Augusztus végén eldől, Jávor Benedek marad-e az LMP frakcióvezetője, avagy úgy ítéli meg, jobb, ha a következő két évet másik politikus irányítása alatt viszi végig az ökopolitikai párt.
Schiffer András ugyan azt nyilatkozta, hogy nyilván nem azért mondott le, hogy fél év után visszatérhessen, de azért érdemes hosszan elgondolkoznia azon, nem az lenne-e a legjobb az LMP-nek is, ha az ő vezetése alatt mennének neki a 2014-es választásoknak, illetve a következő parlamenti ciklusnak.
Schiffer év eleji lemondása egy párton belüli válság jeleit mutatta: a tagok és a szimpatizánsok egyaránt nem tudtak dönteni, miként érdemes folytatni a politizálást: egyedül avagy szövetségben más ellenzéki formációkkal.
Akkor a kongresszus az önálló politizálás szükségessége mellett foglaltak állást, de a schifferi lemondás attól még fenyegetően ott lebegett tovább a párt fölött, mint az MSZP-vel és a bukott baloldallal való összebútorozást lehetővé tevő közvetlen előzmény.
Nos, a mostani tisztújítás kiváló alkalom lenne arra, hogy Schiffer András újra átvegye a frakcióvezetőséget, egyúttal végleg nyilvánvalóvá tegye, hogy semmiképpen nem hajlandóak a Nagy Baloldali Összeborulásban részt venni. Bár ezt Jávor is megerősítette ismét, és leszögezte, hogy csak a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással hajlandóak tárgyalni, de azért a kétely megmaradt: Jávor érzékelhető változást lát az MSZP háza táján, még ha ezt nem is tartja kellő mértékűnek az ellenzéki összefogás megteremtődéséhez.
Az LMP-nek azonban azt kell belátnia, hogy számára az önálló politizálás, a következő választásoknak való önálló nekifutás az egyetlen út. Nyilván még be nem következett folyamatokról nem lehet elmélkedni, de több, mint valószínű, hogy Bajnai Gordon még az idén visszatérhet a pártpolitika ködös útvesztőjébe, és bár ezt először egy pártokon felüli hálózat kiépítésével tenné, a választói támogatás hamar meggyőzően bizonyítaná, hogy Bajnaira itt szükség van.
Mert Bajnai jelenleg a baloldoldalinak és liberálisnak tekintett térfél legmegnyugtatóbb arca. Az ő kormányzása során véghez vitt egy éves válságmenedzselés viszonylag sikeres volt, és bár 2010-nek csak féléves költségvetéssel futott neki, mégis összességében elmondható, hogy pozitív szereplőként jött ki az MSZP nyolc éves kormányzásából, ami a teljes időszakot nézve végül is biztató.
Azt azonban látni kell, hogy a 2009-2010 közti időszak csak egy évig tartott, az effajta kormányzás négy évre elnyújtva ugyanolyan szintű hitelességi erodálódást vonna maga után, mint amilyet az összes kormányzó párt elszenvedett eddig. Ez elmondható annak fényében, hogy a Bajnai-féle szövetség alá valószínűleg beáll majd az MSZP is, amely a 2010-es választások óta gyakorlatilag semmilyen változást nem mutatott, azon túl, hogy a Gyurcsány-párt kivált belőle. Az MSZP megmaradt ugyanazon fárasztó panelek ismételgetésénél, amelyet tovább súlyosbított azzal, hogy semmiféle érdemi javaslattal nem szolgált a jövőbeni jó kormányzást illetően. Az MSZP feltehetőleg ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abba hagyta.
Ebből a szempontból fontos, mit lép az LMP: hagyja majd magát megtéveszteni az eddig látványosan be nem sározódott arcok előtérbe kerülésével, avagy továbbra is kitart saját, ökoszociális elemekkel tarkított, a baloldal eddigi hibáit ugyanúgy kiküszöbölni szándékozó programja mellett.
Az LMP-nek semmiképpen nem érdeke, hogy egy esetleg kormányra kerülő baloldali összefogás tagjaként váljon teljesen hiteltelenné, egyúttal nem túl jelentős tényezővé 2018-ra. Vállalniuk kell, hogy egy majdan felbukkanó, lehetséges váltópártként szolgáló baloldali egyesülésnek ők nem lesznek tagjai, és 2014-ben ugyanúgy megmaradnak ellenzékben - ezzel 2018-nak is ugyanakkora hitelességgel nekiindulva, mint 2010-nek. Tovább kell látniuk a következő választásoknál, nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint Dániel Péternek, Kuncze Gábornak és a többieknek: nem szabad azt gondolniuk, hogy az ország jövője szempontjából egyedül üdvözítő út a jelenlegi kormányzó pártszövetség 2014-es leváltása, jöjjön utána bármi is.
1992-t írunk, a kisebb ellenzéki (baloldal-közeli) pártot egyre inkább megközelíti nagyobb társa: szeretne vele együtt a hatalom birtokosává válni, ezzel egyúttal elindítva a kisebb testvért a leépülés felé. Az LMP-nek távolabb kell tekintenie az SZDSZ-nél, be kell látnia, hogy egy baloldali győzelem esetén a kormányzás ugyanakkora elánnal történő kritizálása esetén jelentős szintű népszerűséggyarapodás lehetne osztályrészük.
Persze, lehetséges akár egy újabb Fidesz-győzelem is, a Jobbik lehetőségeiről már nem is beszélve, de az LMP szempontjából ez nem változtat a lényegen: nem legitimálhatják a 2010 előtti időszakot sem, nem mondhatják, hogy majd ők szemmel tartják a főbb súllyal latba esőket, nehogy azok valami nagy pimaszságra vetemedjenek.
Ezzel párhuzamosan az LMP-nek el kell érnie, hogy az ország is akként tekintsen rájuk, mint ők magukra: önálló pólusképző alternatívaként, mely szerint az elmúlt húsz év zsákutcába vezetett, és új megoldások szükségeltetnek az új kor hajnalán. A népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés jó ötlet volt, ahogy Szabó Rebeka - Szél Bernadett vidék felé fordulása is. Schiffer András pedig még mindig ugyanolyan hiteles tud lenni a jobboldal szemében is, mint a baloldali szavazókéban. Az LMP-nek nagyon óvatosnak kell lennie - és akkor akár hosszú távon is sikeresek lehetnek.
AZ LMP egyetlen esélye
2012.08.05. 17:28 | hoLDen | 91 komment
Címkék: belpolitika MSZP Schiffer András LMP Fidesz Lehet Más a Politika Bajnai Gordon
A népnevelő fideszes képviselő esete a telekomadóval
2012.04.24. 02:05 | hoLDen | Szólj hozzá!
Az Index hétfő délelőtt készített videójából két dolog világosan látszik:
- A kormánypárti képviselőknek fogalmuk sincs azon törvénytervezetről, melyet egy hét múlva valószínűleg fenntartás nélkül szavaznak meg mindannyian.
- Egyes fideszes képviselők továbbvinni látszanak azon dicső bolsevik népnevelés hagyományát, melynek keretében ők a kis elefántcsonttornyukból igyekeznek kioktatni minket, mire érdemes költenünk.
Utóbbi nem újkeletű jelenség a 2010-es választások óta: már a chipsadó is népegészségügyi termékadóként lett eladva, a dohányzás feltételeinek szigorítását is többen indokolták hasonló retorikával, de valószínűleg a bevezetendő internetadóra is talál majd valaki hasonlóan bölcs magyarázatot.
Na már most: lehet hivatkozni az irdatlan lyukra a költségvetésben, lehet magyarázni az államadósság sosem látott mértékét, de ne próbáljuk már megmondani, ki hogyan éljen, milyen káros szokásokat folytasson, milyen egyesek szerint felesleges dolgokra pazarolja el a pénzét.
Láthattunk már efféle okoskodásra példát: az MSZP hasonló indokokat igyekezett csatasorba állítani a vizitdíj szükségességének miértjéről: annyian járnak programszerűen naponta a rendelőbe, miközben semmi bajuk - na majd most kétszer is meggondolják, mivel töltsék a drága idejüket.
Azt javaslom, a népnevelő hülyeségeket hagyjuk meg a jobbikos erkölcsrendészetnek, és ne igyekezzünk túlszárnyalni sem az egykori marxistákat demagógiában.
De ha már itt tartunk: úgyis sok a nulla hozzáértéssel rendelkező, fogalmatlan politikus a Parlamentben - hála istennek már csak két év, és a hozzá nem értő semmirevalók fele eltűnik a zsírosbödön közeléből. Na, egy kis demagógiát azért csak belénk vertetek ma is!
Címkék: index fidesz belpolitika telekomadó
Juhász Oszkár - a polgármesterek polgármestere
2012.04.20. 23:43 | hoLDen | Szólj hozzá!
Juhász Oszkár, Gyöngyöspata tavaly megválasztott jobbikos polgármestere a Londoni Magyar Magvetőknek tartott bő két órás előadást az általa irányított faluban egykor dúló etnikai konfliktusokról, harcostársakról, ellenségről, liberális tévelygőkről és füvön élő, belpesti lépcsőházakban tenyésztett LMP-sekről. Zsideszről, farkasgeciről és hasonlókról itt sajnos nem esik szó, szemben az ATV által nemrég kiszivárogtatott magánbeszélgetésével - ez utóbbinak nyilvánosságra hozatala egyébként tényleg rejtély, a Jobbik is rögtön lecsapott erre a részletre, Mirkóczki Ádám szóvivő a deviancia reklámozásának betiltására vonatkozó tervezet után újabb, a magyar embereknek fájó problémát vethetett fel a sajtóban.
Viszont beszél Oszi az iráni rokonságról is, melyre valamiért szerinte "az ottaniak még mindig emlékeznek" (ezt cáfolja Ablonczy Bálint, a Heti Válasz újságírója a lap 2012/12-es számában, a Turán és Tungsram című cikkben) - az iráni Kom városával egyébként nemrég kötött testvérvárosi szövetséget Gyöngyöspata.
A közönség (közösség) pedig kedélyesen nevetgélve, illetve Eszes Tamásra rákérdezve hallgatja a tanórát egy liberálisok által sújtott magyar településről - Juhász meg kétségkívül az összes témából igencsak felkészült, beszámolója kiterjed még az iráni siíta lakosságra, a Soros Alapítvány karitatív tevékenységére, de arra is, mennyi mindenben hasonlít ő Szent Lászlóra.
Juhász Oszkár mostanság ismét a figyelem középpontjába került, a neki tulajdonított tavalyi felvételen kevésbé cizellált módon vetít előre polgárháborút, beáramló külföldi erősítést (csak nem az irániak?), de még a Zsidesz rendőri túlereje is szóba kerül.
Az ATV természetesen rögtön e köré is szervezte műsorstruktúráját (neeem, dehogy is, jobbikos politikus természetesen most sem mehet a stúdió közelébe), az Egyenes Beszédben Tarjányi Juhász biztonságszakértő lesújtva ki is jelentette, hogy ezek mellett a kijelentések mellett "nem mehet el sem a titkosszolgálat, sem az ügyészség", hiszen "borzasztó, hogy idáig jutottunk 2012-ben".
Ha a mostanság dívó tendenciákat nézzük, valószínűleg itt is lesz feljelentés, akár csak Baráth Zsolt hírhedt tiszaeszlározása kapcsán - szerintem egyébként ezeket jelentősen túlbecsüli a nagyközönség, legalábbis inkább tűnnek néhány elszállt radikáljobbos politikus kommentelők szintjén történő ideologizálásának, hagymázas világmagyarázatának, melyről ők baráti körben terjesztenek ábrándos látomásokat (persze polgármesterként ez így már durva, de akkor még nem volt az, ami mondjuk azért mégsem mentség). Ebben az esetben Kiss Ádámmal értek egyet: "Így aztán a Juhász Oszkár napokban nyilvánosságra került hangfelvételében sem látok sok különöset. 3-4 atyafi jól megszakérti a világot, amiről egyébként látszik, hogy hát úgymond kevés gőzük van. De ők azért hozzáértenek a hadművészethez, a rendészethez, a világpolitikához, meg még egy felkelés megszervezéséhez is. Jó nagyokat tódítanak, kicsit fenyegetőznek, kicsit zsidóznak, kicsit cigányoznak." A homoszexualitás reklámozásának igényelt tiltása például szerintem ezeknél sokkal fajsúlyosabb és veszélyesebb felvetés, és jelenkorunkra is jóval inkább kíván közvetlen befolyással lenni, mint Juhász harcos eszményképének felemlegetése, vagy a 130 éve eltűnt Solymosi Eszterről történő nyíltan zsidózó megemlékezés. (Amúgy most komolyan, az a Jobbik, aki folyamatosan hatmillió ember hatvan évvel ezelőtti halálát próbálja relativizálni, milyen alapon lovagol 130 évvel az eset után egyetlen leány odaveszésén?).
Köszöntjük tehát ismét Juhász Oszkárt a celebek csillagokkal kikövezett, fényességes világában.
Címkék: atv polgárháború belföld jobbik belpolitika gyöngyöspata juhász oszkár londoni magyar magvetők
Anonymous kontra Kuruc.info?
2012.04.20. 19:21 | hoLDen | Szólj hozzá!
"Évek óta tétlenül nézzük, ahogy a szélsőjobboldal aktivizálódik, a gyűlöletkeltés, a rasszizmus, az idegengyűlölet, a szexizmus és a homofóbia erősödik, a paramilitáris csoportok razziái, felvonulásai mindennapossá váltak.[...] Ezért úgy döntöttünk, hogy április 20-án (pénteken) leromboljuk a legnagyobb magyar szélsőségesek legfontosabb szócsövét! Tarts velünk!"
Többek között ezt írja az Anonymous nevű hackercsoport magyar részlege, amely netes geek-ekből álló kör a Facebook-oldalán óráról órára komolyabb ígéretekkel és nagyívűbb elképzelésekkel támad: "csak sokan sikerülhet! ha nemtetszik amit a jobbik és udvara művel a gárdától a betyársereg ig,akkor jelképesen csak egy oldal megnyitásával járulj hozzá az ellenálláshoz" - írják az internetes nemzedéktől elvárható magyarsággal a lelkes náciblokkolók, és máris látjuk lelki szemeink előtt a rakás tizenéves hős hackert, akik engem mindegyre boldog gyermekkoromra emlékeztetnek.
Utoljára ugyanis körülbelül akkor mozogtam hasonló elképzeléseket tápláló fiatalok között: serdülő punk- és egyéb elkötelezettségű tinédzserek, akik úgy érzik, akként vehetik fel legsikeresebben a harcot a fasizmus és a nácizmus ellen, ha kitesznek táskájukra egy ilyen kitűzőt, esetleg csoportba verődve harcba bocsátkoznak önmagukat neonácinak tekintő társaságokkal.
Jelen esetben ez talán csak a nyíltan cigány-, zsidó-, satöbbigyűlölő Kuruc.infóval szemben áll fenn, de a szerveződés azért feltüntette a gyakran hasonló szellemi színvonalat megütő Jobbik és a Barikád oldalát, illetve egyes politikusok mailszervereit is igyekeznek blokád alá vonni. Gyönyörű, hősies terv.
Olyan ez az egész, mint mikor dühösködő ovisok igyekeznek lebirkózni egyes idősebb családtagjaikat, akik közül páran ráadásul hozzájuk hasonló szellemi színvonalon mozognak, így rohannak önérzetesen beárulni a feldúlt kiskakast.
Tehát este kilenckor agyő Jobbik.hu, éjfél tájékán talán Kuruc sem lesz néhány óráig, holnap pedig mindannyian egy szebb és biztonságosabb világra ébredhetünk, ahol nincs kiközösítés, rasszizmus, gyűlölködés, de egyenesen virágzik az egyetértés, az egyenlőség, a béke és a szeretet. Anonymous és Kuruc.info, mi így szeretünk titeket!
Címkék: náci kuruc.info barikád jobbik belpolitika anonymous hackercsoport
Gyurcsány Ferenc szakdolgozata
2012.04.20. 12:36 | hoLDen | Szólj hozzá!
Egy autós lakott területen hasít százhússzal, amíg csak egy rendőr meg nem állítja.
- Jogosítványt, forgalmit!
- Sajnos nincsenek meg, biztos úr, viszont a pisztolyom itt van a kesztyűtartóban, mellyel a csomagtartóban fekvő hullát gyilkoltam meg..
A rendőr erre gyorsan erősítést hív, pár perc alatt alatt ott terem egy tucat hatósági személy. Átvizsgálják a kocsit, de sehol semmit nem találnak, mire a sofőr nagy hangon megjegyzi:
- Fogadjunk most majd azt is rám akarják fogni, hogy gyorsan hajtottam.
Fenti vicc ugrott be, amikor Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök közzétette, hogy a szakdolgozata nincs meg, de már felkészült a vádaskodásra, miszerint érettségije sincsen.
Ezzel összefüggésben néhány hete Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke is megszellőztette, hogy ő azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a jobboldal tulajdonította el a többi dolgozat mellől Gyurcsány Ferenc két szakdolgozatát.
Mint ismeretes, a pécsi közgazdasági és tanárképző karon írott diplomamunkái közül sem a Balaton-felvidék szőlészete és borászata, sem a gazdasági társaságokról és a tőzsdéről értekező dolgozat nem található sehol, már vérdíjat is kitűzött rá a Pécsi Újság internetes oldala, de Gyurcsány is megfeszítve kereste otthonában, majdnem le is csúszott a létráról, de Tamás fia elveszettnek hitt egészségügyi kiskönyvén kívül nem sok érdemlegeset talált. Meg hát milliószor költöztek azóta, minden dobozokban volt, most pedig azt is elújságolta, hogy igazából sosem kötődött tárgyakhoz, se mobilhoz, se autóhoz, se miniszterelnöki kinevezéshez.
Mielőtt habzó szájjal hazugságot, képmutatást kiáltanánk a korábban Kálmán Olgánál Schmitt erkölcsi érzékéről elmélkedő Gyurcsányra, nézzük meg pontosan, ki is ő, milyen pozíciót foglal el napjainkban. A Demokratikus Koalíció nevű szellemfrakció elnökével ugyan mi történne, ha a szakdolgozatok megírása nélkül kapta volna meg azokat az elégségestől jóig terjedő érdemjegyeket? Lemond a Gyurcsány-párt elnöki posztjáról? Vagy feljelentik huszadjára is? A magyar nemzetes Megyeri Dávid nagyprózában fejtegeti Gyurcsány trehányságát és farizeus viselkedését? Ugyan már, hát kinek jó ez az egész pécsi dolgozatos hercehurca? Nem kizárólag Gyurcsány Ferencnek?
Az is lehet, hogy elsőre megvoltak azok a dolgozatok. De miféle haszonnal járt volna az számára, ha rögtön feltölti az internetre? Orbán Viktor miniszterelnök megtette a sajátjával, ahogy Vadai Ágnes DK-s képviselőnő kérésére is rögtön rendelkezésre bocsátotta a megfigyeléséről szóló iratokat, így előzve meg a további gyanúsítgatásokat.
Csakhogy Gyurcsánynak ezek pont hogy jól jönnek: beszélnek róla a Gyorskocsi utcai koalíció és az alkotmányos blokád létrejötte között is, tematizálja a közbeszédet, még akár áldozatnak is beállíthatja magát, mondván, esetleg a Magyar Hírlap, vagy akárki más orozta el az éjszaka leple alatt munkáját, ahogy a sötétség beállta alatt titokban bontották el Károlyi Mihály szobrát is.
Visszakézből lehet tehát támadni, gyanúsítani a kutakodó jobboldalt, mentegetőzni a sok költözés és sok doboz miatt, akármi. De a jobboldal is felemelt mutatóujjal emlegetheti, hogy lám-lám, a mély morális érzékkel megáldott Schmitt Pál bezzeg lemondott, amikor le kellett, tévedését belátta (vagy inkább mások tévedését hangsúlyozva beszélt össze-vissza feljelentésről és PhD-ről, de ez már mindegy), bezzegagyurcsány meg már akkor is kiváltságos volt, és minden bizonnyal most is meg fogja úszni.
Csak én, veszprémi származású bor- és gazdaságkedvelő vagyok az egyetlen, aki valóban szívesen olvasgatná azokat a fránya dolgozatokat.