Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a jobbikos képviselők, illetve Mansfeld László Mátsik György elleni feljelentését, mondván, az egykori ügyész az akkor hatályos törvényeknek megfelelően kért halálbüntetést az "államrend ellen szervezkedő" Mansfeld Péterre, Blaski Józsefre és Fónay Jenőre. Mansfeld testvérét hagyjuk is, épp elég baj, hogy a Jobbik rátelepedett az ő abszolút jogos fájdalmára, családi tragédiájára, és nézzük, miként nyilatkozott a nemzeti radikális párt a legújabb fejleményekről: Szilágyi György képviselő úgy ítélte meg, "az ügyészség szembeköpi a Mátsik-ügy áldozatait", és indokolásuk hemzseg a "szakszerűtlenségektől, a jogi hibáktól és a történelemhamisításoktól". A Jobbik országgyűlési képviselője emellett ismét elgondolkodott azon, Polt Péter főügyésznek nem kellene-e lemondania, nekünk pedig megbizonyosodnunk róla, hogy vér nem válik vízzé, és fiú az apának nem vájja ki a szemét.
Az egészben a leggyönyörűbb az lenne, ha most pedig Efraim Zuroff jelentené fel a Jobbikot hamis vád megfogalmazásával, "koncepciós perek gyártásával", és a radikálisok közössége pedig egyként ítélné el saját pártját, amely "ártatlan öregembereket" kísérel meg a halálba kergetni.
Ezek után az lenne a logikus, hogy a Kuruc.info kiteszi az oldalára Novák Előd és társainak telefonszámát, akik jövő péntekre hirdettek felvonulást Biszku Béla volt belügyminiszter és Mátsik György háza elé - Varga Béla pedig felhívja a Jobbik képviselőit, szerencsétlen idős emberek háza előtt "bizonyítékok nélkül szaladgáló taknyos orrúaknak" nevezi őket, majd perrel fenyegetőzik.
Mi pedig igalommal vegyes érdeklődéssel várjuk a következő hétre meghirdetett tüntetést, illetve azt, vajon addig a Biszku Béla ellen megfogalmazott vádak is elégtelennek bizonyulnak-e, és a Jobbik tényleg két, hatóságilag ártatlannak nyilvánított személy háza előtt fog-e megjelenni azok után, hogy Csatáry László felmentésekor rögvest védelmükbe vették az ártatlan ex-nácit, a feljelentő Efraim Zuroff tevékenységére pedig viszontfeljelentéssel reagáltak.
Senkiben ne legyen kétséges: Csatáry László és Mátsik György nem bűntelenek, és sem a kassai gettó egykori segédfogalmazója, sem a több fiatal halálbüntetését kérvényező volt ügyész tetteire nincs mentség. Hogy az erkölcsileg igazolhatatlan, embertelen és aljas cselekedeteket nem sikerül a jog útján is megtorolni, az csak erkölcs és törvény rendkívüli mértékben bekövetkezett szétválását mutatja - mely a XX. század eseményeiből sajnos közvetlenül következik.
Hogy nem tudjuk a bíróság elé citálni azokat, akik szerencsétlen ifjak fejére kértek cinikus mosollyal halált, illetve azokat, akik ártatlan emberek százainak-ezreinek szenvedéséhez asszisztáltak, majd tárták szét kezüket - ez egyenesen következik vérgőzös múlt századunk történetéből.
Talán meg sem kellett volna kísérelnünk a jog eszközeit érvényre juttatnunk ezen esetekben - és ezzel hozzájárulni ahhoz, hogy kegyetlen gazemberekről állítsunk ki mi magunk pozitív erkölcsi bizonyítványt. Talán elég lett volna biztosítanunk magunkat, az elkövetőket és a jelent, hogy morálisan mélyen megvetjük az egykori bűnösöket. Most már mindegy.
De az is biztos, hogy Csatáry László, illetve Mátsik György mellé nyugodtan odahelyezhető a halálbüntetés visszaállítása mellett kardoskodó Jobbik is: az a párt, amelyik egy egykori szadista fenevad felmentését fennhangon ünnepli, de a másik szadista fenevadéra rendkívül éles kritikával válaszol; az a párt, amelyik az egyik gazember háza előtti felvonulást súlyosan elítéli (szegény idős ember halálba kergetését vizionálva), de a másiké előtt maga vonul fel; az a párt, amelyik olykor a nemzetközi jog oldalára helyezkedik, olykor az ellen felszólalva lépne ki az egész nyugati értékközösségből; az a párt, amelyik kiemel az áldozatok közül néhányat, hogy csak az ő ügyüket képviselje, míg a másikak kapcsán cinikusan felemlegeti a "folytonos áldozati szerepben való tetszelgést"; és végül az a párt, mely az egyes emberekre kirótt halálbüntetést pusztán az ítélet súlyossága okán nem fogadja el, míg más esetekben maga protestál a kivégzés intézménye mellett.
Nekünk az erkölcs, a méltányosság és az igazságosság oldalán a helyünk.
Csatáry, Mátsik, Jobbik
2012.09.20. 16:18 | hoLDen | 41 komment
Címkék: Jobbik Szilágyi György Polt Péter Csatáry László Központi Nyomozó Főügyészség Mátsik György Kuruc.info Mansfeld Péter Biszku Béla Efraim Zuroff Varga Béla Mansfeld László Blaski József Fónay Jenő
Jog, érték és tények szétválása, avagy a kiismerhetetlenség kora
2012.08.12. 12:30 | hoLDen | Szólj hozzá!
"Maradt ugyan az emberekben némi hit az igazságtevés sorsszerűségében, hogy a helytelen cselekedet önmagában hordja büntetését, ám a modernség alkalmazkodási kényszerei hamar megváltoztatják a szituációkat, így "a sorsszerű" igazságszolgáltatásnak, ha van ilyen egyáltalán, nem marad ideje a büntetésre, vagy ha be is következik valami ilyesmi, a változások elhomályosítják a bűn elkövetése és az esetleges bűnhődés közötti összefüggést. Politika és erkölcs között azért látszik megszakadni a kapcsolat, mert többszörösen közvetítetté váltak az összefüggések a politikai tettek és az erkölcsi normák között. Ez odáig mehet, hogy a jó fog rossznak, a rossz pedig jónak látszani."
Olvasom, hogy Csatáry Lászlót nem találták bűnösnek az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálások ügyében, és még akár a hamis tanúzás vádja is felmerülhet Efraim Zuroff esetében; és rögtön Lánczi András A XX. századi politikai filozófia című művében írott sorai ugranak be. Hogy hova jutott a modernség, a poszt-totalitariánus gondolkodásmód, az erkölcs és morál kettéválásának és a jogtól való eltávolodásuknak végzetes folyamata.
Ne legyenek kétségeink, attól még, hogy az 1941-es deportálásokat éppen nem Csatáry vezényelte le, rendőri segédfogalmazóként akkor is felhatalmazása volt a kegyetlenkedésre, a marhavagonokba való bepasszírozásra, a verésekre, a testüregi motozásokra. Érdemes elolvasni a téma szakértőjével, Gellért Ádámmal készített interjút az augusztus 2-ai Magyar Narancsban.
Most mégis úgy ünnepelnek egyesek, mintha legalábbis az bizonyosodott volna be Csatáryról, hogy soha ott sem volt, hogy valójában ártatlan helyi írnokként működött, aki egyszer-kétszer még el is nézte a zsidók bujkálását, pedig főbe is lőhette volna őket.
A XX. század elhozta magával a modernség gondolkodási sémáinak virágzását és egyben kitörölhetetlen kibontakozását. Tény és érték kettéválása után a jog is annyiszor módosult a hatalomgyakorló szája íze szerint, hogy a folytonosságába, egyben erkölcsi kötelékébe vetett bizalom végleg meggyengült, és az individualista társadalom külön kategóriát hozott létre számára, melybe nem szükségszerűen tartozik bele az ő értékrendje is.
A huszadik század után nem tudjuk már ugyanúgy szemlélni sem a jogot, sem az egyéni érdekekhez besoroló erkölcsi megítélést - nem tudjuk eldönteni, mi a bűn, minek kell maga után vonnia jogos bűnhődést, és hol is a helye mindezek megítélésének saját normarendszerünkben.
Mert a kanti kategorikus imperativusz ereje meggyengült - ahány ember, annyi módosulata jött létre, de a módosulás formája egészen hasonlónak mondható: az egyéni felelősség megkérdőjeleződött, és az ember a saját sikerességének elérését tűzte ki célul, melyben nem gátolhatja meg a gondolat, hogy neki bármi köze is lenne a körülötte való történésekhez, legyen az akár a saját közvetlen környezete.
Igaz ez ugyanúgy Biszku Bélára és Mátsik Györgyre is - a hatalom önmagáért való és az erkölcstől különváló léte sikeresen erodálta az emberségességbe vetett hitet, egyben a kategorikus imperativusz normativitását végképp devalválta. Nincs már olyan azonos erkölcsi mérce, mely alapján meg tudnánk ítélni az események sodrában saját felelősségét tagadó egyének cselekvését, nem tudjuk egyszerűen, miért is következzen az a bűnhődés, mely az erkölcs mércéje alapján be kellene következzen, de a jog rendje szerint nem magától értetődő.
És akkor a XXI. századi bűnözés virtuális voltáról, Portik Tamások és Szilvásy Györgyök tevékenységének megítélhetőségéről nem is esett szó. Mert nem is tudjuk, milyen szavakat kellene használni hozzá.