Mind Endrésik Zsolt, mind Gyurcsány Ferenc az ellene folyó koncepciós eljárás köré építette fel május elsejei beszédét.
Előző, Jobbikból kizárt országgyűlési képviselő ráadásul egy Kalasnyikovval is súlyosbította előadását, mely Magyar Termék matricával nem igazán ellátható termék segítségével géppisztolysorozatot adott le a levegőbe, persze csak vaktölténnyel. Volt miniszterelnökünk pedig egy jól kigondolt összeesküvés-elméletről számolt be, melynek lényege, hogy a jobboldal lopta el mind az ő, mind Rozs Szabolcs szakdolgozatát, hogy szerencsétlen Gyurcsány így ne tudja bizonyítani: a szabályoknak megfelelően írta meg művét.
Míg a jelenleg független képviselőként tevékenykedő Gyurcsány elvileg a munkások érdekében, addig Endrésik a magyar nemzetre hivatkozva mondta el Edelényben beszédét, és közös bennük, hogy egyik sem a köz szempontjairól, munka törvénykönyvéről, az emberek jólétéről tartott szpícset, hanem saját sérelmeit, bántottságát sorakoztatta fel a hallgatóság előtt, akik valamiért ezt remekül be is szopták, és abban a hitben távozhattak, hogy előadójuk az ő érdekükben emelte fel szavát.
Endrésik Zsoltot - ezt jó, ha mindenki tudatosítja magába -, nem hasonló cselekedetek miatt zárták ki. Azért kellett távoznia a pártból, mert a borsodi képviselőcsoporttal egyetemben szembementek Szegedi Csanád és Szegedi Márton érdekeivel. Egy ehhez hasonló fegyveres akció egyáltalán nem indok náluk a kizárásra. Erre jó példa a gyöngyöspatai polgármester, Juhász Oszkár is, aki bár tavaly polgárháborúról elmélkedett néhány társával, mégsem rótta meg senki közösségén belül, de említhetjük magát Vona Gábor pártelnököt is, aki a március 15-i Jobbik-rendezvényen bejelentette, békemenet helyett ők harci menetet fognak szervezni (a magyar föld megvédése érdekében).
Mind a fegyveres konfliktus kiprovokálása, mind Endrésik Zsolt sérelmeinek jogorvoslata kizárólag ezen politikusok kicsinyes vágyainak megoldását szolgálja - a magyar népnek ugyanis tulajdonképpen teljesen mindegy, Endrésik Zsolt, vagy más jobbikos képviselő osztja az észt Borsodban - így tehát kijelenthető, hogy a Jobbik prominens képviselői is épp annyira szolgálja a magyar nemzetet, mint mondjuk Gyurcsány Ferenc.
Aki a mostani városligeti majálison tartott vádbeszédében közölte, mindenkit kiperel a vagyonából, aki plágiumot emleget - míg néhány napja még arról beszélt, a HírTV munkatársai csak dolgukat tették, médiaterroristának egyáltalán nem nevezhetőek (itt látszik egyébként, hogy valószínűleg fájó ponton érték a mostani vádak, miszerint volt sógoráról kopipésztelte munkáját a Balaton-felvidék szőlészetéről és borászatáról).
Az egyébként inkább baloldali ünnepen, május elsején Gyurcsány önnön fájdalmairól tartott negyedórás beszédet a megfáradt, virslivel és sörrel felszerelkezett munkástömegeknek, majd visszatért rózsadombi villájába, ahol tovább gondolkodhatott az ellene lefolytatott orbáni gyűlölethadjárat menetének mibenlétéről. A beszédétől felvillanyozott, kis DK-s zászlócskákkal ellátott nyugdíjasok pedig tovább sétálgathattak a meleg tavaszi délutánon, meghallgathatták az Irigy Hónaljmirigy aktuális fellépését, esetleg bevásárolhattak Kádár János-relikviákból.
Míg a milliomoslétből mindegyre a nép közé leszálló Gyurcsány saját megtépázott renoméját félti, és ezt pereskedéssel igyekszik kompenzálni, addig a jobbikos képviselők láthatóan végtelen frusztrációjukból kifolyólag ragadnak fegyvert, és igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy ők utolsó vérükig is védelmeznék a Szent Koronát és a magyar nemzetet - egy olyan polgárháborúban, melynek elkerülésében és elsimításában ők nem érdekeltek, hiszen ez a Jobbik létjogosultságát magát vonná kétségbe.