Teadélután

Az embernek jó szokása, hogy bűnös szokásairól, vágyairól, múltbéli cselekedeteiről fennhangon beszéljen mások előtt, előbbieket akként prezentálva a többieknek, hogy azok sose tudhassák biztosan: az illető komolyan beszél avagy csak hülyéskedik. Tudjuk jól, így van ez minden szinten: attól a rossz arcú üzletembertől, aki hátba vág minket, hogy ne aggódjunk, nem fog minket megveretni és élve eltemettetni az erdőben, jobb minél messzebbre kerülni. Annak a kissé zakkantnak tűnő, nővel életében nem mutatkozó negyvenes férfinak a fanyar-ironikus megjegyzéseit, amelyek a pincében való gyerektartás viccességeire vonatkoznak, jobb kicsit komolyabban venni.

Ezek csak azért jutottak eszembe, mert, ahogy Lázár János a Heti Válasz-nak adott interjújában fogalmazott, a „kölcsönös bizalom és párton belüli együttműködés jegyében” hangfelvétel készült arról, ahogy a szekszárdi fideszes képviselők megbeszélik, kiknek kellene kiosztani egy-két trafikot. Mindezt olyan egzakt szempontrendszer alapján, hogy szerintük ki az „elkötelezett jobboldali”, illetve ki az, aki nem számít „szoci”-nak. Hogy mennyi elkötelezett jobboldali van a Fideszben, nem tudom, mindenesetre a trafikbotrány kapcsán jobboldalinak mondott politikusok közül egyedül Hadházy Ákos bizonyította: maradt még benne szemernyi becsület, mely egy ekkora gyalázathoz való asszisztálást már nem kíván megtűrni.

A jobboldalinak mondott sajtó pedig elképesztő módon leszerepelt (a kevés kivétel egyike Pesty László, riszpekt neki innen is!). A Magyar Nemzet megpróbálta balosnak kikiáltott jelöltek előállításával bizonyítani a balhé nemlétét, a Magyar Hírlapban pedig Bayer Zsolt szidta pár ezer karakterben a baloldalt, a végén hozzátéve, hogy említett „rohadékok” miatt nem engedhetik meg maguknak a trafikügyet (Bayer – más állítólagos jobbosokkal karöltve – azt képzeli, hogy szellemi fölényben van az ún. baloldali-liberális tengellyel szemben, minderre nem saját tulajdonságai, hanem az „ellenoldal” „bűneiből” következtetve). A Heti Válasz se nagyon igyekezett megmondani a tutit – Stumpf András ugyan publicisztikájában nagyon gyanúsnak minősítette az ügyet, de ennél jóval több nem történt. A legújabb számban olvasható Lázár-interjúban persze óvakodtak az alákérdezéstől, ami örömteli (Zsuppán Andrástól nem is számítottam szervilizmusra), de azért az Üzlet rovatba száműzött trafik-cikk kapcsán is csak az mondható el, hogy Facsinay Kinga szerint eddig direkt a pultok alatt tárolták a kisebb gyártók termékeit, de majd most, hál'Istennek, minden másként lesz. (Éljen soká a Continental!) Amiből körülbelül annyi igaz, hogy én például, amikor multinál dolgoztam, a mindig máshová kerülő (ahogy épp elfértek, úgy kerültek ki) termékeket igyekeztem úgy forgatni, hogy legalább amikor nem nyúlok oda, ne kelljen a dobozokra rakott undorító képeket bámulnom.

Lázár az interjúban tehát említést tett a hangfelvételről, melyről addig nem is nagyon tudott senki – mintegy előremenekülve ezzel, azt sugallva, hogy ha a helyi fideszes politikusok egyeztetnek a jelöltekről, az nem is akkora baj, hiszen formálisan nincs beleszólásuk a pályázatok elbírálásába. Hasonló dologról van szó, mint a Portik-Laborc-találkozó esetében: ép ésszel felfoghatatlan, miért készít valaki hangfelvételt kétes megítélésű tevékenységéről, majd miért helyezi el úgy a kazettákat, hogy azokat mindenki jól láthassa, még csak nagyon nyújtózkodni se kelljen értük (vagy a pult alatt kutakodni, miként eddig a szegény kisebb dohánygyártók termékeit illetően kellett). A titkosszolgálati ügy kapcsán pedig ez is volt a baloldal egyik kedvenc érve (ha éppen védeni kívánta Laborcékat): hogy az NBH-sok hangfelvételt készítettek, melyet aztán ugyanolyan precízen irattároztak és kezeltek is, miként a többi másik hangfelvételt, dokumentumot.

Aki pedig ennyire nem próbálja rejtegetni az állítólagos bűnjelet, az biztos nem is bűnös. Mintha csak az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója egy több évig bujkáló bűnözővel találkozik, aki olyanokat állít, hogy kormányváltás esetén őt le fogják tartóztatni („elvisznek” – mondja, mire a kérdező fél meg bólint, hogy igen, de lehet, hogy őt is), teljesen szokványos és elfogadható lenne. Mintha tényleg ne tudtak volna erre alkalmasabb embert találni a legmagasabb beosztásban lévőnél. Mintha tényleg normális lenne, hogy bármiféle érthető, ésszerű indok nélkül az NBH vezetője találkozik Portikkal, majd két félreérthető kijelentés között kedélyesen bájcseveg vele a semmiről. Mintha tényleg ne lenne semmi kínos abban, hogy egy gyilkosságokkal összefüggésbe hozható ember a szocialista vezetés alatt magas rangú titkosszolgákkal ebédelget úgy, hogy közben a bűnöző által gyakorlatilag fogva tartott nő családjának panaszaira, könyörgésére a Gyurcsány-kormány nem is igazán reagál érdemben („nincs politikai akarat a Portik-téma rendezésére”). Hogy azoknak az olajosoknak, akiket korábbi állításuk szerint Horn Gyula is öt perc alatt hívott vissza, a Gyurcsány-kormány alatt haja szála sem görbül, fideszes regnálás idején viszont tényleg elviszik őket, méghozzá igen-igen csúnya dolgokért (na, nem mintha erről a mostani rendőrség elkötelezettségére és sziklaszilárd erkölcsiségére lehetne következtetni).

Nem, Portik és Laborc forgalmas helyre megy étkezni, ahol hangfelvétel is készül a „támadhatatlan” beszélgetésről – miként valaki felveszi a szekszárdi fideszes egyeztetést is. Hogy ki, az nem világos – Horváth István polgármester ugyanis letagadott mindenféle ilyen irányú beszélgetést, majd Lázár egyenesen egy hangfelvételről kezdett beszélni, mondván, az a „kölcsönös bizalom” jegyében készült a beszélgetés során. Mert, úgy tűnik, a Fidesznél sem tudnak efféle botrányos ügyleteket lebonyolítani úgy, hogy legalább ennyire nyilvánvaló bűnjeleket ne hagyjanak hátra – mintha csak valóban semmi gond ne lenne azzal, hogy a képviselők megbeszélik a trafikpályázat jelöltjeit. Majd, láss csodát, a nekik tetszők hozzájutnak a dohánybolthoz, a nekik nem tetszők pedig nem. „A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. döntött világos és méltányos szempontrendszer alapján” – hazudná erre Lázár János, majd rámutatna az égre és kijelentené arról, hogy az ott a föld. „Nyilván a pályázatokkal a jelentkezők kétharmada veszített, de nekem nincs közöm a politikai vádakhoz” – sütne el egy-két vicces politikai utalást Gyulay Zsolt sport- és üzletember, majd, hogy még hitelesebb legyen, kacsintana és hozzá is tenné: „kajakra!”. (A vele készült interjút egyébként érdeme elolvasni a legújabb 168 Órában, csupa móka és kacagás). „Mindez semmi, Vonyarcvashegyen pedig a 4K! egyik budapesti aktivistájának embere kapott trafikot” – döbbentene meg mindenkit a Magyar Nemzet. „Portik Laborccal kajált” – mentegetőzne Kósa Lajos. „Idióták” – állítaná a Tutiblog vezérkara a Facebook-on, majd a Tutiblogra mindegyikük írna egy posztot Bajnairól és Gyurcsányról. Csupa-csupa erényes, délceg ember, akik erkölcsi tartásukat hitük szerint már azzal bizonyították, hogy jobboldalinak kiáltották ki magukat. „A baloldal pedig tényleg igazán kussoljon az ilyen mutyikat illetően” – fortyogna, ki mást nem tehet.

Egyébként, ha engem kérdeznek, nem kompenzálni kellene a mostani vesztesek egy részét, nem ismét újraosztani és még jobban pontozni, hanem hagyni a francba az egészet. Semmi értelme a rendszer ilyetén átalakításának, álszent, képmutató dolog a nemdohányosokra hivatkozva egyre durvábban vegzálni a dohányosokat, majd a multikra kenni ismét a balhét. Hogy itt melyik multikról van szó? Azokról, amelyek már keresik is a trafikosokkal való szerződés lehetőségét, és amelyek a legkevesebbet fogják veszíteni az ügyön? Vagy azokról a dohánygyártókról, akiknek az átalakulás logisztikai szempontok szerint még jót is fog tenni? Ne vicceljünk már.

De, sajnos, a körülrajongott politikusok, akiket az állítólagos értelmiség igyekszik cikkeiben képviselni (javaslom, nevezzük át inkább ezen újságírókat is képviselőkké), ezután is tovább folytatják majd a szégyentelenkedést; mennél több és mélyebb nyomot hagyva úgy maguk mögött, miként dicső történelmünkben és az emberi fejekben-lelkekben. „Ne a szocik nyerjenek” – kacsint a fideszes, és már a becézésben is benne van mindaz, amit erről a társadalomról ő gondolni merészel. Amely egyébként nem sokban különbözik az MSZP-s világképtől – egy kis demagógia itt, egy kis populizmus ott, egy kis „most mi jövünk!” amott – csak nehogy bárki is megpróbáljon kikeveredni ebből a nyomorult körből. Mert, aki megkérdőjelezi, hogy egyik rossztól csak a másik rossz mentheti meg a hazát, az árulónak lesz kikiáltva. A legnagyobb baj pedig, hogy aki a körből kikerül, az is azt hiszi, az alternatívaképzés helyett a nihilizmus a helyes válasz a kérdésre.

Igen furcsa alternatív valóság kezd kibontakozni a Magyar Nemzet hasábjain: egy olyan világé, ahol a trafikpályázatokon gyakorlatilag minden egyes politikai alakulat nyerészkedett egy jót a Fideszen kívül. Jól hallották: a napilap szakmányban szállítja a híreket a mutyigyanús jobbikosokról, MSZP-sekről, egykori MSZMP-sekről, míg a fideszes szálról (tehát: a vezérfonálról) a legtöbb helyütt mélyen hallgat, esetleg csak utalgat rá, mint amit „sokan kritizáltak”. A Magyar Nemzet szerint benne volt a dohánybizniszben Puch László sógornője és testvére, az éhségmenetben szerepet vállaló sellyei polgármester felesége, Boldvai László „embere”, illetve egy Mihályin élő jobbikos kocsmáros. A Magyar Nemzet mellettük mutyigyanúba kevert még jó néhány trafiknyertest, miként tette azt december végén is a „gyanúsan sok egyetemi évvel rendelkező” hök-vezetőkkel is. Bár nem akarom elsietni a hasonlatot: még a végén most is kapunk majd egy precíz kis címlapos összesítést a balos és a jobbikos győztesekről.

A Magyar Nemzet most körülbelül akként viselkedik, mintha egy baloldali lap a Laborc-Portik-találkozó után megszellőztette volna: a Menza pultosa jobbos kötődésű (mondjuk 2002-ben fideszes önkormányzati képviselő volt a sógora), és valójában ő is ismerte Portikot, sőt, az NBH-vezető és a maffiózó felbukkanását kihasználva ő is boltolt a mosdó rejtekében utóbbival. Persze, jelen hasonlat mentén még sem a jobbos kötődést, sem a Portikkal való szóba elegyedést nem sikerült bizonyítani, de az akkori vendégek állítására való hivatkozás már megtörtént.

Egyes balos közszereplők ennél ízlésesebben jártak el: ugyanúgy „a mi kutyánk kölyke”-alapon kezelték a helyzetet, de úgymond a „sajátjaikat” próbálták védeni: megkérdőjelezték az elhangzottakat, az ellenzékiek ellen való felbujtást, a törvénytelenségeket. A Magyar Nemzet most ugyanezen logika alapján jár el, de még gusztustalanabb módszerhez nyúl: nem tud semmit felhozni a gyanúba keveredettek védelmére, így az „ellenoldalt” próbálja befeketíteni, karaktergyilkossággal próbálkozik. „Ti sem vagytok különbek, nem igaz?” – érezzük a vádat, amely egy sajátos címadásban testet is ölt: „Mit kezd majd saját trafikgyőzteseivel a baloldal?” No de mit kell kezdjen „saját győzteseivel” a jobboldal, már a Magyar Nemzet szerint? Két eset lehetséges, egyik förtelmesebb, mint a másik: 1), a MN sajátos példáival azt próbálja illusztrálni, hogy ez a dolgok rendje, jogosan történt meg a piac újraosztása, és nem gond egyáltalán, hogy olyan könyvtárosok kerülnek majd az évtizedek óta ezzel foglalkozók helyére, akik adott esetben utóbbiakat fogják visszafoglalkoztatni saját korábbi boltjukban; 2), a MN úgy véli, a nepotizmus nem szép dolog, aki pedig ilyen alapon jut hozzá valamihez egy pályáztatás során, annak nincs joga az így elnyert tulajdonhoz. Az első alapján a Magyar Nemzet egy cinikus, hatalmi logikával élő, etikátlan napilap, utóbbiban pedig egy szintén cinikus, szintén etikátlan, azontúl pedig végletekig elfogult médium.

Nyilvánvalóan utóbbiról van szó, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Techet Péternek nem volt igaza: a Magyar Nemzet egyelőre nem vált sajnos egy a „saját oldala” felé legalább jobbító szándékkal kritikus lappá. Hagyjuk is most azt, hogy ők állítólag csak hírt adnak valamiről: akiknek így néz ki a keresője a trafikpályázat legutóbbi híreinek kapcsán, az nem csupán tájékoztatni kíván valamiről. Az – ahogy Nyüzsi is írja – tudatosan ferdíteni próbál. Amikor a lap a Fidesz trafikbotrányáról Lázár János cáfolatától indítva számol be csupán a második oldalon, miközben saját kétes állításainak címlapot szentel (ahogy történt ez a május 2-ai szám esetében), akkor mit sem törődik a korrekt tájékoztatással. Amikor az eléggé mutyigyanús esetek helyett a jobbikos kocsmárost és a volt MSZMP-st emeli ki, akkor nem csupán híreket igyekszik közreadni, az olvasó informálását szem előtt tartva. Az olvasói helyett politikus haverjaival kíván kommunikálni.

Ám a Magyar Nemzet még az általa felsorolt adatok hitelességét tekintve sem pontos. Van, ahol pedig nem is mond igazat. Mint kiderült ugyanis, a Madocsán trafikjogot nyert Puch József nem testvére Puch Lászlónak, ráadásul helyi fideszes képviselő-testületi tag is. Nagy Attila sellyei polgármester felesége pedig valóban Baksán szerzett trafikot – csakhogy az Origo értesülése szerint Nagyné Dékány Ivett a baksai független fideszes polgármester féltestvére. De ha mindezen túllépünk, akkor sem világos: miként jutott a Magyar Nemzet szerint a jobbikos kocsmáros, a volt MSZMP-s, illetve a „helyi fideszes polgármester ellenzéki ellenfele” trafikhoz? A hatalomban ülő MSZMP-sek, jobbikosok és ellenzékiek passzolták oda neki? Esetleg lehet, hogy mégis csak vannak nekik is fideszes haverjaik? Az említett cáfolatok alapján az eddig nem vizsgált MN-esetek kapcsán sem zárhatjuk ki ezt. Ad absurdum, lehet, hogy valóban jogosan nyerték el a koncessziót, mert mondjuk évek óta kiskereskedelemmel foglalkoznak?

Világos: ez utóbbi fideszes haverok kapcsán is lehetséges opció. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy Lázár Jánosnak igaza van, és tényleg, ha akarta volna, sem tudta volna elintézni, hogy az összes nyertes fideszes legyen. Ahogy a helyi fideszesek sem biztos, hogy ezt minden egyes trafik esetében meg tudták volna oldani. Csak hát ott a kínzó gyanú, hogy valamennyire mégis sikerült nekik. Ott vannak a nevek, ott van Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő interjúja. Utóbbira eddig csak egy erőtlen cáfolat érkezett – Hadházy felszólítása viszont, hogy vonja vissza állítását, különben beperlik rágalmazásért, nos, ez nem történt meg. Márpedig állításai igen súlyosak, azok egyesek felelősségét elég konkrétan érintik, ha így maradnak, bármiféle hihető cáfolat nélkül.

Utóbbit (mármint a hiteles cáfolatot) például elősegítené, ha a trafikpályázatok bírálatait és az elbírálás szempontrendszerét nyilvánosságra hoznák – ahogy azt Stumpf András is írja. Csakhogy, hahó, nem akarják nyilvánosságra hozni! Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetője már ki is jelentette, hogy ez fizikai képtelenség, maximum a legvégén (már amikor a most dohány nélkül maradt 1400 település koncessziós jogai is elkelnek) számíthatunk egy gyors összegzésre! És ha ez nem lenne elég: a Fidesz gyorsított eljárással el is fogadta az információs törvénynek az adatigénylést megnehezítő módosítását, mely valószínűleg az információszabadságra vonatkozó alapjogot is elég erőteljesen sérti. Lehet, hogy a kétharmados verebek csicseregnek ezt-azt, de egyrészt nyilván nem fogják bevallani, hogy „igen, a trafikügy felderítését próbáltuk ellehetetleníteni”, másrészt ezt az összefüggést már tényleg nem lehet ignorálni, ha az ember nagyon jó szándékú a kormánypártokkal, akkor sem.

Ha a Magyar Nemzet újságírói egymás között elismerik, hogy valóban a Fidesz körül van a fő botrány, „de hát mi ezt nyilván nem írhatjuk meg”, azzal csak rontanak a helyzeten: az általuk folyamatosan emlegetett kettős mércét alkalmazzák igen látványosan, egy védhetetlen helyzetet próbálván a másik fél besározásával menteni. Csak aztán mindig jönnek majd újabb és újabb kritikusok, akik már nem nyertek trafikot, és akik már nem csak a Fidesz felé fognak fordulni vádjaikkal, hanem a Magyar Nemzet újságírói felé is. A lap újságírói nyugtatgathatják magukat azzal, hogy a Fideszhez lojálisnak kell lenni, „különben valami még rosszabb jön” – önmeghatározásukból így nyugodtan törölhetik az „újságíró”-féle megnevezést. Gondolhatják, hogy ők csak leleplezik „a másik oldalt is”, a sajátjukat pedig úgysem kell, azt megteszi helyettük a konkurencia – az ilyesmit akkor is csak propagandának fogják nevezni.

A jobboldali újságírók nyugodtan etethetik magukat azzal, hogy független újságírás nem létezik, ők pedig csak azt csinálják, amit akárki más – így semmivel sem lesznek különbek a kushadó fideszeseknél. Lehet ebben a helyzetben is hosszú évek szakmai teljesítményére hivatkozni – csak az összkép mitől lesz erkölcsileg különb, mint Balogh József esetében, aki adott esetben talán jól el is vezette Fülöpháza községét?

Igazából semmi meglepő nincs az egész Portik-Laborc-Szilvásy-ügyben, komolyan. Ahogy a Véleményvezér is írta, az MSZP-nek nagyrészt épp azért kellett 2010-ben ilyen csúfos vereséget szenvednie, mert politikusaik egyik fő attribútumává a korrupciókészség vált. Egyre-másra derültek ki gyanús ügyleteik, és ezeknek élét a legkevésbé sem enyhítette, hogy saját kormányzásuk ideje alatt buktak le több ízben is – éppen hogy mutatta, hogy bár szerencsére az igazságszolgáltatást nem sikerült maguk alá gyűrniük, de törvénytelen üzelmeik leleplezése pártpolitikai jellegű lejáratástól függetlenül jöhetett létre. Bár a 2010-es kormányváltás után nagyban próbáltak arra támaszkodni (például most Szilvásy György, vagy vegyük csak Hagyó Miklós és Gyurcsány Ferenc példáját), hogy ellenük koncepciózus eljárás folyik: a tisztán látást pedig nehezítette a Fidesz valóban létező elszámoltatási szándéka, ami aztán lufiként pukkanhatott ki, sok-sok bosszúszomjas jobboldali nagy bánatára.

A volt Nemzetbiztonsági Hivatal (jelenleg: Alkotmányvédelmi Hivatal) környékéről azonban már eddig is tudni lehetett, hogy nem épp a legtisztességesebb emberek gyűjtőhelyeként működött az előző kormány regnálásának idején: a keresett bűnözővel, Portik Tamással való összejátszás már tavaly világossá vált, most pedig a titkosszolgálatok és a maffia egyeztetéseinek a tartalma is a nyilvánosság elé került. A leirat valójában közhelyesebb nem is lehetne: adott egy jelentéktelen figura, aki a kezébe került hatalomtól végre valakinek érezheti magát, illetve egy szorongó, gyilkosságokban közrejátszó ember, aki hosszú ideig bujkált a felelősségre vonás elől, de arra mindig büszke volt, hogy befolyásos barátainak megléte azért némi biztonságérzettel töltheti el. A politikus és a bűnöző is elképesztően fontosnak hiheti magát, hogy ilyen becses társaságban tölti idejét: Laborc Sándor úgy képzelheti, kezében tartja az alvilág egyik legbefolyásosabb alakját, Portik meg megállíthatatlannak látja magát – mint azt a Heti Válasz korábban megírta, a Portik érdekeltségében álló Energol Rt. egykori vezetői Horn Gyulát is csak akként emlegették, mint aki öt perc alatt hívja vissza őket. Portikról egyébként az is kiderült, szintén a Heti Válasz egy számából, hogy még egy film főszereplőjének karakterét is róla mintázhatták: a Kaméleon készítői persze tagadtak, de vitathatatlan, hogy ez is nagyon beleillik egy hasonló, nevelőotthonból a maffia soraiba kerülő, feleségét a világ elől elzáró hitvány alak portréjába.

Mintha csak egy amerikai akciófilmben lennénk: a szereplők ennél banálisabb figurákat már nem is testesíthetnének meg, a sztori embertelenebb és szánalmasabb nem is nagyon lehetne. Az pedig a legriasztóbb az egészben, hogy ez csak egy kis szelete lehet a nagy egésznek: hogy a hatalom szolgálata mennyi-mennyi undorító akciót termelhet ki nap mint nap. Az MSZP persze nyugodt lehet: a magyar politikai életben még mindig vezeti az efféle ügyletek végrehajtásában a rangsort, ami köszönhető politikusainak jellemtelensége mellett azok elképesztő ügyetlenségének is. Legalábbis erről árulkodik Szilvásy beszámolója is: az egykori miniszter szerint a Portik-Laborc beszélgetést a „szokásos módon irattározták az előző kormányzati ciklusban”, így azzal gond nem lehet. Ráadásul Szilvásy hozzáteszi az ultimate érvet is: szerinte politikai motiváció nem lehetett a háttérben, amit jól mutat, hogy „a titkosszolgálati eszközökkel szerzett információkból semmit nem használt fel az akkori kormány politikai riválisai lejáratására”. Milyen tisztességesek is végső soron, nemde? Fel is használhatták volna, de nem tették, ami jól mutatja, hogy csak szimplán egy vállalhatatlan, botrányos eszmecserét folytattak le az évtizedes bűnözővel, meglebegtetve azért némi lejáratási szándékot is, de hát ez már csak az esemény szellemének-jellegének szólt. De ne legyünk igazságtalanok: Portik minden bizonnyal felbecsülhetetlen értékű információkkal látta el őket, amely aztán nagyban elősegíthette, hogy aztán igazán senkit ne leplezzenek le, de legalább elmondhassák, hogy cseverésztek az elmúlt tíz év legsötétebb üzelmeiben részt vállaló Portik Tamással. Ez volt utóbbi portékája az MSZP számára: némi bizalmas információ, hadd érezzék nemzetünk vezetői úgy, hogy jelentőségteljes titkok kerültek a birtokukba. Mert így megy ez már csak demokrácia idején.

Jellemző, hogy a Demokratikus Koalíció is próbálja játszani a hülyét: Gyurcsány Ferenc pártja kijelentette, hogy a jegyzőkönyv így anonimizálva értelmezhetetlen, és követelik, hogy valaki mondja meg nekik, ki az az X és ki az a G. Persze, a kínlódás érthető, Gyurcsány kormányzása alatt zajlott az egész vállalhatatlanság, amire Bajnai újdonsült baráti köre szeret is rámutatni: Karácsony Gergely például Facebook-oldalán képes volt kijelenteni, hogy az ilyen ügyek miatt van szükség korszakváltásra – majd az adekvát „és ezt így hogy?”-kérdésre leszögezte, hogy Bajnai volt az, aki Laborcot leváltotta. Ha csak úgy nem – végül is, az SZDSZ is azért állt össze annak idején az MSZP-vel, hogy őrkutyaként figyelhesse a szocialisták kormányzását. El lehet képzelni, Karácsonyék mennyire lennének hatékony kerékkötői az újból a hatalomba kerülő pénztalicskázók tevékenységének.

Aki a Gyurcsány-korszak emblematikus gazembereitől többet várt, az tényleg megérdemli, hogy efféle sötét alakoktól reméljen korszakváltást a közéletben. Csak sajnálni lehet, hogy olyan tisztességes politikusok is, mint amilyenek a Párbeszéd Magyarországért alapítói, elképzelhetőnek tartják az ancien régime hatalom- és pénzfüggő karaktereivel való együttműködést a mostani kormány leváltásának érdekében – mert tény, hogy a jelenlegieknek is rengeteg vállalhatatlan húzásuk van, de az egész egyszerűen nem igaz, hogy rosszabb lenne bármi is, mint az előző kormányok idején.