Lángh Júlia polgári engedetlenségre buzdít a Galamus.hu-n, Papp László Tamás pedig a Hvg.hu oldalon ért egyet: "tagadja meg mindenki a szolgálatot", ne küldje vissza senki a levelet, amelyben adatok közlésére kérnek minket, hogy aztán adott esetben polgári védelmi feladatok ellátására legyünk kötelezhetőek.
Mint ismeretes, a kiküldött levélben kért adatok be nem szolgáltatásáért komoly büntetésben részesülhetünk - a szóban forgó feladatok (árvíz esetén homokzsáktöltés, -pakolás, akármi) elvégzésére pedig mindenki köteles, kivéve a nyugdíjasok, a gyerekek, a rabbik és a terhes nők, stb., stb.
Kovács Zoltán erről így ír az Élet és Irodalom vezércikkében: "ez a rendelkezés látszólag a jogok és kötelességek jótékony egységét hangoztatja. [ti. a katasztrófavédelem joga és kötelessége - a szerk.] Valószínűleg sokan csak jól hangzó, ám senkit semmire sem kötelező soroknak gondolhatják, de előkészít egy későbbi rendelkezést, amelyik már nem olyan vidám."
Ugyanezen fordulatot használja a Hvg.hu is: "ezt valószínűleg sokan csak jól hangzó, de senkit semmire nem kötelező szlogennek gondolták, amíg levelet nem kaptak az önkormányzattól, amelyből megtudhatták: őket is polgári védelmi kötelezettség terheli."
Hogy tényleg sokan vélték-e így, nem tudom, de nevezett úriemberek mentalitásukból fakadóan biztosan: azon elvből kiindulva, hogy "jogok és kötelességek jótékony egységéből" a jogok, azok valóban jogok, tehát elmaradásuk esetén üvöltve kérhetőek számon, de a kötelességek, azok "csak valami jól hangzó, semmire nem kötelező dolgok".
Kíváncsi vagyok, ha a szólásszabadságra vonatkozó jogról állítaná valaki, hogy "jól hangzik, de semmire nem jogosít fel", ahhoz mit szólna Kovács Zoltán - vagy mondjuk mekkora egyszemélyes polgári engedetlenséget valósítana meg Lángh Júlia, aki a nyugdíjkorhatár elérésének okán amúgy sem köteles polgári védelmi szolgálatra.
Hogy az adatküldésre szólító levél túlzottan fenyegetőző-e, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ha kötelezettségről van szó, azt kötelezettségnek is kell tekinteni, tehát szükséges legalább minimális szinten tudatosítani az emberekben, hogy most éppen nem egy azonnal kidobandó PR-anyagról van szó, és abból kiindulva feladatuk lehet később egy esetlegesen végrehajtandó mentési folyamat során.
Hogy egyszerűbben is meg lehetett volna oldani ezt, engedélyezve a katasztrófavédelemnek a hozzáférést személyes adatainkhoz, az lehetséges, ám így viszont az ez alól mentesülőket nehezen lehetett volna kiszűrni. Hogy így túl sok hatalmat adunk egy-egy polgármester kezébe? Talán, bár azt azért kevéssé hiszem, hogy a XXI. században lehetősége lenne egy településvezetőnek szolgálatra behívnia bármilyen lakost, holmi mondvacsinált katasztrófára hivatkozván.
Nyilván nem egy mindennapos kötelezettségeket ránk testáló rendelkezésről van szó, de akkor is lehet értelme a lakosság ilyetén szisztémájú összeírásának - az ezen való látványos tiltakozás pedig, finoman szólva is, rendkívül gyerekes. Meg aztán abban Lángh Júlia is biztos lehet, hogy az erkölcs nem áll azok oldalán, akik nem hajlandóak árvíz esetén segíteni a mentésben - még ha közben folyamatosan mantrázzák is magukban, hogy ezzel valójában Orbán Viktornak tesznek rosszat.
Árkot ásni nem kell félnetek
2012.09.24. 08:50 | hoLDen | 1 komment
Címkék: belföld árvízvédelem katasztrófavédelem Élet és Irodalom Galamus Kovács Zoltán polgári védelmi szolgálat Lángh Júlia Papp László Tamás Hvg.hu
Magyar rémmesék
2012.09.16. 12:30 | hoLDen | 2 komment
Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy az én-ehhez-nem-asszisztálok íródeákok mán nem csak teoretice, de szórul szóra bétiltatták ennen irományaikat, de akkoron mégsem kerűtt még a keráli posztra a jó Róna Péter uram, pediglen a Kovács Zoltán uram már többedjére hozakodott elő vele, hogy mán nem csak torokig ér a salak, de mi magunk vónánk es a salak, ha eztet tovább tűrjök a haduraknak.
Akkó vót, hogy dzsetleg bandukótt a bántott magyar a vásárnapi lapbó az alaptörvény televízijó feléje, de hajlott kora es keze a maga szentségtelen uradalma felije, de hiába a: szerteníz, de olvasóját nem lelé, csak a saját berkiben, de Radnóti Sándor uram neve most hallgattassék, iszen ő is csak ippeg ijedelme növekedtetésére, vagy zsugorettására falja a bötűket, nem másér. De ezen tényálladék neve most legyen smafu, iszen criticát nevezett jó uram skribál, akkó meg a kerálpárt ha törik, ha szakad, a mesének mennie kell a maga sikerországúttyán.
De mán az íródeáknak sem fogott úgy az agyveleje, dejszen próbákozott ű mindenfélével: bartusóvasgatással, kámánóga érvejivel, de ideára mán mégsem futotta, hijába ötölt-hatolt-nyolcvannyolcolt a szörnűségeken, akkó sem. Mán akkó inkább epét hányt-vetett, es arra jutott, hogy a honnak ha ű nem kell, akkó a hon rohaggyon meg, ahó köll, akkó ű pediglen Canadába fog menekűni erlájn, kertészokos uram mán régóta ajángattya ugyanes, hogy az íróuramék számára elkülönített lakóneggyed várva vár minden fődöniszkolót egy nagy partira, vagy Parti Nagyot eggy fődön iszkolásra, a sorrend most légyen másodlagos.
Sértett mesélőnk faxfórdútáva üzent es, hogy őt itten bántyák, mint újpestiánus cigánpurdét a pízt adni nem hajlandó burzsujkölkök, es ű ezt tűrni nem fogja, ű elhaggya a szép hazát, ríjjon az utánna akármennyit es.
Na de ezt megelégette mán a kerál is, bécsöngetett a menekülés naptyán a jó író uramhó, hogy ugyammá, ne haraguggyon így ennyiré, vagy ha mán mégisen, akkó abbó magyarmesét skribáljon furtonfurt, ne pediglen menekülési kéredelmet. Iszen ű olllyan jól mulat eggy-eggy píntek éccaka, mikó a fáradalmas országházbéli oligarcha-labancz disputa után kezibe kerű a partinagy hetimodorosa! Neki az úgy teccik márpedig, mint Bán Zoltán András uramnak, ippeg más okozatbó, de az akkó is aranyszabál, hoty az ertéel kettő, a partinagyértés kettő, a hahota egy.
Mán akkó partinagy uram es úgy éreszte, visszatérőben közeleg a Múzsa névre hallgató komongyorja, ki úgy heányzott neki az emúttnyócmenuszhatplusztíz esztendőben, es akit valószínleg a fészerbe bézárva hagyótt nagy haragosságiban, még valamikó az azeri világbotrány esetikor.
- Most pediglen térj haza békételenséggel, jó kerál uram - mondotta a nagy mesegyáros -, én meg majdan az élet után, de míg az irodalom előtt meglelem hazám a páratlan irományok főggyén, ahol rólad es hozzád es lesz egykéthánégykurvaanyád jó szavam, mongyuk, hogy te félázsiábó gyütté, es mesterséged címere a demó Grácia rontása.
Es a haza partinagyra derült.