Teadélután

Egy évtized után szerencsésen megindult a leányfalui gázoló, Francis Ciarán Tobin kiadatása Írországból, így talán végül csak győzedelmeskedik az igazságszolgáltatás: a tettes leüli büntetését, ami elől a túlontúl laza fogházi szabályozásnak köszönhetően egykor megszökhetett. És így Navracsics Tibor is megnyugodhat: érvényesül a biztonság és igazságosság elve Európában, egy bűnös tette pedig tényleg nem marad megtorlatlanul. Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi biztosa viszont tényleg szégyellheti kijelentését: nincs túlzottan mentsége arra, hogy politikai vádjával (ti. hogy az igazságszolgáltatás nálunk nem független, ezért érthető, hogy az írek nem adják ki Tobint) maga kérdőjelezi meg az igazságszolgáltatás érvényesülésének fontosságát. Az EB élére ácsingózó Reding-től nem ez az első eset, amikor bizonyítja, hogy elfogult és tisztességtelenségre hajlamos politikus – szomorú, hogy épp az Európai Néppárt sorait gazdagítja.

Szerencsére viszont nekünk van egy Navracsics igazságügy-miniszterünk, aki tiszta lelkiismerettel küzd az ellen, hogy a hazánkban nem magyar állampolgárok által elkövetett gyilkosságok ne maradjanak megtorlatlanul. Így most duplán is fellélegezhetünk: egyrészt megnyugtató, hogy a Tobin-ügy ilyeténképp zárulhat le, másrészt örömteli az, hogy eztán még több idő áll az igazságszerető kormány rendelkezésére a Safarov-ügy megoldására. Csak bízni lehet benne, hogy az évek múltával is az eddigiekhez hasonló vehemenciával szállnak majd szembe azzal a világbotránnyal, hogy egy magyar földön gyilkoló idegen megmenekülhetett büntetése letöltése elől, ráadásul hazájában még ki is tüntették a baltás gyilkosság elkövetéséért. Bízom benne, hogy Navracsics Tibor a továbbiakban is igyekszik majd a felszínen tartani az ügyet: hogy Azerbajdzsán előbb-utóbb mégis csak kénytelen legyen tenni valamit, ha nem akarja, hogy aztán soha többet ne álljunk szóba velük.

Mert, ugye, az elképzelhetetlen, hogy a nyugatról érkező gyilkost egy évtizeden át üldözzük, míg a keletit futni hagyjuk, alig egy héttel a gyalázat után lezárva az ügyet, sőt, tovább dörgölőzve a bűnrészes, barbár államhoz. Ennek elfogadása egy olyan igazságszerető minisztertől, mint amilyen a tiszta lelkű és Reding beszólásán mérhetetlenül felháborodó Navracsics Tibor, elfogadhatatlan. Amúgy is egy elveihez végsőkig ragaszkodó, szabadságszerető, Európa alapértékeivel tökéletesen tisztában lévő emberről van szó. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint hogy a Mohamedet kritizáló film és az azt követő muszlim terror annak kijelentésére bírta: az efféle alkotások károsak és „hosszú távon a szólásszabadságba vetett hitet gyengítik”. Figyelem: nem a terrort alkalmazó barbárok gyengítik ezt a hitet, hanem a vélt szólásszabadsággal élni kívánó nyugatiak.

Aztán azért is egyértelmű Navracsics jellemessége, mert képes volt Bayer Zsolt cigányozó cikkét az ATV-ben két perc alatt (olvasatlanul) elítélni, majd az alapállásból semmit nem engedő újabb Bayer-publicisztika után szabadkozni, mondván, „a második írás sok mindent helyretett”. Igazságügy-miniszterünk tekintélyét mutatja, hogy ezek után Szabó Anett felmoshatta vele a HírTv stúdióját (egy klassz kis Bayer-bejátszással, ahol a népszerű publicista kijelentette, hogy Navracsics csak törődjön a maga dolgával), Bayer mögé pedig felsorakozott az egész Fidesz-vezérkar, a baloldal felé tett „ne álljatok a gyilkosok mellé”-felkiáltással. Nagyon is becsülendő magatartás ez attól a párttól, amelyik a már említett Safarov-ügy kezelése során igazán jó példával járt elöl a tekintetben, milyen is az, amikor valaki nem áll a gyilkosok mellé.

Navracsics egyéb ügyekben is következetesen szokta képviselni álláspontját: amikor például az LMP benyújtotta az ügynöktörvényt, a Fidesz pedig leszavazta, akkor gondolt egy merészet, és inkább nem nyomott meg semmilyen gombot. Amikor a Tárcatükör-beszélgetésen Török Gábor rá is kérdezett a dologra, sokat sejtetően ecsetelte: ”jelen voltam a teremben, de nem szavaztam, így egyeztettem össze a frakciófegyelmet a lelkiismeretemmel”. Ez az egyeztetés, eddig is láthattuk, ez Navracsics egyik erőssége: kimondottan szereti úgy egyeztetni a két dolgot, hogy aztán végül mindig egyenes gerinccel tudjon kijönni a történtekből.

Most pedig, hogy már nincs Tobin-ügy, egyeztetheti lelkiismeretét a Safarov-üggyel, újult erővel. Vagy abban állna a keleti nyitás, hogy ott megúszhatják azt, ha embereik ide járnak gyilkolni? Ha vérfürdőt rendeznek magyar földön? Nyugat felé nem áramolhatnak a gyilkosok büntetlenül, kelet felé viszont igen? Ez lenne a Tobin-adó keletinyitás-módra?

A kormány összes tagja, de leginkább az igazságügy-miniszter jobban tenné, ha nem formálna más politikusokkal szemben váddá igazságot, szabadságot, biztonságot és európaiságot mindaddig, amíg nem tudja hitelt érdemlően tisztázni Ramil Safarov kiadatását. Mert, valljuk be, az nagyon aranyos, hogy miniszterelnök a nyugat morális és gazdasági válságát hirdeti úton-útfélen, miközben a pénzcsapok leállását egy másodpercig nem képes elfogadni; ugyanakkor magának és keleti cimborájának (karöltve a Jobbik nevű álnemzeti brigáddal) két nap alatt megbocsátja a kulturális árulást, egy kis mellékesért pedig hajlandó továbbra is asszisztálni az őt felültető és kiröhögő kelet dévajkodásához. Örményország és a közös kulturális alapok pedig mit sem számítanak, amíg tőlük nem számíthatunk cserébe mesés aranytengerre, ráadásul bármiféle elvi elvárás nélkül. Persze, Azerbajdzsántól is maximum még több cserediákot várhatunk, de esetükben legalább lehet ámítani magunkat, hogy egyszer majd talán pénzt is küldenek melléjük. Na, meg a siker receptjét – mellyel a nyugat nincs tisztában, de hát a nyugat válságban van, ráadásul „az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből”, amit sajnálatos módon Brüsszelben nem igazán értenek. Talán Azerbajdzsánban, Európa szívében jobban tisztában vannak ezzel.

Izgalmas hét ez az összeesküvés-elméletek kedvelői számára: hétfő óta a Jobbik igyekszik tematizálni a közéletet Izrael-fóbiájának hangoztatásával, szerdán pedig Debreczeni József új, A 2006-os ősz című könyvét mutatták be, melyben a szerző többek között kiderítette, hogy hat éve Révész Máriuszt igazából nem is verték meg a rendőrök, simán csak részeg volt.

Ha korábban azt is gondoltam, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton hülyeségét elég csak egy vállrándítással félresöpörni (ahogy Németh Zsolt is tette), úgy Novák Előd további cselekedeteivel már képes volt elérni az én ingerküszöbömet is, egyúttal valószínűleg átlépni a törvényesség határát is. 
Nagyon rosszul tette ugyanis Vona Gábor, amikor Facebookon harcot hirdetett visszavonulás helyett, Novák pedig azzal, hogy parancsba adta a többi képviselőnek, küldjék el neki e-mailben, mely államnak polgárai, valószínűleg az emberi méltóság elleni sérelem tilalmát követte el. Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság (NAIH) elnöke ugyanis a helyére tette a Jobbik-alelnök korábbi tévedését: az Országgyűlésben ülők állampolgárságának milyensége nem nyilvános adat, annak kiadására nem lehet őket kötelezni. A kettős állampolgárság ténye nyilvános, az a nemzetbiztonsági átvilágítás során ki is derül, ám az, aki nem rendelkezik ilyennel, egyáltalán nem köteles a Jobbik kérdésére bármit is válaszolni.

Hétfő után még fordíthatott volna a Jobbik - kizárhatta volna Gyöngyösit annak botránykeltése után, megkövetve ezzel minden sértettet, akiket a "zsidó származású emberek listába szedése" akkor joggal háboríthatott fel.
Kitehették volna a szűrét már csak a "pongyola fogalmazás" (az ő kifejezésük) miatt is: ha Gyöngyösi a kettős állampolgárokról beszélt először is, akkor feleslegesen keltett hisztériát hétfői felszólalásával, ergo méltatlan a képviselői pozícióra - aki ennyire nem tud disztingválni, nem képes megválogatnia a szavait, az ne legyen már országgyűlési képviselő - zsidózzon a kocsmában, ott nem fogja a csapos számon kérni rajta, hogy akkor most kiket is ért a "zsidók" alatt.

De nem csak Gyöngyösi felszólalása, hanem a Jobbik teljes önazonossága is a "pongyola gondolkodásból" eredeztethető: mániákusan rátapadnak egy problémára, ott kipécézik maguknak a bűnöst, ebből adódóan kijelölik az esetleges áldozatot, és a fekete-fehér világkép behatárolása után máris megkezdik a "bűnösök" megbüntetésének követelését.

Mert mi baja is van a Jobbiknak Izraellel? Valóban Simon Peresz korábbi, félreérthető nyilatkozata? Ha a tőke behozatala fáj nekik, akkor bizony illene meghúzniuk a határt radikáliséknak is: nem pacsizunk sem Azerbajdzsánnal, sem Törökországgal, de még Iránnal sem egy jó kis testvérvárosi lehetőségért, új munkahelyekért, semmiért.
Ha erkölcsi fenntartásaik vannak Izrael politikája miatt, akkor szintén illene más országok esetében is érvényre juttatni ezt: tehát nem nyilatkozzuk azt az azeri gyilkos kiadatása után, hogy Azerbajdzsán nekünk haverunk, kell a pénzük, ne szívózzunk velük; de szintén nem pajtáskodunk Iránnal, hiszen az ő rendszerük sem igazán az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, ráadásul vezetőjük szájából hangzott már el olyan is, hogy meg kell semmisíteni egy teljes országot (hogy melyiket, az az erkölcsi ellenállót itt nem kell érdekelje).
Ha pedig a nemzetbiztonság vagy a pénz számít nekik, az etikai megfontolások pedig ilyenkor másodlagosak, akkor nem érdemes Izraelt tovább kritizálni, nagy erőkkel lehet viszont Tibet mintájára a palesztinokat is a szomszédos állam belügyének tekinteni: befektetni itt úgysem a kisebb nép képviselői, hanem az agresszorok fognak, felesleges tehát kiállni a megnyomorítottak oldalán.

De jól látható, hogy az elvi döntések meghozatala nem fontos a Jobbik számára: ők már eldöntötték, hogy Irán jó, Azerbajdzsán jó, Törökország jó, de Izrael rossz, Európai Unió rossz - és ennek mintájára nyilatkoznak úton-útfélen minden egyes történés kapcsán, legyen az akár a saját kárunkra is (mint a baltás gyilkos kitüntetése és ezzel átverésünk esetében).
Izrael állam agresszív politikát folytat? Lehetséges. Irán és Azerbajdzsán talán nem? Ők nem gyilkolják állami szinten a nép ellenségeinek kikiáltott polgárokat és a külföldi ellenfeleket? Az ő vezetőik nem tesznek vállalhatatlan kijelentéseket? Tőlük jó a piszkos pénz?

Ertsey Katalin LMP-s képviselőnő Novák kérdésére levelében taglalta, hogy ő izraeli-piréz kettős állampolgár, a magyart csak képviselővé választása előtt vásárolta, de igazából nincs több célja, minthogy előbbi kettőből fakadó magyargyűlöletét kiélhesse a Parlament falai közt is.
És erre mit lépett Novák Előd, ez az isteni humorérzékkel megáldott nemzeti radikális? Felszólította Ertseyt lemondásra, mivel "eddig eltiltkolta a nyilvánosság előtt kettős állampolgárságát".

Hiába próbált később mosakodni a Jobbik ifjú titánja, hogy érti ő a viccet, de blablabla, hiszen láthatóan nem így volt: Novák Előd a fenti abszurd fejtegetésből sem tudta kivenni, hogy itt nem egészen az igazság megvallása történik. De mondhatnám úgy is, hogy Novák teljesen komolyan nem érti, mit beszélnek hozzá. Nem képes egyszerűen dekódolni a mélyebb összefüggéseket, akár csak a HVG-sek által korábban behülyített Kerényi Imre - ez pedig még a szimpla antiszemitizmusnál is riasztóbb tünete a butaságnak.

De Novák csak nem állt le: közölte, hogy ezzel ne poénkodjunk, és hogy Ertsey a viccelődésével törvényt sértett, hiszen kötelessége lett volna neki számot adnia állampolgárságáról. Ezt viszont a második bekezdés alapján csúnyán benézte Novák, tehát ha Gyöngyösi esetében nem is, ellene már illenék elindulnia egy eljárásnak, pusztán a törvénysértő, nemzetbomlasztó tevékenység okán.

Azontúl nem is igazán világos, mi köze lehetne adott esetben Ertsey Katalin izraeli állampolgárságának ahhoz, hogy Izrael miféle politikát folytat Palesztinával szemben - de ennek megfejtése legyen már a jobbikosok és főleg Novák Előd problémája.

Novák egyébként azt is írta, hogy "sajnos életszerű, hogy az LMP képviselője izraeli állampolgár", amivel megint csak csúsztat, ez az ő esetükben lenne életszerű: már csak ha Szegedi Csanád kalandos életútjára vetünk egy pillantást, abból is le lehet szűrni, hogy a nemzeti radikalizmus adott esetben képes olyan mondatok kitermelésére is, minthogy "Izraelről csak a legmélyebb tisztelet hangján szabad beszélni".
Miután a Szegedit feljelentő Lenhardt Balázst kizárták, Nováknak is illene csöndben maradnia: előbb talán folytassák le a törvényi eljárást a "saját zsidójukkal" szemben, aztán érdeklődjenek a többieké felől.
De amúgy meg teljesen felesleges ez az egész hajcihő: a széljobberek számára az, hogy ki a zsidó és ki nem az, egyáltalán nem származás, de nem is állampolgárság kérdése. Az LMP-ből például mindenkit annak tekintenek: elég csak egy pillantást vetni a szócsövüknek tekinthető Barikád Egy LMP-s képzeletbeli naplója című rovatára, melyben az elbeszélő egy drogos, gondolkodásképtelen kamasz, szülei zsidó származásúak (vagy vallásúak?), nagyapja pedig vérnáci - az ő kalandjaik pedig másból sem állnak, mint az ún. liberálisokkal és a "zsidókkal" szembeni alpári, végtelenül leegyszerűsítő viccelődésből.
De jogos Szilágyi Péter kérdése is: minek hozakodjon ő itt elő bármiféle izraeli állampolgársággal - a Jobbik-közeli Metapédia már úgyis megírta róla, hogy zsidó; akárcsak a többi elempés képviselőről, illetve a teljes magyar közéletről, kivéve természetesen a Jobbik eszméit képviselőket.

*

Amit a Jobbik számára a zsidók, azt Debreczeni József és a demokraták világképében a Fidesz, illetve a jobboldali emberek jelentik. A Demokratikus Koalíció "konzervatívja" most nem habozott lerántani a leplet a valóságról: 2006 őszén tehát a Fidesz tolta rá megemlékezőit a zavargókra, ők bujtogatták a tüntetőket korábban is az MTV-székház ostromára, de még a mártírkodás is az ő számlájukra írható: Révész Máriuszt ugyanis nyilvánvalóan nem verték meg, talán csak részeg volt, ezért dülöngélt az utcán, a rendőrségi fotókon pedig amúgy is látszott, hogy kutya baja.
Debreczeni aztán Vágó István és a többi mélydemokrata lelkes tapsvihara közepette kijelentette: ott hibázott talán csak a Gyurcsány-kormány, hogy nem rendelkezett egy kemény kezű belügyminiszterrel; Kuncze Gábor SZDSZ-es képviselő pedig a bocsánatkérésével vétett nagyot: akinek ugyanis Máriusz a neve, és mártírként viselkedik, azt jogosan nevezik Mártíriusznak. Mondá ezt pedig a bölcs Vágó István szintúgy, tehát biztos úgy is van, ahogy.

Igazából történhet itt bármi, verhetik az MSZP rendőrei véresre a tüntetőket, az egészért akkor is egyértelműen és kizárólag Orbán Viktor lesz a felelős - legalábbis mértékadó demokrata körök véleménye szerint. Így lehetséges az is, hogy Kovács Zoltán kijelenti ÉS-beli vezércikkében: "biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor lesz az első magyar miniszterelnök, aki a nyílt utcán vereti meg ellenfelét". Így lehetséges akár a valóságot is kiradírozni, csakhogy megfeleljen a mi nézőpontunknak. Így formálható át a múlt, így tagadható le a nyilvánvaló igazság.

Talán tényleg ideje lenne olyan képviselőket és közéleti szereplőket kitermelnünk magunkból, akiket nem pusztán a paranoia irányít minden egyes lépésükben.

Végre. Már hetek óta vártunk erre a bejelentésre, de megérte. Végre a kormány tisztára mosta becsületünket, és igazolta a korábban igazolhatatlannak gondolt lépését. A döntés pedig mindannyiunk számára azonnal látható, pozitív hozadékok tömkelegét fogja kínálni.

Tegnap ugyanis Szijjártó Péter bejelentette: 90 fős delegációval megérkezett Magyarországra Azerbajdzsán gazdaságfejlesztési minisztere, és megkezdődtek a kétoldalú tárgyalások az azonos munkaterületen dolgozó magyar cégek vezetőivel. Az elsősorban az építőiparban (Azerbajdzsán keresi a komoly referenciával jelentkező magyar cégeket, wehehe) célul kitűzött megállapodáson felül egy fontos lépésben is döntés született a két fél között: felsőoktatási ösztöndíj-csereprogram indul meg a két ország közt, melynek keretében sok nagyreményű azeri fiatal tanulhatja majd Budapesten azt, amit egy ilyen nemzethez tartozó fiatalnak tanulnia hazafias kötelesség.

Ez az a pillanat, amikor megbomlik tér-idő kontinuum, hasadni kezd a valóság, az árnyékvilág átadja helyét a mémgyárak által ontott entitások virágzásának, az órák visszafelé kezdenek kakukkolni és a Hírcsárda szerkesztői bejelentik, hogy valójában ők irányítják a világot.

MAGYARORSZÁG MÉG TÖBB ÖSZTÖNDÍJAS AZERI IDECSÁBÍTÁSÁNAK SZÁNDÉKÁRÓL DÖNTÖTT, HOGY AZ A...

Ha még kollégista lennék, ebben a pillanatban dezertálnék egy másik kontinensre - na, nem Ázsiába, inkább valamerre nyugatabbra, oda, ahol a józan ész és a normalitás látszatának a látszatára talán valamicskét még adnak, de legalább is nem importálnak egy kollégiumi gyilkosság után még több fiatalt a gyilkos nációjából, még akkor sem, ha előítéletesnek lenni csúnya dolog.

G. Fodor Gábor pedig már fogalmazza is blogbejegyzését: "Van egy erkölcstelenség. A liberálisok találták fel. Rasszizmus a neve. Most is élnek vele. Akik élnek vele, mindig is élni fognak vele. A válságban különleges megoldások kellenek. Férfias, szokatlan megoldások. Új módszerek. Félelmet nem ismerőek. Izgalmasak. Ettől szép a világ, hisz ahogy Krasznahorkai is mondta: telikakurvaélet."

Törökország, Oroszország, Azerbajdzsán. A három keleti ország mindegyike otthagyta sáros lábnyomát a magyar történelemben - az első kettőtől a legfőbb jótétemény akkor ért minket, amikor több évtized (illetve másfél évszázad) után végre elhagyták hazánkat, míg utóbbi "csak" csúnyán átvert minket, amikor azt állította (valószínűleg olyasfajta cinikus röhögéssel bajsza alatt, mint amilyet a kínai miniszterelnök is hallatott A diktátorban, miközben Kínát demokráciának nevezte), "Ramil Sahib Safarov a legsúlyosabb büntetést kapja hazájában", amennyiben Magyarország kiadja neki a 2004-ben örmény társát lemészárló baltás gyilkost. Az eset ugyanis a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában történt.

Ezzel újabb fordulatot vett a kiadatások tragikomikus sora - eddig többnyire azért nyújtottak be hasonló kérvényt több oldalról, hogy 1) vagy elítélhessék az idegen országban bűncselekményt elkövetett személyt, akit hazájában nem büntettek emiatt (Francis Ciarán Tobin ír gázoló esete), 2) hazájában ítéljék el a személyt, aki idegen országba menekült az igazságszolgáltatás elől (lásd: az Ausztráliába szökött Charles Zentai ügye).
Olyanról viszont eddig nem nagyon hallottunk, hogy egy adott országban elkövetett gyilkossága miatt ülő személyt (aki a börtönben még rá is támadt az egyik őrre) kiadjanak hazájának, ráadásul pusztán gazdasági ígéretekre válaszolva mindezzel. Azt rebesgetik ugyanis, hogy Azerbajdzsán kilátásba helyezte: nagy mennyiségben fognak magyar államkötvényeket vásárolni, amennyiben Safarovot kiadják Azerbajdzsánnak. Mint mondták, nem kell félnünk, odaát is példás büntetésben fogják részesíteni az örmény társára támadó azerit - a KIM meg úgy látszik, el is hitte (vagy csak el akarta hinni), hogy tényleg azért olyan fontos Azerbajdzsánnak az egész, hogy ottani börtönben raboskodhasson hazájuk fia - nem pedig azért, hogy kegyelemben részesíthessék szóban forgó személyt, majd rögvest őrnaggyá léptessék elő.

Örményország és Azerbajdzsán között hosszú időre visszanyúló hidegháború zajlik, melyben a már említett Törökország utóbbit támogatja - hogyisne, volt már ott is örmény népirtás, kellőképpen bizonyították, mennyire elkötelezettek a témában.

Magyarországon ellenben évszázadok óta jelentős örmény kisebbség él - az asszimilálódott örménység mind kulturálisan, mind katonailag sokat tett hazánkért, magyar közkatonaként részt vettek ütközeteinkben, még két örmény származású magyar szabadságharcos vértanúnk is van 1848/49-ből: Kiss Ernő és Lázár Vilmos. Trianont szintúgy különösen megsínylette a magyarországi örmény kisebbség, ahogy a '45 után fokozatosan kiépülő szovjet diktatúrát szintén. Mégis megmaradtak, és a rendszerváltás után kissé meg is tudtak erősödni, bár számuk (nekik is) jelentősen megcsappant az évtizedek során.

A kormány mostani döntésével, gazdaságpolitikai megfontolások alapján, előbbiek méltóságát, anyaországuk tisztességét sértette meg, míg a számára tulajdonképpen soha semmi konkrétat nem tett Azerbajdzsán felé gesztust gyakorolt - hogy ők rögtön első lépéseikkel hülyét csináljanak belőlünk. Ellenben az örmény miniszterelnök máris bejelentette, hogy minden diplomáciai kapcsolatot megszakítanak velünk, Örményországban pedig dühükben magyar zászlót tapostak ottani fiatalok. Ez utóbbiért egyébként örmény állampolgárok sem győztek bocsánatot kérni Facebookon, ahol magyarok szintén sajnálatukat fejezik ki a történtek miatt. A két ország állampolgárai tehát ismét bizonyították, hogy mikroszinten képesek eztán is kifejezi azt, amelyre hosszú-hosszú (közös) történelmük megtanította őket.

Érdemes kicsit belegondolni abba is, kik azok, akik mindeddig hangoztatták a keleti nyitás politikáját, és racionálisan, történelmünk felől megítélve miféle haszonnal kecsegtethet mindez. Bizony, a Jobbik kardoskodik évek óta az azeriek-törökök-oroszok (újbóli) érdekszférájába való kerülés mellett, melynek kapcsán, ha ők komolyan gondolják, hogy egyenrangú felek lehetünk valaha is, hát a legszelídebben is csak annyit mondhatunk, hogy nemzeti radikáliséknak a maradék eszük is elment.
De minimum érdekes az is, hogy csupán a pénz miatt hajlandóak megfeledkezi évezredes múltunkról a dicső hazafiak, és képesek lennének ilyen erkölcstelen, autoriter hatalmakkal mosolyogva üzekedni - miközben tragédiák sorát "köszönhetjük" nekik. A Jobbik ezúttal is kimutatta foga fehérjét, amikor a hazánkért korábban mér tényleg tett örményekkel szemben Azerbajdzsán mellett foglalt állást - elvtelen, gazdasági okok miatt, melyek amennyire légből kapottak, annyira valószerűtlenek. Persze, tőlük mit várna az ember, minthogy az alaposan átmosott, vértől csatakos pénzből építenék fel saját kis fellegvárukat, melyet néha azonosítanak a nemzettel, rejtély, miért. De az is rendkívül kacagtató, mennyire cinikus módon képesek adott esethez igazítani saját értékrendjüket: ha a vörös csillagot viselőt mentik fel nemzetközileg, akkor rögvest elhatárolódnak Brüsszeltől-Nyugattól-globalizmustól, de ha éppen ők hivatkozhatnak nemzetközi egyezményekre, hát nem restek azonmód így is cselekedni. A Fidesz butácska szóvivőjével karöltve.

Hogy a Fidesz valóban elhitte, hogy ez a politika valóban vihet minket valahova, az azt mutatja, hogy az elmúlt ezer éves történelmünkből - a hangzatos, nemzeti ünnepek alkalmából előadott szólamok ellenére - semmit sem tanultak. Azt, hogy nekünk - hatalmi megfontolások így vagy úgy - mindenképpen a Nyugat oldalán a helyünk, mára elég könnyű belátni - de ha valakinek ez nem ennyire egyszerű, hát elég csak a legalapvetőbb morális elvárásokra gondolnia - és nem kiadnia egy baltás gyilkost hazájának, ahol aztán hősként ünnepelhetik.

Nem, nem kérünk Azerbajdzsán pénzéből, nem kérünk Azerbajdzsán segítségéből, nem kérünk Azerbajdzsán jópofizásából. Az örmények már bizonyítottak, nekik viszont minden egyes nap köszönettel tartozunk hazánkért tett erőfeszítéseikért.
A keleti fordulat politikája most bizonyította végképp, hogy nem lehet pusztán gazdasági jellegű - bizony nekünk is rendesen be kell mocskolnunk magunkat, hogy az ottani, fényesen csillogó aranyrögökhöz férhessünk. Erre viszont nem bólinthatunk rá!