Csécse: Lenin utca
Egyházasgerge: Lenin út, Vöröshadsereg utca
Kálló: Kun Béla utca
Karancslapüjtő: Lenin utca
Kazár: Lenin utca, Kun Béla utca
Kisbágyon: Lenin út
Lucfalva: Lenin utca
Mátraszőlős: Vöröshadsereg tér
Mihálygerge: Lenin utca, Néphadsereg utca
Szécsény: Kun Béla utca
Vanyarc: Lenin utca, Kun Béla utca

Néhány település- és utcanév, melyek ugyan jelenleg is élnek, mégsem látszanak visszahozni sem a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet, sem a III/III-as ügyosztályokat, sem a szovjet tankokat. Ekképp valószínűleg sem a gyömrői térelnevezés, sem a kereki szoborállítás nem fogja maga után vonni a Horthy-rendszer visszatérését, ami pedig nem egyenlő a fasizmussal, bármennyire is tekintélyelvű volt kormányzósága idején Magyarország közjogi berendezkedése.
Horthy személye körül rengeteg vita, félreértés él ma is a köztudatban, melyeknek egy része a gulyáskommunizmusból itt ragadt megítélésbeli örökség (akkoriban a nevével fémjelzett korszak volt a valaha volt legsötétebb rezsimként lefestve), másrészt pedig az altengernagy valódi rossz döntéseiből fakadnak. Ha nem is bizonyított, hogy felelős lett volna a vörösterrorra válaszul érkező fehérterrorban, illetve a vidéki zsidóság elszállításában, de tétlensége már felróható bűnéül, amely fakadhatott ugyan abból is, hogy egyetértett a történésekkel, meg még ezernyi más, a háborús időszakból következő okból. Antiszemitának viszont valószínűleg nem volt nevezhető, amit jól mutat fia életútja is, aki már akkor is az egyik legharcosabb náciellenes közjogi méltóságként volt számon tartva, ahogy apja is leállíttatta a budapesti zsidóság deportálását. A vidékiek elszállításában ugyanakkor a magyar adminisztráció készségesen vett részt, de utólag visszagondolva mégsem érthető, miért nem lépett már korábban közbe a kormányzó, ha a fővárosiak mentését ilyen, a németekkel szövetséges erők közt példátlan egyedüliséggel tudta megvalósítani.
Horthy objektív megítélése szerencsére a rendszerváltás után lehetővé vált a történelemoktatás során is, így hibái mellett vitathatatlan erényei is kimondhatóak lettek (konszolidáció, elkötelezett európaiság, a mérsékelt miniszterelnökök támadása és a II. világháborúból való kiugrás - sajnos sikertelen - megkísérlése).
Horthy történelmi szerepének tárgyilagosabb megítélése már jó ideje lehetővé vált, legutóbb Turbucz Dávid tavaly megjelent könyve igyekezett elfogulatlanul áttekinteni a kormányzó pályáját.
Mindamellett én nem támogatok olyan köztéri elnevezéseket, melyek ennyire ellentmondó megítélésben állnak, de ez esetben ugyanúgy el kellene törölni az összes Lenin- és Marx utcát, elbontani a fennálló szobraikat, sőt, Károlyi Mihályét sem Siófokra, hanem a szoborparkba kellett volna szállítani. Ha viszont az ottaniakat ez nem zavarja, és együtt tudnak élni ezen történelmi alakokkal a mindennapokban, akkor szívük joga. Márpedig ahogy látom, a feszültséget leginkább kívülről gerjesztik - és ahogy Dániel Péternek sincs joga megrongálni általa soha korábban nem ismert települések szobrait, úgy Heller Ágnesnek is felesleges az ATV-ben arról panaszkodnia, hogy "ezek a fiatalok nem ismerik a történelmet, mi jön ezután, Rákosi-szobor?" Nyilván Rákosi teljesen más alakja a történelmünknek, és ahogy Szálasinál, úgy nála sem lehetséges pályafutásának relativizálása - viszont Horthynál (ahogy egyébként Kádár Jánosnál is) igen.
És nem lennék meglepve, ha néhány évtized múlva Kádár-szobrok és -térelnevezések is felütnék itt-ott a fejüket. Ahogy ugyanis egyre kevesebben mondhatják majd el magukról, hogy személyesen is benne éltek egyik-másik rendszerben, úgy lesz egyre nagyobb igény a politikai rendszerek tárgyilagos, erényeket kidomborító megítélésére, helyenként elismerésére. Ez pedig nem jár együtt a felejtéssel és a hibák megismétlésével - önmagunk és múltunk reális megismerésével annál inkább.