Teadélután

Torkos Matild, a Magyar Nemzet vezércikkírója elfogadható kormányváltó alternatívának tekintené az LMP-t – nagyjából erre a következtetésre juthatott az, aki figyelmesen elolvasta tegnapi írásának első pár mondatát. A Gordon blőd című vezércikk nagyrészt ugyan valóban Bajnai hiteltelenségén merengett – ám ezt felvezetvén elismerte, hogy szükségük lehet egy pártra a Fideszből kiábrándultaknak is. Ugyan rögtön hozzátette, hogy aztán ez az alternatíva koalícióra léphetne a Fidesszel, de fogadjuk el: olyan ez, mint amikor valaki nem szereti a szegfűt, ezért aztán az MSZP-vel együtt kormányozni kívánó Bajnaira szavazna inkább. Ám Torkos Matild nem állt meg itt: kijelentette, hogy ez az új párt az LMP-vel is koalícióra léphetne annak érdekében, hogy „erőteljes befolyásával kikényszerítse a társadalmi igazságosság teljesebb körű érvényesítését a kormányzásban”.

Ráadásul Torkos ezután kifejti, hogy így lépéseket lehetne tenni a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség irányába, amelyek megvalósulását a Fidesz is mindig „bölcsen és lelkesen” megígérik, de... Jó, a vezércikkben nincs „de”, viszont valahogy a fideszes megvalósítás részletezése is elmarad. Lukács Csaba elégedetlenségnek hangot adó publicisztikája óta talán nem is volt ennyire kritikus véleménycikk a Magyar Nemzetben.

Immár pedig nem lehet nem észrevenni, hogy a jobboldali sajtó minimum elfogadóbb lett a kettészakadt LMP schifferista részével: a nagy kérdés, hogy azért, mert úgy gondolja, így nem veszélyeztetné a párt a Fidesz győzelmét, vagy amiatt, hogy az LMP-ben maradók nyilvánvalóvá tették, nem kívánnak szövetkezni a 2010 előtt kormányzó erőkkel csak azért, hogy le lehessen váltani a Fideszt. Utóbbinak persze lehetnek gyakorlatias, illetve valóban elvi okai is: előbbi, hogy így Bajnaiékat is gyengítené az LMP, utóbbi, hogy tényleg új utat kínál a párt, nem pedig a meggyökeresedett struktúrák folyamatos revitalizálását. 

Rögtön a jávorista PM-esekkel való szakítás után érkeztek a biztató hangok: Fricz Tamás az MNO-s blogjában jelentette ki, hogy „nem kell félnie Schifferéknek: egy széles választói bázis vár arra, hogy végre legyen Magyarországon egy, a nemzeti és konzervatív értékekre is nyitott liberális és zöld párt”. Zsebők Csaba a Magyar Hírlapban fejtegette, hogy „a „hivatalos” LMP a politikai aréna jobbos és balos szereplői számára is partner lehet”. De már a tavaly novemberi, első LMP-s belső összecsapás után a Fideszhez hasonlította Balogh Ákos és Borókai Gábor is a schifferistákat: eszerint a zöldpárt a '90-es évek eleji Fideszhez hasonlít abban, hogy szintén egyértelművé teszi, nem kíván a szocialistákkal összebútorozni a jobboldali kormánypárt leváltásának kedvéért. Tehát: hogy nem kisebb rosszban és nagyobb rosszban gondolkodik, hanem ragaszkodik saját elveihez (vagy csak önállóan kíván kormányozni, de most maradjunk optimisták). Ráadásul Schiffer András volt az egyetlen frakcióvezető, aki 2012-ben két nagyinterjút is kapott a Heti Válaszban – utóbbi ráadásul rögtön címlapot is ért.

Az LMP frakcióalakítási kérelme után a nagyobb sajtótermékek közül talán az MNO volt az egyedüli, amely kiállt a párt mellett: ráadásul a nézőpontos alblogon írt arról Veisz Márton, hogy a frakcióalakítás jogát igazságosnak érzi az LMP kapcsán. Érdekes módon egyébként ötből négy közvélemény-kutató a bejutási küszöb alatt mérte az utóbbi hónapokban az LMP-t, egyedül a Nézőpont adott a pártnak hat százalékot.

Ugyanakkor a szakítás óta egyáltalán nem érzékelhető, hogy az LMP látványos jobboldali fordulatot vett volna. Egész hasonlóakat mondanak földügyben, közjogi kérdésekben és az emberi jogok tekintetében, mint korábban. Egyébként ugyanez nagyjából elmondható a Párbeszéd Magyarországért pártról is: annak lehettünk mostanság tanúi, hogy még arra is rávették Bajnait, hanyagolja Oszkó Pétert és helyette Scheiring ökoszociális gazdaságpolitikáját részesítse előnyben. A jobboldali sajtónak mégis az LMP szimpatikusabb: egyesek hangot is adnak annak, hogy a pártban maradókat elvszerűbbnek, míg a távozókat árulónak tartják.

A zöldpárt érezheti, hogy a Fideszben csalódottak környékén lehet keresnivalója, ám egyelőre nem tűnik úgy, mintha lenne az ő megnyerésükre konkrét stratégiájuk is. A legutóbbi, Sólyommal és Ángyánnal közösen tartott konferencia persze üzenet lehet a választópolgárok felé; csak hát a helyzet az, hogy az LMP közjogilag eddig is Sólyoméhoz hasonló nézeteket vallott, míg a földpolitika kapcsán korábban is valamiféle nagytőke ellen volt, és akként beszélt a kérdésről, mint a volt vidékfejlesztési államtitkár (vagy mint a Jobbik). De emberi jogok tekintetében sem vett fordulatot az LMP: a párt politikája ugyanazt az „innen is, onnan is egy kicsit” jelleget mutatja, ami évekkel ezelőtt is jellemző volt rá. Kérdés, kell-e, lehet-e bármilyen téren másként beszélniük, gondolkodniuk, ha szélesebb tömegeket akarnak megszólítani – esetleg elégedjenek meg azzal, hogy bebetonozzák magukat a Parlamentbe, és lassan építkezve bár, de hosszabb távon is részét képezzék a közéletnek. 

Ertsey Katalin nyílt levelet intézett S. Teréziához, Balogh József fideszes képviselő élettársához. Ebben a valószínűleg huzamosabb ideje családon belüli erőszaknak kitett nőhöz az LMP-s képviselő kérdéseket intéz, illetve tanácsokat ad neki. Levelének lényege, hogy nem érti, az általa a fideszes képviselő által meghonosított módon csak Terikének nevezett hölgy mit képzelt, amikor összekötötte életét egy olyan férfival, akiről tudhatta volna, hogy előző feleségét is verte. Ertsey két szánakozó „de hát mégis, mit hittél?” között megemlíti, hogy ha a nő nem változtat, az könnyedén az életébe kerülhet – persze, ezt sem így, hanem a hiperérzékeny „te is így végezheted egy napon” fordulat csatasorba állításával. A NANE Egyesület önkéntesei aláírással válaszlevél is született bejegyzésére – melyben felhívták Ertsey Katalin figyelmét arra, hogy nem szerencsés egy idegen nőt terikézni, illetve számon kérni, mégis hogy gondolta az egészet – illetve megfenyegetni sem érdemes őt (nyilván azzal, hogy ha nem hagyja ott élettársát, meg fog halni). Ezek után a HVG.hu hasábjain Balavány György és Béres Zsuzsa (Feminista Hálózat alapító tagja) is nekirontott az Ertseyvel szemben kritikát megfogalmazóknak: a jogos választ mindketten megsemmisítő szándékú reakcióként értékelték, összefogást sürgettek és megbotránkoztak azon, hogy szerintük azonos súlyúként tüntetik fel Balogh József és Ertsey Katalin tevékenységét.

Merthogy, szerintük, a NANE-önkéntesek ezzel arra utalgatnak, hogy „Ertsey Katalin nőket erőszakol”. Haha, de jó vicc. De mégsem az: hát nem értik szerencsétlenek, hogy Ersey csak segíteni akart? Mi mindent meg nem tesz a Parlamentben is, hogy a családon belüli erőszak törvényi szabályozását keresztülverje! És akkor szegényt még hátráltatják is a szakmai szervezet önkéntesei? Hát hová lesz így a világ, ha lelkiismeretes országgyűlési képviselőket próbálnak majd ellehetetleníteni a hozzáértők!

Komolyra fordítva a szót: még ha valószínűleg sok dologban nem értenék is egyet a NANE-önkéntesekkel, és ők is osztják adott esetben a feminizmus tízparancsolatát, akkor is, itt igazat kell nekik adnom. Mert a családon belüli erőszak kapcsán nagyon nem igaz, hogy a férfiak lennének a potenciális agresszorok, a nők pedig a potenciális áldozatok. Gyereket éppenséggel ugyanolyan arányban bántalmazhatnak mentálisan és fizikailag is nők, mint férfiak. A verbális erőszak ugyan törvényileg nagyon nehezen volna szabályozható (nincs is szükség rá szerintem), de ettől még létét nem igazán érdemes eltagadni. Ahogy az ellene való küzdelmet sem szükségszerű csak azért takaréklángra tenni, mert a jog e téren nem sokat tehet.

Azt viszont kifejezetten abszurdnak tartom, hogy a NANE Segélyvonal alapító ügyvezetője, Béres Zsuzsa szerint az önkéntesek valósítják meg a lelki megsemmisítésre törő ezen gesztust válaszukkal. Jo Freeman-tól idézi a szerző, hogy ez a fajta „becsmérlés” nem véleménykülönbségek ütköztetését tűzi ki célul, hanem a totális lejáratást, megsemmisítést – miközben az önkéntesek egy kiadványt is Ertsey figyelmébe ajánlanak, illetve felkínálják neki a további egyeztetés lehetőségét. És, természetesen, a családon belüli erőszak kategóriájába nem vehető be egyikük levele sem – viszont a verbális megalázásról, lekezelésről így is lehet beszélni és Ertsey posztja kapcsán kell is.

Mert, azért, túlzásokba ne essünk: egy politikus nyílt levelére válaszoltak kissé kritikusabb hangnemben; míg Ertsey olyasvalakinek írt, aki nem közszereplő, akinek cselekedeteit nem éppen egy képviselőnek kellene számon kérnie. A politikus soha ne kérjen számon nyilvánosan egy olyan választópolgárt, aki nem közszereplő. Ellenben a nyílt leveleket írogató, országgyűlésben ülő asszonyok és urak megnyilvánulásai kapcsán határozottan biztatnék mindenkit ilyesmire: ha úgy érezzük, hogy egyébként jó ügyért harcol az adott személy, ha nem.

Lehet azt gondolni, hogy Ertsey egyébként dicséretes módon tesz a Parlamentben a családon belüli fizikai bántalmazás törvényi szabályozásáért. Príma, tulajdonképpen ez a kötelessége, külön dicséret érte nem nagyon járna. De nem látom be, miért kéne ezt figyelembe venni, amikor éppen egy efféle nyílt levelét kritizáljuk: vagy Balogh József polgármesteri tevékenységét is kötelességünk dicsérni, mikor éppen asszonyverőként ítéljük el? Legyen világos: verni valakit és verbálisan megalázni, az tényleg nem egy kategória. Összevetni sem érdemes a kettőt, illetve azon pattogni sem, hogy mennyivel durvább, ha valakinek szilánkosra verik a koponyáját. Ahogy a nemi erőszak kapcsán sem szoktunk senkit azzal védeni, hogy de mennyire más ez, mintha meg is ölte volna áldozatát.

Ertsey levele márpedig vállalhatatlan, még ha jó szándékkal írta, akkor is. Bejegyzése egyáltalán nem függ össze parlamenti tevékenységével, így ezért sem érdemes annak kapcsán felmentést adni neki: a képviselőnő egyértelműen egy magánszemélynek írt nyílt levelet, személyeskedő hangnemben, így, lássuk be, nem igazán tudjuk esetét a népképviselet hagyományos megnyilvánulásai közé tenni. Amit tett (bántalmazott nővel való kapcsolatfelvétel, tanácsokkal való ellátása), az sokkal inkább olyan egyesületek tipikus feladatai közé tartozik, mint amilyen a NANE is. Márpedig egyáltalán nem részletkérdés, hogy ez ügyben miként érdemes eljárni: főként, ha maga a társadalom is hajlik Ertsey hibáztató-számonkérő hangnemének elsajátítására.

A helyzet pedig ez: áldozatot, aki nem közszereplő, nem tegezünk csak úgy le, nem terikézzük és nem is feddjük meg, amiért még mindig együtt van élettársával. A szemben álló fél gyerekként való kezelése, a lesajnálása, a szánakozó megszólítása – ez éppen azt szokta jelezni, hogy a férj nem tekinti magával egyenrangúnak feleségét, sőt, olyan gyermeklelkű félnek tartja, akit „nem árt időnként megrendszabályozni”. Nyilván én is tudom, hogy Ertsey nem fog idáig jutni: csupán érdemes felismerni, hogy ez a fajta hozzáállás mennyire kártékony, értelmetlen tud lenni. Ahogy az is, hogy az áldozat számára kilátásba helyezzük: halottként fogja végezni, ha végre nem kezd magával valamit. Ez a figyelmeztetés figyelmen hagyja mindazon egzisztenciális-lelki kötelékeket, melyek egy párkapcsolatban élő egyén számára megnehezítik az elszakadást a korábbi élettől. Senki, de főleg nem egy kiszolgáltatott személy számára nem érvelünk azzal, hogy meg fog halni, ha azonnal nem csinál valamit.

Az LMP-s képviselőnő címadása (Terikének mondom, Marika is értsen belőle) csak hab azon a bizonyos tortán: ennyire arrogáns, kioktató jellegű címet még egy az általuk „patriarchális társadalomban hívő, macsó” tulajdonságokkal leírt férfi sem tudna kieszelni – és, lám, a bántalmazottakért elvileg kiálló nőnek csak sikerült. Értsd már meg, az életed forog kockán, te kis hülye – nagyjából ezt üzeni bejegyzésével Ertsey, amire a NANE-önkéntesek levele adekvát, tűpontos válasz. Persze, értem én: a családon belüli erőszak elleni harcosok nem tudják elfogadni, hogy az agresszor szerepében nem mindig csak a gonosz, elnyomó férfit tudják köszönteni. Nem képesek megérteni, hogy az efféle lealacsonyító gesztusok nem csupán férfiaktól származhatnak és egy nő is ugyanúgy élhet velük, még hozzá úgy, hogy észre sem veszi közben magát. Nem véletlenül lett elkeresztelve az említett szervezet sem Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen-re: még ha önkénteseik most, szinte elhajló módon, képesek voltak kicsit árnyaltabban is rálátni a dolgokra.

Márpedig, ha azt hisszük, hogy a férfiak bűnbakként való tételezésével egyúttal letudtuk a verbális megalázásnak, a másik fél lealacsonyításának ügyét is, akkor éppenséggel nagyon rossz úton járunk. Ha a gyermekét kivégző férfira tudunk állatként tekinteni, az ugyanezt cselekvő nő viszont szerintünk lehet a körülmények áldozata, akkor sürgősen érdemes lenne elgondolkoznunk motivációinkon, mozgatórugóinkon. Ezzel nem azt mondom, hogy minden agresszort tekintsünk állatnak és veszítsük el a fejünket, ha csak rájuk gondolunk: de az azonos morális megítélés nem lehet kérdéses.

Ahogy az asszonyt a konyhába és a gyermekágy mellé zavarni szándékozó Varga István és a bántalmazott felet leterikéző, lesajnáló, halállal fenyegető Ertsey Katalin esete között sem olyan könnyű különbséget tenni. Már ha tényleg az emberségességet és a méltóságot vesszük alapul, nem pedig azt, hogy gyorsan-gyorsan meg kell védeni a nőket a férfiaktól.

„Másra sincs most szükségünk, mint még egy pártra!” – mondogatják mindegyre újságírók és a politika iránt csak mértékkel érdeklődő civilek, válaszul az egyre szélesebb méreteket öltő pártalapítási hullámra. A kritika megfogalmazóinak igazuk van: valóban nagy szükségünk lenne minél több friss hangra a közéletben, illetve olyan pártokra, melyek hatékonyan tudnak képviselni egy adott eszmerendszert, egy meghatározott nézetvilágot. Félek viszont, az emberek többsége a politikusokkal együtt tanulta meg, hogy ezzel nem jár győzelem: a hatalmi logika, mint a politikáról való gondolkodás irányítója mára mindenhova beférkőzött, és az átlagember is aszerint voksol többnyire, hogy kinek van a legnagyobb esélye választásokat nyerni: így pedig nem csoda, hogy a közgondolkodásban rendkívül széles körben elterjedt a nézet, hogy a demokrácia csak egy szükséges rossz, olyan muszáj-dolog, melyen mindenképpen muszáj valahogy keresztülverni a nekünk szimpatikus párt győzelmét. Mindez pedig azzal függ össze, hogy a választópolgárok jó része ma előbb tekinti magát fideszesnek, mint jobboldalinak és emeszpésnek, mint mondjuk baloldalinak: ahogy a másik ember megítélésében is ez a szempontrendszer játszik elsődleges szerepet.

A demokrácia azonban nem öncél, annak formai keretei a tartalom nélkül mit sem érnek: ha elvész a pluralitás, a sokszínűség, akkor valóban „a demokrácia hét fátyoltánca” lesz az ország állítólagos berendezkedésének valósága, és akkor valóban nehéz lesz meghatározni, egy-egy új kurzus miként is látja ennek az országnak a jelenét és a jövőjét: melyik utat is tartja a legüdvözítőbbnek. Idealista elképzelés, tudom jól, mégis vannak reménykeltő jelek: ilyen volt az LMP megmaradó részének távolmaradása a baloldali egységfronttól, és ilyen lehetne az alakuló új pártok jövője is – már ha azok valóban pártokként szándékoznak viselkedni. Olyan párt ugyanis nincs, hogy Bokros Lajos, de olyan sem, hogy Fodor Gábor: ez a fajta egy személy köré való csoportosulás csak a mostani kormányzati struktúrának az erőtlen paródiája lehet, semmi több. Valódi alternatíva, valódi pólusképzés szükséges, nem a felsorakozás egy-egy ismertebb név mögé: liberális pártra ugyanis szükség van, ahogy talán „bokrosi értelemben vett konzervatív” tömörülésre is, jelentsen ez utóbbi bármit.

Csakhogy ma a civileknél is elsődleges lett az állítólagos hatékonyság, az úgynevezett erő politikája: az, hogy csak annak érdemes elindulnia egy választásokon, akinek esélye van azt meg is nyerni. Mintha csak politikusként gondolkodna ma mindenki: a hatalmi logika mára nemcsak a sajtó bizonyos képviselői körében nyert teret, de a hétköznapi emberek is hajlamosak ennek mentén voksolni. „Kibírtuk mi is az évekig tartó ellenzékiséget” – hallottam már többször is bizonyos újságíróktól a szakmájuknak ezt az enyhén szólva is unortodox értelmezését: és bizony, ez a fajta gondolatmenet szülte a „kormánypárti újságíró”-féle oximoront, amely sajnos olyasfajta hétköznapi realitásnak tekinthető, mint mondjuk a „kulturális újságíró” kifejezés. Ezt csak így lehet csinálni – gondolják sokan, és még csak át sem fut a fejükben, hogy rendkívül méltatlan az egész, és talán mégis becsülhetnék egy kicsikét többre magukat.

És közben elismerik, ha csak négyszemközt is: elegük van abból, hogy ma nem lehet értékeket képviselni, mert azt senki nem veszi komolyan – lehet viszont Orbán Viktort, Bajnai Gordont vagy éppen Mesterházy Attilát. Úgy áll ugyanis a helyzet, hogy immár mintha nem is a politikusok képviselnének minket, hanem mi őket: bizonyos civilek azt látják legfőbb feladatuknak, hogy kiálljanak egy kormánypárt mellett, mások pedig sürgetik, hogy az ellenzék gyorsan álljon össze és aztán nyerje meg a választásokat. Ez a fajta gondolkodás tette lehetővé, hogy az emberek teherként tekintsenek a demokráciára – teherként, amely megbénítja a döntéshozást, amely lehetetlenné teszi fontos döntések meghozatalát. Nem nőttünk fel kellőképpen a feladathoz. A politikusok elhitették a legtöbb emberrel, hogy személy szerint mellettük kell kiállni, nem pedig eszmék, gondolatok mellett: így a legtöbben ma már hajlamosak a rossz döntéseket is elnézni a nekik kedves kormánypártnak, és még mosdatni is őket, mintha csak civilek feladata lenne kiállni politikusok mellett.

Pedig, ha komolyan vesszük a demokráciát, nem az számít, hogy ki nyeri meg a választásokat. Akkor végiggondoljuk, miként is szemléljük a világot, és próbáljuk megtalálni a hozzánk legközelebb álló erőket – akik aztán valóban hatékonyan képviselhetnek bennünket. Ha csak húsz képviselővel, hát akkor annyival. Csakhogy ma párhuzamosan lehet ezt a fajta hatalmi logikát kárhoztatni és egyben gyakorolni: ami pedig elvezetett egy pártszövetség kétharmados győzelméhez, és egyben annak bizonyításához, hogy a demokráciát valóban csak felszínnek tekintik egyesek. Mert „aki a kisebb pártra szavaz, az a nagyok győzelméhez járul hozzá” – mondták egyesek, és a többség nem nevette ki őket, hanem hitt nekik. Mert elhitték, hogy van elvesző szavazat, hogy a parlamenti jelenlét még nem jelent semmit: és, láthatjuk, nekünk köszönhetően ma már tényleg igen kevés gyakorlati értelme van.

Nem érdekelnek a folyamatosan farkast kiáltók, a választási matekozók, a hatalmi logika lekötelezettjei: nincs szükséghelyzet, nem kell mindenkinek betagozódnia, az „egy a tábor, egy a zászló” elve megbukott. Ha nincs konszenzus különböző erők között bizonyos alapvetések megváltoztatására, akkor nem is kell a demokrácia felülírásával annak drukkolni, hogy mégis történjen ott minél hamarabb változás. Új pártok kellenek, lehetőleg minél különbözőbbek, és szabad választás: szabad választás, amely azt jelenti, hogy mindenki szabadon voksolhat arra, aki az ízlésének leginkább megfelel. Ha az adott párt a szükséges öt százalékot meg is szerzi, az már tiszta haszon. Ehhez persze kell a hatalmi logika megtagadása is, a kétharmad szükségességének elvetése: sőt, a kétharmad káros voltának deklarálása is. Ezért drukkolok minden most alakuló új pártnak, és javaslom nekik, aktivizálják magukat minél sürgősebben: foglalkozzanak a választókkal, szólaljanak meg minden egyes ügyben, képviseljenek valamit és valakit. HaFr ugyanúgy, mint mondjuk az új szociáldemokrata és liberális alakulatok. Szükség van a demokráciára!

Ha a közéletet figyelő ember a sok gond közepette egy kis nevetésre vágyik, bátran ajánlom számára a Barikád magazin olvasgatását, mely tulajdonképpen egyenértékű egy másik univerzumba tett kirándulással: a kultúrjobbikosokat általában ugyanis egészen másféle problémák foglalkoztatják, mint a többi földi halandót. E tekintetben irányadó lehet a mára Alfahírré átkeresztelt Barikád-honlap, ahol a szokásos Ordosz műhelyes publicisztikák mintha nem is evilági magyar emberek által íródnának: legalábbis amíg minden normális helyen általában napi történéseket járnak körül húszféle megközelítésből, addig itt megbízhatóan jönnek az őstörténetről és az amerikai külpolitikáról szóló, totálisan irreleváns és senkit nem érdeklő véleménycikkek.

Az újságban mindezt megspékelik egyéb humoreszkekkel, például volt (vagy még mindig van) egy állandó rovatuk Egy LMP-s képzeletbeli naplója címmel, amelyben a szerkesztőségi tagok kiélhetik a frusztrációikat egy náci nagypapa és egy zsidó család történetének felvázolásával. A sztori amúgy annyira rossz és erőltetett, hogy még a Kismalac magazin írói is elborzadnának rajta, ráadásul még a politikailag inkorrekt alpáriság határait is alulról súrolja a szerző: nagyjából valahol ott tanyázik humor tekintetében, mint a Wayans-testvérek, vagy talán még náluk is kicsit lejjebb.

De balgaság is lenne üdítő poénáradatot várni egy olyan újságtól, melynek főszerkesztője az a Pörzse Sándor, aki képes volt a saját nevéből szóviccet gyártó műsor (Pörzsölő) minden egyes adását halál komoly arccal levezényelni. Az értelmetlen kérdések feltevésében nem ingathatta meg semmi: pedig még Pozsonyi Ádám is próbált neki vicceseket mondani a nem normális baloldaliakról, de neki még erre is csak annyi volt körülbelül a reakciója, hogy „ez borzasztó, ez borzasztó”. Említett főszerkesztő úr egyébként hasonló kaliberű kérdések megfogalmazásában jeleskedik, mint például az „És akkor itt idéznek tőled vagy minősítenek?” (Pozsonyinak az őt ekéző fórumról). Pörzse írja a Barikád vezércikkeit is, a legutóbbi számban pedig ismét sikerült az ország éppen aktuális problémái közül a legfontosabbat kiválasztania: a Zagyva-Osztolykán ügyet. A cikk amúgy sajnos nem található meg az interneten, pedig tartalma alapján igencsak érdemes a közfigyelemre.

Az írás onnan indul, hogy Pörzse bekerülése előtt sok pletykát hallott a parlamenti létről: például hogy még mindig két forint a sonkás zsömle, vagy hogy a folyosón a fideszes és az MSZP-s káderek amúgy egész jól elhaverkodnak. Nos, mint utóbb Pörzse megtudta, mindebből egy szó sem igaz: a zsemle is drága és a politikusok sincsenek jóban egymással. Ezek után belekezd valami nyálas nyavalygásba, hogy azért ők jobbikosok mégis próbálnak emberi kapcsolatokat kialakítani, csak hát ennek mindig akadnak kerékkötői, példának okáért a lapjában füves idiótákként lefestett LMP-sek. Most például itt van Osztolykán Ágnes, aki képes volt kiblogolni Zagyva kedélyeskedő beszólását, mely valahogy úgy hangozhatott, hogy „csak mert cigány vagy, én még ledöfnélek”. Na, így körülbelül 16 éves frusztrált focisták csajoznak a chat.hu névtelenségébe burkolózva – illetve Zagyva György Gyula, aki utóbb az egészet megpróbálta Vágó Gáborra fogni, majd kijelentette, hogy mostantól ő is ki fog beszélni mindent.

Utóbbi fordulat nagyon megtetszett Pörzsének is, és egyazon lendülettel megvádolta Osztolykánt, hogy negatív felhanggal ellátva kibeszéli azokat a dolgokat, amelyek amúgy csak arra szolgálnak, hogy a különböző világnézetű képviselők között emberi kapcsolat alakulhasson ki. Zagyva tehát csak barátkozni akart: márpedig jobbikos politikus ezt nem úgy teszi, hogy mondjuk tényleg felajánlja képviselőtársának, hogy hazafuvarozza, hanem egy keresetlen stílusú szexuális ajánlat megtételével. Zagyvával amúgy is sejthető, hogy bajok vannak, hiszen már egy Mandiner-videóban elárulta: egyik kedvenc együttese a Ludditák, kedvenc filmje pedig a Ponyvaregény, amelyek valahogy nem igazán illenek az ő kőkemény nemzeti radikális profiljába. A nyilvánosságra kerülést pedig úgy tűnik, nem pártolja sem ő, sem Pörzse: utóbbi vezércikke végén megnyugtatott mindenkit, hogy ha majd bosszúból nyakon vágja Vágó Gábort (akit állítása szerint amúgy ki kellett volna hívni arcoskodása okán párbajra), azt majd nem fogja a lap hasábjain kifecsegni.

Így Pörzse és Zagyva legalább megajándékozta a közt egy újabb jobbikos koherenciazavarral: a nyilvánosság bizonyos esetekben fennálló teljes elvetésével. A mindig nyíltan a nagybetűs „igazság”-ról szónokló és mások személyiségi jogaival folyton-folyvást a padlót feltörlő jobbikosok ugyanis, ha róluk van szó, képesek olyan hisztit és nyálas rinyálást levágni, mintha nem is felnőtt férfiemberek volnának. Ilyenkor jön elő az ártatlanság vélelmének felhánytorgatása, meg a másik előítéletes megbélyegzésének elutasítása: egy olyan párt képviselőitől, akik mások azonnali elítélésében az elmúlt években behozhatatlan előnyre tettek szert. Jól láthattuk ezt a Jobbegyenes egykori HÖK-ös bloggereinél is, és most világosan kiderült ez Zagyva és Pörzse esetében is. Az igazság pártjának képviselői inkább meghúzódnak a sötétben, és onnan lepleznék le a fél világot: miként az Alfahírre publicisztikákat gyártó Ordosz műhely tagjai is névtelenül rántják le a leplet újra és újra a világbékét fenyegető amerikai külpolitikáról. Íme, a felelősségvállalás felkent papjai.

A Párbeszéd Magyarországért Pártot képviselő Szabó Tímea a hírek szerint az LMP további működésre tett javaslatait "morálisan elfogadhatatlannak" és "elvtelennek" nevezte, és kijelentette, hogy továbbra is készek egy kompromisszumos megállapodásra.

A képviselőnő álláspontja tökéletesen illeszkedik az LMP-ből kiváló platformisták nyilatkozatainak sorába: már a kilépés egyik fő okaként azt nevezték meg szinte mindannyian, hogy a maradás és a baloldali egységfrontból való kimaradás erkölcsileg vállalhatatlan lenne számukra. Mostanra egyértelművé vált, hogy a Jávorral tartók valóban annyira rugalmasan kezelik a moralitás fogalmát, hogy szinte bármire rá tudják sütni az "erkölcstelen" bélyeget, amivel ők nem értenek egyet. Számukra etikátlan dolog lenne nem beolvadni az MSZP-Együtt 2014 blokkba, mondván, ez hátráltatja az Orbán-kormány leváltását (értsd: lehetőséget ad a választóknak, hogy több opció közül, azaz demokratikusabban döntsenek); de morálisan elfogadhatatlannak minősülne az is, ha visszaadnák a mandátumaikat az őket a Parlamentbe juttató pártnak. Ezt azzal indokolják, hogy nem tudni, számszerűen ki mennyit tett hozzá az LMP 2010-es népszerűségéhez; a mostani döntésük pedig egyenesen a választók kedvére való, ergo megkérdőjelezhetetlenül demokratikus. Hogy egy jogállamban erről nem lájkok és közvélemény-kutatási eredmények fognak dönteni, az épp annyira érdekli őket, mint a "mindenki szavazhasson oda, ahova szeretne"-féle kitétel jövőbeni fenntartható fejlődése.

A PMP-sek szerint elvtelen dolog lenne visszaadniuk a mandátumaikat, ugyanis akkor képviselet nélkül maradnának a betagozódásért élő-haló zöld szavazók. Mivel azt már megállapítottuk, hogy szerintük e csoport képviseleti jogáról nem választásoknak, hanem Facebook-kommenteknek kell dönteniük, ezért illik gyorsan kijelenteni azt is, hogy Karácsony Gergely bizony menőbb a fiatalok körében, mint Schiffer András. Lájkban nyerő, van neki vagy tizenegyezer – hogy számszerűsítve mely nyilatkozatának köszönhetően mennyi, arról szintén nincsenek adatok. Hogy a fiatalos lendületnek és trendiségfaktornak hála mennyi az annyi, arra nézvést szintén nem rendelkezünk további információkkal. Népszerű! – szólt eddig is a megkérdőjelezhetetlen ítélet; kérdés, mennyire fog annak bizonyulni az évek teltével-múltával, és hogy vajon mikorra jut el odáig, ahol Fodor Gábor most tart.

Szabó Tímea új pártja szerint nemcsak az önálló politizálás erkölcsileg vállalhatatlan, de a függetlennek való kiülés is annak minősül. Ellenben a PMP képviselői szerint elfogadható és etikus döntés lenne, ha továbbra is megmaradna a közös frakció az LMP-vel, "így mindenki jól jár"-alapon. Az LMP-nek is marad frakciója, a PMP is viselkedhet akként. A pénz is megmarad, a felszólalások egy részének lehetősége sem vész el. A frakció egyik fele meg majd üzletel Bajnaiékkal, amíg a többiek próbálkoznak önállóan. A név persze változzon meg: LMP-PMP lenne a tökéletes megoldás! Mert ez így elvhű, hovatovább morálisan elfogadható.

Ezzel szemben az LMP-ben maradók erkölcsileg tarthatatlan álláspontja korábban az volt, hogy nem kívánják legitimálni a hatalomgyakorlást szintén nem annyira tetszetősen végzők győzelmét, valamint nem szeretnének egy platformra kerülni olyanokkal, akik a választók szemében korábban már csúfosan leszerepeltek. Az LMP nem óhajtotta pillanatnyi érdekeinek beáldozni elveit, ami miatt a párt a platformisták szemében rögtön erkölcsileg vállalhatatlan machinátorok társaságává züllött. Hogy miért? Mert ezzel támogatják Orbán hatalmon maradását! De mivel is? Hogy nem vallják az "egy a tábor, egy a zászló" elvét? Hogy megadnák a lehetőséget a választóknak, hogy rájuk szavazzanak? Azért állnak Orbán mellett, mert lehetővé teszik, hogy aki nem akar az MSZP-re szavazni, az ne is szavazzon az MSZP-re? Könyörgöm, miféle logika ez?!

Valószínűleg hasonló, mint amilyen rábírta Kaltenbach Jenő fővárosi képviselőt, hogy azt kikombinálja: Edmund Burke a szabad mandátum elve alapján támogatná, hogy a PMP-sek továbbra is megtartsák pozícióikat. Tény, a szabadság melletti kiállás jegyében pedig nyilván Tocqueville is helyeselné, hogy tömeggyilkosok szökjenek meg a börtönből, vagy hogy a platformisták a történelmi helyzetre hivatkozva szabadon írhassák felül a pártjuk nekik nem tetsző döntéseit. Kaltenbach szerint pedig, mivel a fővárosi lista első helyén ő állt, helyes, hogy társaival együtt átnevezi frakcióját Párbeszéd Magyarországért-frakcióvá, és folytatják, mintha mi sem történt volna. Szokatlan helyzet, ismeri el Kaltenbach vonakodva, de hát a másként való döntés morálisan elfogadhatatlan lenne, tehát neki igazából nincs is választási lehetősége.

Az LMP jelenlegi kommunikációja szerint inkább vállalja a független parlamenti létet, minthogy egy tőle eltérő stratégiával rendelkező párttal üljön egy frakcióban. A PMP és Szabó Tímea szerint ez azt jelenti, hogy az LMP elvtelen módon viselkedik. Mert inkább lemond a pénzről és az előjogokról, minthogy újabb lehetetlen helyzetbe sodorja magát. Nem vitás hát: Jávor Benedekék elvek és erkölcs alatt éppen az ellenkezőjét értik annak, mint amire ezekre hivatkozva gondolni szokás.

Bár sokan leírták, hogy az LMP szakadása elkerülhetetlen volt, a magyarázatok aztán valahogy mindenhol elsikkadtak a cikkírók által az LMP fő karakterének tartott dolog (kinél a kapitalizmusellenesség, kinél a paksi atomerőműről alkotott vélemény) ekézése során. Pedig még csak nem is olyan nehéz észrevenni a politikai alapállás különbözőségét platformisták és önállóságpártiak között, lévén az LMP-ből most kiválók nem rejtik véka alá céljukat: lényegében baloldali zöldpártot szeretnének létrehozni. Az LMP pedig a látszat ellenére nem ilyen párt volt, és a platformisták a működését nem tudták ebbe a mederbe terelni.

„Arra szavaztam, hogy az LMP mondja ki, hogy egy új baloldali párt” – írta Scheiring Gábor még novemberben, az LMP önazonosságára hivatkozva; miként többször is hangoztatta, hogy baloldali közgazdásznak tartja magát. Programja is ehhez mérhető volt, ám az az LMP globalizációkritikus vonulatába tökéletesen beleillett, így lényegtelennek tetszett fel, hogy Scheiring amúgy közpolitikailag is balosnak mondható, és világlátása, stratégiai elképzelései szintén ehhez idomulnak szervesen. Ez jól megfigyelhető volt a Jobbikkal szembeni viszonyulásban (Scheiring és a platformisták: zéró tolerancia, míg a schifferi oldalról egyéb, némileg talán demokratikusabb viszonyulás keresése) épp úgy, mint a két nagy párt politizálásának megítélésében. Utóbbi legeklatánsabb példája, hogy a platformisták többször is egyértelművé tették: bár mélyen elítélik a 2010 előtti időszak gazdaságpolitikáját, korrupcióját, stb, de a demokratikus-alkotmányos alapok tekintetében lényegében egyetértenek az MSZP-vel.

Bár evidencia, azért szögezzük le: a Fidesz leváltását azért tartották fontosabbnak az önállóságnál, mert a korábban kormányon lévő baloldali kormányt értékválasztásukból következően a kisebbik rosszként könyvelték el. Ha viszont valóban a mondott rendszerkritikai attitűd jellemezte volna őket is, akkor kizárólag a mentalitást figyelembe véve ugyanarra a polcra helyezték volna fel az MSZP-t és Bajnai Gordont, mint amelyiken a Fidesz és Orbán Viktor található.

Csakhogy a hangsúlyozott rendszerkritika és a technokrata-populista distinkciók megkötése inkább volt jellemző Schiffer Andrásra és az LMP-ben maradókra, mintsem a most kilépőkre. A feloldhatatlan ellentét valójában e tekintetben volt jelen, amit jól mutatnak Vágó Gábor ATV-s mondatai is: eszerint az LMP nem hajt végre jobboldali fordulatot, csakhogy éppen baloldalit sem: marad „középen”, a globalizáció- és rendszerkritika mentén folytatva a politizálást.

A platformisták vádja, miszerint Schifferék konzervatív fordulatot vennének, valójában épp azt teszi egyértelművé, hogy ők helyezkednek el a politikai térkép baloldalán. Ha figyelemmel kísértük ugyanis eddig a Schiffer és párttársai által hangsúlyozottakat, vagy csak szimplán elolvastuk a frakcióvezető ezen dolgozatát, világossá válhatott számunkra, hogy a jobb-bal felosztás miért anakronizmus az LMP tekintetében. Stratégiát tekintve pedig épp azért számíthatnak a Fideszben csalódott jobboldaliak szavazatára, mert kívül állnak a rendszeren, és ezért szimpatikusak lehetnek ugyanúgy liberális, szocialista és ugyanakkor konzervatív szavazóknak is. Pozíciójukból fakadóan lehetőségük van erre, mivel nem a mindenki által jól ismert térképen mozognak.

Hogy valójában mennyi lehet azoknak a száma, akik az LMP által kínált alternatíva megértése után is a pártra szavaznának, az valóban kétséges, e tekintetben igaza van Szily Lászlónak. Azt viszont nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy korunkban nem lehetne hiteles és előremutató, egyáltalán nem destruktív politikát művelni a globalizáció- és rendszerkritikus, de valójában nem baloldali alapállásból. 

E tekintetben a baloldali politizálás, megspékelve az ökopolitikával, kevesebb újdonsággal szolgálhat, és igazodhat a meglévő elvárásokhoz, amelyből aztán nagy csalódás is kikeveredhet könnyedén. E tekintetben most Karácsony Gergelyék learathatják a babérokat, beteljesítve sokak akaratát, ám hosszú távon valószínűleg kevésbé lesz életképes elképzelésük, mint az újszerű megoldásokkal előálló schifferi vonulaté. Már ha utóbbi valóban képes lesz arra, amit Schiffer csak a „politikai térkép átrajzolásának” nevez.

"Nézem ezeket az "egyeztetéseket". Izgi, hogy szinte minden résztvevő az MSZP kennelből jön, sőt, néha egész "családias" a hangulat... ;)" – írta Szanyi Tibor a demokratikusnak nevezett ellenzék első, közjogi kérdésekről való tárgyalása után, ahol a felek megegyeztek abban, hogy talán új alkotmányra is szükség lesz 2014 után. Vagy csak néhány alkotmánymódosításra, attól függ. De ha lesz kétharmad, akkor is a Fidesszel egyeztetve fog történni minden. Világos, így tervezte a jelenlegi kormányszövetség is hatalomra kerülése után. "Én alkotmányozok, te rábólintasz". Máskülönben minek a kétharmad? Ami pedig lesz – mondta Juhász Péter Milla-aktivista (és egyszemélyes vezérkar), a szokásosnál talán valamivel kevésbé befeszült arccal. "Optimistább vagyok az átlagnál", mosolygott rá Kálmán Olgára, a nézőre is átragadó lelkesedést pedig talán Fodor Gábornak sem sikerült lelohasztania.

"Egy újabb téves mítosz – a konszenzusos alkotmány" – mondanám HaFr stílusában, ha én is a konzervatívok pesszimista emberképéből szeretnék kiindulni – és nagyon úgy fest a dolog, hogy mást nemigen tehetek, legalábbis a jelenlegi helyzetet tekintve. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy a választási vereség után a Fidesz-KDNP csak úgy belemenne saját Alaptörvényének újrafogalmazásába – ahogy túlzott konstruktivitást a jelenlegi ellenzék sem mutatott a két évvel ezelőtti alkotmányozás során. És ahogy az MSZP, de még az LMP sem tudta elfogadni, hogy ne az ő elképzelése kerüljön be az Alaptörvény szövegébe, úgy a szemben álló féllel való együttműködésre általában nem igazán vevő Fidesz sem menne bele, hogy forradalmi vívmányát épp azok írják át, akiknek történelmi felelősségét még a (nemrég az Ab által eltörölt) átmeneti rendelkezések közé is beírták.

Hogy némileg leegyszerűsítsem a dolgot: ha nincs kétharmad, nincs alkotmány, ha van kétharmad, nincs konszenzus. Persze, igazából lehet ezt bonyolítani is, például egy, a folyamatot legitimáló népszavazással – de azt is látni kell, hogy egy kis többséggel elfogadott alkotmány ugyanúgy nem lenne az egész magyarságé, ráadásul a parlamenti pártok között feszülő árkok sem szűnnének meg tőle.

A legkevésbé pedig épp arra van szükség, hogy a Fidesz-KDNP után az MSZP és csatolt szervei is megváltoztassák a játékszabályokat, hogy aztán újra azok értelmezésén rágódjunk négy évig, a pályán közben fikarcnyi előrelépést sem abszolválva. Persze, eközben ringathatják magukat abba a hitbe demokratáék, hogy ők széleskörű egyeztetéssel jutottak el a végeredményig: csak éppen attól még, hogy a szocialista pártból kivált DK, az MSZP volt miniszterelnökének nevével fémjelzett Együtt 2014 (akiket itt az MSZP volt igazságügy-minisztere, Bárándy Péter képviselt) és a Mesterházy-párt megbeszéli néhány noname szervezetecskével, hogy újra kéne fogalmazni az alkotmányt, attól még ebbe a társadalom nagy része ugyanúgy nem kerül bevonásra (és akkor itt még nem is csak a jobboldalról van szó).

Elsőre persze szépen is hangozhat, hogy eltörölt választási regisztráció, visszamenőleges törvénykezés tilalma (mondjuk visszamenőlegesen?), illetve korlátozott hatalmú Országos Bírósági Hivatal; ám a földi paradicsom egy csapásra történő bevezetése akkor is csak jól hangzó kampányszöveg marad, ha sokakat lehet megtéríteni a történelmi jelentőségű, valójában csak a 2010 előtti állapotokat visszahozó együttműködés lehetőségével.

Lehet ezen felbuzdulva egyetlen lehetséges utat magunk előtt látni, az összes szereplőt egy akolba terelni, lenyilatkozni, hogy "nincs 2018, csak 2014" – ám a valóságba előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz beleütközni, legkésőbb akkor, amikor majd az MSZP helyett a Jobbik kerül be főbűnösként az alkotmányba.

Hacsak a demokratikusnak becézett alkotmány megalkotói nem fogják ezt is a lehető legdemokratikusabb megoldásként tálalni. Ahogy az előzetes regisztráció is hirtelen a nemzet érdekét szolgáló, megmásíthatatlan döntéssé lett a Fidesz-KDNP tolmácsolásában. Igény pedig nyilván van erre is, arra is.

Ugyan maga a szerepjátszás sem különösképp a szívem csücske, de az még inkább viszolygással tölt el, ha valaki a zord, mindig kőkeményen odamondogatós tanfelügyelő szerepét ölti magára – mindezt úgy, hogy egyébként a nyilvánosság előtt is folyamatosan leleplezi önmagát, tanúbizonyságot téve saját menthetetlen infantilizmusáról.

Ilyen figura az Országgyűlés elnöke, Kövér László is, aki alig pár éve még azzal borzolta a kedélyeket, hogy dacoskodva vette fel egy ápolatlan hobó küllemét, és fogadkozott akként, ahogy azt a nyolcvanas évek végén tehette egy szakadt hippi – most viszont új pozíciójában előszeretettel játssza a morcos igazságosztót, aki egy kis publicitás kedvéért akárkit hajlandó a komcsikhoz hasonlítani, avagy éretlenséggel vádolni.

Először is szögezzük le, hogy egy valóban nagy tekintélynek örvendő úriember nem igyekszik folyamatosan a hatalmáról győzködni másokat, illetve annak sem érzi szükségét, hogy felnőtt embereket okítson jó modorról, még akkor sem, ha történesen a fölöttesüknek is gondolhatja magát.

Egy valóban tiszteletparancsoló, méltósággal rendelkező férfiú azonban elsődlegesen is nem mondja cinikusan mindig azt, amitől az igazság rendíthetetlen bajnokának képzelheti saját lényét – valamint nem kizárólag az "ellenoldalra" terjed ki a megmondáskényszere. Nem próbál egyszerre agresszív és patetikus lenni; de távol áll tőle az is, hogy önnönmaga pozicionálásáért vívott küzdelme során egy valódi tekintélyt vádoljon érdekelvűséggel, gyermeteg hatalomfüggéssel.

Kövér Lászlóra abszolút igaz, hogy bár saját meglátása szerint mindig az igazat mondja, ellenben sosem beszél a valódiról, a dolgok mögöttes értelméről. Üzenetei pedig kifejezetten rombolóak tudnak lenni a társadalmi morált illetően, teszem azt, mikor az ügynökakták nyilvánosságának igényét nevezi értelmiségi gumicsontnak, vagy amikor egy demokratikusan az Országgyűlésbe juttatott párt parlamenti jelenlétét nyilvánítja szégyenteljes dolognak, "morális értelemben vett botránynak".

Módszerei hol a másik fél gyermekként kezelésének, hol saját maga szellemi kiskorúságát bizonyító gesztusainak okán lesznek nevetségesek: a jobbikos Gyöngyösi Mártont büntetésből eltiltja a külügyi bizottság római útjától, a kékcédulákkal tiltakozó LMP-s képviselő laptopját pedig dühében egy előbbiből gyúrt galacsinnal dobálja meg. Majd gyorsan a pulpitus felé iszkol, és dörgő hangon teremti le az egész neveletlen bagázst. Mármint kizárólag az ellenzéki térfélen ülőket, még ha a kormánypártiak szakasztott ugyanúgy is viselkednek.

Aztán egy valóban köztiszteletnek örvendő ember a teret valósággal betölti – ellenben nincs szüksége magánhadseregre, mely a biztonságát védi olyan igazán veszedelmes dolgoktól, mint amilyen a szamurájkardot bemutatási szándékkal sajtótájékoztatón előszedő Zagyva György Gyula, vagy éppen a populista és demagóg Izrael-ellenes felszólalást huszadjára megejtő jobbikos képviselő.

Ám Kövér Lászlót az Országgyűlés falai közt láthatóan nemigen tiszteli senki. A fideszesek jobbára harcostársként tekintenek rá, a többiek meg – igazodva a szerepjátékhoz – valamiféle szigorú, de igazságtalan tanár bácsiként, aki, ha olyanja van, kész akár feleltetés nélkül is egyeseket osztogatni a padsorokban ülőknek.

Ám mégis van, amiért néha a cinikus, hatáskörén éppen túlterjeszkedő úriember nyilatkozatát is érdemes olvasni: ez pedig az a vonatkoztatási szabadságunk, melynek köszönhetően magára a nagy oktatóra és környezetére nézvést tarthatjuk igaznak a dörgedelmeket.
Emígy nyilatkozott ugyanis legutóbb Kövér László Orbán Viktorról és a Fidesz-KDNP-ről  a romániai magyar politikusokról: „vannak olyan magyar politikai vezetők, akiknek az az egzisztenciális és politikai érdekük, hogy az általuk vezetett közösség kizárólag őket tartsa viszonyítási pontnak, vagyis hogy minél teljesebb legyen a befolyásuk, így ugyanis nagyobb a súlyuk a belpolitikai küzdelmeikben. Ez némely esetben olyan törekvésekre készteti őket, hogy a demokrácia keretei között a saját közösségük fölött meglehetősen erős diktatúrát, hegemóniát gyakoroljanak, ami szintén a nemzet szétfoszlásához, leépüléséhez vezet”
Mi sem mondhattuk volna pontosabban, házelnök úr!

Ron Werber "két dolgot honosított meg 2002-ben, a negatív kampányt és a fanatizálást. [...] Lélegzetnyi időt sem hagyva, folyamatos pergőtüzet zúdított a kormányzati szervekre, magához ragadva a médiakezdeményezést. Elviselhetetlen feszültségben tartotta a közéletet, közvetve az egész társadalmat, még mélyebbre ásva az árkokat, teret engedve a színtiszta gyűlölködésnek" – írja Seszták Ágnes a hétfői Magyar Nemzetben, a lap pedig másutt is fokozott figyelmet mutat a történések iránt: a belföldi hírekre szánt két oldal közül az egyik teljes egészében Werbernek és az MSZP elmúlt tíz éves tevékenységének van szentelve, mintegy bemutatva, mi mindent követtek el a társadalom ellen a huszonhárom millió románozástól kezdve a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson át egészen a 2002-es választások megnyeréséig.

És valószínűleg a Nemzet vezércikkírójának igaza is van. Könnyen lehet, hogy Werber ismertette meg mindannyiunkkal a negatív kampány szépségeit (emlékezzünk csak a dicső köteles beszédre!), illetve ő bizonyította be, hogy egy mindenre és mindenkire kiterjedő adatbázissal akár a választás napján is meg lehet fordítani a nem éppen felénk lejtő eredményt.

Csakhogy 2012-t írunk, autónkkal két percenként egy "Együtt tették tönkre az országot" feliratú tábla mellett húzunk el, miközben a netes világot épp a Gery Greyhound által nyilvánosságra hozott "Kubatov-lista a gyakorlatban"-féle videó tartja lázban. Egymást érik a Bajnai-Gyurcsány tandem országrontó tevékenységéről beszámoló plakátok, LMP-s képviselők pedig Facebook-on borzonganak a 2009-es pécsi választás fideszes győzelmét elősegítő módszeren. Miközben például Eörsi Mátyás ennyit fűz hozzá a látottakhoz: "A Fidesz ellenfelei jobban tennék, ha a fintorgás helyett ugyanezt megcsinálnák, ha lehet, még jobban, még professzionálisabban, és persze törvényesen!"

És mit ad Isten, az MSZP arculat(vissza)váltó rendezvényén megtörténik Ron Werber csatasorba állítása, aki emígy nyilatkozik: "ha a fele igaz annak, amit mondunk, akkor meg fogjuk nyeri a választásokat, méghozzá simán". A Fidesz mellett elkötelezettek joggal aggódnak: tudják, a kampányszakember nem beszél mellé. Látták, mihez segítette hozzá a szocialistákat egy viszonylag nyugodt fideszes időszak után, és érzik, hogy a mostani botrányos kormányzás csak megkönnyíti az MSZP dolgát.

Nem is csoda, hogy időközi választások folyamatosan szocialista győzelmek hírét hozzák – legutóbb épp Szolnokról. Láthatóan az emberek bennük látják ismét a váltópárti szereplőt, ami ugyan országos szinten még nincs meg így, de a vidéki történések már jeleznek valamit. Így ír erről a Magyar Narancs Erősödő jelek című vezércikkében: "Aki a kizárólag a moralizáló politikai publicisztikákban és politikusi nyilatkozatokban létező virtuális valóságot nem téveszti össze a valósággal, az láthatja, hogy az MSZP-vel újra megtörténik az, ami megesett vele 1992-1994, 2000 és 2002 között, és ami megesett a Fidesszel és Orbán Viktorral is 2007 és 2010 között. Számított valamit is 1994-ben Horn Gyula múltja? Érdekelte a jobboldali közönséget 1998-ban Orbán múltja? Hát a baloldaliakat 2002-ben a Tocsik-ügy? És a hárommillió Fidesz-szavazót 2010-ben az Országimázs Központ, az Orbán-bányák, a Simicska-birodalom vagy Tokaj szőlővesszeje?"

A legutóbb nyilvánosságra került MSZP-kampánystratégia pedig ekként üdvözölte a választók feledékenységre való hajlandóságát: "az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy "mesterségesen" teremtjük meg ezt a helyzetet számukra".

Nem csoda hát, hogy legutóbb már a Heti Válaszban is azt olvashattuk: az ernyőszervezet gründolásának becsődölése után az Együtt 2014 egy liberális párttá szándékozik alakulni – betöltendő mintegy az SZDSZ után maradt űrt. Mint írják, a korábbi MSZP-SZDSZ koalíció mintájára épülő választási szövetség van kialakulóban, melybe a Mesterházy Attila által összefogásra meghívott egyéb szereplőket "anonim módon integrálnák". Ez utóbbi szerep várna tehát a 4K!-ra, a Schmuck-vezette szocdemekre, és természetesen az LMP-re is.

Az ökopárt etikai bizottsága által platformja vesztett Jávorék pedig állítólag készen is állnak erre a szerepkörre. Valószínűleg sokan közülük még mindig hisznek abban, hogy itt valami újfajta összefogás körvonalazódik, nem pedig a 2010 előtti állapotok rekonstruálása. Hallgassuk is meg hát gyorsan, mit mond minderről az imént igazodási pontként szolgáló Eörsi, az LMP lelkes híve: a platform felfüggesztését például "más lett a politika" kommentárral látta el, Schiffer azon nyilatkozatát pedig, hogy "senkinek nem lehet célja a platformok ellehetetlenítése", ezzel az ironikus szösszenettel: "Senkinek nem lehet célja! Áh! Dehogy!" Miközben Dorosz Dávid Népszabadság-béli interjúját lelkesen osztotta, kiemelve belőle alábbi sorokat: "Azoknak a házaspároknak, ahol az anya és az apa azért válnak el, mert csak így mehetnek mindketten közmunkára, nem mondhatjuk: tessék még várni ránk négy évet. Azoknak a fiataloknak, akik az orra előtt most vágják be az egyetemek és így a felemelkedés lehetőségének az ajtaját, nem lehet azt mondani: tessék még várni négy évet. De azoknak a szülőknek sem mondhatjuk ezt, akiknek a gyereke inkább elmegy Dublinba mosogatni, mert itthon semmi esélye egy tisztes megélhetésre."

Mielőtt azt hinnék, megőrültem, gyorsan leszögezném: nem a magam szórakoztatására mentem át Eörsi-szemlébe, egyáltalán nem. A liberális politikus viszont egy igen hangos réteget képvisel: az LMP szövetségi betagozódását pártolókét, akik szerint az lenne a legjobb, ha a következő választásokon a Fidesszel szemben lévő (Jobbikon kívüli) ellenzék egységesen indulna el. Vagy bárki is komolyan azt gondolja, hogy a Demokratikus Koalícióba idén belépett Eörsinek ennyire fontos lenne az LMP? Hogy a legutóbbi LMP-s kongresszusi döntést kárhoztatók azért lennének ilyen dühösek, mert elkötelezett LMP-sek lettek volna bármikor is, és aggódnának a párt jövőjéért?

Ha az LMP csatlakozik Bajnaiékhoz, Ron Werber most akkor is visszatért volna az MSZP-hez. A szolnoki időközit akkor is megnyerték volna a szocialisták. A közmunka miatt elváló házaspár akkor is az MSZP-re voksolna, ha Dorosz Dávid a lehetséges LMP-s szavazóbázisba belevenné mellettük a teljes gyöngyöspatai cigánysort és a mánfai kisnyugdíjast is. Ám felmerül a kérdés, már csak az Alternatíva bejegyzésének olvasása közben is: nem lehetséges, hogy egy új pártnak, amely a létező struktúrák megváltoztatása végett jött létre, nem egyből a politika iránt abszolút közönyös, a jövő havi fizetésnek élő tömegeket kellene integrálnia? Nem lehet, hogy mégis inkább az Alternatíva bloggerének kéne megfelelni, aki talán majd az LMP-re szavaz, nem pedig Eörsi Mátyásnak, akinek amúgy van egy saját pártja?

De ha már a belpesti liberálisok mellett a falusi fodrászlányok kellenek, nem lenne etikusabb, ha helyi szinten hallgatná meg őket a politikus, nem pedig nagypolitikai manőverekkel próbálná meg a képükbe tolni magamagát?

A Kubatov-lista után tehát ismét jöhet a Werber-lista. A Civil Összefogás Fórum után talán a Demokratikus Charta is újjáéled végre, hogy lelkesen nyithasson ernyőt a barna eső ellen egy-egy CÖF-óriásplakát árnyékában. Az MSZP-s aktivisták és a fideszes legények pedig párhuzamos utcákat keresztülszelve csöngethetnek majd be minden egyes házba, nyomatékosan feltéve a legfontosabb kérdést.
Talán éppen azt: "Ugye, tetszett már regisztrálni? Már csak két hónapja van rá, hölgyem!"

A most hétfőn a Schiffer András által a Parlament elé terjesztett, Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat tárgysorozatba sem vétele más érdekességekkel is szolgálhat számunkra azon túl, hogy az LMP sikeresen folytatta misszióját a jobboldali szavazók egy részének Fideszről való leszakításával úgy, hogy ahhoz semmi újat nem kellett mondania. Az év elején már benyújtott javaslatot most Schiffer némiképp kiegészítette: ezáltal büntetőjogi kategóriává tennék az aktanyilvánosság utáni törvénytelen iratkivételeket, meghamisításokat. Ezt a változást még a jobbikos Novák Előd is dicséretesnek tartotta, "mert az ellehetetlenült valóságos állapotból indul ki, reális számvetéssel".
A törvényjavaslat ráadásul magában foglalja, hogy az állambiztonság felett rendelkezők tevékenysége, kiléte is váljon nyilvánossá.

Ez utóbbival szokás ugyanis általában hárítani, ez az egész elsunnyogott rendszerváltás lényege: hagyjuk a kis halakat, nem ők voltak a főbűnösök, ne is kelljen a nyilvánosság előtt vállalni korábbi tevékenységüket. Márpedig úgy nem lehet tiszta lappal kezdeni, ha mi magunk sem vállaljuk fel korábbi életünket, történetünket: az erőszakkal beszervezetteknek pedig nincs félnivalójuk, ha valóban fenyegetés, zsarolás hatására jelentettek vagy éppen lettek beszervezve. Sőt: akkor már húsz éve sem volt, nyugodtan megvallhatták nyilvánosan is múltjukat, ezzel is hozzájárulva a későbbi tiszta, egyértelmű helyzet megteremtéséhez - sunnyogásra ugyanis nem lehet új rendszert építeni.

Tényleg gyerekként kezeljük a társadalmat, tényleg a mi feladatunk megóvni a jelentőket a jelentettek haragjától? Igen, nyilván fájna, nyilván sok régi sebet feltépne - de ezzel talán hozzájárulhatnánk végre, hogy a problémák ne csak elfedve, elfelejtve legyenek, hanem valóban kibeszélve, megértve és megértetve.

De, ahogy már említettem, itt ráadásul nem is csak az ügynökök kilétének felfedéséről van szó: Schiffer indítványa után különösen komikusnak hatott a fideszes Zsiga Marcell azon kommentárja, hogy "nem a piti besúgók az érdekesek, hanem a pártállami múlt teljes működési mechanizmusa". "Ennél sokkal többről kell, hogy szó legyen" - mondta, majd nyugodt szívvel szavazta le már csak a tárgysorozatba vételt is.

A nyolc hónapja leszavazott javaslat után a Fidesz ilyen-olyan sumákolással jött elő, nemzetbiztonsági kockázatot és egyéb baromságokat emlegetett, majd bejelentette: megszervezi a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, mely majd mindent szépen meg fog oldani. Olyan szépen, hogy azóta nem is történt semmi az ügyben - az LMP felmelegítette hát a témát, a Fidesz pedig annak rendje és módja szerint le is szavazta.

A különösen érdekes az egészben, hogy az MSZP képviselői is igennel voksoltak a törvényjavaslatra - taktikából? Előre tudták, hogy a Fidesz úgysem fogja elfogadni? Azzal nehezen lehet érvelni, hogy "ők könnyen elfogadhatják, hiszen a rendszer működtetői voltak, nem róluk volna szó", hiszen a javaslat ugyanúgy magába foglalná az ő tevékenységük tisztázását is, mint az egyszerű ügynökökét.
Vagy tényleg ennyire sikeres volt az MSZP fiatalítása? Tény, hogy a megújulás náluk a Fideszénél látványosabbnak és gyakoribbnak mondható - na de olyanok is megszavazták most a javaslatot, mint Szanyi Tibor, Puch László és Steiner Pál. Miközben a Demokratikus Koalíció tagjai nem szavaztak - sikerült volna kiszervezni az MSZP-ből az átlátható múlt iránt nem igazán érdekelt képviselőket? Néhányukat talán, de kétlem, hogy az ott maradottak egy részének ne lenne még takargatnivalója - amelyet aztán vagy vállalna, vagy sem.

Újra és újra elmondják jobboldalon: nem érdekes az egész, gumicsont, hagyjuk már, foglalkozzunk inkább a valódi bűnösökkel, akik pedig a szocialisták soraiban keresendőek. Úgy azonban soha nem lesz tisztább a közélet, ha az egyik oldal semmiféle felelősséget nem kíván vállalni egy negyven éven keresztül az emberi életeket megnyomorító, mindannyiunk lelkében pusztító autokráciáért. A kádári paktum ugyanis az egész néppel köttetett, itt mindenki benne volt és ha csak azzal is, hogy nem szólt, amikor szólnia kellett volna, a szocializmus elvtelen kiszolgálójává vált. Ezért bizony vállalni kell a felelősséget a besúgott barátok előtt épp úgy, mint a gyermekek és az unokák szemében. Meg voltál félemlítve? Akkor miért nem mondtad ezt 1990-ben? Mi tartott vissza?

Lehet egy életet, egy rendszert, egy demokráciát az elhallgatásra, a titkolózásra, a mocsok elfedésére alapozni? Lehet azt tűrni, hogy a kommunizmus barátai egycsapásra átvedlenek a demokrácia pártolóivá, majd ők lesznek a diktatúra leghangosabb kiáltozói nekik nem tetsző kormány regnálása idején, ők fogják követelni pártok betiltását, mondván, azok fasiszták? Lehet ezt így tovább folytatni még tíz-húsz évig, hogy talán akkor végre tisztán lássunk, amikor az ügynökök dédunokái is örök nyugalomra hajtják fejüket? Lehet tovább sunnyogni, hogy "az nem is úgy volt", "nem ez a lényeg", "beszéljünk a fontosabb dolgokról", miközben ott szárad lelkünkön a múlt minden szennye?

Kétségkívül lehet. Csak minek?

Egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyi tűnik biztosnak: a Lehet Más a Politika nem lép be az Együtt 2014-be, legalábbis a kongresszus döntésének értelmében - Jávor Benedek pedig lemondott a párt frakcióvezetői posztjáról. Schiffer András a HVG-nek cáfolta, hogy ő szeretné magának ezt a pozíciót megszerezni.  

Gyorsan leszögezném: az LMP szerintem a lehető legjobb döntést hozta meg ezzel. Ám Schiffernek most kell résen lennie, és az eddigi lendületet megduplázva nekikeserednie a párt felfuttatásának: meg kell értetnie a magyar szavazókkal, hogy amikor 2014-ben a szavazófülkékben esetleg megint négy névvel találkoznak, akkor ők lesznek azok, akikre való voksolással az emberek az eddigi kétosztatúság ellen, egy másfajta politizálás mellett tehetik majd le a garast (és nem mondjuk a jelenlegi tendenciákat fenntartó Bajnaiékkal, de nem is a radikalizmusával konszolidációt és nyugalmat biztosan nem hozó Jobbikkal).

Ehhez pedig szükséges, hogy az a Schiffer András legyen ismét az LMP frakcióvezetője, aki már a 2010-es befutásnál is ott állt az elsők között, és aki ma is magasan a legelfogadottabb LMP-s politikus az alapvetően jobboldali, illetve az egykori MSZP-kormányok iránt nagyfokú ellenszenvvel viseltető emberek számára.

Most a legjobb az lenne, ha a teljes frakció felsorakozna a különutasság mellett (még ha elvi esetben támogatásukat is fejezik ki az E14-gyel szemben), és szívükkel-lelkükkel tudná támogatni a meghozott döntést: abban ugyanis korábban a legtöbben konszenzusra tudtak jutni, hogy a legnagyobb probléma a bizonytalansággal van, és a zöldpárt a kongresszus után már tényleg jól tenné, ha egységet mutatna - mármint a tagok között, nem pedig a Bajnai- és E14-hívekkel szemben.
A létező legrosszabb opció pedig tényleg a szakadás, illetve a felmorzsolódás lehet - szükséges hát, hogy a párt tagjai erősek tudjanak maradni a nehezebb pillanatokban is, és belássák: úgy nem lehet politikát csinálni, hogy az ember a saját árnyékától is megijed, és közvélemény-kutatások eredményeinek láttán már rohanna is bele egy olyan szövetségbe, amely a lehető legkárosabb lenne a számára.

Nem kétséges, hogy az utóbbi hetek-hónapok legnagyobb lózungja az volt, hogy az LMP mostani döntésével az ország sorsáról dönt, és ha nem adják fel korábbi eszmeiségüket, akkor ők fognak hozzájárulni az Orbán-kormány újabb választási győzelméhez.
Az LMP-nek semmiféle morális kötelessége nincs arra nézvést, hogy akár a legrosszabb döntést is meghozza csak azért, hogy megakadályozzon valami későbbi, nem általa okozott, és ráadásul nem is mindenki által rossznak ítélt történést, a Fidesz újbóli hatalomra kerülését.

Az LMP-nek viszont kötelessége, hogy alternatívát képezzen, hogy elinduljon a választásokon, hogy megmutassa: létezik más út is a berögzült kétosztatúsággal szemben. Észre kell venni, hogy az nem mehet megint, hogy hatalmukat átmentő, leszereplő káderekkel "váltsunk rendszert", horváthcsabákkal alapítsunk mindenféle negyedik köztársaságokat, korrupt és cinikus hatalomtechnikusokkal játsszunk itt ismét műforradalmat, világmagyarság konszenzusát, anyámkínját. 

A felelősség egy demokráciában a választókat terheli aziránt, hogy leváltsák a nekik nem tetsző kormányzatot. Erre ne mondjuk már mi, választók, hogy "de együttműködés nélkül nincs változás" - mert ezzel csak azt ismerjük el, hogy valójában nem is akar a többség semmiféle váltást, tehát főként nincs jogunk bármiféle választási szövetség barkácsolását követelnünk saját hóbortunk (ti. hogy ha lesz a választáson alternatíva, az a demokrácia halálát jelenti) megerősítésének érdekében. 
Persze, nagyon nagy lendülettel tudja Szilágyi Ákos "politikaelemző" (nem vicc: ezt a titulust írták a neve mellé a 168 órában) magyarázni, hogy "most helyzet van", és nem paprikajancsinak kell lenni, hanem biodíszletnek Bajnai és Gyurcsány mellett, na de azért hadd ne ossza már mindenki azt a véleményt, hogy ha a berögzült struktúrák ellen fellépő, ámde nem radikális párt neve önállóan szerepelni fog a szavazócédulákon, azzal a szükségállapot továbbra is fennmarad, és talán 2018-ra már Magyarország sem fog létezni.

A legnagyobb tévedés ugyanis az, hogy a jelenlegi kormánypárttal szemben a hatalomban való léte a probléma: jóval inkább az a kétharmados, minden kompromisszumot és érdemi egyetértést az asztalról lesöprő működési mechanizmus, mely megannyi elfogadhatatlan lépés keresztülvitelére sarkallja a Fideszt - ugyanúgy, ahogy a jelek szerint Bajnai "kétharmadot szeretnék" Gordon leendő döntéseit is jellemezné valószínűleg. 
Vagy nekünk tényleg egy újabb gyűjtőpárt kell, fideszes úthenger után balliberális úthenger, újabb és újabb jellegtelen, populista, semmiféle elvi alapállást figyelembe nem vevő tömegpártok egymást váltó hadakozása?

Nem kell alábecsülni a szavazókat - ahogy a jövőt sem illik lefutott meccsként kezelni. Ha az LMP egy kicsit odateszi magát, ha még több, a Közgép-láncolásra és a parlamenti cédulaszórásra jellemző látványos performansszal hívja fel magára a figyelmet, és tényleg hiteles tud maradni minden szemszögből, akkor simán megszerezheti két év múlva a bejutáshoz szükséges öt százalékot, illetve adott esetben a tíz képviselői helyet.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy lesz azért kellő számú szavazópolgár 2014-ben, aki sem a jelenlegi irány folytatására, sem a levitézlett baloldali káderek rehabilitálására nem fog szavazni - a radikáljobb viszont nem lesz továbbra sem megnyerő számukra. És ha ők felsorakoznak az LMP mellett, karöltve a pártot alapvetően is támogatni tudókkal, akkor a bejutás nem kérdéses. 
A választók döntenek majd - az LMP-nek most kell majd igazán bizonyítania. 

"Na, legalább ezen is túl vagyunk" - sóhajtott fel hangosan Bajnai Gordon és a Haza és Haladás stábja, majd kitették az utolsó pontot a 2006 ősze és a politikai felelősség című cikk végére, és elégedetten hátradőltek, mint kik jól végezték dolgukat. Hiszen megírták végre a hetek óta várt publicisztikát, melyben 2006 őszének történéseit tárgyilagosan elemzik, a lehető legnagyobb hatékonyságra törekedve - hogy meg is szólítsanak néhány ún. kiábrándult jobboldali szavazót, de azért az ősgyurcsányistákat se veszítsék el; hogy Balavány Györgynek is vessenek valamit, de azért Dési Jánosnak se kelljen úgy éreznie: végleg elárulta őt az összefogás szíve és lelke.

A mindenkori jó kormányzást segítő szakpolitikai blog hat évvel a történések után merészen kijelentette: mindenki hibázott. Politika is, rendőrség is, tüntetők is. Bal- és jobboldal, Gyurcsány és Orbán, szélsőjobb és Fidesz, kicsi és nagy, komcsi és fasiszta - egyszóval, mi mindannyian. Ide is egy kicsi, oda is egy kicsi - ahogy az egy objektív elemzőtől, egy politológustól elvárható például. Aztán rágja meg mindenki jól a nagy semmit, vitatkozzunk róla, dicsérjük a merészséget, szidjuk az elégtelenséget, akármit - tematizálódjon a közélet, szépen szólva.

Persze, a legnagyobb félreértése a dolgoknak, hogy Bajnainak magára kellene vennie bármiféle felelősséget - ez épp akkora aránytévesztés, mint őt és Gyurcsányt a negyvenéves szocialista diktatúra üzemeltetésével megvádolni.
Mert tény, ott voltak ők is - ahogy mi ugyanúgy, hogy ilyen stílusosan, Bajnai-módra fejezzem ki magamat.

Az Együtt 2014 fő arcának épp csak annyira szükséges magyarázkodnia 2006 őszéért, mint mondjuk Szócska Miklósnak Ramil Safarov kiadatásáért, vagy Németh Lászlónénak a Médiatanács döntéseiért. Felesleges. Értelmetlen. Ha még egy kicsi kis realitás is szorult a magyar közéletbe, remélem, soha nem is fogják úgy érezni, hogy a szavazók ezt várják tőlük.

Abban nyilván megegyezhetünk, hogy ha Bajnai Gordon ezt valóban, őszintén így gondolná, akkor legkésőbb 2009-ben, miniszterelnöki kinevezésekor tett is volna valamit a jogsértettek megsegítéséért és kárpótlásáért - és nem akkor írt volna tanulmányt, amikor már semmi nem múlik rajta - cselekedett volna a maga idejében, nem megkésve igyekszik szép beszéddel mindkét oldalnak dobni valamilyen gumicsontot.

De főleg nem kezdett volna el külső szemlélőt, tárgyilagos tudósítót játszani, és kijelenteni, hogy a szélsőjobb garázdálkodását az akkori ellenzék tette lehetővé, "kiengedve őket a politikai karanténból". Mert ha így, akkor aztán tényleg vitatkozhatunk rajta, ki járult hozzá jobban mondjuk a Jobbik 2010-es, földcsuszamlásszerű befutásához: az MSZP vagy a Fidesz, a Balatonőszödön súlyos igazságokat bevalló Gyurcsány Ferenc, vagy éppen a vereséget feldolgozni nehezen képes Orbán Viktor.
Mert lehet, hogy az akkori jobboldali ellenzék sem viselkedett a legfelelősségteljesebben, de a morális válság kirobbantásának oroszlánrészét akkor is Gyurcsány Ferenc és pártja kénytelen elvinni: kezdve a tavaszi választásokig való gátlástalan hazudozással és annak a párt belső körei előtti pökhendi odavetésével; folytatva a rendőrség garázdálkodásának jóváhagyásával és vezetőjének későbbi kitüntetésével; befejezvén a szétvert békés tüntetők csőcselékszámba vevésével és a szintén elpáholt ellenzéki képviselő lemártíriuszozásával: az MSZP-SZDSZ koalíció garantálta, hogy a politikai felelősséget egykönnyen senki ne kenhesse el, ha a történések józan bemutatására vállalkozik. Bajnai mégis képes volt rá. Talán mégsem fog így annyira haragudni az a Vadai Ágnes sem, aki pár héttel ezelőtt még azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, 2006 őszének Vadai-féle interpretációja szerint "a csőcselék nekitámadt a rendőröknek".

De mondom, tulajdonképpen most teljesen lényegtelen, mit mond 2006 kapcsán Bajnai - semmiféle hatáskörrel nem rendelkezik az áldozatok kárpótlására, meg amúgy sem következik ilyesmi abból a szövegből, ami annyit állít: "hibás mindenki - ismerjük be, gyerekek, aztán éljünk tovább boldogan-bűnösen, lesz, ami lesz".
És persze, mint mondtam, neki azért mégsem kell vezekelnie egykori fejlesztéspolitikai kormánybiztosként a fősodor eseményeiért.

Az írásnak jóval inkább célja a jobbos szavazók becsatornázása - de talán ennél is inkább az LMP politikusainak megnyerése az ellenzéki együttműködésben való részvételre.
A kongresszus előtt álló kis párt képviselőinek ugyanis már megalakulásuk óta fontos volt az egykori tüntetőverések demokráciaellenességének beismerése és az azért való valódi felelősségvállalás: többek között ezért is ódzkodnak annyira az MSZP-től és a Demokratikus Koalíciótól, és ez jelentette számukra az egyik fő akadályt a Bajnai-tengely felé fordulás meglépésére.

A szombati LMP-s döntéshozatal előtt tehát véletlenül a legjobbkor lett közzétéve az írás: a legutolsó pillanatban, mintegy fő impulzusként hatva a baloldali egybeborulást támogató és az inkább afelé hajló zöldpolitikusok vélekedésére: "látjátok, már a Bajnai is elismerte, amit mi mindig is mondtunk, adjunk hát neki egy esélyt".

Hogy lássuk, ebben valóban ügyesen sakkoztak a progresszívak, érdemes csak megnéznünk Scheiring Gábor és az egykori képviselőnő, Kaufer Virág Facebook-oldalát: "példaértékű bátorság" és "értékelendő önkritika", lenyőgöző!

Tehát, bár még nem tudni a hétvégén esedékes kongresszus kimenetelét, azért annyit elöljáróban leszögeznék: a taktikus megfontolásokra állítólag abszolút nem hajló Bajnai Gordon véletlenül ismét ügyesen keverte a lapokat. Csak győzzük kapkodni a fejünket!

Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, jelenlegi oslói nagykövet három évvel ezelőtti egyetemi jegyzetében alábbi mondatot vetette papírra: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy a testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”. Miután ez most, 2012 végén nyilvánosságra került, az LMP és a DK kórusban kezdte követelni a Corvinus Egyetem egykori oktatójának felmentését tanári állásából - a norvég fővárosban pedig máris eltiltották egy olyan konferencián való részvételtől, melynek szervezésében amúgy ő is oroszlánrészt vállalt. A Magyar Narancs vezércikkében "alighanem síkhülyének" titulálta a nagykövetet, illetve corvinusos diákok, más egyetembéli tanárok kezdték el követelni lemondását minden tisztségéről.

Mindez abszolút dicséretes - én mégsem értem, miért állnánk meg ennyinél egy ilyen súlyos ügy esetén. Nem hallottam például róla, hogy a jegyzetek még fellelhető példányainak bezúzását szorgalmaznák; illetve azt is nehezményezem, hogy eleddig nem érkezett feljelentés a renitens ex-egyetemi emberrel szemben, melynek keretében gyűlöletbeszéd megkísérléséért több évtizedre börtönbe csukhatnák Jeszenszky Gézát.

Mert lássa be végre mindenki: a demokrácia és a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy mindenki azt mond, amit szeretne. Nem, mindennek van határa, még a szabad szólásnak is. Ez egy nagyon világosan megszabott vonal, átlépésének elkerülése senki számára nem okozhat gondot: nem szabad politikailag inkorrektnek lenni. Aki ezt nem érti, az magára vessen, de azt is csak gondolatban, mert különben szintén kiírja magát Európából, ahol például egyes országokban cigánytelepeket számolnak fel sorra, de mindvégig kínosan ügyelnek arra, hogy ne minősítsék őket semmiféle átfogó jelzővel az elszállítás során. Ha mégis kicsúszik szájukon valami sértőnek tekinthető megjegyzés, emelkedjünk felül rajta: nehéz manapság egy fejlett nyugati demokráciát elkormányozni, olykor-olykor annyira belefáradhat a derék kormányfő, hogy át nem gondolt dolgok is kicsúsznak a száján - de hát ezért csak nem fogjuk őt halálra kövezni?!

Jeszenszky Gézával szemben viszont már illene ekként cselekedni. Az nagyon helyes, hogy kizárják a Raoul Wallenberg Emlékkonferenciáról, melyet biztos nem is szívvel-lélekkel szervezett ezidáig, csak valami gonosz fondorlattól űzve azért, hogy valójában a svéd zsidómentőről is valami szexuálisan leleplezőt állítson - az ilyenektől minden kitelik, jól mondom, kedves Andrassew Iván?
Szóval, jó ötlet volt a kizárás, bár azért az sem ártott volna, ha mondjuk a konferencián ki is függesztik a szégyenfalra Jeszenszky képét, mely előtt minden reggel elvonulhat minden résztvevő, és rituálisan leköpdöshetik a szívtelen, gonosz professzor képét. Mert egy valóban toleráns, humánus és igazságos Európában a fenti cselekménynek ehhez hasonló következményeket kellett volna maga után vonnia - de hát mind tudjuk, hogy csak kizárásról volt szó, éspedig azért, mert az összes norvég náci, vagy legalábbis a közbeszéd egyre inkább az. Mivel ez egy axióma, nem fogom lábjegyzetelni, honnan veszem - amúgy is, aki ezt másként gondolja, épp az írja ki magát egyszer és mindenkorra a demokratikus Európa érzékeny világából.

Szóval, a fent elhangzott mondatra hiábavaló is lenne érdemben reagálni. Nyilvánvaló hülyeség, légből kapott rasszista vagdalkozás - mindannyiunk és főleg Romsics Ignác számára intő példa lehet, hová is tud fajulni az, ha az embernek nincs lelke.

Mert ha a gyilkos indulatoktól fűtött Jeszenszky később genetikára hivatkozott, akkor abból számunkra egyértelműen kiderülhet, hogy a romák igenis nem élnek nemi életet családon belül. Hogy mindenki hallott már ilyesmiről, az csak azért van, mert a magyarok egyre inkább hajlanak az előítéletességre, úgy ánblokk mindahányan. Úgy is mondhatnám, hogy genetikailag alávalóak, és bocsánatot sem hajlandóak kérni korábbi bűneikért - ezért hát egyikük sem kaphat soha feloldozást. Na jó, talán Dési János igen, de ahhoz még neki is jó pár publicisztikát kell zárnia a "ceterum censeo: Orbánnak mennie kell" formulával.

Mert ha a nagykövet félreérthető és hanyag módon fogalmazott, akkor a kiindulópont is nyilvánvalóan téves. Ha a romák nem házasodnak családon belül - márpedig nyilván nem teszik, hiszen Magyarországon ezt nem lehet -, akkor az sem fordul elő, hogy egyes képviselőik édes- vagy unokatestvéreikkel éljenek nemi életet. Ilyen nincs, nem volt, soha nem is lesz - városi legenda, annak is egy igen csúnya elfajzása. Kimehet mindenki a hozzá legközelebb eső cigánytelepre, akarom mondani, romák által is lakott környékre, és megnézheti a saját két szemével, hogy egyetlen ember sem keféli ott a rokonát. Én mindenesetre inkább javasolnám egy kísérő felfogadását a tanulmányi sétára - majd ő közben mesél érdekeseket egyes családokról, azoknak furcsa szokásaikról: mi viszont ne higgyünk neki feltétel nélkül, hiszen csak szórakoztatásunkra fogja előadni az egészet.

Nem, semmiféle következtetés levonása nem tekinthető indokoltnak - ahogy a németek precizitásáról sem elmélkedhetünk, hacsak nem eleve a görögöknek akarunk hivatkozási alapul szolgálni; úgy a romákról sem mondhatjuk, hogy kritikus tömegük számára elfogadott a családon belüli szexuális élet. Ezzel ugyanis csak a valóságbeszéd terjedését segítjük elő - azt, hogy emberek a píszíre fittyet hányva mondanak ki olyan mondatokat, melyeknek akár igazságtartalmuk is lehet. De nincs. Ha van, akkor sincs.

Mert - és ezt kell megérteni -, ha valaki tapasztalata, esetleg olvasmányélményei alapján kijelenti, hogy egyes romák ezt meg ezt szociokulturális sajátosságokból fakadóan fogadják el, akkor valójában egy egész népcsoport felett mond ítéletet.

Nem, ebből nem engedhetünk - ha hangot adunk valamely megfigyelésünknek, amely nem túl hízelgő valamely népcsoportra nézvést, akkor mi a rasszizmus bűzös mocsarában hempergünk tulajdonképpen. Hiszen ha egy adott kisebbség különböző tagjairól kijelentünk valamit, azt nyilván az egész közösségre értjük, nem?

Mert felelőssége, az szerencsére csak annak van, akiről mi azt mondjuk - ő viszont ennek eljátszásával azon nyomban ki is tehető mindennemű sértegetésnek, megvetésnek, kiközösítésnek. A tolerancia nevében elmondhatjuk mindennek, aminek csak jólesik - de szidhatjuk akár a családját, közösségét, barátait is, amiért efféle nyomorult gazember közelében maradnak akkor is, amikor az méltatlanná válik erre.
Mert, amit ő elkövetett, azért testvérek között is több jár holmi korholó seggbe rugdosásnál. Mondjuk börtön, és előbbi mondatbélihez nagyon hasonló tevékenység, valami olyasmi, melyet ő állított egy népcsoport képviselőiről. Persze, tudjuk, ezután is csak mit szűrne le tanulságként bizonyos börtönbéli kisebbségiekről - akiktől ezúton is elnézést kérünk a nem túl kedves példa megfogalmazásáért. Jeszenszky számára persze nem jár a bocsánat - mivel nem viselkedett elég toleráns módon, ezért mi sem fogjuk majd vissza magunkat a szidalmak terén.

Én pedig tényleg elkezdem csokorba gyűjteni az egyetemi előadóim által elejtett politikailag inkorrekt megjegyzéseket - úgy rémlik, volt pár, aki tankönyvbe is foglalta kedvenc megmondásait. Összegyűjtöm ezeket, aztán megyek a dékánhoz, követelvén a gonosz professzorok kirúgását - ne sértsék már itt az én jogaimat mindenféle nem-píszí mondatok hangoztatásával. Alig várom már!

N. Kósa Judit szerint Bajnai Gordon "ki merte mondani, hogy a taktikázás ideje lejárt", az Együtt 2014 mozgalom meghirdetésével végre eljött az összefogás ideje, aminek közvetlen következménye lehet az Orbán-kormány 2014-es leváltása. Mint írja, "a hideg számítgatás ideje lejárt, ez nem matekpélda, és nem pszichológiai feladvány, miszerint a szavazófülke magányában az elkóborolt bárány is majd ránk szavaz" - mindezzel pedig az új közép kikiáltásának szükségességét próbálta magyarázni a Népszabadság publicistája.

Ahogy október 23-án, az 1956-os forradalom ünnepén aktuálpolitizáló beszédet tartó Bajnai mondta, ők nem csak a liberálisokat és a baloldaliakat akarják megszakadni, hanem a Fidesz-KDNP kormányzásában csalódott jobboldali szavazókat is, illetve mindenkit, aki nem a szélsőségek mentén képzeli el Magyarország vezetésének jó útra terelését.
Világos beszéd. Bajnai Gordon gyűjtőpártot kíván létrehozni, abba minden létező eszmét bepasszírozni, a szavazatmaximalizálás jegyében mindenkinek a csatlakozását szükségesnek tartva ennek eléréséért.

Ám a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Az a Bajnai Gordon ugyanis, akiről szokás úton-útfélen elmondani, hogy nem ragaszkodik mániákusan a hatalomhoz - nos, ez a Bajnai Gordon csak akkor volt hajlandó visszatérni a közéletbe, amikor a legnagyobb esélyét látta a kormányba való bekerülésnek, a miniszterelnöki poszt megszerzésének.
Hogy a 2010-es kiszállása azt jelezte volna, hogy ez a szerény ember hajlandó lemondani az irányításról, csendben meghúzódva a pénzemberek szürke világában? Könyörgöm, hiszen a Fidesz-KDNP győzelmét még gondterheltebb pislogással sem tudta volna megakadályozni - háttérbe vonulása éppen azt jelezte, hogy nem kíván ellenzékbe kerülni, nem akarja idejét felesleges közéleti pepecselésre pazarolni - ha egyszer tovább építgetheti vagyonát az Egyesült Államokban, még gazdagabban visszatérve a majdani megváltó egyesület vezéreként.

Akik ma úgy érzik, Bajnai, karöltve néhány demagóg szervezettel majd megszólíthatják a pártnélküliek tömegeit, azok még mindig az elmúlt húsz év csapdájában vergődnek: azt képzelik, az állampolgároknak valamiféle tömegpárt kell, ami magába foglal minden irányzatot, így semmiféle identitást nem mutat: mindenki találhat benne egy kicsi kis részt, ami tetszik neki, de összességében senki nem vallhatja magáénak azt, amit az új egyesület/párt képvisel. Akik ezt támogatják, azok valóban egy anti-Orbán felemelkedéséhez kívánnak asszisztálni, egy a Fideszhez hasonló felépítésű, de liberális kiindulópontú pártszövetség létrejöttét szeretnék elősegíteni. Egy olyan szervezetét, melynek megalkotása során maga a jelenlegi miniszterelnök is elvesztett mindent, ami korábban az övé volt: a hitelességét, az egyenességét, a személyiségét: azt a tudatot, hogy képvisel valami meghatározott eszmét, melynek kormányzása iránt a végsőkig eltökéltséget hajlandó mutatni. Összehozott hát egy olyan néppártot, melyet máig mérgez a se ilyen - se olyan mentalitás, az elvtelen politikai méricskélés, az a fajta machiavellista érdekelvűség, melyet mostanság Lánczi András és G. Fodor Gábor nyíltan a felocsúdni képtelen tömeg arcába köpköd.

A megoldás nem itt van. A kilábalást nem egy olyan üzletember fogja elindítani, aki teljesen üresnek mondható -  aki nem csak visszatérésével taktikázik, de minden egyes korábbi lépésével szintúgy: azt is mondhatnánk, hogy az oligarchisztikus vonásokat mutató ex-kormányfő képviseli mindazt, amit Machiavelli hirdetett, és amit Láncziék szerint Orbán is olyan jól elsajátított az évek során.
Bajnai Gordon teljesen üres: mindenki azt lát bele, amit akar. Ki az européer diplomatát, ki a szenvedélyes hazafit, megint más pedig a megfontolt kapitalista gazdaságpolitikust - Bajnai pedig nem kertel, fel is szólít mindenkit, hogy nyugodtan gondoljanak róla, ami csak jól esik.
Bizony, mint Orbán Viktor: egyik nap feltölt Facebook-ra egy vidám, legényes danolászást Nemcsák Károllyal, másnap meg már Kertész Imrével készült közös képeit osztja meg a rajongóival. Egyszer turul-szobrot avat, máskor Cézanne-kiállítás előtt mond ünnepélyes beszédet. Itthon kuruckodik, Angela Merkel előtt elismeri az uniós föderáció szükségességét. 
Orbán Viktor személyisége mára teljesen feloldódott a hatalomért való harc során - ennek felismerése pedig korábbi híveinek legkeservesebb csalódását jelentené. Orbán Viktor ugyanis korábban képviselt valamit. Hitt valamiben. Volt koncepciója, volt identitása, elkötelezett volt valami mellett. Ma már nem az. A korábbi Orbán Viktort elveszítettük. Ennek belátása pedig alapjaiban rengetné meg ma azt a jobboldalt, amely egy évtized leforgásával végérvényesen elkötelezte magát a jelenlegi miniszterelnök mellett - és amely oldal számára a riasztó eszmélés ideje egyre közeleg. Akinél ez az azeri botránynál és a keleti nyitás meghirdetésénél nem jött el, annak holnap annál fájóbban fog bekövetkezni - hogy minek a hatására, abba talán jobb bele sem gondolni.

Bajnai Gordonnal ebből a szempontból nincs probléma: ő sosem képviselt semmit, eddig is magán viselte a szürke nemhogy ötven, de ötszázötven árnyalatát - ő abszolút képes egységet hirdetni, közepet képviselni, gyűjtőpártot gründolni.

Csakhogy talán ideje lenne legalább a tudatosabb választópolgároknak elgondolkodniuk azon, hogy ez az út meddig bizonyul még járhatónak. Be kellene látni, hogy vannak a választási győzelemnél sokkal fontosabb ideák is: a hitelesség fenntartása, a valami mellett való elköteleződés, a célok büszkén való vállalása és hirdetése. Ha ez meglenne, a választók előbb-utóbb úgy is jönnének - már ha a valóban tudatos választást lehetővé tennék számukra: ha megadnák számukra a választás lehetőségét.

Ma nemcsak a magyar Parlamentben, de az országban magában sem létezik hiteles baloldali, liberális, konzervatív-liberális és konzervatív párt. A cél ezek megalapítása és az ügyük mellett való elköteleződés lenne. 
Ökopolitikai párt, ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de egyelőre létezik - ahogy nemzeti radikális oldal is. 2010 ünnep lehetett azok számára, akik a tudatosságot mindennél előrébb tartják: bekerült az országgyűlésbe két olyan párt, melyek elkötelezték magukat valami mellett, és a saját hitük mentén kívánták elérni az embereket, meggyőzni őket igazukról. 
Sajnos az ezzel járó végtelen lehetőségeket az LMP nem tudta kihasználni - a Jobbik pedig hiába maradt hiteles, ha egyúttal be is zárták magukat saját ideológiájuk fogságába: a társadalom egyelőre nem radikalizálható tovább, hála a körülmények szerencsés együttállásának. Ez nem túl szerencsés helyzet annak a Jobbiknak, melynek csak egy a 2006-osra jellemző, nem túl vidám eseménysor hozhatná meg a győzelmet - ami viszont az országnak egyáltalán nem érdeke.

A fenntartható fejlődés mellett való elköteleződés, az ökoszociális gondolatok felemelése, a környezet megóvásának fontos feladata annál inkább. Csak hogy az LMP ezt mintha elfelejtette volna: egyre inkább hagyja magát a Bajnai-Gyurcsány-Kuncze tandem halálos ölelésébe sodródni, végleg felőrölve ezáltal is az egyetlen, még valamennyire hiteles, nem radikális pártot. Létrejönne ezáltal vagy egy liberális alaphangú gyűjtőpárt - erre törekszik Bajnai, maga mellett tudva Oszkó Pétert, Szigetvári Viktort, Balázs Pétert és a többieket -, vagy ha 2014-ig nem nő nagyobbra az Együtt 2014 az MSZP-nél, akkor bizony egy szocialista jellegű tömörülés. 
Az MSZP így is, úgy is benn lesz az egységfrontban - jelenleg azért megy a küzdelem, hogy ki határozza meg a gyűjtőpárt jellegét, ki diktálhasson a választások idején, ki dönthessen az irány milyenségéről.

Ez mindazonáltal ugyanaz a pólus lesz majd, ami 2010 előtt is volt: baloldali-liberális, annak legrosszabb paneleit magán hordozva: a kérdés jelenleg az, melyek legyenek a fő törekvések, a fő sajátosságok, az irányadó hangsúlyok és a legjellegzetesebb elfogultságok. Ha az MSZP-é lesz a vezetés, akkor a nyugdíjak, a szociális demagógia és a szakszervezetek körül fog forogni minden; ha a liberálisoké, akkor a fő súlypontokat az antifasizmus, a globalizáció és a modernizáció fogja jelenteni. Jobbnál jobb lehetőségek, teszem hozzá.

Az LMP-hez egyik eshetőség sem áll igazán közel - de náluk is vannak egypáran sajnos, akiknél nem ez a legfontosabb, hanem a mindenáron való pánikolás, a kormányváltást üvöltve hirdető Radnóti Sándornak és a 168 Órának való megfelelés: az önfeladás és az Orbán-ellenes hisztéria betetőzése.

A kétosztatúság újbóli megteremtése zajlik most, azaz a háromosztatúságé: hiszen mára a Jobbik valóban harmadik erőként funkcionál, és egyre közelebb kerül annak eléréséhez, hogy a másik kettő pólus lejáratódásával ő vehesse át egymaga a hatalmat. 
Aki tehát a baloldal egységbe terelését szorgalmazza, megspékelve ráadásul a csalódott jobboldaliakkal, az ahhoz járul hozzá, hogy a bennük való csalatkozás esete után a Jobbik kerülhessen hatalomra. Hiába nem gondolja ezt így Lakner Zoltán, Babarczy Eszter, Radnóti Sándor, Ungváry Rudolf és akárki más - ezt készítik elő, vezesse őket bármilyen jó szándék is.

Ahhoz, hogy a rendkívül elfajzott politikai közbeszéd megváltozzon, először is valódi identitással rendelkező pártoknak kellene létrejönniük: olyanoknak, melyeket nem a frusztráltság, hanem a tiszta elköteleződés vezérel, és melyek nem szégyellenek majd bárkivel is megegyező ügyet képviselni, ha úgy adódik. Az ügyek, és nem a szekértáborok mentén való politizálás kora jöhetne végre el. Ehhez szükség lenne egy valóban liberális pártra, mondjuk Fodor Gábor vezetésével; egy ténylegesen szocialista oldalra, Szanyi Tibor irányításával; a Schiffer András (és nem Jávor Benedek) mögött felsorakozó zöldekre; Vona Gáborra és a Jobbikra; konzervatív-liberálisokra, élükön egy Sólyom Lászlóhoz hasonló kaliberrel és egy igazi jobboldali-konzervatív pártra (mondanám, hogy Orbán Viktorral, de félek, ő ennyivel már nem tudna megelégedni). 

Arra van szükség, hogy minden ember megtalálhassa végre számítását. Hogy ne megremegő kézzel kelljen behúzni azt a nyomorult ikszet, hanem büszkén, szabadon és felvállalva identitásunk minden egyes szegmensét. Ezt nem fogja elősegíteni egy baloldali tömegpárt - jóval inkább további huszonöt évre jegeli a megvalósulásának lehetőségét. A jobboldaliaknak meg eszük ágában sem lesz sem liberális, sem szocialista felütésű néppártra szavazni - akkor már inkább a saját eszmei kereteiket mutató, de azt a maga teljességében nem képviselő Fidesz-KDNP-t választják.

Ebben a két és fél évtizedben tehát igaza volt Bajnainak. Minden másban téved.

"Én egyébként azt gondolom, hogy az LMP-nek egy olyan politikai stratégiát kell követnie, ami világossá teszi, hogy a kormányt le kell váltani. Tehát ez a nulladik pont. Ebben mindenki egyetért. A következő dolog az, hogy egy olyan kormányváltásban vagyunk érdekeltek, egyszerűen csak azért, mert matematikailag máshogy nem jön ki, amiben meg tudjuk nyerni a jobbközépről leszakadó szavazók szimpátiáját is."
/Karácsony Gergely az ATV Start-ban, okt. 16./

Két lehetősége van a fent vázolt stratégia követése során Karácsonyéknak: 1) egyedül indulnak el a választásokon, és nem vesznek részt semmiféle szövetségben sem az MSZP-vel, sem a többi esélyes jelölttel, vagy pedig 2) egy addig létrejövő új, jobbközép párttal lépnek szövetségre, és így közösen megnyerik a választásokat.

Ez utóbbi valószínűleg nem lehet a Jesz-MDF tengely, tekintve annak évek óta tartó politikai impotenciáját: hiába alakult újjá az egykori Antall-párt Jesz néven, még mindig nem hajlandó több témát érinteni megnyilatkozásai során, mint Bokros Lajos visszahívását az Európa Parlamentből, illetve a rezsistop bevezetésének delíriumos vágyálmát. 

Többet e posztban nem is foglalkoznék a második eshetőséggel, tekintve, hogy egyelőre semmilyen információ nincs egy ilyen párt megalakításáról. Marad tehát több nekifutási lehetőség is talonban, de legtöbbjük életveszélyesnek bizonyulna mind az LMP, mind a társadalom számára: a mostanában mindenki által hangoztatott baloldali összefogás (ők a "demokratikus ellenzék összefogásaként" emlegetik, rendkívül irritatív módon), esetleg az önállóan indulás, vagy a tényleges nekifutás kizárólag a 4K! - Milla - Szolidaritás triumvirátussal kiegészülve.

Ha valóban összeáll akár Bajnai Gordon, akár más politikus vezetése alatt egy egységfront, abból nyilvánvaló módon nem lehet kihagyni az MSZP-t, a jelenleg legerősebb baloldali pártot. Egy efféle tömörülés létrehozása, bár ezt sokan nem mondják ki, egyértelműen az MSZP uralmát jelentené, kiegészülve néhány jó szándékú, naiv, hamar elbuktatható társutassal. Az LMP 2009-ben éppen a fennálló politikai rendszer ellen jött létre, egy ökopolitikai alternatívát kínálva a kétosztatú kormányzási struktúrával szemben. 2009-ben: a Bajnai-kormány felállása előtt két hónappal. 2010-ben azzal szemben meghatározva önmagukat. Nem hagyhatják figyelmen kívül az egykori miniszterelnök oligarchikus életútját, részvételét gazdasági miniszterként a Gyurcsány-kormányban, rendkívül irányítható személyiségét, mely nem biztos, hogy sok jót ígérne jövőbeli miniszterelnöki regnálásának idejére.

Ám ennél is fontosabb, hogy az LMP, de senki más "demokratikus" jelölt sem legitimálhatja, nem támogathatja az MSZP visszakerülését a hatalomba. Azon pártét, amelynek csak 2006 őszi tevékenysége (és a tüntetők megveretése) elég ahhoz, hogy örök időkre kiszoruljon végre a hatalomból - hogy erkölcstelen uralkodásuk soha többé ne ismétlődjön meg. De ráadásul korántsem "csak" ennyi van a számlájukon: az utódpárti felelősségviselés a negyven évig tartó szocializmus történelmi bűneiért (hiszen az egykori cenzor, Lendvai Ildikó még mindig ott ül a frakciójukban!), az ország totális eladósítása, a társadalom cinikus lezüllesztése, a szélsőjobb megerősödésének elősegítése, ezek mind-mind abszolút lehetetlenné teszik, hogy hazája sorsa iránt jottányi morális felelősséggel viseltető szavazó bármikor is újra a visszatérésüket válassza, hozzájáruljon győzelmükhöz. Ha az LMP ezt mégis elősegíti, rövid pályafutásának legnagyobb, végzetes baklövését követi el, egyúttal kijelöli maga előtt az SZDSZ-i, feneketlen mélységbe vezető utat. Hiába lesz ott Bajnai Gordon (az MSZP egykori miniszterelnöke, ÉBRESZTŐ!), esetleg Fodor Gábor vagy a mindig gondterhelt Juhász Péter, Vona Gábor néhány évvel ezelőtti szavaival szólva: "majd megjelenik néhány torzonborz figura, egynéhány lelkes fiatal, a háttérben meg ott lesz az egész nyomorult MSZP-vezérkar, Lendvai Ildikóstól - Gyurcsány Ferencestől". 

Nos, igen - a DK kirángatása abból a karanténból, amiben az MSZP is volt a '90-es évek elején: ez szintén óriási baklövés lenne. Megőrült itt mindenki, Gyurcsány Ferenc és elvbarátainak visszasegítése a hatalomba?! Hogy aztán néhány évig csendben fúrjon a háttérben, majd egyszer csak újra felbukkanjon a miniszterelnöki bársonyszékben, beláthatatlan pusztulásba vezetve az országot?

Gyurcsány Ferenc és az MSZP már egyszer hozzájárult a Kuruc.info, illetve a Jobbik megszületéséhez. Ha újra felbukkannak, talán már polgárháború nélkül sem fogjuk megúszni.

De az LMP kis pártokkal való szövetkezése is veszett fejsze nyele: egyrészt, nem képviselnek másik szavazói bázist (sőt, nagyon semmilyet nem képviselnek), másrészt, mert az ő eszmeiségük is vállalhatatlannak mondható.
Azzal a Millával brahizni, akik az egykori Demokratikus Charta nyomvonalán járulnak hozzá a szellemi sivárság további terjedéséhez? Azzal, amelyiknek Egymillióan a magyar sajtószabadságért a neve, és a legdemokratikusabb csoportosulásnak vallják magukat, de eddigi két fő dobásuk az volt, hogy csalással választottak maguknak "alternatív köztársasági elnököt", illetve kilobbizták Pesty László cigányokról szóló dokumentumfilmjének letiltását? Tulajdonképpen a fenti két tulajdonságon kívül mást nem is nagyon állítottak magukról eddig, és ezeket is sikeresen cáfolták röpke egy év alatt.
Vagy esetleg azzal a 4K!-val, mely eddig csak belpesti párnacsatákat volt képes lebonyolítani, és amelyik programjában nevetséges, szélsőbalos pontokkal sokkolta a nagyérdeműt? Jó, persze, Scheiring Gábornak biztos tetszene, könyvet is írhatna Istvánffyval közösen a latin-amerikai szélsőbal diadalmenetéről, de azért ennél tűzzünk már ki nemesebb célt magunk elé.
És akkor ott van még a egykori taxisdemonstráció színvonalán mozgó Szolidaritás, szocialista demagógiával, agresszív performanszjellegű megnyilvánulásokkal, felheccelt közalkalmazottakkal. Tényleg ennyire futja csak?

De most komolyan? Ezekkel?

Akkor már inkább a Fidesz. Mert ki kell mondanunk, hogy egyetlen kormányképes alternatíva nem létezik jelenleg rajtuk kívül. Ebben megegyezhetünk, ez a nulladik pont.

Ha 2014-ben a baloldali egységfront nyer, elvesztünk. Ha a Jobbik fut be első helyen, szintén. A szélsőségességek előretörése csak rontana helyzetünkön, erősítené európai elszigeteltségünket, ráadásul a társadalmi feszültséget is végletekig felkorbácsolná. Ugyanez a helyzet áll egy Fidesz-Jobbik koalícióra: a Fidesznek nem szabad a mostaninál is radikálisabbnak lennie, márpedig ha a Vona-párttal kellene kormányoznia, kénytelen lenne még egy kicsit jobbra tolódni, hogy sikerüljön kiegyezésre jutni partnerével. 

A legpozitívabb mégis az lenne, ha a Fidesznek nem lenne meg a többsége a Parlamentben, koalíciókötésre kényszerülne, és ezt a választások után az LMP-vel hozná össze. Ebben az esetben ugyanis a Fidesz kénytelen lenne mérséklődni, folyamatosan a kompromisszumot keresni a centrumpárttal, és végre konszolidálni a magyar kormányzást. Ez csak egy identitásában biztos, a konstruktív ellenzékiséget a következő két évben folyamatosan gyakorló LMP-vel lenne lehetséges: egy olyannal, amelyből nem lépnek ki az első konfliktushelyzetben politikusai, amely tartja magát a harcok során, amely az első helyre a társadalmi békét és a jó kormányzást teszi. Ma még ennek a koalíciónak az esélye kicsi - de, ahogy Ceglédi Zoltán írja a legújabb 168 Órában (bár ő nem erre a kifutási pontra eljutva), a '94-es választások előtt két évvel sem látszott még sok minden az MSZP-SZDSZ paktumból, ahogy "96-ban Torgyán is még féregirtós beszédet mondott", a Fidesz-szel való összeállás lehetősége pedig még egyáltalán nem volt a felszínen.

Ha az LMP észhez tér, rájön, hogy ez neki is az érdeke - ahogy a Fidesznek is, hogy kissé le tudjon higgadni, ne  tehessen meg bármit - ami pedig a társadalom szempontjából is kiemelt fontosságú. A legszükségszerűbb változás 2014-ben nem a Fidesz leváltása - az a jelenlegi lehetőségekből válogatva csak rontana a helyzeten -, hanem a párt mérséklése, a kétharmad lebontása. Okos kompromisszumok kötése, különböző mentalitású, de nem szélsőséges felek közös kormányzása. Az egyetlen lehetséges, az asztalra eddig valamit is letett (elvégre 2010-ben rendkívül részletes, bizalomra okot adó programja volt az LMP-nek, és azóta is volt néhány jó kezdeményezése) partner egy koalícióban a Fidesz számára csak az LMP lehet (a KDNP helyére lépve - tenném hozzá vágyakozva, de ennek már tényleg nincs semmi esélye). Persze, még az is lehet, hogy  meglesz az abszolút többségük is - ez esetben viszont teljesen mindegy, az ellenoldalon ki kivel áll össze. Akkor viszont csak még hitelesebb lehet újabb négy év ellenzékiségben a döntő pillanatban a korábban lejáratódott szereplőkkel nem közösködő Lehet Más a Politika.

"Orbán Viktor rendszerét a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt nélkül nem lehet leváltani."
/Vadai Ágnes/

Egyre zseniálisabb fordulatokat vesz ez a demokratikus ellenzéki összefogásnak nevezett bohózat: kezdődött ezúttal azzal, hogy a múltra nemet mondó Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért mozgalom október 23-ai tüntetésére egy egykori országgyűlési, SZDSZ-es képviselőt (Tamás Gáspár Miklóst), illetve egy volt miniszterelnököt hívott meg; folytatódott azzal, hogy az LMP identitásvesztésben- és mindenáron való hatalomra kerülésben érintett része mozgolódni kezdett; majd betetőzött Gyurcsány Ferenc Milla elleni kirohanásaival és utóbbi szervezet weboldalának címlapján Bajnai Gordon leoligarcházásának kiemelt helyen közlésével. Nem érdemes azonban elmenni a Juhász Péter (Milla), Vadai Ágnes (DK) és Szanyi Tibor (MSZP) részvételével az ATV-ben leadott vita mellett sem, mely nem kevesebbre vállalkozott, minthogy az október 23-ával kapcsolatos "ki kinek a tüntetésére mehet el és milyen zászlókat vihet oda?"-féle sorskérdést végre a maga teljességében tárgyalja ki.

Ha már fenti három személy ott volt, nem maradhatott el az ellenzéki összefogás kérdése sem, mely jelenleg azt jelenti, hogy az MSZP összefog az MSZP-ből kivált DK-val és az MSZP egykori miniszterelnökével, Bajnai Gordonnal - ehhez pedig csatlakozna egy Facebook-csoport, egy mérhetetlen támogatottságú, programnélküli mozgalom (Szolidaritás), egy szintén egy százalék körül sem lévő, elképesztő programmal előálló párt, illetve talán egy parlamenti ellenzéki párt is, melynek ehhez azért annyira nem fűlne foga (nem is vettek részt az említett óriási jelentőségű vitában).

Az ATV-ben aztán már nem nagyon igyekeztek titkolni, miféle összefogásról is beszélünk itt: megjelent egy jelenlegi és egy egykori MSZP-s politikus (utóbbiak is csak azért váltak ki, hogy Gyurcsány Ferenc egy politikai csoport vezetője lehessen, illetve hogy újra tudják alkotni a két éve az országgyűlésből kiesett SZDSZ-t), valamint az említett Facebook-csoport vezér-adminja, akik aztán kétszázadszor is lefolytatták azt a vitát, hogy érdemes-e az MSZP-nek újra összeállnia, illetve lehetséges-e a jövőben, hogy pártnak nem minősülő szervezetek a szocialistákat támogassák majd választások során.

Várható módon persze röpködtek az erős állítások: Vadai Ágnes például kijelentette, hogy az MSZP mellett a DK nélkül sem képzelhető el baloldali győzelem - miközben mindenki tudja, hogy a Gyurcsány-pártot öt százalék alatt mérik, és ha mégsem sikerül másfél év alatt valami minimális összefogódzkodást kicsikarniuk, akkor úgy repülnek a Parlamentből, mint annak a rendje - éhségsztrájk ide, Avas-lakótelep oda.
Juhász Péter a szexepiljévé vált összeráncolt szemöldöke mellett mondandójával is igyekezett feldobni hallgatóságát: közölte Vadaival, hogy vele szemben ő demokrata, és azért hívták meg tüntetésükre Bajnait, hogy ott a tömeg őt demokratikus módon elfogadhassa miniszterelnök-jelöltjének, miként a csoport-egyesület-szövetkezet fél éve Dopeman-t is megválasztotta a saját alternatív köztársasági elnökének, a demokratikus választás minden egyes követelményét szem előtt tartva.
De a legmulatságosabb talán a nép egyszerű gyermeke, Szanyi Tibor volt, aki felháborodottan kérte ki magának az elmúlt tíz-mínuszkét év pocskondiázását, hiszen "az elmúlt ezer évben nem volt nyolc olyan egybefüggő év, amikor az ország ekkorát fejlődött volna". Igen, ezt így - persze, "biztos voltak hibái Mátyás királynak, Szent Istvánnak", illetve, teszi hozzá gondolatban, Gyurcsány Ferencnek is - de hát ami volt, elmúlt, nézzük a dolgok pozitív oldalát, elvégre "épültek hidak" is, vagy mifene.

Érdemes lenne mégis inkább 2014 tavaszáig minden egyes ébredés után elismételnünk magunkban a következő tényállást: három ellenzéki, számításba jövő párt van jelenleg - az MSZP, a Jobbik és az LMP. Persze, összefoghat a Jesz az MDF-fel, a Milla a 4K!-val és Fodor Gábor is Bajnai Gordonnal, de amíg nem hoznak létre egy legalább öt százalékon mért pártot, addig senkinek nem igazán érdemes az ország jövőjét építenie rájuk. Főleg, hogy ők is mind csak azért szorgalmazzák az egészet, hogy 2014-ben kormányra, vagy legalább a Parlamentbe kerülhessenek - mivel jelenleg erre semmiféle lehetőségük nem mutatkozik.

Kedves "Tóth Luca"!

Elég nagy tévedésben vagy. Felsorolsz egy jó csomó embert, az LMP szimpatikus képviselőit, majd nyilvánosan, névtelenül megvádolod őket azzal, hogy a párt "népies - MDF-utód szárnyának" képzelik magukat, és folyamatosan próbálják ellehetetleníteni a másik, "jóval szerethetőbb oldalt".

Nem, "Luca". Itt ti vagytok azok, akik folyamatosan fúrjátok a másik oldalt, akik folyamatosan szívjátok a fogatokat, hogy az értelmesebbje ellenzi a "demokratikus ellenzék" néven futó bohózatba való bekapcsolódást, akik szeretnétek végre lesüllyedni az SZDSZ szintjére, és bolsevik-náci kategóriákra osztani a magyar társadalmat, ahol ti lehettek a "folyton bántott, belvárosi libsinek csúfolt szegény belvárosi libsik".
Hogy mi van a veszprémi LMP-vel? Ők tartoznának inkább a Jobbikba, azért, mert amikor a Jobbik egy legitim felvonulást tartott Veszprémben, a veszprémi LMP-s képviselők kijelentették, hogy ez ellen felvonulni a feszültség tovább való szítását jelenti (és - ahogy írták - a jobbikos tüntetés is erre jó csak), értelme pedig annyi van, mint a Magyar Narancsnak kéthetente vezércikket írnia a "növekvő antiszemitizmusról"? 
Ki illene inkább a Jobbikba? Gerstmár Ferenc, Zelenák Adrián? Ismered egyáltalán őket, beszéltél valaha velük? Mert az úgy könnyű volt, megfogalmaztatni a szóvivőkkel egy elhatárolódást tőlük, Scheiring oldalán meg nácizni vadul, de azt azért bevallhatod, Veszprémben soha életedben nem jártál, nem hogy még szavaztál volna is ott, ahogy például én tettem. És akkor nem a te kis SZDSZ-es álmodra szavaztam, hanem a veszprémiek víziójára, mely akkor még úgy tűnt, az egész pártra jellemző.

Tényleg sokat lehetett remélni tőletek. Schiffer a következetességével, egyenességével és a szekértábor-logika folyamatos meghaladásával maga volt az LMP-ben rejlő lehetőségek megtestesítője; a többiek pedig igyekeztek elhitetni magukról, hogy valóban ügyek, és nem klikkek mentén igyekeznek majd politizálni. Ezért jutottatok be ti, nem pedig újra az SZDSZ nevű, évtizedekkel ezelőtt leszerepelt csoportosulás.

"Luca"! Nem lesz valaki attól még sem náci, sem jobbikos, hogy képes felnőttként gondolkodni, sőt, népi meg konzervatív sem csak azért, mert nem hajlandó besorolni Bajnai mögé, és a politizálást kizárólag önállóan tartja elképzelhetőnek.

Sajnos ti álltok nyerésre. Miféle "fúrásról" beszélsz itt, kérem tisztelettel? Schiffert már sikerült kiszorítani a frakcióvezetői posztról, láthatólag a szóvivők is a ti irányotokba mennének, most meg látványosan is nekimész ismét a választók előtt még némi reputációval rendelkező képviselőknek, olyan gyermeteg vádakkal ráadásul, hogy "fúrják a többieket a háttérben", mintha ehhez nekünk, választóknak bármi közünk lenne, mintha egy kicsit is érdekelne minket.

Megsúgom neked, hogy az sem izgatja túlzottan a felelősségteljes szavazót, hogy Rogán fúrja-e Lázárt, Lázár Navracsicsot, Szegedi a borsodi Jobbikot vagy Gyurcsány Ferenc az egész magyar társadalmat. 
Minket csak az érdekel, hogy egy párt konzekvens, érthető, elfogadható programmal álljon elő, és arra annak tudatában szavazhassunk, hogy nem kell már jó előre attól félnünk, miként is leszünk átverve, hogyan is vész el kézen-közön az ideál, és lesz belőletek is ugyanaz, mint annyi széplelkű fiatalból korábban.

Jelenleg pedig itt van előttünk Scheiring Gábor a latin-amerikai baloldallal és Hugo Chavezzel, valamint Schiffer András annak ígéretével, hogy valóban "lehet más". Akinek itt abba kéne végre hagynia az egészet, az az olykor-olykor már a szélsőbal felé tendáló Scheiring, a se hús se hal Jávor Benedek, illetve a II. kerületben leszerepelt és a trendi szövegeken túl nagyjából semmifél tartalmat nem közvetítő Karácsony Gergő.

Nekünk ugyanis nincs szükség az általad menőbbnek, okosabbnak, písz- és píszíkompatibilisebbnek tartott szárny nácizására, komcsizására, folyamatosan az elmúlt húsz évet újrateremtő gondolkodásmódjára.

Akárki is vagy, gondold át ezt az egészet még egyszer. És kapcsold ki már végre azt a nyomorult Karsay Dorottya-számot, disszidálóstól - szomorú vasárnapostól, ahogy van.

Balog Zoltán nagyon is igaz kijelentése (tudjátok, az "ahol minden nemzeti..." kezdetű) ugyanúgy átültethető a baloldal gondolkodásmódjára, csak éppen az ott jellemző demokráciafetisizmus szalagjával körbekötve azt a bizonyos társadalomfilozófiát. Ami a jobboldalon az úgynevezett "nemzet", az a baloldalnál a "demokrácia": megkérdőjelezhetetlen örök igazság, a létező dolgok felett álló, leválthatatlan eszmei magasság. Megítélés kérdése, hogy melyik áll közelebb (avagy távolabb) a valóságtól: egyfelől tény, hogy a nép leválthatatlan, annak akaratát békés úton nem lehet csak úgy megváltoztatni - másrészt valójában mindkét fogalom nagyon elvont, a hétköznapi élet során meg nem mutatkozó valami, mely maximum egy-egy közösség történeti kútforrásával magyarázható igazán. A jobboldal '56 szellemiségéből merítkezve vallja a nemzet törekvéseinek egységét (tehát térben és időben kiterjeszti a térben és időben nagyon is meghatározott módon megmutatkozó jelenséget), míg a baloldal '89-hez fordul, és úgy véli, ott igazából betetőződött a rendszerszintű "progresszió", elértük a lehető legjobbat, és innentől kezdve a demokráciát kell tekinteni minden dolgok kiindulópontjának.

Ezen gondolatok most éppen a Jobbik veszprémi, Magyar Élet Menetének elkeresztelt eseményéről jutottak eszembe: a jogszerűen, a demokratikus keretek között bejegyzett eseményt baloldalinak mondott csoportosulások félpályás útlezárásokkal, szegfűdobálással és köztársaságra való emlékezéssel akarták legyűrni - míg az ott megjelenő kilenc veszprémi punk egyszerűen odament a jobbikosokhoz, és közölte velük, hogy nemkívánatosak szerintük a környéken.

A két módszer tulajdonképpen azonos gondolatot tükröz, mégis a fiatalok megvalósításában akad valami tisztább báj, valami egyszerűségéből fakadóan egyenesebb beszéd: nem takaróznak itt mindenféle demokratikus eszmékkel, köztársasággal és örök békével - egyszerűen odamennek hozzájuk, lenácizzák őket, aztán a rendőrök kíséretében távoznak a helyszínről.

Amit tulajdonképpen a megjelent szervezetek, az MSZP helyi kisközössége és a nemlétező DK nemlétező veszprémi apparátusa is hasonlóképp gondol: "oda kell menni ezekhez, szétcsapni köztük, aztán megszégyenülten kódoroghatnak haza az idióta fajmagyarok". Csakhogy a baloldal ezt sunyi módon a demokrácia védelmezésének köntösébe bújtatja: azon demokráciáéba, amelynek elvével nagyon is megegyezik, hogy egy bejegyzett párt nyilvános rendezvényt szervezzen híveinek, ha közben a törvényeket tiszteletben tartják. Ahogy azt az LMP helyi szervezete is elmondta, maga után vonva Gréczy Zsolt elképedt szörnyülködését: "az LMP mindenben elhatárolódik az MSZP-től és a DK-tól, de megvédi a Jobbikot, ezzel téve szívességet a Fidesznek". Pedig ha Gréczy megfelelő szövegértéssel olvassa át az írottakat, észlelheti, hogy az ottani LMP bizony a Jobbik által terjesztett nézetek mellett sem áll ki, "csupán" a jogaiktól tartja épp olyan megfoszthatatlannak őket, mint más egyéb állampolgárokat: "A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel. Jogállami keretek között, a jogszabályokat betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak eddigi tevékenységéről ki mit gondol. [...] Az elmúlt évek magyarországi tapasztalatai alapján a szeptember 8-ra Veszprémbe tervezettekhez hasonló demonstrációk és ellendemonstrációk nem a megoldások felé visznek. Azok csak a negatív jelenségek tüneteire reagálnak." Világos beszéd: a Jobbik most is hangoztatott eszméivel nem a problémák megoldásában, hanem a frusztrált óbégatásban érdekelt - ahogy az ellenük felvonuló antifasiszta front szintén.
Egy MSZP-től és egy DK-tól a legviccesebb hallani a "jobbikos szörnyetegről", tekintve, hogy a párt épp az ő tevékenységüknek köszönhetően született meg, ahogy a Kuruc.info is a kettősállampolgárság.hu-ból jött létre 2005-ben, a szocialisták regnálásának negyedik évében (és abból szerves módon fakadva, mondhatni: a baloldali kormányzásnak köszönhető a szélsőjobb megerősödése).

Azzal, hogy szabotálni próbáljuk a Jobbik rendezvényét, tulajdonképpen magunk járunk el a legantidemokratikusabb módon - itt éppen a demokrácia nevében, mint a baloldal húsz éves történetében oly sokszor. A jelenvaló baloldal ezt szereti, ez önidentifikációs tevékenységének ugyanannyira fontos eleme, mint a jobbikos radikálisoknak a melegfelvonulás szétverése. A baloldalnak ugyanúgy érdeke a "nácik vonulgatása", ahogy a jobbikosoknak a melegfelvonulás megrendezése: ha ezek nem történnek meg, bajba kerülnek, mert nem tudnak semmiféle építő javaslattal előállni. Kell hát a folyamatos küzdelem, a harc a "rossz" ellen - hol demokratikus, hol nemzeti köntösben.

De a punkok legalább őszinték. Ők csak simán oda akarnak csapni a látványosan felvonuló jobbikosoknak, mindenféle "betiltott egyenruhásokra és megfélemlítésre" való hivatkozás nélkül. Ahogy a Demokratikus Koalíció Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei szintén, csak ők ezt a megszokott gerinctelen, szenteskedő módon tudják csak kivitelezni. Nekik hivatkozniuk kell a betiltott egyenruhára (ami nyilván a betiltás miatt lesz megfélemlítő), az amúgy valós zsidózásra, illetve az ellendemonstrációval ugyanúgy terjesztett békétlenségre.
(Itt megjegyezném egyébként, hogy a Barikád által is hangoztatott vélekedés, miszerint a punkok azért viselkedtek punk módjára, mert "valaki lefizette őket", nyilvánvaló hülyeség. Ezt értenék a Jobbik háza táján is, ha értelmezni tudnának egy párbeszédet, vagy legalábbis találkoztak volna már punkokkal - így legalábbis nem gondolnák, hogy az előállítás miatt méltatlankodó punk srác a hatalmat a helyi Szolidaritással  és a DK-val azonosítja. Azt meg főképp nem vezetnék le, hogy a veszprémi fideszes önkormányzat fizet helyi lázadóknak azért, hogy egy kicsit lázadjanak - teljesen megmagyarázhatatlan indoktól vezérelten. Summa summarum: a hatalom itt a munkáját végző rendőrség volt, mely szimbiózisban él "a város vezetőségével" - az elégedetlenkedő megjegyzés pedig egy ironikus punk-gesztus volt.)

Pedig a Jobbik nem fog attól megszűnni, hogy a veszprémi Szolidaritás tülköl párat a megfélemlítéssel szemben (megjegyzem, mások számára meg mondjuk Árok Kornél baltás kiegészítője lehet riasztó) - ahogy a "nácik" sem "mennek haza", csak mert Szarvas Koppány Bendegúz ezt kiabálja Vona Gábornak.
A Jobbik létjogosultsága akkor fog megszűnni, ha az emberek nem érzékelik már olyan hangsúlyosan az általuk felvetett problémákat (aka "cigánybűnözés"): erre pedig, sajnos, még várni kell.

Augusztus végén eldől, Jávor Benedek marad-e az LMP frakcióvezetője, avagy úgy ítéli meg, jobb, ha a következő két évet másik politikus irányítása alatt viszi végig az ökopolitikai párt.
Schiffer András ugyan azt nyilatkozta, hogy nyilván nem azért mondott le, hogy fél év után visszatérhessen, de azért érdemes hosszan elgondolkoznia azon, nem az lenne-e a legjobb az LMP-nek is, ha az ő vezetése alatt mennének neki a 2014-es választásoknak, illetve a következő parlamenti ciklusnak.

Schiffer év eleji lemondása egy párton belüli válság jeleit mutatta: a tagok és a szimpatizánsok egyaránt nem tudtak dönteni, miként érdemes folytatni a politizálást: egyedül avagy szövetségben más ellenzéki formációkkal.
Akkor a kongresszus az önálló politizálás szükségessége mellett foglaltak állást, de a schifferi lemondás attól még fenyegetően ott lebegett tovább a párt fölött, mint az MSZP-vel és a bukott baloldallal való összebútorozást lehetővé tevő közvetlen előzmény. 

Nos, a mostani tisztújítás kiváló alkalom lenne arra, hogy Schiffer András újra átvegye a frakcióvezetőséget, egyúttal végleg nyilvánvalóvá tegye, hogy semmiképpen nem hajlandóak a Nagy Baloldali Összeborulásban részt venni. Bár ezt Jávor is megerősítette ismét, és leszögezte, hogy csak a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással hajlandóak tárgyalni, de azért a kétely megmaradt: Jávor érzékelhető változást lát az MSZP háza táján, még ha ezt nem is tartja kellő mértékűnek az ellenzéki összefogás megteremtődéséhez.

Az LMP-nek azonban azt kell belátnia, hogy számára az önálló politizálás, a következő választásoknak való önálló nekifutás az egyetlen út. Nyilván még be nem következett folyamatokról nem lehet elmélkedni, de több, mint valószínű, hogy Bajnai Gordon még az idén visszatérhet a pártpolitika ködös útvesztőjébe, és bár ezt először egy pártokon felüli hálózat kiépítésével tenné, a választói támogatás hamar meggyőzően bizonyítaná, hogy Bajnaira itt szükség van.

Mert Bajnai jelenleg a baloldoldalinak és liberálisnak tekintett térfél legmegnyugtatóbb arca. Az ő kormányzása során véghez vitt egy éves válságmenedzselés viszonylag sikeres volt, és bár 2010-nek csak féléves költségvetéssel futott neki, mégis összességében elmondható, hogy pozitív szereplőként jött ki az MSZP nyolc éves kormányzásából, ami a teljes időszakot nézve végül is biztató.

Azt azonban látni kell, hogy a 2009-2010 közti időszak csak egy évig tartott, az effajta kormányzás négy évre elnyújtva ugyanolyan szintű hitelességi erodálódást vonna maga után, mint amilyet az összes kormányzó párt elszenvedett eddig. Ez elmondható annak fényében, hogy a Bajnai-féle szövetség alá valószínűleg beáll majd az MSZP is, amely a 2010-es választások óta gyakorlatilag semmilyen változást nem mutatott, azon túl, hogy a Gyurcsány-párt kivált belőle. Az MSZP megmaradt ugyanazon fárasztó panelek ismételgetésénél, amelyet tovább súlyosbított azzal, hogy semmiféle érdemi javaslattal nem szolgált a jövőbeni jó kormányzást illetően. Az MSZP feltehetőleg ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abba hagyta.

Ebből a szempontból fontos, mit lép az LMP: hagyja majd magát megtéveszteni az eddig látványosan be nem sározódott arcok előtérbe kerülésével, avagy továbbra is kitart saját, ökoszociális elemekkel tarkított, a baloldal eddigi hibáit ugyanúgy kiküszöbölni szándékozó programja mellett.

Az LMP-nek semmiképpen nem érdeke, hogy egy esetleg kormányra kerülő baloldali összefogás tagjaként váljon teljesen hiteltelenné, egyúttal nem túl jelentős tényezővé 2018-ra. Vállalniuk kell, hogy egy majdan felbukkanó, lehetséges váltópártként szolgáló baloldali egyesülésnek ők nem lesznek tagjai, és 2014-ben ugyanúgy megmaradnak ellenzékben - ezzel 2018-nak is ugyanakkora hitelességgel nekiindulva, mint 2010-nek. Tovább kell látniuk a következő választásoknál, nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint Dániel Péternek, Kuncze Gábornak és a többieknek: nem szabad azt gondolniuk, hogy az ország jövője szempontjából egyedül üdvözítő út a jelenlegi kormányzó pártszövetség 2014-es leváltása, jöjjön utána bármi is.

1992-t írunk, a kisebb ellenzéki (baloldal-közeli) pártot egyre inkább megközelíti nagyobb társa: szeretne vele együtt a hatalom birtokosává válni, ezzel egyúttal elindítva a kisebb testvért a leépülés felé. Az LMP-nek távolabb kell tekintenie az SZDSZ-nél, be kell látnia, hogy egy baloldali győzelem esetén a kormányzás ugyanakkora elánnal történő kritizálása esetén jelentős szintű népszerűséggyarapodás lehetne osztályrészük.

Persze, lehetséges akár egy újabb Fidesz-győzelem is, a Jobbik lehetőségeiről már nem is beszélve, de az LMP szempontjából ez nem változtat a lényegen: nem legitimálhatják a 2010 előtti időszakot sem, nem mondhatják, hogy majd ők szemmel tartják a főbb súllyal latba esőket, nehogy azok valami nagy pimaszságra vetemedjenek.

Ezzel párhuzamosan az LMP-nek el kell érnie, hogy az ország is akként tekintsen rájuk, mint ők magukra: önálló pólusképző alternatívaként, mely szerint az elmúlt húsz év zsákutcába vezetett, és új megoldások szükségeltetnek az új kor hajnalán. A népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés jó ötlet volt, ahogy Szabó Rebeka - Szél Bernadett vidék felé fordulása is. Schiffer András pedig még mindig ugyanolyan hiteles tud lenni a jobboldal szemében is, mint a baloldali szavazókéban. Az LMP-nek nagyon óvatosnak kell lennie - és akkor akár hosszú távon is sikeresek lehetnek.

Javában dúl az antiszemitizmus. Titkos támaszpontjukról a demokratikus ellenzék képviselői először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz Fideszbirodalom ellen. Az ütközések során Hírszerzőék megkaparintották a Simicska-birodalom csodafegyverének titkos tervét. A Jobbik nevű náci söpredék egy egész bolygó elpusztítására képes. Vadai Ágnes, nyomában a Fidesz kopóival, hazafelé száguld Audijával. Nála vannak a tervek, melyek megmenthetik népét a Horthy-fasizmustól, és így újra felvirradhat Magyarországon a demokrácia.

Ha én lennék Gyurcsány Ferenc árnyéka, Gréczy Zsolt féltékeny lenne rám. Jó, persze, az LMP is fontos, kellenek ők is a Nagy Demokratikus Összefogáshoz. Ki más hozná be nekünk a belvárosi hipszterek tömegét a szavazófülkékbe? Majd újra kell csinálni egy kampányvideó-sorozatot. Beszélhet benne a Müller Péter Sziámi, a Bródy, a Heller, a Soma, meg a fiatalok kedvéért mondjuk a Lovasi.

De az MSZP nélkül nem megy. Jó, persze, azt a bamba Mesterházyt el kell végre távolítani az útból. A Szanyi majd viszi helyette a pártügyeket, ő sokkal lelkesebb az egész szervezetépítésben.

Persze, miniszterelnök-jelölt nem ő lesz. Arra valami új arc kell, aki kellően sármos ahhoz, hogy a nyugdíjas Marika néni és a kisvárosi fodrászlány is megnyerőnek találja. Én a Hugh Grant-re szavazok. Végre adhat személyesen is tanácsokat a Ferinek, hogyan legyen tényleg laza, ne ilyen görcsösen erőltetett.

Orbán Viktor a pokol tüzén fog égni. Ha a Léphaft Pali velünk lenne, megrajzolhatná nekünk.

Cenzus és cenzúra: ezekről később döntünk.

A forradalmi hevületű lánglelkek további muníciót nyerhetnek itt és itt a végső harc megvívásához.