Torkos Matild, a Magyar Nemzet vezércikkírója elfogadható kormányváltó alternatívának tekintené az LMP-t – nagyjából erre a következtetésre juthatott az, aki figyelmesen elolvasta tegnapi írásának első pár mondatát. A Gordon blőd című vezércikk nagyrészt ugyan valóban Bajnai hiteltelenségén merengett – ám ezt felvezetvén elismerte, hogy szükségük lehet egy pártra a Fideszből kiábrándultaknak is. Ugyan rögtön hozzátette, hogy aztán ez az alternatíva koalícióra léphetne a Fidesszel, de fogadjuk el: olyan ez, mint amikor valaki nem szereti a szegfűt, ezért aztán az MSZP-vel együtt kormányozni kívánó Bajnaira szavazna inkább. Ám Torkos Matild nem állt meg itt: kijelentette, hogy ez az új párt az LMP-vel is koalícióra léphetne annak érdekében, hogy „erőteljes befolyásával kikényszerítse a társadalmi igazságosság teljesebb körű érvényesítését a kormányzásban”.
Ráadásul Torkos ezután kifejti, hogy így lépéseket lehetne tenni a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség irányába, amelyek megvalósulását a Fidesz is mindig „bölcsen és lelkesen” megígérik, de... Jó, a vezércikkben nincs „de”, viszont valahogy a fideszes megvalósítás részletezése is elmarad. Lukács Csaba elégedetlenségnek hangot adó publicisztikája óta talán nem is volt ennyire kritikus véleménycikk a Magyar Nemzetben.
Immár pedig nem lehet nem észrevenni, hogy a jobboldali sajtó minimum elfogadóbb lett a kettészakadt LMP schifferista részével: a nagy kérdés, hogy azért, mert úgy gondolja, így nem veszélyeztetné a párt a Fidesz győzelmét, vagy amiatt, hogy az LMP-ben maradók nyilvánvalóvá tették, nem kívánnak szövetkezni a 2010 előtt kormányzó erőkkel csak azért, hogy le lehessen váltani a Fideszt. Utóbbinak persze lehetnek gyakorlatias, illetve valóban elvi okai is: előbbi, hogy így Bajnaiékat is gyengítené az LMP, utóbbi, hogy tényleg új utat kínál a párt, nem pedig a meggyökeresedett struktúrák folyamatos revitalizálását.
Rögtön a jávorista PM-esekkel való szakítás után érkeztek a biztató hangok: Fricz Tamás az MNO-s blogjában jelentette ki, hogy „nem kell félnie Schifferéknek: egy széles választói bázis vár arra, hogy végre legyen Magyarországon egy, a nemzeti és konzervatív értékekre is nyitott liberális és zöld párt”. Zsebők Csaba a Magyar Hírlapban fejtegette, hogy „a „hivatalos” LMP a politikai aréna jobbos és balos szereplői számára is partner lehet”. De már a tavaly novemberi, első LMP-s belső összecsapás után a Fideszhez hasonlította Balogh Ákos és Borókai Gábor is a schifferistákat: eszerint a zöldpárt a '90-es évek eleji Fideszhez hasonlít abban, hogy szintén egyértelművé teszi, nem kíván a szocialistákkal összebútorozni a jobboldali kormánypárt leváltásának kedvéért. Tehát: hogy nem kisebb rosszban és nagyobb rosszban gondolkodik, hanem ragaszkodik saját elveihez (vagy csak önállóan kíván kormányozni, de most maradjunk optimisták). Ráadásul Schiffer András volt az egyetlen frakcióvezető, aki 2012-ben két nagyinterjút is kapott a Heti Válaszban – utóbbi ráadásul rögtön címlapot is ért.
Az LMP frakcióalakítási kérelme után a nagyobb sajtótermékek közül talán az MNO volt az egyedüli, amely kiállt a párt mellett: ráadásul a nézőpontos alblogon írt arról Veisz Márton, hogy a frakcióalakítás jogát igazságosnak érzi az LMP kapcsán. Érdekes módon egyébként ötből négy közvélemény-kutató a bejutási küszöb alatt mérte az utóbbi hónapokban az LMP-t, egyedül a Nézőpont adott a pártnak hat százalékot.
Ugyanakkor a szakítás óta egyáltalán nem érzékelhető, hogy az LMP látványos jobboldali fordulatot vett volna. Egész hasonlóakat mondanak földügyben, közjogi kérdésekben és az emberi jogok tekintetében, mint korábban. Egyébként ugyanez nagyjából elmondható a Párbeszéd Magyarországért pártról is: annak lehettünk mostanság tanúi, hogy még arra is rávették Bajnait, hanyagolja Oszkó Pétert és helyette Scheiring ökoszociális gazdaságpolitikáját részesítse előnyben. A jobboldali sajtónak mégis az LMP szimpatikusabb: egyesek hangot is adnak annak, hogy a pártban maradókat elvszerűbbnek, míg a távozókat árulónak tartják.
A zöldpárt érezheti, hogy a Fideszben csalódottak környékén lehet keresnivalója, ám egyelőre nem tűnik úgy, mintha lenne az ő megnyerésükre konkrét stratégiájuk is. A legutóbbi, Sólyommal és Ángyánnal közösen tartott konferencia persze üzenet lehet a választópolgárok felé; csak hát a helyzet az, hogy az LMP közjogilag eddig is Sólyoméhoz hasonló nézeteket vallott, míg a földpolitika kapcsán korábban is valamiféle nagytőke ellen volt, és akként beszélt a kérdésről, mint a volt vidékfejlesztési államtitkár (vagy mint a Jobbik). De emberi jogok tekintetében sem vett fordulatot az LMP: a párt politikája ugyanazt az „innen is, onnan is egy kicsit” jelleget mutatja, ami évekkel ezelőtt is jellemző volt rá. Kérdés, kell-e, lehet-e bármilyen téren másként beszélniük, gondolkodniuk, ha szélesebb tömegeket akarnak megszólítani – esetleg elégedjenek meg azzal, hogy bebetonozzák magukat a Parlamentbe, és lassan építkezve bár, de hosszabb távon is részét képezzék a közéletnek.
