Teadélután

Az összeütközés elkerülhetetlen - ezzel a hangzatos szlogennel, illetve a Csatt névvel hirdette magát az ATV új vitaműsora, melynek műsorvezetője, Rónai Egon még egy iszonyat cool reklámmal is fokozta az izgalmakat. Ebben az ATV Start műsorvezetője a találomra neki szegezett kifejezésekre vágta rá azok politikai megfelelőjét. Kormány - Orbán, csomag - Matolcsy, vita - Csatt: borzolta a kedélyeket Rónai, hogy aztán az első adás vendégei láttán a néző számára is elkerülhetetlen legyen – ha nem is az össze-, de a megütközés mindenképpen.

Merthogy kik is voltak az eddigi három adás szemben álló felei? Talán Fekete György és Gulyás Gábor? Ungváry Rudolf és Vona Gábor? Török Zsolt és Bayer Zsolt? Nos, nem - és nemcsak azért, mert a Hit Gyülekezete birtokában lévő ATV-be nem teheti be a lábát jobbikos politikus, hanem a csatorna azon furcsa prekoncepciójából fakadóan, hogy a műsorban többnyire politológusoktól és közgazdászoktól várták a gigászi küzdelmet. "Szakértő vendégek" - hirdetik ezzel kapcsolatban, ami igaz, végül is minden egyes meghívott a szakértője valaminek, ha másnak nem is, a saját területének mindenképpen. Na de hogy Bíró Nagy András és Szomszéd Orsolya összecsapása lenne az a beharangozott elkerülhetetlen ütközet? Esetleg Somogyi Zoltán és Fodor Csaba vitája?

Nem alábecsülni akarom fenti személyek vitakészségét – na de nem is tőlük várná az ember egy jófajta disputa lefolytatását péntek este, ha már a tévé előtt eszi a fene. Mert mivel is keresi a kenyerét egy átlagos politikai elemző? Az egyrészt-másrészt érvek ütköztetésével, az érdekek és szavazatmaximalizálási szempontok összevetésével, a pártok lehetőségeinek analizálásával. Most komolyan, hány embert érdekel Magyarországon, hogy miben látja a világot másként a Századvég és a Policity Solutions intézet? Hogy mely oldal felé húzva teszi fel manipulált közvélemény-kutatási kérdéseit a Nézőpont Intézet és a Századvég?

Ez mondjuk nem csak az ATV és nem is kizárólag a Csatt deficitje: manapság egyetlen valamirevaló politikai vitaműsor sem létezik Magyarországon. A HírTV-ben futó Civil kaszinóba jobbára ugyanazon jobboldali közéleti szereplők kerülnek meghívásra (Pesty László, Zárug Péter Farkas és Kiss Ulrich jezsuita szerzetes), míg az ATV Civil a pályán című műsora is többnyire ugyanazon személyeket hívja meg műsorába, általában a három baloldali kontra egy jobboldali felállást preferálva. Ez utóbbi műsor viszont legalább néha igyekszik a színesítésre: a heti válasz-os Stumpf András rendszeres felbukkanása mellett nemrég láthattuk Litkai Gergely humoristát is, aki némiképp talán tudta ellensúlyozni Magyar György és Váradi Júlia rendkívül depresszív jeremiádját antiszemitizmus-ügyben.

De izgalmas viták így nem fognak kibontakozni – ehhez ugyanis emblematikus figurák kellenének, valódi ellentétek és éles kontrasztok, nem pedig szürke elemzők, de nem is jobbára egy oldalról érkező figurák. Az MTV-n néhány éve futó A la Carte jó példa erre, ahol számtalan különböző területről jövő, a közélet iránt érdeklődő személyek vitázhattak: így például szembekerült Parti Nagy Lajos és Kumin Ferenc, Galla Miklós és Pásztory Dóra, de Lukács Laci és Glatz Ferenc is. A jófajta, valóban érdekes és hatásos beszélgetéshez, avagy vitához nem feltétlenül méricskélni kell, hogy legyen egy baloldali, de vele szemben legalább négy jobboldali (ha jobbos adóról van szó), vagy legyen egy konzervatív és három liberális (balos csatorna esetében): valóban ikonikus alakok kellenek, mértékadó személyek, akik adott esetben tényleg hitelesen tudnak képviselni egy-egy közéleti témát. De kell egy olyan tiszteletre méltó, kiegyensúlyozott műsorvezető is, mint amilyen egykor Szombathy Pál tudott lenni.

Közéletit mondtam, és itt is lenne a dolog nyitja: hiszen az ATV sem efféle vitaműsort kívánt létrehozni, hanem politikait: olyat, ahol az értékekkel szemben jóval inkább az érdekek kerülnek kihangsúlyozásra; a nézetek helyett csak az elfogultságok állnak egymással szemben. "Hívjunk két jobboldali elemzőt és két baloldali közgazdászt" - lehetett ez az alapelv, ami jól hangzik, csak rendkívül papírízű, távol a valóban érdekfeszítő vita lefolytatásának személyi feltételeitől. Olyan vitáétól, amely valódi kérdésekre adott legitim válaszok között zajlik, nem pedig ilyen-olyan unalmas előfeltevések és pártszempontok között, de nem is annak mentén, vajon akkor kinek is jó, hogy Rogán Antal és Mesterházy Attila egy színpadon állt.

Mert lássuk be, abból soha nem lesz semmi, ha a Policity Solutions és a Nézőpont Intézet elemzőinek vitáját kell hallgatni arról, hogy a kettő plusz egy tömegpárt melyik tagjának felelt meg jobban a közös elhatárolódás egy olyan dologtól, ami a kihangsúlyozott formában voltaképpen nem is létezik.

Mivel a magyar közéletben a különböző elvekre csak mint jól hangzó jelszavakra van szükség, ezért hát nem szabad csodálkoznunk azon, ha a szóban valamit képviselő politikusok, médiamunkások aztán teljesen másféle felfogás nevében igyekeznek eljárni. Ezt láthatjuk most is azon "demokratikus" pártok vonatkozásában, akik egyfelől a Jobbik ügyészség általi feloszlatását, másrészt a parlamenti karantén alá vonását kezdték el követelni.

Különösen vicces, hogy ez utóbbiakat az a Demokratikus Koalíció hirdette meg, amelyiknek még valódi parlamenti frakciója sincs, illetve akiket senki nem szavazott be így az Országgyűlésbe, ők mégis behackelték magukat koalícióilag: most pedig Gyöngyösi Márton nevetséges kijelentése kapcsán arra szólítottak fel, hogy a Parlamentben senki ne reagáljon a Jobbik javaslataira, vitába ne szálljanak velük, talán még a büfében se köszönjenek egymásnak.

Ezt az igazán jogállami megoldást aztán átvette a mélyen demokratikus Kálmán Olga is, és izgatott hangon kérte Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezetőt: valljon színt, most akkor lesz karantén avagy nem lesz. Kicsit már a szocialista képviselő is kezdett kínosan feszengeni, látta, hogy Olga ezt egy kicsikét túlreagálja, de igyekezett megerősíteni: az MSZP eddig sem kezelt a Jobbikkal, ezután pedig még talán arcon is fogja köpni, ha úgy adódik.

Az nem vitás: Gyöngyösi frakcióvezető-helyettes javaslata valóban baromság volt. Eredetileg ráadásul nem is kettős állampolgárokról beszélt, hanem zsidó származásúakról, aminek értelme sincs, de az izraeli-magyarok listázásának sem: ez épp olyan felháborító lépés lenne, mintha a szlovák, esetleg a román Parlamentből kizárnák a magyar képviselőket. Hogy a Jobbik képviselői nem látják a párhuzamot, az nem meglepő: a radikáljobbos formációk sajátossága, hogy saját nemzetük szintjén mindenfajta megkülönböztetést reálisnak tartanak a (szerintük) más nációjúakkal szemben, de ugyanezt vica versa már botrányosnak találják.

De erre a normális reakció nem az kéne legyen, hogy a riporter az adott kijelentést tévő politikus háta mögött dühöng, hanem hogy igenis szembesíti őt azzal a kettős mércével és elképesztő igazságtalansággal, ami a felszólalásából áradt. Így tett például Szabó Anett is a HírTV-ben: számon kért, válaszokat várt és megmutatta a nézőnek, hogy Gyöngyösi tényleg nem képes ésszerű magyarázatot adni mondataira, azon kívül, hogy minden kérdésre azzal felel, hogy de Simon Peresz így meg úgy - miként minden második kocsmában teszik azt a frusztrált álpatrióták, jegyzem meg úgy mellékesen.

Ám a megoldás nem az elhallgattatás, amely mindig csak növeli egy párt vonzerejét ("igazuk van, próbálják is őket ellehetetleníteni"), jóval inkább a bemutatás, az érvek ütköztetése, a másik fél gondolkodásbéli rugalmasságainak kidomborítása. Ezt nevezik ugyanis demokratikus elköteleződésnek - hogy mindenkivel szóba állunk, mindenkivel vitába szállunk, senki legitimitását nem kérdőjelezzük meg véleménye alapján.

Persze, értem én, hogy ez egy parlamenti párt esetében más tészta, ám itt lenne végre az ideje, hogy eldöntsük: a jóval megengedőbb, talán veszélyesebb demokráciát választjuk, vagy inkább a kevesebb konfrontációval járó, gondolatok elnyomásán alapuló rendszert tartjuk kívánatosnak.

Az ATV persze már döntött előbbi mellett: nem hívnak jobbikos politikusokat, nem ülnek velük egy asztalhoz, és akkor is nácikként tekintenek rájuk, ha épp Gyöngyösi Márton nem mond semmi erre utaló dolgot.
Ez egyébként a másik dolog: ahogy Földi Bence is helyesen mutat rá blogjában, a permanens nácizásnak sincs sok értelme, lévén egy történelmi fogalmat próbálnak a jelenkorra ráerőltetni - mintegy azért a magasba emelve ezt, hogy az elhatárolódó fél humanista színekben tetszeleghessen, erkölcsi piedesztálra emelhesse önnönmagát.
Gyöngyösi nem náci, megnyilvánulásának köze sincs a harmincas évek politikai-történeti körülményeihez: ő egy a jelenben létező kérdést vet fel, és arra ad rendkívül rossz, kirekesztő választ. Az már csak a másik fél inkompetenciáját mutatja, ha erre nem azt mondja, mint Németh Zsolt külügyi államtitkár is válaszában ("a kettőnek semmi köze egymáshoz"), hanem elkezd náci bűzről és sárga csillagról hadoválni, mintha fel sem fogná, hogy ennek itt most semmi relevanciája nincsen.

És igen: a Jobbik gyakran mutat fel rossz megoldásokat létező problémákra, máskor már a kérdésfelvetése is hibás; ugyanakkor azt sem tagadhatjuk, hogy számos esetben velük is lehet azonos álláspontra helyezkedni. Törvény a melegek utcán való viselkedéséről? Ne viccelj, barátom, legyen már eszed! A magyar föld, mint kiemelt jelentőségű nemzeti kincs védelme? Akár igazad is lehet! Rovástáblák mindenhová? És azt ki tudja elolvasni, ember? Kilakoltatási- és hitelmoratórium a devizában eladósodottak számára? Megfontolandó javaslat!
 És így tovább, és így tovább.

Demokráciában ugyanúgy nem kezdünk el nácizni, nem jelentjük ki a másikról, hogy ő vele mi nem állunk szóba, ahogy nem is követeljük sem a kettős állampolgárságú, sem a zsidó származású politikusok listába szedését. Illene ezt megfontolnia a jobbikos politikusoknak épp úgy, mint az őket már régesrég karantén alá vont ATV-nek és balliberális sajtónak szintúgy.

Azt pedig, hogy egy parlamenti párt demokratikus-e vagy sem, nem éppen a senki által meg nem választott Demokratikus Koalíció fogja eldönteni. Tessék végre észhez térni!

"Szopni fogsz, ha a Millával tartasz // Elhiszed, hogy a Bajnai megvált? // Ha ezt megeszed köcsög, ütött az órád"

Fenti, erőltetett rímpárral dolgozó, rendkívül esetlen sorokat a Szopni fogsz című "dalában" fogalmazza meg Dopeman, alias Pityinger László - majd utána betér az ATV-be Kálmán Olgához, és ekként fejezi ki magát: "a millásokat olyan szabadelvűeknek tartom, akik addig liberálisok, amíg nekik tetszik". Valamint: "próbálják magukat pozicionálni középre, és ezzel megfelelni bizonyos társadalmi köröknek".

A rapper tényleg egész hasonlóképpen működik, mint a társadalma - csak éppen nem abban az értelemben, ahogy ő gondolja. Az a kettősség, amely az ő megszólalásaiból ordít, nagyon jól jellemzi ugyanis a magyarok többségét is. Ahogy Dopeman vedlik vissza alpári, nihilista, buta prolivá, mikor azt gondolja, hogy művészi produktumot tesz le az asztalra - úgy alakul át az egyszerű honpolgár is rasszista, agresszív, vérengző fenevaddá, ha éppen kommentelni támad kedve, teszem azt, a Mandiner valamelyik bejegyzése alatt.
Miként Dopeman átváltozik egy gondolkodó, megfontolt és az összefüggéseket felismerő politikus alkattá, ha éppen a Népszabadság bloggere interjúvolja, úgy az utca embere is igyekszik összeszedett választ adni, amikor éppen kamerát tolnak a képébe, vagy mikor olyan ember kéri ki véleményét, aki előtt való jó benyomás fontos számára.

A magyar ember, ha oldottabb hangulatba kerül, nem rest a világ képébe hányni, hogy "a liberálisok hazug férgek", de ha éppen úgy ítéli meg, hogy válaszától teszik függővé intellektuális szintjének belövését, rögvest efféle bölcselkedő gondolatokat fogalmaz meg: "az egykori SZDSZ-t alkotó liberális kör a maga véleményét fogadta el kizárólag mérvadónak, ezzel is mutatva, hogy valójában nem tartották sokra a vélemény és a szólás szabadságát".

A magyar ember csatak részegen előszeretettel fejtegeti, hogy "a nők csak arra jók, hogy szopassák őket" - de ha elmúlik a másnaposság és úgy adódik a helyzet, akkor a családon belüli erőszak elleni tüntetésen így fogalmaz: "nem szabad a nőket verni, bármennyire is kínozzák lelkileg a férfit".

Dopeman buta, csőlátású, durva, cinikus és mindent elutasító vadember. Valamint megfontolt, érzékeny, a megoldásra fókuszáló és az éppen adódó helyzetet felmérni képes családapa. Épp, mint mi mindannyian.

Hogy nem szeretjük, az magától értetődő. Miért töltene el minket túlzott örömmel annak megfigyelése, miként is viselkedünk a mindennapokban? Legyenek előttünk hősök, akik sumák módon zengik a fennkölt szólamokat, tengessék bár maguk is a porban világukat. De ez utóbbiról ne értesítsenek bennünket. Nem a magunk életére vagyunk kíváncsiak.

"A politikai rendszereknek kötelességük, hogy hirdessék a filozófiájukat: ennek szerény része e könyvsorozat. Talán balliberális barátaink is rájönnek, hogy nem ellenük van ez, hanem a kiegyensúlyozás érdekében, hogy a háttérbe szorított másság is megmutathassa magát."
(Kerényi Imre a Heti Válasznak adott interjújában, 2012/41)

Kerényi Imre - Pozsonyi Ádám mellett - talán olyan lehet a baloldal szekértáborokban gondolkozó része számára, mint Gyurcsány Ferenc a jobboldal ezen szegmensének: egy kiapadhatatlan szellemi kútforrást jelent a másik pólus megbélyegzésének, pocskondiázásának kieszközölésére - mintegy élő példázata annak, hogy a bevett sztereotípiák nem hamisak, lám, ennek az embernek is minden egyes lépésében hűen tükröződnek vissza.

Kerényi nem (csupán) szekértáborok szembenállásában látja Magyarországot: ő maga elemi következménye ennek az árokásásnak, mint azon gyermeke társadalmának, mely még nem jutott el abba a szellemi serdülőkorba, melyben már megkérdőjeleződnek az addig elfogadott toposzok, sokszínűségükben mutatkoznak meg az odáig egyszerű szürkének vélt jelenségek. Egy színházi rendezőtől talán elvárható is lenne, hogy ez az éleslátás már azért valamennyire jellemezze őt - de hát egy ügyvédről sem feltételeznénk, hogy az éj homályában oson ki szobrot öntve törvényt sérteni, így tehát inkább nem érdemes a több értelmet megkövetelő munkák végzőire vonatkozó szellemi elvárásokra hagyatkoznunk.

Ő tehát abban a hitben él, hogy minden, amit maga körül lát, úgy van, ahogy az a nyilvánosság előtt meg is mutatkozik. Míg Lánczi András machiavellista érvek alapján vallja, hogy a kormányzásnak úgy, mint az társadalomnak csak a látszatra kell törekednie, és valójában úgyis mindig csak saját önös érdekei fogják vezetni; addig Kerényi teljesen őszintén hisz abban, amit mond. Az ő szájából nem cinizmus, amikor magától értetődő dologként mondja az ATV riporternőjének, hogy "természetesen önöknek nem tetszenek [az Alaptörvényhez készült festmények], mert ez nem a balliberális kánon" - ő ezt teljesen komolyan gondolja. Ahogy azt is, hogy "én olyan országban szeretnék élni, ahol mindenkit mindig ellenőriznek" - nem ironizál, nem szarkasztikusan próbál rájátszani egy felvetődő problémára, abszolút hisz abban, amit éppen mond. Miként a kormányról vallott elképzeléseinek ecsetelése során is, miközben egy "ki kér fagylaltot?"-féle játékra való jelentkezéshez hasonlítja az előzetes regisztráció intézményét: "nekem ez tetszik, ha az Alkotmánybíróság elkaszálja, a mieink kitalálnak valami mást, és akkor úgy lesz jó".

Kerényi Imre irodalmi kérdésekben is ilyen szakavatott módon képes megnyilvánulni, ahogy a felvezető idézet is mutatja: szerinte a kiegyensúlyozás érdekében van szükség a Nemzeti Könyvtár köteteire, éspedig azon célból, hogy a "balliberális kánont el nem fogadó békemenet hívei is ki legyenek elégítve". Lévén "fizetőképes kereslet", ezért nem is kérdőjelezném meg a létjogosultságát egy ilyen irányú könyvkiadásnak - lám, az újságárusok polcain is kiapadhatatlan a Wass Albert-kötetek sora, nyilván meg is van az a réteg, amely Spiró Györgyöt a kocsmában szidja, vele szemben Tormay Cécile-t felmagasztalja, és nyolc órányi nehéz munka után betér a boltba, ahol hazafias-szenvedélyes indulattól fűtve vesz magának egy éppen az újságok mellé odahelyezett lektűrt. Bár mások szerint "piacellenes és brutálisan drága" a közpénzekből létrehozott könyvtár (a megjelentetésre szánt kötetek címrendje elérhető itt), de ezzel most nem nagyon foglalkoznék - engem legalábbis sosem annyira a materialista javak elosztása, mintsem a kifejezésre juttatott szellemi szint magaslata avagy mélysége érdekel. Ez pedig ebben az esetben nem hogy alulról rezegteti a lécet, de egyenesen a földet veri ordas nagy baromságaival.

Mert jó, nyilván Kerényitől ne várjon senki irodalomelméleti elemzéseket, sem mélyebb szintű megértését a kánon kérdésének: na de az már tényleg túlzás, hogy a magyar állam által megtámogatva történik a legitimálása annak a gondolatrendszernek, hogy létezik egyfajta balliberális kánon, mellyel szemben ki kell adni Gárdonyit, Móriczot és Jókait, pusztán a "háttérbe szorított másság" megmutatásának érdekében. Az, hogy egy az irodalomban is az egyszerűséget, a szórakozást kereső sértett honpolgár dühösen kifakad a "balliberális kánonnal" szemben, és hangosan követeli Nyirő és Wass tankönyvekbe kerülését, még rendben van - csinálják, ha ők ettől érzik jól magukat. Ha valaki szerint egy irodalmi alkotás attól lesz értékelhető, hogy annak alkotója nem zsidó származású, vagy éppen azért, mert az - nos, ez is csak a felvetés megfogalmazójáról árulkodik.
De miféle eszmei nyomorúság vezet oda egy embert, hogy azt gondolja: Karinthy Frigyest és Bánffy Miklóst meg kell védenie attól a kánontól, mely állítólag a balliberálisoké, és amelyre az oktatás épül - amelyik ugyanúgy tartalmazza Jókai Mór, Móricz Zsigmond és Gárdonyi Géza munkásságát, mint Adyét, Kosztolányiét, Németh Lászlóét, Weöres Sándorét vagy Kertész Imréét.

És ezek után mi az, hogy "majd megszólítunk húsz-harminc jeles embert, akár a ballib oldalról is, hogy ha valamennyire is egyetért ezzel a sorozattal, akkor jelöljön meg öt könyvet, aminek a megjelenését javasolja"? Mi ez a szívélyeskedő, uram-bátyám osztogatott gesztus, és miféle gondolat az, hogy vannak az irodalom "ballib ágát" képviselő személyek, akik megtiszteltetésnek vehetik, hogy igazolhatják Kerényi gyermeteg téziseit kánonokról és művészetről? Milyen sértő, lealacsonyító odavetés ez bárkinek is: na, te megítélésem szerint a balliberális irodalompolitikát képviseled, Móriczot és Jókait meg kell védeni tőled, de legyen, javasolj valamit a te világodból, legyen gyereknapod!

Sem Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját, sem Karinthy Frigyes Capilláriáját nem kell "csak azért" megjelentetni, hogy kiegyensúlyozzuk a "kánonokat", hogy valamit kínáljunk a "békemenet híveinek" is: megnyugodhat Kerényi Imre, nem csak ők olvasnak Bánffy Miklóst és Kós Károlyt sem, még ha szerinte a kormány filozófiáját is tükrözi elsődlegesen az, amit Gárdonyi Az én falum című művében megfogalmazott.

Ha berendezési tárgyként akar könyveket küldözgetni iskolaigazgatóknak és könyvtárosoknak, ha úgy gondolja, a legjobb az az uniformizálás, egyirányúsítás lenne, amely minden igazgató és közkönyvtár polcának "díszhelyére" ugyanazokat a könyveket sorakoztatja, ám legyen - de ne mondja már azt, hogy a létező és iskolákban tanított irodalmi kánonnal szemben kell meghatározni Móricz Zsigmondot és Karinthy Frigyest, mert ez már tényleg mindennek a teteje.

"Orbán Viktor rendszerét a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt nélkül nem lehet leváltani."
/Vadai Ágnes/

Egyre zseniálisabb fordulatokat vesz ez a demokratikus ellenzéki összefogásnak nevezett bohózat: kezdődött ezúttal azzal, hogy a múltra nemet mondó Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért mozgalom október 23-ai tüntetésére egy egykori országgyűlési, SZDSZ-es képviselőt (Tamás Gáspár Miklóst), illetve egy volt miniszterelnököt hívott meg; folytatódott azzal, hogy az LMP identitásvesztésben- és mindenáron való hatalomra kerülésben érintett része mozgolódni kezdett; majd betetőzött Gyurcsány Ferenc Milla elleni kirohanásaival és utóbbi szervezet weboldalának címlapján Bajnai Gordon leoligarcházásának kiemelt helyen közlésével. Nem érdemes azonban elmenni a Juhász Péter (Milla), Vadai Ágnes (DK) és Szanyi Tibor (MSZP) részvételével az ATV-ben leadott vita mellett sem, mely nem kevesebbre vállalkozott, minthogy az október 23-ával kapcsolatos "ki kinek a tüntetésére mehet el és milyen zászlókat vihet oda?"-féle sorskérdést végre a maga teljességében tárgyalja ki.

Ha már fenti három személy ott volt, nem maradhatott el az ellenzéki összefogás kérdése sem, mely jelenleg azt jelenti, hogy az MSZP összefog az MSZP-ből kivált DK-val és az MSZP egykori miniszterelnökével, Bajnai Gordonnal - ehhez pedig csatlakozna egy Facebook-csoport, egy mérhetetlen támogatottságú, programnélküli mozgalom (Szolidaritás), egy szintén egy százalék körül sem lévő, elképesztő programmal előálló párt, illetve talán egy parlamenti ellenzéki párt is, melynek ehhez azért annyira nem fűlne foga (nem is vettek részt az említett óriási jelentőségű vitában).

Az ATV-ben aztán már nem nagyon igyekeztek titkolni, miféle összefogásról is beszélünk itt: megjelent egy jelenlegi és egy egykori MSZP-s politikus (utóbbiak is csak azért váltak ki, hogy Gyurcsány Ferenc egy politikai csoport vezetője lehessen, illetve hogy újra tudják alkotni a két éve az országgyűlésből kiesett SZDSZ-t), valamint az említett Facebook-csoport vezér-adminja, akik aztán kétszázadszor is lefolytatták azt a vitát, hogy érdemes-e az MSZP-nek újra összeállnia, illetve lehetséges-e a jövőben, hogy pártnak nem minősülő szervezetek a szocialistákat támogassák majd választások során.

Várható módon persze röpködtek az erős állítások: Vadai Ágnes például kijelentette, hogy az MSZP mellett a DK nélkül sem képzelhető el baloldali győzelem - miközben mindenki tudja, hogy a Gyurcsány-pártot öt százalék alatt mérik, és ha mégsem sikerül másfél év alatt valami minimális összefogódzkodást kicsikarniuk, akkor úgy repülnek a Parlamentből, mint annak a rendje - éhségsztrájk ide, Avas-lakótelep oda.
Juhász Péter a szexepiljévé vált összeráncolt szemöldöke mellett mondandójával is igyekezett feldobni hallgatóságát: közölte Vadaival, hogy vele szemben ő demokrata, és azért hívták meg tüntetésükre Bajnait, hogy ott a tömeg őt demokratikus módon elfogadhassa miniszterelnök-jelöltjének, miként a csoport-egyesület-szövetkezet fél éve Dopeman-t is megválasztotta a saját alternatív köztársasági elnökének, a demokratikus választás minden egyes követelményét szem előtt tartva.
De a legmulatságosabb talán a nép egyszerű gyermeke, Szanyi Tibor volt, aki felháborodottan kérte ki magának az elmúlt tíz-mínuszkét év pocskondiázását, hiszen "az elmúlt ezer évben nem volt nyolc olyan egybefüggő év, amikor az ország ekkorát fejlődött volna". Igen, ezt így - persze, "biztos voltak hibái Mátyás királynak, Szent Istvánnak", illetve, teszi hozzá gondolatban, Gyurcsány Ferencnek is - de hát ami volt, elmúlt, nézzük a dolgok pozitív oldalát, elvégre "épültek hidak" is, vagy mifene.

Érdemes lenne mégis inkább 2014 tavaszáig minden egyes ébredés után elismételnünk magunkban a következő tényállást: három ellenzéki, számításba jövő párt van jelenleg - az MSZP, a Jobbik és az LMP. Persze, összefoghat a Jesz az MDF-fel, a Milla a 4K!-val és Fodor Gábor is Bajnai Gordonnal, de amíg nem hoznak létre egy legalább öt százalékon mért pártot, addig senkinek nem igazán érdemes az ország jövőjét építenie rájuk. Főleg, hogy ők is mind csak azért szorgalmazzák az egészet, hogy 2014-ben kormányra, vagy legalább a Parlamentbe kerülhessenek - mivel jelenleg erre semmiféle lehetőségük nem mutatkozik.

Szarvas Koppány Bendegúzból a baloldalon még bárki lehet. Mármint teljesen komolyan: az Ifjú Demokraták elnökeként megvan már nála az izgalmas mozgalmárság, a hőn szeretett párt (Demokratikus Koalíció) kiscsoportjának a közéletben való irányítgatása, miként anno Gyurcsány is KISZ-esként kezdte hosszú-hosszú karrierjét. Bár Koppány neve a galgagyörki Jobbik ifjúsági tagozatára predesztinálná, ő mégis inkább dániel péter-i magasságokba emelkedve dönt az összes Horthy-szobor meglátogatása és feldíszítése mellett - de kizárólag törvényes, alkotmányos keretek között, ahogy tette azt Gyurcsány Ferenc is az alkotmányos blokád során.

Ha kell, látványos cselekedetekkel szólal fel az igazság és a demokrácia mellett, és hangos szóval próbálja elkergetni a Szélsőséges Nácit a Corvinusról, de ha éppen úgy adódik, hát az értelmiségit is örömmel játssza el a tévében a lelkes fiatalember. Ha pedig cselesen sikerül becsempésznie magát az ATV-be egy gatyaletolós akció keretében, hát gyorsan el is hebegi szerelmi vallomását a Nagybecsű Műsorvezetőnő irányába: Koppány szíve ugyanis kizárólag Olgáért dobog (jézusom, mint egy szerelmi történet '56-ban a magyar szabadságharcos és a szovjet katona özvegye közt), és ha teheti, meg is vallja a szeretett nőnek, hogy mekkora büszkeség számára itt lennie azzal, "akitől még Orbán Viktor is retteg". Igazán baloldali módszer a tisztelet kiváltására!

Persze sajnos nincs mindig ekkora szerencséje Koppánynak, és van, hogy csak az ATV Start-ba jut be. A Csókakőn avatott Horthy-szobor feltáblásítása például ilyen, bár azért az is kell ehhez, hogy összevont szemöldökű jobbikos aktivisták lökdössék meg őket: kiváló alkalom Koppánynak, hogy nyilvánosan beszélhessen fidesznyikekről és Horthy-kultuszról, de olyan bölcs következtetések levonására is vállalkozik, minthogy "azt mondják Wass Albertre, hogy jobboldali, ezért a jobboldaliak veszik; azt mondják Esterházy Péterre, hogy baloldali, ezért a jobboldaliak nem veszik". Zseniális, nem igaz? Az már nem jutott el valószínűleg hozzá, hogy Esterházy Harmonia Caelestis című művének hátsó borítóján Körmendy Zsuzsannától olvasható idézet, aki a Magyar Nemzet munkatársa, de nemrég Csontos János is dicsére a Nemzet lapjain Esterházyt józanságáért, okos következtetéseiért.
Azt sem igazán tudom, ki mondta neki Esterházyról, hogy baloldali, de sebaj, lényeg, hogy szerinte baloldaliak esetében sosem játszik közre ez esetben ideológiai kérdés.

Mégis a legjobb az, amikor Kálmán Olgától igyekszik idézni, és felteszi a költői kérdésnek szánt "Elválaszthatjuk Hitler festői életművét a politikusitól?" abszurdot, mely már a műsorvezetőnőtől is nonszensz volt (kétszer is képes volt érvelni vele, egyszer Vadainak, egyszer meg Szőcs Gézának), de harmadszor hallva kifejezetten fárasztó. De ez még hagyján, Koppány nem zavartatja magát, hogy Hitlernek nincs festői életműve, és ha lenne, sem igazán esne egy kategória alá Hitler Nyirővel (bár Szarvas szerint "aki a nyilas Parlament tagja volt, az a nyilas Parlament tagja volt" - bölcs magyarázat), ő azért hozzáteszi: "szerintem egész tűrhető akvarelleket csinált". Príma! Mondjuk korábban azt is elismeri, hogy Wass Albert művei "egész jók voltak, nem voltak benne antiszemita megnyilvánulások" - de ez nem számít, mert ő akkor sem tudja elválasztani Wass Albert életművét az ideológiai maszlagtól, sajnos ez van, baloldalon az ember számára nincs elválasztásra lehetőség, nincs és kész. Már felemlegetni is halál unalmas Louis-Férdinand Céline, Ezra Pound és Marinetti nevét, úgysem fogják soha megérteni ezek a szigorú ítészek, mi alapján ítélünk meg egy irodalmi alkotást.

Szóval Szarvas Koppány Bendegúz már a spájzban van, és ha hihetünk Facebookon hirdetett szándékaiban, egy szép napon ő lesz a magyarok miniszterelnöke is. Én már alig várom!