Teadélután

A kortárs magyar értelmiség egy jól behatárolható csoportja bizony hadilábon áll a valósággal. Vagyis hát tevékenységéből fakadóan (jobbára írókból áll ez a kör) egyszerűen nincs szüksége rá, hogy felfogja, ami körülötte zajlik - láván olyan világot találnak ki műveik számára, amilyet csak akarnak. Csakhogy a mai magyar értelmiség úgy érzi, mégis képes a valóság tűpontos értelmezésére: kilép hát az Írók Boltjából és az irodalmi folyóiratokból, és elkezdi magyarázni a közéletet, a nagypolitikát és a pártok világát. Teszi ezt úgy, ahogy: egy adott paradigmába beleragadva, bizonyos hívószók mentén hadakozva, és az árokásás nemes hagyományát úgy folytatva, hogy közben maguk azt állítják, ideje lenne végre felszámolni az ország megosztására irányuló törekvéseket.

Amikor az irodalom és a politika világa ekként felborul, akkor lehetünk tanúi az olyan gyönyörű eseteknek, minthogy Nádas Péter Friderikusznak magyarázza az ATV-n, szükséges-e egy adott morális alap a miniszterelnöknek, vagy hogy Heller Ágnes nyugati lapokban válogatott jelzőkkel illeti a kétharmados Fidesz-kormányzást (autokrácia, féldiktatúra, nacionalista látszatdemokrácia, bonapartizmus, stb. stb.). Bizonyos jelszavakat ismer az értelmiség: antiszemita, fasiszta, diktatúra, sajtószabadság - majd ezekből kiindulva elindul a valóságmagyarázás rögös útján, melynek a vége minden bizonnyal nem lehet más, mint Parti Nagy Lajos ÉS-beli Magyar Mesék-sorozata.

"Mostanság Aiszkhülosz is Kálmán Olgát nézné" - efféle állatorvosi lónak is beillő kijelentésekre számíthatunk ma az Író egyes megnyilatkozásait hallgatva. Mondja ezt Parti Nagy azon műsorról, melyben felváltva beszél valamelyik LMP-s betyár és egy szakszervezeti nagyasszony az orbáni kétharmadról, néha pedig érkezik egy-egy kormányzati ember is, hogy azért a baloldali néző elégedetten dőlhessen hátra: nahát, ez az Egyenes Beszéd tényleg a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekszik, hiszen még a Giró-Szász is magyarázhatja időnként a magyarázhatatlant! Arra mondjuk már nincs magyarázat, az éppen aktuális jobbikos történésekről miért Schiffer Andrást vagy Fodor Gábort kérdezik.

Persze nagyon is érthető, miért: a baloldali elitnek ugyanis "Jobbik = nácik és fasiszták", a Fidesz velük kacsintgat össze titokban, így evidens, hogy Nyirő újratemetése és egy apró falucskában avatott Horthy-szobor egyenlő lesz azzal, hogy itt valami borzalom van kiépülőben. "Korábban ezt elképzelni sem tudtam volna" - mondja a Horthy-szobrokról Parti Nagy Lajos, melyet nyilván maga sem gondol komolyan. Vagy ha igen, akkor egyáltalán nem érti a huszadik századi magyar történelmet, a társadalom alakulástörténetét: akkor viszont minek áll be a politikáról nyilvánosan elmélkedők kétes társaságába? Hovatovább: hogy válhat író olyan emberből, aki nem érti azt a társadalmat, amelyben elvileg ő is él? A magyar értelmiség egyik alapvető hiányossága, hogy a valóságra teljesen vakon úgy érzi, hogy politikai véleménye mégis számottevő, fontos lesz, már maga a megnyilatkozás ténye, a megnyilatkozó kiléte azzá teszi a kijelentést.

Ez van, az írók ma is itt tartanak: keverednek ezek a huszadik századi fogalmak, mint fasizmus-nácizmus-hungarizmus-antiszemitizmus, és ezekből próbálják rekonstruálni a 21. század valóságát is, időnként ráadásul rendkívül modoros módon, ahogy azt Parti Nagy teszi a Magyar Mesékben.

Jók ezek az említett írások? Megtisztító hatásúak, nyelvileg zseniálisak? Gondolhatja ezt bárki komolyan azon írásokról, melyek legfőbb poénja a Fülkefor és a Viktor Emmándöfi szavak ismételgetése, illetve a folyamatos kerálozás, Vezérezés, illetve efféle fordulatok összerántása, hogy "mán a centrális erőtér szerént le vót rendezve a nemzeti kultúra". Olvashatatlan, rendkívül zavaros gondolatok bújnak meg ezen írások mélyén, melyek olyanok, mintha csak Parti Nagy álmainak írásba való kivetülése lenne: itt egy modoros szófordulat, ott egy hungarista, amott egy kerál, és az egészből nem áll össze semmi; az írásokat szervező értelem is olyan, hogy hol vót, hol nem vót, de inkább nem vót.

A magyar értelmiség viszont mégis kalapemelve és ujjongva laudál Parti Nagynak: Radnóti Sándor az Élet és Irodalomban, Bán Zoltán András a Magyar Narancsban lelkendezik a szerző bátorságán és zseniális nyelvi ortopédiáin, melyek szerintük nemhogy helyükön vannak, de egyenesen az "újra felépítendő köztársaság üdvét szolgálják", ráadásul még a nyelvet is fantasztikus módon újítják meg. Mely tulajdonságok tényleg igazak voltak egykor Parti Nagy verseire, de álljon meg a menet: ne kiáltsuk már ki azért ezeket a publicisztikákat magas irodalomnak, mert mi, balliberális értelmiségiek egyként drukkolunk a Fidesz bukásának. "Ez után az este után még inkább bízhatunk abban, hogy az Orbán-rendszernek már nincs sok hátra" - ujjongott Bán Zoltán András az Édes Hazám közéleti versantológia felolvasásának levezetésekor, és ez valahogy jól jellemzi azt is, miként viszonyulnak ma a mértékadó "kritikusok" Parti Nagy Lajos fülkeforrongásaihoz.

Újabban más ügyben is központba került egyébként Parti Nagy: mint mondják, a Menekültek Napjára készülő kiadványból "kicenzúrázták" az ő, illetve Makai József és Kőszeg Ferenc írásait. Azt érdemes rögtön az elején elmondani, hogy ezt a pályázatot az EU mellett a Belügyminisztérium szponzorálja, így azért nagyon nem csodálkozhatunk, hogy a BM az általa (is) kiadott anyagban nem akar olyanokat olvasni, hogy "akadálytalanul kiépülő autokrácia", vagy "hazánk nevéből kioperált Köztársaság". Ezen fel lehet horkanni, de azt hiszem, ugyanígy a Népszavában sem lehetne megírni, hogy a lap elképesztő Orbán-fóbiában szenved, és hogy mindenről csak a szélsőjobb jut eszébe: ha igaz ez, ha nem. Cenzúra emiatt még nem lesz, lám, az Élet és Irodalomban bátran megjelenhetett mindhárom írás, a helyére került tehát például Az elképzelt bőrönd című Parti Nagy-írás is.

Másrészt persze nagyfokú tájékozatlanságról vall, hogy a kiadvány készítői nem voltak tisztában már a felkéréskor, hogy nevezett szerzőktől mire számíthatnak: az utólagos felhajtás egyértelműen az ő bénázásuknak köszönhető. Viszont érdemes itt is elolvasni Parti Nagy írását: számára ugyanis a menekültek ügye egyet jelent az "indulatvak" (ez meg mit jelent?) írása miatt menekülni kényszerülő Kertész Ákossal, illetve a hétköznapi rasszizmus miatti félelmükben Kanadába emigráló cigánysággal. Bizony, Parti Nagy ezt komolyan gondolja: hogy ti. a hazai romák szörnyű üldöztetésnek vannak kitéve, rasszista-hungarista fenevadak lesnek rájuk minden bokorból, így természetes és érthető, miért próbálnak új életet kezdeni a tengerentúlon. Az a részlet sajnos kimaradt a szerzőnél, hogy Kanada jelenleg épp azért próbálja módosítani a menekülttörvényét, mert a magyar cigányok mondvacsinált okokból kimennek, ott felveszik az ezért járó összegeket, és alkalmanként még csicskákat is tartanak pluszjövedelem előállítására a pincében. Nem, Parti Nagy szerint ha menekültekről van szó, akkor a legjobb, ha mi is elképzeljük: "a szomszédunkat kergették meg viperával újnyilas fiatalemberek, mégis úgy meséljük, mi voltunk az áldozat, hiszen lehettünk volna". Elképesztő.

Kőszeg és Makai írásai mondjuk elgondolkodtatóak, és a kormányzás tényleg jól tenné, ha okulna belőlük, mert valóban sokat kell még tenni Magyarországon a menekültek befogadását és a velük való emberséges bánásmódot illetően. És Parti Nagy Lajos, bár elmondta Kálmán Olgának is (tudjátok, akit Aiszkhülosz is hallgatna), hogy nem akarta elvállalni, mert nem értett a dologhoz, de aztán mégis úgy érezte, ez egy fontos ügy, és ki kell nyilatkoztatnia, hogy Kertész Ákos és cigányok. Bár írt volna helyette is inkább egy fejezetet majdani szépirodalmi alkotásához! Bár a Magyar Mesék helyett is ezt tette volna!