"Nézem ezeket az "egyeztetéseket". Izgi, hogy szinte minden résztvevő az MSZP kennelből jön, sőt, néha egész "családias" a hangulat... ;)" – írta Szanyi Tibor a demokratikusnak nevezett ellenzék első, közjogi kérdésekről való tárgyalása után, ahol a felek megegyeztek abban, hogy talán új alkotmányra is szükség lesz 2014 után. Vagy csak néhány alkotmánymódosításra, attól függ. De ha lesz kétharmad, akkor is a Fidesszel egyeztetve fog történni minden. Világos, így tervezte a jelenlegi kormányszövetség is hatalomra kerülése után. "Én alkotmányozok, te rábólintasz". Máskülönben minek a kétharmad? Ami pedig lesz – mondta Juhász Péter Milla-aktivista (és egyszemélyes vezérkar), a szokásosnál talán valamivel kevésbé befeszült arccal. "Optimistább vagyok az átlagnál", mosolygott rá Kálmán Olgára, a nézőre is átragadó lelkesedést pedig talán Fodor Gábornak sem sikerült lelohasztania.
"Egy újabb téves mítosz – a konszenzusos alkotmány" – mondanám HaFr stílusában, ha én is a konzervatívok pesszimista emberképéből szeretnék kiindulni – és nagyon úgy fest a dolog, hogy mást nemigen tehetek, legalábbis a jelenlegi helyzetet tekintve. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy a választási vereség után a Fidesz-KDNP csak úgy belemenne saját Alaptörvényének újrafogalmazásába – ahogy túlzott konstruktivitást a jelenlegi ellenzék sem mutatott a két évvel ezelőtti alkotmányozás során. És ahogy az MSZP, de még az LMP sem tudta elfogadni, hogy ne az ő elképzelése kerüljön be az Alaptörvény szövegébe, úgy a szemben álló féllel való együttműködésre általában nem igazán vevő Fidesz sem menne bele, hogy forradalmi vívmányát épp azok írják át, akiknek történelmi felelősségét még a (nemrég az Ab által eltörölt) átmeneti rendelkezések közé is beírták.
Hogy némileg leegyszerűsítsem a dolgot: ha nincs kétharmad, nincs alkotmány, ha van kétharmad, nincs konszenzus. Persze, igazából lehet ezt bonyolítani is, például egy, a folyamatot legitimáló népszavazással – de azt is látni kell, hogy egy kis többséggel elfogadott alkotmány ugyanúgy nem lenne az egész magyarságé, ráadásul a parlamenti pártok között feszülő árkok sem szűnnének meg tőle.
A legkevésbé pedig épp arra van szükség, hogy a Fidesz-KDNP után az MSZP és csatolt szervei is megváltoztassák a játékszabályokat, hogy aztán újra azok értelmezésén rágódjunk négy évig, a pályán közben fikarcnyi előrelépést sem abszolválva. Persze, eközben ringathatják magukat abba a hitbe demokratáék, hogy ők széleskörű egyeztetéssel jutottak el a végeredményig: csak éppen attól még, hogy a szocialista pártból kivált DK, az MSZP volt miniszterelnökének nevével fémjelzett Együtt 2014 (akiket itt az MSZP volt igazságügy-minisztere, Bárándy Péter képviselt) és a Mesterházy-párt megbeszéli néhány noname szervezetecskével, hogy újra kéne fogalmazni az alkotmányt, attól még ebbe a társadalom nagy része ugyanúgy nem kerül bevonásra (és akkor itt még nem is csak a jobboldalról van szó).
Elsőre persze szépen is hangozhat, hogy eltörölt választási regisztráció, visszamenőleges törvénykezés tilalma (mondjuk visszamenőlegesen?), illetve korlátozott hatalmú Országos Bírósági Hivatal; ám a földi paradicsom egy csapásra történő bevezetése akkor is csak jól hangzó kampányszöveg marad, ha sokakat lehet megtéríteni a történelmi jelentőségű, valójában csak a 2010 előtti állapotokat visszahozó együttműködés lehetőségével.
Lehet ezen felbuzdulva egyetlen lehetséges utat magunk előtt látni, az összes szereplőt egy akolba terelni, lenyilatkozni, hogy "nincs 2018, csak 2014" – ám a valóságba előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz beleütközni, legkésőbb akkor, amikor majd az MSZP helyett a Jobbik kerül be főbűnösként az alkotmányba.
Hacsak a demokratikusnak becézett alkotmány megalkotói nem fogják ezt is a lehető legdemokratikusabb megoldásként tálalni. Ahogy az előzetes regisztráció is hirtelen a nemzet érdekét szolgáló, megmásíthatatlan döntéssé lett a Fidesz-KDNP tolmácsolásában. Igény pedig nyilván van erre is, arra is.
