Igen furcsa alternatív valóság kezd kibontakozni a Magyar Nemzet hasábjain: egy olyan világé, ahol a trafikpályázatokon gyakorlatilag minden egyes politikai alakulat nyerészkedett egy jót a Fideszen kívül. Jól hallották: a napilap szakmányban szállítja a híreket a mutyigyanús jobbikosokról, MSZP-sekről, egykori MSZMP-sekről, míg a fideszes szálról (tehát: a vezérfonálról) a legtöbb helyütt mélyen hallgat, esetleg csak utalgat rá, mint amit „sokan kritizáltak”. A Magyar Nemzet szerint benne volt a dohánybizniszben Puch László sógornője és testvére, az éhségmenetben szerepet vállaló sellyei polgármester felesége, Boldvai László „embere”, illetve egy Mihályin élő jobbikos kocsmáros. A Magyar Nemzet mellettük mutyigyanúba kevert még jó néhány trafiknyertest, miként tette azt december végén is a „gyanúsan sok egyetemi évvel rendelkező” hök-vezetőkkel is. Bár nem akarom elsietni a hasonlatot: még a végén most is kapunk majd egy precíz kis címlapos összesítést a balos és a jobbikos győztesekről.
A Magyar Nemzet most körülbelül akként viselkedik, mintha egy baloldali lap a Laborc-Portik-találkozó után megszellőztette volna: a Menza pultosa jobbos kötődésű (mondjuk 2002-ben fideszes önkormányzati képviselő volt a sógora), és valójában ő is ismerte Portikot, sőt, az NBH-vezető és a maffiózó felbukkanását kihasználva ő is boltolt a mosdó rejtekében utóbbival. Persze, jelen hasonlat mentén még sem a jobbos kötődést, sem a Portikkal való szóba elegyedést nem sikerült bizonyítani, de az akkori vendégek állítására való hivatkozás már megtörtént.
Egyes balos közszereplők ennél ízlésesebben jártak el: ugyanúgy „a mi kutyánk kölyke”-alapon kezelték a helyzetet, de úgymond a „sajátjaikat” próbálták védeni: megkérdőjelezték az elhangzottakat, az ellenzékiek ellen való felbujtást, a törvénytelenségeket. A Magyar Nemzet most ugyanezen logika alapján jár el, de még gusztustalanabb módszerhez nyúl: nem tud semmit felhozni a gyanúba keveredettek védelmére, így az „ellenoldalt” próbálja befeketíteni, karaktergyilkossággal próbálkozik. „Ti sem vagytok különbek, nem igaz?” – érezzük a vádat, amely egy sajátos címadásban testet is ölt: „Mit kezd majd saját trafikgyőzteseivel a baloldal?” No de mit kell kezdjen „saját győzteseivel” a jobboldal, már a Magyar Nemzet szerint? Két eset lehetséges, egyik förtelmesebb, mint a másik: 1), a MN sajátos példáival azt próbálja illusztrálni, hogy ez a dolgok rendje, jogosan történt meg a piac újraosztása, és nem gond egyáltalán, hogy olyan könyvtárosok kerülnek majd az évtizedek óta ezzel foglalkozók helyére, akik adott esetben utóbbiakat fogják visszafoglalkoztatni saját korábbi boltjukban; 2), a MN úgy véli, a nepotizmus nem szép dolog, aki pedig ilyen alapon jut hozzá valamihez egy pályáztatás során, annak nincs joga az így elnyert tulajdonhoz. Az első alapján a Magyar Nemzet egy cinikus, hatalmi logikával élő, etikátlan napilap, utóbbiban pedig egy szintén cinikus, szintén etikátlan, azontúl pedig végletekig elfogult médium.
Nyilvánvalóan utóbbiról van szó, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Techet Péternek nem volt igaza: a Magyar Nemzet egyelőre nem vált sajnos egy a „saját oldala” felé legalább jobbító szándékkal kritikus lappá. Hagyjuk is most azt, hogy ők állítólag csak hírt adnak valamiről: akiknek így néz ki a keresője a trafikpályázat legutóbbi híreinek kapcsán, az nem csupán tájékoztatni kíván valamiről. Az – ahogy Nyüzsi is írja – tudatosan ferdíteni próbál. Amikor a lap a Fidesz trafikbotrányáról Lázár János cáfolatától indítva számol be csupán a második oldalon, miközben saját kétes állításainak címlapot szentel (ahogy történt ez a május 2-ai szám esetében), akkor mit sem törődik a korrekt tájékoztatással. Amikor az eléggé mutyigyanús esetek helyett a jobbikos kocsmárost és a volt MSZMP-st emeli ki, akkor nem csupán híreket igyekszik közreadni, az olvasó informálását szem előtt tartva. Az olvasói helyett politikus haverjaival kíván kommunikálni.
Ám a Magyar Nemzet még az általa felsorolt adatok hitelességét tekintve sem pontos. Van, ahol pedig nem is mond igazat. Mint kiderült ugyanis, a Madocsán trafikjogot nyert Puch József nem testvére Puch Lászlónak, ráadásul helyi fideszes képviselő-testületi tag is. Nagy Attila sellyei polgármester felesége pedig valóban Baksán szerzett trafikot – csakhogy az Origo értesülése szerint Nagyné Dékány Ivett a baksai független fideszes polgármester féltestvére. De ha mindezen túllépünk, akkor sem világos: miként jutott a Magyar Nemzet szerint a jobbikos kocsmáros, a volt MSZMP-s, illetve a „helyi fideszes polgármester ellenzéki ellenfele” trafikhoz? A hatalomban ülő MSZMP-sek, jobbikosok és ellenzékiek passzolták oda neki? Esetleg lehet, hogy mégis csak vannak nekik is fideszes haverjaik? Az említett cáfolatok alapján az eddig nem vizsgált MN-esetek kapcsán sem zárhatjuk ki ezt. Ad absurdum, lehet, hogy valóban jogosan nyerték el a koncessziót, mert mondjuk évek óta kiskereskedelemmel foglalkoznak?
Világos: ez utóbbi fideszes haverok kapcsán is lehetséges opció. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy Lázár Jánosnak igaza van, és tényleg, ha akarta volna, sem tudta volna elintézni, hogy az összes nyertes fideszes legyen. Ahogy a helyi fideszesek sem biztos, hogy ezt minden egyes trafik esetében meg tudták volna oldani. Csak hát ott a kínzó gyanú, hogy valamennyire mégis sikerült nekik. Ott vannak a nevek, ott van Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő interjúja. Utóbbira eddig csak egy erőtlen cáfolat érkezett – Hadházy felszólítása viszont, hogy vonja vissza állítását, különben beperlik rágalmazásért, nos, ez nem történt meg. Márpedig állításai igen súlyosak, azok egyesek felelősségét elég konkrétan érintik, ha így maradnak, bármiféle hihető cáfolat nélkül.
Utóbbit (mármint a hiteles cáfolatot) például elősegítené, ha a trafikpályázatok bírálatait és az elbírálás szempontrendszerét nyilvánosságra hoznák – ahogy azt Stumpf András is írja. Csakhogy, hahó, nem akarják nyilvánosságra hozni! Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetője már ki is jelentette, hogy ez fizikai képtelenség, maximum a legvégén (már amikor a most dohány nélkül maradt 1400 település koncessziós jogai is elkelnek) számíthatunk egy gyors összegzésre! És ha ez nem lenne elég: a Fidesz gyorsított eljárással el is fogadta az információs törvénynek az adatigénylést megnehezítő módosítását, mely valószínűleg az információszabadságra vonatkozó alapjogot is elég erőteljesen sérti. Lehet, hogy a kétharmados verebek csicseregnek ezt-azt, de egyrészt nyilván nem fogják bevallani, hogy „igen, a trafikügy felderítését próbáltuk ellehetetleníteni”, másrészt ezt az összefüggést már tényleg nem lehet ignorálni, ha az ember nagyon jó szándékú a kormánypártokkal, akkor sem.
Ha a Magyar Nemzet újságírói egymás között elismerik, hogy valóban a Fidesz körül van a fő botrány, „de hát mi ezt nyilván nem írhatjuk meg”, azzal csak rontanak a helyzeten: az általuk folyamatosan emlegetett kettős mércét alkalmazzák igen látványosan, egy védhetetlen helyzetet próbálván a másik fél besározásával menteni. Csak aztán mindig jönnek majd újabb és újabb kritikusok, akik már nem nyertek trafikot, és akik már nem csak a Fidesz felé fognak fordulni vádjaikkal, hanem a Magyar Nemzet újságírói felé is. A lap újságírói nyugtatgathatják magukat azzal, hogy a Fideszhez lojálisnak kell lenni, „különben valami még rosszabb jön” – önmeghatározásukból így nyugodtan törölhetik az „újságíró”-féle megnevezést. Gondolhatják, hogy ők csak leleplezik „a másik oldalt is”, a sajátjukat pedig úgysem kell, azt megteszi helyettük a konkurencia – az ilyesmit akkor is csak propagandának fogják nevezni.
A jobboldali újságírók nyugodtan etethetik magukat azzal, hogy független újságírás nem létezik, ők pedig csak azt csinálják, amit akárki más – így semmivel sem lesznek különbek a kushadó fideszeseknél. Lehet ebben a helyzetben is hosszú évek szakmai teljesítményére hivatkozni – csak az összkép mitől lesz erkölcsileg különb, mint Balogh József esetében, aki adott esetben talán jól el is vezette Fülöpháza községét?
