Teadélután

Torkos Matild, a Magyar Nemzet vezércikkírója elfogadható kormányváltó alternatívának tekintené az LMP-t – nagyjából erre a következtetésre juthatott az, aki figyelmesen elolvasta tegnapi írásának első pár mondatát. A Gordon blőd című vezércikk nagyrészt ugyan valóban Bajnai hiteltelenségén merengett – ám ezt felvezetvén elismerte, hogy szükségük lehet egy pártra a Fideszből kiábrándultaknak is. Ugyan rögtön hozzátette, hogy aztán ez az alternatíva koalícióra léphetne a Fidesszel, de fogadjuk el: olyan ez, mint amikor valaki nem szereti a szegfűt, ezért aztán az MSZP-vel együtt kormányozni kívánó Bajnaira szavazna inkább. Ám Torkos Matild nem állt meg itt: kijelentette, hogy ez az új párt az LMP-vel is koalícióra léphetne annak érdekében, hogy „erőteljes befolyásával kikényszerítse a társadalmi igazságosság teljesebb körű érvényesítését a kormányzásban”.

Ráadásul Torkos ezután kifejti, hogy így lépéseket lehetne tenni a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség irányába, amelyek megvalósulását a Fidesz is mindig „bölcsen és lelkesen” megígérik, de... Jó, a vezércikkben nincs „de”, viszont valahogy a fideszes megvalósítás részletezése is elmarad. Lukács Csaba elégedetlenségnek hangot adó publicisztikája óta talán nem is volt ennyire kritikus véleménycikk a Magyar Nemzetben.

Immár pedig nem lehet nem észrevenni, hogy a jobboldali sajtó minimum elfogadóbb lett a kettészakadt LMP schifferista részével: a nagy kérdés, hogy azért, mert úgy gondolja, így nem veszélyeztetné a párt a Fidesz győzelmét, vagy amiatt, hogy az LMP-ben maradók nyilvánvalóvá tették, nem kívánnak szövetkezni a 2010 előtt kormányzó erőkkel csak azért, hogy le lehessen váltani a Fideszt. Utóbbinak persze lehetnek gyakorlatias, illetve valóban elvi okai is: előbbi, hogy így Bajnaiékat is gyengítené az LMP, utóbbi, hogy tényleg új utat kínál a párt, nem pedig a meggyökeresedett struktúrák folyamatos revitalizálását. 

Rögtön a jávorista PM-esekkel való szakítás után érkeztek a biztató hangok: Fricz Tamás az MNO-s blogjában jelentette ki, hogy „nem kell félnie Schifferéknek: egy széles választói bázis vár arra, hogy végre legyen Magyarországon egy, a nemzeti és konzervatív értékekre is nyitott liberális és zöld párt”. Zsebők Csaba a Magyar Hírlapban fejtegette, hogy „a „hivatalos” LMP a politikai aréna jobbos és balos szereplői számára is partner lehet”. De már a tavaly novemberi, első LMP-s belső összecsapás után a Fideszhez hasonlította Balogh Ákos és Borókai Gábor is a schifferistákat: eszerint a zöldpárt a '90-es évek eleji Fideszhez hasonlít abban, hogy szintén egyértelművé teszi, nem kíván a szocialistákkal összebútorozni a jobboldali kormánypárt leváltásának kedvéért. Tehát: hogy nem kisebb rosszban és nagyobb rosszban gondolkodik, hanem ragaszkodik saját elveihez (vagy csak önállóan kíván kormányozni, de most maradjunk optimisták). Ráadásul Schiffer András volt az egyetlen frakcióvezető, aki 2012-ben két nagyinterjút is kapott a Heti Válaszban – utóbbi ráadásul rögtön címlapot is ért.

Az LMP frakcióalakítási kérelme után a nagyobb sajtótermékek közül talán az MNO volt az egyedüli, amely kiállt a párt mellett: ráadásul a nézőpontos alblogon írt arról Veisz Márton, hogy a frakcióalakítás jogát igazságosnak érzi az LMP kapcsán. Érdekes módon egyébként ötből négy közvélemény-kutató a bejutási küszöb alatt mérte az utóbbi hónapokban az LMP-t, egyedül a Nézőpont adott a pártnak hat százalékot.

Ugyanakkor a szakítás óta egyáltalán nem érzékelhető, hogy az LMP látványos jobboldali fordulatot vett volna. Egész hasonlóakat mondanak földügyben, közjogi kérdésekben és az emberi jogok tekintetében, mint korábban. Egyébként ugyanez nagyjából elmondható a Párbeszéd Magyarországért pártról is: annak lehettünk mostanság tanúi, hogy még arra is rávették Bajnait, hanyagolja Oszkó Pétert és helyette Scheiring ökoszociális gazdaságpolitikáját részesítse előnyben. A jobboldali sajtónak mégis az LMP szimpatikusabb: egyesek hangot is adnak annak, hogy a pártban maradókat elvszerűbbnek, míg a távozókat árulónak tartják.

A zöldpárt érezheti, hogy a Fideszben csalódottak környékén lehet keresnivalója, ám egyelőre nem tűnik úgy, mintha lenne az ő megnyerésükre konkrét stratégiájuk is. A legutóbbi, Sólyommal és Ángyánnal közösen tartott konferencia persze üzenet lehet a választópolgárok felé; csak hát a helyzet az, hogy az LMP közjogilag eddig is Sólyoméhoz hasonló nézeteket vallott, míg a földpolitika kapcsán korábban is valamiféle nagytőke ellen volt, és akként beszélt a kérdésről, mint a volt vidékfejlesztési államtitkár (vagy mint a Jobbik). De emberi jogok tekintetében sem vett fordulatot az LMP: a párt politikája ugyanazt az „innen is, onnan is egy kicsit” jelleget mutatja, ami évekkel ezelőtt is jellemző volt rá. Kérdés, kell-e, lehet-e bármilyen téren másként beszélniük, gondolkodniuk, ha szélesebb tömegeket akarnak megszólítani – esetleg elégedjenek meg azzal, hogy bebetonozzák magukat a Parlamentbe, és lassan építkezve bár, de hosszabb távon is részét képezzék a közéletnek. 

Orbán Viktor ötvenéves lett, a honi média pedig ismét elővette a legrosszabb arcát – ezúttal is a baloldali-liberális fele, mely diktátoroknak kijáró ünnepséget csapott a jelenlegi miniszterelnöknek, megspékelve a jót Orbán-kvízzel, naptárral, mókával, „eltemetted a jövőnket”-féle megmondásokkal és zenés-táncos kacagással. Vadai Ágnes és Szanyi Tibor diktátorozott egy jót, Balczó Zoltán pedig bölcselkedett Orbán államférfiúi kvalitásain („a magyar társadalom legnehezebb problémáit meg tudta oldani”) – a jobbikos politikust azóta is igyekszenek kiműteni a Fidesz elnökének hátsó feléből.

„Az antiorbánizmus vallás” – jelentettre ki Tamás Gáspár Miklós a Heti Válasz-ban, és kétségtelen: az antiorbánizmus, hasonlóképp az orbánizmushoz, a gyurcsányizmushoz és a Kádár-kultuszhoz, nem racionális elvek mentén igyekszik piedesztálra emelni egy olyan embert, aki erre a legkevésbé sem mondható méltónak. Az ironikusnak szánt ünneplés sem üdítőbb sajnos a szolgalelkű hajlongásnál: itt két évtizede ki lett kiáltva sajnos, hogy Orbán egy „tehetséges politikus”, a jelenlegi kormányfő pedig azóta is fürdik a tehetséges embereknek ezek szerint kijáró dicsfényben. Érdekes dolog ez: a barkácszakkörön a többieknél ügyesebben lombfűrészelő kissrácot szokták tehetségesnek nevezni, esetleg a tizenéves költőpalántát, aki már összehozott egy-két valóban élvezetes verset. Nálunk egy húsz éve a közéletben jelen lévő, második miniszterelnöki ciklusát töltő politikus a tehetséges: úgy látszik, nem a megkerülhetetlen életmű járul hozzá egyesek szerint a tekintély megjelenéséhez, hanem az ahhoz szükséges tehetség érzékelhetősége.

Persze, a tehetségkutatók világában nincs mit csodálkozni – de már korábban is inkább arra volt szüksége a népeknek, hogy valami magukhoz hasonló, egyszerű lelket dicsőíthessenek – hogy aztán így magukat, saját kisszerűségüket is magasztosabbnak láthassák. A valódi tekintély a többségben kényelmetlen érzéseket teremt: az ember nem tudja magával egyenrangúnak érezni a valódi autoritást, így hát igyekszik magának egyszerűbb példaképeket keresni. Ilyen személy a magyar politikai életben a középszerű politikus, Orbán Viktor: jóban-rosszban velünk van két évtizede, olykor bölcselkedik egyet a jövőn, máskor hatalomra jut – különleges napokon pedig még a fehérvári huszárokról is dalol egy jót a csárdában. A lényeg: Orbán minden nap csinál valamit, ami alkalmas arra, hogy leássunk a lelkei mélyéig, igyekezzük megfejteni szándékait, motivációit, gondolatait. A miniszterelnök a teljes magyar média számára egy megkérdőjelezhetetlen istenség: vannak, akik úgy vélik, áhítatosan csodálni kell, milyen magasan is van ez az emberarcú vezető; mások pedig jobbnak látják, ha kövekkel igyekeznek addig dobálni, amíg csak le nem zuhan végre helyéről ez a megátalkodott jótevő.

A születésnap pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy megmutassuk, kik is vagyunk valójában: az Együtt 2014-et megalapító, aztán a választási szövetségből kiszálló, mégis benne maradó millások például végre egyértelművé tették, hogy tizenéves hülyegyerekként szeretnének bevonulni a történelemkönyvekbe: a jeles alkalomra gyártott dalocskájuk legalábbis egy általános iskolás ötödikes gyerkőc szellemi színvonalán helyezkedik el, olyan elképesztő igazságokra rámutatva, minthogy Orbán akkor lenne jó kormányfő, ha mindenkivel haverkodna és emellett egy hajléktalan meleg cigány lenne (a szolidaritásról bizonyos körök fejében mindig is elképesztő hamis kép élt).

A tehetséges miniszterelnök pedig fölénk magasodik és lesújt – hogy éppen tönkreteszi vagy megmenti-e az életünket, jelen esetben teljesen lényegtelen. A valódi tekintélyekhez viszont semmi köze annak az Orbán Viktornak, akit a Magyar Nemzet hasábjain is olyanokért szokás magasztalni, minthogy jegyzetel, miközben ellenfele szólal fel, vagy hogy kocsival ruccan le vidékre megnézni, hogyan is él az ő népe. Az autoritás egyébként egyáltalán nem egy negatív dolog: csakhogy akiket itt bálványozni szokás, azoknak éppen egy fia valódi tekintélyük nincsen. A patkányként hatalomra jutó és otthon krumplilevest eszegető Kádár János éppúgy nem rendelkezik ilyesmivel (szemben a történelmi pillanatban nem meghátráló Nagy Imrével), mint a középszerű kormányosként az országot egyre nagyobb tragédiákba belevezető Horthy Miklósnak. Szoborba önteni utóbbi két alakot körülbelül azon a színvonalon mozog, mint a Blikket áruló rikkancsot mementóul állítani: nem lepődöm meg egyébként, hogy az igyekvő nímandokat egytől egyig körbeugráló Jobbik Horthyról épp úgy közteret akar, mint Tormay Cécile-ről avagy Nyirő Józsefről. Esetleg a baloldal is példaként akarja mindannyiunk állítani az évszázados szerencsétlent, Károlyi Mihályt. Csoda-e, hogy e tájon Orbán Viktor az egyik politikai oldal megváltója, a másiké pedig a dolgok mostani állását látva Bajnai Gordon, az egyetlen önálló gondolattal nem rendelkező szürke jófiú? (Az egykor jó szándékúnak tűnő ex-LMP-sek még az országot is kitapétázták a nép körében pajkosan mosolygó Bajnaival, te jó ég!)

Akkor szögezzük le: nem attól lesz valakinek tekintélye, hogy egyik nap focistát játszik, másikon kultúrembert, egyszer maffiavezért, máskor Gérard Depardieu, TGM és Roger Scruton jó barátját – ahogy a „remény” és a „korszakváltás” szavak egyre intenzívebb ismételgetése sem tett még senkit igazi autoritássá. Orbán nem diktátor, nem is hadvezér – de Bajnai sem a messiás, még ha ez egyesek számára szokatlanul is hangozhat. Ahogy a színészek legnagyobb hányada is csak sztár, de nem autoritás. Tekintély ugyanakkor Sólyom László, John Lukacs, Göncz Árpád, Esterházy Péter és Tandori Dezső (a jelenlegi politikai vezetők meg talán Schiffer András) – olyan emberek, akik valóban elképesztő életművet tudhatnak magukénak és akiket úgy lehet jobbára kritika nélkül tisztelni, hogy az embernek nem kell közben zavarban lennie, miért is próbál emelvényt ácsolni a tehetségnek és a középszernek.

"A baloldal hagyja abba a gyűlöletkampányt!", "Mesterházy ne folytasson gyűlöletkampányt Veszprémben!", "Magyarország nem kér a gyűlöletkampányból". Néhány cím a Fidesz legutóbbi sajtóközleményeiből, melyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a jelenlegi kormánypárt embereiben Ron Werber visszatérésével valami végleg eltörött. Nem véletlenül: az MSZP kampányfelelőse 2002-ben győzelemhez segítette a baloldali pártot, és sejthető módon jövőre is azon fog dolgozni, hogy tizenegy évvel ezelőtti teljesítményét megismételje. Ezért hát a Fidesz-KDNP, karöltve néhány jobboldali napilappal, bőszen werberezik már jó pár hete: az MSZP minden egyes megnyilvánulása werberi mocskoskodássá nyilváníttatik, míg Mesterházy napi szokásos kutyasétáltatása is gyűlöletmenetté avanzsálódik. Ez pedig nem másnak a következménye, mint a Fidesz "jóval nyitottabb és konszolidáltabb kommunikációjának": Kocsis Máté szerint ugyanis ennek megvalósítása jelenleg az ő feladata – és hát, lássuk be, az "MSZP a gyilkosok pártjára állt”-féle közleménnyel ezt a fajta politizálást kitűnően meg is alapozta.

És már meg is érkezett az MSZP gyűlöletkampányának legújabb gyöngyszeme, a Matolcsy György és Hoffmann Rózsa teljesítményét firtató plakátrengeteg, aminek az előállításához ugyanakkor elképesztő mértékű pénzkidobás volt Izraelből szakembert rendelni: azt a legutolsó szerencsétlen gyűlölethajléktalan is tudja ugyanis, hogy kik a Fidesz leggázabb arcai; a kísérő szövegeket pedig akármelyik kommunikáció szakos gyűlöletegyetemista ki tudta volna ötölni két piacképtelen előadása között.

Azért nem érdemes viszont azt sem elfelejteni, hogy a gyűlöletpárt kampányával közel azonos színvonalon folyt nem is olyan régen a gyűlöletmenet propagandistáinak politológusainak werber-i sugallatú hadjárata, melynek keretében az égből potyogó cigánygyerekeknek is igyekeztek jól a fejébe vésni, hogy Bajnai Gordon korábban Gyurcsány Ferenccel pajtáskodott; márpedig az őszödi politikus mellett még a saját macskája is hiteltelenné válik, nemhogy a fejlesztési minisztere, aki aztán válságmenedzserként is próbált baloldalinak feltüntetett konzervatív gazdaságpolitikát művelni.

És akkor említtessék már meg a Jobbik nevű harmadik erő halovány gyűlöletpróbálkozása is: mentségükre legyen mondva, nincs még nagy gyakorlatuk negatív kampányolásban, de arra azért már szerencsére ők is rájöttek, hogy nem érdemes önmagukat helyezni hirdetésük középpontjába. Nehogy még a végén számon lehessen kérni bármit is rajtuk. A megszorítást mindenki utálja, ennyi elég is, és a másik két oldal ilyetén összekapcsolásával a pólusképzés megideologizálása is le van tudva rögvest.

Ennyit tudnak, ennyire képesek ma a politikai élet főszereplői, avagy: így kommunikáltok ti. Ron Werber, gyűlölet, hazugság, ország tönkretevői, megszorítás; legyen csak minél egyszerűbb, értse meg az utolsó idióta is: ilyenekre van ugyanis szüksége a kétosztatúságba belemerevedett nevetséges figuráknak és az állítólag új lendületet képviselő fiatal fazonoknak egyaránt.

Ebből nemhogy egyszer, de már untig elég volt.

Ron Werber "két dolgot honosított meg 2002-ben, a negatív kampányt és a fanatizálást. [...] Lélegzetnyi időt sem hagyva, folyamatos pergőtüzet zúdított a kormányzati szervekre, magához ragadva a médiakezdeményezést. Elviselhetetlen feszültségben tartotta a közéletet, közvetve az egész társadalmat, még mélyebbre ásva az árkokat, teret engedve a színtiszta gyűlölködésnek" – írja Seszták Ágnes a hétfői Magyar Nemzetben, a lap pedig másutt is fokozott figyelmet mutat a történések iránt: a belföldi hírekre szánt két oldal közül az egyik teljes egészében Werbernek és az MSZP elmúlt tíz éves tevékenységének van szentelve, mintegy bemutatva, mi mindent követtek el a társadalom ellen a huszonhárom millió románozástól kezdve a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson át egészen a 2002-es választások megnyeréséig.

És valószínűleg a Nemzet vezércikkírójának igaza is van. Könnyen lehet, hogy Werber ismertette meg mindannyiunkkal a negatív kampány szépségeit (emlékezzünk csak a dicső köteles beszédre!), illetve ő bizonyította be, hogy egy mindenre és mindenkire kiterjedő adatbázissal akár a választás napján is meg lehet fordítani a nem éppen felénk lejtő eredményt.

Csakhogy 2012-t írunk, autónkkal két percenként egy "Együtt tették tönkre az országot" feliratú tábla mellett húzunk el, miközben a netes világot épp a Gery Greyhound által nyilvánosságra hozott "Kubatov-lista a gyakorlatban"-féle videó tartja lázban. Egymást érik a Bajnai-Gyurcsány tandem országrontó tevékenységéről beszámoló plakátok, LMP-s képviselők pedig Facebook-on borzonganak a 2009-es pécsi választás fideszes győzelmét elősegítő módszeren. Miközben például Eörsi Mátyás ennyit fűz hozzá a látottakhoz: "A Fidesz ellenfelei jobban tennék, ha a fintorgás helyett ugyanezt megcsinálnák, ha lehet, még jobban, még professzionálisabban, és persze törvényesen!"

És mit ad Isten, az MSZP arculat(vissza)váltó rendezvényén megtörténik Ron Werber csatasorba állítása, aki emígy nyilatkozik: "ha a fele igaz annak, amit mondunk, akkor meg fogjuk nyeri a választásokat, méghozzá simán". A Fidesz mellett elkötelezettek joggal aggódnak: tudják, a kampányszakember nem beszél mellé. Látták, mihez segítette hozzá a szocialistákat egy viszonylag nyugodt fideszes időszak után, és érzik, hogy a mostani botrányos kormányzás csak megkönnyíti az MSZP dolgát.

Nem is csoda, hogy időközi választások folyamatosan szocialista győzelmek hírét hozzák – legutóbb épp Szolnokról. Láthatóan az emberek bennük látják ismét a váltópárti szereplőt, ami ugyan országos szinten még nincs meg így, de a vidéki történések már jeleznek valamit. Így ír erről a Magyar Narancs Erősödő jelek című vezércikkében: "Aki a kizárólag a moralizáló politikai publicisztikákban és politikusi nyilatkozatokban létező virtuális valóságot nem téveszti össze a valósággal, az láthatja, hogy az MSZP-vel újra megtörténik az, ami megesett vele 1992-1994, 2000 és 2002 között, és ami megesett a Fidesszel és Orbán Viktorral is 2007 és 2010 között. Számított valamit is 1994-ben Horn Gyula múltja? Érdekelte a jobboldali közönséget 1998-ban Orbán múltja? Hát a baloldaliakat 2002-ben a Tocsik-ügy? És a hárommillió Fidesz-szavazót 2010-ben az Országimázs Központ, az Orbán-bányák, a Simicska-birodalom vagy Tokaj szőlővesszeje?"

A legutóbb nyilvánosságra került MSZP-kampánystratégia pedig ekként üdvözölte a választók feledékenységre való hajlandóságát: "az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy "mesterségesen" teremtjük meg ezt a helyzetet számukra".

Nem csoda hát, hogy legutóbb már a Heti Válaszban is azt olvashattuk: az ernyőszervezet gründolásának becsődölése után az Együtt 2014 egy liberális párttá szándékozik alakulni – betöltendő mintegy az SZDSZ után maradt űrt. Mint írják, a korábbi MSZP-SZDSZ koalíció mintájára épülő választási szövetség van kialakulóban, melybe a Mesterházy Attila által összefogásra meghívott egyéb szereplőket "anonim módon integrálnák". Ez utóbbi szerep várna tehát a 4K!-ra, a Schmuck-vezette szocdemekre, és természetesen az LMP-re is.

Az ökopárt etikai bizottsága által platformja vesztett Jávorék pedig állítólag készen is állnak erre a szerepkörre. Valószínűleg sokan közülük még mindig hisznek abban, hogy itt valami újfajta összefogás körvonalazódik, nem pedig a 2010 előtti állapotok rekonstruálása. Hallgassuk is meg hát gyorsan, mit mond minderről az imént igazodási pontként szolgáló Eörsi, az LMP lelkes híve: a platform felfüggesztését például "más lett a politika" kommentárral látta el, Schiffer azon nyilatkozatát pedig, hogy "senkinek nem lehet célja a platformok ellehetetlenítése", ezzel az ironikus szösszenettel: "Senkinek nem lehet célja! Áh! Dehogy!" Miközben Dorosz Dávid Népszabadság-béli interjúját lelkesen osztotta, kiemelve belőle alábbi sorokat: "Azoknak a házaspároknak, ahol az anya és az apa azért válnak el, mert csak így mehetnek mindketten közmunkára, nem mondhatjuk: tessék még várni ránk négy évet. Azoknak a fiataloknak, akik az orra előtt most vágják be az egyetemek és így a felemelkedés lehetőségének az ajtaját, nem lehet azt mondani: tessék még várni négy évet. De azoknak a szülőknek sem mondhatjuk ezt, akiknek a gyereke inkább elmegy Dublinba mosogatni, mert itthon semmi esélye egy tisztes megélhetésre."

Mielőtt azt hinnék, megőrültem, gyorsan leszögezném: nem a magam szórakoztatására mentem át Eörsi-szemlébe, egyáltalán nem. A liberális politikus viszont egy igen hangos réteget képvisel: az LMP szövetségi betagozódását pártolókét, akik szerint az lenne a legjobb, ha a következő választásokon a Fidesszel szemben lévő (Jobbikon kívüli) ellenzék egységesen indulna el. Vagy bárki is komolyan azt gondolja, hogy a Demokratikus Koalícióba idén belépett Eörsinek ennyire fontos lenne az LMP? Hogy a legutóbbi LMP-s kongresszusi döntést kárhoztatók azért lennének ilyen dühösek, mert elkötelezett LMP-sek lettek volna bármikor is, és aggódnának a párt jövőjéért?

Ha az LMP csatlakozik Bajnaiékhoz, Ron Werber most akkor is visszatért volna az MSZP-hez. A szolnoki időközit akkor is megnyerték volna a szocialisták. A közmunka miatt elváló házaspár akkor is az MSZP-re voksolna, ha Dorosz Dávid a lehetséges LMP-s szavazóbázisba belevenné mellettük a teljes gyöngyöspatai cigánysort és a mánfai kisnyugdíjast is. Ám felmerül a kérdés, már csak az Alternatíva bejegyzésének olvasása közben is: nem lehetséges, hogy egy új pártnak, amely a létező struktúrák megváltoztatása végett jött létre, nem egyből a politika iránt abszolút közönyös, a jövő havi fizetésnek élő tömegeket kellene integrálnia? Nem lehet, hogy mégis inkább az Alternatíva bloggerének kéne megfelelni, aki talán majd az LMP-re szavaz, nem pedig Eörsi Mátyásnak, akinek amúgy van egy saját pártja?

De ha már a belpesti liberálisok mellett a falusi fodrászlányok kellenek, nem lenne etikusabb, ha helyi szinten hallgatná meg őket a politikus, nem pedig nagypolitikai manőverekkel próbálná meg a képükbe tolni magamagát?

A Kubatov-lista után tehát ismét jöhet a Werber-lista. A Civil Összefogás Fórum után talán a Demokratikus Charta is újjáéled végre, hogy lelkesen nyithasson ernyőt a barna eső ellen egy-egy CÖF-óriásplakát árnyékában. Az MSZP-s aktivisták és a fideszes legények pedig párhuzamos utcákat keresztülszelve csöngethetnek majd be minden egyes házba, nyomatékosan feltéve a legfontosabb kérdést.
Talán éppen azt: "Ugye, tetszett már regisztrálni? Már csak két hónapja van rá, hölgyem!"

Egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyi tűnik biztosnak: a Lehet Más a Politika nem lép be az Együtt 2014-be, legalábbis a kongresszus döntésének értelmében - Jávor Benedek pedig lemondott a párt frakcióvezetői posztjáról. Schiffer András a HVG-nek cáfolta, hogy ő szeretné magának ezt a pozíciót megszerezni.  

Gyorsan leszögezném: az LMP szerintem a lehető legjobb döntést hozta meg ezzel. Ám Schiffernek most kell résen lennie, és az eddigi lendületet megduplázva nekikeserednie a párt felfuttatásának: meg kell értetnie a magyar szavazókkal, hogy amikor 2014-ben a szavazófülkékben esetleg megint négy névvel találkoznak, akkor ők lesznek azok, akikre való voksolással az emberek az eddigi kétosztatúság ellen, egy másfajta politizálás mellett tehetik majd le a garast (és nem mondjuk a jelenlegi tendenciákat fenntartó Bajnaiékkal, de nem is a radikalizmusával konszolidációt és nyugalmat biztosan nem hozó Jobbikkal).

Ehhez pedig szükséges, hogy az a Schiffer András legyen ismét az LMP frakcióvezetője, aki már a 2010-es befutásnál is ott állt az elsők között, és aki ma is magasan a legelfogadottabb LMP-s politikus az alapvetően jobboldali, illetve az egykori MSZP-kormányok iránt nagyfokú ellenszenvvel viseltető emberek számára.

Most a legjobb az lenne, ha a teljes frakció felsorakozna a különutasság mellett (még ha elvi esetben támogatásukat is fejezik ki az E14-gyel szemben), és szívükkel-lelkükkel tudná támogatni a meghozott döntést: abban ugyanis korábban a legtöbben konszenzusra tudtak jutni, hogy a legnagyobb probléma a bizonytalansággal van, és a zöldpárt a kongresszus után már tényleg jól tenné, ha egységet mutatna - mármint a tagok között, nem pedig a Bajnai- és E14-hívekkel szemben.
A létező legrosszabb opció pedig tényleg a szakadás, illetve a felmorzsolódás lehet - szükséges hát, hogy a párt tagjai erősek tudjanak maradni a nehezebb pillanatokban is, és belássák: úgy nem lehet politikát csinálni, hogy az ember a saját árnyékától is megijed, és közvélemény-kutatások eredményeinek láttán már rohanna is bele egy olyan szövetségbe, amely a lehető legkárosabb lenne a számára.

Nem kétséges, hogy az utóbbi hetek-hónapok legnagyobb lózungja az volt, hogy az LMP mostani döntésével az ország sorsáról dönt, és ha nem adják fel korábbi eszmeiségüket, akkor ők fognak hozzájárulni az Orbán-kormány újabb választási győzelméhez.
Az LMP-nek semmiféle morális kötelessége nincs arra nézvést, hogy akár a legrosszabb döntést is meghozza csak azért, hogy megakadályozzon valami későbbi, nem általa okozott, és ráadásul nem is mindenki által rossznak ítélt történést, a Fidesz újbóli hatalomra kerülését.

Az LMP-nek viszont kötelessége, hogy alternatívát képezzen, hogy elinduljon a választásokon, hogy megmutassa: létezik más út is a berögzült kétosztatúsággal szemben. Észre kell venni, hogy az nem mehet megint, hogy hatalmukat átmentő, leszereplő káderekkel "váltsunk rendszert", horváthcsabákkal alapítsunk mindenféle negyedik köztársaságokat, korrupt és cinikus hatalomtechnikusokkal játsszunk itt ismét műforradalmat, világmagyarság konszenzusát, anyámkínját. 

A felelősség egy demokráciában a választókat terheli aziránt, hogy leváltsák a nekik nem tetsző kormányzatot. Erre ne mondjuk már mi, választók, hogy "de együttműködés nélkül nincs változás" - mert ezzel csak azt ismerjük el, hogy valójában nem is akar a többség semmiféle váltást, tehát főként nincs jogunk bármiféle választási szövetség barkácsolását követelnünk saját hóbortunk (ti. hogy ha lesz a választáson alternatíva, az a demokrácia halálát jelenti) megerősítésének érdekében. 
Persze, nagyon nagy lendülettel tudja Szilágyi Ákos "politikaelemző" (nem vicc: ezt a titulust írták a neve mellé a 168 órában) magyarázni, hogy "most helyzet van", és nem paprikajancsinak kell lenni, hanem biodíszletnek Bajnai és Gyurcsány mellett, na de azért hadd ne ossza már mindenki azt a véleményt, hogy ha a berögzült struktúrák ellen fellépő, ámde nem radikális párt neve önállóan szerepelni fog a szavazócédulákon, azzal a szükségállapot továbbra is fennmarad, és talán 2018-ra már Magyarország sem fog létezni.

A legnagyobb tévedés ugyanis az, hogy a jelenlegi kormánypárttal szemben a hatalomban való léte a probléma: jóval inkább az a kétharmados, minden kompromisszumot és érdemi egyetértést az asztalról lesöprő működési mechanizmus, mely megannyi elfogadhatatlan lépés keresztülvitelére sarkallja a Fideszt - ugyanúgy, ahogy a jelek szerint Bajnai "kétharmadot szeretnék" Gordon leendő döntéseit is jellemezné valószínűleg. 
Vagy nekünk tényleg egy újabb gyűjtőpárt kell, fideszes úthenger után balliberális úthenger, újabb és újabb jellegtelen, populista, semmiféle elvi alapállást figyelembe nem vevő tömegpártok egymást váltó hadakozása?

Nem kell alábecsülni a szavazókat - ahogy a jövőt sem illik lefutott meccsként kezelni. Ha az LMP egy kicsit odateszi magát, ha még több, a Közgép-láncolásra és a parlamenti cédulaszórásra jellemző látványos performansszal hívja fel magára a figyelmet, és tényleg hiteles tud maradni minden szemszögből, akkor simán megszerezheti két év múlva a bejutáshoz szükséges öt százalékot, illetve adott esetben a tíz képviselői helyet.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy lesz azért kellő számú szavazópolgár 2014-ben, aki sem a jelenlegi irány folytatására, sem a levitézlett baloldali káderek rehabilitálására nem fog szavazni - a radikáljobb viszont nem lesz továbbra sem megnyerő számukra. És ha ők felsorakoznak az LMP mellett, karöltve a pártot alapvetően is támogatni tudókkal, akkor a bejutás nem kérdéses. 
A választók döntenek majd - az LMP-nek most kell majd igazán bizonyítania. 

"Na, legalább ezen is túl vagyunk" - sóhajtott fel hangosan Bajnai Gordon és a Haza és Haladás stábja, majd kitették az utolsó pontot a 2006 ősze és a politikai felelősség című cikk végére, és elégedetten hátradőltek, mint kik jól végezték dolgukat. Hiszen megírták végre a hetek óta várt publicisztikát, melyben 2006 őszének történéseit tárgyilagosan elemzik, a lehető legnagyobb hatékonyságra törekedve - hogy meg is szólítsanak néhány ún. kiábrándult jobboldali szavazót, de azért az ősgyurcsányistákat se veszítsék el; hogy Balavány Györgynek is vessenek valamit, de azért Dési Jánosnak se kelljen úgy éreznie: végleg elárulta őt az összefogás szíve és lelke.

A mindenkori jó kormányzást segítő szakpolitikai blog hat évvel a történések után merészen kijelentette: mindenki hibázott. Politika is, rendőrség is, tüntetők is. Bal- és jobboldal, Gyurcsány és Orbán, szélsőjobb és Fidesz, kicsi és nagy, komcsi és fasiszta - egyszóval, mi mindannyian. Ide is egy kicsi, oda is egy kicsi - ahogy az egy objektív elemzőtől, egy politológustól elvárható például. Aztán rágja meg mindenki jól a nagy semmit, vitatkozzunk róla, dicsérjük a merészséget, szidjuk az elégtelenséget, akármit - tematizálódjon a közélet, szépen szólva.

Persze, a legnagyobb félreértése a dolgoknak, hogy Bajnainak magára kellene vennie bármiféle felelősséget - ez épp akkora aránytévesztés, mint őt és Gyurcsányt a negyvenéves szocialista diktatúra üzemeltetésével megvádolni.
Mert tény, ott voltak ők is - ahogy mi ugyanúgy, hogy ilyen stílusosan, Bajnai-módra fejezzem ki magamat.

Az Együtt 2014 fő arcának épp csak annyira szükséges magyarázkodnia 2006 őszéért, mint mondjuk Szócska Miklósnak Ramil Safarov kiadatásáért, vagy Németh Lászlónénak a Médiatanács döntéseiért. Felesleges. Értelmetlen. Ha még egy kicsi kis realitás is szorult a magyar közéletbe, remélem, soha nem is fogják úgy érezni, hogy a szavazók ezt várják tőlük.

Abban nyilván megegyezhetünk, hogy ha Bajnai Gordon ezt valóban, őszintén így gondolná, akkor legkésőbb 2009-ben, miniszterelnöki kinevezésekor tett is volna valamit a jogsértettek megsegítéséért és kárpótlásáért - és nem akkor írt volna tanulmányt, amikor már semmi nem múlik rajta - cselekedett volna a maga idejében, nem megkésve igyekszik szép beszéddel mindkét oldalnak dobni valamilyen gumicsontot.

De főleg nem kezdett volna el külső szemlélőt, tárgyilagos tudósítót játszani, és kijelenteni, hogy a szélsőjobb garázdálkodását az akkori ellenzék tette lehetővé, "kiengedve őket a politikai karanténból". Mert ha így, akkor aztán tényleg vitatkozhatunk rajta, ki járult hozzá jobban mondjuk a Jobbik 2010-es, földcsuszamlásszerű befutásához: az MSZP vagy a Fidesz, a Balatonőszödön súlyos igazságokat bevalló Gyurcsány Ferenc, vagy éppen a vereséget feldolgozni nehezen képes Orbán Viktor.
Mert lehet, hogy az akkori jobboldali ellenzék sem viselkedett a legfelelősségteljesebben, de a morális válság kirobbantásának oroszlánrészét akkor is Gyurcsány Ferenc és pártja kénytelen elvinni: kezdve a tavaszi választásokig való gátlástalan hazudozással és annak a párt belső körei előtti pökhendi odavetésével; folytatva a rendőrség garázdálkodásának jóváhagyásával és vezetőjének későbbi kitüntetésével; befejezvén a szétvert békés tüntetők csőcselékszámba vevésével és a szintén elpáholt ellenzéki képviselő lemártíriuszozásával: az MSZP-SZDSZ koalíció garantálta, hogy a politikai felelősséget egykönnyen senki ne kenhesse el, ha a történések józan bemutatására vállalkozik. Bajnai mégis képes volt rá. Talán mégsem fog így annyira haragudni az a Vadai Ágnes sem, aki pár héttel ezelőtt még azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, 2006 őszének Vadai-féle interpretációja szerint "a csőcselék nekitámadt a rendőröknek".

De mondom, tulajdonképpen most teljesen lényegtelen, mit mond 2006 kapcsán Bajnai - semmiféle hatáskörrel nem rendelkezik az áldozatok kárpótlására, meg amúgy sem következik ilyesmi abból a szövegből, ami annyit állít: "hibás mindenki - ismerjük be, gyerekek, aztán éljünk tovább boldogan-bűnösen, lesz, ami lesz".
És persze, mint mondtam, neki azért mégsem kell vezekelnie egykori fejlesztéspolitikai kormánybiztosként a fősodor eseményeiért.

Az írásnak jóval inkább célja a jobbos szavazók becsatornázása - de talán ennél is inkább az LMP politikusainak megnyerése az ellenzéki együttműködésben való részvételre.
A kongresszus előtt álló kis párt képviselőinek ugyanis már megalakulásuk óta fontos volt az egykori tüntetőverések demokráciaellenességének beismerése és az azért való valódi felelősségvállalás: többek között ezért is ódzkodnak annyira az MSZP-től és a Demokratikus Koalíciótól, és ez jelentette számukra az egyik fő akadályt a Bajnai-tengely felé fordulás meglépésére.

A szombati LMP-s döntéshozatal előtt tehát véletlenül a legjobbkor lett közzétéve az írás: a legutolsó pillanatban, mintegy fő impulzusként hatva a baloldali egybeborulást támogató és az inkább afelé hajló zöldpolitikusok vélekedésére: "látjátok, már a Bajnai is elismerte, amit mi mindig is mondtunk, adjunk hát neki egy esélyt".

Hogy lássuk, ebben valóban ügyesen sakkoztak a progresszívak, érdemes csak megnéznünk Scheiring Gábor és az egykori képviselőnő, Kaufer Virág Facebook-oldalát: "példaértékű bátorság" és "értékelendő önkritika", lenyőgöző!

Tehát, bár még nem tudni a hétvégén esedékes kongresszus kimenetelét, azért annyit elöljáróban leszögeznék: a taktikus megfontolásokra állítólag abszolút nem hajló Bajnai Gordon véletlenül ismét ügyesen keverte a lapokat. Csak győzzük kapkodni a fejünket!

"Az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga"
/Madách Imre - Az ember tragédiája/

Kezdjük rögtön az untig ismert frázissal, melynek ismételgetése olyan nagyívű lépéseknek is magyarázatául próbál szolgálni, mint amilyen a teljesen különböző ellenzéki pártok egy akolba terelése: "a kormány a maga képére szabta az új választójogi törvényt". Ami egyrészt nem teljesen igaz, hiszen maximum is csak megpróbálja a maga szempontjai alapján kialakítani; másrészt abban sincs semmi, ha így tesznek: kétharmadjuk van, hatalmat akarnak, hiábavaló lenne hát tőlük elvárni, hogy az ellenzéknek próbáljanak kedvezni, vagy akár csak lépéseket tegyenek az egyenlő, nemes küzdelem feltételeinek megteremtésének irányába.

Tehát nem lenne min csodálkozni a szavazókörzetek új határainak kialakításakor, a jobb felé lejtő kerületek megszervezésekor, a nagyobb és becsatornázottabb pártok pozitív kiinduló helyzetbe hozásakor: ugyan a tisztességhez és a nagyvonalúsághoz ezeknek sincs semmi köze, na de mégis csak érthető: vesztettek ők már választást Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc ellen is, jogos hát, hogy alapvetően nem bíznak a sors és a jó kormányzás erejében, főként, ha ez utóbbinak is eléggé híján vannak a mostani, második ciklusuk során.

Na de itt még csak nem is erről van szó: a Fidesz ugyanis láthatóan semmi jelét nem adja annak, hogy tudná, mi válna a következő választások során az ő előnyére. Így marad a blöffszerű döntések meghozatala, a hetente változó szabályok Alaptörvénybe rögzítése, valamint az éppen tetszhalott állapotban fetrengő ellenzék lépéseihez való igazodás, a látványos próbálkozás azok éppen aktuális következő lépésének meghiúsítására.

Így lehetséges az, hogy a jelenlegi kormánypárt és szövetségese egy gyakorlatilag indokolhatatlan, minden egyes elemére szebbnél szebben, demokratikusabbnál demokratikusabbnak hangzó magyarázatokkal szolgáló, ám valójában a kilógó lóláb sártól csöpögő valós mozgatórugói szerint megalapozott választójogi törvényt tett le az asztalra, melynek jövő heti, zárószavazáson való sikeressége már most borítékolható, illetve az ellenzék akkortól datálható, megerősödő, és, tegyük hozzá, indokolt lármázása szintúgy.

Arról már mindannyian megbizonyosodhattunk, hogy az új törvény szellemiségét meghatározó előzetes regisztráció ötletét sajnos nem fogják elvetni - sőt, amikor már azt láthattuk, hogy ennek érdekében Lázár Jánosék akár a lakossági nyilvántartást is készek lennének megsemmisíteni, inkább úgy döntöttünk, hogy nem hozzuk fel többet az Egyesült Államokkal kapcsolatban ellenvetésként, hogy hát ott még sincs ilyen nyilvántartás, nálunk meg van, akkor meg mégis mire fel ez a fene nagy párhuzam, kérem.

Viszont az alaphelyzet maradt: az előzetes feliratkozás gyakorlatilag tényleg csak arra jó, hogy a demokratikus alapelveket, a minden nagykorú állampolgár egyenlő szavazati jogának kritériumát sértse, valamint hogy egy gyenge kísérletet tegyen arra, hogy a korábban bizonytalan szavazókat kizárja a versenyből - még ha tizenöt nappal a választások előttig lehet regisztrálni, akkor is.
Mégis különösen undorító volt a tudatos választás fontosságának hangoztatása mellett az a fajta gyanúsítgatás, mely abból indult ki, hogy mindazok, akiknek fáj a jogállamiság ilyen durva lebontása, azok valójában csak a megvásárolható szavazatokat féltik - de most eljött a vigadalom vége, többé nincs babgulyásért a fülkébe csábított vidéki paraszt, a jó világnak egyszer és mindenkorra bealkonyult. Mert hát valóban, így, hogy a korábbi kétfordulós rendszert leváltja egy 1+1 fordulós, már tényleg nem lehet majd lefizetni senkit ugyanúgy két alkalommal; és igen, egyáltalán nem feltételezzük, hogy a populista módszerekkel folyamatosan élő másik nagy párt, a Fidesz ne hagyatkozott volna korábban szintén ilyen alantas módszerekre.

Jött aztán, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a regisztrációs időszakban ellátogatni a polgármesteri hivatalba, ők képesek lesznek-e otthonról, esetleg levélben feliratkozni, ahogy utóbbi például a külföldön élő állampolgárok számára lehetővé válik; de nem, ebben is csak annyi módosulás történt, hogy a hazulról kimozdulni képtelenekhez házhoz mehet a jegyző, illetve interneten is lehet talán majd regisztrálni - ám ez még mindig nem változtat azok helyzetén, akiknek a lakásukban nincs netes kapcsolat, és ahhoz, hogy regisztráljanak, mondjuk a szomszéd faluba kell majd átruccanniuk, ráadásul munkaidő alatt. Az ő számukra talán segítség lehet a kormányablakok, és így a kiterjesztett nyitva tartás bevetése; ám még erre is azt mondhatjuk, hogy sok hűhó semmiért, felesleges hajcihő generálása egy senkinek az érdekében nem álló eljárás lebonyolításának kedvéért.

Az alapvetően érdektelenek leszorítására szolgál továbbá az az új szabályozás is, hogy kereskedelmi tévékben és internetes hírportálokon nem lehet majd politikai hirdetéseket elhelyezni: így a néző az RTL Klubon nem, az MTV-n viszont ugyanúgy találkozhat majd pártreklámokkal; valamint, ahogy Balogh Ákos Gergely rámutat a Mandineren, a Facebook és a Google szolgálhat egyeseknek reklámfelületül, ám az Index és az Origo megint csak nem.
Ennek így szintén semmi értelme, a kormánypártiaknak nyilván az lehetett a fejében, hogy ha ezzel akár csak néhány ezer-tízezer bizonytalan szavazót vonhatnak ki a Bajnaiék kampányának való bedőlés alól, azzal már jól jártak - viszont itt is olyan egyértelmű, hogy a változások semmiféle praktikus célt nem szolgálnak, hogy az az összes fideszes - kádéenpés politikusnak csak szégyenére válhat.

Szintén az Együtt 2014 megalakulására kívánnak reagálni azzal, hogy egyesületek választáson való indulását mégsem teszik lehetővé; továbbá nyilván az utóbbi hetekben bizakodni kezdő kisebb tényezők ellehetetlenítésének kedvéért döntöttek úgy, hogy a kétszáz ajánlás helyett szerezzen a jövőben mindenki inkább ötszázat, és csak utána indulhasson a választásokon - ha egyáltalán sikerül ennyit összegyűjtenie.

Változás még, hogy a kampányidőszak lerövidült ötven napra, illetve megmaradt az utolsó két napban a teljesen felesleges kampánycsend intézménye - valamint az utolsó héten közvélemény-kutatások eredményeit sem lehet majd nyilvánosságra hozni, nehogy így is befolyásolva lehessen a regisztrációs próbán túlesett, ám a legutolsó pillanatig hezitáló választópolgár döntését.

A Fidesz-KDNP által jelenleg elfogadásra kínált választójogi törvény nem mutat mást, csak bizonytalanságot, spontaneitást és az egyes érdekeket szolgáló, ám a fő eszményt nem kiiktató lépések terén mutatott teljes tudatlanságot - a kormánypárt nem volt képes létrehozni egy bizakodásra okot adó, a XXI. század megváltozott szabályaihoz és a digitális valósághoz illeszkedő választójogi törvényt, így összeeszkábált a saját képzelt előnyszerzéséül alapként szolgáló, ám valójában semmiféle hosszútávú célt önmaga előtt nem látó szabályrendszert. Így csak maguk alatt vágják a fát.

Nem tudom, a Magyar Vizsla 2005 novemberi, illetve 2006 januári száma mennyiben járulhatott hozzá az MSZP hat évvel ezelőtti választási győzelméhez - az viszont biztos, hogy csak javukra válhatott a bulvárjellegű kampánykiadvány két, széles körben terjesztett száma, melyben aztán tényleg csúcsra volt járatva a szociális demagógia, a túlzásba vitt populizmus és a "Gyurcsány milliós karórája" jellegű színes-szagos bulváráradat.

Aki ezt a két kiadványt a kezébe vette, bizony könnyedén arra az elhatározásra juthatott, hogy ha addig bizonytalankodott is szavazatát illetően, a buta propaganda láttán mégis inkább a támadott oldalra fogja leadni a voksát - nehogy már meg próbálják neki mondani, kire kell szavazni, főleg ne ilyen gyermeteg és olcsó trükkökkel, legyen a feladó akár Horváth Éva, akár Orbán Viktor.

Nos, a Fidesz nem tanult a múltból, és 2010-es kormányra kerülése után neki is látott a mindenki számára kipostázandó kampányanyagok összeállításának, a politikai programok plakátokon keresztül való kommunikálásának, megszerettetésének. Az eredmény a szociális konzultációk terén hatalmas bukta lett (a második kérdőívre már a lakosság egytizede sem válaszolt), míg az embereket teljesen hülyének néző IMF-ellenes hirdetésekkel csak saját megtépázott renoméjukat rombolták tovább. Azok ugyanis, akik vannak annyira érdeklődőek, hogy tisztában voltak az IMF-fel való tárgyalások menetével, bizony arra is rájöttek mostanra, hogy a kormány csak az időhúzásra és Simor András jegybankelnök lemondásának kivárására játszik rá, és egyáltalán nem szándékozik bármiféle egyezségre jutni a Valutaalappal, sem mire a levelek lehullanak, sem jövő év elejére.

A demagóg néphülyítés nemes hagyományának folytatására most bejelentkezett a Civil Összefogás Fórum is: a Békemenetet is életre hívó szervezet közölte, "megdöbbenéssel értesült arról", hogy Bajnai Gordon, aki "a múlt embere", vissza szándékozik térni a nagypolitikába - miközben "nemrég még az ország gazdasági tönkretételében" is szerepet vállalt. Ezért hát kiküldenek minden egyes (!!!) háztartásba egy ismeretterjesztő kiadványt, melyben pontról pontra leírják, mit is követett el a társadalom ellen 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai tandem.

Adódik a kérdés, milyen célcsoportnak szánja Csizmadia László és Fricz Tamás összeállítását: a Békemenet közönségének, annak elvi támogatóinak? Nyilván ők eleve így gondolkodnak Bajnai kormányzásáról, szóval velük felesleges még postai úton is tudatni az igazságot. Az Együtt 2014 híveivel? Nekik aztán mondhatják, csak még inkább meg lesznek győződve arról, hogy a nemtelen támadásnak kitett egykori kormányfő és egyesülete jelentheti a reményt Magyarország számára.
Akkor a bizonytalanoknak? Talán ez lehet a CÖF célja: minél több kétségek közt őrlődő állampolgár meggyőzése, "jó útra terelése". Csakhogy rossz fegyvert választottak: az embereket a nagypolitika ismételt zaklatásának kitevő propagandaanyagokkal csak Bajnaiék felé fogják sodorni, mind a (ki)oktató kiadványok jellegéből fakadóan ellenszenves hangvétellel, mind az összeállítás nyilvánvaló céljával: azzal, hogy látványosan elmagyarázzák a "tudatlanoknak", hogy miért volt rossz számukra Bajnai kormányzása.

Mindezt ráadásul az a Fricz Tamás vezényli le, aki a választási regisztrációt magyarázandó még azt írta, "nem vagyunk gőgicsélő kisbabák, akikről gondoskodni kell", "felnőtt állampolgárok vagyunk", akiktől elvárható a tudatos döntés, a megfontolt cselekvés. Akkor viszont minek a negatív kampány? Most hirtelen mégis fontossá váltak a "kevéssé öntudatos" polgárok? Mert nyilván a történéseket figyelemmel kísérők már képesek voltak véleményt alkotni a Bajnai-kormány milyenségéről, Bajnai korábbi szerepvállalásairól - a többiek szavazata meg úgysem fontos, minek hát nekik kampányolni?

Míg a Békemenetre azt mondom, hogy rendkívül ciki megnevezése ellenére is akkor szükség, igény volt rá, és amúgy is, miért ne mutassa meg a kormányt támogató tömeg, hogy még mindig nagy számban áll ki Orbán Viktor mögött - addig a vonulást brandesítő plakátrengeteg és a mostani lépés csak ismét azt mutatja, hogy a társadalmat, ha kell, a legszánalmasabb propagandával akarja meggyőzni az úgynevezett jobboldal ugyanúgy, és hogy itt is csak addig lesz fontos a választó, amíg a szavazatáért meg kell küzdeni, ha lejárató kampányokkal, hát azokkal.

A kormányoldal utóbb azzal is próbálta magyarázni az előzetes feliratkozás intézményét, hogy így majd legalább nem árasztják el pártanyagok választás előtt azokat, akik ilyenekre amúgy sem kíváncsiak - ők mégis napi levelezésbe kezdtek a lakossággal, most pedig még Bajnai-ellenes színes magazinokkal is tovább fárasztják az ilyesmire soha nem vevő jó népet.

Talán ideje lenne végre tényleg felnőtt állampolgárokként tekintenünk egymásra.

Van egy helyzet. Az a helyzet, hogy a jelenlegi kormányzat a jobboldali szavazókat már elég régóta nem tudja képviselni. A Fidesz-KDNP koalíció állítása szerint válságban próbálja a kikötő felé kormányozni az országot - és ehhez képest, mint mondják, gazdaságilag jól is teljesítünk -, és ezért nem lehet rajtuk számon kérni az olyan megszorító intézkedéseket, melyeket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csomagjai fémjeleznek. A pedagógusok ne rendeljenek bruttó százötvenezrük mellé konyakot, a közmunkát vállalók örüljenek, hogy egyáltalán kapnak valamicske pénzt.
Rendben van, ez a fajta külső, gazdasági lejtmenet, melyből mi egyszer kimaradunk ("Magyarország szerencsére nem elszenvedője az EU válságának"), máskor ugyanúgy részét képezzük, ez legitim magyarázata lehet az újabb és újabb adóknak, fizetéscsökkenésnek és a többinek. Az is egyértelmű persze, hogy 2014-es megválasztása esetén a jelenlegi hatalom folytatná a válságos idők hullámainak meglovaglását, a nehéz idők rettenthetetlen harcosának szerepében tetszelegve: ez a fajta kormányzásmagyarázat mindig is kedvence volt az éppen regnáló hatalomnak.

Na de itt már sajnos rég nem csak ennyiről van szó: a 2012 második felére konszolidációt ígért kormánypárt ugyanis immár hétről hétre, napról napra hoz magyarázhatatlan döntéseket, kelt felesleges feszültséget és fogad el értelmetlen törvényeket. A legtűrhetetlenebb mégis az: a Fidesz-KDNP feláldozta a moráletikai megfontolásokat úgy a hatalomban maradás, mint a gazdasági előnyszerzés kétes oltárán és elképesztőbbnél elképesztőbb húzásokkal bizonyította: van az a pénz, amiért bármeddig képesek elmenni, akármilyen ordító erkölcstelenséghez képesek felszegett fejjel asszisztálni.

Az idei nyár kijózanító lehetett mindazok számára, akik még bármilyen változásban reménykedtek, illetve akik a Fidesz-KDNP becsületesebb tagjaiban bíztak: az igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor feje felett átnyúlva átadtak Azerbajdzsánnak egy börtönbéli gyilkost, mindezt csupán azért, hogy a keleti ország Magyarországon fektessen be, idehozza tőkéjét. Abban reménykedtek, hogy nem fog túl nagy port felkavarni döntésük, de az újdonsült ázsiai partner mégis hozzásegítette őket a nyilvánosság erejéhez: rögvest államfői amnesztiában részesítették Ramil Szafarovot, akit aztán hazájában hősként is ünnepeltek, visszamenőlegesen megkapta apanázsát, királyi jutalom lett osztályrésze. Az örménygyilkos azerivel való ilyetén bánásmód mégsem okozott túl nagy feszültséget a kormány számára: rövid látszatfelháborodás után bejelentették, hogy sokat ígérő üzletet kötnek Azerbajdzsánnal; miként most kínai üzletembereket is hozzá kívánják segíteni a letelepedési engedély és az állampolgárság megszerzéséhez, mindezért hetvenmillió forintot kérve államkötvény-vásárlás formájában.
A botrány után senki nem mondott le, Navracsics Tibor ugyanúgy a helyén maradt, mint a külügyminiszter Martonyi János. A megszerzett pozíciók itt már mindenkinek fontosabbak, mint a becsület visszaszerzése. Változást már felesleges tőlük várnunk.

A teljesen indokolatlan választási regisztráció bevezetésének híre újabb kedélyeket korbácsolt fel: a kormány itt is igyekezett a vízbe veszést elkerülve kormányozni a már rég léket kapott hajót, hiába: nem sikerült egy épkézláb magyarázatot sem találniuk, mi szükség van a választói jog ilyen durva korlátozására. A nemzeti konzultációkkal az állampolgárokat félévente zaklató kormányzat még azt is indokként találta hozni, hogy így az emberek megóvhatóak a pártok kínos zaklatásától választás idején, de odáig sem voltak restek elmenni, hogy egyenesen a lakcímnyilvántartás megsemmisítését vizionálják, csak hogy végre valahogyan kikecmeregjenek az általuk megásott méteres szakadékból. A nyilvántartás eltörlése és az ország kaotikus állapotba sodrása sem lett volna nagy ár azért, hogy a döntő pillanatban némi előnyhöz juttassák magukat a korábban bizonytalan szavazók választásból való kizárásával.

A játékgépeket gyakorlatilag egyik napról a másikra betiltották, mindenféle hamis humánetikai indokokra és semmitmondó nemzetbiztonsági szükségszerűségre hivatkozva: közben szinte egy perc alatt tettek munkanélkülivé minden addig ebből élő magyar állampolgárt. Akik két hónappal ezelőttig biztos munkahellyel rendelkeztek egy-egy játékteremben, mára új állás után kellett nézzenek.
A trafiktörvény elfogadásával a Fidesz-KDNP ismét bizonyította, hogy a gazdasági élet átrendezésének során a társadalom gyermekként való kezelése sem olyan elfogadhatatlan: lehetővé teszik hát jövő júliustól a dohányosok számára, hogy ha cigarettához akarnak jutni, adott esetben fél-egy órát kelljen gyalogolniuk, és oda ráadásul be se vihessék az éppen velük lévő, kiskorú, mondjuk kétéves gyermeküket.

A Fidesz-KDNP napról napra bizonyítja, hogy pillanatnyi érdekeiktől vezérelten már nem tartanak fontosnak semmiféle elvi-eszmei alapot, és hogy semmi sem túl drága számukra, ha egy számukra kedvező lépést igyekszenek keresztülverni a társadalmon. A Fidesz-KDNP már rég nem képviseli a jobboldali szavazókat - jóval inkább azt a nyugdíjas réteget, melynek kék plakátkampányban is üzenget, és akinek ugyanúgy igyekszik a kegyeibe férkőzni, miként egykor azt az MSZP-SZDSZ is tette kormányzása során.

De nem képviseli a "kiábrándult jobboldali szavazókat" Bajnai Gordon sem. Nem vevő a valóban konzervatív(-liberális) réteg az álcivil, egykori MSZP-s vezérkart, volt munkásőröket és leszerepelt szocialista politikusokat átmentő "elitváltásra"; ahogy a millás bohóckodással sem fognak megnyerni maguknak egyetlen valódi jobbos szavazót sem.
Bajnai valójában nem képvisel semmit és senkit, csak mindig jókor van jó helyen: az ország felvirágoztatása viszont eddig sem szerepelt elsődleges céljai között, miként a magyar valóság is csak akkor kezdi el érdekelni, amikor a legnagyobb az esélye a hatalomba való bekerülésre. Valóban nem politikus, hiszen a legkisebb látszatát sem igyekszik kelteni annak, hogy fogékony lenne a köz alakulására, annak formálására: amint bizonyossá válik, hogy ellenzékben lehet csak, visszavonul a pénzvilágba, és csak akkor tér vissza, mikor az ellenzék legnagyobb reménységeként tekint már rá Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc és Kónya Péter egyaránt.

A jobboldali szavazóknak nagyon régóta nincs pártja Magyarországon. Mire várunk még?! Tényleg azt gondoljuk, hogy bennünket Bajnai Gordonnak, Juhász Péternek vagy bármilyen baloldali szereplőnek kellene megszólítania? Komolyan hagyjuk őket abban a hitben élni, hogy ha lenne pártunk, az szerepet vállalna az ő nevetséges játszmáikban? És tényleg asszisztálunk ahhoz, hogy a rég leszerepelt MSZP-SZDSZ kör térjen vissza, és vegyen rá bizonytalan embereket a melléjük való felsorakozásra: olyanokat, akik igazából egy jobboldali alternatívához vonzódnának?

Elmondhatjuk még százszor, ezerszer kissé cinikus felhanggal, hogy "igen, kell egy jobboldali párt", aztán várhatjuk a csodát, hiába. Jobboldali pártot ugyanis nekünk kellene elsősorban szerveznünk, nem pedig valami jótevő idegennek, sem a baloldali megmondóembereknek.
Vajon csak pillanatnyi érdekeink, biztos megélhetésünk fog minket vezetni a következő hónapokban, években? Hagyjuk elszállni a történelmi pillanatot, hagyjuk, hogy Bajnai és csapata biztonságban kezdjen bele a bizonytalan szavazók és a csalódottak felszipkázásába, vagy élünk a lehetőséggel, és bizonyítjuk, hogy a jobboldali választóknak is lesz hova szavazniuk 2014-ben?

Mi lesz már?!

N. Kósa Judit szerint Bajnai Gordon "ki merte mondani, hogy a taktikázás ideje lejárt", az Együtt 2014 mozgalom meghirdetésével végre eljött az összefogás ideje, aminek közvetlen következménye lehet az Orbán-kormány 2014-es leváltása. Mint írja, "a hideg számítgatás ideje lejárt, ez nem matekpélda, és nem pszichológiai feladvány, miszerint a szavazófülke magányában az elkóborolt bárány is majd ránk szavaz" - mindezzel pedig az új közép kikiáltásának szükségességét próbálta magyarázni a Népszabadság publicistája.

Ahogy október 23-án, az 1956-os forradalom ünnepén aktuálpolitizáló beszédet tartó Bajnai mondta, ők nem csak a liberálisokat és a baloldaliakat akarják megszakadni, hanem a Fidesz-KDNP kormányzásában csalódott jobboldali szavazókat is, illetve mindenkit, aki nem a szélsőségek mentén képzeli el Magyarország vezetésének jó útra terelését.
Világos beszéd. Bajnai Gordon gyűjtőpártot kíván létrehozni, abba minden létező eszmét bepasszírozni, a szavazatmaximalizálás jegyében mindenkinek a csatlakozását szükségesnek tartva ennek eléréséért.

Ám a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Az a Bajnai Gordon ugyanis, akiről szokás úton-útfélen elmondani, hogy nem ragaszkodik mániákusan a hatalomhoz - nos, ez a Bajnai Gordon csak akkor volt hajlandó visszatérni a közéletbe, amikor a legnagyobb esélyét látta a kormányba való bekerülésnek, a miniszterelnöki poszt megszerzésének.
Hogy a 2010-es kiszállása azt jelezte volna, hogy ez a szerény ember hajlandó lemondani az irányításról, csendben meghúzódva a pénzemberek szürke világában? Könyörgöm, hiszen a Fidesz-KDNP győzelmét még gondterheltebb pislogással sem tudta volna megakadályozni - háttérbe vonulása éppen azt jelezte, hogy nem kíván ellenzékbe kerülni, nem akarja idejét felesleges közéleti pepecselésre pazarolni - ha egyszer tovább építgetheti vagyonát az Egyesült Államokban, még gazdagabban visszatérve a majdani megváltó egyesület vezéreként.

Akik ma úgy érzik, Bajnai, karöltve néhány demagóg szervezettel majd megszólíthatják a pártnélküliek tömegeit, azok még mindig az elmúlt húsz év csapdájában vergődnek: azt képzelik, az állampolgároknak valamiféle tömegpárt kell, ami magába foglal minden irányzatot, így semmiféle identitást nem mutat: mindenki találhat benne egy kicsi kis részt, ami tetszik neki, de összességében senki nem vallhatja magáénak azt, amit az új egyesület/párt képvisel. Akik ezt támogatják, azok valóban egy anti-Orbán felemelkedéséhez kívánnak asszisztálni, egy a Fideszhez hasonló felépítésű, de liberális kiindulópontú pártszövetség létrejöttét szeretnék elősegíteni. Egy olyan szervezetét, melynek megalkotása során maga a jelenlegi miniszterelnök is elvesztett mindent, ami korábban az övé volt: a hitelességét, az egyenességét, a személyiségét: azt a tudatot, hogy képvisel valami meghatározott eszmét, melynek kormányzása iránt a végsőkig eltökéltséget hajlandó mutatni. Összehozott hát egy olyan néppártot, melyet máig mérgez a se ilyen - se olyan mentalitás, az elvtelen politikai méricskélés, az a fajta machiavellista érdekelvűség, melyet mostanság Lánczi András és G. Fodor Gábor nyíltan a felocsúdni képtelen tömeg arcába köpköd.

A megoldás nem itt van. A kilábalást nem egy olyan üzletember fogja elindítani, aki teljesen üresnek mondható -  aki nem csak visszatérésével taktikázik, de minden egyes korábbi lépésével szintúgy: azt is mondhatnánk, hogy az oligarchisztikus vonásokat mutató ex-kormányfő képviseli mindazt, amit Machiavelli hirdetett, és amit Láncziék szerint Orbán is olyan jól elsajátított az évek során.
Bajnai Gordon teljesen üres: mindenki azt lát bele, amit akar. Ki az européer diplomatát, ki a szenvedélyes hazafit, megint más pedig a megfontolt kapitalista gazdaságpolitikust - Bajnai pedig nem kertel, fel is szólít mindenkit, hogy nyugodtan gondoljanak róla, ami csak jól esik.
Bizony, mint Orbán Viktor: egyik nap feltölt Facebook-ra egy vidám, legényes danolászást Nemcsák Károllyal, másnap meg már Kertész Imrével készült közös képeit osztja meg a rajongóival. Egyszer turul-szobrot avat, máskor Cézanne-kiállítás előtt mond ünnepélyes beszédet. Itthon kuruckodik, Angela Merkel előtt elismeri az uniós föderáció szükségességét. 
Orbán Viktor személyisége mára teljesen feloldódott a hatalomért való harc során - ennek felismerése pedig korábbi híveinek legkeservesebb csalódását jelentené. Orbán Viktor ugyanis korábban képviselt valamit. Hitt valamiben. Volt koncepciója, volt identitása, elkötelezett volt valami mellett. Ma már nem az. A korábbi Orbán Viktort elveszítettük. Ennek belátása pedig alapjaiban rengetné meg ma azt a jobboldalt, amely egy évtized leforgásával végérvényesen elkötelezte magát a jelenlegi miniszterelnök mellett - és amely oldal számára a riasztó eszmélés ideje egyre közeleg. Akinél ez az azeri botránynál és a keleti nyitás meghirdetésénél nem jött el, annak holnap annál fájóbban fog bekövetkezni - hogy minek a hatására, abba talán jobb bele sem gondolni.

Bajnai Gordonnal ebből a szempontból nincs probléma: ő sosem képviselt semmit, eddig is magán viselte a szürke nemhogy ötven, de ötszázötven árnyalatát - ő abszolút képes egységet hirdetni, közepet képviselni, gyűjtőpártot gründolni.

Csakhogy talán ideje lenne legalább a tudatosabb választópolgároknak elgondolkodniuk azon, hogy ez az út meddig bizonyul még járhatónak. Be kellene látni, hogy vannak a választási győzelemnél sokkal fontosabb ideák is: a hitelesség fenntartása, a valami mellett való elköteleződés, a célok büszkén való vállalása és hirdetése. Ha ez meglenne, a választók előbb-utóbb úgy is jönnének - már ha a valóban tudatos választást lehetővé tennék számukra: ha megadnák számukra a választás lehetőségét.

Ma nemcsak a magyar Parlamentben, de az országban magában sem létezik hiteles baloldali, liberális, konzervatív-liberális és konzervatív párt. A cél ezek megalapítása és az ügyük mellett való elköteleződés lenne. 
Ökopolitikai párt, ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de egyelőre létezik - ahogy nemzeti radikális oldal is. 2010 ünnep lehetett azok számára, akik a tudatosságot mindennél előrébb tartják: bekerült az országgyűlésbe két olyan párt, melyek elkötelezték magukat valami mellett, és a saját hitük mentén kívánták elérni az embereket, meggyőzni őket igazukról. 
Sajnos az ezzel járó végtelen lehetőségeket az LMP nem tudta kihasználni - a Jobbik pedig hiába maradt hiteles, ha egyúttal be is zárták magukat saját ideológiájuk fogságába: a társadalom egyelőre nem radikalizálható tovább, hála a körülmények szerencsés együttállásának. Ez nem túl szerencsés helyzet annak a Jobbiknak, melynek csak egy a 2006-osra jellemző, nem túl vidám eseménysor hozhatná meg a győzelmet - ami viszont az országnak egyáltalán nem érdeke.

A fenntartható fejlődés mellett való elköteleződés, az ökoszociális gondolatok felemelése, a környezet megóvásának fontos feladata annál inkább. Csak hogy az LMP ezt mintha elfelejtette volna: egyre inkább hagyja magát a Bajnai-Gyurcsány-Kuncze tandem halálos ölelésébe sodródni, végleg felőrölve ezáltal is az egyetlen, még valamennyire hiteles, nem radikális pártot. Létrejönne ezáltal vagy egy liberális alaphangú gyűjtőpárt - erre törekszik Bajnai, maga mellett tudva Oszkó Pétert, Szigetvári Viktort, Balázs Pétert és a többieket -, vagy ha 2014-ig nem nő nagyobbra az Együtt 2014 az MSZP-nél, akkor bizony egy szocialista jellegű tömörülés. 
Az MSZP így is, úgy is benn lesz az egységfrontban - jelenleg azért megy a küzdelem, hogy ki határozza meg a gyűjtőpárt jellegét, ki diktálhasson a választások idején, ki dönthessen az irány milyenségéről.

Ez mindazonáltal ugyanaz a pólus lesz majd, ami 2010 előtt is volt: baloldali-liberális, annak legrosszabb paneleit magán hordozva: a kérdés jelenleg az, melyek legyenek a fő törekvések, a fő sajátosságok, az irányadó hangsúlyok és a legjellegzetesebb elfogultságok. Ha az MSZP-é lesz a vezetés, akkor a nyugdíjak, a szociális demagógia és a szakszervezetek körül fog forogni minden; ha a liberálisoké, akkor a fő súlypontokat az antifasizmus, a globalizáció és a modernizáció fogja jelenteni. Jobbnál jobb lehetőségek, teszem hozzá.

Az LMP-hez egyik eshetőség sem áll igazán közel - de náluk is vannak egypáran sajnos, akiknél nem ez a legfontosabb, hanem a mindenáron való pánikolás, a kormányváltást üvöltve hirdető Radnóti Sándornak és a 168 Órának való megfelelés: az önfeladás és az Orbán-ellenes hisztéria betetőzése.

A kétosztatúság újbóli megteremtése zajlik most, azaz a háromosztatúságé: hiszen mára a Jobbik valóban harmadik erőként funkcionál, és egyre közelebb kerül annak eléréséhez, hogy a másik kettő pólus lejáratódásával ő vehesse át egymaga a hatalmat. 
Aki tehát a baloldal egységbe terelését szorgalmazza, megspékelve ráadásul a csalódott jobboldaliakkal, az ahhoz járul hozzá, hogy a bennük való csalatkozás esete után a Jobbik kerülhessen hatalomra. Hiába nem gondolja ezt így Lakner Zoltán, Babarczy Eszter, Radnóti Sándor, Ungváry Rudolf és akárki más - ezt készítik elő, vezesse őket bármilyen jó szándék is.

Ahhoz, hogy a rendkívül elfajzott politikai közbeszéd megváltozzon, először is valódi identitással rendelkező pártoknak kellene létrejönniük: olyanoknak, melyeket nem a frusztráltság, hanem a tiszta elköteleződés vezérel, és melyek nem szégyellenek majd bárkivel is megegyező ügyet képviselni, ha úgy adódik. Az ügyek, és nem a szekértáborok mentén való politizálás kora jöhetne végre el. Ehhez szükség lenne egy valóban liberális pártra, mondjuk Fodor Gábor vezetésével; egy ténylegesen szocialista oldalra, Szanyi Tibor irányításával; a Schiffer András (és nem Jávor Benedek) mögött felsorakozó zöldekre; Vona Gáborra és a Jobbikra; konzervatív-liberálisokra, élükön egy Sólyom Lászlóhoz hasonló kaliberrel és egy igazi jobboldali-konzervatív pártra (mondanám, hogy Orbán Viktorral, de félek, ő ennyivel már nem tudna megelégedni). 

Arra van szükség, hogy minden ember megtalálhassa végre számítását. Hogy ne megremegő kézzel kelljen behúzni azt a nyomorult ikszet, hanem büszkén, szabadon és felvállalva identitásunk minden egyes szegmensét. Ezt nem fogja elősegíteni egy baloldali tömegpárt - jóval inkább további huszonöt évre jegeli a megvalósulásának lehetőségét. A jobboldaliaknak meg eszük ágában sem lesz sem liberális, sem szocialista felütésű néppártra szavazni - akkor már inkább a saját eszmei kereteiket mutató, de azt a maga teljességében nem képviselő Fidesz-KDNP-t választják.

Ebben a két és fél évtizedben tehát igaza volt Bajnainak. Minden másban téved.

"Én egyébként azt gondolom, hogy az LMP-nek egy olyan politikai stratégiát kell követnie, ami világossá teszi, hogy a kormányt le kell váltani. Tehát ez a nulladik pont. Ebben mindenki egyetért. A következő dolog az, hogy egy olyan kormányváltásban vagyunk érdekeltek, egyszerűen csak azért, mert matematikailag máshogy nem jön ki, amiben meg tudjuk nyerni a jobbközépről leszakadó szavazók szimpátiáját is."
/Karácsony Gergely az ATV Start-ban, okt. 16./

Két lehetősége van a fent vázolt stratégia követése során Karácsonyéknak: 1) egyedül indulnak el a választásokon, és nem vesznek részt semmiféle szövetségben sem az MSZP-vel, sem a többi esélyes jelölttel, vagy pedig 2) egy addig létrejövő új, jobbközép párttal lépnek szövetségre, és így közösen megnyerik a választásokat.

Ez utóbbi valószínűleg nem lehet a Jesz-MDF tengely, tekintve annak évek óta tartó politikai impotenciáját: hiába alakult újjá az egykori Antall-párt Jesz néven, még mindig nem hajlandó több témát érinteni megnyilatkozásai során, mint Bokros Lajos visszahívását az Európa Parlamentből, illetve a rezsistop bevezetésének delíriumos vágyálmát. 

Többet e posztban nem is foglalkoznék a második eshetőséggel, tekintve, hogy egyelőre semmilyen információ nincs egy ilyen párt megalakításáról. Marad tehát több nekifutási lehetőség is talonban, de legtöbbjük életveszélyesnek bizonyulna mind az LMP, mind a társadalom számára: a mostanában mindenki által hangoztatott baloldali összefogás (ők a "demokratikus ellenzék összefogásaként" emlegetik, rendkívül irritatív módon), esetleg az önállóan indulás, vagy a tényleges nekifutás kizárólag a 4K! - Milla - Szolidaritás triumvirátussal kiegészülve.

Ha valóban összeáll akár Bajnai Gordon, akár más politikus vezetése alatt egy egységfront, abból nyilvánvaló módon nem lehet kihagyni az MSZP-t, a jelenleg legerősebb baloldali pártot. Egy efféle tömörülés létrehozása, bár ezt sokan nem mondják ki, egyértelműen az MSZP uralmát jelentené, kiegészülve néhány jó szándékú, naiv, hamar elbuktatható társutassal. Az LMP 2009-ben éppen a fennálló politikai rendszer ellen jött létre, egy ökopolitikai alternatívát kínálva a kétosztatú kormányzási struktúrával szemben. 2009-ben: a Bajnai-kormány felállása előtt két hónappal. 2010-ben azzal szemben meghatározva önmagukat. Nem hagyhatják figyelmen kívül az egykori miniszterelnök oligarchikus életútját, részvételét gazdasági miniszterként a Gyurcsány-kormányban, rendkívül irányítható személyiségét, mely nem biztos, hogy sok jót ígérne jövőbeli miniszterelnöki regnálásának idejére.

Ám ennél is fontosabb, hogy az LMP, de senki más "demokratikus" jelölt sem legitimálhatja, nem támogathatja az MSZP visszakerülését a hatalomba. Azon pártét, amelynek csak 2006 őszi tevékenysége (és a tüntetők megveretése) elég ahhoz, hogy örök időkre kiszoruljon végre a hatalomból - hogy erkölcstelen uralkodásuk soha többé ne ismétlődjön meg. De ráadásul korántsem "csak" ennyi van a számlájukon: az utódpárti felelősségviselés a negyven évig tartó szocializmus történelmi bűneiért (hiszen az egykori cenzor, Lendvai Ildikó még mindig ott ül a frakciójukban!), az ország totális eladósítása, a társadalom cinikus lezüllesztése, a szélsőjobb megerősödésének elősegítése, ezek mind-mind abszolút lehetetlenné teszik, hogy hazája sorsa iránt jottányi morális felelősséggel viseltető szavazó bármikor is újra a visszatérésüket válassza, hozzájáruljon győzelmükhöz. Ha az LMP ezt mégis elősegíti, rövid pályafutásának legnagyobb, végzetes baklövését követi el, egyúttal kijelöli maga előtt az SZDSZ-i, feneketlen mélységbe vezető utat. Hiába lesz ott Bajnai Gordon (az MSZP egykori miniszterelnöke, ÉBRESZTŐ!), esetleg Fodor Gábor vagy a mindig gondterhelt Juhász Péter, Vona Gábor néhány évvel ezelőtti szavaival szólva: "majd megjelenik néhány torzonborz figura, egynéhány lelkes fiatal, a háttérben meg ott lesz az egész nyomorult MSZP-vezérkar, Lendvai Ildikóstól - Gyurcsány Ferencestől". 

Nos, igen - a DK kirángatása abból a karanténból, amiben az MSZP is volt a '90-es évek elején: ez szintén óriási baklövés lenne. Megőrült itt mindenki, Gyurcsány Ferenc és elvbarátainak visszasegítése a hatalomba?! Hogy aztán néhány évig csendben fúrjon a háttérben, majd egyszer csak újra felbukkanjon a miniszterelnöki bársonyszékben, beláthatatlan pusztulásba vezetve az országot?

Gyurcsány Ferenc és az MSZP már egyszer hozzájárult a Kuruc.info, illetve a Jobbik megszületéséhez. Ha újra felbukkannak, talán már polgárháború nélkül sem fogjuk megúszni.

De az LMP kis pártokkal való szövetkezése is veszett fejsze nyele: egyrészt, nem képviselnek másik szavazói bázist (sőt, nagyon semmilyet nem képviselnek), másrészt, mert az ő eszmeiségük is vállalhatatlannak mondható.
Azzal a Millával brahizni, akik az egykori Demokratikus Charta nyomvonalán járulnak hozzá a szellemi sivárság további terjedéséhez? Azzal, amelyiknek Egymillióan a magyar sajtószabadságért a neve, és a legdemokratikusabb csoportosulásnak vallják magukat, de eddigi két fő dobásuk az volt, hogy csalással választottak maguknak "alternatív köztársasági elnököt", illetve kilobbizták Pesty László cigányokról szóló dokumentumfilmjének letiltását? Tulajdonképpen a fenti két tulajdonságon kívül mást nem is nagyon állítottak magukról eddig, és ezeket is sikeresen cáfolták röpke egy év alatt.
Vagy esetleg azzal a 4K!-val, mely eddig csak belpesti párnacsatákat volt képes lebonyolítani, és amelyik programjában nevetséges, szélsőbalos pontokkal sokkolta a nagyérdeműt? Jó, persze, Scheiring Gábornak biztos tetszene, könyvet is írhatna Istvánffyval közösen a latin-amerikai szélsőbal diadalmenetéről, de azért ennél tűzzünk már ki nemesebb célt magunk elé.
És akkor ott van még a egykori taxisdemonstráció színvonalán mozgó Szolidaritás, szocialista demagógiával, agresszív performanszjellegű megnyilvánulásokkal, felheccelt közalkalmazottakkal. Tényleg ennyire futja csak?

De most komolyan? Ezekkel?

Akkor már inkább a Fidesz. Mert ki kell mondanunk, hogy egyetlen kormányképes alternatíva nem létezik jelenleg rajtuk kívül. Ebben megegyezhetünk, ez a nulladik pont.

Ha 2014-ben a baloldali egységfront nyer, elvesztünk. Ha a Jobbik fut be első helyen, szintén. A szélsőségességek előretörése csak rontana helyzetünkön, erősítené európai elszigeteltségünket, ráadásul a társadalmi feszültséget is végletekig felkorbácsolná. Ugyanez a helyzet áll egy Fidesz-Jobbik koalícióra: a Fidesznek nem szabad a mostaninál is radikálisabbnak lennie, márpedig ha a Vona-párttal kellene kormányoznia, kénytelen lenne még egy kicsit jobbra tolódni, hogy sikerüljön kiegyezésre jutni partnerével. 

A legpozitívabb mégis az lenne, ha a Fidesznek nem lenne meg a többsége a Parlamentben, koalíciókötésre kényszerülne, és ezt a választások után az LMP-vel hozná össze. Ebben az esetben ugyanis a Fidesz kénytelen lenne mérséklődni, folyamatosan a kompromisszumot keresni a centrumpárttal, és végre konszolidálni a magyar kormányzást. Ez csak egy identitásában biztos, a konstruktív ellenzékiséget a következő két évben folyamatosan gyakorló LMP-vel lenne lehetséges: egy olyannal, amelyből nem lépnek ki az első konfliktushelyzetben politikusai, amely tartja magát a harcok során, amely az első helyre a társadalmi békét és a jó kormányzást teszi. Ma még ennek a koalíciónak az esélye kicsi - de, ahogy Ceglédi Zoltán írja a legújabb 168 Órában (bár ő nem erre a kifutási pontra eljutva), a '94-es választások előtt két évvel sem látszott még sok minden az MSZP-SZDSZ paktumból, ahogy "96-ban Torgyán is még féregirtós beszédet mondott", a Fidesz-szel való összeállás lehetősége pedig még egyáltalán nem volt a felszínen.

Ha az LMP észhez tér, rájön, hogy ez neki is az érdeke - ahogy a Fidesznek is, hogy kissé le tudjon higgadni, ne  tehessen meg bármit - ami pedig a társadalom szempontjából is kiemelt fontosságú. A legszükségszerűbb változás 2014-ben nem a Fidesz leváltása - az a jelenlegi lehetőségekből válogatva csak rontana a helyzeten -, hanem a párt mérséklése, a kétharmad lebontása. Okos kompromisszumok kötése, különböző mentalitású, de nem szélsőséges felek közös kormányzása. Az egyetlen lehetséges, az asztalra eddig valamit is letett (elvégre 2010-ben rendkívül részletes, bizalomra okot adó programja volt az LMP-nek, és azóta is volt néhány jó kezdeményezése) partner egy koalícióban a Fidesz számára csak az LMP lehet (a KDNP helyére lépve - tenném hozzá vágyakozva, de ennek már tényleg nincs semmi esélye). Persze, még az is lehet, hogy  meglesz az abszolút többségük is - ez esetben viszont teljesen mindegy, az ellenoldalon ki kivel áll össze. Akkor viszont csak még hitelesebb lehet újabb négy év ellenzékiségben a döntő pillanatban a korábban lejáratódott szereplőkkel nem közösködő Lehet Más a Politika.

"Orbán Viktor rendszerét a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt nélkül nem lehet leváltani."
/Vadai Ágnes/

Egyre zseniálisabb fordulatokat vesz ez a demokratikus ellenzéki összefogásnak nevezett bohózat: kezdődött ezúttal azzal, hogy a múltra nemet mondó Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért mozgalom október 23-ai tüntetésére egy egykori országgyűlési, SZDSZ-es képviselőt (Tamás Gáspár Miklóst), illetve egy volt miniszterelnököt hívott meg; folytatódott azzal, hogy az LMP identitásvesztésben- és mindenáron való hatalomra kerülésben érintett része mozgolódni kezdett; majd betetőzött Gyurcsány Ferenc Milla elleni kirohanásaival és utóbbi szervezet weboldalának címlapján Bajnai Gordon leoligarcházásának kiemelt helyen közlésével. Nem érdemes azonban elmenni a Juhász Péter (Milla), Vadai Ágnes (DK) és Szanyi Tibor (MSZP) részvételével az ATV-ben leadott vita mellett sem, mely nem kevesebbre vállalkozott, minthogy az október 23-ával kapcsolatos "ki kinek a tüntetésére mehet el és milyen zászlókat vihet oda?"-féle sorskérdést végre a maga teljességében tárgyalja ki.

Ha már fenti három személy ott volt, nem maradhatott el az ellenzéki összefogás kérdése sem, mely jelenleg azt jelenti, hogy az MSZP összefog az MSZP-ből kivált DK-val és az MSZP egykori miniszterelnökével, Bajnai Gordonnal - ehhez pedig csatlakozna egy Facebook-csoport, egy mérhetetlen támogatottságú, programnélküli mozgalom (Szolidaritás), egy szintén egy százalék körül sem lévő, elképesztő programmal előálló párt, illetve talán egy parlamenti ellenzéki párt is, melynek ehhez azért annyira nem fűlne foga (nem is vettek részt az említett óriási jelentőségű vitában).

Az ATV-ben aztán már nem nagyon igyekeztek titkolni, miféle összefogásról is beszélünk itt: megjelent egy jelenlegi és egy egykori MSZP-s politikus (utóbbiak is csak azért váltak ki, hogy Gyurcsány Ferenc egy politikai csoport vezetője lehessen, illetve hogy újra tudják alkotni a két éve az országgyűlésből kiesett SZDSZ-t), valamint az említett Facebook-csoport vezér-adminja, akik aztán kétszázadszor is lefolytatták azt a vitát, hogy érdemes-e az MSZP-nek újra összeállnia, illetve lehetséges-e a jövőben, hogy pártnak nem minősülő szervezetek a szocialistákat támogassák majd választások során.

Várható módon persze röpködtek az erős állítások: Vadai Ágnes például kijelentette, hogy az MSZP mellett a DK nélkül sem képzelhető el baloldali győzelem - miközben mindenki tudja, hogy a Gyurcsány-pártot öt százalék alatt mérik, és ha mégsem sikerül másfél év alatt valami minimális összefogódzkodást kicsikarniuk, akkor úgy repülnek a Parlamentből, mint annak a rendje - éhségsztrájk ide, Avas-lakótelep oda.
Juhász Péter a szexepiljévé vált összeráncolt szemöldöke mellett mondandójával is igyekezett feldobni hallgatóságát: közölte Vadaival, hogy vele szemben ő demokrata, és azért hívták meg tüntetésükre Bajnait, hogy ott a tömeg őt demokratikus módon elfogadhassa miniszterelnök-jelöltjének, miként a csoport-egyesület-szövetkezet fél éve Dopeman-t is megválasztotta a saját alternatív köztársasági elnökének, a demokratikus választás minden egyes követelményét szem előtt tartva.
De a legmulatságosabb talán a nép egyszerű gyermeke, Szanyi Tibor volt, aki felháborodottan kérte ki magának az elmúlt tíz-mínuszkét év pocskondiázását, hiszen "az elmúlt ezer évben nem volt nyolc olyan egybefüggő év, amikor az ország ekkorát fejlődött volna". Igen, ezt így - persze, "biztos voltak hibái Mátyás királynak, Szent Istvánnak", illetve, teszi hozzá gondolatban, Gyurcsány Ferencnek is - de hát ami volt, elmúlt, nézzük a dolgok pozitív oldalát, elvégre "épültek hidak" is, vagy mifene.

Érdemes lenne mégis inkább 2014 tavaszáig minden egyes ébredés után elismételnünk magunkban a következő tényállást: három ellenzéki, számításba jövő párt van jelenleg - az MSZP, a Jobbik és az LMP. Persze, összefoghat a Jesz az MDF-fel, a Milla a 4K!-val és Fodor Gábor is Bajnai Gordonnal, de amíg nem hoznak létre egy legalább öt százalékon mért pártot, addig senkinek nem igazán érdemes az ország jövőjét építenie rájuk. Főleg, hogy ők is mind csak azért szorgalmazzák az egészet, hogy 2014-ben kormányra, vagy legalább a Parlamentbe kerülhessenek - mivel jelenleg erre semmiféle lehetőségük nem mutatkozik.

Kedves "Tóth Luca"!

Elég nagy tévedésben vagy. Felsorolsz egy jó csomó embert, az LMP szimpatikus képviselőit, majd nyilvánosan, névtelenül megvádolod őket azzal, hogy a párt "népies - MDF-utód szárnyának" képzelik magukat, és folyamatosan próbálják ellehetetleníteni a másik, "jóval szerethetőbb oldalt".

Nem, "Luca". Itt ti vagytok azok, akik folyamatosan fúrjátok a másik oldalt, akik folyamatosan szívjátok a fogatokat, hogy az értelmesebbje ellenzi a "demokratikus ellenzék" néven futó bohózatba való bekapcsolódást, akik szeretnétek végre lesüllyedni az SZDSZ szintjére, és bolsevik-náci kategóriákra osztani a magyar társadalmat, ahol ti lehettek a "folyton bántott, belvárosi libsinek csúfolt szegény belvárosi libsik".
Hogy mi van a veszprémi LMP-vel? Ők tartoznának inkább a Jobbikba, azért, mert amikor a Jobbik egy legitim felvonulást tartott Veszprémben, a veszprémi LMP-s képviselők kijelentették, hogy ez ellen felvonulni a feszültség tovább való szítását jelenti (és - ahogy írták - a jobbikos tüntetés is erre jó csak), értelme pedig annyi van, mint a Magyar Narancsnak kéthetente vezércikket írnia a "növekvő antiszemitizmusról"? 
Ki illene inkább a Jobbikba? Gerstmár Ferenc, Zelenák Adrián? Ismered egyáltalán őket, beszéltél valaha velük? Mert az úgy könnyű volt, megfogalmaztatni a szóvivőkkel egy elhatárolódást tőlük, Scheiring oldalán meg nácizni vadul, de azt azért bevallhatod, Veszprémben soha életedben nem jártál, nem hogy még szavaztál volna is ott, ahogy például én tettem. És akkor nem a te kis SZDSZ-es álmodra szavaztam, hanem a veszprémiek víziójára, mely akkor még úgy tűnt, az egész pártra jellemző.

Tényleg sokat lehetett remélni tőletek. Schiffer a következetességével, egyenességével és a szekértábor-logika folyamatos meghaladásával maga volt az LMP-ben rejlő lehetőségek megtestesítője; a többiek pedig igyekeztek elhitetni magukról, hogy valóban ügyek, és nem klikkek mentén igyekeznek majd politizálni. Ezért jutottatok be ti, nem pedig újra az SZDSZ nevű, évtizedekkel ezelőtt leszerepelt csoportosulás.

"Luca"! Nem lesz valaki attól még sem náci, sem jobbikos, hogy képes felnőttként gondolkodni, sőt, népi meg konzervatív sem csak azért, mert nem hajlandó besorolni Bajnai mögé, és a politizálást kizárólag önállóan tartja elképzelhetőnek.

Sajnos ti álltok nyerésre. Miféle "fúrásról" beszélsz itt, kérem tisztelettel? Schiffert már sikerült kiszorítani a frakcióvezetői posztról, láthatólag a szóvivők is a ti irányotokba mennének, most meg látványosan is nekimész ismét a választók előtt még némi reputációval rendelkező képviselőknek, olyan gyermeteg vádakkal ráadásul, hogy "fúrják a többieket a háttérben", mintha ehhez nekünk, választóknak bármi közünk lenne, mintha egy kicsit is érdekelne minket.

Megsúgom neked, hogy az sem izgatja túlzottan a felelősségteljes szavazót, hogy Rogán fúrja-e Lázárt, Lázár Navracsicsot, Szegedi a borsodi Jobbikot vagy Gyurcsány Ferenc az egész magyar társadalmat. 
Minket csak az érdekel, hogy egy párt konzekvens, érthető, elfogadható programmal álljon elő, és arra annak tudatában szavazhassunk, hogy nem kell már jó előre attól félnünk, miként is leszünk átverve, hogyan is vész el kézen-közön az ideál, és lesz belőletek is ugyanaz, mint annyi széplelkű fiatalból korábban.

Jelenleg pedig itt van előttünk Scheiring Gábor a latin-amerikai baloldallal és Hugo Chavezzel, valamint Schiffer András annak ígéretével, hogy valóban "lehet más". Akinek itt abba kéne végre hagynia az egészet, az az olykor-olykor már a szélsőbal felé tendáló Scheiring, a se hús se hal Jávor Benedek, illetve a II. kerületben leszerepelt és a trendi szövegeken túl nagyjából semmifél tartalmat nem közvetítő Karácsony Gergő.

Nekünk ugyanis nincs szükség az általad menőbbnek, okosabbnak, písz- és píszíkompatibilisebbnek tartott szárny nácizására, komcsizására, folyamatosan az elmúlt húsz évet újrateremtő gondolkodásmódjára.

Akárki is vagy, gondold át ezt az egészet még egyszer. És kapcsold ki már végre azt a nyomorult Karsay Dorottya-számot, disszidálóstól - szomorú vasárnapostól, ahogy van.

Augusztus végén eldől, Jávor Benedek marad-e az LMP frakcióvezetője, avagy úgy ítéli meg, jobb, ha a következő két évet másik politikus irányítása alatt viszi végig az ökopolitikai párt.
Schiffer András ugyan azt nyilatkozta, hogy nyilván nem azért mondott le, hogy fél év után visszatérhessen, de azért érdemes hosszan elgondolkoznia azon, nem az lenne-e a legjobb az LMP-nek is, ha az ő vezetése alatt mennének neki a 2014-es választásoknak, illetve a következő parlamenti ciklusnak.

Schiffer év eleji lemondása egy párton belüli válság jeleit mutatta: a tagok és a szimpatizánsok egyaránt nem tudtak dönteni, miként érdemes folytatni a politizálást: egyedül avagy szövetségben más ellenzéki formációkkal.
Akkor a kongresszus az önálló politizálás szükségessége mellett foglaltak állást, de a schifferi lemondás attól még fenyegetően ott lebegett tovább a párt fölött, mint az MSZP-vel és a bukott baloldallal való összebútorozást lehetővé tevő közvetlen előzmény. 

Nos, a mostani tisztújítás kiváló alkalom lenne arra, hogy Schiffer András újra átvegye a frakcióvezetőséget, egyúttal végleg nyilvánvalóvá tegye, hogy semmiképpen nem hajlandóak a Nagy Baloldali Összeborulásban részt venni. Bár ezt Jávor is megerősítette ismét, és leszögezte, hogy csak a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással hajlandóak tárgyalni, de azért a kétely megmaradt: Jávor érzékelhető változást lát az MSZP háza táján, még ha ezt nem is tartja kellő mértékűnek az ellenzéki összefogás megteremtődéséhez.

Az LMP-nek azonban azt kell belátnia, hogy számára az önálló politizálás, a következő választásoknak való önálló nekifutás az egyetlen út. Nyilván még be nem következett folyamatokról nem lehet elmélkedni, de több, mint valószínű, hogy Bajnai Gordon még az idén visszatérhet a pártpolitika ködös útvesztőjébe, és bár ezt először egy pártokon felüli hálózat kiépítésével tenné, a választói támogatás hamar meggyőzően bizonyítaná, hogy Bajnaira itt szükség van.

Mert Bajnai jelenleg a baloldoldalinak és liberálisnak tekintett térfél legmegnyugtatóbb arca. Az ő kormányzása során véghez vitt egy éves válságmenedzselés viszonylag sikeres volt, és bár 2010-nek csak féléves költségvetéssel futott neki, mégis összességében elmondható, hogy pozitív szereplőként jött ki az MSZP nyolc éves kormányzásából, ami a teljes időszakot nézve végül is biztató.

Azt azonban látni kell, hogy a 2009-2010 közti időszak csak egy évig tartott, az effajta kormányzás négy évre elnyújtva ugyanolyan szintű hitelességi erodálódást vonna maga után, mint amilyet az összes kormányzó párt elszenvedett eddig. Ez elmondható annak fényében, hogy a Bajnai-féle szövetség alá valószínűleg beáll majd az MSZP is, amely a 2010-es választások óta gyakorlatilag semmilyen változást nem mutatott, azon túl, hogy a Gyurcsány-párt kivált belőle. Az MSZP megmaradt ugyanazon fárasztó panelek ismételgetésénél, amelyet tovább súlyosbított azzal, hogy semmiféle érdemi javaslattal nem szolgált a jövőbeni jó kormányzást illetően. Az MSZP feltehetőleg ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abba hagyta.

Ebből a szempontból fontos, mit lép az LMP: hagyja majd magát megtéveszteni az eddig látványosan be nem sározódott arcok előtérbe kerülésével, avagy továbbra is kitart saját, ökoszociális elemekkel tarkított, a baloldal eddigi hibáit ugyanúgy kiküszöbölni szándékozó programja mellett.

Az LMP-nek semmiképpen nem érdeke, hogy egy esetleg kormányra kerülő baloldali összefogás tagjaként váljon teljesen hiteltelenné, egyúttal nem túl jelentős tényezővé 2018-ra. Vállalniuk kell, hogy egy majdan felbukkanó, lehetséges váltópártként szolgáló baloldali egyesülésnek ők nem lesznek tagjai, és 2014-ben ugyanúgy megmaradnak ellenzékben - ezzel 2018-nak is ugyanakkora hitelességgel nekiindulva, mint 2010-nek. Tovább kell látniuk a következő választásoknál, nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint Dániel Péternek, Kuncze Gábornak és a többieknek: nem szabad azt gondolniuk, hogy az ország jövője szempontjából egyedül üdvözítő út a jelenlegi kormányzó pártszövetség 2014-es leváltása, jöjjön utána bármi is.

1992-t írunk, a kisebb ellenzéki (baloldal-közeli) pártot egyre inkább megközelíti nagyobb társa: szeretne vele együtt a hatalom birtokosává válni, ezzel egyúttal elindítva a kisebb testvért a leépülés felé. Az LMP-nek távolabb kell tekintenie az SZDSZ-nél, be kell látnia, hogy egy baloldali győzelem esetén a kormányzás ugyanakkora elánnal történő kritizálása esetén jelentős szintű népszerűséggyarapodás lehetne osztályrészük.

Persze, lehetséges akár egy újabb Fidesz-győzelem is, a Jobbik lehetőségeiről már nem is beszélve, de az LMP szempontjából ez nem változtat a lényegen: nem legitimálhatják a 2010 előtti időszakot sem, nem mondhatják, hogy majd ők szemmel tartják a főbb súllyal latba esőket, nehogy azok valami nagy pimaszságra vetemedjenek.

Ezzel párhuzamosan az LMP-nek el kell érnie, hogy az ország is akként tekintsen rájuk, mint ők magukra: önálló pólusképző alternatívaként, mely szerint az elmúlt húsz év zsákutcába vezetett, és új megoldások szükségeltetnek az új kor hajnalán. A népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés jó ötlet volt, ahogy Szabó Rebeka - Szél Bernadett vidék felé fordulása is. Schiffer András pedig még mindig ugyanolyan hiteles tud lenni a jobboldal szemében is, mint a baloldali szavazókéban. Az LMP-nek nagyon óvatosnak kell lennie - és akkor akár hosszú távon is sikeresek lehetnek.