Teadélután

Május elején a veszprémi Ipari szakközépiskolában egy meztelen férfi zavarta meg az ott tartott ballagást. A szőke parókás úriembert, aki a tinédzserek szeme láttára futott be a sportpályára, később előállította a rendőrség. Néhány napja már a Szabadság hídon tűnt fel egy meztelen férfi, aki kibiztosította magát és „smiley is free” feliratú transzparenst helyezett el a hídon.

Érpatakon nemrég egy ugyan nem meztelen, de szokatlan sapkás férfi berontott a település általános iskolájába, és a gyerekek előtt elkezdett őrültségeket beszélni. Azt ugyan nem állította, hogy a homlokából megállapítható a Jézustól való leszármazása, viszont összefüggéstelenül beszélt liberálisokról, melegfelvonulásról, magyar orvosról és magyar rendőrről, ráadásul egy olyan közegben, amely mentálisan még igen sérülékenynek tekinthető. A rendőrök mégsem állították elő őt órákkal később, sőt, eddig egyáltalán nem kellett hivatalos úton felelnie tettéért. Ez a félőrült jóember ugyanis Orosz Mihály Zoltán volt, a település polgármestere.

Persze, alapjáraton van annak valami bája, amikor egy településvezető olyan, mintha meg lenne zakkanva, és minden egyes nyilvános jelenése felér egy-egy epizóddal a Jóbarátokból. Láttunk mi már karón varjút, meg értelmi fogyatékos polgármestert a Family Guy-ban, szóval az ilyesmi már megszokott is lehetne. Ami miatt sajnos lehervad az ember arcáról a mosoly, az a férfi bizonyos körökben kivívott respektusa: a Jobbik bizonyos vezetői egyenesen érpataki modellként emlegetik, amit a papíron független polgármester a településen bevezetett. Néhány hónapja már tapasztalhattuk, hogy nemzetiradikáliséknál Szaniszló Ferenc is nemhogy kínos lenne, de egyenesen példakép: az, aki hétről hétre jó sok ufóval és drónnal megspékelve leleplezi olykor a rendszerváltást, máskor a Diana-gyilkosságot vagy éppen 2001-et, ezek szünetében pedig előad valami giccsparádét Erdélyről.

Az ember mindig meglepődik azon, bizonyos megrögzöttségek miféle más kattantságokkal is járnak együtt kényszeresen. Hogy egyesek képesek felülemelkedni valakinek a látható bolondériáján csak azért, mert a füleiknek kedves ideológiát osztja ő is. Vagy nincs is min felülemelkedniük? Ők tényleg nem is veszik észre, hogy egy igencsak furcsa emberrel állnak szemben? Érdekes kérdések ezek.

Oroszt ráadásul meg is választották, így nyilván sokan már korábban is bíztak benne. Sőt, valószínűleg azt is végiggondolták korábban, hogy gyermekeik jövője akkor van biztonságban, ha ez az ember fogja vezetni a települést. A videó nyilvánosságra kerülése után a rémüldözők mellett rengeteg olyan kommentelő volt, aki egyetértőleg bólogatott: igen, valóban ilyenekről kell tájékoztatni a kisiskolásokat. Igen, tudják csak meg, kik azok a liberálisok, mi az a „buzifelvonulás”, legyen csak meg a (rossz) véleményük az előbbiekről! Ismétlem, kiskorúakról van szó, a videó tanúsága szerint 10 év körüliekről – sőt, van olyan kislány is, akinek a polgármester mögött kell tartania az Árpád-sávos zászlót. Egyes felnőtt emberek pedig ezen nem felháborodnak, hanem még a saját gyermeküknek is hasonlóakat kívánnak. Na, ez az, ami igazán ijesztő.

Pozsonyi Ádám legutóbb arról írt a Magyar Hírlapban, mennyire beteg dolog, ha egy hatéves lányka nagy tehetségkutatón játssza a death metal vokalistát. A szerzőnek igaza volt, még ha a (megkerülhetetlen) következtetése ismét rossznak bizonyult: már hogy a liberálisok kényszerítenék rá az ilyesmit erre a „beteg korra”. Az érpataki polgármester például egyáltalán nem liberális, sőt, mégis készségesen próbálja kirángatni szerencsétlen gyerekeket abból a közegből, amiben nekik meg kéne maradniuk. Sokan pedig még tapsolnak is ehhez, mert számukra kedves ideológiával mossák éppen a fiatalok agyát.

Az ugyanis a különböző eszmerendszerektől független dolog, ki mennyire próbálja belerángatni a beteges játszmáiba azokat a gyermekeket, akiknek az ilyesmihez semmi közük ne lenne. Elég csak a legkézenfekvőbb példát, a válást említenünk, amikor egyik-másik szülő minden szégyenérzet nélkül igyekszik a másik ellen hangolni a közös utódot, olyanokról tájékoztatván a tizenéves fiatalt, amikhez annak semmi köze nincsen. Aztán vannak, nagyon sokan vannak, akik eleve azért szeretnének gyereket, hogy azt saját kényük-kedvük szerint alakíthassák a nekik megfelelő módon: ötévesen rockkoncertekre rángassák, ifjúgárdistának neveljék, esetleg csak olyanokkal traktálják napról napra, hogy „minden férfi rohadék”. A lényeg: hogy a felnőttek szánalmas harcaiba, játékaiba rángassák bele a mit sem sejtő kicsit, aki aztán szülőhöz való viszonyulástól függően fogja meggyűlölni, esetleg megszeretni az adott torzulást.

Nem az a leginkább felháborító, hogy liberálisokról és melegfelvonulásról képzeleg Orosz az iskolások előtt. Ha éppenséggel fasisztázna, gárdistázna, az legalább ennyire visszatetsző lenne. Az a legundorítóbb, hogy semmibe veszi azt, mire van és mire nincs szüksége a gyereknek az egészséges mentális fejlődéshez. Hat és tíz között például egy iskolában daloskönyvre és ki(s)számolóra, azután pedig fiúknak mondjuk egy focilabdára, lányoknak meg színes hajgumikra vagy hasonlókra. Olvasókönyvre és nem liberálisokra. Ahogy Sabater írja: „Ezeknek a gyerekeknek írni, olvasni, számolni, angolul tanulni, meg elsősorban játszani kéne. Legkevésbé sem igénylik, hogy rájuk erőltesd a mindennapos jelmezbált, amiben te éled a szerencsétlen életed. Ezeknek a gyerekeknek tudniuk sem kéne arról, mi az a jobb- és baloldal vagy liberalizmus.” Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, az olyannyira istenített Putyin rendszerében már a rendőrségnek magyarázhatná Orosz, miért folytatott „homoszexuális propagandát” („akinek ez nem tetszik, az (...) menjen fel a buzifelvonulásra”) egy általános iskolában. De a legkevésbé sem vicces az ilyesmi, ahogy kiskorúak egészséges szellemi fejlődésébe való erőszakos beavatkozás sosem lehet az.

Szóval aranyos, hogy Orosz, miközben valószínűleg reggel a tükör előtt próbálgatja az aznapi hacukáját, hihetetlenül egészségesnek és nem-deviánsnak képzeli magát. Olyan világban megtiszteltetés lehet deviánsnak lenni, ahol ez a férfi képviseli a normalitást. 

Persze, mondhatja erre a kedves olvasó, hogy közben kitűnően vezeti Érpatakot, hogy a kőtörés egy értelmes megoldás 2013-ban, illetve hogy a közbiztonság is ugrásszerűen megnőtt azóta, hogy a lakosok tiszteletben tartják az „ősök hagyományát”. Lehet ezt állítani, csak sajnos ez a dolgok félremagyarázása, azontúl nem is igazán állja meg a helyét. Az érpataki modell megnevezés pedig többnyire kiterjed mindenre, ami azon a településen a Jobbik szája íze szerint történik, Nyirő-kultusztól közmunkaprogramon át a homoszexuálisokhoz való viszonyulásig. Már csak egy klassz kis azerbajdzsáni testvérváros hiányzik a jóból – Érpatak bizony megtestesíti mindazt, amit a Jobbik tenne ezzel az országgal.

Rend lenne, ha beledöglenénk is. Ahogy egy kivételesen humoros írásában a Tutiblog szerzője fogalmazott, amikor azt ecsetelte, miként zajlana az árvízi védekezés a Jobbik kormányzása idején: „Kijárási tilalom van érvényben az ország cigányság lakta településein A folyók mellé munkaszolgálatosokat vezényeltek, az árvízi védekezés rendben zajlik. A miniszterelnök kijelentette, hogy a védekezésben részt vevő, ott kiválóan helyt álló cigányoknak engedélyezni fogják a gyerekvállalást, amennyiben a családban az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 250 ezer forintot és még sosem találkoztak büntetett előéletű emberrel. A Dunát a mederben tartották, a védekezés során meghalt emberek száma is 10.000 alatt van. A sajtó nem létezik.”

Persze, az aranyos, hogy a vélemények sokszínűségének fontosságára és a toleranciára hivatkozik a tisztelt politikus, miközben a települése rendezvényeiről maga távolíttatja el az újságírókat és jogvédőket, illetve feljelenti a róla a nyilvánosság előtt nem túl pozitív véleményt megfogalmazókat. Csakhogy ez a fajta érvelés rendkívül fals: szabadság ugyan valóban jár mindenkinek egy demokráciában, csakhogy kizárólag akkor, ha betartja a demokrácia játékszabályait. Szabadságot a szabadság ellenségeinek is, valóban, de nem a szabadság feldúlására!

Közbiztonságra, békés egymás mellett élésre valóban nagy az igény. Érpataki modellre azonban, amely teljesen nyilvánvaló módon vonja maga után jogvédők megverését, semmi szükség nincs. Ez nem rend, ez csak egy rendnek csúfolt idétlen felforgatás. Remélem, ezt be fogják látni azok is, akik úgy szavaznának jövőre a Jobbikra, hogy belül azért tudják: bizony a szabadságot szánt szándékkal csorbítani kívánók előbb-utóbb a szimpatizánsok által preferált mindennapos apróságokat, az ő szívüknek fontos dolgokat is deviánsnak és kiirtandónak fogják tekinteni. Nem kellenek a gyerekeket agymosásnak alávetni kívánó félőrültek, ahogy a másokat folyamatosan a szabadságjogokra hivatkozva elnyomni kívánó frusztrált szellemi rövidnadrágok sem! 

Orbán Viktor ötvenéves lett, a honi média pedig ismét elővette a legrosszabb arcát – ezúttal is a baloldali-liberális fele, mely diktátoroknak kijáró ünnepséget csapott a jelenlegi miniszterelnöknek, megspékelve a jót Orbán-kvízzel, naptárral, mókával, „eltemetted a jövőnket”-féle megmondásokkal és zenés-táncos kacagással. Vadai Ágnes és Szanyi Tibor diktátorozott egy jót, Balczó Zoltán pedig bölcselkedett Orbán államférfiúi kvalitásain („a magyar társadalom legnehezebb problémáit meg tudta oldani”) – a jobbikos politikust azóta is igyekszenek kiműteni a Fidesz elnökének hátsó feléből.

„Az antiorbánizmus vallás” – jelentettre ki Tamás Gáspár Miklós a Heti Válasz-ban, és kétségtelen: az antiorbánizmus, hasonlóképp az orbánizmushoz, a gyurcsányizmushoz és a Kádár-kultuszhoz, nem racionális elvek mentén igyekszik piedesztálra emelni egy olyan embert, aki erre a legkevésbé sem mondható méltónak. Az ironikusnak szánt ünneplés sem üdítőbb sajnos a szolgalelkű hajlongásnál: itt két évtizede ki lett kiáltva sajnos, hogy Orbán egy „tehetséges politikus”, a jelenlegi kormányfő pedig azóta is fürdik a tehetséges embereknek ezek szerint kijáró dicsfényben. Érdekes dolog ez: a barkácszakkörön a többieknél ügyesebben lombfűrészelő kissrácot szokták tehetségesnek nevezni, esetleg a tizenéves költőpalántát, aki már összehozott egy-két valóban élvezetes verset. Nálunk egy húsz éve a közéletben jelen lévő, második miniszterelnöki ciklusát töltő politikus a tehetséges: úgy látszik, nem a megkerülhetetlen életmű járul hozzá egyesek szerint a tekintély megjelenéséhez, hanem az ahhoz szükséges tehetség érzékelhetősége.

Persze, a tehetségkutatók világában nincs mit csodálkozni – de már korábban is inkább arra volt szüksége a népeknek, hogy valami magukhoz hasonló, egyszerű lelket dicsőíthessenek – hogy aztán így magukat, saját kisszerűségüket is magasztosabbnak láthassák. A valódi tekintély a többségben kényelmetlen érzéseket teremt: az ember nem tudja magával egyenrangúnak érezni a valódi autoritást, így hát igyekszik magának egyszerűbb példaképeket keresni. Ilyen személy a magyar politikai életben a középszerű politikus, Orbán Viktor: jóban-rosszban velünk van két évtizede, olykor bölcselkedik egyet a jövőn, máskor hatalomra jut – különleges napokon pedig még a fehérvári huszárokról is dalol egy jót a csárdában. A lényeg: Orbán minden nap csinál valamit, ami alkalmas arra, hogy leássunk a lelkei mélyéig, igyekezzük megfejteni szándékait, motivációit, gondolatait. A miniszterelnök a teljes magyar média számára egy megkérdőjelezhetetlen istenség: vannak, akik úgy vélik, áhítatosan csodálni kell, milyen magasan is van ez az emberarcú vezető; mások pedig jobbnak látják, ha kövekkel igyekeznek addig dobálni, amíg csak le nem zuhan végre helyéről ez a megátalkodott jótevő.

A születésnap pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy megmutassuk, kik is vagyunk valójában: az Együtt 2014-et megalapító, aztán a választási szövetségből kiszálló, mégis benne maradó millások például végre egyértelművé tették, hogy tizenéves hülyegyerekként szeretnének bevonulni a történelemkönyvekbe: a jeles alkalomra gyártott dalocskájuk legalábbis egy általános iskolás ötödikes gyerkőc szellemi színvonalán helyezkedik el, olyan elképesztő igazságokra rámutatva, minthogy Orbán akkor lenne jó kormányfő, ha mindenkivel haverkodna és emellett egy hajléktalan meleg cigány lenne (a szolidaritásról bizonyos körök fejében mindig is elképesztő hamis kép élt).

A tehetséges miniszterelnök pedig fölénk magasodik és lesújt – hogy éppen tönkreteszi vagy megmenti-e az életünket, jelen esetben teljesen lényegtelen. A valódi tekintélyekhez viszont semmi köze annak az Orbán Viktornak, akit a Magyar Nemzet hasábjain is olyanokért szokás magasztalni, minthogy jegyzetel, miközben ellenfele szólal fel, vagy hogy kocsival ruccan le vidékre megnézni, hogyan is él az ő népe. Az autoritás egyébként egyáltalán nem egy negatív dolog: csakhogy akiket itt bálványozni szokás, azoknak éppen egy fia valódi tekintélyük nincsen. A patkányként hatalomra jutó és otthon krumplilevest eszegető Kádár János éppúgy nem rendelkezik ilyesmivel (szemben a történelmi pillanatban nem meghátráló Nagy Imrével), mint a középszerű kormányosként az országot egyre nagyobb tragédiákba belevezető Horthy Miklósnak. Szoborba önteni utóbbi két alakot körülbelül azon a színvonalon mozog, mint a Blikket áruló rikkancsot mementóul állítani: nem lepődöm meg egyébként, hogy az igyekvő nímandokat egytől egyig körbeugráló Jobbik Horthyról épp úgy közteret akar, mint Tormay Cécile-ről avagy Nyirő Józsefről. Esetleg a baloldal is példaként akarja mindannyiunk állítani az évszázados szerencsétlent, Károlyi Mihályt. Csoda-e, hogy e tájon Orbán Viktor az egyik politikai oldal megváltója, a másiké pedig a dolgok mostani állását látva Bajnai Gordon, az egyetlen önálló gondolattal nem rendelkező szürke jófiú? (Az egykor jó szándékúnak tűnő ex-LMP-sek még az országot is kitapétázták a nép körében pajkosan mosolygó Bajnaival, te jó ég!)

Akkor szögezzük le: nem attól lesz valakinek tekintélye, hogy egyik nap focistát játszik, másikon kultúrembert, egyszer maffiavezért, máskor Gérard Depardieu, TGM és Roger Scruton jó barátját – ahogy a „remény” és a „korszakváltás” szavak egyre intenzívebb ismételgetése sem tett még senkit igazi autoritássá. Orbán nem diktátor, nem is hadvezér – de Bajnai sem a messiás, még ha ez egyesek számára szokatlanul is hangozhat. Ahogy a színészek legnagyobb hányada is csak sztár, de nem autoritás. Tekintély ugyanakkor Sólyom László, John Lukacs, Göncz Árpád, Esterházy Péter és Tandori Dezső (a jelenlegi politikai vezetők meg talán Schiffer András) – olyan emberek, akik valóban elképesztő életművet tudhatnak magukénak és akiket úgy lehet jobbára kritika nélkül tisztelni, hogy az embernek nem kell közben zavarban lennie, miért is próbál emelvényt ácsolni a tehetségnek és a középszernek.

Másodjára szervezne Adj gázt! néven motoros felvonulást a Magyar Motoros Menet, karöltve (vagy azon belül is) a Nemzeti Érzelmű Motorosokkal: olyan motorbiciklis radikáljobbos fazonokkal, akik már 2006 őszén is motorokkal vonultak Gyurcsány ellen, a Jobbik feltörése óta pedig a párt programjának és elképzeléseinek lelkes támogatói. Bár piros-fehér-zöldre maszkírozzák magukat, valójában egy jól behatárolható rétegről van szó: arról, amelyik a Kuruc.infót tekinti „az igazság kinyilvánítójá”-nak, amely az Árpád-sávos zászlótól tartja magyarnak magát és amely a keresztény magyar erkölcs nevében írja ki ízléstelenül a Magyar Élet Menetével egy napra szervezett felvonulására névként, hogy „Adj gázt!”, majd mossa kezeit, ha valaki ebből a holokausztra és a XX. század egyik legnagyobb tragédiájára asszociál. Mert nemcsak primitívek: cinikusak és hazugok is.

De hagyjuk is most a holokausztot, a zsidóságot, a XX. századot. Nézzük inkább, mivel próbálják ezek a derék hazafiak felhívni Magyarország problémáira a figyelmet: egy fél Budapestet átszelő motoros felvonulással. Mit is szimbolizálnak tulajdonképpen a motorok? Állítólag a szabadságot – tehát azt, hogy tulajdonosa szabadon száguldozhat fel s alá, a szél belekaphat közben bőrdzsekijébe, ő pedig szabadon érezheti magát az univerzum királyának. A motorozás a legöncélúbb, legértelmetlenebb és egyik legkártékonyabb sport: míg az autónak és a tömegközlekedésnek legalább annyi haszna van, hogy az ember gyorsabban eljuthat a segítségével A-ból B-be, addig a nem egy meghatározott úticélt maga elő tűző motorozgatás másra nem jó, minthogy az adott személy megmutathassa a nagyvilágnak, ki is ő valójában – a motoros felvonulás pedig ugyanez csoportjelleget öltve, megspékelve az egészet valami hihetetlen hangzavarral és bűzlő füstréteggel. A motoros szubkultúra tökéletesen lefedi az önmagukat nemzetinek hazudó radikáljobbosok kultúráját is: öncélúak, destruktívak, képmutatóak és hazugok.

Egy motoros felvonulás eleve nem szolgálhatja a magyarság érdekét, hiszen a mi levegőnket szennyezik koncentráltan és előre megfontolt szándékkal, ráadásul a mi beszélgetésünkbe vágnak bele zajkeltésükkel, a mi látóterünket ködösítik el saját öncélú produkciójuknak salakanyagával. Egyszóval: egy motoros menet valóban nagyon precízen kifejezi azt, amit egyesek itt a többi ember napi életterének elgázosításával művelnek. Mindezt most állítólag a magyar föld és a devizahitelesek védelmében teszik: mondani sem kell, mennyit segít a magyar földön amúgy, hogy efféle értelmetlen gépek tapodják sokat szenvedett valóját; a lehetetlen helyzetbe került devizahiteleseknek pedig nyilván jót fog tenni, hogy a jobbikos érzelmű motorosok telefüstölik a várost, főként, ha efféle ízléstelen szóviccekkel még azt is elérik, hogy addig se a devizahitelesek problémájával foglalkozzon a kormány és a közélet, hanem az ő elvtelen humorparádéjukkal. És mit csinálnak ők, látván, hogy valóban felháborodást generáltak? Cinikus mosollyal hadonásznak, hogy de ők nem is úgy gondolták, meg hogy jajj, ez csak egy motoros szakkifejezés – mert ők valóban ennyire hülyének nézik az embereket. Izrael politikájának elutasítójának hazudják magukat, miközben csak ócska antiszemiták, a magyar érdekek védelmét hangoztatják úton-útfélen, miközben csak a a magyar levegőt teszik tönkre saját kis gyermeteg szórakozásukkal.

Felvonulnak zászlókkal, bilétákkal, jelképekkel – mutogatják magukat a fél városnak, arcukon kaján vigyorral:„höhöhö, már megint ránk figyeltek, hát most nézzetek ide, kis bugrisok”. Majd leszállnak, szájuk pedig panaszos sírásra görbül, s valahogy ekként nyervákolnak: „mi, ártatlan magyar emberek”, meg hogy „mi, akiket folyton csak bántanak, nem tűrjük”, meg hogy „büszkén, bátran, délceg szívvel és tüzesen dobogó szívvel”.

És mikor már egész életterünket elgázosították saját ormótlan és kontraproduktív butaságukkal, majd felvonult ellenük a teljes elit, elképesztően túlértékelve eme egész, ízléstelen vircsaftot, nyafka tinilányként elvonulnak a sarokba és nyifegnek, nyühögnek, szepegnek és szüpögnek – az orrukon, „e roppant trombitán”. Igazságosztóknak hiszik magukat, épp, mint azok, kik majdan ellenük kongatják a vészharangot – a magára valamit is adó emberfajta pedig zsörtölődik egy keveset, majd bosszankodva észreveszi, hogy már megint a szellemi rövidnadrágokon való bosszankodásra pazarolta drága idejét – mint aki halkan belelépett.

„És az én fajom? Én nem félhetek a fajomért!? Az én fajom nem szenvedett eleget?!”
/Szabó Dezső/

Magyarnak lenni, ez jelent valami állandó édes-bús állapotot is, a folyamatos bizakodást és a minduntalan megcsalatást, a bizodalmat az egyszerű szavakban és a gyors, fájdalmas kiábrándulást. Kétségkívül ezt az érzületet a mai pártok közül a Jobbik tudta a legegyértelműbben magáévá tenni: ráadásul nem is csak későbbi éveiben, hanem már a 2002-2003-as megalakulásuk során, amikor is ifjúsági mozgalomból párttá (illetve pártszerű jelleget öltő mozgalommá) nőtte ki magát. Ezt az időszakot hűen leképezi a fent látható kisfilm, melyből egyértelműen kiderül: a Jobbik tagjai már a korai években azokból a frusztrált fiatalokból kerültek ki, akik folyamatosan elárulva érezték magukat, akik mindegyre úgy gondolták, ők mindent megtesznek a szolgált ügyért, ám mégsem részesülnek cserébe a jól kiérdemelt megbecsülésből.

Mert milyen is lehetne a lelkülete, a meghatározó jellege egy olyan pártnak, amely a „Viktor! Viktor!” skandálásból növi ki magát, legitimációját pedig egy választás eredményének el nem fogadásából eredezteti? Egyúttal nagyon precíz kép ez a 2002 utáni Fideszről is: a párt talán ott mutatta ki először igazán foga fehérjét, amikor is képtelen voltak elfogadni egy demokratikus megmérettetés végeredményét, újraszámlálásért kiáltott, ám miután a felheccelt fiatalok komolyan is vették a szavait, kihátrált mögülük, mosta kezeit. „Láttam a rendőri brutalitást és ez nagyon kijózanító hatású volt” – meséli Szabó Gábor pártigazgató, aki hozzá is teszi: „Fölbiztatták őket [az Erzsébet hídnál tüntetőket - L.D.], majd magukra hagyták”. Ez pedig valóban már arról a Fideszről árulkodik, amelyik 2002-ben sem volt rest elég komoly vádakat megfogalmazni, ám amikor azokat egyesek tényleg komolyan vették, akkor az egész forradalmasdihoz valahogy már nem fűlött a foga.

Valóban tragikomikus nézni, ahogy a szép, ám hamis szlogenekbe mindenüket beletevő fiatalokkal úgy játszadoznak a körülmények és a magukat komolyan soha nem vevő politikai szereplők, ahogy csak kedvük tartja – borzasztó, hogy a meggondolatlanságra és a heveskedésre mindig hajlamos fiatalságot hamis illúziókba ringatják, majd kegyetlen pofonnal válaszolnak, amikor azok akár ököllel is megvédenék a jól hangzó szólamokat.

Tiszta és a már nem annyira fiatalok esetében kevésbé tiszta tekintetek, ám egy közös mindegyikük esetében: valami dühödt elszántságot, az „és velem mi lesz?” kérdésen való folyamatos rágódást, gyors és egyszerű válaszokba vetett menthetetlen bizalmat mutatnak mind, majd megfogalmazzák ugyanazt a kérdést. „Én már nem is lehetek büszke a magyarságomra?” – amire a válasz fejben soha nem az, hogy „Kit érdekeltek, akkor is az leszek”, hanem – kiábrándultsággal vegyes dühödt pátosszal – valami ehhez hasonló: „Ti elárultatok engem, csapataink mától harcban állnak”. Mert kell az önérzet, kell a sértettség, kell, hogy valakinek igaza legyen – az nem lehet, hogy...

1000 Forint a „Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!” CD – kiáltja Szabó Gábor egy polgári körös rendezvényen, már a 2002-es választások után, és ott van ebben a pillanatban a Jobbik múltja és jelene is: a lelkes asszisztálás valamihez, ami igazából csak jelszavakban létezik, a csalódott útkeresés, a legszentebb érzések árucikké és anyagi-politikai matériává való silányítása. Annál is inkább, mert így folytatja: „Három dal Orbán Viktor hangjával, egy dal Medgyessy Péter öööö-zésével”. Egyszerűség, kiábrándultság, nevetségesség, „csak azért is megmutatom”–jelleg – miféle politikai közösség lehet az, amelyik így kezdi útját, már akkor is mentesen bármiféle valódi szépségtől, a kívülállókra is könnyedén átragadó lelkesültségtől? Érdemes például megnézni a Fidesznek ezt a videóját, még a rendszerváltás idejéből: ha valódi felszabadultság-érzetre és frusztráltságtól mentes pillanatra vagyunk kíváncsiak, akkor erre a közös éneklésre érdemes egy pillantást vetnünk. Mert a Jobbiknál látszatra ugyan egész hasonlót kapunk, ám hiányzik a magabiztosság, az önbizalom, a felszabadultság – hiányzik minden, ami az egészet olyan emberivé tenné.

Mondják manapság, hogy félő, a Fidesz akár koalícióra is lépne a Jobbikkal – ám a másik oldalról már valahogy sosem gondolják végig a dolgokat. Mert a Jobbik, ha legalább tartás van benne, nem valószínű, hogy alá fogja írni a halálos ítéletét – mert tudják, hogy a Fidesz körülbelül mennyire is tartja őket. Árulkodó ez pedig arról a Fideszről is, amely 2002-re már tökéletesen elvesztette fiatalságát, egyúttal végleg beérett: cinikussá, hazuggá és manipulatívvá vált, amelynek azok a hívei estek áldozatul, akik első egyetemista évükben még lelkesen skandálták a „Viktor! Viktor!”-t, ám a diplomaosztóra már rá kellett jönniük, hogy Viktor! Viktor!-nak is csak addig kellenek, amíg asszisztálnak az ő sikeréhez. Így kijelenthetjük, hogy tényleg nem kizárólag az MSZP-SZDSZ érdeme a szélsőjobb megerősödése: bár a mai jobboldal lelkesen takarózik ezzel, érdemes elgondolkoznia azon, mi lett volna, ha a hiszékeny és kissé esetlen híveket ahelyett, hogy amíg csak lehet, hazugságokkal eteti, inkább idejében önmérsékletre és bölcs belátásra inti. 

Ha a közéletet figyelő ember a sok gond közepette egy kis nevetésre vágyik, bátran ajánlom számára a Barikád magazin olvasgatását, mely tulajdonképpen egyenértékű egy másik univerzumba tett kirándulással: a kultúrjobbikosokat általában ugyanis egészen másféle problémák foglalkoztatják, mint a többi földi halandót. E tekintetben irányadó lehet a mára Alfahírré átkeresztelt Barikád-honlap, ahol a szokásos Ordosz műhelyes publicisztikák mintha nem is evilági magyar emberek által íródnának: legalábbis amíg minden normális helyen általában napi történéseket járnak körül húszféle megközelítésből, addig itt megbízhatóan jönnek az őstörténetről és az amerikai külpolitikáról szóló, totálisan irreleváns és senkit nem érdeklő véleménycikkek.

Az újságban mindezt megspékelik egyéb humoreszkekkel, például volt (vagy még mindig van) egy állandó rovatuk Egy LMP-s képzeletbeli naplója címmel, amelyben a szerkesztőségi tagok kiélhetik a frusztrációikat egy náci nagypapa és egy zsidó család történetének felvázolásával. A sztori amúgy annyira rossz és erőltetett, hogy még a Kismalac magazin írói is elborzadnának rajta, ráadásul még a politikailag inkorrekt alpáriság határait is alulról súrolja a szerző: nagyjából valahol ott tanyázik humor tekintetében, mint a Wayans-testvérek, vagy talán még náluk is kicsit lejjebb.

De balgaság is lenne üdítő poénáradatot várni egy olyan újságtól, melynek főszerkesztője az a Pörzse Sándor, aki képes volt a saját nevéből szóviccet gyártó műsor (Pörzsölő) minden egyes adását halál komoly arccal levezényelni. Az értelmetlen kérdések feltevésében nem ingathatta meg semmi: pedig még Pozsonyi Ádám is próbált neki vicceseket mondani a nem normális baloldaliakról, de neki még erre is csak annyi volt körülbelül a reakciója, hogy „ez borzasztó, ez borzasztó”. Említett főszerkesztő úr egyébként hasonló kaliberű kérdések megfogalmazásában jeleskedik, mint például az „És akkor itt idéznek tőled vagy minősítenek?” (Pozsonyinak az őt ekéző fórumról). Pörzse írja a Barikád vezércikkeit is, a legutóbbi számban pedig ismét sikerült az ország éppen aktuális problémái közül a legfontosabbat kiválasztania: a Zagyva-Osztolykán ügyet. A cikk amúgy sajnos nem található meg az interneten, pedig tartalma alapján igencsak érdemes a közfigyelemre.

Az írás onnan indul, hogy Pörzse bekerülése előtt sok pletykát hallott a parlamenti létről: például hogy még mindig két forint a sonkás zsömle, vagy hogy a folyosón a fideszes és az MSZP-s káderek amúgy egész jól elhaverkodnak. Nos, mint utóbb Pörzse megtudta, mindebből egy szó sem igaz: a zsemle is drága és a politikusok sincsenek jóban egymással. Ezek után belekezd valami nyálas nyavalygásba, hogy azért ők jobbikosok mégis próbálnak emberi kapcsolatokat kialakítani, csak hát ennek mindig akadnak kerékkötői, példának okáért a lapjában füves idiótákként lefestett LMP-sek. Most például itt van Osztolykán Ágnes, aki képes volt kiblogolni Zagyva kedélyeskedő beszólását, mely valahogy úgy hangozhatott, hogy „csak mert cigány vagy, én még ledöfnélek”. Na, így körülbelül 16 éves frusztrált focisták csajoznak a chat.hu névtelenségébe burkolózva – illetve Zagyva György Gyula, aki utóbb az egészet megpróbálta Vágó Gáborra fogni, majd kijelentette, hogy mostantól ő is ki fog beszélni mindent.

Utóbbi fordulat nagyon megtetszett Pörzsének is, és egyazon lendülettel megvádolta Osztolykánt, hogy negatív felhanggal ellátva kibeszéli azokat a dolgokat, amelyek amúgy csak arra szolgálnak, hogy a különböző világnézetű képviselők között emberi kapcsolat alakulhasson ki. Zagyva tehát csak barátkozni akart: márpedig jobbikos politikus ezt nem úgy teszi, hogy mondjuk tényleg felajánlja képviselőtársának, hogy hazafuvarozza, hanem egy keresetlen stílusú szexuális ajánlat megtételével. Zagyvával amúgy is sejthető, hogy bajok vannak, hiszen már egy Mandiner-videóban elárulta: egyik kedvenc együttese a Ludditák, kedvenc filmje pedig a Ponyvaregény, amelyek valahogy nem igazán illenek az ő kőkemény nemzeti radikális profiljába. A nyilvánosságra kerülést pedig úgy tűnik, nem pártolja sem ő, sem Pörzse: utóbbi vezércikke végén megnyugtatott mindenkit, hogy ha majd bosszúból nyakon vágja Vágó Gábort (akit állítása szerint amúgy ki kellett volna hívni arcoskodása okán párbajra), azt majd nem fogja a lap hasábjain kifecsegni.

Így Pörzse és Zagyva legalább megajándékozta a közt egy újabb jobbikos koherenciazavarral: a nyilvánosság bizonyos esetekben fennálló teljes elvetésével. A mindig nyíltan a nagybetűs „igazság”-ról szónokló és mások személyiségi jogaival folyton-folyvást a padlót feltörlő jobbikosok ugyanis, ha róluk van szó, képesek olyan hisztit és nyálas rinyálást levágni, mintha nem is felnőtt férfiemberek volnának. Ilyenkor jön elő az ártatlanság vélelmének felhánytorgatása, meg a másik előítéletes megbélyegzésének elutasítása: egy olyan párt képviselőitől, akik mások azonnali elítélésében az elmúlt években behozhatatlan előnyre tettek szert. Jól láthattuk ezt a Jobbegyenes egykori HÖK-ös bloggereinél is, és most világosan kiderült ez Zagyva és Pörzse esetében is. Az igazság pártjának képviselői inkább meghúzódnak a sötétben, és onnan lepleznék le a fél világot: miként az Alfahírre publicisztikákat gyártó Ordosz műhely tagjai is névtelenül rántják le a leplet újra és újra a világbékét fenyegető amerikai külpolitikáról. Íme, a felelősségvállalás felkent papjai.

Lemondta a Békemenet Egyesület és a Civil Összefogás Fórum a március kilencedikére tervezett békemenetet, melyet az MSZP évértékelő gyűlésére érkező Victor Ponta, illetve a szocialista párt ellen kívántak tartani. Mint mondják, jelzést kaptak a titkosszolgálatoktól, hogy a szándékoltan „békés, méltóságteljes” rendezvényt szervezett csoportban érkező provokátorok kívánják megzavarni. Mint Fricz Tamás a Magyar Nemzettel közölte, ők ezt így nem tudják bevállalni.

Az önmérséklet dicséretes, bár már a legutóbbi hasonló esetnél is illett volna elhatárolódni és csendben otthon maradni. A „Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!” molinót kifüggesztő provokátorok ugyanis nyilván nem a békemenet szervezői által gyakran hangsúlyozott „békés, méltóságteljes” jelleghez járultak hozzá, de még csak nem is azt segítették elő, hogy a demonstrálók jogos követelései ne legyenek háttérbe szorítva. Legalábbis a békét az említett provokáció nem igazán segíthette elő, márpedig a felvonulás már a nevében is jelzi, hogy ők a békéért vonulnak, hiszen. A névadás persze ezen túlmenően is zseniális, hiszen ki tudta volna ötletesebben vegyíteni a hippidzsemborik hangulatát és a bolsevista-szervilis, a Pártért kiálló jelleget, mely két jellemzőről csak első blikkre hihetjük, hogy olyannyira távol állnak egymástól. 

A tüntetés lemondása viszont érdekes, elvégre is az hangsúlyozottan Victor Ponta román kormányfő ellen történt volna, így nyilván a jelenleg nem éppen rózsás helyzetben lévő erdélyi magyarság mellett is kiálltak volna, ám mégsem. Ellenben az erdélyi magyarság körében még szemben álló politikai felek is képesek voltak arra, hogy megbékéljenek egymással egy vasárnapi autonómiatüntetés kedvéért, melyet Marosvásárhelyen fognak tartani. Itthon, úgy tűnik, az érdeklődőknek be kell érniük a Jobbik szombati tüntetésével, melyen olyan „hiteles” és „szimpatikus” arcok fognak felszólalni, mint Szávay István és Gaudi-Nagy Tamás. Nagyon úgy tűnik, azt nem tervezik megzavarni szervezett provokátorok, de az is lehet, hogy csak a jobbikosok nem törődnek ezzel. A marosvásárhelyi autonómiatüntetés szintén nem került még lemondásra, így lehetséges, hogy mind a szombati jobbikos, mind a vasárnapi erdélyi tüntetés botrányba fog majd fulladni. De vajon kik lesznek a provokátorok? Ponta-párti román békemenetelők? A Hallgatói Hálózat hazaáruló ifjai? A bosszúszomjas éhségmenetesek? Esetleg Soros György és Bajnai Gordon? Ez egyelőre rejtély, maga Fricz Tamás sem tudja, pedig ő igazán ott van a tűz közelében.

Bár semmi okunk nincs arra, hogy ne higgyünk a mindig őszinte, elvei mellett karakánul kiálló békemeneteseknek, azért nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy a Fidesz nagyon hallgat az ügyben, a részvételt pedig semmiféle tüntetésen nem tervezi a párt. Nem szép dolog efféle elméleteket gyártani, de azért nagyon gyanús, hogy a kormánypártoknak nem tett volna túl jót, ha menetük demonstrációval fogadja az érkező román kormányfőt. Meg aztán az sem igazán elképzelhetetlen, hogy Ponta és Orbán is összefut majd, ha már. Legalábbis az elég furcsán venné ki magát, hogy itt van egy másik állam kormányfője, és a miniszterelnökkel még csak nem is találkozik.

Akár így, akár úgy, a békemenet szervezői most tényleg bebizonyították, hogy nevetséges pojácák mindannyian, akiknek az erdélyi magyarság melletti kiállásnál efféle dolgok jelennek meg fontosabb szempontokként. Provokátorok a tüntetésen? Na és? A melegfelvonulást minden évben ellentüntetők fogadják, a homoszexualitásukat felvállalók pedig komoly kockázatot vállalnak jelenlétükkel, mégsem hátrálnak meg, mivel fontos számukra az ügy, amit képviselnek. Belgrádban minden évben heves összecsapások kísérik az eseményt,  és utóbb már azt is eredményként lehet elkönyvelni, hogy halálos áldozatokat nem követel az esemény. De mégsem hagynak fel a tiltakozással, az utcára vonulással: tudják, hogy ha most meghátrálnak, akkor később sem fognak tudni semmit elérni.

Jelenleg úgy áll, hogy a kormány mellett kiálló álcivileknek vagy a pártos lendület, vagy a saját testi épségük fontosabb, mint az erdélyi magyarság ügye. Pedig tiltakozni éppen van miért: a magyar nyelvű orvosképzés ellehetetlenítése, a prefektusok etnikai alapú eltávolítása, a magyarellenes megnyilvánulások mind-mind azt mutatják, hogy bizony Victor Ponta kormánya nem épp pozitívan áll az ottani magyarsághoz. És igaza van Stumpf Andrásnak is abban, hogy Mesterházy és az MSZP is elég szégyenteljesen viszonyul a kérdéshez: miközben ugye nálunk is politikai oldalakon átívelő egységnek kellene kialakulnia a romániai magyarság ügyének fontosságában. Persze, a Jobbik ellen könnyű közösen fellépni, de úgy tűnik, a valóban fontos kérdések tekintetében a felek nem igazán kívánják megerőltetni magukat.

De a szocialisták legalább képesek azt hazudni, hogy nincs is olyan nagy baj odaát. Ők legalább úgy tesznek, mintha tényleg nem lenne miért demonstrálni Ponta ellen. A békemenetesek viszont nagy hangon hirdetnek valamit, ami mellett aztán inkább mégsem állnak ki, egyéb okokra hivatkozva. Ha a Fidesz parancsolt rájuk, az is szomorú, de legalább nem meglepő: megszokhattuk már Magyarországon, hogy egyesek mindennél előbbre helyezik a pártosságot, és annak függvényében nyilvánítanak véleményt tandíjról, alkotmányozásról, hallgatói szerződésről, választási feliratkozásról, Sólyom Lászlóról, bármiről és bárkiről. 

De ha Friczék nem túl hihető indokai az igazak, az sem túl pozitív rájuk nézvést. Azt mindenesetre elmondhatják majd magukról, hogy a melegfelvonulás résztvevői is verik őket bátorságban. Bayer meg kulloghat Marosvásárhelyre, ha éppen onnan ki nem dobják őt.

Az RTL Klub, a HírTV, Puskás Ferencné és Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse után várom, hogy a „londoni pizzafutár” és a „berlini takarítónő” is elhatárolódjon nevének az MSZP általi kampánycélú felhasználásától, de már az Arc 2012 plakátkiállítás készítői is tervezhetik közlemény kiadását az MSZP ellen. Szerencsétlenektől eddig csak azok nem határolódtak el, akikkel a videóban elmondatták a kampányszöveget, de még talán ezt sem érdemes elkiabálni, tiltakozott már millás kampány kapcsán is KDNP-s politikus lánya, akinek képével a civil szervezet saját tüntetését hirdette.

Igazából kár itt mindenféle személyiségi jogokra meg szerzői jogsértésre hivatkozni: politikai jellegű a felháborodás-hullám, amelynek mostanra sikerült egészen nevetséges színezetet öltenie. Puskás Ferenc özvegye azért a „gátlástalan politikai eszközök” jelzős szerkezetet mindenképpen hanyagolhatta volna, legalábbis a „tehetséges, szabadságszerető Puskás Ferenc” megnevezés nekem valahogy nem az előbbit juttatja eszembe. De hát felháborodni mindenkinek van joga, ő is gondolhatja, hogy az MSZP-nek nincs joga a szájára vennie a férje nevét, még oka is lehet rá bőven. Mondjuk én akkor már hiányolom a Márai Sándornak nevezett Ottlik Géza jogutódjának felháborodását is, amiért Orbán Viktor kampánycélokra használta fel a nevét; de Ronald Reagan örökösei sem háborodtak fel sajnos a volt elnök pontatlan idézéséért. 

Az igazán szomorú nem is az az MSZP kampányfilmjében, hogy neveket említettek benne, vagy hogy híradókat mutattak be, hanem az utcai plakátokon már korábban mindenki arcába tolt negatív kampányhadjárat, mellyel ugyanolyan előszeretettel él a Fideszhez közeli Civil Összefogás Fórum, de a megszorításokat hirdető Jobbik is. Ahogy Tokfalvi is rámutat: nem mondanak semmi újat, nem állítanak semmit magukról, nem beszélnek arról, mit hogyan csinálnának másképp. Sem előző nyolc évükhöz, sem a Fideszhez képest. Ahogy a Fidesz egykor, úgy az MSZP is csak populista és demagóg agitációra képes, illetve Magyarországnak és annak jövőjének (valóban gátlástalan) kampánycélú felhasználására.

Mert nekik csak az a fontos, hogy hatalomra kerüljenek – miként a Fidesznek is az volt, és jelenleg sem sikerült meggyőzniük az ellenkezőjéről. Ahogy az MSZP bevállalja a mindenkivel való összefogást (Munkáspárt, DK, teljesen mindegy), úgy a Fidesz is hajlandó szinte mindent beáldozni (devizatartalékok, felsőoktatás), csak a rezsicsökkentés meglegyen, csak a nyugdíjak őrizzék reálértéküket. Hogy a 2014-es győzelmet semmi ne veszélyeztethesse.

Semmiféle felelősségérzet, semmiféle szándék a jobbításra nem szorult beléjük: azt mondják éppen, amit gondolnak, hogy mondaniuk kell, és ezen úgy tűnik, a továbbiakban sem lesznek hajlandóak változtatni. A másik féllel tudnak csak kampányolni, mert tudják, hogy ők nem lennének elég meggyőzőek a sikerhez. Mert nincs elfogadható, jól átgondolt és tisztességes ajánlatuk Magyarország számára. Ahogy a Fidesz propagandistáinak sincs: ők csak szeretnék jól az eszébe vésni mindenkinek, hogy csak rossz és még rosszabb közül választhatnak. Ahogy az MSZP, úgy a békemenet szervezői is azt üzenték plakátjaikkal, kampányukkal: nincsen remény számotokra.

Márpedig Magyarország akkor is növekedni, épülni fog a jövőben. Hogy a Fidesz és az MSZP akkor már sehol sem lesz, az nem véletlen.

S. János nem szereti, ha beszélnek róla. Ez azért van, mert ő egy érzékeny ember. Amikor legutóbb szóba hozták, az például odáig vezetett, hogy inkább ott hagyta tanársegédi állását. Pedig még csak nem is vonatkoztattak rá semmilyen új információt, pusztán érdekességképpen megemlítették őt, mint olyasvalakit, akire illenek az éppen egymással kapcsolatba hozott tulajdonságok. Amikor ugyanis közös hír szól egy parlamenti pártról és egy egyetemi HÖK-ről, akkor nem szokatlan, hogy megemlítik azokat, akik ezen egymástól távol eső csoportoknak valamilyen furcsa okból egyaránt tagjai. S. János baráti köre szerint ez probléma, ugyanis senkinek nem volna szabad egyszerre tudnia ezen tulajdonságokról. Vagy ha már mégis, akkor tilos róluk nagy nyilvánosság előtt beszélni. Ahogy B. János is két világot emlegetett blogbejegyzésében, úgy most is erről lehet szó: van a Jobbik-világ és van a HÖK-világ. Egyesek mindkettőben felbukkannak, ugyanakkor a "harmadik világ"-beli szegényeknek, akiknek se pénz, se pozíció nem jutott, nem volna szabad tudnia ezek kettős életéről. Ha valamiért az egyik világból nagy számban mennek át a másikba, akkor sem.

Állítólag. Legalábbis B. Gábor blogger szerint, aki állítólag az ELTE BTK HÖK tagja volt, állítólag dolgozott a Barikádnál is, és állítólag a Jobbegyenesre írogat. Mindezek a tények semmit sem jelentenek. Ahogy S. János is állítólag az ELTE BTK HÖK alelnöke volt, állítólag a Jobbik erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, állítólag a Magyar Tavasz Mozgalom elnöke és állítólag a Jobbik volt ifjúságpolitikai kabinetvezetője. Mindezidáig pedig állítólag az ELTE tanársegédje volt, legalábbis amíg nem kezdeményezte felmentését, miután bizonyos közéleti portálok egymás után felsorolták egykori és jelenlegi titulusait.

S. János ugyanis, mint már mondtam, nem szereti, ha beszélnek róla. Az előbbi állítólagos pozíciók mellett ő ugyanis bizonyosan magánszemélynek tartja magát. Ha ugyanis közszereplő lenne, akkor nyilván nem írna olyat az ATV-nek, hogy beperli őket, ha csak szóba is hozzák a nevét. Továbbá: a nyilvános Facebook-adatlapján sem píeszelné, hogy senki ne ossza tovább azt a bejegyzését, amit mindenki számára láthatóvá tett. S. Jánosról, mint önkormányzati képviselőről, nem szabad beszélni. Nem azért, mert nincs olyan hír, aminek kapcsán lehetne: jóval inkább azért, mert ő hírbe hozhatatlan. Akarhatnék például arról írni, hogy milyen szépen eltüntették a szentkoronás graffitiket az erzsébetvárosi utcákról, de mindhiába. Javasolnám akár olvasásra is a kultúra napjára írott széljegyzetét, lévén elég jó kis bejegyzésről van szó, de inkább nem teszem. Még a végén S. János magánszemély sérelmezné a dolgot.

Mindenesetre azt érdemes leszögezni, hogy ma S. János képviseli az erő politikáját. Ami, a jelek szerint nem éppen tartást, méltóságot és sérthetetlenséget takar. „A víz szalad, a kő marad” – írta Wass Albert versében, nyilván nem S. Jánosra, mert miután a nevét egyes pozícióival leírták, már ő is szalad. Na, nem az erős párttól messze, dehogy. Nyilván úgy gondolja, hogy rajta keresztül csak a Kart lehet támadni, a Pártot már nem is. Ami nyilván érdekes kérdéseket felvet a Párttal kapcsolatban, de valljuk be, sok újdonságot nem.

A Pártnál az erő legalábbis jobbára csak a kőkemény holokausztozásban és a sziklaszilárd butaságban szokott megnyilvánulni. Mert számukra elképzelhetetlen, hogy ugyanolyan fájdalmas tragédia legyen a holokauszt, Kolima, Recsk vagy Trianon tragédiája. Mert számukra csak a fekete-fehér világkép létezik, az emberek felosztása liberális-nemzeti jelzők alapján, a másik fél leplezetlen elutasítása. Itt az erő csak gárdákban és polgárőrségekben van jelen, mert önmagukban ugyanúgy félnek, ugyanúgy rettegik a holnapot és a többi embert.

Ez pedig a gyengék, a frusztráltak ereje.

Nem új információ, hogy az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata évek óta a Jobbikba való ugródeszkaként (is) funkcionál. A másokat előszeretettel álcivilkedéssel és pártos hevülettel vádoló párt mára jó pár fronton megsokszorozta magát: mivel eszmeisége önmagában jelenleg nem életképes, ezért maga futtat vagy támogat megannyi kis sejtet, melyek a nemzeti radikalizmus álarcát öltve terjesztik a Jobbik nézeteit, vagy csak azt eltagadni nem tudván (mert hát melyik ember tudja munkája során teljesen kiiktatni személyes meggyőződését?), ápolják a szélsőjobb nemes hagyományait munkájuk során. Így lehetséges, hogy mára a Barikád honlapja is nemhogy a Jobbiktól, de magától a Barikádtól is függetlenként működő sajtótermékként próbál üzemelni, hogy az N1TV a JobbikTV mellett terjeszti az igét, és hogy a Vona Gábor által évértékelőjén életre hívott Magyar Tavasz Mozgalom is pártokon felülállónak próbálja beállítani magát.

Hogy Szávay István a Jobbikot képviseli, az mára tény, de Ribling Tamás egykori kolHÖK-elnök és Garbai Ádám BTK HÖK-elnök tagadta, hogy a Jobbikhoz közük lenne. Hogy például Ribling a Magyar Tavasz Mozgalom és a Jobbegyenes Facebook-oldalának követője, az más, az nyilván „magánéleti kötődés”. Hogy a HÖK-ösök jó része ilyen kötődésekkel rendelkezik, esetleg később nyíltan is a Jobbik mellett fog kampányolni, az is természetesen puszta véletlen. Van ilyen – mondják ők, épp azzal a mentalitással, amit jobbikos körökben szokás a valóság eltagadásának és képmutató cinizmusnak nevezni. „Életidegen és elmebeteg politikai korrektség” – harsogják azok, akik ugyanúgy hajlamosak arra az elképesztő cinizmusra és megjátszásra, melyet oly gyakran felrónak ellenfeleiknek.

Most arról szólnak a hírek, hogy az ELTE BTK HÖK tagjai állítólag személyiségjegyeik alapján listázták a gólyatáborokban felbukkanó új hallgatókat. „Koliba nem vesszük fel”, „Pistának jó lesz”, „liberó buzigyerek”, „szívós alternatív köcsög”, „basznivaló egyiptológus”, „egészséges világlátású klassz csaj”. Utóbbi két jellemzés például kiválóan mutat egymás mellett, hűen tükrözi a jobbikos fiatalok rendkívül koherens és tiszta világképét, faszpumpástól, egyebestől. Az érintettek tagadnak, szerintük bárki hozzáférhetett a HÖK adatbázisához és beleirkálhatott abba. Nem az ő felelősségük – hogy esetleg a magánéletben teljesen egyetértenek a leírtakkal, az már a véletlen műve. Gondolkodó emberek, olyan véleményt alakítanak ki, amilyet csak akarnak, nem igaz?

De talán érdemes lenne mindennapos gyakorlattá alakítani az oly sokszor felemlegetett őszinteséget és egyértelműséget – Jobbikon belül, azt támogatván vagy a párt mellett csak lélekben kiállván, a barikád jól ismert oldalának mind a kétszázhatvanhárom pontján. Például felhagyhatnának annak bizonygatásával, hogy alapvetően semmi bajuk egyes emberek származásával – mikor láthatóan van. A hírek szerint a gólyákról is külön rubrikában listázták a vélt vagy valós zsidó származást. Aztán a számtalan megbélyegző és cselekedetektől egyértelműen független jelzőkkel való billogozás tényét sem kéne tagadni: ami jólesik, az jólesik, nyilván egyszerűbb ez bármiféle értelmes kritika megfogalmazásánál.

A fiatalok ugyanis inkább hajlamosak arra a felületes, egybites gondolkodásra, amely hajlik a legegyszerűbb, demagóg és populista üzenetek befogadására. Nem csoda hát, hogy felmérések szerint a Jobbik a legnépszerűbb párt az egyetemisták körében. A Hungarica és a Romantikus Erőszak üzenetét nyilván sokkal könnyebb megérteni, mint Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes verseit: nem csoda, ha politikailag-kulturálisan sokak számára vonzó ajánlat az ún. nemzeti radikalizmus, mely „egyenruhát, egyenfrizurát, egyenvéleményt kínál - és mindehhez a valahova tartozás érzését is” – ahogy Techet Péter is írta 2010-ben. Ahogy könnyebb valakiről kijelenteni, hogy „alternatív libsi köcsög”, mint megismerni és valamennyire megérteni őt. Nem kell ezt tagadni, minden egyes ember hasonló előítéletekkel operál – csak az a szomorú, hogy vannak, akik büszkék is erre, és nem képesek túllépni rajta. Márpedig ha akad is egy párt, egy mozgalom, egy klub, amely ezen viselkedésminták helyességét és igazságát szajkózza, akkor nyilván az erre fogékonyak gyorsan el is köteleződnek a társaság mellett. Ha pedig Vona Gábor azt hirdeti saját nézetei kapcsán, hogy „az igazság szabaddá tesz”, akkor sokan lesznek hajlamosak felvállalni nem túl cizellált és összetett gondolataikat, mondván, ők csak az igazságra világítanak rá. Mint az a középiskolás kisfiú/kislány, aki szereti hangoztatni végtelen őszinteségét, és ennek jegyében rendkívül primitív stílusban leszólni társait.

Hogy ezek után ők beszélnek a hallgatók jogairól és az oly kívánatos rendről? Nem csoda: ha egyeseknek a fejében ekkora zavar van, akkor nyilván legalább környezetük tekintetében szeretnék ellensúlyozni a belső frusztráltságot. Lelkük rajta.

Frissítés: Bár fentebb nem említettem, de természetesen, ha mindez igaznak bizonyul, akkor az sokkal súlyosabb annál, minthogy pár nem túl intelligens HÖK-vezető gonosz dolgokat irkál hallgatótársairól. Felmerül ugyanis annak gyanúja, hogy az információkkal vissza is éltek, esetleg ezek alapján nem engedtek valakit kollégiumba. Ami már nem pusztán ízlésbeli-erkölcsi kérdéseket vet fel. Péterfalvi Attila pedig az emberi méltóság megsértésének gyanúját vetette fel – bár kétségkívül a hatalommal való visszaélés vádja súlyosabb. Már ha valóban a HÖK tagjaitól származnak az említett megjegyzések.

„Ha gyilkolsz, ha erőszakoskodsz, akkor az egész pereputtynak ugrott a segély, apukám, ha cigány vagy, ha magyar”  – jelentette ki évértékelőjén Vona Gábor, majd a pártja nem sokkal később be is nyújtotta népszavazási kezdeményezését. Eszerint megvonnák a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, a rendszeres szociális segélyt és az átmeneti segélyt attól, akinek a vele egy háztartásban élő, 18. életévét be nem töltött gyermeke  „jogerősen megállapítottan emberölést, testi sértést, hivatalos személy elleni erőszakot, rablást, zsarolást, vagy önbíráskodást követett el”. A kezdeményezés hivatalos indoka a következő: ha nem tudtad megnevelni a gyermeked, nem kaphatsz a közösből, „ha cigány vagy, ha magyar”, míg a kérdés mögött meghúzódó nyilvánvaló feltételezés szerint vannak a „dologtalan cigányok”, akiknek kiskorú gyermekei eddig rettegésben tartották a környezetüket. Na de ezután nem fogják, mert a szülő számára ott lesz a fenyegető következmény: ha a kölyök rajoskodik, „ugrott a segély!”

A Jobbikra jellemző nem túlságosan átgondolt javaslatról van szó, mely a problémát valamennyire ugyan észleli, de átfogó és előremutató választ rá nem képes nyújtani, csak a szokásos segéllyel való fenyegetőzést veszi megint elő. A gyermek helyes nevelése ugyanis nem csak akkor kellene kötelező jellegű legyen, ha a szülőnek nincs munkája, és nyilván éppen amiatt is erőszakossá és bűnözővé válhat egy tinédzser, hogy a szülők reggeltől estig a munkájukba vannak temetkezve, és az ő nevelésére egyáltalán nem fordítanak figyelmet. De való igaz, hogy az egész nap otthon lévő, esténként a kocsmában duhajkodó szülők sem mutatnak túl jó példát gyermeküknek: azonban nem lehet törvényileg szabályozva csak az ő esetükre korlátozni a gyereknevelés fontosságának hangsúlyozását.

Ellenben a kérdésfeltevés jó, és érdemes lenne elgondolkodni azon, miként lehetne a szellemileg szegényes szociokulturális közegben nevelkedő, jórészt roma gyermekeket a helyes irányba terelni. Valószínűleg érdemesebb lenne elgondolkodni a gyámhatóság erősítésén, a visszaeső vagy beilleszkedni nem tudó kiskorúak rossz környezetből való kiszakításának lehetőségén. Ha például a másodikos Ferike folyamatosan zavarja a tanórát, társait terrorizálja, satöbbi, akkor az édesapa fenyegető látogatása után a tanárnak adott esetben kötelező legyen hívnia a gyámhatóságot, és ne húzhassa meg magát gyáván az egész tantestület attól félvén, hogy Ferike apukája valóban rájuk gyújtja az épületet. A rossz szociális közegből érkező gyermekek ugyanis már hét-nyolc évesen is elég látványosan megmutatják, kik is ők, csakhogy míg szüleik gyakran direkte bátorítják őket az ilyen viselkedésre, addig a problémáról tudó szomszédok, tanárok, ismerősök sem szeretnének beavatkozni család életébe, eléggé helytelenül, teszem hozzá. Azt viszont lehetne törvényileg is támogatni, kötelezővé tenni, hogy a bajokról tudóknak ilyenkor ne kelljen félve meghúzniuk magukat, hanem igenis tehessenek, tegyenek róla, hogy a hatóságok értesüljenek a problémáról, és minden esetben járjanak el, adott esetben szakítsák ki a gyermekeket a problémás környezetből. Persze, ez sem mindig üdvözítő megoldás: mindenki tudja, hogy a nevelőotthonban felnövekvőkre sem fordítanak kellő figyelmet, maguk sem hagyják irányítani őket, szóval a kérdés nehezebb, mint elsőre gondolnánk.

Persze, a Jobbik kezdeményezését is lehet támogatni, csak éppen a probléma nem ennyi, nem csak ennyi, a javaslat pedig csak tüneti kezelésnek látszik, legalábbis első benyomás alapján. Azontúl a nevelés sem csak hasonló esetek után kérendő számon, és bizony ugyanúgy igaz, hogy egy húsz éves gyilkosra szintén nem lett elég figyelem fordítva, még ha ő már nem is minősül fiatalkorúnak. A Jobbik viszont szeretné elhitetni, hogy ők rendelkeznek az egyetlen valamirevaló romastratégiával: ám efféle, a problémát magát újratermelő, légből kapott ötletekkel bizony elég kétségessé teszik a problémafelvetés után adott válaszok szakszerűségét, hatékonyságát. Ha pedig azt halljuk, hogy a cigányok munkába állása épp olyan problémás számukra, mint a kulturális felemelésükre tett kísérlet, akkor kijelenthetjük: a Jobbik még mindig csak arra képes, hogy nagy hangon „Igenis van cigánybűnözés!”-t skandáltasson híveivel, miközben a szükséges válaszok megadása terén épp olyan tanácstalan, mint bárki más.

"A baloldal hagyja abba a gyűlöletkampányt!", "Mesterházy ne folytasson gyűlöletkampányt Veszprémben!", "Magyarország nem kér a gyűlöletkampányból". Néhány cím a Fidesz legutóbbi sajtóközleményeiből, melyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a jelenlegi kormánypárt embereiben Ron Werber visszatérésével valami végleg eltörött. Nem véletlenül: az MSZP kampányfelelőse 2002-ben győzelemhez segítette a baloldali pártot, és sejthető módon jövőre is azon fog dolgozni, hogy tizenegy évvel ezelőtti teljesítményét megismételje. Ezért hát a Fidesz-KDNP, karöltve néhány jobboldali napilappal, bőszen werberezik már jó pár hete: az MSZP minden egyes megnyilvánulása werberi mocskoskodássá nyilváníttatik, míg Mesterházy napi szokásos kutyasétáltatása is gyűlöletmenetté avanzsálódik. Ez pedig nem másnak a következménye, mint a Fidesz "jóval nyitottabb és konszolidáltabb kommunikációjának": Kocsis Máté szerint ugyanis ennek megvalósítása jelenleg az ő feladata – és hát, lássuk be, az "MSZP a gyilkosok pártjára állt”-féle közleménnyel ezt a fajta politizálást kitűnően meg is alapozta.

És már meg is érkezett az MSZP gyűlöletkampányának legújabb gyöngyszeme, a Matolcsy György és Hoffmann Rózsa teljesítményét firtató plakátrengeteg, aminek az előállításához ugyanakkor elképesztő mértékű pénzkidobás volt Izraelből szakembert rendelni: azt a legutolsó szerencsétlen gyűlölethajléktalan is tudja ugyanis, hogy kik a Fidesz leggázabb arcai; a kísérő szövegeket pedig akármelyik kommunikáció szakos gyűlöletegyetemista ki tudta volna ötölni két piacképtelen előadása között.

Azért nem érdemes viszont azt sem elfelejteni, hogy a gyűlöletpárt kampányával közel azonos színvonalon folyt nem is olyan régen a gyűlöletmenet propagandistáinak politológusainak werber-i sugallatú hadjárata, melynek keretében az égből potyogó cigánygyerekeknek is igyekeztek jól a fejébe vésni, hogy Bajnai Gordon korábban Gyurcsány Ferenccel pajtáskodott; márpedig az őszödi politikus mellett még a saját macskája is hiteltelenné válik, nemhogy a fejlesztési minisztere, aki aztán válságmenedzserként is próbált baloldalinak feltüntetett konzervatív gazdaságpolitikát művelni.

És akkor említtessék már meg a Jobbik nevű harmadik erő halovány gyűlöletpróbálkozása is: mentségükre legyen mondva, nincs még nagy gyakorlatuk negatív kampányolásban, de arra azért már szerencsére ők is rájöttek, hogy nem érdemes önmagukat helyezni hirdetésük középpontjába. Nehogy még a végén számon lehessen kérni bármit is rajtuk. A megszorítást mindenki utálja, ennyi elég is, és a másik két oldal ilyetén összekapcsolásával a pólusképzés megideologizálása is le van tudva rögvest.

Ennyit tudnak, ennyire képesek ma a politikai élet főszereplői, avagy: így kommunikáltok ti. Ron Werber, gyűlölet, hazugság, ország tönkretevői, megszorítás; legyen csak minél egyszerűbb, értse meg az utolsó idióta is: ilyenekre van ugyanis szüksége a kétosztatúságba belemerevedett nevetséges figuráknak és az állítólag új lendületet képviselő fiatal fazonoknak egyaránt.

Ebből nemhogy egyszer, de már untig elég volt.

"Lapos köveket az ember fölfordít a pincében, és ilyen arcú lények másznak ki alóla" – jellemezte Bayer Zsolt Zagyva György Gyula jobbikos képviselőt, máskor meg efféle kérdésfeltevéssel izgatta a nagyérdeműt: "valaki mesélje már el végre, mi az a Juhász Péter?". Mert a Magyar Hírlap publicistájának ilyen a stílusa. Ha valaki nem tetszik neki, abból rögtön már valami lesz. Függetlenül attól, hogy jogos-e voltaképpen a kritikája, avagy sem. Jelen esetben éppenséggel az.

És most, hogy mind alaposan kibayerzsoltoztuk magunkat, vesztegessünk némi szót arra a kérdésre is, amit a politikai korrektség langymeleg oltalmában igyekszünk magunktól afféle szemtelen légyként elhessegetni, olyan jóval fontosabb problémákra terelve a szót, minthogy mit is ír egy publicista az ő körülbelül tizenötezres olvasótáborának.

Merthogy az ember fia, ha végig megy éjszaka egy kihalt utcán, azért mégsem Bayer Zsolttól fog rettegni. És nem is úgy ánblokk a részegektől, francba már a fantazmagóriákkal.
Bizony, ez előítélet – ami ugyanakkor nem egyenlő a rasszizmussal. Máskülönben ugyanúgy reszketnénk a minket megközelítő "raj babák" és cigány jósnők tekintetét. Persze sokszor róluk sem vagyunk a legjobb véleménnyel, ami az előítéletnek már egy jóval öncélúbb és szégyenletesebb fajtája, de most ezt hagyjuk is.

Beszéljünk inkább a nagyon is hasznos, sokszor életmentőnek bizonyuló előítéletről, mely leginkább oláh cigányok csoportos megjelenésekor fog el minket. Az erőszakosság, a gyávaság (késsel és megannyi testvérrel, ugyebár) és az érzéketlenség rájuk jellemző a leginkább, ugyanakkor sikeresen terjeszti ki a szégyent az egész kisebbségre is.

És mondhat Vona Gábor bármit is a földkérdésről, a vízkészletről és hasonló dolgokról: ha a nemcigányok jókora tömege nem félne elképesztő módon a cigányoktól, akkor ma a Jobbik egy két százalékos törpepárt lenne, nem több. Nem érezzük magunkat biztonságban, ez a helyzet. Ki a lakásába zárkózva, ki gárdamellényt öltve. Ki otthonában lapulva, ki bátorságot színlelve. Vagy éppen utóbbit valóban megélve – bajtársakkal körülvéve, erőfölényt kieszközölve, ahogy teszik azt egyesek, kiválóan lemásolva az ellenoldal taktikáját.

Lehet nem tudomást venni az egyértelműről, vagy légből kapott tanulmányokra hivatkozva letagadni az egészet és alakzatban masírozással riogatni, attól még a borsodi öregasszony ugyanúgy a borotvált fejű roma sráctól fog félni, nem pedig a markos árpádsávos legénytől. És elhatárolódni sem Gyöngyösi Mártontól fog, hanem jó vastag kerítéssel az éjszakai rémálmokat biztosító garázda személyektől.

Bizonyos értelemben már rég eljött, más tekintetben a nyakunkon Spiró György Feleségversenyének világa – egy kis cigány-magyar viszály után bátran szavazhatunk esemesben, ki is legyen Magyarország legnépszerűbb arca.
Közben Setét Jenő társadalomról, közösségről és felelősségről értekezik, úgyhogy úgy illenék, hogy ezeket a fogalmakat kérjük végre számon a roma kisebbség tagjain is. Hogy végre ne individualista érvekkel mentegetőzve tárja szét mindenki a karjait, hogy itt csak egy gyilkosról és egy támadóról van szó. Mert ha a Bayer Zsolttól való elhatárolódásra jogosan szólítjuk fel a Fidesz tagjait, akkor még hitelesebb alapállásból követeljük ezt meg a cigány kisebbség képviselőitől is. És ilyenkor, könyörgöm, ne jöjjünk olyannal, hogy "nincs egységes cigányság", mert persze, hogy nincs, ugyanakkor ha van képviselete, akkor csak egy közösséget igyekszik alkotni, nem igaz?!

A közösségi felelősségtudat természetesen nem azonos a kollektív bűnösséggel – nyilván nem is kell felelnie mások tettéért senkinek, tartozzanak bármilyen egyazon közösségbe is a bűn elkövetőjével. Ugyanakkor mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk a hozzánk hasonlókra ráégett cselekedetekért – és kötelességünk súlyos esetben hangot is adni mélységes felháborodásunknak. Ahogy megtette azt most Navracsics Tibor (bár úgy, hogy nem is olvasta a cikket), és ahogy megtette sokszor Forgács István és Rostás Árpád is. Csak így lehetséges ugyanis valamiféle tisztulás – ha nem is ismerjük be se közösségünk, se mások előtt, hogy mi a probléma, és mivel szemben nem jár semmiféle felmentés, akkor megette a fene az egészet.

Így most, jobboldaliként én is kijelentem, hogy nem vállalok közösséget Bayer Zsolt alpári és ízléstelen megnyilvánulásaival, és nem tartom elfogadhatónak, hogy valaki attól legyen konzervatív, hogy folyamatosan fröcsög és gyalázkodik.
De azt azért érdemes lenne mindenkinek végiggondolnia, melyik is a nagyobb probléma: az agresszivitás és a valóban állatias jellegű, ösztönből való gyilkolás, vagy egy bunkó publicisztika?
Ha ez megvolt, akkor pedig bátran fejezze be a Navracsics Tiborra való mutogatást, kedves Setét Jenő!

"Nézem ezeket az "egyeztetéseket". Izgi, hogy szinte minden résztvevő az MSZP kennelből jön, sőt, néha egész "családias" a hangulat... ;)" – írta Szanyi Tibor a demokratikusnak nevezett ellenzék első, közjogi kérdésekről való tárgyalása után, ahol a felek megegyeztek abban, hogy talán új alkotmányra is szükség lesz 2014 után. Vagy csak néhány alkotmánymódosításra, attól függ. De ha lesz kétharmad, akkor is a Fidesszel egyeztetve fog történni minden. Világos, így tervezte a jelenlegi kormányszövetség is hatalomra kerülése után. "Én alkotmányozok, te rábólintasz". Máskülönben minek a kétharmad? Ami pedig lesz – mondta Juhász Péter Milla-aktivista (és egyszemélyes vezérkar), a szokásosnál talán valamivel kevésbé befeszült arccal. "Optimistább vagyok az átlagnál", mosolygott rá Kálmán Olgára, a nézőre is átragadó lelkesedést pedig talán Fodor Gábornak sem sikerült lelohasztania.

"Egy újabb téves mítosz – a konszenzusos alkotmány" – mondanám HaFr stílusában, ha én is a konzervatívok pesszimista emberképéből szeretnék kiindulni – és nagyon úgy fest a dolog, hogy mást nemigen tehetek, legalábbis a jelenlegi helyzetet tekintve. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy a választási vereség után a Fidesz-KDNP csak úgy belemenne saját Alaptörvényének újrafogalmazásába – ahogy túlzott konstruktivitást a jelenlegi ellenzék sem mutatott a két évvel ezelőtti alkotmányozás során. És ahogy az MSZP, de még az LMP sem tudta elfogadni, hogy ne az ő elképzelése kerüljön be az Alaptörvény szövegébe, úgy a szemben álló féllel való együttműködésre általában nem igazán vevő Fidesz sem menne bele, hogy forradalmi vívmányát épp azok írják át, akiknek történelmi felelősségét még a (nemrég az Ab által eltörölt) átmeneti rendelkezések közé is beírták.

Hogy némileg leegyszerűsítsem a dolgot: ha nincs kétharmad, nincs alkotmány, ha van kétharmad, nincs konszenzus. Persze, igazából lehet ezt bonyolítani is, például egy, a folyamatot legitimáló népszavazással – de azt is látni kell, hogy egy kis többséggel elfogadott alkotmány ugyanúgy nem lenne az egész magyarságé, ráadásul a parlamenti pártok között feszülő árkok sem szűnnének meg tőle.

A legkevésbé pedig épp arra van szükség, hogy a Fidesz-KDNP után az MSZP és csatolt szervei is megváltoztassák a játékszabályokat, hogy aztán újra azok értelmezésén rágódjunk négy évig, a pályán közben fikarcnyi előrelépést sem abszolválva. Persze, eközben ringathatják magukat abba a hitbe demokratáék, hogy ők széleskörű egyeztetéssel jutottak el a végeredményig: csak éppen attól még, hogy a szocialista pártból kivált DK, az MSZP volt miniszterelnökének nevével fémjelzett Együtt 2014 (akiket itt az MSZP volt igazságügy-minisztere, Bárándy Péter képviselt) és a Mesterházy-párt megbeszéli néhány noname szervezetecskével, hogy újra kéne fogalmazni az alkotmányt, attól még ebbe a társadalom nagy része ugyanúgy nem kerül bevonásra (és akkor itt még nem is csak a jobboldalról van szó).

Elsőre persze szépen is hangozhat, hogy eltörölt választási regisztráció, visszamenőleges törvénykezés tilalma (mondjuk visszamenőlegesen?), illetve korlátozott hatalmú Országos Bírósági Hivatal; ám a földi paradicsom egy csapásra történő bevezetése akkor is csak jól hangzó kampányszöveg marad, ha sokakat lehet megtéríteni a történelmi jelentőségű, valójában csak a 2010 előtti állapotokat visszahozó együttműködés lehetőségével.

Lehet ezen felbuzdulva egyetlen lehetséges utat magunk előtt látni, az összes szereplőt egy akolba terelni, lenyilatkozni, hogy "nincs 2018, csak 2014" – ám a valóságba előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz beleütközni, legkésőbb akkor, amikor majd az MSZP helyett a Jobbik kerül be főbűnösként az alkotmányba.

Hacsak a demokratikusnak becézett alkotmány megalkotói nem fogják ezt is a lehető legdemokratikusabb megoldásként tálalni. Ahogy az előzetes regisztráció is hirtelen a nemzet érdekét szolgáló, megmásíthatatlan döntéssé lett a Fidesz-KDNP tolmácsolásában. Igény pedig nyilván van erre is, arra is.

Ugyan maga a szerepjátszás sem különösképp a szívem csücske, de az még inkább viszolygással tölt el, ha valaki a zord, mindig kőkeményen odamondogatós tanfelügyelő szerepét ölti magára – mindezt úgy, hogy egyébként a nyilvánosság előtt is folyamatosan leleplezi önmagát, tanúbizonyságot téve saját menthetetlen infantilizmusáról.

Ilyen figura az Országgyűlés elnöke, Kövér László is, aki alig pár éve még azzal borzolta a kedélyeket, hogy dacoskodva vette fel egy ápolatlan hobó küllemét, és fogadkozott akként, ahogy azt a nyolcvanas évek végén tehette egy szakadt hippi – most viszont új pozíciójában előszeretettel játssza a morcos igazságosztót, aki egy kis publicitás kedvéért akárkit hajlandó a komcsikhoz hasonlítani, avagy éretlenséggel vádolni.

Először is szögezzük le, hogy egy valóban nagy tekintélynek örvendő úriember nem igyekszik folyamatosan a hatalmáról győzködni másokat, illetve annak sem érzi szükségét, hogy felnőtt embereket okítson jó modorról, még akkor sem, ha történesen a fölöttesüknek is gondolhatja magát.

Egy valóban tiszteletparancsoló, méltósággal rendelkező férfiú azonban elsődlegesen is nem mondja cinikusan mindig azt, amitől az igazság rendíthetetlen bajnokának képzelheti saját lényét – valamint nem kizárólag az "ellenoldalra" terjed ki a megmondáskényszere. Nem próbál egyszerre agresszív és patetikus lenni; de távol áll tőle az is, hogy önnönmaga pozicionálásáért vívott küzdelme során egy valódi tekintélyt vádoljon érdekelvűséggel, gyermeteg hatalomfüggéssel.

Kövér Lászlóra abszolút igaz, hogy bár saját meglátása szerint mindig az igazat mondja, ellenben sosem beszél a valódiról, a dolgok mögöttes értelméről. Üzenetei pedig kifejezetten rombolóak tudnak lenni a társadalmi morált illetően, teszem azt, mikor az ügynökakták nyilvánosságának igényét nevezi értelmiségi gumicsontnak, vagy amikor egy demokratikusan az Országgyűlésbe juttatott párt parlamenti jelenlétét nyilvánítja szégyenteljes dolognak, "morális értelemben vett botránynak".

Módszerei hol a másik fél gyermekként kezelésének, hol saját maga szellemi kiskorúságát bizonyító gesztusainak okán lesznek nevetségesek: a jobbikos Gyöngyösi Mártont büntetésből eltiltja a külügyi bizottság római útjától, a kékcédulákkal tiltakozó LMP-s képviselő laptopját pedig dühében egy előbbiből gyúrt galacsinnal dobálja meg. Majd gyorsan a pulpitus felé iszkol, és dörgő hangon teremti le az egész neveletlen bagázst. Mármint kizárólag az ellenzéki térfélen ülőket, még ha a kormánypártiak szakasztott ugyanúgy is viselkednek.

Aztán egy valóban köztiszteletnek örvendő ember a teret valósággal betölti – ellenben nincs szüksége magánhadseregre, mely a biztonságát védi olyan igazán veszedelmes dolgoktól, mint amilyen a szamurájkardot bemutatási szándékkal sajtótájékoztatón előszedő Zagyva György Gyula, vagy éppen a populista és demagóg Izrael-ellenes felszólalást huszadjára megejtő jobbikos képviselő.

Ám Kövér Lászlót az Országgyűlés falai közt láthatóan nemigen tiszteli senki. A fideszesek jobbára harcostársként tekintenek rá, a többiek meg – igazodva a szerepjátékhoz – valamiféle szigorú, de igazságtalan tanár bácsiként, aki, ha olyanja van, kész akár feleltetés nélkül is egyeseket osztogatni a padsorokban ülőknek.

Ám mégis van, amiért néha a cinikus, hatáskörén éppen túlterjeszkedő úriember nyilatkozatát is érdemes olvasni: ez pedig az a vonatkoztatási szabadságunk, melynek köszönhetően magára a nagy oktatóra és környezetére nézvést tarthatjuk igaznak a dörgedelmeket.
Emígy nyilatkozott ugyanis legutóbb Kövér László Orbán Viktorról és a Fidesz-KDNP-ről  a romániai magyar politikusokról: „vannak olyan magyar politikai vezetők, akiknek az az egzisztenciális és politikai érdekük, hogy az általuk vezetett közösség kizárólag őket tartsa viszonyítási pontnak, vagyis hogy minél teljesebb legyen a befolyásuk, így ugyanis nagyobb a súlyuk a belpolitikai küzdelmeikben. Ez némely esetben olyan törekvésekre készteti őket, hogy a demokrácia keretei között a saját közösségük fölött meglehetősen erős diktatúrát, hegemóniát gyakoroljanak, ami szintén a nemzet szétfoszlásához, leépüléséhez vezet”
Mi sem mondhattuk volna pontosabban, házelnök úr!

A most hétfőn a Schiffer András által a Parlament elé terjesztett, Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat tárgysorozatba sem vétele más érdekességekkel is szolgálhat számunkra azon túl, hogy az LMP sikeresen folytatta misszióját a jobboldali szavazók egy részének Fideszről való leszakításával úgy, hogy ahhoz semmi újat nem kellett mondania. Az év elején már benyújtott javaslatot most Schiffer némiképp kiegészítette: ezáltal büntetőjogi kategóriává tennék az aktanyilvánosság utáni törvénytelen iratkivételeket, meghamisításokat. Ezt a változást még a jobbikos Novák Előd is dicséretesnek tartotta, "mert az ellehetetlenült valóságos állapotból indul ki, reális számvetéssel".
A törvényjavaslat ráadásul magában foglalja, hogy az állambiztonság felett rendelkezők tevékenysége, kiléte is váljon nyilvánossá.

Ez utóbbival szokás ugyanis általában hárítani, ez az egész elsunnyogott rendszerváltás lényege: hagyjuk a kis halakat, nem ők voltak a főbűnösök, ne is kelljen a nyilvánosság előtt vállalni korábbi tevékenységüket. Márpedig úgy nem lehet tiszta lappal kezdeni, ha mi magunk sem vállaljuk fel korábbi életünket, történetünket: az erőszakkal beszervezetteknek pedig nincs félnivalójuk, ha valóban fenyegetés, zsarolás hatására jelentettek vagy éppen lettek beszervezve. Sőt: akkor már húsz éve sem volt, nyugodtan megvallhatták nyilvánosan is múltjukat, ezzel is hozzájárulva a későbbi tiszta, egyértelmű helyzet megteremtéséhez - sunnyogásra ugyanis nem lehet új rendszert építeni.

Tényleg gyerekként kezeljük a társadalmat, tényleg a mi feladatunk megóvni a jelentőket a jelentettek haragjától? Igen, nyilván fájna, nyilván sok régi sebet feltépne - de ezzel talán hozzájárulhatnánk végre, hogy a problémák ne csak elfedve, elfelejtve legyenek, hanem valóban kibeszélve, megértve és megértetve.

De, ahogy már említettem, itt ráadásul nem is csak az ügynökök kilétének felfedéséről van szó: Schiffer indítványa után különösen komikusnak hatott a fideszes Zsiga Marcell azon kommentárja, hogy "nem a piti besúgók az érdekesek, hanem a pártállami múlt teljes működési mechanizmusa". "Ennél sokkal többről kell, hogy szó legyen" - mondta, majd nyugodt szívvel szavazta le már csak a tárgysorozatba vételt is.

A nyolc hónapja leszavazott javaslat után a Fidesz ilyen-olyan sumákolással jött elő, nemzetbiztonsági kockázatot és egyéb baromságokat emlegetett, majd bejelentette: megszervezi a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, mely majd mindent szépen meg fog oldani. Olyan szépen, hogy azóta nem is történt semmi az ügyben - az LMP felmelegítette hát a témát, a Fidesz pedig annak rendje és módja szerint le is szavazta.

A különösen érdekes az egészben, hogy az MSZP képviselői is igennel voksoltak a törvényjavaslatra - taktikából? Előre tudták, hogy a Fidesz úgysem fogja elfogadni? Azzal nehezen lehet érvelni, hogy "ők könnyen elfogadhatják, hiszen a rendszer működtetői voltak, nem róluk volna szó", hiszen a javaslat ugyanúgy magába foglalná az ő tevékenységük tisztázását is, mint az egyszerű ügynökökét.
Vagy tényleg ennyire sikeres volt az MSZP fiatalítása? Tény, hogy a megújulás náluk a Fideszénél látványosabbnak és gyakoribbnak mondható - na de olyanok is megszavazták most a javaslatot, mint Szanyi Tibor, Puch László és Steiner Pál. Miközben a Demokratikus Koalíció tagjai nem szavaztak - sikerült volna kiszervezni az MSZP-ből az átlátható múlt iránt nem igazán érdekelt képviselőket? Néhányukat talán, de kétlem, hogy az ott maradottak egy részének ne lenne még takargatnivalója - amelyet aztán vagy vállalna, vagy sem.

Újra és újra elmondják jobboldalon: nem érdekes az egész, gumicsont, hagyjuk már, foglalkozzunk inkább a valódi bűnösökkel, akik pedig a szocialisták soraiban keresendőek. Úgy azonban soha nem lesz tisztább a közélet, ha az egyik oldal semmiféle felelősséget nem kíván vállalni egy negyven éven keresztül az emberi életeket megnyomorító, mindannyiunk lelkében pusztító autokráciáért. A kádári paktum ugyanis az egész néppel köttetett, itt mindenki benne volt és ha csak azzal is, hogy nem szólt, amikor szólnia kellett volna, a szocializmus elvtelen kiszolgálójává vált. Ezért bizony vállalni kell a felelősséget a besúgott barátok előtt épp úgy, mint a gyermekek és az unokák szemében. Meg voltál félemlítve? Akkor miért nem mondtad ezt 1990-ben? Mi tartott vissza?

Lehet egy életet, egy rendszert, egy demokráciát az elhallgatásra, a titkolózásra, a mocsok elfedésére alapozni? Lehet azt tűrni, hogy a kommunizmus barátai egycsapásra átvedlenek a demokrácia pártolóivá, majd ők lesznek a diktatúra leghangosabb kiáltozói nekik nem tetsző kormány regnálása idején, ők fogják követelni pártok betiltását, mondván, azok fasiszták? Lehet ezt így tovább folytatni még tíz-húsz évig, hogy talán akkor végre tisztán lássunk, amikor az ügynökök dédunokái is örök nyugalomra hajtják fejüket? Lehet tovább sunnyogni, hogy "az nem is úgy volt", "nem ez a lényeg", "beszéljünk a fontosabb dolgokról", miközben ott szárad lelkünkön a múlt minden szennye?

Kétségkívül lehet. Csak minek?

Izgalmas hét ez az összeesküvés-elméletek kedvelői számára: hétfő óta a Jobbik igyekszik tematizálni a közéletet Izrael-fóbiájának hangoztatásával, szerdán pedig Debreczeni József új, A 2006-os ősz című könyvét mutatták be, melyben a szerző többek között kiderítette, hogy hat éve Révész Máriuszt igazából nem is verték meg a rendőrök, simán csak részeg volt.

Ha korábban azt is gondoltam, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton hülyeségét elég csak egy vállrándítással félresöpörni (ahogy Németh Zsolt is tette), úgy Novák Előd további cselekedeteivel már képes volt elérni az én ingerküszöbömet is, egyúttal valószínűleg átlépni a törvényesség határát is. 
Nagyon rosszul tette ugyanis Vona Gábor, amikor Facebookon harcot hirdetett visszavonulás helyett, Novák pedig azzal, hogy parancsba adta a többi képviselőnek, küldjék el neki e-mailben, mely államnak polgárai, valószínűleg az emberi méltóság elleni sérelem tilalmát követte el. Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság (NAIH) elnöke ugyanis a helyére tette a Jobbik-alelnök korábbi tévedését: az Országgyűlésben ülők állampolgárságának milyensége nem nyilvános adat, annak kiadására nem lehet őket kötelezni. A kettős állampolgárság ténye nyilvános, az a nemzetbiztonsági átvilágítás során ki is derül, ám az, aki nem rendelkezik ilyennel, egyáltalán nem köteles a Jobbik kérdésére bármit is válaszolni.

Hétfő után még fordíthatott volna a Jobbik - kizárhatta volna Gyöngyösit annak botránykeltése után, megkövetve ezzel minden sértettet, akiket a "zsidó származású emberek listába szedése" akkor joggal háboríthatott fel.
Kitehették volna a szűrét már csak a "pongyola fogalmazás" (az ő kifejezésük) miatt is: ha Gyöngyösi a kettős állampolgárokról beszélt először is, akkor feleslegesen keltett hisztériát hétfői felszólalásával, ergo méltatlan a képviselői pozícióra - aki ennyire nem tud disztingválni, nem képes megválogatnia a szavait, az ne legyen már országgyűlési képviselő - zsidózzon a kocsmában, ott nem fogja a csapos számon kérni rajta, hogy akkor most kiket is ért a "zsidók" alatt.

De nem csak Gyöngyösi felszólalása, hanem a Jobbik teljes önazonossága is a "pongyola gondolkodásból" eredeztethető: mániákusan rátapadnak egy problémára, ott kipécézik maguknak a bűnöst, ebből adódóan kijelölik az esetleges áldozatot, és a fekete-fehér világkép behatárolása után máris megkezdik a "bűnösök" megbüntetésének követelését.

Mert mi baja is van a Jobbiknak Izraellel? Valóban Simon Peresz korábbi, félreérthető nyilatkozata? Ha a tőke behozatala fáj nekik, akkor bizony illene meghúzniuk a határt radikáliséknak is: nem pacsizunk sem Azerbajdzsánnal, sem Törökországgal, de még Iránnal sem egy jó kis testvérvárosi lehetőségért, új munkahelyekért, semmiért.
Ha erkölcsi fenntartásaik vannak Izrael politikája miatt, akkor szintén illene más országok esetében is érvényre juttatni ezt: tehát nem nyilatkozzuk azt az azeri gyilkos kiadatása után, hogy Azerbajdzsán nekünk haverunk, kell a pénzük, ne szívózzunk velük; de szintén nem pajtáskodunk Iránnal, hiszen az ő rendszerük sem igazán az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, ráadásul vezetőjük szájából hangzott már el olyan is, hogy meg kell semmisíteni egy teljes országot (hogy melyiket, az az erkölcsi ellenállót itt nem kell érdekelje).
Ha pedig a nemzetbiztonság vagy a pénz számít nekik, az etikai megfontolások pedig ilyenkor másodlagosak, akkor nem érdemes Izraelt tovább kritizálni, nagy erőkkel lehet viszont Tibet mintájára a palesztinokat is a szomszédos állam belügyének tekinteni: befektetni itt úgysem a kisebb nép képviselői, hanem az agresszorok fognak, felesleges tehát kiállni a megnyomorítottak oldalán.

De jól látható, hogy az elvi döntések meghozatala nem fontos a Jobbik számára: ők már eldöntötték, hogy Irán jó, Azerbajdzsán jó, Törökország jó, de Izrael rossz, Európai Unió rossz - és ennek mintájára nyilatkoznak úton-útfélen minden egyes történés kapcsán, legyen az akár a saját kárunkra is (mint a baltás gyilkos kitüntetése és ezzel átverésünk esetében).
Izrael állam agresszív politikát folytat? Lehetséges. Irán és Azerbajdzsán talán nem? Ők nem gyilkolják állami szinten a nép ellenségeinek kikiáltott polgárokat és a külföldi ellenfeleket? Az ő vezetőik nem tesznek vállalhatatlan kijelentéseket? Tőlük jó a piszkos pénz?

Ertsey Katalin LMP-s képviselőnő Novák kérdésére levelében taglalta, hogy ő izraeli-piréz kettős állampolgár, a magyart csak képviselővé választása előtt vásárolta, de igazából nincs több célja, minthogy előbbi kettőből fakadó magyargyűlöletét kiélhesse a Parlament falai közt is.
És erre mit lépett Novák Előd, ez az isteni humorérzékkel megáldott nemzeti radikális? Felszólította Ertseyt lemondásra, mivel "eddig eltiltkolta a nyilvánosság előtt kettős állampolgárságát".

Hiába próbált később mosakodni a Jobbik ifjú titánja, hogy érti ő a viccet, de blablabla, hiszen láthatóan nem így volt: Novák Előd a fenti abszurd fejtegetésből sem tudta kivenni, hogy itt nem egészen az igazság megvallása történik. De mondhatnám úgy is, hogy Novák teljesen komolyan nem érti, mit beszélnek hozzá. Nem képes egyszerűen dekódolni a mélyebb összefüggéseket, akár csak a HVG-sek által korábban behülyített Kerényi Imre - ez pedig még a szimpla antiszemitizmusnál is riasztóbb tünete a butaságnak.

De Novák csak nem állt le: közölte, hogy ezzel ne poénkodjunk, és hogy Ertsey a viccelődésével törvényt sértett, hiszen kötelessége lett volna neki számot adnia állampolgárságáról. Ezt viszont a második bekezdés alapján csúnyán benézte Novák, tehát ha Gyöngyösi esetében nem is, ellene már illenék elindulnia egy eljárásnak, pusztán a törvénysértő, nemzetbomlasztó tevékenység okán.

Azontúl nem is igazán világos, mi köze lehetne adott esetben Ertsey Katalin izraeli állampolgárságának ahhoz, hogy Izrael miféle politikát folytat Palesztinával szemben - de ennek megfejtése legyen már a jobbikosok és főleg Novák Előd problémája.

Novák egyébként azt is írta, hogy "sajnos életszerű, hogy az LMP képviselője izraeli állampolgár", amivel megint csak csúsztat, ez az ő esetükben lenne életszerű: már csak ha Szegedi Csanád kalandos életútjára vetünk egy pillantást, abból is le lehet szűrni, hogy a nemzeti radikalizmus adott esetben képes olyan mondatok kitermelésére is, minthogy "Izraelről csak a legmélyebb tisztelet hangján szabad beszélni".
Miután a Szegedit feljelentő Lenhardt Balázst kizárták, Nováknak is illene csöndben maradnia: előbb talán folytassák le a törvényi eljárást a "saját zsidójukkal" szemben, aztán érdeklődjenek a többieké felől.
De amúgy meg teljesen felesleges ez az egész hajcihő: a széljobberek számára az, hogy ki a zsidó és ki nem az, egyáltalán nem származás, de nem is állampolgárság kérdése. Az LMP-ből például mindenkit annak tekintenek: elég csak egy pillantást vetni a szócsövüknek tekinthető Barikád Egy LMP-s képzeletbeli naplója című rovatára, melyben az elbeszélő egy drogos, gondolkodásképtelen kamasz, szülei zsidó származásúak (vagy vallásúak?), nagyapja pedig vérnáci - az ő kalandjaik pedig másból sem állnak, mint az ún. liberálisokkal és a "zsidókkal" szembeni alpári, végtelenül leegyszerűsítő viccelődésből.
De jogos Szilágyi Péter kérdése is: minek hozakodjon ő itt elő bármiféle izraeli állampolgársággal - a Jobbik-közeli Metapédia már úgyis megírta róla, hogy zsidó; akárcsak a többi elempés képviselőről, illetve a teljes magyar közéletről, kivéve természetesen a Jobbik eszméit képviselőket.

*

Amit a Jobbik számára a zsidók, azt Debreczeni József és a demokraták világképében a Fidesz, illetve a jobboldali emberek jelentik. A Demokratikus Koalíció "konzervatívja" most nem habozott lerántani a leplet a valóságról: 2006 őszén tehát a Fidesz tolta rá megemlékezőit a zavargókra, ők bujtogatták a tüntetőket korábban is az MTV-székház ostromára, de még a mártírkodás is az ő számlájukra írható: Révész Máriuszt ugyanis nyilvánvalóan nem verték meg, talán csak részeg volt, ezért dülöngélt az utcán, a rendőrségi fotókon pedig amúgy is látszott, hogy kutya baja.
Debreczeni aztán Vágó István és a többi mélydemokrata lelkes tapsvihara közepette kijelentette: ott hibázott talán csak a Gyurcsány-kormány, hogy nem rendelkezett egy kemény kezű belügyminiszterrel; Kuncze Gábor SZDSZ-es képviselő pedig a bocsánatkérésével vétett nagyot: akinek ugyanis Máriusz a neve, és mártírként viselkedik, azt jogosan nevezik Mártíriusznak. Mondá ezt pedig a bölcs Vágó István szintúgy, tehát biztos úgy is van, ahogy.

Igazából történhet itt bármi, verhetik az MSZP rendőrei véresre a tüntetőket, az egészért akkor is egyértelműen és kizárólag Orbán Viktor lesz a felelős - legalábbis mértékadó demokrata körök véleménye szerint. Így lehetséges az is, hogy Kovács Zoltán kijelenti ÉS-beli vezércikkében: "biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor lesz az első magyar miniszterelnök, aki a nyílt utcán vereti meg ellenfelét". Így lehetséges akár a valóságot is kiradírozni, csakhogy megfeleljen a mi nézőpontunknak. Így formálható át a múlt, így tagadható le a nyilvánvaló igazság.

Talán tényleg ideje lenne olyan képviselőket és közéleti szereplőket kitermelnünk magunkból, akiket nem pusztán a paranoia irányít minden egyes lépésükben.

Mivel a magyar közéletben a különböző elvekre csak mint jól hangzó jelszavakra van szükség, ezért hát nem szabad csodálkoznunk azon, ha a szóban valamit képviselő politikusok, médiamunkások aztán teljesen másféle felfogás nevében igyekeznek eljárni. Ezt láthatjuk most is azon "demokratikus" pártok vonatkozásában, akik egyfelől a Jobbik ügyészség általi feloszlatását, másrészt a parlamenti karantén alá vonását kezdték el követelni.

Különösen vicces, hogy ez utóbbiakat az a Demokratikus Koalíció hirdette meg, amelyiknek még valódi parlamenti frakciója sincs, illetve akiket senki nem szavazott be így az Országgyűlésbe, ők mégis behackelték magukat koalícióilag: most pedig Gyöngyösi Márton nevetséges kijelentése kapcsán arra szólítottak fel, hogy a Parlamentben senki ne reagáljon a Jobbik javaslataira, vitába ne szálljanak velük, talán még a büfében se köszönjenek egymásnak.

Ezt az igazán jogállami megoldást aztán átvette a mélyen demokratikus Kálmán Olga is, és izgatott hangon kérte Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezetőt: valljon színt, most akkor lesz karantén avagy nem lesz. Kicsit már a szocialista képviselő is kezdett kínosan feszengeni, látta, hogy Olga ezt egy kicsikét túlreagálja, de igyekezett megerősíteni: az MSZP eddig sem kezelt a Jobbikkal, ezután pedig még talán arcon is fogja köpni, ha úgy adódik.

Az nem vitás: Gyöngyösi frakcióvezető-helyettes javaslata valóban baromság volt. Eredetileg ráadásul nem is kettős állampolgárokról beszélt, hanem zsidó származásúakról, aminek értelme sincs, de az izraeli-magyarok listázásának sem: ez épp olyan felháborító lépés lenne, mintha a szlovák, esetleg a román Parlamentből kizárnák a magyar képviselőket. Hogy a Jobbik képviselői nem látják a párhuzamot, az nem meglepő: a radikáljobbos formációk sajátossága, hogy saját nemzetük szintjén mindenfajta megkülönböztetést reálisnak tartanak a (szerintük) más nációjúakkal szemben, de ugyanezt vica versa már botrányosnak találják.

De erre a normális reakció nem az kéne legyen, hogy a riporter az adott kijelentést tévő politikus háta mögött dühöng, hanem hogy igenis szembesíti őt azzal a kettős mércével és elképesztő igazságtalansággal, ami a felszólalásából áradt. Így tett például Szabó Anett is a HírTV-ben: számon kért, válaszokat várt és megmutatta a nézőnek, hogy Gyöngyösi tényleg nem képes ésszerű magyarázatot adni mondataira, azon kívül, hogy minden kérdésre azzal felel, hogy de Simon Peresz így meg úgy - miként minden második kocsmában teszik azt a frusztrált álpatrióták, jegyzem meg úgy mellékesen.

Ám a megoldás nem az elhallgattatás, amely mindig csak növeli egy párt vonzerejét ("igazuk van, próbálják is őket ellehetetleníteni"), jóval inkább a bemutatás, az érvek ütköztetése, a másik fél gondolkodásbéli rugalmasságainak kidomborítása. Ezt nevezik ugyanis demokratikus elköteleződésnek - hogy mindenkivel szóba állunk, mindenkivel vitába szállunk, senki legitimitását nem kérdőjelezzük meg véleménye alapján.

Persze, értem én, hogy ez egy parlamenti párt esetében más tészta, ám itt lenne végre az ideje, hogy eldöntsük: a jóval megengedőbb, talán veszélyesebb demokráciát választjuk, vagy inkább a kevesebb konfrontációval járó, gondolatok elnyomásán alapuló rendszert tartjuk kívánatosnak.

Az ATV persze már döntött előbbi mellett: nem hívnak jobbikos politikusokat, nem ülnek velük egy asztalhoz, és akkor is nácikként tekintenek rájuk, ha épp Gyöngyösi Márton nem mond semmi erre utaló dolgot.
Ez egyébként a másik dolog: ahogy Földi Bence is helyesen mutat rá blogjában, a permanens nácizásnak sincs sok értelme, lévén egy történelmi fogalmat próbálnak a jelenkorra ráerőltetni - mintegy azért a magasba emelve ezt, hogy az elhatárolódó fél humanista színekben tetszeleghessen, erkölcsi piedesztálra emelhesse önnönmagát.
Gyöngyösi nem náci, megnyilvánulásának köze sincs a harmincas évek politikai-történeti körülményeihez: ő egy a jelenben létező kérdést vet fel, és arra ad rendkívül rossz, kirekesztő választ. Az már csak a másik fél inkompetenciáját mutatja, ha erre nem azt mondja, mint Németh Zsolt külügyi államtitkár is válaszában ("a kettőnek semmi köze egymáshoz"), hanem elkezd náci bűzről és sárga csillagról hadoválni, mintha fel sem fogná, hogy ennek itt most semmi relevanciája nincsen.

És igen: a Jobbik gyakran mutat fel rossz megoldásokat létező problémákra, máskor már a kérdésfelvetése is hibás; ugyanakkor azt sem tagadhatjuk, hogy számos esetben velük is lehet azonos álláspontra helyezkedni. Törvény a melegek utcán való viselkedéséről? Ne viccelj, barátom, legyen már eszed! A magyar föld, mint kiemelt jelentőségű nemzeti kincs védelme? Akár igazad is lehet! Rovástáblák mindenhová? És azt ki tudja elolvasni, ember? Kilakoltatási- és hitelmoratórium a devizában eladósodottak számára? Megfontolandó javaslat!
 És így tovább, és így tovább.

Demokráciában ugyanúgy nem kezdünk el nácizni, nem jelentjük ki a másikról, hogy ő vele mi nem állunk szóba, ahogy nem is követeljük sem a kettős állampolgárságú, sem a zsidó származású politikusok listába szedését. Illene ezt megfontolnia a jobbikos politikusoknak épp úgy, mint az őket már régesrég karantén alá vont ATV-nek és balliberális sajtónak szintúgy.

Azt pedig, hogy egy parlamenti párt demokratikus-e vagy sem, nem éppen a senki által meg nem választott Demokratikus Koalíció fogja eldönteni. Tessék végre észhez térni!

"Az Orbán-kormány azt ígérte, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Ennek ellenére egy ötgyermekes családapát és egy nyolc hónapos terhes kismamát is kilakoltattak. Ma egy kerekes székes hölgyet fognak kilakoltatni. Mit szól ehhez?" - kérdezi a Képviselő Vágta nevű, Jobbik-közeli videósorozatot vezető riporter a Parlamentben - majd hazamegy, feltölti a videót és örül, hogy ilyen jól meg tudta szorongatni a kormánypárti képviselőket. "Ezt jól megkapták, még hogy nem hagynak senkit az út szélén" - örül magában, majd várja a lájkokat az ő szociálisan érzékeny kis riportjára, melyben például Zagyva György Gyula is jól elmondta, hogy skandalum, a kormány nem segít, az öregasszonynak meg talán már nincs is hova hazamennie.
Az öregasszony pedig valahol a fagyos utcákon örül, hogy ilyen jól megmondták az ő érdekében annak az Illés államtitkárnak.

Ugyanez a riporter korábban palesztin csecsemők holttesteit mutogatta képviselőknek, azzal az ártatlan kérdéssel megtoldva a bulit, hogy "Ezek palesztin csecsemők holttestei; ha ön ránéz erre a képre, ön szerint kinek van igaza az izraeli-palesztin konfliktusban?"
Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető közben szabad Palesztinát követel, a többi jobbikos politikus pedig kórusban üvölt utána, felszólítva az egész nyugati világot, hogy fejezzék már végre be az izraeli kormány elvtelen kiszolgálását.
A palesztin csecsemő pedig valahol a kies gázai síkságon örül, hogy ilyen jól megtámadták az ő nevében jobbikos politikusok Benjamin Netanjahu-t és az izraeli érdekeket.

Schmuck Andor tíz percen keresztül hitetlenkedik Kálmán Olga műsorában: "eddig és ne tovább". A szociáldemokrata ügyvezető alelnök szerint "itt a vége" - mert ami történt, az már túl van minden határon. A Parlamentben ugyanis szóba kerültek a Gázai övezetben történtek: Gyöngyösi Márton jobbikos politikus azon kíváncsiságának adott hangot, hogy a Külügyminisztérium "mikor áll végre ki a szenvedő palesztinokért IS (kiemelés tőlem - szerk.)". Németh Zsolt hárít, Gyöngyösi közli: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a Magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára." Ez a Jobbiknál annyit jelent: "itt mindenki idegenszívű rajtunk kívül". Gyöngyösi tehát jól megmondta, a palesztin csecsemők már kurjongatnak boldogságukban. "Háhh, kemény gyerek ez a Gyöngyösi, jól elküldte a Külügyminisztériumot az anyjába, de felszólalt a zsidó érdekek kapcsán is, háhh, nem hagyta annyiban". Kis félszeg mosoly a palesztin kisbabák orcáján.

A Magyar Narancs, a Demokratikus Koalíció és Schmuck Andor felháborodik. Hamarosan követi őket mindenki. Ami itt történt, kérem, az tűrhetetlen! Amit a Jobbik művel, az elfogadhatatlan! Ez az egész szörnyű, rettenetes és minősíthetetlenül barbár - mintha csak a középkorba bombáztak volna minket vissza megnyilvánulásaikkal.
A Jobbik ugyanis zsidózott. Egy magyarországi párt képviselője a magyar Parlamentben - iszonyú, elfogadhatatlan, rettenetes! Ennél szörnyűbb vonatkozása ennek a történetnek nem is lehetne.

Mert, kérem, ez itt már háború. És Európa hallgat. A Jobbik és Molnár Csaba egymásra kontráz szolidaritási versenyében. A palesztin csecsemő pedig csendben álomra hajtja a fejét.

N. Kósa Judit szerint Bajnai Gordon "ki merte mondani, hogy a taktikázás ideje lejárt", az Együtt 2014 mozgalom meghirdetésével végre eljött az összefogás ideje, aminek közvetlen következménye lehet az Orbán-kormány 2014-es leváltása. Mint írja, "a hideg számítgatás ideje lejárt, ez nem matekpélda, és nem pszichológiai feladvány, miszerint a szavazófülke magányában az elkóborolt bárány is majd ránk szavaz" - mindezzel pedig az új közép kikiáltásának szükségességét próbálta magyarázni a Népszabadság publicistája.

Ahogy október 23-án, az 1956-os forradalom ünnepén aktuálpolitizáló beszédet tartó Bajnai mondta, ők nem csak a liberálisokat és a baloldaliakat akarják megszakadni, hanem a Fidesz-KDNP kormányzásában csalódott jobboldali szavazókat is, illetve mindenkit, aki nem a szélsőségek mentén képzeli el Magyarország vezetésének jó útra terelését.
Világos beszéd. Bajnai Gordon gyűjtőpártot kíván létrehozni, abba minden létező eszmét bepasszírozni, a szavazatmaximalizálás jegyében mindenkinek a csatlakozását szükségesnek tartva ennek eléréséért.

Ám a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Az a Bajnai Gordon ugyanis, akiről szokás úton-útfélen elmondani, hogy nem ragaszkodik mániákusan a hatalomhoz - nos, ez a Bajnai Gordon csak akkor volt hajlandó visszatérni a közéletbe, amikor a legnagyobb esélyét látta a kormányba való bekerülésnek, a miniszterelnöki poszt megszerzésének.
Hogy a 2010-es kiszállása azt jelezte volna, hogy ez a szerény ember hajlandó lemondani az irányításról, csendben meghúzódva a pénzemberek szürke világában? Könyörgöm, hiszen a Fidesz-KDNP győzelmét még gondterheltebb pislogással sem tudta volna megakadályozni - háttérbe vonulása éppen azt jelezte, hogy nem kíván ellenzékbe kerülni, nem akarja idejét felesleges közéleti pepecselésre pazarolni - ha egyszer tovább építgetheti vagyonát az Egyesült Államokban, még gazdagabban visszatérve a majdani megváltó egyesület vezéreként.

Akik ma úgy érzik, Bajnai, karöltve néhány demagóg szervezettel majd megszólíthatják a pártnélküliek tömegeit, azok még mindig az elmúlt húsz év csapdájában vergődnek: azt képzelik, az állampolgároknak valamiféle tömegpárt kell, ami magába foglal minden irányzatot, így semmiféle identitást nem mutat: mindenki találhat benne egy kicsi kis részt, ami tetszik neki, de összességében senki nem vallhatja magáénak azt, amit az új egyesület/párt képvisel. Akik ezt támogatják, azok valóban egy anti-Orbán felemelkedéséhez kívánnak asszisztálni, egy a Fideszhez hasonló felépítésű, de liberális kiindulópontú pártszövetség létrejöttét szeretnék elősegíteni. Egy olyan szervezetét, melynek megalkotása során maga a jelenlegi miniszterelnök is elvesztett mindent, ami korábban az övé volt: a hitelességét, az egyenességét, a személyiségét: azt a tudatot, hogy képvisel valami meghatározott eszmét, melynek kormányzása iránt a végsőkig eltökéltséget hajlandó mutatni. Összehozott hát egy olyan néppártot, melyet máig mérgez a se ilyen - se olyan mentalitás, az elvtelen politikai méricskélés, az a fajta machiavellista érdekelvűség, melyet mostanság Lánczi András és G. Fodor Gábor nyíltan a felocsúdni képtelen tömeg arcába köpköd.

A megoldás nem itt van. A kilábalást nem egy olyan üzletember fogja elindítani, aki teljesen üresnek mondható -  aki nem csak visszatérésével taktikázik, de minden egyes korábbi lépésével szintúgy: azt is mondhatnánk, hogy az oligarchisztikus vonásokat mutató ex-kormányfő képviseli mindazt, amit Machiavelli hirdetett, és amit Láncziék szerint Orbán is olyan jól elsajátított az évek során.
Bajnai Gordon teljesen üres: mindenki azt lát bele, amit akar. Ki az européer diplomatát, ki a szenvedélyes hazafit, megint más pedig a megfontolt kapitalista gazdaságpolitikust - Bajnai pedig nem kertel, fel is szólít mindenkit, hogy nyugodtan gondoljanak róla, ami csak jól esik.
Bizony, mint Orbán Viktor: egyik nap feltölt Facebook-ra egy vidám, legényes danolászást Nemcsák Károllyal, másnap meg már Kertész Imrével készült közös képeit osztja meg a rajongóival. Egyszer turul-szobrot avat, máskor Cézanne-kiállítás előtt mond ünnepélyes beszédet. Itthon kuruckodik, Angela Merkel előtt elismeri az uniós föderáció szükségességét. 
Orbán Viktor személyisége mára teljesen feloldódott a hatalomért való harc során - ennek felismerése pedig korábbi híveinek legkeservesebb csalódását jelentené. Orbán Viktor ugyanis korábban képviselt valamit. Hitt valamiben. Volt koncepciója, volt identitása, elkötelezett volt valami mellett. Ma már nem az. A korábbi Orbán Viktort elveszítettük. Ennek belátása pedig alapjaiban rengetné meg ma azt a jobboldalt, amely egy évtized leforgásával végérvényesen elkötelezte magát a jelenlegi miniszterelnök mellett - és amely oldal számára a riasztó eszmélés ideje egyre közeleg. Akinél ez az azeri botránynál és a keleti nyitás meghirdetésénél nem jött el, annak holnap annál fájóbban fog bekövetkezni - hogy minek a hatására, abba talán jobb bele sem gondolni.

Bajnai Gordonnal ebből a szempontból nincs probléma: ő sosem képviselt semmit, eddig is magán viselte a szürke nemhogy ötven, de ötszázötven árnyalatát - ő abszolút képes egységet hirdetni, közepet képviselni, gyűjtőpártot gründolni.

Csakhogy talán ideje lenne legalább a tudatosabb választópolgároknak elgondolkodniuk azon, hogy ez az út meddig bizonyul még járhatónak. Be kellene látni, hogy vannak a választási győzelemnél sokkal fontosabb ideák is: a hitelesség fenntartása, a valami mellett való elköteleződés, a célok büszkén való vállalása és hirdetése. Ha ez meglenne, a választók előbb-utóbb úgy is jönnének - már ha a valóban tudatos választást lehetővé tennék számukra: ha megadnák számukra a választás lehetőségét.

Ma nemcsak a magyar Parlamentben, de az országban magában sem létezik hiteles baloldali, liberális, konzervatív-liberális és konzervatív párt. A cél ezek megalapítása és az ügyük mellett való elköteleződés lenne. 
Ökopolitikai párt, ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de egyelőre létezik - ahogy nemzeti radikális oldal is. 2010 ünnep lehetett azok számára, akik a tudatosságot mindennél előrébb tartják: bekerült az országgyűlésbe két olyan párt, melyek elkötelezték magukat valami mellett, és a saját hitük mentén kívánták elérni az embereket, meggyőzni őket igazukról. 
Sajnos az ezzel járó végtelen lehetőségeket az LMP nem tudta kihasználni - a Jobbik pedig hiába maradt hiteles, ha egyúttal be is zárták magukat saját ideológiájuk fogságába: a társadalom egyelőre nem radikalizálható tovább, hála a körülmények szerencsés együttállásának. Ez nem túl szerencsés helyzet annak a Jobbiknak, melynek csak egy a 2006-osra jellemző, nem túl vidám eseménysor hozhatná meg a győzelmet - ami viszont az országnak egyáltalán nem érdeke.

A fenntartható fejlődés mellett való elköteleződés, az ökoszociális gondolatok felemelése, a környezet megóvásának fontos feladata annál inkább. Csak hogy az LMP ezt mintha elfelejtette volna: egyre inkább hagyja magát a Bajnai-Gyurcsány-Kuncze tandem halálos ölelésébe sodródni, végleg felőrölve ezáltal is az egyetlen, még valamennyire hiteles, nem radikális pártot. Létrejönne ezáltal vagy egy liberális alaphangú gyűjtőpárt - erre törekszik Bajnai, maga mellett tudva Oszkó Pétert, Szigetvári Viktort, Balázs Pétert és a többieket -, vagy ha 2014-ig nem nő nagyobbra az Együtt 2014 az MSZP-nél, akkor bizony egy szocialista jellegű tömörülés. 
Az MSZP így is, úgy is benn lesz az egységfrontban - jelenleg azért megy a küzdelem, hogy ki határozza meg a gyűjtőpárt jellegét, ki diktálhasson a választások idején, ki dönthessen az irány milyenségéről.

Ez mindazonáltal ugyanaz a pólus lesz majd, ami 2010 előtt is volt: baloldali-liberális, annak legrosszabb paneleit magán hordozva: a kérdés jelenleg az, melyek legyenek a fő törekvések, a fő sajátosságok, az irányadó hangsúlyok és a legjellegzetesebb elfogultságok. Ha az MSZP-é lesz a vezetés, akkor a nyugdíjak, a szociális demagógia és a szakszervezetek körül fog forogni minden; ha a liberálisoké, akkor a fő súlypontokat az antifasizmus, a globalizáció és a modernizáció fogja jelenteni. Jobbnál jobb lehetőségek, teszem hozzá.

Az LMP-hez egyik eshetőség sem áll igazán közel - de náluk is vannak egypáran sajnos, akiknél nem ez a legfontosabb, hanem a mindenáron való pánikolás, a kormányváltást üvöltve hirdető Radnóti Sándornak és a 168 Órának való megfelelés: az önfeladás és az Orbán-ellenes hisztéria betetőzése.

A kétosztatúság újbóli megteremtése zajlik most, azaz a háromosztatúságé: hiszen mára a Jobbik valóban harmadik erőként funkcionál, és egyre közelebb kerül annak eléréséhez, hogy a másik kettő pólus lejáratódásával ő vehesse át egymaga a hatalmat. 
Aki tehát a baloldal egységbe terelését szorgalmazza, megspékelve ráadásul a csalódott jobboldaliakkal, az ahhoz járul hozzá, hogy a bennük való csalatkozás esete után a Jobbik kerülhessen hatalomra. Hiába nem gondolja ezt így Lakner Zoltán, Babarczy Eszter, Radnóti Sándor, Ungváry Rudolf és akárki más - ezt készítik elő, vezesse őket bármilyen jó szándék is.

Ahhoz, hogy a rendkívül elfajzott politikai közbeszéd megváltozzon, először is valódi identitással rendelkező pártoknak kellene létrejönniük: olyanoknak, melyeket nem a frusztráltság, hanem a tiszta elköteleződés vezérel, és melyek nem szégyellenek majd bárkivel is megegyező ügyet képviselni, ha úgy adódik. Az ügyek, és nem a szekértáborok mentén való politizálás kora jöhetne végre el. Ehhez szükség lenne egy valóban liberális pártra, mondjuk Fodor Gábor vezetésével; egy ténylegesen szocialista oldalra, Szanyi Tibor irányításával; a Schiffer András (és nem Jávor Benedek) mögött felsorakozó zöldekre; Vona Gáborra és a Jobbikra; konzervatív-liberálisokra, élükön egy Sólyom Lászlóhoz hasonló kaliberrel és egy igazi jobboldali-konzervatív pártra (mondanám, hogy Orbán Viktorral, de félek, ő ennyivel már nem tudna megelégedni). 

Arra van szükség, hogy minden ember megtalálhassa végre számítását. Hogy ne megremegő kézzel kelljen behúzni azt a nyomorult ikszet, hanem büszkén, szabadon és felvállalva identitásunk minden egyes szegmensét. Ezt nem fogja elősegíteni egy baloldali tömegpárt - jóval inkább további huszonöt évre jegeli a megvalósulásának lehetőségét. A jobboldaliaknak meg eszük ágában sem lesz sem liberális, sem szocialista felütésű néppártra szavazni - akkor már inkább a saját eszmei kereteiket mutató, de azt a maga teljességében nem képviselő Fidesz-KDNP-t választják.

Ebben a két és fél évtizedben tehát igaza volt Bajnainak. Minden másban téved.

"Szétverem a boltodat, kiirtom a családodat!"

Fenti mondat egy roma származású fiatal szájából hangzott el, miután kínos vitába keveredett eladó kollégámmal egy budai áruház előterében. Igen csak zokon vette, hogy nem sikerült biztonságban kicsempészni a boltból a 0,7-es Finlandiát (bár zsebéből furcsa mód' egy tízezres kandikált ki), az meg végképp nem tetszett neki, hogy a dologról jegyzőkönyv is születik. Mint mondta, vele jobb nem "baszakodnunk", mert ha a családja majd idejön, az szét fogja verni az egész boltot, ráadásul kiirtja a gaz pénztáros családját is, aztán megnézhetjük magunkat.

Ezt nem azért mesélem, mert arra akarnék következtetni, hogy minden cigány az áruházból igyekszik alkoholt eltulajdonítani, aztán agresszíven fenyegetőzik a tetten érése után. Nem azért mondom, mert azt gondolnám, a cigányok erőszakosak, mindegyikük bármikor ránk támadhat és miután kiraboltak bennünket, még az életünket is elvehetik, ha úgy tartja kedvük. Nem, tegye le a tollat, kérem, kedves ÉS-publicista, nem arról van szó, hogy egy önmagát konzervatív-liberálisként aposztrofáló blogger éppen "a nácikat igyekszik legitimálni", nem.

Csak arra kérem önöket, ha mondjuk holnapután visszajönne valóban a család, és kivégeznének mindannyiunkat, ne szervezzenek tüntetést "nem minden cigány bűnöző" felkiáltással. Ne írjanak hangzatos vezércikkeket arról, hogy ez csak egy család volt, és a többi ott sem volt, nem fogta a kezében a kést, nem felel egy percig sem közössége elfajzott tagjaiért.

De szépen kérem, kedves Jobbik-szurkolótábor, ne is vonuljanak a képemmel egy táblán, mint a cigánybűnözés legújabb áldozata. Ne üvöltsék a gyászmenetemen, hogy "dolgozzatok!", és ne tegyék hozzá röhögcsélve, hogy "egy munkatáborban". Ne kiabálják utána az ablakból kiordító cigány lakosnak, hogy "a kurva anyád, gyere le, tetves cigány" - nem lesz meg attól még halálom igazsága, ne aggódjanak.

De ez a vonulás is csak egy film. Állóképbe merevített lehetséges világmagyarázás. Hát az Amerikai História X volna a valóság precíz dokumentálása? A Romper Stomper? Esetleg a Cigányok ideje? Amelyiket akarom, az lesz az igazság? Dokumentálom a társadalmat, amilyennek én azt elgondolom - ha elképzelésemtől különbözőt tapasztalok, kényelmetlenül érzem magam, gyorsan bepasszírozom a kevés kivétel közé. Attól még nekem van igazam, tendenciák nem léteznek, tendenciák igenis léteznek.

Egy nép nő bele az erőszakba, a frusztrált emberképbe, az agresszív retorikába. Gimnazista koromban volt egy haverom, a megszokottnál sötétebb bőrrel, radikálisabb világképpel. Divízió 88, "takarodjatok a hazámból, bűnözők", fehér fűző. "Nácigány" - kiáltották neki fajtisztább társai, aztán jól el is verték egyazon lendülettel. "Mi van, miért nem bazmegezel, ahogy egy cigány szokta?" - ütés, vér, könnyek.
Aztán persze ez is elült, a Divízió 88 pedig szólt tovább mindegyiküknél - ez nem az Amerikai História X, ez még mindig a valóság.

Az, amelyikben az Újpesten szembejövő cigány fiatalok pénzt kunyerálnak tőlem? "Ne szívózz már, tesó, látod, hogy nem bántunk, se semmi", mire én hálából egy ezrest a kezükbe nyomok, bár nekik még több kéne. "Gyógyszerre lesz, tesó, esküszöm, megadom két órán belül, ha itt leszel, na, ne gecizzél már, tényleg megadom", de hiába, nálam csak ennyi volt, és szerencsére bennük sem több alkohol, így szabadon távozhattam.

"Balavány nagyon tisztességesen néz szembe rasszista múltjával" - hirdeti a Magyar Narancs, miközben Lupo tovább rappeli, hogy "én vagyok a cigó, aki simán mellbe szúr". Vona Gábor a cigány mercik korszakának végéről beszél tömegének, amelyik helyeslőleg bólogat, "erőszakos hordákról" üvöltözik, majd mennek és a cigányok kiirtásáról elmélkednek egymás között. "Megérdemelnék, tetves férgek" - dühöngenek, aztán meg tovább tetszelegnek az áldozati szerepkörben. "A Kuruc végre megírja az igazat!" - mondják, háborognak, aztán a többség visszatér egyszerű életébe, és soha életében nem bánt senkit, mert ő arra amúgy sem lenne képes.

Ahogy a pénztárnál most következő cigány pár sem - rám mosolyognak, "szép napot", mondják, majd kart karba öltve távoznak. Minden cigány művészember, minden magyar bátor hazafi - szeretek én minden embert. Reviczky Gyula szavaival, "a világ csak hangulat".

A társadalom szintúgy az. Neki kell megmentenie saját magát - az önvizsgálat és a felelősségvállalás alól pedig senki nem bújhat ki. Senki.

"Én egyébként azt gondolom, hogy az LMP-nek egy olyan politikai stratégiát kell követnie, ami világossá teszi, hogy a kormányt le kell váltani. Tehát ez a nulladik pont. Ebben mindenki egyetért. A következő dolog az, hogy egy olyan kormányváltásban vagyunk érdekeltek, egyszerűen csak azért, mert matematikailag máshogy nem jön ki, amiben meg tudjuk nyerni a jobbközépről leszakadó szavazók szimpátiáját is."
/Karácsony Gergely az ATV Start-ban, okt. 16./

Két lehetősége van a fent vázolt stratégia követése során Karácsonyéknak: 1) egyedül indulnak el a választásokon, és nem vesznek részt semmiféle szövetségben sem az MSZP-vel, sem a többi esélyes jelölttel, vagy pedig 2) egy addig létrejövő új, jobbközép párttal lépnek szövetségre, és így közösen megnyerik a választásokat.

Ez utóbbi valószínűleg nem lehet a Jesz-MDF tengely, tekintve annak évek óta tartó politikai impotenciáját: hiába alakult újjá az egykori Antall-párt Jesz néven, még mindig nem hajlandó több témát érinteni megnyilatkozásai során, mint Bokros Lajos visszahívását az Európa Parlamentből, illetve a rezsistop bevezetésének delíriumos vágyálmát. 

Többet e posztban nem is foglalkoznék a második eshetőséggel, tekintve, hogy egyelőre semmilyen információ nincs egy ilyen párt megalakításáról. Marad tehát több nekifutási lehetőség is talonban, de legtöbbjük életveszélyesnek bizonyulna mind az LMP, mind a társadalom számára: a mostanában mindenki által hangoztatott baloldali összefogás (ők a "demokratikus ellenzék összefogásaként" emlegetik, rendkívül irritatív módon), esetleg az önállóan indulás, vagy a tényleges nekifutás kizárólag a 4K! - Milla - Szolidaritás triumvirátussal kiegészülve.

Ha valóban összeáll akár Bajnai Gordon, akár más politikus vezetése alatt egy egységfront, abból nyilvánvaló módon nem lehet kihagyni az MSZP-t, a jelenleg legerősebb baloldali pártot. Egy efféle tömörülés létrehozása, bár ezt sokan nem mondják ki, egyértelműen az MSZP uralmát jelentené, kiegészülve néhány jó szándékú, naiv, hamar elbuktatható társutassal. Az LMP 2009-ben éppen a fennálló politikai rendszer ellen jött létre, egy ökopolitikai alternatívát kínálva a kétosztatú kormányzási struktúrával szemben. 2009-ben: a Bajnai-kormány felállása előtt két hónappal. 2010-ben azzal szemben meghatározva önmagukat. Nem hagyhatják figyelmen kívül az egykori miniszterelnök oligarchikus életútját, részvételét gazdasági miniszterként a Gyurcsány-kormányban, rendkívül irányítható személyiségét, mely nem biztos, hogy sok jót ígérne jövőbeli miniszterelnöki regnálásának idejére.

Ám ennél is fontosabb, hogy az LMP, de senki más "demokratikus" jelölt sem legitimálhatja, nem támogathatja az MSZP visszakerülését a hatalomba. Azon pártét, amelynek csak 2006 őszi tevékenysége (és a tüntetők megveretése) elég ahhoz, hogy örök időkre kiszoruljon végre a hatalomból - hogy erkölcstelen uralkodásuk soha többé ne ismétlődjön meg. De ráadásul korántsem "csak" ennyi van a számlájukon: az utódpárti felelősségviselés a negyven évig tartó szocializmus történelmi bűneiért (hiszen az egykori cenzor, Lendvai Ildikó még mindig ott ül a frakciójukban!), az ország totális eladósítása, a társadalom cinikus lezüllesztése, a szélsőjobb megerősödésének elősegítése, ezek mind-mind abszolút lehetetlenné teszik, hogy hazája sorsa iránt jottányi morális felelősséggel viseltető szavazó bármikor is újra a visszatérésüket válassza, hozzájáruljon győzelmükhöz. Ha az LMP ezt mégis elősegíti, rövid pályafutásának legnagyobb, végzetes baklövését követi el, egyúttal kijelöli maga előtt az SZDSZ-i, feneketlen mélységbe vezető utat. Hiába lesz ott Bajnai Gordon (az MSZP egykori miniszterelnöke, ÉBRESZTŐ!), esetleg Fodor Gábor vagy a mindig gondterhelt Juhász Péter, Vona Gábor néhány évvel ezelőtti szavaival szólva: "majd megjelenik néhány torzonborz figura, egynéhány lelkes fiatal, a háttérben meg ott lesz az egész nyomorult MSZP-vezérkar, Lendvai Ildikóstól - Gyurcsány Ferencestől". 

Nos, igen - a DK kirángatása abból a karanténból, amiben az MSZP is volt a '90-es évek elején: ez szintén óriási baklövés lenne. Megőrült itt mindenki, Gyurcsány Ferenc és elvbarátainak visszasegítése a hatalomba?! Hogy aztán néhány évig csendben fúrjon a háttérben, majd egyszer csak újra felbukkanjon a miniszterelnöki bársonyszékben, beláthatatlan pusztulásba vezetve az országot?

Gyurcsány Ferenc és az MSZP már egyszer hozzájárult a Kuruc.info, illetve a Jobbik megszületéséhez. Ha újra felbukkannak, talán már polgárháború nélkül sem fogjuk megúszni.

De az LMP kis pártokkal való szövetkezése is veszett fejsze nyele: egyrészt, nem képviselnek másik szavazói bázist (sőt, nagyon semmilyet nem képviselnek), másrészt, mert az ő eszmeiségük is vállalhatatlannak mondható.
Azzal a Millával brahizni, akik az egykori Demokratikus Charta nyomvonalán járulnak hozzá a szellemi sivárság további terjedéséhez? Azzal, amelyiknek Egymillióan a magyar sajtószabadságért a neve, és a legdemokratikusabb csoportosulásnak vallják magukat, de eddigi két fő dobásuk az volt, hogy csalással választottak maguknak "alternatív köztársasági elnököt", illetve kilobbizták Pesty László cigányokról szóló dokumentumfilmjének letiltását? Tulajdonképpen a fenti két tulajdonságon kívül mást nem is nagyon állítottak magukról eddig, és ezeket is sikeresen cáfolták röpke egy év alatt.
Vagy esetleg azzal a 4K!-val, mely eddig csak belpesti párnacsatákat volt képes lebonyolítani, és amelyik programjában nevetséges, szélsőbalos pontokkal sokkolta a nagyérdeműt? Jó, persze, Scheiring Gábornak biztos tetszene, könyvet is írhatna Istvánffyval közösen a latin-amerikai szélsőbal diadalmenetéről, de azért ennél tűzzünk már ki nemesebb célt magunk elé.
És akkor ott van még a egykori taxisdemonstráció színvonalán mozgó Szolidaritás, szocialista demagógiával, agresszív performanszjellegű megnyilvánulásokkal, felheccelt közalkalmazottakkal. Tényleg ennyire futja csak?

De most komolyan? Ezekkel?

Akkor már inkább a Fidesz. Mert ki kell mondanunk, hogy egyetlen kormányképes alternatíva nem létezik jelenleg rajtuk kívül. Ebben megegyezhetünk, ez a nulladik pont.

Ha 2014-ben a baloldali egységfront nyer, elvesztünk. Ha a Jobbik fut be első helyen, szintén. A szélsőségességek előretörése csak rontana helyzetünkön, erősítené európai elszigeteltségünket, ráadásul a társadalmi feszültséget is végletekig felkorbácsolná. Ugyanez a helyzet áll egy Fidesz-Jobbik koalícióra: a Fidesznek nem szabad a mostaninál is radikálisabbnak lennie, márpedig ha a Vona-párttal kellene kormányoznia, kénytelen lenne még egy kicsit jobbra tolódni, hogy sikerüljön kiegyezésre jutni partnerével. 

A legpozitívabb mégis az lenne, ha a Fidesznek nem lenne meg a többsége a Parlamentben, koalíciókötésre kényszerülne, és ezt a választások után az LMP-vel hozná össze. Ebben az esetben ugyanis a Fidesz kénytelen lenne mérséklődni, folyamatosan a kompromisszumot keresni a centrumpárttal, és végre konszolidálni a magyar kormányzást. Ez csak egy identitásában biztos, a konstruktív ellenzékiséget a következő két évben folyamatosan gyakorló LMP-vel lenne lehetséges: egy olyannal, amelyből nem lépnek ki az első konfliktushelyzetben politikusai, amely tartja magát a harcok során, amely az első helyre a társadalmi békét és a jó kormányzást teszi. Ma még ennek a koalíciónak az esélye kicsi - de, ahogy Ceglédi Zoltán írja a legújabb 168 Órában (bár ő nem erre a kifutási pontra eljutva), a '94-es választások előtt két évvel sem látszott még sok minden az MSZP-SZDSZ paktumból, ahogy "96-ban Torgyán is még féregirtós beszédet mondott", a Fidesz-szel való összeállás lehetősége pedig még egyáltalán nem volt a felszínen.

Ha az LMP észhez tér, rájön, hogy ez neki is az érdeke - ahogy a Fidesznek is, hogy kissé le tudjon higgadni, ne  tehessen meg bármit - ami pedig a társadalom szempontjából is kiemelt fontosságú. A legszükségszerűbb változás 2014-ben nem a Fidesz leváltása - az a jelenlegi lehetőségekből válogatva csak rontana a helyzeten -, hanem a párt mérséklése, a kétharmad lebontása. Okos kompromisszumok kötése, különböző mentalitású, de nem szélsőséges felek közös kormányzása. Az egyetlen lehetséges, az asztalra eddig valamit is letett (elvégre 2010-ben rendkívül részletes, bizalomra okot adó programja volt az LMP-nek, és azóta is volt néhány jó kezdeményezése) partner egy koalícióban a Fidesz számára csak az LMP lehet (a KDNP helyére lépve - tenném hozzá vágyakozva, de ennek már tényleg nincs semmi esélye). Persze, még az is lehet, hogy  meglesz az abszolút többségük is - ez esetben viszont teljesen mindegy, az ellenoldalon ki kivel áll össze. Akkor viszont csak még hitelesebb lehet újabb négy év ellenzékiségben a döntő pillanatban a korábban lejáratódott szereplőkkel nem közösködő Lehet Más a Politika.

Kedves "Tóth Luca"!

Elég nagy tévedésben vagy. Felsorolsz egy jó csomó embert, az LMP szimpatikus képviselőit, majd nyilvánosan, névtelenül megvádolod őket azzal, hogy a párt "népies - MDF-utód szárnyának" képzelik magukat, és folyamatosan próbálják ellehetetleníteni a másik, "jóval szerethetőbb oldalt".

Nem, "Luca". Itt ti vagytok azok, akik folyamatosan fúrjátok a másik oldalt, akik folyamatosan szívjátok a fogatokat, hogy az értelmesebbje ellenzi a "demokratikus ellenzék" néven futó bohózatba való bekapcsolódást, akik szeretnétek végre lesüllyedni az SZDSZ szintjére, és bolsevik-náci kategóriákra osztani a magyar társadalmat, ahol ti lehettek a "folyton bántott, belvárosi libsinek csúfolt szegény belvárosi libsik".
Hogy mi van a veszprémi LMP-vel? Ők tartoznának inkább a Jobbikba, azért, mert amikor a Jobbik egy legitim felvonulást tartott Veszprémben, a veszprémi LMP-s képviselők kijelentették, hogy ez ellen felvonulni a feszültség tovább való szítását jelenti (és - ahogy írták - a jobbikos tüntetés is erre jó csak), értelme pedig annyi van, mint a Magyar Narancsnak kéthetente vezércikket írnia a "növekvő antiszemitizmusról"? 
Ki illene inkább a Jobbikba? Gerstmár Ferenc, Zelenák Adrián? Ismered egyáltalán őket, beszéltél valaha velük? Mert az úgy könnyű volt, megfogalmaztatni a szóvivőkkel egy elhatárolódást tőlük, Scheiring oldalán meg nácizni vadul, de azt azért bevallhatod, Veszprémben soha életedben nem jártál, nem hogy még szavaztál volna is ott, ahogy például én tettem. És akkor nem a te kis SZDSZ-es álmodra szavaztam, hanem a veszprémiek víziójára, mely akkor még úgy tűnt, az egész pártra jellemző.

Tényleg sokat lehetett remélni tőletek. Schiffer a következetességével, egyenességével és a szekértábor-logika folyamatos meghaladásával maga volt az LMP-ben rejlő lehetőségek megtestesítője; a többiek pedig igyekeztek elhitetni magukról, hogy valóban ügyek, és nem klikkek mentén igyekeznek majd politizálni. Ezért jutottatok be ti, nem pedig újra az SZDSZ nevű, évtizedekkel ezelőtt leszerepelt csoportosulás.

"Luca"! Nem lesz valaki attól még sem náci, sem jobbikos, hogy képes felnőttként gondolkodni, sőt, népi meg konzervatív sem csak azért, mert nem hajlandó besorolni Bajnai mögé, és a politizálást kizárólag önállóan tartja elképzelhetőnek.

Sajnos ti álltok nyerésre. Miféle "fúrásról" beszélsz itt, kérem tisztelettel? Schiffert már sikerült kiszorítani a frakcióvezetői posztról, láthatólag a szóvivők is a ti irányotokba mennének, most meg látványosan is nekimész ismét a választók előtt még némi reputációval rendelkező képviselőknek, olyan gyermeteg vádakkal ráadásul, hogy "fúrják a többieket a háttérben", mintha ehhez nekünk, választóknak bármi közünk lenne, mintha egy kicsit is érdekelne minket.

Megsúgom neked, hogy az sem izgatja túlzottan a felelősségteljes szavazót, hogy Rogán fúrja-e Lázárt, Lázár Navracsicsot, Szegedi a borsodi Jobbikot vagy Gyurcsány Ferenc az egész magyar társadalmat. 
Minket csak az érdekel, hogy egy párt konzekvens, érthető, elfogadható programmal álljon elő, és arra annak tudatában szavazhassunk, hogy nem kell már jó előre attól félnünk, miként is leszünk átverve, hogyan is vész el kézen-közön az ideál, és lesz belőletek is ugyanaz, mint annyi széplelkű fiatalból korábban.

Jelenleg pedig itt van előttünk Scheiring Gábor a latin-amerikai baloldallal és Hugo Chavezzel, valamint Schiffer András annak ígéretével, hogy valóban "lehet más". Akinek itt abba kéne végre hagynia az egészet, az az olykor-olykor már a szélsőbal felé tendáló Scheiring, a se hús se hal Jávor Benedek, illetve a II. kerületben leszerepelt és a trendi szövegeken túl nagyjából semmifél tartalmat nem közvetítő Karácsony Gergő.

Nekünk ugyanis nincs szükség az általad menőbbnek, okosabbnak, písz- és píszíkompatibilisebbnek tartott szárny nácizására, komcsizására, folyamatosan az elmúlt húsz évet újrateremtő gondolkodásmódjára.

Akárki is vagy, gondold át ezt az egészet még egyszer. És kapcsold ki már végre azt a nyomorult Karsay Dorottya-számot, disszidálóstól - szomorú vasárnapostól, ahogy van.

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a jobbikos képviselők, illetve Mansfeld László Mátsik György elleni feljelentését, mondván, az egykori ügyész az akkor hatályos törvényeknek megfelelően kért halálbüntetést az "államrend ellen szervezkedő" Mansfeld Péterre, Blaski Józsefre és Fónay Jenőre. Mansfeld testvérét hagyjuk is, épp elég baj, hogy a Jobbik rátelepedett az ő abszolút jogos fájdalmára, családi tragédiájára, és nézzük, miként nyilatkozott a nemzeti radikális párt a legújabb fejleményekről: Szilágyi György képviselő úgy ítélte meg, "az ügyészség szembeköpi a Mátsik-ügy áldozatait", és indokolásuk hemzseg a "szakszerűtlenségektől, a jogi hibáktól és a történelemhamisításoktól". A Jobbik országgyűlési képviselője emellett ismét elgondolkodott azon, Polt Péter főügyésznek nem kellene-e lemondania, nekünk pedig megbizonyosodnunk róla, hogy vér nem válik vízzé, és fiú az apának nem vájja ki a szemét.

Az egészben a leggyönyörűbb az lenne, ha most pedig Efraim Zuroff jelentené fel a Jobbikot hamis vád megfogalmazásával, "koncepciós perek gyártásával", és a radikálisok közössége pedig egyként ítélné el saját pártját, amely "ártatlan öregembereket" kísérel meg a halálba kergetni.

Ezek után az lenne a logikus, hogy a Kuruc.info kiteszi az oldalára Novák Előd és társainak telefonszámát, akik jövő péntekre hirdettek felvonulást Biszku Béla volt belügyminiszter és Mátsik György háza elé - Varga Béla pedig felhívja a Jobbik képviselőit, szerencsétlen idős emberek háza előtt "bizonyítékok nélkül szaladgáló taknyos orrúaknak" nevezi őket, majd perrel fenyegetőzik. 
Mi pedig igalommal vegyes érdeklődéssel várjuk a következő hétre meghirdetett tüntetést, illetve azt, vajon addig a Biszku Béla ellen megfogalmazott vádak is elégtelennek bizonyulnak-e, és a Jobbik tényleg két, hatóságilag ártatlannak nyilvánított személy háza előtt fog-e megjelenni azok után, hogy Csatáry László felmentésekor rögvest védelmükbe vették az ártatlan ex-nácit, a feljelentő Efraim Zuroff tevékenységére pedig viszontfeljelentéssel reagáltak.

Senkiben ne legyen kétséges: Csatáry László és Mátsik György nem bűntelenek, és sem a kassai gettó egykori segédfogalmazója, sem a több fiatal halálbüntetését kérvényező volt ügyész tetteire nincs mentség. Hogy az erkölcsileg igazolhatatlan, embertelen és aljas cselekedeteket nem sikerül a jog útján is megtorolni, az csak erkölcs és törvény rendkívüli mértékben bekövetkezett szétválását mutatja - mely a XX. század eseményeiből sajnos közvetlenül következik. 
Hogy nem tudjuk a bíróság elé citálni azokat, akik szerencsétlen ifjak fejére kértek cinikus mosollyal halált, illetve azokat, akik ártatlan emberek százainak-ezreinek szenvedéséhez asszisztáltak, majd tárták szét kezüket - ez egyenesen következik vérgőzös múlt századunk történetéből. 
Talán meg sem kellett volna kísérelnünk a jog eszközeit érvényre juttatnunk ezen esetekben - és ezzel hozzájárulni ahhoz, hogy kegyetlen gazemberekről állítsunk ki mi magunk pozitív erkölcsi bizonyítványt. Talán elég lett volna biztosítanunk magunkat, az elkövetőket és a jelent, hogy morálisan mélyen megvetjük az egykori bűnösöket. Most már mindegy.

De az is biztos, hogy Csatáry László, illetve Mátsik György mellé nyugodtan odahelyezhető a halálbüntetés visszaállítása mellett kardoskodó Jobbik is: az a párt, amelyik egy egykori szadista fenevad felmentését fennhangon ünnepli, de a másik szadista fenevadéra rendkívül éles kritikával válaszol; az a párt, amelyik az egyik gazember háza előtti felvonulást súlyosan elítéli (szegény idős ember halálba kergetését vizionálva), de a másiké előtt maga vonul fel; az a párt, amelyik olykor a nemzetközi jog oldalára helyezkedik, olykor az ellen felszólalva lépne ki az egész nyugati értékközösségből; az a párt, amelyik kiemel az áldozatok közül néhányat, hogy csak az ő ügyüket képviselje, míg a másikak kapcsán cinikusan felemlegeti a "folytonos áldozati szerepben való tetszelgést"; és végül az a párt, mely az egyes emberekre kirótt halálbüntetést pusztán az ítélet súlyossága okán nem fogadja el, míg más esetekben maga protestál a kivégzés intézménye mellett.

Nekünk az erkölcs, a méltányosság és az igazságosság oldalán a helyünk.

Balog Zoltán nagyon is igaz kijelentése (tudjátok, az "ahol minden nemzeti..." kezdetű) ugyanúgy átültethető a baloldal gondolkodásmódjára, csak éppen az ott jellemző demokráciafetisizmus szalagjával körbekötve azt a bizonyos társadalomfilozófiát. Ami a jobboldalon az úgynevezett "nemzet", az a baloldalnál a "demokrácia": megkérdőjelezhetetlen örök igazság, a létező dolgok felett álló, leválthatatlan eszmei magasság. Megítélés kérdése, hogy melyik áll közelebb (avagy távolabb) a valóságtól: egyfelől tény, hogy a nép leválthatatlan, annak akaratát békés úton nem lehet csak úgy megváltoztatni - másrészt valójában mindkét fogalom nagyon elvont, a hétköznapi élet során meg nem mutatkozó valami, mely maximum egy-egy közösség történeti kútforrásával magyarázható igazán. A jobboldal '56 szellemiségéből merítkezve vallja a nemzet törekvéseinek egységét (tehát térben és időben kiterjeszti a térben és időben nagyon is meghatározott módon megmutatkozó jelenséget), míg a baloldal '89-hez fordul, és úgy véli, ott igazából betetőződött a rendszerszintű "progresszió", elértük a lehető legjobbat, és innentől kezdve a demokráciát kell tekinteni minden dolgok kiindulópontjának.

Ezen gondolatok most éppen a Jobbik veszprémi, Magyar Élet Menetének elkeresztelt eseményéről jutottak eszembe: a jogszerűen, a demokratikus keretek között bejegyzett eseményt baloldalinak mondott csoportosulások félpályás útlezárásokkal, szegfűdobálással és köztársaságra való emlékezéssel akarták legyűrni - míg az ott megjelenő kilenc veszprémi punk egyszerűen odament a jobbikosokhoz, és közölte velük, hogy nemkívánatosak szerintük a környéken.

A két módszer tulajdonképpen azonos gondolatot tükröz, mégis a fiatalok megvalósításában akad valami tisztább báj, valami egyszerűségéből fakadóan egyenesebb beszéd: nem takaróznak itt mindenféle demokratikus eszmékkel, köztársasággal és örök békével - egyszerűen odamennek hozzájuk, lenácizzák őket, aztán a rendőrök kíséretében távoznak a helyszínről.

Amit tulajdonképpen a megjelent szervezetek, az MSZP helyi kisközössége és a nemlétező DK nemlétező veszprémi apparátusa is hasonlóképp gondol: "oda kell menni ezekhez, szétcsapni köztük, aztán megszégyenülten kódoroghatnak haza az idióta fajmagyarok". Csakhogy a baloldal ezt sunyi módon a demokrácia védelmezésének köntösébe bújtatja: azon demokráciáéba, amelynek elvével nagyon is megegyezik, hogy egy bejegyzett párt nyilvános rendezvényt szervezzen híveinek, ha közben a törvényeket tiszteletben tartják. Ahogy azt az LMP helyi szervezete is elmondta, maga után vonva Gréczy Zsolt elképedt szörnyülködését: "az LMP mindenben elhatárolódik az MSZP-től és a DK-tól, de megvédi a Jobbikot, ezzel téve szívességet a Fidesznek". Pedig ha Gréczy megfelelő szövegértéssel olvassa át az írottakat, észlelheti, hogy az ottani LMP bizony a Jobbik által terjesztett nézetek mellett sem áll ki, "csupán" a jogaiktól tartja épp olyan megfoszthatatlannak őket, mint más egyéb állampolgárokat: "A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel. Jogállami keretek között, a jogszabályokat betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak eddigi tevékenységéről ki mit gondol. [...] Az elmúlt évek magyarországi tapasztalatai alapján a szeptember 8-ra Veszprémbe tervezettekhez hasonló demonstrációk és ellendemonstrációk nem a megoldások felé visznek. Azok csak a negatív jelenségek tüneteire reagálnak." Világos beszéd: a Jobbik most is hangoztatott eszméivel nem a problémák megoldásában, hanem a frusztrált óbégatásban érdekelt - ahogy az ellenük felvonuló antifasiszta front szintén.
Egy MSZP-től és egy DK-tól a legviccesebb hallani a "jobbikos szörnyetegről", tekintve, hogy a párt épp az ő tevékenységüknek köszönhetően született meg, ahogy a Kuruc.info is a kettősállampolgárság.hu-ból jött létre 2005-ben, a szocialisták regnálásának negyedik évében (és abból szerves módon fakadva, mondhatni: a baloldali kormányzásnak köszönhető a szélsőjobb megerősödése).

Azzal, hogy szabotálni próbáljuk a Jobbik rendezvényét, tulajdonképpen magunk járunk el a legantidemokratikusabb módon - itt éppen a demokrácia nevében, mint a baloldal húsz éves történetében oly sokszor. A jelenvaló baloldal ezt szereti, ez önidentifikációs tevékenységének ugyanannyira fontos eleme, mint a jobbikos radikálisoknak a melegfelvonulás szétverése. A baloldalnak ugyanúgy érdeke a "nácik vonulgatása", ahogy a jobbikosoknak a melegfelvonulás megrendezése: ha ezek nem történnek meg, bajba kerülnek, mert nem tudnak semmiféle építő javaslattal előállni. Kell hát a folyamatos küzdelem, a harc a "rossz" ellen - hol demokratikus, hol nemzeti köntösben.

De a punkok legalább őszinték. Ők csak simán oda akarnak csapni a látványosan felvonuló jobbikosoknak, mindenféle "betiltott egyenruhásokra és megfélemlítésre" való hivatkozás nélkül. Ahogy a Demokratikus Koalíció Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei szintén, csak ők ezt a megszokott gerinctelen, szenteskedő módon tudják csak kivitelezni. Nekik hivatkozniuk kell a betiltott egyenruhára (ami nyilván a betiltás miatt lesz megfélemlítő), az amúgy valós zsidózásra, illetve az ellendemonstrációval ugyanúgy terjesztett békétlenségre.
(Itt megjegyezném egyébként, hogy a Barikád által is hangoztatott vélekedés, miszerint a punkok azért viselkedtek punk módjára, mert "valaki lefizette őket", nyilvánvaló hülyeség. Ezt értenék a Jobbik háza táján is, ha értelmezni tudnának egy párbeszédet, vagy legalábbis találkoztak volna már punkokkal - így legalábbis nem gondolnák, hogy az előállítás miatt méltatlankodó punk srác a hatalmat a helyi Szolidaritással  és a DK-val azonosítja. Azt meg főképp nem vezetnék le, hogy a veszprémi fideszes önkormányzat fizet helyi lázadóknak azért, hogy egy kicsit lázadjanak - teljesen megmagyarázhatatlan indoktól vezérelten. Summa summarum: a hatalom itt a munkáját végző rendőrség volt, mely szimbiózisban él "a város vezetőségével" - az elégedetlenkedő megjegyzés pedig egy ironikus punk-gesztus volt.)

Pedig a Jobbik nem fog attól megszűnni, hogy a veszprémi Szolidaritás tülköl párat a megfélemlítéssel szemben (megjegyzem, mások számára meg mondjuk Árok Kornél baltás kiegészítője lehet riasztó) - ahogy a "nácik" sem "mennek haza", csak mert Szarvas Koppány Bendegúz ezt kiabálja Vona Gábornak.
A Jobbik létjogosultsága akkor fog megszűnni, ha az emberek nem érzékelik már olyan hangsúlyosan az általuk felvetett problémákat (aka "cigánybűnözés"): erre pedig, sajnos, még várni kell.

Törökország, Oroszország, Azerbajdzsán. A három keleti ország mindegyike otthagyta sáros lábnyomát a magyar történelemben - az első kettőtől a legfőbb jótétemény akkor ért minket, amikor több évtized (illetve másfél évszázad) után végre elhagyták hazánkat, míg utóbbi "csak" csúnyán átvert minket, amikor azt állította (valószínűleg olyasfajta cinikus röhögéssel bajsza alatt, mint amilyet a kínai miniszterelnök is hallatott A diktátorban, miközben Kínát demokráciának nevezte), "Ramil Sahib Safarov a legsúlyosabb büntetést kapja hazájában", amennyiben Magyarország kiadja neki a 2004-ben örmény társát lemészárló baltás gyilkost. Az eset ugyanis a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában történt.

Ezzel újabb fordulatot vett a kiadatások tragikomikus sora - eddig többnyire azért nyújtottak be hasonló kérvényt több oldalról, hogy 1) vagy elítélhessék az idegen országban bűncselekményt elkövetett személyt, akit hazájában nem büntettek emiatt (Francis Ciarán Tobin ír gázoló esete), 2) hazájában ítéljék el a személyt, aki idegen országba menekült az igazságszolgáltatás elől (lásd: az Ausztráliába szökött Charles Zentai ügye).
Olyanról viszont eddig nem nagyon hallottunk, hogy egy adott országban elkövetett gyilkossága miatt ülő személyt (aki a börtönben még rá is támadt az egyik őrre) kiadjanak hazájának, ráadásul pusztán gazdasági ígéretekre válaszolva mindezzel. Azt rebesgetik ugyanis, hogy Azerbajdzsán kilátásba helyezte: nagy mennyiségben fognak magyar államkötvényeket vásárolni, amennyiben Safarovot kiadják Azerbajdzsánnak. Mint mondták, nem kell félnünk, odaát is példás büntetésben fogják részesíteni az örmény társára támadó azerit - a KIM meg úgy látszik, el is hitte (vagy csak el akarta hinni), hogy tényleg azért olyan fontos Azerbajdzsánnak az egész, hogy ottani börtönben raboskodhasson hazájuk fia - nem pedig azért, hogy kegyelemben részesíthessék szóban forgó személyt, majd rögvest őrnaggyá léptessék elő.

Örményország és Azerbajdzsán között hosszú időre visszanyúló hidegháború zajlik, melyben a már említett Törökország utóbbit támogatja - hogyisne, volt már ott is örmény népirtás, kellőképpen bizonyították, mennyire elkötelezettek a témában.

Magyarországon ellenben évszázadok óta jelentős örmény kisebbség él - az asszimilálódott örménység mind kulturálisan, mind katonailag sokat tett hazánkért, magyar közkatonaként részt vettek ütközeteinkben, még két örmény származású magyar szabadságharcos vértanúnk is van 1848/49-ből: Kiss Ernő és Lázár Vilmos. Trianont szintúgy különösen megsínylette a magyarországi örmény kisebbség, ahogy a '45 után fokozatosan kiépülő szovjet diktatúrát szintén. Mégis megmaradtak, és a rendszerváltás után kissé meg is tudtak erősödni, bár számuk (nekik is) jelentősen megcsappant az évtizedek során.

A kormány mostani döntésével, gazdaságpolitikai megfontolások alapján, előbbiek méltóságát, anyaországuk tisztességét sértette meg, míg a számára tulajdonképpen soha semmi konkrétat nem tett Azerbajdzsán felé gesztust gyakorolt - hogy ők rögtön első lépéseikkel hülyét csináljanak belőlünk. Ellenben az örmény miniszterelnök máris bejelentette, hogy minden diplomáciai kapcsolatot megszakítanak velünk, Örményországban pedig dühükben magyar zászlót tapostak ottani fiatalok. Ez utóbbiért egyébként örmény állampolgárok sem győztek bocsánatot kérni Facebookon, ahol magyarok szintén sajnálatukat fejezik ki a történtek miatt. A két ország állampolgárai tehát ismét bizonyították, hogy mikroszinten képesek eztán is kifejezi azt, amelyre hosszú-hosszú (közös) történelmük megtanította őket.

Érdemes kicsit belegondolni abba is, kik azok, akik mindeddig hangoztatták a keleti nyitás politikáját, és racionálisan, történelmünk felől megítélve miféle haszonnal kecsegtethet mindez. Bizony, a Jobbik kardoskodik évek óta az azeriek-törökök-oroszok (újbóli) érdekszférájába való kerülés mellett, melynek kapcsán, ha ők komolyan gondolják, hogy egyenrangú felek lehetünk valaha is, hát a legszelídebben is csak annyit mondhatunk, hogy nemzeti radikáliséknak a maradék eszük is elment.
De minimum érdekes az is, hogy csupán a pénz miatt hajlandóak megfeledkezi évezredes múltunkról a dicső hazafiak, és képesek lennének ilyen erkölcstelen, autoriter hatalmakkal mosolyogva üzekedni - miközben tragédiák sorát "köszönhetjük" nekik. A Jobbik ezúttal is kimutatta foga fehérjét, amikor a hazánkért korábban mér tényleg tett örményekkel szemben Azerbajdzsán mellett foglalt állást - elvtelen, gazdasági okok miatt, melyek amennyire légből kapottak, annyira valószerűtlenek. Persze, tőlük mit várna az ember, minthogy az alaposan átmosott, vértől csatakos pénzből építenék fel saját kis fellegvárukat, melyet néha azonosítanak a nemzettel, rejtély, miért. De az is rendkívül kacagtató, mennyire cinikus módon képesek adott esethez igazítani saját értékrendjüket: ha a vörös csillagot viselőt mentik fel nemzetközileg, akkor rögvest elhatárolódnak Brüsszeltől-Nyugattól-globalizmustól, de ha éppen ők hivatkozhatnak nemzetközi egyezményekre, hát nem restek azonmód így is cselekedni. A Fidesz butácska szóvivőjével karöltve.

Hogy a Fidesz valóban elhitte, hogy ez a politika valóban vihet minket valahova, az azt mutatja, hogy az elmúlt ezer éves történelmünkből - a hangzatos, nemzeti ünnepek alkalmából előadott szólamok ellenére - semmit sem tanultak. Azt, hogy nekünk - hatalmi megfontolások így vagy úgy - mindenképpen a Nyugat oldalán a helyünk, mára elég könnyű belátni - de ha valakinek ez nem ennyire egyszerű, hát elég csak a legalapvetőbb morális elvárásokra gondolnia - és nem kiadnia egy baltás gyilkost hazájának, ahol aztán hősként ünnepelhetik.

Nem, nem kérünk Azerbajdzsán pénzéből, nem kérünk Azerbajdzsán segítségéből, nem kérünk Azerbajdzsán jópofizásából. Az örmények már bizonyítottak, nekik viszont minden egyes nap köszönettel tartozunk hazánkért tett erőfeszítéseikért.
A keleti fordulat politikája most bizonyította végképp, hogy nem lehet pusztán gazdasági jellegű - bizony nekünk is rendesen be kell mocskolnunk magunkat, hogy az ottani, fényesen csillogó aranyrögökhöz férhessünk. Erre viszont nem bólinthatunk rá!