Teadélután

Fenti kérdés merült fel mostanság Nyirő József irodalmi munkásságával kapcsolatban, amire Kálmán Olga ma az Egyenes Beszédben rendkívül konkrét választ adott: "nem lehet; van egy istentelenül jó írónk, aki egyébként náci - ilyen nincs, mert akkor eljutunk oda, hogy fantasztikusan jó festő volt Hitler".

Na mármost: ide nem azért nem fogunk eljutni, mert Hitlert a huszadik század legkegyetlenebb háborús bűnöseként, hatmillió zsidó haláláért vádolhatjuk. Sokkal inkább azért, mert Hitler középszerű festő volt. Senki nem fogja megpróbálni képzőművészeti alkotásainak okán rehabilitálni. Írói munkássága már relevánsabb kérdés - antikváriumokban kéz alatt adják-veszik a Mein Kampfot, egyesek náci nézeteik, mások az "ismerd meg ellenséged gondolataid" felvetés okán. Mindkét csoportnak csalódnia kell - a Mein Kampf borzalmasan száraz, unalmas mű, mely épp azért készülhetett el, mert a börtönben rettenetesen unták Hitler folyamatos agitálását, és amíg harcáról inkább írt, addig sem traktálta rabtársait érdektelen eszmefuttatásaival.

De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis jelen esetben "csak" egy olyan székely íróról van szó, aki szerepet vállalt a II. világháború utolsó magyar, nyilas kormányában, de korábban Göebbels-t is fennen dicsérte. Hogy lehetséges-e ezt elkülöníteni írói életművétől? Nem hogy lehetséges, de kötelező is.

Nyirő politikai szerepvállalása ugyanis teljesen lényegtelen művei tekintetében, ahogy egyetlen irodalmi alkotást sem ítélhetünk meg az alapján, milyen ember alkotta azt meg. Érdemes ismernünk természetesen az életrajzot is, de ez alapján nem söpörhetjük félre az 1924-ben született elbeszéléseket (Kopjafák), vagy az 1933-as Uz Bence című Nyirő-regényt. Megítélhetjük viszont irodalmi jelentőségük okán: a mértékadó irodalmárok szerint pedig ezek ugyan jól megírt, de középszerű, felejthető művek. Nem tudom, még nem jutottam el oda, hogy egy Nyirő-regényt is elolvassak, ahogy szerintem a most róla ítélkezők háromnegyede szintén soha nem vett a kezébe tőle semmit. A Magyar Narancs legutóbbi számának vezércikkében épp ezt rója fel neki: mivel hogy "senki nem olvassa őt", ezért Nyirő József, mint író nem is létezik. Nos, ez épp olyan elfogadhatatlan, szélsőséges állítás, mint az, hogy Nyirő lenne a huszadik századi erdélyi irodalom letéteményese. Na de ki állított ilyet?

Ablonczy Bálint és Rajcsányi Gellért is felrótta publicisztikájában a jobboldalnak, hogy veszélyes lehet a kulturális bezárkózás illetve Nyirő, Szabó Dezső és Wass Albert felmagasztalása csupán azért, mert korábban politikai okok miatt nem lehetett őket olvasni. Ismerjük a jelenséget: a Kádár-éra tiltott jelenségeiről egyesek a rendszerváltás után automatikusan elhitték, hogy azok valójában pozitív megítélés alá kell, hogy essenek, hiszen az átkos rendszerben amit megtagadtak, az rossz nem lehet. Nos, ezen nézetrendszer létezése ellenére sem gondolom, hogy a jobboldalon bárki számára is Nyirő testesítené meg Az Írót. Még talán Pozsonyi Ádám számára sem, aki nemrég a Demokratának írott publicisztikájában méltatta a Kopjafákat, sajátos vállalhatatlan stílusával körbeöntve persze.

De miért nem érdekes Nyirő nyilas parlamenti szerepvállalása, amikor irodalmi munkásságát próbáljuk megítélni? Épp azért nem, amiért Csáth Géza kapcsán sem fontos, hogy a morfin rabjaként lelőtte feleségét, vagy Verlaine esetében, hogy szerelemféltése miatt rálőtt Rimbaud-ra. Ahogy Louis-Ferdinand Céline írói munkásságának felmérésekor is lényegtelen az antiszemitizmus vádja.
Ők úgy tudtak kiváló alkotókká válni, hogy erkölcsi magatartásuk egy adott történelmi szituációban, vagy éppen emberi helyzetben felettébb szégyenletes volt.

Ahogy Nyirő esetében sem az számít, hogy antiszemita volt-e életében, hanem hogy művei milyen esztétikai értékeket hordoznak, vagy éppen nem hordoznak. Nála valószínűsíthetően inkább utóbbi felé billen a mérce. De egyáltalán nem azért, mert a Szálasi-féle Parlamentnek is tagja maradt.

 Ha jobban belegondolunk, teljesen jogos Románia aggodalma Nyirő József író székelyudvarhelyi újratemetése kapcsán. Ez ugyanis csak egy gigantikus terv első felvonása, melynek nyomán nyilas csapataink megindíthatják Trianon revízióját, és Székelyföld előbb autonóm, majd újra a magyar közigazgatáshoz tartozó területté válhat.

A terv pofonegyszerű: Nyirő után újabb fasisztának mondott jeles személyek újratemetésével bízzák meg Lukács Csabát, amely előbbi gondolkodók hamvai szintén valamely erdélyi településen kaphatják meg végső sírhelyüket. Ha kifogytunk a szélsőségesnek tartott írókból/költőkből/olimpikonokból/balett-táncosokból, akkor mi magunk kezdjük el terjeszteni bizonyos halott személyekről, hogy románellenesek voltak, és őket is újratemettetjük Székelyföldön.

A román hatóságok ugyan fokozottabb ellenőrzést vezetnek majd be, de a határon minduntalan csak üres urnákat és Wass Albert-mellszobornak látszó Károlyi-figurákat fognak találni, amiket kénytelenek beengedni országukba.

Ezek után Victor Ponta román miniszterelnök szlovák mintára elrendeli válaszcsapásként, hogy amely székely kérvényezi a magyar állampolgárságot, az automatikusan elveszti a románt. Ennek hatására alig marad román állampolgár Erdélyben, ami megfelelő alapot fog szolgáltatni a Magyar Gárdát látszólag elítélő, de titokban a Jobbikkal szövetkező Fidesznek, hogy megindítsa támadását.

Mondjuk az is lehet, hogy csupán egy nehéz sorsú erdélyi írónak szeretnék végre megadni azt a végső tisztességet, amit halálakor nem kaphatott meg. De az után a bohóckodás és szürreális hajtóvadászat után, amit Romániában rendeztek az eset kapcsán, ráadásul pünkösd előtt, el sem merjük képzelni, hogy csupán egy ártalmatlan újratemetésről legyen szó.

Wass Albert, Nyirő József és Szabó Dezső irodalmi munkásságával kapcsolatban nincs szakmai konszenzus. Mégis bekerült mindhárom szerző a Nemzeti Alaptantervbe.

Az abortusztablettával (RU-486) kapcsolatban van szakmai, a bevezetést támogató konszenzus. A gyógyszer ennek ellenére nem fog forgalomba kerülni.

Még szerencse, hogy vannak, akik mindenhez jobban értenek.