A Norvégiában jelenleg kiszabható legmagasabb büntetést rótták ki a tavaly nyáron hetvenhét embert meggyillkoló Anders Breivikre - ami jelen esetben huszonegy év börtönt jelent. Ez minősül (többek közt) Norvégiában is az életfogytiglani börtönbüntetésnek. Mint ismeretes, a tettes elfogása után hónapokon keresztül arról folyt a vita, beszámíthatónak minősül-e Breivik, ami itt nagyon is lényeges kérdés volt - ha nem, akkor ugyanis élete végéig pszichiátriai gyógykezelés alá helyezhették volna.
Persze, a tudomány jelen állása szerint Breivik beszámítható, ami hivatalosan annyit tesz: "tudja, mit cselekszik", a valóságban viszont nem jelent többet annál, minthogy "képes beazonosítani saját cselekedeteit, rendelkezik a megfelelő kognitív képességekkel". Azonban Breivik a pszichológia felől nézve is személyiségzavarosnak mondható, hiszen érzelmi empátiája folyamatosan zérónak mondható, azaz Anders Breivik - immár - gyakorlott pszichopata. Mit jelent mindez? Az empátiáért felelős agyi áramkör zavara váltja ki egyes emberekből azon érzelmi reakció hiányát, hogy ha elveszik valakinek az életét, azzal kirekesztik magukat az emberi működés keretei közül - ha pedig tömeggyilkosságot követnek el, azzal ez a feloldhatatlannak tűnő érzet (önként való kilépés a humánum belső működéséből) meg kell semmisítse a külső létezés lehetségességét is - azaz a bűnösnek öngyilkosságot kell elkövetnie, mert nem tehet másként. Hogy Breivik nem így cselekedett, hovatovább büszke tettére, az éppen hogy azt mutatja: nem minősül emberi mértékkel mérve beszámíthatónak, még egyszerűbben mondva: azért nem épelméjű, mert kognitíve képes felismerni, mit is cselekedett.
Persze, erre jön rá az ideológiai máz, tehát az az indoklási alap, amelynek köszönhetően Breivik felül tud kerekedni saját borzalmas tettén - mondhatni, a modern kori Raszkolnyikov, köszönhetően világnézeti összetettségének (kavarodottságának), ki tudja magát vonni az önmagában vett gyilkosság jelentése alól. Azaz: Breivik képes úgy értékelni, hogy ő Utoya szigetén nem értelmetlen módon lemészárolt rengeteg fiatalt, akik csupán egy nyári táborban vettek részt - ehelyett huszonegyedik századi harcosként próbált "védekezni a multikulturalizmus, illetve a tömeges bevándorlás" ellen. Ebben az esetben viszont a korábban elismert kognitív képességek kérdőjeleződnek meg: azzal, hogy nem azon célszemélyeket támadta meg, akik logikusan következnének (egyébként rendkívül logikátlan) érvrendszeréből, bizonyította, hogy nem képes a legalapvetőbb következetességre sem egy emberi ésszel felfoghatatlan bűneset kivitelezése során: tehát, még ha képes is külsődlegesen beazonosítani saját cselekedeteit, illetve abbéli látszólagos motivációit, mégis a leginkább a borderline személyiségzavar jeleit hordozza magán: ez pedig egyet jelent azzal, hogy nem képes felmérni tettének valódi súlyát, az abból fakadóan rá nézve elkerülhetetlen összeomlást, illetve nem tudja előrejelezni azt sem, mely cselekedetek fognak hozzájárulni szándékának eléréséhez. Újra bebizonyítva: Anders Breivik azért nem beszámítható, mert nem ölte meg magát rögtön a gyilkosságok után.
Ahogy egyébként a Columbine iskolai mészárlás után cselekedtek 1999-ben az elkövetők: tizenkét ember halálát okozta, majd a legvégén magát is fejbe lőtte a két tizenéves elkövető. Ők nem kerestek eszmei indokot a gyilkosságokhoz, ezért hát világosan látták azokat a saját jelentőségükben, emberi/társadalmi valójukban - így meg kellett ölniük magukat is. Ahogy azt Breiviknek is tennie kellett volna, ha nem talált volna ideológiai magyarázatot iszlámellenességében, a szélsőjobb ölelésében - ha ebből le tudna vetkőzni, akkor nézhetne szembe az értelmetlen öldöklésével, és értené meg, hogy ezek után ő sem élhet már tovább. Ekkor bizonyulna Breivik beszámíthatónak.
De ezen túlmenően érdemes kicsit elgondolkodnunk a norvég "igazságszolgáltatás" impotenciáján is: Sitkei Levente hozza példaként az 1993-ban elítélt Varg Vikernest, aki metálzenészként ölte meg saját társát, egy korábbi konfliktust zárva le ily brutális módon. Bár ő is hordozza magán a Breivikre jellemző viselkedésmintákat - társadalomellenesség, fajelmélet, xenofóbia -, a gyilkosságot nem ideológiai okokból követte el: ő önvédelemként könyvelte el magában azt, hogy az éjszaka közepén felkereste otthonában korábbi barátját, és felelősségre vonta, miért is híreszteli az úton-útfélen, hogy el akarja tenni Vikernest láb alól. Ezek után viszont utóbbi volt az, aki először támadólag lépett fel: a meggyilkolt Øystein "Euronymous" Aarseth a lakásba hátrált, Vikernes elmondása alapján "fegyverért rohant", így megvolt a kellő belső motiváció arra, hogy a Burzum név alatt lemezeket kiadó Vikernes legyen az, aki először csapást mér a másikra. Azaz ő az életösztönre hivatkozva vonta ki magát a másik életének kioltását jelentő tett alól: arról győzte meg magát, hogy nem volt más választása, csak egyikük maradhatott életben, és hogy erről tulajdonképpen a másik fél döntött így.
Varg Vikernest szintén huszonegy évre ítélték. Mégis annak ellenére szabadulhatott tizenhat év után, hogy közben egyszer meg is szökött a börtönből (egy lopott autóban kapták el jelentős mennyiségű fegyverrel a csomagtartóban), és rabsága alatt folyamatosan hangoztatta társadalomellenes, destruktív nézeteit. Mégis távozhatott, jó magaviseletre (?) hivatkozva.
Bár korábban nem volt ideológiai magyarázata tettének, ne legyenek kétségeink afelől, hogy ha úgy hozná számára az élet, újra képes lenne ölni, immár a Breivik-féle indokolással megtámogatva.
Mégsem ez a lényeges, hanem hogy Vikernes egy gyilkosság után a jogerős ítéletnél öt évvel korábban szabadult, miközben a szökésért elvileg még hozzá is csaptak büntetéséhez több mint egy évet. És ez utóbbi meneküléséről se legyenek romantikus elképzeléseink: a norvég metálzenész nem alagutat fúrt magának cellájában, hanem szabadon eltávozhatott egy rövid időre fogságából - csak aztán éppen nem érkezett vissza.
Vegyünk egy nagy levegőt, és ismételjük el magunkban: igen, Norvégiában egy gyilkos szabadon kisétálhat a börtönből, azzal a kikötéssel, hogy azért záros határidőn belül térjen vissza a büntetés-végrehajtási intézetbe.
Hovatovább, Varg Vikernes a börtönben kapott egy szintetizátort is, melyen ez idő alatt két albumot is komponált - ezek ugyanúgy a nagyközönség elé kerülhettek, ahogy a népekről alkotott különféle okfejtései is.
És ha már korábban cellát említettem, érdemes azt is szemrevételezni, miféle helyen raboskodott a zenész: így nézett ki lakhelye, mely kollégiumi szobának inkább volt tekinthető, mintsem börtönbéli helyiségnek.
Anders Breivik a tömeggyilkosságért ugyanannyit kapott, mint Varg Vikernes az egyrendbeli emberölésért (plusz nála be volt számítva némi templomgyújtogatás is). Most azt mondják, ez a büntetés később meghosszabbítható lesz, ha az elkövető továbbra is "veszélyt jelenthet a társadalomra". Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Varg Vikernes talán nem jelentett veszélyt rá? Mit kell tennie Breiviknek, hogy azt jelentsen? A világsajtót bejáró közleményében egy évvel szabadulása előtt kijelentenie: alig várja, hogy újra gyilkolhasson?
Hogy Norvégiában nem voltak képesek egy ilyen borzalmas cselekedet után adott esetben módosítani a törvényeken, vagy emberiségellenes cselekedet alá vonni a tavalyi tömeggyilkosságot, az mindennél többet árul el jogszolgáltatásuk impotenciájáról. Huszonegy év börtön ezért az emberi ésszel felfoghatatlan gonosztettért? Ártatlan gyermekek lemészárlásáért? És a híradások alapján, bár internethozzáférést nem fog kapni, de offline elérhetővé teszik számára a Wikipédiát, illetve nyugodtan írhatja és közzéteheti eztán is elborulásait - nehogy bárki is azt higgye, hogy akár huszonegy évre is kizárhatja életéből Anders Breiviket.
Életfogytiglani börtönt Breiviknek, az egyetlen elfogadható ítéletet, akárhogyan is!
Never free Breivik!
2012.08.26. 02:45 | hoLDen | 202 komment
Címkék: külföld ideológia tömeggyilkosság börtönbüntetés Norvégia Anders Breivik Varg Vikernes Burzum iszlámellenesség
Csatáry és Mátsik a médiában
2012.07.27. 17:09 | hoLDen | Szólj hozzá!
Képíró Sándor - Biszku Béla. Horthy Miklós - Kádár János. Csatáry László - Mátsik György. Ahogy Grecsó Krisztián írja a mai Élet és Irodalomban, "Libikókaországban így szokás", ki kell egyenlíteni a mérleg minden felét. Ha a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi kirendeltsége náci háborús bűnöst talál Budapesten, akkor a HírTV nem sokkal később felmutatja a Mansfeld Péterre halált kérő ügyész nevét, és onnantól kezdve utóbbit picit jobban igyekszik is előtérbe tolni.
De a baloldali média sem kapkod, hogy Mátsik Györgyöt, mint a minden oldalon fellelhető embertelenség élő bizonyítékát mutassa be - míg Csatáryról éles hangú publicisztikákat jegyeznek, az egykorvolt kommunista élharcos, Marosán György fia ismét felveszi a jól bejáratott antifasiszta kesztyűt, és a Népszava sem siet Mátsik Györgyöt, mint kíméletlen gyilkost bemutatni. Ha beírjuk a Népszava és a Népszabadság internetes keresőjébe előbb Csatáry nevét, akkor több oldalon keresztül olvashatunk cikkeket a témában, ellenben ha Mátsik nevét pötyögjük, akkor mindkét weboldalon egy-egy találat érkezik: a Népszabadság oldalán a Jobbik közleményéről való híradás, míg a Népszaván egy tavalyi cikket kapunk egy másik Mátsikról.
Persze, nem állítom, hogy a nyomtatott verzióban nem számoltak be utóbbi esetről is - ezt nem tudom ellenőrizni, lévén nem olvasom ezeket a lapokat. De tény, hogy ha be is számolnak róluk, a publicisztikák közt akkor is csak szemérmesen hallgatnak, és igyekeznek a szót Csatáryra terelni.
Ahogy a Magyar Nemzetben sem született egy árva jegyzet sem Csatáry Lászlóról Efraim Zuroff és a The Sun bejelentése óta. Pilhál Tamás korrekten számol be az újabb és újabb fejleményekről, nem hallgatva el a kutyakorbácsos, a nők vagináját átvizsgáltatós, a kegyetlenkedős megemlékezéseket sem - de ezeken nem háborodnak fel úgy a véleménycikkekben, ahogy az utóbbi egy héten Mátsik kapcsán azt teszik. Pilhál György már a sokadik gúnyjegyzetét teszi közzé, hol a Gyerekekért Alapítvány, hol Fónay Jenő egykori halálraítélt engesztelhetetlen véleménye kapcsán - és a kegyetlen ügyész hétfőn még egy vezércikket is kapott, Ugró Miklós tollából. Ebben a szerző ugyan említést tesz Csatáryról, de csak annak kapcsán, hogy a két ügy egyáltalán nem mérhető egy lapon - ami egyébként így is van.
Ha a baloldal felmutat egy Csatáryt, akkor a jobboldal magasba emeli Mátsikot - mindketten ugyanazon érvek mentén (elévülhetetlen bűnök, embertelenség, fiatalkorúakkal szembeni elképesztő kíméletlenség), amelyeket ugyanakkor nem igazán hangsúlyoznak a másik ügy kapcsán. Két történelmi bűnt tesznek aktuálpolitikai kérdéssé, a jelenben is küzdelmek tárgyát képező témává. A huszadik század, sajnos, még mindig nem ért véget. Az évtizedekkel ezelőtti bűnökkel kapcsolatban nem választhatunk önkényesen, nem mondhatjuk, hogy egyik brutálisabb tett lenne a másiknál. Valóban, nem is lehet összevetni sem őket - de, ha igazak, mindkettőnek azonos erkölcsi megítélés alá kell esnie.
És akkor nem esnénk abba, hogy interjúban mosdatjuk Csatáryt, ahogy tette azt a Magyar Hírlap is, míg Mátsik esetében már nem vagyunk ilyen megengedőek. Akkor nem mennénk ki tüntetni Csatáry háza elé, mintha az ilyesminek lenne bármi értelme is, és nem is raknánk ki a tüntetők nevét a szennylapunkra, adatostól-zsidózástól. Nem gúnyolódnánk egyik kapcsán, hogy "persze, csak egy joviális öreg úr", és szenvelegnénk a másik kapcsán, mondván, "megkezdték az idős bácsi halálba üldözését". És végül, nem folytatnánk még mindig ugyanazt a fárasztó, áporodott szagú ideológiai küzdelmet, amely már néhány évtizede meghaladott kellene, hogy legyen.
Címkék: náci kommunista ideológia háborús bűnös Népszabadság Magyar Hírlap XX. század Népszava Csatáry László Mátsik György Kuruc.info Mansfeld Péter
A legújabb, huszadik századi hisztéria
2012.06.25. 07:41 | hoLDen | Szólj hozzá!
Hónapok óta, mint cunami, jönnek fel a huszadik század legkomolyabban vett ideológiai küzdelmei, melyek ma is releváns jelenségként tűnnek fel egyesek szemében, abszolút megkövetelve ezzel a jó pár évtizeddel lemaradt retorikát, dühödt árokásást.
Horthy után Szálasi? Nyilas-e a Nemzeti Alaptanterv? Na és megjött Prohászka is - mert a jobboldal szerint antiszemitának lenni talán még érdem is.
Értelmes ember hogy képes még 2012-ben is ekkora baromságokat mondani?
Először is, kedves barátaim, Horthy és Szálasi között csak a temporalitás lát folytatólagosságot, tartalmilag akkora szakadékok vannak köztük, hogy azt szavakkal ki sem lehet fejezni. Hogy Horthy nem volt elég erős, nem lépett fel időben, még némi kétely is szorult belé a zsidósággal szemben? Tagadhatatlan. Személy szerint én sem magasztalnám tevékenységét, jelesebb személyiségek szép számban akadnak ehhez a magyar történelemben, vagy akár a korszakban is. Salkaházi Sára például sokkal nagyobb tiszteletet érdemelne.
Na de demokráciában élünk, kedveskéim. Mindenki azt tisztel, akit akar. Magánszemélyek akkor állítanak szobrot Horthynak, amikor akarnak. Nem kell ezt szeretni, kérem. De azzal vádaskodni,hogy ez állami szintre van emelve, nos, ez igazán undorító, és gyakorlatilag épp annyi ésszerűség van benne, mint az "Orbán király akar lenni"-féle megmondásokban. Nagyon is jól teszi az állam, ha nem szól bele ebbe, mint ahogy az is helyes lépés lenne tőle, ha kiégett írók értelmetlen publicisztikáira sem reagálna.
Mert arányérzékkel rendelkezni, az igen nagy erény, elvtársak. Azt jelenti, hogy nem ordítozunk Horthy-fasizmusról a rendszerváltás után 22 évvel, és egy lektűríró tananyagba kerülése kapcsán sem kiáltunk nyilast és szálasistát. Csupán csak azért, mert tisztában vagyunk vele, hogy irodalmi színvonaltalansága a fő gond Nyirő művészetével, épp ezért nem is nagyon kell kötelezővé tenni őt épp úgy, ahogy Rejtő Jenőt, Szilvási Lajost és Jókai Annát sem. Most, hogy ezt szerencsésen felismertük, meg is van a feladat: hosszú-hosszú tanulmányokban elemezni, miért számít ugyan népszerű, ámde fércmunkának Nyirő és Wass releváns munkássága. Hajrá! És mi az, amit nem teszünk? Megvan már? Nem írogatunk az ÉS-ben arról, hogy nyilasok köré emelnek kultuszt. Mert értelmes, gondolkodni és súlyozni képes emberek vagyunk.
1927-ben meghalt püspököt nem kiáltunk ki vélt vagy valós antiszemitizmusa miatt szalonképtelennek. Ez evidencia lenne, de sajnos sokan megrekedtek a píszí agyrémek szintjén, ezért illik bennük is tudatosítani. És azt is képesek vagyunk felfogni, hogy nem minősül antiszemitának az, aki nem faji alapon ítéli meg a zsidóságot, hanem kulturális-szociológiai értelemben fogalmaz meg róluk negatív véleményt. Emiatt vitába lehet szállni, de szalonképtelennek kikiáltani, nos, az nem fog menni demokráciában.
Akik ma antiszemitizmusról üvöltöznek, azok táplálják a zsidókkal szembeni ellenérzéseket. Akik Nyirő politikai hitéről picsognak írói megítélése helyett, azok az irodalmi elit ideológiai fogságáról győzik meg az átlagembert. Akik a horthyzmus visszatéréséről képzelegnek, azok felébreszthetik a gyanút a bolsevizmus jelenvalóságának kapcsán.
Köszöntök mindenkit a huszonegyedik században! Ott, ahol az antiszemitizmus, a fasizmus, a kommunizmus, a horthyzmus és a hungarizmus nem releváns fogalmak már. Tessék végre felébredni!