban elősegíthette, hogy aztán igazán senkit ne leplezzenek le, de legalább elmondhassák, hogy cseverésztek az elmúlt tíz év legsötétebb üzelmeiben részt vállaló Portik Tamással. Ez volt utóbbi portékája az MSZP számára: némi bizalmas információ, hadd érezzék nemzetünk vezetői úgy, hogy jelentőségteljes titkok kerültek a birtokukba. Mert így megy ez már csak demokrácia idején.

Jellemző, hogy a Demokratikus Koalíció is próbálja játszani a hülyét: Gyurcsány Ferenc pártja kijelentette, hogy a jegyzőkönyv így anonimizálva értelmezhetetlen, és követelik, hogy valaki mondja meg nekik, ki az az X és ki az a G. Persze, a kínlódás érthető, Gyurcsány kormányzása alatt zajlott az egész vállalhatatlanság, amire Bajnai újdonsült baráti köre szeret is rámutatni: Karácsony Gergely például Facebook-oldalán képes volt kijelenteni, hogy az ilyen ügyek miatt van szükség korszakváltásra – majd az adekvát „és ezt így hogy?”-kérdésre leszögezte, hogy Bajnai volt az, aki Laborcot leváltotta. Ha csak úgy nem – végül is, az SZDSZ is azért állt össze annak idején az MSZP-vel, hogy őrkutyaként figyelhesse a szocialisták kormányzását. El lehet képzelni, Karácsonyék mennyire lennének hatékony kerékkötői az újból a hatalomba kerülő pénztalicskázók tevékenységének.

Aki a Gyurcsány-korszak emblematikus gazembereitől többet várt, az tényleg megérdemli, hogy efféle sötét alakoktól reméljen korszakváltást a közéletben. Csak sajnálni lehet, hogy olyan tisztességes politikusok is, mint amilyenek a Párbeszéd Magyarországért alapítói, elképzelhetőnek tartják az ancien régime hatalom- és pénzfüggő karaktereivel való együttműködést a mostani kormány leváltásának érdekében – mert tény, hogy a jelenlegieknek is rengeteg vállalhatatlan húzásuk van, de az egész egyszerűen nem igaz, hogy rosszabb lenne bármi is, mint az előző kormányok idején.

„Másra sincs most szükségünk, mint még egy pártra!” – mondogatják mindegyre újságírók és a politika iránt csak mértékkel érdeklődő civilek, válaszul az egyre szélesebb méreteket öltő pártalapítási hullámra. A kritika megfogalmazóinak igazuk van: valóban nagy szükségünk lenne minél több friss hangra a közéletben, illetve olyan pártokra, melyek hatékonyan tudnak képviselni egy adott eszmerendszert, egy meghatározott nézetvilágot. Félek viszont, az emberek többsége a politikusokkal együtt tanulta meg, hogy ezzel nem jár győzelem: a hatalmi logika, mint a politikáról való gondolkodás irányítója mára mindenhova beférkőzött, és az átlagember is aszerint voksol többnyire, hogy kinek van a legnagyobb esélye választásokat nyerni: így pedig nem csoda, hogy a közgondolkodásban rendkívül széles körben elterjedt a nézet, hogy a demokrácia csak egy szükséges rossz, olyan muszáj-dolog, melyen mindenképpen muszáj valahogy keresztülverni a nekünk szimpatikus párt győzelmét. Mindez pedig azzal függ össze, hogy a választópolgárok jó része ma előbb tekinti magát fideszesnek, mint jobboldalinak és emeszpésnek, mint mondjuk baloldalinak: ahogy a másik ember megítélésében is ez a szempontrendszer játszik elsődleges szerepet.

A demokrácia azonban nem öncél, annak formai keretei a tartalom nélkül mit sem érnek: ha elvész a pluralitás, a sokszínűség, akkor valóban „a demokrácia hét fátyoltánca” lesz az ország állítólagos berendezkedésének valósága, és akkor valóban nehéz lesz meghatározni, egy-egy új kurzus miként is látja ennek az országnak a jelenét és a jövőjét: melyik utat is tartja a legüdvözítőbbnek. Idealista elképzelés, tudom jól, mégis vannak reménykeltő jelek: ilyen volt az LMP megmaradó részének távolmaradása a baloldali egységfronttól, és ilyen lehetne az alakuló új pártok jövője is – már ha azok valóban pártokként szándékoznak viselkedni. Olyan párt ugyanis nincs, hogy Bokros Lajos, de olyan sem, hogy Fodor Gábor: ez a fajta egy személy köré való csoportosulás csak a mostani kormányzati struktúrának az erőtlen paródiája lehet, semmi több. Valódi alternatíva, valódi pólusképzés szükséges, nem a felsorakozás egy-egy ismertebb név mögé: liberális pártra ugyanis szükség van, ahogy talán „bokrosi értelemben vett konzervatív” tömörülésre is, jelentsen ez utóbbi bármit.

Csakhogy ma a civileknél is elsődleges lett az állítólagos hatékonyság, az úgynevezett erő politikája: az, hogy csak annak érdemes elindulnia egy választásokon, akinek esélye van azt meg is nyerni. Mintha csak politikusként gondolkodna ma mindenki: a hatalmi logika mára nemcsak a sajtó bizonyos képviselői körében nyert teret, de a hétköznapi emberek is hajlamosak ennek mentén voksolni. „Kibírtuk mi is az évekig tartó ellenzékiséget” – hallottam már többször is bizonyos újságíróktól a szakmájuknak ezt az enyhén szólva is unortodox értelmezését: és bizony, ez a fajta gondolatmenet szülte a „kormánypárti újságíró”-féle oximoront, amely sajnos olyasfajta hétköznapi realitásnak tekinthető, mint mondjuk a „kulturális újságíró” kifejezés. Ezt csak így lehet csinálni – gondolják sokan, és még csak át sem fut a fejükben, hogy rendkívül méltatlan az egész, és talán mégis becsülhetnék egy kicsikét többre magukat.

És közben elismerik, ha csak négyszemközt is: elegük van abból, hogy ma nem lehet értékeket képviselni, mert azt senki nem veszi komolyan – lehet viszont Orbán Viktort, Bajnai Gordont vagy éppen Mesterházy Attilát. Úgy áll ugyanis a helyzet, hogy immár mintha nem is a politikusok képviselnének minket, hanem mi őket: bizonyos civilek azt látják legfőbb feladatuknak, hogy kiálljanak egy kormánypárt mellett, mások pedig sürgetik, hogy az ellenzék gyorsan álljon össze és aztán nyerje meg a választásokat. Ez a fajta gondolkodás tette lehetővé, hogy az emberek teherként tekintsenek a demokráciára – teherként, amely megbénítja a döntéshozást, amely lehetetlenné teszi fontos döntések meghozatalát. Nem nőttünk fel kellőképpen a feladathoz. A politikusok elhitették a legtöbb emberrel, hogy személy szerint mellettük kell kiállni, nem pedig eszmék, gondolatok mellett: így a legtöbben ma már hajlamosak a rossz döntéseket is elnézni a nekik kedves kormánypártnak, és még mosdatni is őket, mintha csak civilek feladata lenne kiállni politikusok mellett.

Pedig, ha komolyan vesszük a demokráciát, nem az számít, hogy ki nyeri meg a választásokat. Akkor végiggondoljuk, miként is szemléljük a világot, és próbáljuk megtalálni a hozzánk legközelebb álló erőket – akik aztán valóban hatékonyan képviselhetnek bennünket. Ha csak húsz képviselővel, hát akkor annyival. Csakhogy ma párhuzamosan lehet ezt a fajta hatalmi logikát kárhoztatni és egyben gyakorolni: ami pedig elvezetett egy pártszövetség kétharmados győzelméhez, és egyben annak bizonyításához, hogy a demokráciát valóban csak felszínnek tekintik egyesek. Mert „aki a kisebb pártra szavaz, az a nagyok győzelméhez járul hozzá” – mondták egyesek, és a többség nem nevette ki őket, hanem hitt nekik. Mert elhitték, hogy van elvesző szavazat, hogy a parlamenti jelenlét még nem jelent semmit: és, láthatjuk, nekünk köszönhetően ma már tényleg igen kevés gyakorlati értelme van.

Nem érdekelnek a folyamatosan farkast kiáltók, a választási matekozók, a hatalmi logika lekötelezettjei: nincs szükséghelyzet, nem kell mindenkinek betagozódnia, az „egy a tábor, egy a zászló” elve megbukott. Ha nincs konszenzus különböző erők között bizonyos alapvetések megváltoztatására, akkor nem is kell a demokrácia felülírásával annak drukkolni, hogy mégis történjen ott minél hamarabb változás. Új pártok kellenek, lehetőleg minél különbözőbbek, és szabad választás: szabad választás, amely azt jelenti, hogy mindenki szabadon voksolhat arra, aki az ízlésének leginkább megfelel. Ha az adott párt a szükséges öt százalékot meg is szerzi, az már tiszta haszon. Ehhez persze kell a hatalmi logika megtagadása is, a kétharmad szükségességének elvetése: sőt, a kétharmad káros voltának deklarálása is. Ezért drukkolok minden most alakuló új pártnak, és javaslom nekik, aktivizálják magukat minél sürgősebben: foglalkozzanak a választókkal, szólaljanak meg minden egyes ügyben, képviseljenek valamit és valakit. HaFr ugyanúgy, mint mondjuk az új szociáldemokrata és liberális alakulatok. Szükség van a demokráciára!

Lemondta a Békemenet Egyesület és a Civil Összefogás Fórum a március kilencedikére tervezett békemenetet, melyet az MSZP évértékelő gyűlésére érkező Victor Ponta, illetve a szocialista párt ellen kívántak tartani. Mint mondják, jelzést kaptak a titkosszolgálatoktól, hogy a szándékoltan „békés, méltóságteljes” rendezvényt szervezett csoportban érkező provokátorok kívánják megzavarni. Mint Fricz Tamás a Magyar Nemzettel közölte, ők ezt így nem tudják bevállalni.

Az önmérséklet dicséretes, bár már a legutóbbi hasonló esetnél is illett volna elhatárolódni és csendben otthon maradni. A „Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!” molinót kifüggesztő provokátorok ugyanis nyilván nem a békemenet szervezői által gyakran hangsúlyozott „békés, méltóságteljes” jelleghez járultak hozzá, de még csak nem is azt segítették elő, hogy a demonstrálók jogos követelései ne legyenek háttérbe szorítva. Legalábbis a békét az említett provokáció nem igazán segíthette elő, márpedig a felvonulás már a nevében is jelzi, hogy ők a békéért vonulnak, hiszen. A névadás persze ezen túlmenően is zseniális, hiszen ki tudta volna ötletesebben vegyíteni a hippidzsemborik hangulatát és a bolsevista-szervilis, a Pártért kiálló jelleget, mely két jellemzőről csak első blikkre hihetjük, hogy olyannyira távol állnak egymástól. 

A tüntetés lemondása viszont érdekes, elvégre is az hangsúlyozottan Victor Ponta román kormányfő ellen történt volna, így nyilván a jelenleg nem éppen rózsás helyzetben lévő erdélyi magyarság mellett is kiálltak volna, ám mégsem. Ellenben az erdélyi magyarság körében még szemben álló politikai felek is képesek voltak arra, hogy megbékéljenek egymással egy vasárnapi autonómiatüntetés kedvéért, melyet Marosvásárhelyen fognak tartani. Itthon, úgy tűnik, az érdeklődőknek be kell érniük a Jobbik szombati tüntetésével, melyen olyan „hiteles” és „szimpatikus” arcok fognak felszólalni, mint Szávay István és Gaudi-Nagy Tamás. Nagyon úgy tűnik, azt nem tervezik megzavarni szervezett provokátorok, de az is lehet, hogy csak a jobbikosok nem törődnek ezzel. A marosvásárhelyi autonómiatüntetés szintén nem került még lemondásra, így lehetséges, hogy mind a szombati jobbikos, mind a vasárnapi erdélyi tüntetés botrányba fog majd fulladni. De vajon kik lesznek a provokátorok? Ponta-párti román békemenetelők? A Hallgatói Hálózat hazaáruló ifjai? A bosszúszomjas éhségmenetesek? Esetleg Soros György és Bajnai Gordon? Ez egyelőre rejtély, maga Fricz Tamás sem tudja, pedig ő igazán ott van a tűz közelében.

Bár semmi okunk nincs arra, hogy ne higgyünk a mindig őszinte, elvei mellett karakánul kiálló békemeneteseknek, azért nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy a Fidesz nagyon hallgat az ügyben, a részvételt pedig semmiféle tüntetésen nem tervezi a párt. Nem szép dolog efféle elméleteket gyártani, de azért nagyon gyanús, hogy a kormánypártoknak nem tett volna túl jót, ha menetük demonstrációval fogadja az érkező román kormányfőt. Meg aztán az sem igazán elképzelhetetlen, hogy Ponta és Orbán is összefut majd, ha már. Legalábbis az elég furcsán venné ki magát, hogy itt van egy másik állam kormányfője, és a miniszterelnökkel még csak nem is találkozik.

Akár így, akár úgy, a békemenet szervezői most tényleg bebizonyították, hogy nevetséges pojácák mindannyian, akiknek az erdélyi magyarság melletti kiállásnál efféle dolgok jelennek meg fontosabb szempontokként. Provokátorok a tüntetésen? Na és? A melegfelvonulást minden évben ellentüntetők fogadják, a homoszexualitásukat felvállalók pedig komoly kockázatot vállalnak jelenlétükkel, mégsem hátrálnak meg, mivel fontos számukra az ügy, amit képviselnek. Belgrádban minden évben heves összecsapások kísérik az eseményt,  és utóbb már azt is eredményként lehet elkönyvelni, hogy halálos áldozatokat nem követel az esemény. De mégsem hagynak fel a tiltakozással, az utcára vonulással: tudják, hogy ha most meghátrálnak, akkor később sem fognak tudni semmit elérni.

Jelenleg úgy áll, hogy a kormány mellett kiálló álcivileknek vagy a pártos lendület, vagy a saját testi épségük fontosabb, mint az erdélyi magyarság ügye. Pedig tiltakozni éppen van miért: a magyar nyelvű orvosképzés ellehetetlenítése, a prefektusok etnikai alapú eltávolítása, a magyarellenes megnyilvánulások mind-mind azt mutatják, hogy bizony Victor Ponta kormánya nem épp pozitívan áll az ottani magyarsághoz. És igaza van Stumpf Andrásnak is abban, hogy Mesterházy és az MSZP is elég szégyenteljesen viszonyul a kérdéshez: miközben ugye nálunk is politikai oldalakon átívelő egységnek kellene kialakulnia a romániai magyarság ügyének fontosságában. Persze, a Jobbik ellen könnyű közösen fellépni, de úgy tűnik, a valóban fontos kérdések tekintetében a felek nem igazán kívánják megerőltetni magukat.

De a szocialisták legalább képesek azt hazudni, hogy nincs is olyan nagy baj odaát. Ők legalább úgy tesznek, mintha tényleg nem lenne miért demonstrálni Ponta ellen. A békemenetesek viszont nagy hangon hirdetnek valamit, ami mellett aztán inkább mégsem állnak ki, egyéb okokra hivatkozva. Ha a Fidesz parancsolt rájuk, az is szomorú, de legalább nem meglepő: megszokhattuk már Magyarországon, hogy egyesek mindennél előbbre helyezik a pártosságot, és annak függvényében nyilvánítanak véleményt tandíjról, alkotmányozásról, hallgatói szerződésről, választási feliratkozásról, Sólyom Lászlóról, bármiről és bárkiről. 

De ha Friczék nem túl hihető indokai az igazak, az sem túl pozitív rájuk nézvést. Azt mindenesetre elmondhatják majd magukról, hogy a melegfelvonulás résztvevői is verik őket bátorságban. Bayer meg kulloghat Marosvásárhelyre, ha éppen onnan ki nem dobják őt.

Az RTL Klub, a HírTV, Puskás Ferencné és Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse után várom, hogy a „londoni pizzafutár” és a „berlini takarítónő” is elhatárolódjon nevének az MSZP általi kampánycélú felhasználásától, de már az Arc 2012 plakátkiállítás készítői is tervezhetik közlemény kiadását az MSZP ellen. Szerencsétlenektől eddig csak azok nem határolódtak el, akikkel a videóban elmondatták a kampányszöveget, de még talán ezt sem érdemes elkiabálni, tiltakozott már millás kampány kapcsán is KDNP-s politikus lánya, akinek képével a civil szervezet saját tüntetését hirdette.

Igazából kár itt mindenféle személyiségi jogokra meg szerzői jogsértésre hivatkozni: politikai jellegű a felháborodás-hullám, amelynek mostanra sikerült egészen nevetséges színezetet öltenie. Puskás Ferenc özvegye azért a „gátlástalan politikai eszközök” jelzős szerkezetet mindenképpen hanyagolhatta volna, legalábbis a „tehetséges, szabadságszerető Puskás Ferenc” megnevezés nekem valahogy nem az előbbit juttatja eszembe. De hát felháborodni mindenkinek van joga, ő is gondolhatja, hogy az MSZP-nek nincs joga a szájára vennie a férje nevét, még oka is lehet rá bőven. Mondjuk én akkor már hiányolom a Márai Sándornak nevezett Ottlik Géza jogutódjának felháborodását is, amiért Orbán Viktor kampánycélokra használta fel a nevét; de Ronald Reagan örökösei sem háborodtak fel sajnos a volt elnök pontatlan idézéséért. 

Az igazán szomorú nem is az az MSZP kampányfilmjében, hogy neveket említettek benne, vagy hogy híradókat mutattak be, hanem az utcai plakátokon már korábban mindenki arcába tolt negatív kampányhadjárat, mellyel ugyanolyan előszeretettel él a Fideszhez közeli Civil Összefogás Fórum, de a megszorításokat hirdető Jobbik is. Ahogy Tokfalvi is rámutat: nem mondanak semmi újat, nem állítanak semmit magukról, nem beszélnek arról, mit hogyan csinálnának másképp. Sem előző nyolc évükhöz, sem a Fideszhez képest. Ahogy a Fidesz egykor, úgy az MSZP is csak populista és demagóg agitációra képes, illetve Magyarországnak és annak jövőjének (valóban gátlástalan) kampánycélú felhasználására.

Mert nekik csak az a fontos, hogy hatalomra kerüljenek – miként a Fidesznek is az volt, és jelenleg sem sikerült meggyőzniük az ellenkezőjéről. Ahogy az MSZP bevállalja a mindenkivel való összefogást (Munkáspárt, DK, teljesen mindegy), úgy a Fidesz is hajlandó szinte mindent beáldozni (devizatartalékok, felsőoktatás), csak a rezsicsökkentés meglegyen, csak a nyugdíjak őrizzék reálértéküket. Hogy a 2014-es győzelmet semmi ne veszélyeztethesse.

Semmiféle felelősségérzet, semmiféle szándék a jobbításra nem szorult beléjük: azt mondják éppen, amit gondolnak, hogy mondaniuk kell, és ezen úgy tűnik, a továbbiakban sem lesznek hajlandóak változtatni. A másik féllel tudnak csak kampányolni, mert tudják, hogy ők nem lennének elég meggyőzőek a sikerhez. Mert nincs elfogadható, jól átgondolt és tisztességes ajánlatuk Magyarország számára. Ahogy a Fidesz propagandistáinak sincs: ők csak szeretnék jól az eszébe vésni mindenkinek, hogy csak rossz és még rosszabb közül választhatnak. Ahogy az MSZP, úgy a békemenet szervezői is azt üzenték plakátjaikkal, kampányukkal: nincsen remény számotokra.

Márpedig Magyarország akkor is növekedni, épülni fog a jövőben. Hogy a Fidesz és az MSZP akkor már sehol sem lesz, az nem véletlen.

"A baloldal hagyja abba a gyűlöletkampányt!", "Mesterházy ne folytasson gyűlöletkampányt Veszprémben!", "Magyarország nem kér a gyűlöletkampányból". Néhány cím a Fidesz legutóbbi sajtóközleményeiből, melyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a jelenlegi kormánypárt embereiben Ron Werber visszatérésével valami végleg eltörött. Nem véletlenül: az MSZP kampányfelelőse 2002-ben győzelemhez segítette a baloldali pártot, és sejthető módon jövőre is azon fog dolgozni, hogy tizenegy évvel ezelőtti teljesítményét megismételje. Ezért hát a Fidesz-KDNP, karöltve néhány jobboldali napilappal, bőszen werberezik már jó pár hete: az MSZP minden egyes megnyilvánulása werberi mocskoskodássá nyilváníttatik, míg Mesterházy napi szokásos kutyasétáltatása is gyűlöletmenetté avanzsálódik. Ez pedig nem másnak a következménye, mint a Fidesz "jóval nyitottabb és konszolidáltabb kommunikációjának": Kocsis Máté szerint ugyanis ennek megvalósítása jelenleg az ő feladata – és hát, lássuk be, az "MSZP a gyilkosok pártjára állt”-féle közleménnyel ezt a fajta politizálást kitűnően meg is alapozta.

És már meg is érkezett az MSZP gyűlöletkampányának legújabb gyöngyszeme, a Matolcsy György és Hoffmann Rózsa teljesítményét firtató plakátrengeteg, aminek az előállításához ugyanakkor elképesztő mértékű pénzkidobás volt Izraelből szakembert rendelni: azt a legutolsó szerencsétlen gyűlölethajléktalan is tudja ugyanis, hogy kik a Fidesz leggázabb arcai; a kísérő szövegeket pedig akármelyik kommunikáció szakos gyűlöletegyetemista ki tudta volna ötölni két piacképtelen előadása között.

Azért nem érdemes viszont azt sem elfelejteni, hogy a gyűlöletpárt kampányával közel azonos színvonalon folyt nem is olyan régen a gyűlöletmenet propagandistáinak politológusainak werber-i sugallatú hadjárata, melynek keretében az égből potyogó cigánygyerekeknek is igyekeztek jól a fejébe vésni, hogy Bajnai Gordon korábban Gyurcsány Ferenccel pajtáskodott; márpedig az őszödi politikus mellett még a saját macskája is hiteltelenné válik, nemhogy a fejlesztési minisztere, aki aztán válságmenedzserként is próbált baloldalinak feltüntetett konzervatív gazdaságpolitikát művelni.

És akkor említtessék már meg a Jobbik nevű harmadik erő halovány gyűlöletpróbálkozása is: mentségükre legyen mondva, nincs még nagy gyakorlatuk negatív kampányolásban, de arra azért már szerencsére ők is rájöttek, hogy nem érdemes önmagukat helyezni hirdetésük középpontjába. Nehogy még a végén számon lehessen kérni bármit is rajtuk. A megszorítást mindenki utálja, ennyi elég is, és a másik két oldal ilyetén összekapcsolásával a pólusképzés megideologizálása is le van tudva rögvest.

Ennyit tudnak, ennyire képesek ma a politikai élet főszereplői, avagy: így kommunikáltok ti. Ron Werber, gyűlölet, hazugság, ország tönkretevői, megszorítás; legyen csak minél egyszerűbb, értse meg az utolsó idióta is: ilyenekre van ugyanis szüksége a kétosztatúságba belemerevedett nevetséges figuráknak és az állítólag új lendületet képviselő fiatal fazonoknak egyaránt.

Ebből nemhogy egyszer, de már untig elég volt.

"Nézem ezeket az "egyeztetéseket". Izgi, hogy szinte minden résztvevő az MSZP kennelből jön, sőt, néha egész "családias" a hangulat... ;)" – írta Szanyi Tibor a demokratikusnak nevezett ellenzék első, közjogi kérdésekről való tárgyalása után, ahol a felek megegyeztek abban, hogy talán új alkotmányra is szükség lesz 2014 után. Vagy csak néhány alkotmánymódosításra, attól függ. De ha lesz kétharmad, akkor is a Fidesszel egyeztetve fog történni minden. Világos, így tervezte a jelenlegi kormányszövetség is hatalomra kerülése után. "Én alkotmányozok, te rábólintasz". Máskülönben minek a kétharmad? Ami pedig lesz – mondta Juhász Péter Milla-aktivista (és egyszemélyes vezérkar), a szokásosnál talán valamivel kevésbé befeszült arccal. "Optimistább vagyok az átlagnál", mosolygott rá Kálmán Olgára, a nézőre is átragadó lelkesedést pedig talán Fodor Gábornak sem sikerült lelohasztania.

"Egy újabb téves mítosz – a konszenzusos alkotmány" – mondanám HaFr stílusában, ha én is a konzervatívok pesszimista emberképéből szeretnék kiindulni – és nagyon úgy fest a dolog, hogy mást nemigen tehetek, legalábbis a jelenlegi helyzetet tekintve. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy a választási vereség után a Fidesz-KDNP csak úgy belemenne saját Alaptörvényének újrafogalmazásába – ahogy túlzott konstruktivitást a jelenlegi ellenzék sem mutatott a két évvel ezelőtti alkotmányozás során. És ahogy az MSZP, de még az LMP sem tudta elfogadni, hogy ne az ő elképzelése kerüljön be az Alaptörvény szövegébe, úgy a szemben álló féllel való együttműködésre általában nem igazán vevő Fidesz sem menne bele, hogy forradalmi vívmányát épp azok írják át, akiknek történelmi felelősségét még a (nemrég az Ab által eltörölt) átmeneti rendelkezések közé is beírták.

Hogy némileg leegyszerűsítsem a dolgot: ha nincs kétharmad, nincs alkotmány, ha van kétharmad, nincs konszenzus. Persze, igazából lehet ezt bonyolítani is, például egy, a folyamatot legitimáló népszavazással – de azt is látni kell, hogy egy kis többséggel elfogadott alkotmány ugyanúgy nem lenne az egész magyarságé, ráadásul a parlamenti pártok között feszülő árkok sem szűnnének meg tőle.

A legkevésbé pedig épp arra van szükség, hogy a Fidesz-KDNP után az MSZP és csatolt szervei is megváltoztassák a játékszabályokat, hogy aztán újra azok értelmezésén rágódjunk négy évig, a pályán közben fikarcnyi előrelépést sem abszolválva. Persze, eközben ringathatják magukat abba a hitbe demokratáék, hogy ők széleskörű egyeztetéssel jutottak el a végeredményig: csak éppen attól még, hogy a szocialista pártból kivált DK, az MSZP volt miniszterelnökének nevével fémjelzett Együtt 2014 (akiket itt az MSZP volt igazságügy-minisztere, Bárándy Péter képviselt) és a Mesterházy-párt megbeszéli néhány noname szervezetecskével, hogy újra kéne fogalmazni az alkotmányt, attól még ebbe a társadalom nagy része ugyanúgy nem kerül bevonásra (és akkor itt még nem is csak a jobboldalról van szó).

Elsőre persze szépen is hangozhat, hogy eltörölt választási regisztráció, visszamenőleges törvénykezés tilalma (mondjuk visszamenőlegesen?), illetve korlátozott hatalmú Országos Bírósági Hivatal; ám a földi paradicsom egy csapásra történő bevezetése akkor is csak jól hangzó kampányszöveg marad, ha sokakat lehet megtéríteni a történelmi jelentőségű, valójában csak a 2010 előtti állapotokat visszahozó együttműködés lehetőségével.

Lehet ezen felbuzdulva egyetlen lehetséges utat magunk előtt látni, az összes szereplőt egy akolba terelni, lenyilatkozni, hogy "nincs 2018, csak 2014" – ám a valóságba előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz beleütközni, legkésőbb akkor, amikor majd az MSZP helyett a Jobbik kerül be főbűnösként az alkotmányba.

Hacsak a demokratikusnak becézett alkotmány megalkotói nem fogják ezt is a lehető legdemokratikusabb megoldásként tálalni. Ahogy az előzetes regisztráció is hirtelen a nemzet érdekét szolgáló, megmásíthatatlan döntéssé lett a Fidesz-KDNP tolmácsolásában. Igény pedig nyilván van erre is, arra is.

Ron Werber "két dolgot honosított meg 2002-ben, a negatív kampányt és a fanatizálást. [...] Lélegzetnyi időt sem hagyva, folyamatos pergőtüzet zúdított a kormányzati szervekre, magához ragadva a médiakezdeményezést. Elviselhetetlen feszültségben tartotta a közéletet, közvetve az egész társadalmat, még mélyebbre ásva az árkokat, teret engedve a színtiszta gyűlölködésnek" – írja Seszták Ágnes a hétfői Magyar Nemzetben, a lap pedig másutt is fokozott figyelmet mutat a történések iránt: a belföldi hírekre szánt két oldal közül az egyik teljes egészében Werbernek és az MSZP elmúlt tíz éves tevékenységének van szentelve, mintegy bemutatva, mi mindent követtek el a társadalom ellen a huszonhárom millió románozástól kezdve a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson át egészen a 2002-es választások megnyeréséig.

És valószínűleg a Nemzet vezércikkírójának igaza is van. Könnyen lehet, hogy Werber ismertette meg mindannyiunkkal a negatív kampány szépségeit (emlékezzünk csak a dicső köteles beszédre!), illetve ő bizonyította be, hogy egy mindenre és mindenkire kiterjedő adatbázissal akár a választás napján is meg lehet fordítani a nem éppen felénk lejtő eredményt.

Csakhogy 2012-t írunk, autónkkal két percenként egy "Együtt tették tönkre az országot" feliratú tábla mellett húzunk el, miközben a netes világot épp a Gery Greyhound által nyilvánosságra hozott "Kubatov-lista a gyakorlatban"-féle videó tartja lázban. Egymást érik a Bajnai-Gyurcsány tandem országrontó tevékenységéről beszámoló plakátok, LMP-s képviselők pedig Facebook-on borzonganak a 2009-es pécsi választás fideszes győzelmét elősegítő módszeren. Miközben például Eörsi Mátyás ennyit fűz hozzá a látottakhoz: "A Fidesz ellenfelei jobban tennék, ha a fintorgás helyett ugyanezt megcsinálnák, ha lehet, még jobban, még professzionálisabban, és persze törvényesen!"

És mit ad Isten, az MSZP arculat(vissza)váltó rendezvényén megtörténik Ron Werber csatasorba állítása, aki emígy nyilatkozik: "ha a fele igaz annak, amit mondunk, akkor meg fogjuk nyeri a választásokat, méghozzá simán". A Fidesz mellett elkötelezettek joggal aggódnak: tudják, a kampányszakember nem beszél mellé. Látták, mihez segítette hozzá a szocialistákat egy viszonylag nyugodt fideszes időszak után, és érzik, hogy a mostani botrányos kormányzás csak megkönnyíti az MSZP dolgát.

Nem is csoda, hogy időközi választások folyamatosan szocialista győzelmek hírét hozzák – legutóbb épp Szolnokról. Láthatóan az emberek bennük látják ismét a váltópárti szereplőt, ami ugyan országos szinten még nincs meg így, de a vidéki történések már jeleznek valamit. Így ír erről a Magyar Narancs Erősödő jelek című vezércikkében: "Aki a kizárólag a moralizáló politikai publicisztikákban és politikusi nyilatkozatokban létező virtuális valóságot nem téveszti össze a valósággal, az láthatja, hogy az MSZP-vel újra megtörténik az, ami megesett vele 1992-1994, 2000 és 2002 között, és ami megesett a Fidesszel és Orbán Viktorral is 2007 és 2010 között. Számított valamit is 1994-ben Horn Gyula múltja? Érdekelte a jobboldali közönséget 1998-ban Orbán múltja? Hát a baloldaliakat 2002-ben a Tocsik-ügy? És a hárommillió Fidesz-szavazót 2010-ben az Országimázs Központ, az Orbán-bányák, a Simicska-birodalom vagy Tokaj szőlővesszeje?"

A legutóbb nyilvánosságra került MSZP-kampánystratégia pedig ekként üdvözölte a választók feledékenységre való hajlandóságát: "az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy "mesterségesen" teremtjük meg ezt a helyzetet számukra".

Nem csoda hát, hogy legutóbb már a Heti Válaszban is azt olvashattuk: az ernyőszervezet gründolásának becsődölése után az Együtt 2014 egy liberális párttá szándékozik alakulni – betöltendő mintegy az SZDSZ után maradt űrt. Mint írják, a korábbi MSZP-SZDSZ koalíció mintájára épülő választási szövetség van kialakulóban, melybe a Mesterházy Attila által összefogásra meghívott egyéb szereplőket "anonim módon integrálnák". Ez utóbbi szerep várna tehát a 4K!-ra, a Schmuck-vezette szocdemekre, és természetesen az LMP-re is.

Az ökopárt etikai bizottsága által platformja vesztett Jávorék pedig állítólag készen is állnak erre a szerepkörre. Valószínűleg sokan közülük még mindig hisznek abban, hogy itt valami újfajta összefogás körvonalazódik, nem pedig a 2010 előtti állapotok rekonstruálása. Hallgassuk is meg hát gyorsan, mit mond minderről az imént igazodási pontként szolgáló Eörsi, az LMP lelkes híve: a platform felfüggesztését például "más lett a politika" kommentárral látta el, Schiffer azon nyilatkozatát pedig, hogy "senkinek nem lehet célja a platformok ellehetetlenítése", ezzel az ironikus szösszenettel: "Senkinek nem lehet célja! Áh! Dehogy!" Miközben Dorosz Dávid Népszabadság-béli interjúját lelkesen osztotta, kiemelve belőle alábbi sorokat: "Azoknak a házaspároknak, ahol az anya és az apa azért válnak el, mert csak így mehetnek mindketten közmunkára, nem mondhatjuk: tessék még várni ránk négy évet. Azoknak a fiataloknak, akik az orra előtt most vágják be az egyetemek és így a felemelkedés lehetőségének az ajtaját, nem lehet azt mondani: tessék még várni négy évet. De azoknak a szülőknek sem mondhatjuk ezt, akiknek a gyereke inkább elmegy Dublinba mosogatni, mert itthon semmi esélye egy tisztes megélhetésre."

Mielőtt azt hinnék, megőrültem, gyorsan leszögezném: nem a magam szórakoztatására mentem át Eörsi-szemlébe, egyáltalán nem. A liberális politikus viszont egy igen hangos réteget képvisel: az LMP szövetségi betagozódását pártolókét, akik szerint az lenne a legjobb, ha a következő választásokon a Fidesszel szemben lévő (Jobbikon kívüli) ellenzék egységesen indulna el. Vagy bárki is komolyan azt gondolja, hogy a Demokratikus Koalícióba idén belépett Eörsinek ennyire fontos lenne az LMP? Hogy a legutóbbi LMP-s kongresszusi döntést kárhoztatók azért lennének ilyen dühösek, mert elkötelezett LMP-sek lettek volna bármikor is, és aggódnának a párt jövőjéért?

Ha az LMP csatlakozik Bajnaiékhoz, Ron Werber most akkor is visszatért volna az MSZP-hez. A szolnoki időközit akkor is megnyerték volna a szocialisták. A közmunka miatt elváló házaspár akkor is az MSZP-re voksolna, ha Dorosz Dávid a lehetséges LMP-s szavazóbázisba belevenné mellettük a teljes gyöngyöspatai cigánysort és a mánfai kisnyugdíjast is. Ám felmerül a kérdés, már csak az Alternatíva bejegyzésének olvasása közben is: nem lehetséges, hogy egy új pártnak, amely a létező struktúrák megváltoztatása végett jött létre, nem egyből a politika iránt abszolút közönyös, a jövő havi fizetésnek élő tömegeket kellene integrálnia? Nem lehet, hogy mégis inkább az Alternatíva bloggerének kéne megfelelni, aki talán majd az LMP-re szavaz, nem pedig Eörsi Mátyásnak, akinek amúgy van egy saját pártja?

De ha már a belpesti liberálisok mellett a falusi fodrászlányok kellenek, nem lenne etikusabb, ha helyi szinten hallgatná meg őket a politikus, nem pedig nagypolitikai manőverekkel próbálná meg a képükbe tolni magamagát?

A Kubatov-lista után tehát ismét jöhet a Werber-lista. A Civil Összefogás Fórum után talán a Demokratikus Charta is újjáéled végre, hogy lelkesen nyithasson ernyőt a barna eső ellen egy-egy CÖF-óriásplakát árnyékában. Az MSZP-s aktivisták és a fideszes legények pedig párhuzamos utcákat keresztülszelve csöngethetnek majd be minden egyes házba, nyomatékosan feltéve a legfontosabb kérdést.
Talán éppen azt: "Ugye, tetszett már regisztrálni? Már csak két hónapja van rá, hölgyem!"

A most hétfőn a Schiffer András által a Parlament elé terjesztett, Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat tárgysorozatba sem vétele más érdekességekkel is szolgálhat számunkra azon túl, hogy az LMP sikeresen folytatta misszióját a jobboldali szavazók egy részének Fideszről való leszakításával úgy, hogy ahhoz semmi újat nem kellett mondania. Az év elején már benyújtott javaslatot most Schiffer némiképp kiegészítette: ezáltal büntetőjogi kategóriává tennék az aktanyilvánosság utáni törvénytelen iratkivételeket, meghamisításokat. Ezt a változást még a jobbikos Novák Előd is dicséretesnek tartotta, "mert az ellehetetlenült valóságos állapotból indul ki, reális számvetéssel".
A törvényjavaslat ráadásul magában foglalja, hogy az állambiztonság felett rendelkezők tevékenysége, kiléte is váljon nyilvánossá.

Ez utóbbival szokás ugyanis általában hárítani, ez az egész elsunnyogott rendszerváltás lényege: hagyjuk a kis halakat, nem ők voltak a főbűnösök, ne is kelljen a nyilvánosság előtt vállalni korábbi tevékenységüket. Márpedig úgy nem lehet tiszta lappal kezdeni, ha mi magunk sem vállaljuk fel korábbi életünket, történetünket: az erőszakkal beszervezetteknek pedig nincs félnivalójuk, ha valóban fenyegetés, zsarolás hatására jelentettek vagy éppen lettek beszervezve. Sőt: akkor már húsz éve sem volt, nyugodtan megvallhatták nyilvánosan is múltjukat, ezzel is hozzájárulva a későbbi tiszta, egyértelmű helyzet megteremtéséhez - sunnyogásra ugyanis nem lehet új rendszert építeni.

Tényleg gyerekként kezeljük a társadalmat, tényleg a mi feladatunk megóvni a jelentőket a jelentettek haragjától? Igen, nyilván fájna, nyilván sok régi sebet feltépne - de ezzel talán hozzájárulhatnánk végre, hogy a problémák ne csak elfedve, elfelejtve legyenek, hanem valóban kibeszélve, megértve és megértetve.

De, ahogy már említettem, itt ráadásul nem is csak az ügynökök kilétének felfedéséről van szó: Schiffer indítványa után különösen komikusnak hatott a fideszes Zsiga Marcell azon kommentárja, hogy "nem a piti besúgók az érdekesek, hanem a pártállami múlt teljes működési mechanizmusa". "Ennél sokkal többről kell, hogy szó legyen" - mondta, majd nyugodt szívvel szavazta le már csak a tárgysorozatba vételt is.

A nyolc hónapja leszavazott javaslat után a Fidesz ilyen-olyan sumákolással jött elő, nemzetbiztonsági kockázatot és egyéb baromságokat emlegetett, majd bejelentette: megszervezi a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, mely majd mindent szépen meg fog oldani. Olyan szépen, hogy azóta nem is történt semmi az ügyben - az LMP felmelegítette hát a témát, a Fidesz pedig annak rendje és módja szerint le is szavazta.

A különösen érdekes az egészben, hogy az MSZP képviselői is igennel voksoltak a törvényjavaslatra - taktikából? Előre tudták, hogy a Fidesz úgysem fogja elfogadni? Azzal nehezen lehet érvelni, hogy "ők könnyen elfogadhatják, hiszen a rendszer működtetői voltak, nem róluk volna szó", hiszen a javaslat ugyanúgy magába foglalná az ő tevékenységük tisztázását is, mint az egyszerű ügynökökét.
Vagy tényleg ennyire sikeres volt az MSZP fiatalítása? Tény, hogy a megújulás náluk a Fideszénél látványosabbnak és gyakoribbnak mondható - na de olyanok is megszavazták most a javaslatot, mint Szanyi Tibor, Puch László és Steiner Pál. Miközben a Demokratikus Koalíció tagjai nem szavaztak - sikerült volna kiszervezni az MSZP-ből az átlátható múlt iránt nem igazán érdekelt képviselőket? Néhányukat talán, de kétlem, hogy az ott maradottak egy részének ne lenne még takargatnivalója - amelyet aztán vagy vállalna, vagy sem.

Újra és újra elmondják jobboldalon: nem érdekes az egész, gumicsont, hagyjuk már, foglalkozzunk inkább a valódi bűnösökkel, akik pedig a szocialisták soraiban keresendőek. Úgy azonban soha nem lesz tisztább a közélet, ha az egyik oldal semmiféle felelősséget nem kíván vállalni egy negyven éven keresztül az emberi életeket megnyomorító, mindannyiunk lelkében pusztító autokráciáért. A kádári paktum ugyanis az egész néppel köttetett, itt mindenki benne volt és ha csak azzal is, hogy nem szólt, amikor szólnia kellett volna, a szocializmus elvtelen kiszolgálójává vált. Ezért bizony vállalni kell a felelősséget a besúgott barátok előtt épp úgy, mint a gyermekek és az unokák szemében. Meg voltál félemlítve? Akkor miért nem mondtad ezt 1990-ben? Mi tartott vissza?

Lehet egy életet, egy rendszert, egy demokráciát az elhallgatásra, a titkolózásra, a mocsok elfedésére alapozni? Lehet azt tűrni, hogy a kommunizmus barátai egycsapásra átvedlenek a demokrácia pártolóivá, majd ők lesznek a diktatúra leghangosabb kiáltozói nekik nem tetsző kormány regnálása idején, ők fogják követelni pártok betiltását, mondván, azok fasiszták? Lehet ezt így tovább folytatni még tíz-húsz évig, hogy talán akkor végre tisztán lássunk, amikor az ügynökök dédunokái is örök nyugalomra hajtják fejüket? Lehet tovább sunnyogni, hogy "az nem is úgy volt", "nem ez a lényeg", "beszéljünk a fontosabb dolgokról", miközben ott szárad lelkünkön a múlt minden szennye?

Kétségkívül lehet. Csak minek?

Egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyi tűnik biztosnak: a Lehet Más a Politika nem lép be az Együtt 2014-be, legalábbis a kongresszus döntésének értelmében - Jávor Benedek pedig lemondott a párt frakcióvezetői posztjáról. Schiffer András a HVG-nek cáfolta, hogy ő szeretné magának ezt a pozíciót megszerezni.  

Gyorsan leszögezném: az LMP szerintem a lehető legjobb döntést hozta meg ezzel. Ám Schiffernek most kell résen lennie, és az eddigi lendületet megduplázva nekikeserednie a párt felfuttatásának: meg kell értetnie a magyar szavazókkal, hogy amikor 2014-ben a szavazófülkékben esetleg megint négy névvel találkoznak, akkor ők lesznek azok, akikre való voksolással az emberek az eddigi kétosztatúság ellen, egy másfajta politizálás mellett tehetik majd le a garast (és nem mondjuk a jelenlegi tendenciákat fenntartó Bajnaiékkal, de nem is a radikalizmusával konszolidációt és nyugalmat biztosan nem hozó Jobbikkal).

Ehhez pedig szükséges, hogy az a Schiffer András legyen ismét az LMP frakcióvezetője, aki már a 2010-es befutásnál is ott állt az elsők között, és aki ma is magasan a legelfogadottabb LMP-s politikus az alapvetően jobboldali, illetve az egykori MSZP-kormányok iránt nagyfokú ellenszenvvel viseltető emberek számára.

Most a legjobb az lenne, ha a teljes frakció felsorakozna a különutasság mellett (még ha elvi esetben támogatásukat is fejezik ki az E14-gyel szemben), és szívükkel-lelkükkel tudná támogatni a meghozott döntést: abban ugyanis korábban a legtöbben konszenzusra tudtak jutni, hogy a legnagyobb probléma a bizonytalansággal van, és a zöldpárt a kongresszus után már tényleg jól tenné, ha egységet mutatna - mármint a tagok között, nem pedig a Bajnai- és E14-hívekkel szemben.
A létező legrosszabb opció pedig tényleg a szakadás, illetve a felmorzsolódás lehet - szükséges hát, hogy a párt tagjai erősek tudjanak maradni a nehezebb pillanatokban is, és belássák: úgy nem lehet politikát csinálni, hogy az ember a saját árnyékától is megijed, és közvélemény-kutatások eredményeinek láttán már rohanna is bele egy olyan szövetségbe, amely a lehető legkárosabb lenne a számára.

Nem kétséges, hogy az utóbbi hetek-hónapok legnagyobb lózungja az volt, hogy az LMP mostani döntésével az ország sorsáról dönt, és ha nem adják fel korábbi eszmeiségüket, akkor ők fognak hozzájárulni az Orbán-kormány újabb választási győzelméhez.
Az LMP-nek semmiféle morális kötelessége nincs arra nézvést, hogy akár a legrosszabb döntést is meghozza csak azért, hogy megakadályozzon valami későbbi, nem általa okozott, és ráadásul nem is mindenki által rossznak ítélt történést, a Fidesz újbóli hatalomra kerülését.

Az LMP-nek viszont kötelessége, hogy alternatívát képezzen, hogy elinduljon a választásokon, hogy megmutassa: létezik más út is a berögzült kétosztatúsággal szemben. Észre kell venni, hogy az nem mehet megint, hogy hatalmukat átmentő, leszereplő káderekkel "váltsunk rendszert", horváthcsabákkal alapítsunk mindenféle negyedik köztársaságokat, korrupt és cinikus hatalomtechnikusokkal játsszunk itt ismét műforradalmat, világmagyarság konszenzusát, anyámkínját. 

A felelősség egy demokráciában a választókat terheli aziránt, hogy leváltsák a nekik nem tetsző kormányzatot. Erre ne mondjuk már mi, választók, hogy "de együttműködés nélkül nincs változás" - mert ezzel csak azt ismerjük el, hogy valójában nem is akar a többség semmiféle váltást, tehát főként nincs jogunk bármiféle választási szövetség barkácsolását követelnünk saját hóbortunk (ti. hogy ha lesz a választáson alternatíva, az a demokrácia halálát jelenti) megerősítésének érdekében. 
Persze, nagyon nagy lendülettel tudja Szilágyi Ákos "politikaelemző" (nem vicc: ezt a titulust írták a neve mellé a 168 órában) magyarázni, hogy "most helyzet van", és nem paprikajancsinak kell lenni, hanem biodíszletnek Bajnai és Gyurcsány mellett, na de azért hadd ne ossza már mindenki azt a véleményt, hogy ha a berögzült struktúrák ellen fellépő, ámde nem radikális párt neve önállóan szerepelni fog a szavazócédulákon, azzal a szükségállapot továbbra is fennmarad, és talán 2018-ra már Magyarország sem fog létezni.

A legnagyobb tévedés ugyanis az, hogy a jelenlegi kormánypárttal szemben a hatalomban való léte a probléma: jóval inkább az a kétharmados, minden kompromisszumot és érdemi egyetértést az asztalról lesöprő működési mechanizmus, mely megannyi elfogadhatatlan lépés keresztülvitelére sarkallja a Fideszt - ugyanúgy, ahogy a jelek szerint Bajnai "kétharmadot szeretnék" Gordon leendő döntéseit is jellemezné valószínűleg. 
Vagy nekünk tényleg egy újabb gyűjtőpárt kell, fideszes úthenger után balliberális úthenger, újabb és újabb jellegtelen, populista, semmiféle elvi alapállást figyelembe nem vevő tömegpártok egymást váltó hadakozása?

Nem kell alábecsülni a szavazókat - ahogy a jövőt sem illik lefutott meccsként kezelni. Ha az LMP egy kicsit odateszi magát, ha még több, a Közgép-láncolásra és a parlamenti cédulaszórásra jellemző látványos performansszal hívja fel magára a figyelmet, és tényleg hiteles tud maradni minden szemszögből, akkor simán megszerezheti két év múlva a bejutáshoz szükséges öt százalékot, illetve adott esetben a tíz képviselői helyet.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy lesz azért kellő számú szavazópolgár 2014-ben, aki sem a jelenlegi irány folytatására, sem a levitézlett baloldali káderek rehabilitálására nem fog szavazni - a radikáljobb viszont nem lesz továbbra sem megnyerő számukra. És ha ők felsorakoznak az LMP mellett, karöltve a pártot alapvetően is támogatni tudókkal, akkor a bejutás nem kérdéses. 
A választók döntenek majd - az LMP-nek most kell majd igazán bizonyítania. 

"Na, legalább ezen is túl vagyunk" - sóhajtott fel hangosan Bajnai Gordon és a Haza és Haladás stábja, majd kitették az utolsó pontot a 2006 ősze és a politikai felelősség című cikk végére, és elégedetten hátradőltek, mint kik jól végezték dolgukat. Hiszen megírták végre a hetek óta várt publicisztikát, melyben 2006 őszének történéseit tárgyilagosan elemzik, a lehető legnagyobb hatékonyságra törekedve - hogy meg is szólítsanak néhány ún. kiábrándult jobboldali szavazót, de azért az ősgyurcsányistákat se veszítsék el; hogy Balavány Györgynek is vessenek valamit, de azért Dési Jánosnak se kelljen úgy éreznie: végleg elárulta őt az összefogás szíve és lelke.

A mindenkori jó kormányzást segítő szakpolitikai blog hat évvel a történések után merészen kijelentette: mindenki hibázott. Politika is, rendőrség is, tüntetők is. Bal- és jobboldal, Gyurcsány és Orbán, szélsőjobb és Fidesz, kicsi és nagy, komcsi és fasiszta - egyszóval, mi mindannyian. Ide is egy kicsi, oda is egy kicsi - ahogy az egy objektív elemzőtől, egy politológustól elvárható például. Aztán rágja meg mindenki jól a nagy semmit, vitatkozzunk róla, dicsérjük a merészséget, szidjuk az elégtelenséget, akármit - tematizálódjon a közélet, szépen szólva.

Persze, a legnagyobb félreértése a dolgoknak, hogy Bajnainak magára kellene vennie bármiféle felelősséget - ez épp akkora aránytévesztés, mint őt és Gyurcsányt a negyvenéves szocialista diktatúra üzemeltetésével megvádolni.
Mert tény, ott voltak ők is - ahogy mi ugyanúgy, hogy ilyen stílusosan, Bajnai-módra fejezzem ki magamat.

Az Együtt 2014 fő arcának épp csak annyira szükséges magyarázkodnia 2006 őszéért, mint mondjuk Szócska Miklósnak Ramil Safarov kiadatásáért, vagy Németh Lászlónénak a Médiatanács döntéseiért. Felesleges. Értelmetlen. Ha még egy kicsi kis realitás is szorult a magyar közéletbe, remélem, soha nem is fogják úgy érezni, hogy a szavazók ezt várják tőlük.

Abban nyilván megegyezhetünk, hogy ha Bajnai Gordon ezt valóban, őszintén így gondolná, akkor legkésőbb 2009-ben, miniszterelnöki kinevezésekor tett is volna valamit a jogsértettek megsegítéséért és kárpótlásáért - és nem akkor írt volna tanulmányt, amikor már semmi nem múlik rajta - cselekedett volna a maga idejében, nem megkésve igyekszik szép beszéddel mindkét oldalnak dobni valamilyen gumicsontot.

De főleg nem kezdett volna el külső szemlélőt, tárgyilagos tudósítót játszani, és kijelenteni, hogy a szélsőjobb garázdálkodását az akkori ellenzék tette lehetővé, "kiengedve őket a politikai karanténból". Mert ha így, akkor aztán tényleg vitatkozhatunk rajta, ki járult hozzá jobban mondjuk a Jobbik 2010-es, földcsuszamlásszerű befutásához: az MSZP vagy a Fidesz, a Balatonőszödön súlyos igazságokat bevalló Gyurcsány Ferenc, vagy éppen a vereséget feldolgozni nehezen képes Orbán Viktor.
Mert lehet, hogy az akkori jobboldali ellenzék sem viselkedett a legfelelősségteljesebben, de a morális válság kirobbantásának oroszlánrészét akkor is Gyurcsány Ferenc és pártja kénytelen elvinni: kezdve a tavaszi választásokig való gátlástalan hazudozással és annak a párt belső körei előtti pökhendi odavetésével; folytatva a rendőrség garázdálkodásának jóváhagyásával és vezetőjének későbbi kitüntetésével; befejezvén a szétvert békés tüntetők csőcselékszámba vevésével és a szintén elpáholt ellenzéki képviselő lemártíriuszozásával: az MSZP-SZDSZ koalíció garantálta, hogy a politikai felelősséget egykönnyen senki ne kenhesse el, ha a történések józan bemutatására vállalkozik. Bajnai mégis képes volt rá. Talán mégsem fog így annyira haragudni az a Vadai Ágnes sem, aki pár héttel ezelőtt még azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, 2006 őszének Vadai-féle interpretációja szerint "a csőcselék nekitámadt a rendőröknek".

De mondom, tulajdonképpen most teljesen lényegtelen, mit mond 2006 kapcsán Bajnai - semmiféle hatáskörrel nem rendelkezik az áldozatok kárpótlására, meg amúgy sem következik ilyesmi abból a szövegből, ami annyit állít: "hibás mindenki - ismerjük be, gyerekek, aztán éljünk tovább boldogan-bűnösen, lesz, ami lesz".
És persze, mint mondtam, neki azért mégsem kell vezekelnie egykori fejlesztéspolitikai kormánybiztosként a fősodor eseményeiért.

Az írásnak jóval inkább célja a jobbos szavazók becsatornázása - de talán ennél is inkább az LMP politikusainak megnyerése az ellenzéki együttműködésben való részvételre.
A kongresszus előtt álló kis párt képviselőinek ugyanis már megalakulásuk óta fontos volt az egykori tüntetőverések demokráciaellenességének beismerése és az azért való valódi felelősségvállalás: többek között ezért is ódzkodnak annyira az MSZP-től és a Demokratikus Koalíciótól, és ez jelentette számukra az egyik fő akadályt a Bajnai-tengely felé fordulás meglépésére.

A szombati LMP-s döntéshozatal előtt tehát véletlenül a legjobbkor lett közzétéve az írás: a legutolsó pillanatban, mintegy fő impulzusként hatva a baloldali egybeborulást támogató és az inkább afelé hajló zöldpolitikusok vélekedésére: "látjátok, már a Bajnai is elismerte, amit mi mindig is mondtunk, adjunk hát neki egy esélyt".

Hogy lássuk, ebben valóban ügyesen sakkoztak a progresszívak, érdemes csak megnéznünk Scheiring Gábor és az egykori képviselőnő, Kaufer Virág Facebook-oldalát: "példaértékű bátorság" és "értékelendő önkritika", lenyőgöző!

Tehát, bár még nem tudni a hétvégén esedékes kongresszus kimenetelét, azért annyit elöljáróban leszögeznék: a taktikus megfontolásokra állítólag abszolút nem hajló Bajnai Gordon véletlenül ismét ügyesen keverte a lapokat. Csak győzzük kapkodni a fejünket!

N. Kósa Judit szerint Bajnai Gordon "ki merte mondani, hogy a taktikázás ideje lejárt", az Együtt 2014 mozgalom meghirdetésével végre eljött az összefogás ideje, aminek közvetlen következménye lehet az Orbán-kormány 2014-es leváltása. Mint írja, "a hideg számítgatás ideje lejárt, ez nem matekpélda, és nem pszichológiai feladvány, miszerint a szavazófülke magányában az elkóborolt bárány is majd ránk szavaz" - mindezzel pedig az új közép kikiáltásának szükségességét próbálta magyarázni a Népszabadság publicistája.

Ahogy október 23-án, az 1956-os forradalom ünnepén aktuálpolitizáló beszédet tartó Bajnai mondta, ők nem csak a liberálisokat és a baloldaliakat akarják megszakadni, hanem a Fidesz-KDNP kormányzásában csalódott jobboldali szavazókat is, illetve mindenkit, aki nem a szélsőségek mentén képzeli el Magyarország vezetésének jó útra terelését.
Világos beszéd. Bajnai Gordon gyűjtőpártot kíván létrehozni, abba minden létező eszmét bepasszírozni, a szavazatmaximalizálás jegyében mindenkinek a csatlakozását szükségesnek tartva ennek eléréséért.

Ám a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Az a Bajnai Gordon ugyanis, akiről szokás úton-útfélen elmondani, hogy nem ragaszkodik mániákusan a hatalomhoz - nos, ez a Bajnai Gordon csak akkor volt hajlandó visszatérni a közéletbe, amikor a legnagyobb esélyét látta a kormányba való bekerülésnek, a miniszterelnöki poszt megszerzésének.
Hogy a 2010-es kiszállása azt jelezte volna, hogy ez a szerény ember hajlandó lemondani az irányításról, csendben meghúzódva a pénzemberek szürke világában? Könyörgöm, hiszen a Fidesz-KDNP győzelmét még gondterheltebb pislogással sem tudta volna megakadályozni - háttérbe vonulása éppen azt jelezte, hogy nem kíván ellenzékbe kerülni, nem akarja idejét felesleges közéleti pepecselésre pazarolni - ha egyszer tovább építgetheti vagyonát az Egyesült Államokban, még gazdagabban visszatérve a majdani megváltó egyesület vezéreként.

Akik ma úgy érzik, Bajnai, karöltve néhány demagóg szervezettel majd megszólíthatják a pártnélküliek tömegeit, azok még mindig az elmúlt húsz év csapdájában vergődnek: azt képzelik, az állampolgároknak valamiféle tömegpárt kell, ami magába foglal minden irányzatot, így semmiféle identitást nem mutat: mindenki találhat benne egy kicsi kis részt, ami tetszik neki, de összességében senki nem vallhatja magáénak azt, amit az új egyesület/párt képvisel. Akik ezt támogatják, azok valóban egy anti-Orbán felemelkedéséhez kívánnak asszisztálni, egy a Fideszhez hasonló felépítésű, de liberális kiindulópontú pártszövetség létrejöttét szeretnék elősegíteni. Egy olyan szervezetét, melynek megalkotása során maga a jelenlegi miniszterelnök is elvesztett mindent, ami korábban az övé volt: a hitelességét, az egyenességét, a személyiségét: azt a tudatot, hogy képvisel valami meghatározott eszmét, melynek kormányzása iránt a végsőkig eltökéltséget hajlandó mutatni. Összehozott hát egy olyan néppártot, melyet máig mérgez a se ilyen - se olyan mentalitás, az elvtelen politikai méricskélés, az a fajta machiavellista érdekelvűség, melyet mostanság Lánczi András és G. Fodor Gábor nyíltan a felocsúdni képtelen tömeg arcába köpköd.

A megoldás nem itt van. A kilábalást nem egy olyan üzletember fogja elindítani, aki teljesen üresnek mondható -  aki nem csak visszatérésével taktikázik, de minden egyes korábbi lépésével szintúgy: azt is mondhatnánk, hogy az oligarchisztikus vonásokat mutató ex-kormányfő képviseli mindazt, amit Machiavelli hirdetett, és amit Láncziék szerint Orbán is olyan jól elsajátított az évek során.
Bajnai Gordon teljesen üres: mindenki azt lát bele, amit akar. Ki az européer diplomatát, ki a szenvedélyes hazafit, megint más pedig a megfontolt kapitalista gazdaságpolitikust - Bajnai pedig nem kertel, fel is szólít mindenkit, hogy nyugodtan gondoljanak róla, ami csak jól esik.
Bizony, mint Orbán Viktor: egyik nap feltölt Facebook-ra egy vidám, legényes danolászást Nemcsák Károllyal, másnap meg már Kertész Imrével készült közös képeit osztja meg a rajongóival. Egyszer turul-szobrot avat, máskor Cézanne-kiállítás előtt mond ünnepélyes beszédet. Itthon kuruckodik, Angela Merkel előtt elismeri az uniós föderáció szükségességét. 
Orbán Viktor személyisége mára teljesen feloldódott a hatalomért való harc során - ennek felismerése pedig korábbi híveinek legkeservesebb csalódását jelentené. Orbán Viktor ugyanis korábban képviselt valamit. Hitt valamiben. Volt koncepciója, volt identitása, elkötelezett volt valami mellett. Ma már nem az. A korábbi Orbán Viktort elveszítettük. Ennek belátása pedig alapjaiban rengetné meg ma azt a jobboldalt, amely egy évtized leforgásával végérvényesen elkötelezte magát a jelenlegi miniszterelnök mellett - és amely oldal számára a riasztó eszmélés ideje egyre közeleg. Akinél ez az azeri botránynál és a keleti nyitás meghirdetésénél nem jött el, annak holnap annál fájóbban fog bekövetkezni - hogy minek a hatására, abba talán jobb bele sem gondolni.

Bajnai Gordonnal ebből a szempontból nincs probléma: ő sosem képviselt semmit, eddig is magán viselte a szürke nemhogy ötven, de ötszázötven árnyalatát - ő abszolút képes egységet hirdetni, közepet képviselni, gyűjtőpártot gründolni.

Csakhogy talán ideje lenne legalább a tudatosabb választópolgároknak elgondolkodniuk azon, hogy ez az út meddig bizonyul még járhatónak. Be kellene látni, hogy vannak a választási győzelemnél sokkal fontosabb ideák is: a hitelesség fenntartása, a valami mellett való elköteleződés, a célok büszkén való vállalása és hirdetése. Ha ez meglenne, a választók előbb-utóbb úgy is jönnének - már ha a valóban tudatos választást lehetővé tennék számukra: ha megadnák számukra a választás lehetőségét.

Ma nemcsak a magyar Parlamentben, de az országban magában sem létezik hiteles baloldali, liberális, konzervatív-liberális és konzervatív párt. A cél ezek megalapítása és az ügyük mellett való elköteleződés lenne. 
Ökopolitikai párt, ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de egyelőre létezik - ahogy nemzeti radikális oldal is. 2010 ünnep lehetett azok számára, akik a tudatosságot mindennél előrébb tartják: bekerült az országgyűlésbe két olyan párt, melyek elkötelezték magukat valami mellett, és a saját hitük mentén kívánták elérni az embereket, meggyőzni őket igazukról. 
Sajnos az ezzel járó végtelen lehetőségeket az LMP nem tudta kihasználni - a Jobbik pedig hiába maradt hiteles, ha egyúttal be is zárták magukat saját ideológiájuk fogságába: a társadalom egyelőre nem radikalizálható tovább, hála a körülmények szerencsés együttállásának. Ez nem túl szerencsés helyzet annak a Jobbiknak, melynek csak egy a 2006-osra jellemző, nem túl vidám eseménysor hozhatná meg a győzelmet - ami viszont az országnak egyáltalán nem érdeke.

A fenntartható fejlődés mellett való elköteleződés, az ökoszociális gondolatok felemelése, a környezet megóvásának fontos feladata annál inkább. Csak hogy az LMP ezt mintha elfelejtette volna: egyre inkább hagyja magát a Bajnai-Gyurcsány-Kuncze tandem halálos ölelésébe sodródni, végleg felőrölve ezáltal is az egyetlen, még valamennyire hiteles, nem radikális pártot. Létrejönne ezáltal vagy egy liberális alaphangú gyűjtőpárt - erre törekszik Bajnai, maga mellett tudva Oszkó Pétert, Szigetvári Viktort, Balázs Pétert és a többieket -, vagy ha 2014-ig nem nő nagyobbra az Együtt 2014 az MSZP-nél, akkor bizony egy szocialista jellegű tömörülés. 
Az MSZP így is, úgy is benn lesz az egységfrontban - jelenleg azért megy a küzdelem, hogy ki határozza meg a gyűjtőpárt jellegét, ki diktálhasson a választások idején, ki dönthessen az irány milyenségéről.

Ez mindazonáltal ugyanaz a pólus lesz majd, ami 2010 előtt is volt: baloldali-liberális, annak legrosszabb paneleit magán hordozva: a kérdés jelenleg az, melyek legyenek a fő törekvések, a fő sajátosságok, az irányadó hangsúlyok és a legjellegzetesebb elfogultságok. Ha az MSZP-é lesz a vezetés, akkor a nyugdíjak, a szociális demagógia és a szakszervezetek körül fog forogni minden; ha a liberálisoké, akkor a fő súlypontokat az antifasizmus, a globalizáció és a modernizáció fogja jelenteni. Jobbnál jobb lehetőségek, teszem hozzá.

Az LMP-hez egyik eshetőség sem áll igazán közel - de náluk is vannak egypáran sajnos, akiknél nem ez a legfontosabb, hanem a mindenáron való pánikolás, a kormányváltást üvöltve hirdető Radnóti Sándornak és a 168 Órának való megfelelés: az önfeladás és az Orbán-ellenes hisztéria betetőzése.

A kétosztatúság újbóli megteremtése zajlik most, azaz a háromosztatúságé: hiszen mára a Jobbik valóban harmadik erőként funkcionál, és egyre közelebb kerül annak eléréséhez, hogy a másik kettő pólus lejáratódásával ő vehesse át egymaga a hatalmat. 
Aki tehát a baloldal egységbe terelését szorgalmazza, megspékelve ráadásul a csalódott jobboldaliakkal, az ahhoz járul hozzá, hogy a bennük való csalatkozás esete után a Jobbik kerülhessen hatalomra. Hiába nem gondolja ezt így Lakner Zoltán, Babarczy Eszter, Radnóti Sándor, Ungváry Rudolf és akárki más - ezt készítik elő, vezesse őket bármilyen jó szándék is.

Ahhoz, hogy a rendkívül elfajzott politikai közbeszéd megváltozzon, először is valódi identitással rendelkező pártoknak kellene létrejönniük: olyanoknak, melyeket nem a frusztráltság, hanem a tiszta elköteleződés vezérel, és melyek nem szégyellenek majd bárkivel is megegyező ügyet képviselni, ha úgy adódik. Az ügyek, és nem a szekértáborok mentén való politizálás kora jöhetne végre el. Ehhez szükség lenne egy valóban liberális pártra, mondjuk Fodor Gábor vezetésével; egy ténylegesen szocialista oldalra, Szanyi Tibor irányításával; a Schiffer András (és nem Jávor Benedek) mögött felsorakozó zöldekre; Vona Gáborra és a Jobbikra; konzervatív-liberálisokra, élükön egy Sólyom Lászlóhoz hasonló kaliberrel és egy igazi jobboldali-konzervatív pártra (mondanám, hogy Orbán Viktorral, de félek, ő ennyivel már nem tudna megelégedni). 

Arra van szükség, hogy minden ember megtalálhassa végre számítását. Hogy ne megremegő kézzel kelljen behúzni azt a nyomorult ikszet, hanem büszkén, szabadon és felvállalva identitásunk minden egyes szegmensét. Ezt nem fogja elősegíteni egy baloldali tömegpárt - jóval inkább további huszonöt évre jegeli a megvalósulásának lehetőségét. A jobboldaliaknak meg eszük ágában sem lesz sem liberális, sem szocialista felütésű néppártra szavazni - akkor már inkább a saját eszmei kereteiket mutató, de azt a maga teljességében nem képviselő Fidesz-KDNP-t választják.

Ebben a két és fél évtizedben tehát igaza volt Bajnainak. Minden másban téved.

"Én egyébként azt gondolom, hogy az LMP-nek egy olyan politikai stratégiát kell követnie, ami világossá teszi, hogy a kormányt le kell váltani. Tehát ez a nulladik pont. Ebben mindenki egyetért. A következő dolog az, hogy egy olyan kormányváltásban vagyunk érdekeltek, egyszerűen csak azért, mert matematikailag máshogy nem jön ki, amiben meg tudjuk nyerni a jobbközépről leszakadó szavazók szimpátiáját is."
/Karácsony Gergely az ATV Start-ban, okt. 16./

Két lehetősége van a fent vázolt stratégia követése során Karácsonyéknak: 1) egyedül indulnak el a választásokon, és nem vesznek részt semmiféle szövetségben sem az MSZP-vel, sem a többi esélyes jelölttel, vagy pedig 2) egy addig létrejövő új, jobbközép párttal lépnek szövetségre, és így közösen megnyerik a választásokat.

Ez utóbbi valószínűleg nem lehet a Jesz-MDF tengely, tekintve annak évek óta tartó politikai impotenciáját: hiába alakult újjá az egykori Antall-párt Jesz néven, még mindig nem hajlandó több témát érinteni megnyilatkozásai során, mint Bokros Lajos visszahívását az Európa Parlamentből, illetve a rezsistop bevezetésének delíriumos vágyálmát. 

Többet e posztban nem is foglalkoznék a második eshetőséggel, tekintve, hogy egyelőre semmilyen információ nincs egy ilyen párt megalakításáról. Marad tehát több nekifutási lehetőség is talonban, de legtöbbjük életveszélyesnek bizonyulna mind az LMP, mind a társadalom számára: a mostanában mindenki által hangoztatott baloldali összefogás (ők a "demokratikus ellenzék összefogásaként" emlegetik, rendkívül irritatív módon), esetleg az önállóan indulás, vagy a tényleges nekifutás kizárólag a 4K! - Milla - Szolidaritás triumvirátussal kiegészülve.

Ha valóban összeáll akár Bajnai Gordon, akár más politikus vezetése alatt egy egységfront, abból nyilvánvaló módon nem lehet kihagyni az MSZP-t, a jelenleg legerősebb baloldali pártot. Egy efféle tömörülés létrehozása, bár ezt sokan nem mondják ki, egyértelműen az MSZP uralmát jelentené, kiegészülve néhány jó szándékú, naiv, hamar elbuktatható társutassal. Az LMP 2009-ben éppen a fennálló politikai rendszer ellen jött létre, egy ökopolitikai alternatívát kínálva a kétosztatú kormányzási struktúrával szemben. 2009-ben: a Bajnai-kormány felállása előtt két hónappal. 2010-ben azzal szemben meghatározva önmagukat. Nem hagyhatják figyelmen kívül az egykori miniszterelnök oligarchikus életútját, részvételét gazdasági miniszterként a Gyurcsány-kormányban, rendkívül irányítható személyiségét, mely nem biztos, hogy sok jót ígérne jövőbeli miniszterelnöki regnálásának idejére.

Ám ennél is fontosabb, hogy az LMP, de senki más "demokratikus" jelölt sem legitimálhatja, nem támogathatja az MSZP visszakerülését a hatalomba. Azon pártét, amelynek csak 2006 őszi tevékenysége (és a tüntetők megveretése) elég ahhoz, hogy örök időkre kiszoruljon végre a hatalomból - hogy erkölcstelen uralkodásuk soha többé ne ismétlődjön meg. De ráadásul korántsem "csak" ennyi van a számlájukon: az utódpárti felelősségviselés a negyven évig tartó szocializmus történelmi bűneiért (hiszen az egykori cenzor, Lendvai Ildikó még mindig ott ül a frakciójukban!), az ország totális eladósítása, a társadalom cinikus lezüllesztése, a szélsőjobb megerősödésének elősegítése, ezek mind-mind abszolút lehetetlenné teszik, hogy hazája sorsa iránt jottányi morális felelősséggel viseltető szavazó bármikor is újra a visszatérésüket válassza, hozzájáruljon győzelmükhöz. Ha az LMP ezt mégis elősegíti, rövid pályafutásának legnagyobb, végzetes baklövését követi el, egyúttal kijelöli maga előtt az SZDSZ-i, feneketlen mélységbe vezető utat. Hiába lesz ott Bajnai Gordon (az MSZP egykori miniszterelnöke, ÉBRESZTŐ!), esetleg Fodor Gábor vagy a mindig gondterhelt Juhász Péter, Vona Gábor néhány évvel ezelőtti szavaival szólva: "majd megjelenik néhány torzonborz figura, egynéhány lelkes fiatal, a háttérben meg ott lesz az egész nyomorult MSZP-vezérkar, Lendvai Ildikóstól - Gyurcsány Ferencestől". 

Nos, igen - a DK kirángatása abból a karanténból, amiben az MSZP is volt a '90-es évek elején: ez szintén óriási baklövés lenne. Megőrült itt mindenki, Gyurcsány Ferenc és elvbarátainak visszasegítése a hatalomba?! Hogy aztán néhány évig csendben fúrjon a háttérben, majd egyszer csak újra felbukkanjon a miniszterelnöki bársonyszékben, beláthatatlan pusztulásba vezetve az országot?

Gyurcsány Ferenc és az MSZP már egyszer hozzájárult a Kuruc.info, illetve a Jobbik megszületéséhez. Ha újra felbukkannak, talán már polgárháború nélkül sem fogjuk megúszni.

De az LMP kis pártokkal való szövetkezése is veszett fejsze nyele: egyrészt, nem képviselnek másik szavazói bázist (sőt, nagyon semmilyet nem képviselnek), másrészt, mert az ő eszmeiségük is vállalhatatlannak mondható.
Azzal a Millával brahizni, akik az egykori Demokratikus Charta nyomvonalán járulnak hozzá a szellemi sivárság további terjedéséhez? Azzal, amelyiknek Egymillióan a magyar sajtószabadságért a neve, és a legdemokratikusabb csoportosulásnak vallják magukat, de eddigi két fő dobásuk az volt, hogy csalással választottak maguknak "alternatív köztársasági elnököt", illetve kilobbizták Pesty László cigányokról szóló dokumentumfilmjének letiltását? Tulajdonképpen a fenti két tulajdonságon kívül mást nem is nagyon állítottak magukról eddig, és ezeket is sikeresen cáfolták röpke egy év alatt.
Vagy esetleg azzal a 4K!-val, mely eddig csak belpesti párnacsatákat volt képes lebonyolítani, és amelyik programjában nevetséges, szélsőbalos pontokkal sokkolta a nagyérdeműt? Jó, persze, Scheiring Gábornak biztos tetszene, könyvet is írhatna Istvánffyval közösen a latin-amerikai szélsőbal diadalmenetéről, de azért ennél tűzzünk már ki nemesebb célt magunk elé.
És akkor ott van még a egykori taxisdemonstráció színvonalán mozgó Szolidaritás, szocialista demagógiával, agresszív performanszjellegű megnyilvánulásokkal, felheccelt közalkalmazottakkal. Tényleg ennyire futja csak?

De most komolyan? Ezekkel?

Akkor már inkább a Fidesz. Mert ki kell mondanunk, hogy egyetlen kormányképes alternatíva nem létezik jelenleg rajtuk kívül. Ebben megegyezhetünk, ez a nulladik pont.

Ha 2014-ben a baloldali egységfront nyer, elvesztünk. Ha a Jobbik fut be első helyen, szintén. A szélsőségességek előretörése csak rontana helyzetünkön, erősítené európai elszigeteltségünket, ráadásul a társadalmi feszültséget is végletekig felkorbácsolná. Ugyanez a helyzet áll egy Fidesz-Jobbik koalícióra: a Fidesznek nem szabad a mostaninál is radikálisabbnak lennie, márpedig ha a Vona-párttal kellene kormányoznia, kénytelen lenne még egy kicsit jobbra tolódni, hogy sikerüljön kiegyezésre jutni partnerével. 

A legpozitívabb mégis az lenne, ha a Fidesznek nem lenne meg a többsége a Parlamentben, koalíciókötésre kényszerülne, és ezt a választások után az LMP-vel hozná össze. Ebben az esetben ugyanis a Fidesz kénytelen lenne mérséklődni, folyamatosan a kompromisszumot keresni a centrumpárttal, és végre konszolidálni a magyar kormányzást. Ez csak egy identitásában biztos, a konstruktív ellenzékiséget a következő két évben folyamatosan gyakorló LMP-vel lenne lehetséges: egy olyannal, amelyből nem lépnek ki az első konfliktushelyzetben politikusai, amely tartja magát a harcok során, amely az első helyre a társadalmi békét és a jó kormányzást teszi. Ma még ennek a koalíciónak az esélye kicsi - de, ahogy Ceglédi Zoltán írja a legújabb 168 Órában (bár ő nem erre a kifutási pontra eljutva), a '94-es választások előtt két évvel sem látszott még sok minden az MSZP-SZDSZ paktumból, ahogy "96-ban Torgyán is még féregirtós beszédet mondott", a Fidesz-szel való összeállás lehetősége pedig még egyáltalán nem volt a felszínen.

Ha az LMP észhez tér, rájön, hogy ez neki is az érdeke - ahogy a Fidesznek is, hogy kissé le tudjon higgadni, ne  tehessen meg bármit - ami pedig a társadalom szempontjából is kiemelt fontosságú. A legszükségszerűbb változás 2014-ben nem a Fidesz leváltása - az a jelenlegi lehetőségekből válogatva csak rontana a helyzeten -, hanem a párt mérséklése, a kétharmad lebontása. Okos kompromisszumok kötése, különböző mentalitású, de nem szélsőséges felek közös kormányzása. Az egyetlen lehetséges, az asztalra eddig valamit is letett (elvégre 2010-ben rendkívül részletes, bizalomra okot adó programja volt az LMP-nek, és azóta is volt néhány jó kezdeményezése) partner egy koalícióban a Fidesz számára csak az LMP lehet (a KDNP helyére lépve - tenném hozzá vágyakozva, de ennek már tényleg nincs semmi esélye). Persze, még az is lehet, hogy  meglesz az abszolút többségük is - ez esetben viszont teljesen mindegy, az ellenoldalon ki kivel áll össze. Akkor viszont csak még hitelesebb lehet újabb négy év ellenzékiségben a döntő pillanatban a korábban lejáratódott szereplőkkel nem közösködő Lehet Más a Politika.

"Orbán Viktor rendszerét a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt nélkül nem lehet leváltani."
/Vadai Ágnes/

Egyre zseniálisabb fordulatokat vesz ez a demokratikus ellenzéki összefogásnak nevezett bohózat: kezdődött ezúttal azzal, hogy a múltra nemet mondó Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért mozgalom október 23-ai tüntetésére egy egykori országgyűlési, SZDSZ-es képviselőt (Tamás Gáspár Miklóst), illetve egy volt miniszterelnököt hívott meg; folytatódott azzal, hogy az LMP identitásvesztésben- és mindenáron való hatalomra kerülésben érintett része mozgolódni kezdett; majd betetőzött Gyurcsány Ferenc Milla elleni kirohanásaival és utóbbi szervezet weboldalának címlapján Bajnai Gordon leoligarcházásának kiemelt helyen közlésével. Nem érdemes azonban elmenni a Juhász Péter (Milla), Vadai Ágnes (DK) és Szanyi Tibor (MSZP) részvételével az ATV-ben leadott vita mellett sem, mely nem kevesebbre vállalkozott, minthogy az október 23-ával kapcsolatos "ki kinek a tüntetésére mehet el és milyen zászlókat vihet oda?"-féle sorskérdést végre a maga teljességében tárgyalja ki.

Ha már fenti három személy ott volt, nem maradhatott el az ellenzéki összefogás kérdése sem, mely jelenleg azt jelenti, hogy az MSZP összefog az MSZP-ből kivált DK-val és az MSZP egykori miniszterelnökével, Bajnai Gordonnal - ehhez pedig csatlakozna egy Facebook-csoport, egy mérhetetlen támogatottságú, programnélküli mozgalom (Szolidaritás), egy szintén egy százalék körül sem lévő, elképesztő programmal előálló párt, illetve talán egy parlamenti ellenzéki párt is, melynek ehhez azért annyira nem fűlne foga (nem is vettek részt az említett óriási jelentőségű vitában).

Az ATV-ben aztán már nem nagyon igyekeztek titkolni, miféle összefogásról is beszélünk itt: megjelent egy jelenlegi és egy egykori MSZP-s politikus (utóbbiak is csak azért váltak ki, hogy Gyurcsány Ferenc egy politikai csoport vezetője lehessen, illetve hogy újra tudják alkotni a két éve az országgyűlésből kiesett SZDSZ-t), valamint az említett Facebook-csoport vezér-adminja, akik aztán kétszázadszor is lefolytatták azt a vitát, hogy érdemes-e az MSZP-nek újra összeállnia, illetve lehetséges-e a jövőben, hogy pártnak nem minősülő szervezetek a szocialistákat támogassák majd választások során.

Várható módon persze röpködtek az erős állítások: Vadai Ágnes például kijelentette, hogy az MSZP mellett a DK nélkül sem képzelhető el baloldali győzelem - miközben mindenki tudja, hogy a Gyurcsány-pártot öt százalék alatt mérik, és ha mégsem sikerül másfél év alatt valami minimális összefogódzkodást kicsikarniuk, akkor úgy repülnek a Parlamentből, mint annak a rendje - éhségsztrájk ide, Avas-lakótelep oda.
Juhász Péter a szexepiljévé vált összeráncolt szemöldöke mellett mondandójával is igyekezett feldobni hallgatóságát: közölte Vadaival, hogy vele szemben ő demokrata, és azért hívták meg tüntetésükre Bajnait, hogy ott a tömeg őt demokratikus módon elfogadhassa miniszterelnök-jelöltjének, miként a csoport-egyesület-szövetkezet fél éve Dopeman-t is megválasztotta a saját alternatív köztársasági elnökének, a demokratikus választás minden egyes követelményét szem előtt tartva.
De a legmulatságosabb talán a nép egyszerű gyermeke, Szanyi Tibor volt, aki felháborodottan kérte ki magának az elmúlt tíz-mínuszkét év pocskondiázását, hiszen "az elmúlt ezer évben nem volt nyolc olyan egybefüggő év, amikor az ország ekkorát fejlődött volna". Igen, ezt így - persze, "biztos voltak hibái Mátyás királynak, Szent Istvánnak", illetve, teszi hozzá gondolatban, Gyurcsány Ferencnek is - de hát ami volt, elmúlt, nézzük a dolgok pozitív oldalát, elvégre "épültek hidak" is, vagy mifene.

Érdemes lenne mégis inkább 2014 tavaszáig minden egyes ébredés után elismételnünk magunkban a következő tényállást: három ellenzéki, számításba jövő párt van jelenleg - az MSZP, a Jobbik és az LMP. Persze, összefoghat a Jesz az MDF-fel, a Milla a 4K!-val és Fodor Gábor is Bajnai Gordonnal, de amíg nem hoznak létre egy legalább öt százalékon mért pártot, addig senkinek nem igazán érdemes az ország jövőjét építenie rájuk. Főleg, hogy ők is mind csak azért szorgalmazzák az egészet, hogy 2014-ben kormányra, vagy legalább a Parlamentbe kerülhessenek - mivel jelenleg erre semmiféle lehetőségük nem mutatkozik.

Augusztus végén eldől, Jávor Benedek marad-e az LMP frakcióvezetője, avagy úgy ítéli meg, jobb, ha a következő két évet másik politikus irányítása alatt viszi végig az ökopolitikai párt.
Schiffer András ugyan azt nyilatkozta, hogy nyilván nem azért mondott le, hogy fél év után visszatérhessen, de azért érdemes hosszan elgondolkoznia azon, nem az lenne-e a legjobb az LMP-nek is, ha az ő vezetése alatt mennének neki a 2014-es választásoknak, illetve a következő parlamenti ciklusnak.

Schiffer év eleji lemondása egy párton belüli válság jeleit mutatta: a tagok és a szimpatizánsok egyaránt nem tudtak dönteni, miként érdemes folytatni a politizálást: egyedül avagy szövetségben más ellenzéki formációkkal.
Akkor a kongresszus az önálló politizálás szükségessége mellett foglaltak állást, de a schifferi lemondás attól még fenyegetően ott lebegett tovább a párt fölött, mint az MSZP-vel és a bukott baloldallal való összebútorozást lehetővé tevő közvetlen előzmény. 

Nos, a mostani tisztújítás kiváló alkalom lenne arra, hogy Schiffer András újra átvegye a frakcióvezetőséget, egyúttal végleg nyilvánvalóvá tegye, hogy semmiképpen nem hajlandóak a Nagy Baloldali Összeborulásban részt venni. Bár ezt Jávor is megerősítette ismét, és leszögezte, hogy csak a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással hajlandóak tárgyalni, de azért a kétely megmaradt: Jávor érzékelhető változást lát az MSZP háza táján, még ha ezt nem is tartja kellő mértékűnek az ellenzéki összefogás megteremtődéséhez.

Az LMP-nek azonban azt kell belátnia, hogy számára az önálló politizálás, a következő választásoknak való önálló nekifutás az egyetlen út. Nyilván még be nem következett folyamatokról nem lehet elmélkedni, de több, mint valószínű, hogy Bajnai Gordon még az idén visszatérhet a pártpolitika ködös útvesztőjébe, és bár ezt először egy pártokon felüli hálózat kiépítésével tenné, a választói támogatás hamar meggyőzően bizonyítaná, hogy Bajnaira itt szükség van.

Mert Bajnai jelenleg a baloldoldalinak és liberálisnak tekintett térfél legmegnyugtatóbb arca. Az ő kormányzása során véghez vitt egy éves válságmenedzselés viszonylag sikeres volt, és bár 2010-nek csak féléves költségvetéssel futott neki, mégis összességében elmondható, hogy pozitív szereplőként jött ki az MSZP nyolc éves kormányzásából, ami a teljes időszakot nézve végül is biztató.

Azt azonban látni kell, hogy a 2009-2010 közti időszak csak egy évig tartott, az effajta kormányzás négy évre elnyújtva ugyanolyan szintű hitelességi erodálódást vonna maga után, mint amilyet az összes kormányzó párt elszenvedett eddig. Ez elmondható annak fényében, hogy a Bajnai-féle szövetség alá valószínűleg beáll majd az MSZP is, amely a 2010-es választások óta gyakorlatilag semmilyen változást nem mutatott, azon túl, hogy a Gyurcsány-párt kivált belőle. Az MSZP megmaradt ugyanazon fárasztó panelek ismételgetésénél, amelyet tovább súlyosbított azzal, hogy semmiféle érdemi javaslattal nem szolgált a jövőbeni jó kormányzást illetően. Az MSZP feltehetőleg ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abba hagyta.

Ebből a szempontból fontos, mit lép az LMP: hagyja majd magát megtéveszteni az eddig látványosan be nem sározódott arcok előtérbe kerülésével, avagy továbbra is kitart saját, ökoszociális elemekkel tarkított, a baloldal eddigi hibáit ugyanúgy kiküszöbölni szándékozó programja mellett.

Az LMP-nek semmiképpen nem érdeke, hogy egy esetleg kormányra kerülő baloldali összefogás tagjaként váljon teljesen hiteltelenné, egyúttal nem túl jelentős tényezővé 2018-ra. Vállalniuk kell, hogy egy majdan felbukkanó, lehetséges váltópártként szolgáló baloldali egyesülésnek ők nem lesznek tagjai, és 2014-ben ugyanúgy megmaradnak ellenzékben - ezzel 2018-nak is ugyanakkora hitelességgel nekiindulva, mint 2010-nek. Tovább kell látniuk a következő választásoknál, nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint Dániel Péternek, Kuncze Gábornak és a többieknek: nem szabad azt gondolniuk, hogy az ország jövője szempontjából egyedül üdvözítő út a jelenlegi kormányzó pártszövetség 2014-es leváltása, jöjjön utána bármi is.

1992-t írunk, a kisebb ellenzéki (baloldal-közeli) pártot egyre inkább megközelíti nagyobb társa: szeretne vele együtt a hatalom birtokosává válni, ezzel egyúttal elindítva a kisebb testvért a leépülés felé. Az LMP-nek távolabb kell tekintenie az SZDSZ-nél, be kell látnia, hogy egy baloldali győzelem esetén a kormányzás ugyanakkora elánnal történő kritizálása esetén jelentős szintű népszerűséggyarapodás lehetne osztályrészük.

Persze, lehetséges akár egy újabb Fidesz-győzelem is, a Jobbik lehetőségeiről már nem is beszélve, de az LMP szempontjából ez nem változtat a lényegen: nem legitimálhatják a 2010 előtti időszakot sem, nem mondhatják, hogy majd ők szemmel tartják a főbb súllyal latba esőket, nehogy azok valami nagy pimaszságra vetemedjenek.

Ezzel párhuzamosan az LMP-nek el kell érnie, hogy az ország is akként tekintsen rájuk, mint ők magukra: önálló pólusképző alternatívaként, mely szerint az elmúlt húsz év zsákutcába vezetett, és új megoldások szükségeltetnek az új kor hajnalán. A népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés jó ötlet volt, ahogy Szabó Rebeka - Szél Bernadett vidék felé fordulása is. Schiffer András pedig még mindig ugyanolyan hiteles tud lenni a jobboldal szemében is, mint a baloldali szavazókéban. Az LMP-nek nagyon óvatosnak kell lennie - és akkor akár hosszú távon is sikeresek lehetnek.

"Aki az országot érintő legfontosabb döntésben részt kíván venni, az igazán megteheti, hogy előzetesen jelzi ezt a szándékot" - indokolta Orbán Viktor miniszterelnök, miért van szükség a választás előtti előzetes regisztráció intézményére. Vagyis hát indokolta volna, de inkább tartotta magát a Fidelitas-szal való egyeztetésén elmondottakhoz (kormányzati kommunikáció sikertelensége), és ezúttal sem törte magát, hogy legalább ő elmagyarázza épkézláb módon, miért dönt éppen úgy a Fidesz-KDNP, ahogy.

Ez nem igazán Orbán időszaka - először jön a hír, hogy sorra egyeztet minden Fidesz-szövetségessel, majd a megbeszélésekről egyre szivárognak ki valóban vállalhatatlan szavai, a jobboldal számára is kínos mondatai. Először az A38-on Szabó Máté ombudsman ellenforradalmárnak nevezése (pusztán azért, mert nem értett egyet a keretszámokkal), most meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége előtt, hogy a magyar nép fél-ázsiai származék, és igényli az erős vezetést, hiszen az úgy nem megy, hogy mindenki mondja a maga okosságát, és nem jutunk sehova. 
Jellemző ezekre a kijelentésekre, hogy ha ésszerűen végig lettek volna gondolva, és jól megválogatott szavakkal ecsetelte volna őket a miniszterelnök, akkor még talán el is gondolkodtak volna sokan a hallottak igazságán, helyesnek ítélve Orbán mondandóját. De ehelyett jöttek a durva túlzások és a képtelen hasonlatok, melyekre józan fejjel nem igazán lehetett mást mondani, mint hogy ez botrányos.

És most itt a "választójogi reform", mely szerint az egyfordulós menet előtt szükség lenne egy előzetes regisztrációra is, melyet ráadásul a választás előtt két hónappal meg kell már tenni - különben nincs szavazat, sajnálják; aki lemarad, kimarad. Különösen pikáns az egész a VOSZ-szal való megbeszélés (valójában előadás) után, melyen Orbán ígéretet tett a bürokrácia csökkentésére: ebből maradt most az, hogy aki nem fárasztja magát az előregisztrációval, az egyszerűen nem voksolhat senkire a választás során.

Na de mi is a célja ezzel a Fidesznek? Rendesen kilóg a lóláb, szinte csak dühödten oda nem vágják (igaztalanul), hogy a szocialisták mocskos módszerei miatt szükséges, hiszen azok a gazok sörért-virsliért megveszik az egyszerű népet ("vadbarmokat" - mondta állítólag egy kormánypárti képviselő), Tibi meg szervezett átjelentkezésre biztat - na nem, ezt azért nem lehet tovább. Mégsem tűrhet el az a szerencsétlen polgári párt azt, ami 2002 után történt - azt a sokkot, hogy a szabad választások után nem az jött ki eredményként, amit a jobboldaliak szerettek volna.

Félreértés ne essék, lefizetés, megvesztegetés bőven akad a választások előtt. Csinálják az MSZP-sek, csinálják a Fideszesek is, ahogy valószínűleg a többiek éppígy - erre fogni aztán, hogy valaki nem jut kormányra, hogy "nem a megfelelő döntés születik", nos, ez igazán nevetséges. Azon túl megszégyenítése a jobboldali szavazóknak is, akik tisztességes módszerekkel szeretnék leadni voksukat, és többnyire nem gondolják úgy, hogy ha máshogy nem, hát egyesek kiszűrésével kell érvényesíteni a demokráciát.

Az előregisztráció körülbelül azon a színvonalon mozog, mint a Jobbik azon felvetése, kössék iskolázottsághoz a választójogot. Vicces egyébként ezt pont tőlük hallani, akiknek szavazótábora nagy részét teszik ki a diploma (és gyakran érettségi) nélküli, vallástalan, munkanélküli húszas-harmincas férfiak - de hát nem véletlenül akarják ők is csupán általános iskolához kötni, azon egyszerű elgondolásuk alapján, hogy így majd "nem jönnek be az írástudatlan cigányok, de bejönnek az általánost elvégzett, amúgy kőegyszerű Jobbik-hívők".

Igazából talán nem is okoz majd ez sem több fáradságot, mint az eddigi, kétfordulós rendszer. Előregisztrálni, aztán szavazni, ez sem tarthat majd sokkal tovább, mint kétszer az urnák elé járulni. 
Csak hát ott az a rendkívül keserű szájíz, hogy már megint elvtelenül trükköznek, és próbálnak egyeseket megfosztani alapvető joguktól. Hogy aki nem regisztrál előre, az utána nem is mehet el szavazni. Hogy Magyarországon, ahol amúgy is mindig nagyon alacsony a választási részvétel, még inkább el akarják kedvetleníteni az embereket, ahelyett, hogy az utolsó pillanatig buzdítanának az a felelős döntés meghozatalára.

Hónapokkal a választás előtt elég sokan még nem tisztázták le magukban, akarnak-e szavazni, vagy nem, és ha igen, akkor kire. Nem véletlenül olyan magas minden egyes felmérésben a bizonytalanok tábora. Őket nem lehet úgy döntésre kényszeríteni, hogy azt mondjuk nekik: "vagy elmész, és regisztrálsz, vagy aztán nem is gondolhatod meg magad egy különösen ízléstelen kormányzati döntés okán, és mehetsz el a jelenlegiek ellen szavazni". Vagy épp a nagyon feljövő ellenzéki párt programja tölti el az embert undorral, ezért menne és szavazna a Fideszre.
Vagy mert korábban úgy látta, ezek egyikére sem érdemes, de aztán a választás előtt pár héttel mégis úgy dönt, hogy szükséges neki is beleszólnia a politika alakulásába. Ahogy én is voltam a 2010-es választások előtt.

Az előzetes regisztráció után is meg lehet venni bárki szavazatát. Utána is lehet csalni, hazug ígéretekkel elcsábítani, megvenni egy kiló kenyérért. 

És arról még nem is esett szó, hogy a vita tárgya a Fideszen belül sokkal inkább az, hogy az előzetesen regisztráltak számára kötelezővé tegyék-e a szavazást. Príma. Egyszerre benne van minden rossz ötlet a Fidesztől és az MSZP-től, akikből már annyian kiábrándultak az elmúlt húsz évben, és akik, úgy látszik, nagyon is szeretnék, ha továbbra is kettejükön múlna az egész. Vitatkoznak, acsarkodnak, de azért más már lehetőleg ne nagyon jusson a pályára. Mert így kerek a demokrácia.

Javában dúl az antiszemitizmus. Titkos támaszpontjukról a demokratikus ellenzék képviselői először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz Fideszbirodalom ellen. Az ütközések során Hírszerzőék megkaparintották a Simicska-birodalom csodafegyverének titkos tervét. A Jobbik nevű náci söpredék egy egész bolygó elpusztítására képes. Vadai Ágnes, nyomában a Fidesz kopóival, hazafelé száguld Audijával. Nála vannak a tervek, melyek megmenthetik népét a Horthy-fasizmustól, és így újra felvirradhat Magyarországon a demokrácia.

Ha én lennék Gyurcsány Ferenc árnyéka, Gréczy Zsolt féltékeny lenne rám. Jó, persze, az LMP is fontos, kellenek ők is a Nagy Demokratikus Összefogáshoz. Ki más hozná be nekünk a belvárosi hipszterek tömegét a szavazófülkékbe? Majd újra kell csinálni egy kampányvideó-sorozatot. Beszélhet benne a Müller Péter Sziámi, a Bródy, a Heller, a Soma, meg a fiatalok kedvéért mondjuk a Lovasi.

De az MSZP nélkül nem megy. Jó, persze, azt a bamba Mesterházyt el kell végre távolítani az útból. A Szanyi majd viszi helyette a pártügyeket, ő sokkal lelkesebb az egész szervezetépítésben.

Persze, miniszterelnök-jelölt nem ő lesz. Arra valami új arc kell, aki kellően sármos ahhoz, hogy a nyugdíjas Marika néni és a kisvárosi fodrászlány is megnyerőnek találja. Én a Hugh Grant-re szavazok. Végre adhat személyesen is tanácsokat a Ferinek, hogyan legyen tényleg laza, ne ilyen görcsösen erőltetett.

Orbán Viktor a pokol tüzén fog égni. Ha a Léphaft Pali velünk lenne, megrajzolhatná nekünk.

Cenzus és cenzúra: ezekről később döntünk.

A forradalmi hevületű lánglelkek további muníciót nyerhetnek itt és itt a végső harc megvívásához.