Teadélután

Torkos Matild, a Magyar Nemzet vezércikkírója elfogadható kormányváltó alternatívának tekintené az LMP-t – nagyjából erre a következtetésre juthatott az, aki figyelmesen elolvasta tegnapi írásának első pár mondatát. A Gordon blőd című vezércikk nagyrészt ugyan valóban Bajnai hiteltelenségén merengett – ám ezt felvezetvén elismerte, hogy szükségük lehet egy pártra a Fideszből kiábrándultaknak is. Ugyan rögtön hozzátette, hogy aztán ez az alternatíva koalícióra léphetne a Fidesszel, de fogadjuk el: olyan ez, mint amikor valaki nem szereti a szegfűt, ezért aztán az MSZP-vel együtt kormányozni kívánó Bajnaira szavazna inkább. Ám Torkos Matild nem állt meg itt: kijelentette, hogy ez az új párt az LMP-vel is koalícióra léphetne annak érdekében, hogy „erőteljes befolyásával kikényszerítse a társadalmi igazságosság teljesebb körű érvényesítését a kormányzásban”.

Ráadásul Torkos ezután kifejti, hogy így lépéseket lehetne tenni a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség irányába, amelyek megvalósulását a Fidesz is mindig „bölcsen és lelkesen” megígérik, de... Jó, a vezércikkben nincs „de”, viszont valahogy a fideszes megvalósítás részletezése is elmarad. Lukács Csaba elégedetlenségnek hangot adó publicisztikája óta talán nem is volt ennyire kritikus véleménycikk a Magyar Nemzetben.

Immár pedig nem lehet nem észrevenni, hogy a jobboldali sajtó minimum elfogadóbb lett a kettészakadt LMP schifferista részével: a nagy kérdés, hogy azért, mert úgy gondolja, így nem veszélyeztetné a párt a Fidesz győzelmét, vagy amiatt, hogy az LMP-ben maradók nyilvánvalóvá tették, nem kívánnak szövetkezni a 2010 előtt kormányzó erőkkel csak azért, hogy le lehessen váltani a Fideszt. Utóbbinak persze lehetnek gyakorlatias, illetve valóban elvi okai is: előbbi, hogy így Bajnaiékat is gyengítené az LMP, utóbbi, hogy tényleg új utat kínál a párt, nem pedig a meggyökeresedett struktúrák folyamatos revitalizálását. 

Rögtön a jávorista PM-esekkel való szakítás után érkeztek a biztató hangok: Fricz Tamás az MNO-s blogjában jelentette ki, hogy „nem kell félnie Schifferéknek: egy széles választói bázis vár arra, hogy végre legyen Magyarországon egy, a nemzeti és konzervatív értékekre is nyitott liberális és zöld párt”. Zsebők Csaba a Magyar Hírlapban fejtegette, hogy „a „hivatalos” LMP a politikai aréna jobbos és balos szereplői számára is partner lehet”. De már a tavaly novemberi, első LMP-s belső összecsapás után a Fideszhez hasonlította Balogh Ákos és Borókai Gábor is a schifferistákat: eszerint a zöldpárt a '90-es évek eleji Fideszhez hasonlít abban, hogy szintén egyértelművé teszi, nem kíván a szocialistákkal összebútorozni a jobboldali kormánypárt leváltásának kedvéért. Tehát: hogy nem kisebb rosszban és nagyobb rosszban gondolkodik, hanem ragaszkodik saját elveihez (vagy csak önállóan kíván kormányozni, de most maradjunk optimisták). Ráadásul Schiffer András volt az egyetlen frakcióvezető, aki 2012-ben két nagyinterjút is kapott a Heti Válaszban – utóbbi ráadásul rögtön címlapot is ért.

Az LMP frakcióalakítási kérelme után a nagyobb sajtótermékek közül talán az MNO volt az egyedüli, amely kiállt a párt mellett: ráadásul a nézőpontos alblogon írt arról Veisz Márton, hogy a frakcióalakítás jogát igazságosnak érzi az LMP kapcsán. Érdekes módon egyébként ötből négy közvélemény-kutató a bejutási küszöb alatt mérte az utóbbi hónapokban az LMP-t, egyedül a Nézőpont adott a pártnak hat százalékot.

Ugyanakkor a szakítás óta egyáltalán nem érzékelhető, hogy az LMP látványos jobboldali fordulatot vett volna. Egész hasonlóakat mondanak földügyben, közjogi kérdésekben és az emberi jogok tekintetében, mint korábban. Egyébként ugyanez nagyjából elmondható a Párbeszéd Magyarországért pártról is: annak lehettünk mostanság tanúi, hogy még arra is rávették Bajnait, hanyagolja Oszkó Pétert és helyette Scheiring ökoszociális gazdaságpolitikáját részesítse előnyben. A jobboldali sajtónak mégis az LMP szimpatikusabb: egyesek hangot is adnak annak, hogy a pártban maradókat elvszerűbbnek, míg a távozókat árulónak tartják.

A zöldpárt érezheti, hogy a Fideszben csalódottak környékén lehet keresnivalója, ám egyelőre nem tűnik úgy, mintha lenne az ő megnyerésükre konkrét stratégiájuk is. A legutóbbi, Sólyommal és Ángyánnal közösen tartott konferencia persze üzenet lehet a választópolgárok felé; csak hát a helyzet az, hogy az LMP közjogilag eddig is Sólyoméhoz hasonló nézeteket vallott, míg a földpolitika kapcsán korábban is valamiféle nagytőke ellen volt, és akként beszélt a kérdésről, mint a volt vidékfejlesztési államtitkár (vagy mint a Jobbik). De emberi jogok tekintetében sem vett fordulatot az LMP: a párt politikája ugyanazt az „innen is, onnan is egy kicsit” jelleget mutatja, ami évekkel ezelőtt is jellemző volt rá. Kérdés, kell-e, lehet-e bármilyen téren másként beszélniük, gondolkodniuk, ha szélesebb tömegeket akarnak megszólítani – esetleg elégedjenek meg azzal, hogy bebetonozzák magukat a Parlamentbe, és lassan építkezve bár, de hosszabb távon is részét képezzék a közéletnek. 

Bár sokan leírták, hogy az LMP szakadása elkerülhetetlen volt, a magyarázatok aztán valahogy mindenhol elsikkadtak a cikkírók által az LMP fő karakterének tartott dolog (kinél a kapitalizmusellenesség, kinél a paksi atomerőműről alkotott vélemény) ekézése során. Pedig még csak nem is olyan nehéz észrevenni a politikai alapállás különbözőségét platformisták és önállóságpártiak között, lévén az LMP-ből most kiválók nem rejtik véka alá céljukat: lényegében baloldali zöldpártot szeretnének létrehozni. Az LMP pedig a látszat ellenére nem ilyen párt volt, és a platformisták a működését nem tudták ebbe a mederbe terelni.

„Arra szavaztam, hogy az LMP mondja ki, hogy egy új baloldali párt” – írta Scheiring Gábor még novemberben, az LMP önazonosságára hivatkozva; miként többször is hangoztatta, hogy baloldali közgazdásznak tartja magát. Programja is ehhez mérhető volt, ám az az LMP globalizációkritikus vonulatába tökéletesen beleillett, így lényegtelennek tetszett fel, hogy Scheiring amúgy közpolitikailag is balosnak mondható, és világlátása, stratégiai elképzelései szintén ehhez idomulnak szervesen. Ez jól megfigyelhető volt a Jobbikkal szembeni viszonyulásban (Scheiring és a platformisták: zéró tolerancia, míg a schifferi oldalról egyéb, némileg talán demokratikusabb viszonyulás keresése) épp úgy, mint a két nagy párt politizálásának megítélésében. Utóbbi legeklatánsabb példája, hogy a platformisták többször is egyértelművé tették: bár mélyen elítélik a 2010 előtti időszak gazdaságpolitikáját, korrupcióját, stb, de a demokratikus-alkotmányos alapok tekintetében lényegében egyetértenek az MSZP-vel.

Bár evidencia, azért szögezzük le: a Fidesz leváltását azért tartották fontosabbnak az önállóságnál, mert a korábban kormányon lévő baloldali kormányt értékválasztásukból következően a kisebbik rosszként könyvelték el. Ha viszont valóban a mondott rendszerkritikai attitűd jellemezte volna őket is, akkor kizárólag a mentalitást figyelembe véve ugyanarra a polcra helyezték volna fel az MSZP-t és Bajnai Gordont, mint amelyiken a Fidesz és Orbán Viktor található.

Csakhogy a hangsúlyozott rendszerkritika és a technokrata-populista distinkciók megkötése inkább volt jellemző Schiffer Andrásra és az LMP-ben maradókra, mintsem a most kilépőkre. A feloldhatatlan ellentét valójában e tekintetben volt jelen, amit jól mutatnak Vágó Gábor ATV-s mondatai is: eszerint az LMP nem hajt végre jobboldali fordulatot, csakhogy éppen baloldalit sem: marad „középen”, a globalizáció- és rendszerkritika mentén folytatva a politizálást.

A platformisták vádja, miszerint Schifferék konzervatív fordulatot vennének, valójában épp azt teszi egyértelművé, hogy ők helyezkednek el a politikai térkép baloldalán. Ha figyelemmel kísértük ugyanis eddig a Schiffer és párttársai által hangsúlyozottakat, vagy csak szimplán elolvastuk a frakcióvezető ezen dolgozatát, világossá válhatott számunkra, hogy a jobb-bal felosztás miért anakronizmus az LMP tekintetében. Stratégiát tekintve pedig épp azért számíthatnak a Fideszben csalódott jobboldaliak szavazatára, mert kívül állnak a rendszeren, és ezért szimpatikusak lehetnek ugyanúgy liberális, szocialista és ugyanakkor konzervatív szavazóknak is. Pozíciójukból fakadóan lehetőségük van erre, mivel nem a mindenki által jól ismert térképen mozognak.

Hogy valójában mennyi lehet azoknak a száma, akik az LMP által kínált alternatíva megértése után is a pártra szavaznának, az valóban kétséges, e tekintetben igaza van Szily Lászlónak. Azt viszont nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy korunkban nem lehetne hiteles és előremutató, egyáltalán nem destruktív politikát művelni a globalizáció- és rendszerkritikus, de valójában nem baloldali alapállásból. 

E tekintetben a baloldali politizálás, megspékelve az ökopolitikával, kevesebb újdonsággal szolgálhat, és igazodhat a meglévő elvárásokhoz, amelyből aztán nagy csalódás is kikeveredhet könnyedén. E tekintetben most Karácsony Gergelyék learathatják a babérokat, beteljesítve sokak akaratát, ám hosszú távon valószínűleg kevésbé lesz életképes elképzelésük, mint az újszerű megoldásokkal előálló schifferi vonulaté. Már ha utóbbi valóban képes lesz arra, amit Schiffer csak a „politikai térkép átrajzolásának” nevez.

A most hétfőn a Schiffer András által a Parlament elé terjesztett, Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat tárgysorozatba sem vétele más érdekességekkel is szolgálhat számunkra azon túl, hogy az LMP sikeresen folytatta misszióját a jobboldali szavazók egy részének Fideszről való leszakításával úgy, hogy ahhoz semmi újat nem kellett mondania. Az év elején már benyújtott javaslatot most Schiffer némiképp kiegészítette: ezáltal büntetőjogi kategóriává tennék az aktanyilvánosság utáni törvénytelen iratkivételeket, meghamisításokat. Ezt a változást még a jobbikos Novák Előd is dicséretesnek tartotta, "mert az ellehetetlenült valóságos állapotból indul ki, reális számvetéssel".
A törvényjavaslat ráadásul magában foglalja, hogy az állambiztonság felett rendelkezők tevékenysége, kiléte is váljon nyilvánossá.

Ez utóbbival szokás ugyanis általában hárítani, ez az egész elsunnyogott rendszerváltás lényege: hagyjuk a kis halakat, nem ők voltak a főbűnösök, ne is kelljen a nyilvánosság előtt vállalni korábbi tevékenységüket. Márpedig úgy nem lehet tiszta lappal kezdeni, ha mi magunk sem vállaljuk fel korábbi életünket, történetünket: az erőszakkal beszervezetteknek pedig nincs félnivalójuk, ha valóban fenyegetés, zsarolás hatására jelentettek vagy éppen lettek beszervezve. Sőt: akkor már húsz éve sem volt, nyugodtan megvallhatták nyilvánosan is múltjukat, ezzel is hozzájárulva a későbbi tiszta, egyértelmű helyzet megteremtéséhez - sunnyogásra ugyanis nem lehet új rendszert építeni.

Tényleg gyerekként kezeljük a társadalmat, tényleg a mi feladatunk megóvni a jelentőket a jelentettek haragjától? Igen, nyilván fájna, nyilván sok régi sebet feltépne - de ezzel talán hozzájárulhatnánk végre, hogy a problémák ne csak elfedve, elfelejtve legyenek, hanem valóban kibeszélve, megértve és megértetve.

De, ahogy már említettem, itt ráadásul nem is csak az ügynökök kilétének felfedéséről van szó: Schiffer indítványa után különösen komikusnak hatott a fideszes Zsiga Marcell azon kommentárja, hogy "nem a piti besúgók az érdekesek, hanem a pártállami múlt teljes működési mechanizmusa". "Ennél sokkal többről kell, hogy szó legyen" - mondta, majd nyugodt szívvel szavazta le már csak a tárgysorozatba vételt is.

A nyolc hónapja leszavazott javaslat után a Fidesz ilyen-olyan sumákolással jött elő, nemzetbiztonsági kockázatot és egyéb baromságokat emlegetett, majd bejelentette: megszervezi a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, mely majd mindent szépen meg fog oldani. Olyan szépen, hogy azóta nem is történt semmi az ügyben - az LMP felmelegítette hát a témát, a Fidesz pedig annak rendje és módja szerint le is szavazta.

A különösen érdekes az egészben, hogy az MSZP képviselői is igennel voksoltak a törvényjavaslatra - taktikából? Előre tudták, hogy a Fidesz úgysem fogja elfogadni? Azzal nehezen lehet érvelni, hogy "ők könnyen elfogadhatják, hiszen a rendszer működtetői voltak, nem róluk volna szó", hiszen a javaslat ugyanúgy magába foglalná az ő tevékenységük tisztázását is, mint az egyszerű ügynökökét.
Vagy tényleg ennyire sikeres volt az MSZP fiatalítása? Tény, hogy a megújulás náluk a Fideszénél látványosabbnak és gyakoribbnak mondható - na de olyanok is megszavazták most a javaslatot, mint Szanyi Tibor, Puch László és Steiner Pál. Miközben a Demokratikus Koalíció tagjai nem szavaztak - sikerült volna kiszervezni az MSZP-ből az átlátható múlt iránt nem igazán érdekelt képviselőket? Néhányukat talán, de kétlem, hogy az ott maradottak egy részének ne lenne még takargatnivalója - amelyet aztán vagy vállalna, vagy sem.

Újra és újra elmondják jobboldalon: nem érdekes az egész, gumicsont, hagyjuk már, foglalkozzunk inkább a valódi bűnösökkel, akik pedig a szocialisták soraiban keresendőek. Úgy azonban soha nem lesz tisztább a közélet, ha az egyik oldal semmiféle felelősséget nem kíván vállalni egy negyven éven keresztül az emberi életeket megnyomorító, mindannyiunk lelkében pusztító autokráciáért. A kádári paktum ugyanis az egész néppel köttetett, itt mindenki benne volt és ha csak azzal is, hogy nem szólt, amikor szólnia kellett volna, a szocializmus elvtelen kiszolgálójává vált. Ezért bizony vállalni kell a felelősséget a besúgott barátok előtt épp úgy, mint a gyermekek és az unokák szemében. Meg voltál félemlítve? Akkor miért nem mondtad ezt 1990-ben? Mi tartott vissza?

Lehet egy életet, egy rendszert, egy demokráciát az elhallgatásra, a titkolózásra, a mocsok elfedésére alapozni? Lehet azt tűrni, hogy a kommunizmus barátai egycsapásra átvedlenek a demokrácia pártolóivá, majd ők lesznek a diktatúra leghangosabb kiáltozói nekik nem tetsző kormány regnálása idején, ők fogják követelni pártok betiltását, mondván, azok fasiszták? Lehet ezt így tovább folytatni még tíz-húsz évig, hogy talán akkor végre tisztán lássunk, amikor az ügynökök dédunokái is örök nyugalomra hajtják fejüket? Lehet tovább sunnyogni, hogy "az nem is úgy volt", "nem ez a lényeg", "beszéljünk a fontosabb dolgokról", miközben ott szárad lelkünkön a múlt minden szennye?

Kétségkívül lehet. Csak minek?

Egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyi tűnik biztosnak: a Lehet Más a Politika nem lép be az Együtt 2014-be, legalábbis a kongresszus döntésének értelmében - Jávor Benedek pedig lemondott a párt frakcióvezetői posztjáról. Schiffer András a HVG-nek cáfolta, hogy ő szeretné magának ezt a pozíciót megszerezni.  

Gyorsan leszögezném: az LMP szerintem a lehető legjobb döntést hozta meg ezzel. Ám Schiffernek most kell résen lennie, és az eddigi lendületet megduplázva nekikeserednie a párt felfuttatásának: meg kell értetnie a magyar szavazókkal, hogy amikor 2014-ben a szavazófülkékben esetleg megint négy névvel találkoznak, akkor ők lesznek azok, akikre való voksolással az emberek az eddigi kétosztatúság ellen, egy másfajta politizálás mellett tehetik majd le a garast (és nem mondjuk a jelenlegi tendenciákat fenntartó Bajnaiékkal, de nem is a radikalizmusával konszolidációt és nyugalmat biztosan nem hozó Jobbikkal).

Ehhez pedig szükséges, hogy az a Schiffer András legyen ismét az LMP frakcióvezetője, aki már a 2010-es befutásnál is ott állt az elsők között, és aki ma is magasan a legelfogadottabb LMP-s politikus az alapvetően jobboldali, illetve az egykori MSZP-kormányok iránt nagyfokú ellenszenvvel viseltető emberek számára.

Most a legjobb az lenne, ha a teljes frakció felsorakozna a különutasság mellett (még ha elvi esetben támogatásukat is fejezik ki az E14-gyel szemben), és szívükkel-lelkükkel tudná támogatni a meghozott döntést: abban ugyanis korábban a legtöbben konszenzusra tudtak jutni, hogy a legnagyobb probléma a bizonytalansággal van, és a zöldpárt a kongresszus után már tényleg jól tenné, ha egységet mutatna - mármint a tagok között, nem pedig a Bajnai- és E14-hívekkel szemben.
A létező legrosszabb opció pedig tényleg a szakadás, illetve a felmorzsolódás lehet - szükséges hát, hogy a párt tagjai erősek tudjanak maradni a nehezebb pillanatokban is, és belássák: úgy nem lehet politikát csinálni, hogy az ember a saját árnyékától is megijed, és közvélemény-kutatások eredményeinek láttán már rohanna is bele egy olyan szövetségbe, amely a lehető legkárosabb lenne a számára.

Nem kétséges, hogy az utóbbi hetek-hónapok legnagyobb lózungja az volt, hogy az LMP mostani döntésével az ország sorsáról dönt, és ha nem adják fel korábbi eszmeiségüket, akkor ők fognak hozzájárulni az Orbán-kormány újabb választási győzelméhez.
Az LMP-nek semmiféle morális kötelessége nincs arra nézvést, hogy akár a legrosszabb döntést is meghozza csak azért, hogy megakadályozzon valami későbbi, nem általa okozott, és ráadásul nem is mindenki által rossznak ítélt történést, a Fidesz újbóli hatalomra kerülését.

Az LMP-nek viszont kötelessége, hogy alternatívát képezzen, hogy elinduljon a választásokon, hogy megmutassa: létezik más út is a berögzült kétosztatúsággal szemben. Észre kell venni, hogy az nem mehet megint, hogy hatalmukat átmentő, leszereplő káderekkel "váltsunk rendszert", horváthcsabákkal alapítsunk mindenféle negyedik köztársaságokat, korrupt és cinikus hatalomtechnikusokkal játsszunk itt ismét műforradalmat, világmagyarság konszenzusát, anyámkínját. 

A felelősség egy demokráciában a választókat terheli aziránt, hogy leváltsák a nekik nem tetsző kormányzatot. Erre ne mondjuk már mi, választók, hogy "de együttműködés nélkül nincs változás" - mert ezzel csak azt ismerjük el, hogy valójában nem is akar a többség semmiféle váltást, tehát főként nincs jogunk bármiféle választási szövetség barkácsolását követelnünk saját hóbortunk (ti. hogy ha lesz a választáson alternatíva, az a demokrácia halálát jelenti) megerősítésének érdekében. 
Persze, nagyon nagy lendülettel tudja Szilágyi Ákos "politikaelemző" (nem vicc: ezt a titulust írták a neve mellé a 168 órában) magyarázni, hogy "most helyzet van", és nem paprikajancsinak kell lenni, hanem biodíszletnek Bajnai és Gyurcsány mellett, na de azért hadd ne ossza már mindenki azt a véleményt, hogy ha a berögzült struktúrák ellen fellépő, ámde nem radikális párt neve önállóan szerepelni fog a szavazócédulákon, azzal a szükségállapot továbbra is fennmarad, és talán 2018-ra már Magyarország sem fog létezni.

A legnagyobb tévedés ugyanis az, hogy a jelenlegi kormánypárttal szemben a hatalomban való léte a probléma: jóval inkább az a kétharmados, minden kompromisszumot és érdemi egyetértést az asztalról lesöprő működési mechanizmus, mely megannyi elfogadhatatlan lépés keresztülvitelére sarkallja a Fideszt - ugyanúgy, ahogy a jelek szerint Bajnai "kétharmadot szeretnék" Gordon leendő döntéseit is jellemezné valószínűleg. 
Vagy nekünk tényleg egy újabb gyűjtőpárt kell, fideszes úthenger után balliberális úthenger, újabb és újabb jellegtelen, populista, semmiféle elvi alapállást figyelembe nem vevő tömegpártok egymást váltó hadakozása?

Nem kell alábecsülni a szavazókat - ahogy a jövőt sem illik lefutott meccsként kezelni. Ha az LMP egy kicsit odateszi magát, ha még több, a Közgép-láncolásra és a parlamenti cédulaszórásra jellemző látványos performansszal hívja fel magára a figyelmet, és tényleg hiteles tud maradni minden szemszögből, akkor simán megszerezheti két év múlva a bejutáshoz szükséges öt százalékot, illetve adott esetben a tíz képviselői helyet.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy lesz azért kellő számú szavazópolgár 2014-ben, aki sem a jelenlegi irány folytatására, sem a levitézlett baloldali káderek rehabilitálására nem fog szavazni - a radikáljobb viszont nem lesz továbbra sem megnyerő számukra. És ha ők felsorakoznak az LMP mellett, karöltve a pártot alapvetően is támogatni tudókkal, akkor a bejutás nem kérdéses. 
A választók döntenek majd - az LMP-nek most kell majd igazán bizonyítania. 

Kedves "Tóth Luca"!

Elég nagy tévedésben vagy. Felsorolsz egy jó csomó embert, az LMP szimpatikus képviselőit, majd nyilvánosan, névtelenül megvádolod őket azzal, hogy a párt "népies - MDF-utód szárnyának" képzelik magukat, és folyamatosan próbálják ellehetetleníteni a másik, "jóval szerethetőbb oldalt".

Nem, "Luca". Itt ti vagytok azok, akik folyamatosan fúrjátok a másik oldalt, akik folyamatosan szívjátok a fogatokat, hogy az értelmesebbje ellenzi a "demokratikus ellenzék" néven futó bohózatba való bekapcsolódást, akik szeretnétek végre lesüllyedni az SZDSZ szintjére, és bolsevik-náci kategóriákra osztani a magyar társadalmat, ahol ti lehettek a "folyton bántott, belvárosi libsinek csúfolt szegény belvárosi libsik".
Hogy mi van a veszprémi LMP-vel? Ők tartoznának inkább a Jobbikba, azért, mert amikor a Jobbik egy legitim felvonulást tartott Veszprémben, a veszprémi LMP-s képviselők kijelentették, hogy ez ellen felvonulni a feszültség tovább való szítását jelenti (és - ahogy írták - a jobbikos tüntetés is erre jó csak), értelme pedig annyi van, mint a Magyar Narancsnak kéthetente vezércikket írnia a "növekvő antiszemitizmusról"? 
Ki illene inkább a Jobbikba? Gerstmár Ferenc, Zelenák Adrián? Ismered egyáltalán őket, beszéltél valaha velük? Mert az úgy könnyű volt, megfogalmaztatni a szóvivőkkel egy elhatárolódást tőlük, Scheiring oldalán meg nácizni vadul, de azt azért bevallhatod, Veszprémben soha életedben nem jártál, nem hogy még szavaztál volna is ott, ahogy például én tettem. És akkor nem a te kis SZDSZ-es álmodra szavaztam, hanem a veszprémiek víziójára, mely akkor még úgy tűnt, az egész pártra jellemző.

Tényleg sokat lehetett remélni tőletek. Schiffer a következetességével, egyenességével és a szekértábor-logika folyamatos meghaladásával maga volt az LMP-ben rejlő lehetőségek megtestesítője; a többiek pedig igyekeztek elhitetni magukról, hogy valóban ügyek, és nem klikkek mentén igyekeznek majd politizálni. Ezért jutottatok be ti, nem pedig újra az SZDSZ nevű, évtizedekkel ezelőtt leszerepelt csoportosulás.

"Luca"! Nem lesz valaki attól még sem náci, sem jobbikos, hogy képes felnőttként gondolkodni, sőt, népi meg konzervatív sem csak azért, mert nem hajlandó besorolni Bajnai mögé, és a politizálást kizárólag önállóan tartja elképzelhetőnek.

Sajnos ti álltok nyerésre. Miféle "fúrásról" beszélsz itt, kérem tisztelettel? Schiffert már sikerült kiszorítani a frakcióvezetői posztról, láthatólag a szóvivők is a ti irányotokba mennének, most meg látványosan is nekimész ismét a választók előtt még némi reputációval rendelkező képviselőknek, olyan gyermeteg vádakkal ráadásul, hogy "fúrják a többieket a háttérben", mintha ehhez nekünk, választóknak bármi közünk lenne, mintha egy kicsit is érdekelne minket.

Megsúgom neked, hogy az sem izgatja túlzottan a felelősségteljes szavazót, hogy Rogán fúrja-e Lázárt, Lázár Navracsicsot, Szegedi a borsodi Jobbikot vagy Gyurcsány Ferenc az egész magyar társadalmat. 
Minket csak az érdekel, hogy egy párt konzekvens, érthető, elfogadható programmal álljon elő, és arra annak tudatában szavazhassunk, hogy nem kell már jó előre attól félnünk, miként is leszünk átverve, hogyan is vész el kézen-közön az ideál, és lesz belőletek is ugyanaz, mint annyi széplelkű fiatalból korábban.

Jelenleg pedig itt van előttünk Scheiring Gábor a latin-amerikai baloldallal és Hugo Chavezzel, valamint Schiffer András annak ígéretével, hogy valóban "lehet más". Akinek itt abba kéne végre hagynia az egészet, az az olykor-olykor már a szélsőbal felé tendáló Scheiring, a se hús se hal Jávor Benedek, illetve a II. kerületben leszerepelt és a trendi szövegeken túl nagyjából semmifél tartalmat nem közvetítő Karácsony Gergő.

Nekünk ugyanis nincs szükség az általad menőbbnek, okosabbnak, písz- és píszíkompatibilisebbnek tartott szárny nácizására, komcsizására, folyamatosan az elmúlt húsz évet újrateremtő gondolkodásmódjára.

Akárki is vagy, gondold át ezt az egészet még egyszer. És kapcsold ki már végre azt a nyomorult Karsay Dorottya-számot, disszidálóstól - szomorú vasárnapostól, ahogy van.

Az MTI Zrt. tízmillió forintra perli Balavány György publicistát két blogbejegyzése miatt. Említettek - az Elegem van a közszolgálatból!, illetve a Tisztogat és hazudik az MTVA: dokumentumokkal - a szerző saját blogjában, nem pedig a HVG véleményrovatában jelentek meg, tehát azokért valószínűleg pénzt sem kapott, saját szabad idejét áldozta gondolatainak megosztására.

Ami azért is fontos, mert úgy látszik, eljött annak az ideje, hogy a hatalom nagy csinnadrattával kíván nekimenni az egyszerű bloggernek, a kritikus hangvételű átlagmagyarnak: már túl jutottunk azon, hogy politikusok perelnek különféle ellenoldali médiumokat nemlétező jó hírnevük megsértéséért, eztán már a magánembernek kell meglakolnia állításaiért.

Félreértés ne essék, nem kell egyetérteni Balavány szövegeivel. A hétköznapi médiafogyasztó dühönghet, hogy már megint mekkora baromságokat beszél az "ex-nemzetes libsi" (hozzáteszem: jelen esetben nem mondott nagy hülyeségeket), a megtámadott intézmény meg akár közleményt is adhat ki adott esetben, ha éppen ágyúval kíván verébre lőni. Na, de hogy tízmillióra perelje szóban forgó személyt, ráadásul épp a jó hírnevének megsértéséért?

Ahogy a vicc is mondja: miközben erre szakosodott lejárató blogból is kreálhattak volna hírt.

Az ügyről dr. Helmeczy László ügyvéd Borókai Gáborral való esete jut eszembe, melynek során előbbi szintén bíróság elé citálta (volna) a Heti Válasz főszerkesztőjét, mégpedig egy, a HírTV Péntek8 című műsorában elhangzott kijelentésért. Eszerint Borókai azt állította Helmeczyről, hogy "mindent lehet rá használni jelzőként, még hókarón a nyuszikát is, de azt, hogy köztiszteletben álló Helmeczy, azt nem". Persze, Borókai eredetileg "hókarú Nauszikaát" mondott, ahogy Helmeczynek is annyira volt még meg az állítólagos jó híre, mint mondjuk az idei szakdolgozat-ügy miatt pereskedő Gyurcsány Ferencnek, vagy a most támadásba lendült Távirati Irodának.

Annak az MTI-nek, mely a Google-ban még ki sem listázott, dehonesztáló célzattal létrejött blogokból szerkeszt cikket, annak a közmédiának, mely kiretusálja híradójából a neki nem tetsző személyt, és az ellene tüntetőket fülsiketítő zenével próbálja eltántorítani céljuktól - nos, illene legalábbis csendben meghúzódni akkor, amikor finoman szólva is kétes ügyeiket felróják nekik.

Engem nemrég egy (amúgy általam tisztelt) újságíró keresett meg, ugyanekkora összegű perrel fenyegetve, ha nem fedem fel előtte kilétemet. Neki sem igazán tetszett, hogy negatív kritikát fogalmaztam meg egy írásáról - aztán szerencsére nem fordultak komolyabbra az események, mint mondta, már átgondolta a dolgot, és csak első felindulásából írta, amit. De felmerült bennem is a kérdés: mégis, honnan teremtenék én elő nemhogy tíz-, de akár csak félmillió forintot? Bevallom, némiképp nyomasztott is az elképzelés, hogy egy bejegyzés miatt járjak a bíróságra, és próbáljak meg magánszemélyként védekezni egy személyiségi jogi perben.

Balavány Györgynek ez esetben (talán) nagyobb szerencséje van: övé a köznyilvánosság, mögötte egy országos médium, a perben ráadásul az LMP ex-frakcióvezetője, Schiffer András fogja védeni. Valószínűleg nem is fog vesztesen kijönni az ügyből, nem is ez a lényeg sokak szerint, hanem az oly jól ismert megfélemlítési kísérlet. Hogy vigyázzon az ember, mit is ír le.

Mert igaz, Balavány stílusa nekem sem igazán tetszik: műlaza szövegelése, fárasztó jópofizása, erőltetett tótavésedése rendkívül idegesítő tud lenni - ám mégsem gondolnám, hogy első dühből odavetett szóhasználata miatt bíróságon kellene védekeznie véleményéért. Mert azt, hogy hazudik-e az MTVA, lehet sokféleképpen magyarázni innen is, onnan is, ahogy Tomcat is állíthatja a Mandiner elleni perében, hogy ő a szmájli ellenére "nem tartotta viccesnek a róla szóló írást". Ezek nem bizonyulnak ugyanannak az esetnek, mint hogy mondjuk híradóban jelentjük be, hogy Gyurcsány Ferenc plagizált. Mert bár a volt kormányfőnek sem hiszi az ország nagy része, amit mond, mégis vigyázni kell az olyan, az egyéni, konkrét cselekedetekre vonatkozó állításokkal, melyek vagy hamisak, vagy nincs rájuk bizonyíték. De az, hogy a közmédia úgy általánosságban egyoldalúan tájékoztat, nehezen cáfolható avagy bizonyítható: épp úgy, ahogy annak kijelentése is, hogy Gyurcsány Ferenc egy tisztességtelen politikus. Mégsem hinném, hogy ezen mondatokért vonatkozó személyek pert nyerhetnének jogaik megsértéséért.

De mégis felmerül a kérdés, mi van azokkal, akiket nem ment a széles köznyilvánosság, aki mögé nem áll oda egy parlamenti párt politikusa, akik mezei bloggerekként kell védekezzenek egyes mondataikért - melyeket munkájuk mellett, szabadidejüket áldozva tártak bármiféle ellenszolgáltatás nélkül a nagyközönség elé. És az olyan médiumokkal, melyek csak igen nehezen tudnának előteremteni ennyi pénzt? Mi van Rózsa Misivel vagy éppen Bede Mártonnal és Szily Lászlóval? Csak azért, mert Polgár Tamás- és Vásárhelyi Mária-féle frusztrált közszereplők úgy ítélték meg, hogy a szabad szólásra válaszul perre kell menniük.

Mert legyen az az MTI, Tomcat vagy Vásárhelyi Mária: aki egyéni sérelmei okán akarja a publicistát perrel sújtani, az egyben a szólásszabadság ellen is látványos kirohanást intéz. És zusammen a demokratikus viszonyok ellen.

Augusztus végén eldől, Jávor Benedek marad-e az LMP frakcióvezetője, avagy úgy ítéli meg, jobb, ha a következő két évet másik politikus irányítása alatt viszi végig az ökopolitikai párt.
Schiffer András ugyan azt nyilatkozta, hogy nyilván nem azért mondott le, hogy fél év után visszatérhessen, de azért érdemes hosszan elgondolkoznia azon, nem az lenne-e a legjobb az LMP-nek is, ha az ő vezetése alatt mennének neki a 2014-es választásoknak, illetve a következő parlamenti ciklusnak.

Schiffer év eleji lemondása egy párton belüli válság jeleit mutatta: a tagok és a szimpatizánsok egyaránt nem tudtak dönteni, miként érdemes folytatni a politizálást: egyedül avagy szövetségben más ellenzéki formációkkal.
Akkor a kongresszus az önálló politizálás szükségessége mellett foglaltak állást, de a schifferi lemondás attól még fenyegetően ott lebegett tovább a párt fölött, mint az MSZP-vel és a bukott baloldallal való összebútorozást lehetővé tevő közvetlen előzmény. 

Nos, a mostani tisztújítás kiváló alkalom lenne arra, hogy Schiffer András újra átvegye a frakcióvezetőséget, egyúttal végleg nyilvánvalóvá tegye, hogy semmiképpen nem hajlandóak a Nagy Baloldali Összeborulásban részt venni. Bár ezt Jávor is megerősítette ismét, és leszögezte, hogy csak a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással hajlandóak tárgyalni, de azért a kétely megmaradt: Jávor érzékelhető változást lát az MSZP háza táján, még ha ezt nem is tartja kellő mértékűnek az ellenzéki összefogás megteremtődéséhez.

Az LMP-nek azonban azt kell belátnia, hogy számára az önálló politizálás, a következő választásoknak való önálló nekifutás az egyetlen út. Nyilván még be nem következett folyamatokról nem lehet elmélkedni, de több, mint valószínű, hogy Bajnai Gordon még az idén visszatérhet a pártpolitika ködös útvesztőjébe, és bár ezt először egy pártokon felüli hálózat kiépítésével tenné, a választói támogatás hamar meggyőzően bizonyítaná, hogy Bajnaira itt szükség van.

Mert Bajnai jelenleg a baloldoldalinak és liberálisnak tekintett térfél legmegnyugtatóbb arca. Az ő kormányzása során véghez vitt egy éves válságmenedzselés viszonylag sikeres volt, és bár 2010-nek csak féléves költségvetéssel futott neki, mégis összességében elmondható, hogy pozitív szereplőként jött ki az MSZP nyolc éves kormányzásából, ami a teljes időszakot nézve végül is biztató.

Azt azonban látni kell, hogy a 2009-2010 közti időszak csak egy évig tartott, az effajta kormányzás négy évre elnyújtva ugyanolyan szintű hitelességi erodálódást vonna maga után, mint amilyet az összes kormányzó párt elszenvedett eddig. Ez elmondható annak fényében, hogy a Bajnai-féle szövetség alá valószínűleg beáll majd az MSZP is, amely a 2010-es választások óta gyakorlatilag semmilyen változást nem mutatott, azon túl, hogy a Gyurcsány-párt kivált belőle. Az MSZP megmaradt ugyanazon fárasztó panelek ismételgetésénél, amelyet tovább súlyosbított azzal, hogy semmiféle érdemi javaslattal nem szolgált a jövőbeni jó kormányzást illetően. Az MSZP feltehetőleg ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abba hagyta.

Ebből a szempontból fontos, mit lép az LMP: hagyja majd magát megtéveszteni az eddig látványosan be nem sározódott arcok előtérbe kerülésével, avagy továbbra is kitart saját, ökoszociális elemekkel tarkított, a baloldal eddigi hibáit ugyanúgy kiküszöbölni szándékozó programja mellett.

Az LMP-nek semmiképpen nem érdeke, hogy egy esetleg kormányra kerülő baloldali összefogás tagjaként váljon teljesen hiteltelenné, egyúttal nem túl jelentős tényezővé 2018-ra. Vállalniuk kell, hogy egy majdan felbukkanó, lehetséges váltópártként szolgáló baloldali egyesülésnek ők nem lesznek tagjai, és 2014-ben ugyanúgy megmaradnak ellenzékben - ezzel 2018-nak is ugyanakkora hitelességgel nekiindulva, mint 2010-nek. Tovább kell látniuk a következő választásoknál, nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint Dániel Péternek, Kuncze Gábornak és a többieknek: nem szabad azt gondolniuk, hogy az ország jövője szempontjából egyedül üdvözítő út a jelenlegi kormányzó pártszövetség 2014-es leváltása, jöjjön utána bármi is.

1992-t írunk, a kisebb ellenzéki (baloldal-közeli) pártot egyre inkább megközelíti nagyobb társa: szeretne vele együtt a hatalom birtokosává válni, ezzel egyúttal elindítva a kisebb testvért a leépülés felé. Az LMP-nek távolabb kell tekintenie az SZDSZ-nél, be kell látnia, hogy egy baloldali győzelem esetén a kormányzás ugyanakkora elánnal történő kritizálása esetén jelentős szintű népszerűséggyarapodás lehetne osztályrészük.

Persze, lehetséges akár egy újabb Fidesz-győzelem is, a Jobbik lehetőségeiről már nem is beszélve, de az LMP szempontjából ez nem változtat a lényegen: nem legitimálhatják a 2010 előtti időszakot sem, nem mondhatják, hogy majd ők szemmel tartják a főbb súllyal latba esőket, nehogy azok valami nagy pimaszságra vetemedjenek.

Ezzel párhuzamosan az LMP-nek el kell érnie, hogy az ország is akként tekintsen rájuk, mint ők magukra: önálló pólusképző alternatívaként, mely szerint az elmúlt húsz év zsákutcába vezetett, és új megoldások szükségeltetnek az új kor hajnalán. A népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés jó ötlet volt, ahogy Szabó Rebeka - Szél Bernadett vidék felé fordulása is. Schiffer András pedig még mindig ugyanolyan hiteles tud lenni a jobboldal szemében is, mint a baloldali szavazókéban. Az LMP-nek nagyon óvatosnak kell lennie - és akkor akár hosszú távon is sikeresek lehetnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást Gyurcsány Ferenccel szemben a sukorói telekcsere ügyében - kitűnő alkalom exminiszterelnökünknek az újbóli sajtóhadjáratra, vádaskodásra, a baráti sajtó beizzítására. Bizonyítottság hiánya - olvassuk, mégsem lepődünk meg azon, hogy a DK-titán és első számú udvari költője, Gréczy Zsolt bukott vádról regél, ahogy azt tették a szakdolgozat-ügy esetében is. Mert hát tény, abból sem került elő a perdöntő dokumentum, amely igazságot tehetett volna bűnösség és ártatlanság kérdésében - ez viszont a legkevésbé sem jelenti, hogy a felhozott vádak megdőltek volna, Gyurcsány pedig győztesen került volna ki a küzdelemből.

Demokratáék mégis így gondolják, így aztán néhány hete is örömmel jelentették be, hogy pert nyertek a Pécsi Újsággal, valamint a Magyar Nemzettel szemben - míg három másik cikk esetében Gyurcsányék maradtak alul, de hát ezt már nem verték úgy nagydobra DK-ék. Inkább mentek a nagy halakra, a Nemzetre és a HírTV-re, mert hát azért ezekkel a médiumokkal szemben szép számukra a győzelem. Bocsánatkérésre is szólították fel az első számú jobboldali napilapot, mondván, valótlanul kiáltottak plágiumot.

Azért van bőr a képükön ezeknek, nem igaz?

Merthogy valótlanul állította volna bárki is azt, hogy Gyurcsány egykori sógoráról másolta szőlészettel foglalkozó szakdolgozatát, nos, ezt így nem igazán lehet kijelenteni. Pusztán senki nem tudta bizonyítani a nagyon is valószínű vádakat, lévén máig nem került elő Gyurcsány munkája. Ettől még azért senki nem revideálta nézeteit a témában: a jobboldal és a liberálisok egy része valószínűleg ezután is fenntartja, hogy Gyurcsány plagizált, a galamúmiák meg ugyanúgy tartják azon vélekedésüket, hogy csúnya koncepciós eljárás áldozata volt Feri, ahogy már az elején is így gondolták. Így aztán különösen nagy nehézséget nem okozhatott nekik, hogy hosszú-hosszú cikkekben elemezzék "utólag", miért is volt már az elejétől megalapozatlan a feltevés - Szabó Zoltán DK-vitéz még egy képzeletbeli HírTV-Gyurcsány mérkőzést is szíveskedett nekünk felvázolni, melyben önkényes, saját nézeteinek megfelelő végeredményt hozott ki, a részrehajlás vádját persze a legmesszebbmenőkig visszautasítva.

Valahogy ez a helyzet most is: a több tízezer oldalas dokumentum alapján sem tudtak rábizonyítani semmit Gyurcsányra, szemben három másik személlyel (Tátrai Miklós, Császy Zsolt, Markó Andrea) - ami ismét egyértelműsíti, hogy az állam bizony a megjelölt milliárdos károkozást elszenvedte, csak éppen az ügyet nem voltak képesek Gyurcsányig visszavezetni. Ez van, ezzel nincs mit tenni - lehet, hogy aztán tényleg nem volt vétkes Gyurcsány az ügyben, lehet, hogy mégis, ezt lehetetlen megmondani.

Mégis, Gyurcsánynak a legkevésbé azt kéne ilyenkor tennie, amit szokott: fölényeskedve kioktatni, önérzetesen saját méltóságáról papolni, és mindenkit megvádolni az ellenoldalról, akit csak éppen tud. Így járt most Polt Péter főügyész is - Gyurcsány ügyesen élt a lehetőséggel, hogy politikai támadást indíthat egy olyan egyénnel szemben, aki ebbe a küzdelembe nem mehet bele - és máris lemondásra szólította fel Poltot, mondván, "nem merte vállalni a kockázatot", hogy Gyurcsány legyen a "vádlója" neki, és "tartójának", Orbán Viktornak. De ez nem elég: Gyurcsány beveti a balliberális oldal kedvelt fegyverét, és emberileg igyekszik ítélkezni a főügyész felett: "alávaló ember", mondja, aki ezek után ki tudja, hogy tud majd gyermekei, unokái szemébe nézni. A baloldal kedvelt képe ugyanis, hogy az Orbán-kormány tagjai, illetve a jelenleg hatalmat gyakorlók igazából elvtelenül, cinikusan kiszolgálnak egy mocskos rezsimet, de otthon azért el-el önti őket a pír, hogy micsoda gaztetteket kell elkövetniük. De aztán majd jönnek az érdeklődő magzatok, és az emberfiának mégis le kell sütnie a szemét, mert valaha is pozitív kontextusban ki merte ejteni a száján a Fidesz nevét.

Gyurcsány tehát ismét úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban - összevissza csapkod maga körül, egyszerre vádolja egy olyan ügy kapcsán a jelenlegi főügyészt, melyben a feljelentés megtételekor még nem is volt mostani hivatalában Polt Péter, illetve a feljelentő Schiffer András LMP-s képviselőt, aki szerinte egyre csak "lapogatja Gaudi-Nagy hátát", de ezzel természetesen csak "kompenzálni" akar - nyilván a szocializmus kiépítésében szerepet vállaló felmenők okán.

Gyurcsány már kihallgatásakor is azzal nyűgözte le közönségét, hogy az ügyészségen mindenkit megvádolt, akit csak látott, hogy egy elvtelen klientúra kiépítésében vesznek részt - politikai támadást intézett azokkal szemben, akik előtt csupán szakmailag kellett volna bizonyítania ártatlanságát - szemmel láthatólag ezen kedvenc fegyvernemének, a nemtelen vádaskodásnak az ízét máig nem felejtette. És kondítja a vészharangot, ahányszor csak teheti. Mert hiszi, hogy ő itt még tényleg tényező lehet egyszer.