Teadélután

"Maradt ugyan az emberekben némi hit az igazságtevés sorsszerűségében, hogy a helytelen cselekedet önmagában hordja büntetését, ám a modernség alkalmazkodási kényszerei hamar megváltoztatják a szituációkat, így "a sorsszerű" igazságszolgáltatásnak, ha van ilyen egyáltalán, nem marad ideje a büntetésre, vagy ha be is következik valami ilyesmi, a változások elhomályosítják a bűn elkövetése és az esetleges bűnhődés közötti összefüggést. Politika és erkölcs között azért látszik megszakadni a kapcsolat, mert többszörösen közvetítetté váltak az összefüggések a politikai tettek és az erkölcsi normák között. Ez odáig mehet, hogy a jó fog rossznak, a rossz pedig jónak látszani."

Olvasom, hogy Csatáry Lászlót nem találták bűnösnek az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálások ügyében, és még akár a hamis tanúzás vádja is felmerülhet Efraim Zuroff esetében; és rögtön Lánczi András A XX. századi politikai filozófia című művében írott sorai ugranak be. Hogy hova jutott a modernség, a poszt-totalitariánus gondolkodásmód, az erkölcs és morál kettéválásának és a jogtól való eltávolodásuknak végzetes folyamata.

Ne legyenek kétségeink, attól még, hogy az 1941-es deportálásokat éppen nem Csatáry vezényelte le, rendőri segédfogalmazóként akkor is felhatalmazása volt a kegyetlenkedésre, a marhavagonokba való bepasszírozásra, a verésekre, a testüregi motozásokra. Érdemes elolvasni a téma szakértőjével, Gellért Ádámmal készített interjút az augusztus 2-ai Magyar Narancsban.
Most mégis úgy ünnepelnek egyesek, mintha legalábbis az bizonyosodott volna be Csatáryról, hogy soha ott sem volt, hogy valójában ártatlan helyi írnokként működött, aki egyszer-kétszer még el is nézte a zsidók bujkálását, pedig főbe is lőhette volna őket.

A XX. század elhozta magával a modernség gondolkodási sémáinak virágzását és egyben kitörölhetetlen kibontakozását. Tény és érték kettéválása után a jog is annyiszor módosult a hatalomgyakorló szája íze szerint, hogy a folytonosságába, egyben erkölcsi kötelékébe vetett bizalom végleg meggyengült, és az individualista társadalom külön kategóriát hozott létre számára, melybe nem szükségszerűen tartozik bele az ő értékrendje is.

A huszadik század után nem tudjuk már ugyanúgy szemlélni sem a jogot, sem az egyéni érdekekhez besoroló erkölcsi megítélést - nem tudjuk eldönteni, mi a bűn, minek kell maga után vonnia jogos bűnhődést, és hol is a helye mindezek megítélésének saját normarendszerünkben.

Mert a kanti kategorikus imperativusz ereje meggyengült - ahány ember, annyi módosulata jött létre, de a módosulás formája egészen hasonlónak mondható: az egyéni felelősség megkérdőjeleződött, és az ember a saját sikerességének elérését tűzte ki célul, melyben nem gátolhatja meg a gondolat, hogy neki bármi köze is lenne a körülötte való történésekhez, legyen az akár a saját közvetlen környezete.

Igaz ez ugyanúgy Biszku Bélára és Mátsik Györgyre is - a hatalom önmagáért való és az erkölcstől különváló léte sikeresen erodálta az emberségességbe vetett hitet, egyben a kategorikus imperativusz normativitását végképp devalválta. Nincs már olyan azonos erkölcsi mérce, mely alapján meg tudnánk ítélni az események sodrában saját felelősségét tagadó egyének cselekvését, nem tudjuk egyszerűen, miért is következzen az a bűnhődés, mely az erkölcs mércéje alapján be kellene következzen, de a jog rendje szerint nem magától értetődő.

És akkor a XXI. századi bűnözés virtuális voltáról, Portik Tamások és Szilvásy Györgyök tevékenységének megítélhetőségéről nem is esett szó. Mert nem is tudjuk, milyen szavakat kellene használni hozzá.

Riasztó véleménycikk jelent meg a Magyar Hírlapban Sinkovics Ferenc tollából. Ijesztő, mert az ember még a Magyar Hírlap publicistájától sem várna ilyen fokú ordas dilettantizmust, mindent egybemosó demagógiát, több száz éve meghaladott közhelypufogtatást.

"Mai kutatóktól is tudhatjuk, hogy több elmélet is létezett akkoriban a magyarok múltját illetően, például a türk eredetelmélet is, de az akadémia a finnugor mellett döntött. A finnugor elmélet mellett, amelyet a nyelvtudomány, pontosabban korabeli nyelvészek alkottak meg, s amely kitű­nően alkalmas volt egyébként arra, hogy egyrészt nyugati rokonsághoz, történetesen a finnekhez kapcsolja a magyarokat, másfelől pedig leterelje őket igaz múltjuk megismeréséről" - írja Sinkovics, és mintha csak egy, a Magyar Szigeten "előadást" tartó, Warrior-pólós hagyományőrzőt hallanánk, nem egy jobboldali lap állítólag iskolázott újságíróját. Nézzük akkor a tényeket.

A finnugor nyelvrokonság, ahogy nevében is benne van, a nyelvünk múltjáról kíván tájékoztatást adni, nem pedig népünk genealógiájáról. A magyar nyelv finnugor eredetének semmi köze ahhoz, hogy genetilailag bizonyítható-e a török néppel való keveredésünk, lévén előbbi hatezer éves múltra tekint vissza, és már négyezer évvel ezelőtt elváltunk a finnugor nyelvcsalád finn-permi ágától. De már az obi-ugoroknak is búcsút intettünk 2500 éve - az pedig, hogy a honfoglalás környékén a magyarság sem népszokásaiban, sem testfelépítésében nem hasonlított korábbi társaira, természetes dolog, hiszen elégséges idő telt el közben az életmód megváltoztatásához.

Azonban a nyelv olyan dolog, ami őrzi korábbi sajátosságait évezredek után is: teszi ezt nem azonos hangzású szavak révén (akkor a magyar rokon nyelv lehetne az angollal és a némettel is, mondjuk a ház - house - haus szavak kapcsán), hanem megegyező hangtani változásokon keresztül: a rokon nyelvekben az ugyanazt a fogalmat jelölő szavak vizsgálatán keresztül eljuthatunk arra a megállapításra, hogy adott hangok a másik nyelvben ugyanolyan hangtani változáson mentek keresztül (például a finnugor nyelvekben megtalálható p a magyarban f lett).
Számos nyelvtipológiai módszer létezik még a nyelvek rokonításának kivitelezéséhez (például a toldalékolási rendszer azonossága), ám ezek egyikének sincs semmi köze biológiai tényezőkhöz. Annyi ezer év után az lenne szokatlan, ha a különböző népek még mindig ugyanúgy néznének ki, ugyanazokkal a szokásokkal bírnának: ezzel szemben a finnek szőkék lettek és kékszeműek; a hantik és a manysik viszont ferdevágású szemmel rendelkeznek mára. A nyelvrokonság egyáltalán nem egyezik a népek rokonságával.

Sinkovics állításával szemben kizárólag az alternatív nyelvészkedésen lovagolt mindig is a politika, ahogy teszi azt ma is a Jobbik nevű parlamenti párt képében.
Amit az MTA "választásának" nevez a szerző, az hosszú évszázadok fáradalmas kutatómunkájának eredménye, melynek első komoly sikere nem a 19. század végére tehető, hanem 1770-re, Sajnovics János Demonstratio - Idioma ungarorum et lapponum idem esse című munkájának megjelenésére. Ez ugyan még sok téves szórokonítást tartalmazott, de a finnugor nyelvészetet sikeresen megalapozta - és, hogy precízek legyünk, a politika támogatását csak olyannyira élvezte, hogy az első magyar fordítás is 1994-ben (!!!) jelent meg belőle.

Ezek után Reguly Antal foglalkozott a kérdéssel, aki nyelvészeti és néprajzi gyűjtőútjai során térképezte fel az obi-ugor népeket, hogy aztán munkája betegsége miatt befejezetlen maradjon. A 19. század végére akadtak neves követői: Budenz József és Hunfalvy Pál, akiket itt Sinkovics nemes egyszerűséggel a névtelenség homályában hagy, csak amolyan "korabeli nyelvészekként" emlegetve őket. Különösen vicces ez annak fényében, hogy néhány sorral lejjebb velük szemben lesz igaza két mai hagyományőrző kutatónak, egy antropológusnak és egy humánbiológusnak, akik nyelvészeti kérdésekben épp akkora kompetenciával rendelkeznek, mint a kedves publicista.

Tehát a politika volt, ami már a 19. század végén is rátelepedett a kérdésre, ami érzelmi ügyet akart csinálni egy tudományos vitából, és ami az ésszerű, logikus magyarázatok helyett mindig is a magyarság öntudatosságára apellált. Ennek "köszönhető", hogy Budenzet és Hunfalvyt hazafiatlansággal igyekeztek vádolni, és velük szemben a ringbe küldték az amúgy kiváló orientalista Vámbéry Ármint, aki kezdeti elkötelezettsége ellenére később sértettségből is a finnugor nyelvrokonság ellen szólalt fel - körülbelül azon a színvonalon, melyen nemrég Gerő András igyekezett Romsics Ignácot antiszemitának nevezni. Nem is volt csoda, hogy az "ugor-török háború" során Budenzék fölényes győzelmet arattak, még ha a velük szemben álló Vámbéry valóban tudományosabb magyarázatokkal próbálkozott (legalábbis a mai eredetkutatásokhoz képest tudományosnak nevezhetőkkel).

És bár már Szinnyei József is elmondta a 20. század hajnalán, hogy a nyelvrokonság nem egyenlő a népek rokonságával, és a török népekkel való genetikai rokonság akár lehetséges is, az alternatív nyelvészeket ez máig nem nyugtatta meg. Azóta ugyanúgy kísérleteznek megannyi nyelvvel rokonságba keverni minket: mindegy is, hogy melyikkel (sumér, etruszk, dravida, szkíta, stb.), a lényeg, hogy ne a finnugor legyen az. Hiába, hogy mindmáig a finnugor nyelvrokonság az egyedül bizonyított tudományos módszerekkel, ők csak kutakodnának, hátha még rádöbbenhetnek elképesztő őssejtkutatások segítségével a japán-magyar rokonságra, hátha tudják bizonyítani olyan szintű nyelvészeti módszerek segítségéével a sumér múltat, amilyennek a segítségével Arisztotelész is kihozható magyar származásúnak, Harisnyás Tót Illés néven.

És amikor a finnugor nyelvészek veszik a fáradságot, hogy egyenként cáfolják a dilettánsok összes mondvacsinált, idétlen, összefüggéstelen érvét, akkor utóbbiak sértetten húzódnak vissza: "de hát mi csak a teóriákat igyekeztük feltérképezni". Aha.

Az alternatív nyelvészkedők azóta is politikai indokokkal igyekeznek számunkra "jobb" nyelvrokonokat találni, azóta is egy máig bizonyítatlan Trefort Ágoston-idézeten rugózva vélik megdőltnek az egész bizonyított nyelvrokonságot, és azóta is próbálják elméletnek beállítani azt, ami logikusan meg van magyarázva. Márpedig tudományos kérdésekben nincs demokrácia, ez nem bekiabálásos alapon működik, akármilyen szomorú is ez egyesek számára: ahogy a relativitáselméletről, úgy a nyelvrokonságról sem sms-ben beérkezett szavazatok fognak dönteni. Jó lenne, ha ezt végre felfognák a Sinkovics-félék is, és nem ócska demagógiával, szánalmas hangulatkeltéssel mosnának egybe IMF-delegációt, lovasíjászokat, izotópos kormeghatározást és nyelvrokonságot.

Szóval jelenleg ott tartunk, hogy Derék Szegedi Csanád ki lett ebrudalva korábbi galerijéből, miután zsidóskodáson (jobbikos szleng, értsd: vérvonal + korrupció) kapták, de nem is akárhogy: a korábbi csicskás, Novák Előd baszogatásával megtoldva a szégyent. Mint elmondták, teljes tévedés, hogy Szegedi azért lett kidobva, merthogy zsidó: jóval inkább annak okán, hogy ööö, izéé, szóval ja. Negyedzsidó, vagy mi, na, félázsiai nép esetében amúgy is érthető az efféle faji kategorizáció (ha már amúgy is hasonló büntető törvénykönyvi felosztásban gondolkodnak radikálisék).

Tehát Csanád ki lett zárva, majd azután, hogy öccsének, Mártonnak elmesélte viszontagságait, utóbbi is a távozás mellett döntött - tette ezt olyan fordulatos módon, hogy bár a Jobbik-tagságáról lemondott, de a Jobbik-frakció tagja maradt. Hát mi mutatja jobban a furmányos zsi magyar gondolkodásmód meglétét, ha nem ez?
Márton belátta hát, hogy testvérét megvezették, ezért szolidaritásból lépett is, nem is - a lényeg, hogy mindenki jól járjon.

Ahogy Csanád döntése is hasonló elgondolásról árulkodik: bár a Jobbikot otthagyta, de az EP-mandátumot azért nem adta vissza. Még mit nem! Ki képviselné akkor oly nagy elánnal Brüsszelben a magyarok érdekeit? Majd Volner János, mi? Ugyan!

De ez még nem minden: Csanád fel is kereste a helyi zsidó közösség vezetőjét, Bölcs Slomót, akit ez az eset olyannyira megviselt, hogy a legtitokzatosabb, legbölcsebb rabbi, egykori mentora, Oberlander Báruh segítségét kérte. Ő majd tudni fogja, mi a teendő a kiugrott jobbikosokkal, miként kell viselkednie ezek után a megtért kurucnak, és hogyan oldhatja meg két év múlva, hogy hátország nélkül visszajuthasson biztonságosan Brüsszelbe.

Bölcs Slomó pedig nyilván feltette a mindent eldöntő kérdést: „Mit adott néked a gyűlölség? Jutottál-é véle előbbre, több lettél-é általa?" És Csanád már kezdte volna mondani, hogy másfél milla így, pluszjuttatások úgy, de aztán rájött, hogy ez nem az a perc és nem az a hely, így csak annyit rebegett: elnézést kér eddigi jobbikos tevékenységéért, mely alatt ugyan végig állította, hogy antiszemitizmusról szó sincs, most mégis rá kellett jönnie korábbi tévedésére, tékozló életmódjára.

Eddig a történet, de nyilván lesz itt még izgalmakban bővelkedő folytatás: a fészerben félájultra vert Jobbik-vezér („És én hittem a hazugságaidban, te rohadék!"), Márton által az utolsó előtti pillanatban felheccelt cigánygyerek, és még ki tudja, mi: egy a lényeg, menjen a show, és hogy történjék bárhogy, Csanád ne mondjon le arról az átkozott EP-képviselőségről.

Augusztus végén eldől, Jávor Benedek marad-e az LMP frakcióvezetője, avagy úgy ítéli meg, jobb, ha a következő két évet másik politikus irányítása alatt viszi végig az ökopolitikai párt.
Schiffer András ugyan azt nyilatkozta, hogy nyilván nem azért mondott le, hogy fél év után visszatérhessen, de azért érdemes hosszan elgondolkoznia azon, nem az lenne-e a legjobb az LMP-nek is, ha az ő vezetése alatt mennének neki a 2014-es választásoknak, illetve a következő parlamenti ciklusnak.

Schiffer év eleji lemondása egy párton belüli válság jeleit mutatta: a tagok és a szimpatizánsok egyaránt nem tudtak dönteni, miként érdemes folytatni a politizálást: egyedül avagy szövetségben más ellenzéki formációkkal.
Akkor a kongresszus az önálló politizálás szükségessége mellett foglaltak állást, de a schifferi lemondás attól még fenyegetően ott lebegett tovább a párt fölött, mint az MSZP-vel és a bukott baloldallal való összebútorozást lehetővé tevő közvetlen előzmény. 

Nos, a mostani tisztújítás kiváló alkalom lenne arra, hogy Schiffer András újra átvegye a frakcióvezetőséget, egyúttal végleg nyilvánvalóvá tegye, hogy semmiképpen nem hajlandóak a Nagy Baloldali Összeborulásban részt venni. Bár ezt Jávor is megerősítette ismét, és leszögezte, hogy csak a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással hajlandóak tárgyalni, de azért a kétely megmaradt: Jávor érzékelhető változást lát az MSZP háza táján, még ha ezt nem is tartja kellő mértékűnek az ellenzéki összefogás megteremtődéséhez.

Az LMP-nek azonban azt kell belátnia, hogy számára az önálló politizálás, a következő választásoknak való önálló nekifutás az egyetlen út. Nyilván még be nem következett folyamatokról nem lehet elmélkedni, de több, mint valószínű, hogy Bajnai Gordon még az idén visszatérhet a pártpolitika ködös útvesztőjébe, és bár ezt először egy pártokon felüli hálózat kiépítésével tenné, a választói támogatás hamar meggyőzően bizonyítaná, hogy Bajnaira itt szükség van.

Mert Bajnai jelenleg a baloldoldalinak és liberálisnak tekintett térfél legmegnyugtatóbb arca. Az ő kormányzása során véghez vitt egy éves válságmenedzselés viszonylag sikeres volt, és bár 2010-nek csak féléves költségvetéssel futott neki, mégis összességében elmondható, hogy pozitív szereplőként jött ki az MSZP nyolc éves kormányzásából, ami a teljes időszakot nézve végül is biztató.

Azt azonban látni kell, hogy a 2009-2010 közti időszak csak egy évig tartott, az effajta kormányzás négy évre elnyújtva ugyanolyan szintű hitelességi erodálódást vonna maga után, mint amilyet az összes kormányzó párt elszenvedett eddig. Ez elmondható annak fényében, hogy a Bajnai-féle szövetség alá valószínűleg beáll majd az MSZP is, amely a 2010-es választások óta gyakorlatilag semmilyen változást nem mutatott, azon túl, hogy a Gyurcsány-párt kivált belőle. Az MSZP megmaradt ugyanazon fárasztó panelek ismételgetésénél, amelyet tovább súlyosbított azzal, hogy semmiféle érdemi javaslattal nem szolgált a jövőbeni jó kormányzást illetően. Az MSZP feltehetőleg ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abba hagyta.

Ebből a szempontból fontos, mit lép az LMP: hagyja majd magát megtéveszteni az eddig látványosan be nem sározódott arcok előtérbe kerülésével, avagy továbbra is kitart saját, ökoszociális elemekkel tarkított, a baloldal eddigi hibáit ugyanúgy kiküszöbölni szándékozó programja mellett.

Az LMP-nek semmiképpen nem érdeke, hogy egy esetleg kormányra kerülő baloldali összefogás tagjaként váljon teljesen hiteltelenné, egyúttal nem túl jelentős tényezővé 2018-ra. Vállalniuk kell, hogy egy majdan felbukkanó, lehetséges váltópártként szolgáló baloldali egyesülésnek ők nem lesznek tagjai, és 2014-ben ugyanúgy megmaradnak ellenzékben - ezzel 2018-nak is ugyanakkora hitelességgel nekiindulva, mint 2010-nek. Tovább kell látniuk a következő választásoknál, nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint Dániel Péternek, Kuncze Gábornak és a többieknek: nem szabad azt gondolniuk, hogy az ország jövője szempontjából egyedül üdvözítő út a jelenlegi kormányzó pártszövetség 2014-es leváltása, jöjjön utána bármi is.

1992-t írunk, a kisebb ellenzéki (baloldal-közeli) pártot egyre inkább megközelíti nagyobb társa: szeretne vele együtt a hatalom birtokosává válni, ezzel egyúttal elindítva a kisebb testvért a leépülés felé. Az LMP-nek távolabb kell tekintenie az SZDSZ-nél, be kell látnia, hogy egy baloldali győzelem esetén a kormányzás ugyanakkora elánnal történő kritizálása esetén jelentős szintű népszerűséggyarapodás lehetne osztályrészük.

Persze, lehetséges akár egy újabb Fidesz-győzelem is, a Jobbik lehetőségeiről már nem is beszélve, de az LMP szempontjából ez nem változtat a lényegen: nem legitimálhatják a 2010 előtti időszakot sem, nem mondhatják, hogy majd ők szemmel tartják a főbb súllyal latba esőket, nehogy azok valami nagy pimaszságra vetemedjenek.

Ezzel párhuzamosan az LMP-nek el kell érnie, hogy az ország is akként tekintsen rájuk, mint ők magukra: önálló pólusképző alternatívaként, mely szerint az elmúlt húsz év zsákutcába vezetett, és új megoldások szükségeltetnek az új kor hajnalán. A népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés jó ötlet volt, ahogy Szabó Rebeka - Szél Bernadett vidék felé fordulása is. Schiffer András pedig még mindig ugyanolyan hiteles tud lenni a jobboldal szemében is, mint a baloldali szavazókéban. Az LMP-nek nagyon óvatosnak kell lennie - és akkor akár hosszú távon is sikeresek lehetnek.

A magyarság-teljesítmény mai legmagasabb fokozata, ha az ember olimpiai aranyérmet szerez.

2012 hősei egyértelműen Szilágyi Áron, illetve Gyurta Dániel - egyelőre, mert valószínű, hogy az esemény jellegéből kifolyólag hamarosan avathatunk még egy pár hőst magunknak, akikről könnyes szemmel merenghet majd Vona Gábor, akiknek egyöntetűen gratulálhat Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, akik zsenialitásán egy egész ország ujjonghat.

Azon, hogy egy magyar fiatalember néhány tizedmásodperccel gyorsabban tette meg a kétszáz méter mellúszást a többieknél. Aki ennek nem örül, az egy irigykedő idióta, mint például Magyari Péter. Ő nem tudja, mi az igazi teljesítmény. Ő nem tudja, mit jelent naponta nyolc órát megfeszítve edzeni, izgulni, leúszni kétszáz métert nagyon gyorsan. Ő nem érti ennek az egésznek a filozófiáját. Ő nem vicces, és azon nyomban főbe kellene lőni.

Idén Abel-díjat (a matematikai Nobel-díj) kapott Szemerédi Endre - a diszkrét matematika forradalmasításának kapcsán. Na, hányan ismerik ma Magyarországon az ő nevét, hányan vannak tisztában azzal, milyen munkásság áll mögötte? Hány politikus gratulált neki az elismerés átvételekor, hány magyar tört ki könnyekben azt hallva, hogy egy hazájabeli kapta a legrangosabb matematikai elismerést?

Persze, értem én. Gyurta fiatal, kellőképpen ki van sportolva, és hát még az úszás is nagyon megy neki. Díjazzák ezért, rendben. De ne ő legyen már az, akire a legbüszkébbek vagyunk, ne egy mellúszás legyen már az, aminek a leggyorsabb kivitelezéséért játsszuk itt a lánglelkű hazafit. És ne is a tőrvívó legyen az.

Mert miféle érték is van a mellúszás gyors kivitelezése mögött? Mi az egészben az, ami előrébb visz minket, mi miatt lehetünk erre annyira, különlegesen büszkék? Mitől lesz ez jobb teljesítmény, mint egy európai fesztiválokon díjnyertes magyar film elkészítése? Mitől lesz ez elismerésre méltóbb, mint a nagy tudományos munkák véghez vitele? Miért kell fétistárgyként kezelni néhány sportolót, akiknek teljesítménye mögött semmilyen tartalom nem áll, csak a puszta, fizikai erőkifejtés?

És nem, nem vagyok irigy sem Szilágyira, sem Gyurtára. Én a valódi teljesítmények kapcsán érzem, hogy még többet akarok elérni, engem Szemerédi Endre tudósi alázata, Tandori Dezső elképesztő gondolati ereje és Bethlen István népünket előrébb vivő kormányzása nyűgöz le, őket tartom az abszolút mércéknek.

De, persze, a népnek csodálható, bálványozható sportolók kellenek idolokként. Csodálkozunk hát, hogy ott tartunk, ahol? Hogy azt meg lehet kérdőjelezni, hogy egy író sokatmondó műve megérdemelten kapott Nobel-díjat, egy rendező életszagú filmjének abszolút járt az elismerés, de azt senki még csak nem is gondolhatja, hogy a mellúszásban elért győzelmet lenne érdemes a maga helyén kezelni?

Orbán Viktor a Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Szabadegyetemen azt állította, Traian Băsescu, a nemrég felfüggesztett román államfő jó hazafi, és kíváncsian várja, ősszel hazafias, avagy internacionalista kormány alakul-e Bukarestben.

Nem igazán értem, miért éppen a "jó hazafi" jelző az, amely Orbán szerint a legjobban illik egy olyan politikusra, aki egykor a kommunista párt tagja volt; aki azért szorgalmazta az USA-val való stratégiai partnerséget, hogy aztán román katonákat küldjenek ennek jegyében Afganisztánba; aki az uniós megszorítások híveként a románok számára nem a legkedvezőbb reformok végrehajtását szorgalmazta (melynek köszönhetően a népszerűsége jelentősen megcsappant); és aki most, hogy felfüggesztették elnökségéből, rögvest az Európai Unióhoz rohant segítséget kérni.

Nem világos az sem, miért pont az "internacionalista" jelzőt sikerült kitalálni Victor Ponta jelenlegi miniszterelnökre, aki jelenleg éppen hogy hadban áll az Unióval, aki saját elvbarátai segítségével igyekezett megcáfoltatni a brit Nature plágiumvádját, aki a magyar féllel keményen szembemenve tanúsított szupernacionalista hozzáállást Nyirő-ügyben, és aki csak kénytelen-kelletlen fogadta el, hogy a Băsescu eltávolítását szolgáló népszavazáson legyen ötven százalékos alsó küszöb (miközben a 2007-es népszavazáson, mely szintén Băsescu felfüggesztésére irányult, nem volt ilyen).

Azért lesz internacionalista Victor Ponta, mert "baloldali"? Azért jó hazafi Traian Băsescu, mert "jobboldali"?

A jobboldal kettős mércéje épp olyannyira elképesztő tud lenni, mint a baloldalé. Mert - ne legyen kétséges senki számára -, a jobboldal ugyanúgy él ezzel, ahogy a bal, csak ő még ennek kivitelezésekor is azzal van elfoglalva, hogy a balliberálisokat vádolja meg ezzel.
A magyar jobboldal csupán azért áll ki Băsescu mellett, mert jobboldalinak mondják. Az a Magyar Nemzet, ahol eddig egyetlen elítélő publicisztika sem született Csatáryról, és vele kapcsolatban jobb esetben is csak Zuroffot szidják, illetve nácivadászoznak, és ahol másfél hete szakmányban születnek a Mátsikról szóló vezércikkek, az a Magyar Nemzet elég érdekes módon ítéli meg Victor Ponta jogsértéseit, melyek ugyan nem vethetőek össze Orbán Viktor hasonló tetteivel, de azért rokonságot nagyban mutatnak. Ennek ellenére, ha Orbán unortodox jogértelmezéséről van szó, akkor a Magyar Nemzet siet hozzátenni, hogy erre az örökség miatt van szükség, és a még rosszabb baloldal csak fogja be a száját - most viszont, hogy Ponta tenyerel bele a jogállamiságba, rögvest védelmükbe veszik a megszorító Băsescu-t, és úgy tesznek, mintha valóban ő lenne a tétje annak, hogy megmarad-e a demokrácia Romániában.

Băsescu ugyanúgy érvel, ahogy tették egykor az SZDSZ-esek, ahogy teszi ma is az MSZP: ha ő(k) nincs(enek), vége a demokráciának, és ez esetben az EU segítsége is abszolút jól jön, csak hogy helyre legyen téve az a fránya jogállamiság.

És bár Băsescu jelen álláspontjában van némi igazság (ő néhány tizedszázalék előnnyel meg lett választva 2009-ben, míg Ponta és az USL egyelőre semmiféle demokratikus legitimációval nem rendelkezik), csakhogy a népszavazáson elsöprő fölénnyel szavaztak Băsescu leváltására, ami épp azért nem következett be, mert az eddigi román törvényeket (népszavazáson nincs érvényességi küszöb) az EU közbenjárására megváltoztatták - tehát, ha egy kicsit kevésbé vagyunk jóindulatúak az államfővel, akkor hozzátehetjük: már ő sem rendelkezik demokratikus legitimációval (annyiban biztos nem, amennyire Gyurcsány sem rendelkezett 2006 őszétől). És az őszi választások kapcsán sem lehet túlzottan bizakodó a román jobboldal: ha hihetünk a felméréseknek, Pontáék fognak győztesként kikerülni.

Más kérdés, hogy a magyar kisebbség számára ez nem fog túl jól jönni. A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar karának esete, és a Nyirő-ügy már bizonyította, hogy Ponta rendkívül agresszív nacionalista retorikával képes nekimenni a magyaroknak, melyet csak tetéz, hogy Băsescu felfüggesztésének sikertelenségét is az erdélyi magyarokra fogta, mondván, ők mentek el a legkisebb arányban szavazni. Tudvalevő márpedig, hogy Băsescu épp ezzel kampányolt, melyben aztán Tusványoson besegített Orbán Viktor: ne menjenek el szavazni, támogassák a jó hazafi államfőt. Az RMDSZ pedig hiába buzdított lelkiismeret szerinti szavazásra, a sértett Ponta újabb rossz pontként könyvelte el ezt a magyarok számára: rossz hír ez az ottani magyar kisebbség számára, melynek valóban az érdekét kívánta képviselni az RMDSZ felhívásával.

Nagyon valószínű ugyanis, hogy magyar kisebbség így vagy úgy, baloldali kormány fog felállni ősszel: ezt kellett mérlegelnie az RMDSZ-nek, és úgy döntött, megpróbál kicsit az USL kegyeibe férkőzni, hátha aztán az ottani magyarok jönnek majd jól ki ebből. Mert hiába lett érvénytelen a népszavazás, néhány hónap múlva akkor is valószínűleg baloldali győzelmet hoznak majd a választások, akkor pedig nem lesz túl jó helyzetben a kisebbség, és az RMDSZ-nek is kisebb esélye lesz arra, hogy szövetséget kössön az USL-lel. A PDL-lel meg akkor már minek? Persze, az elvhűség szép dolog, csakhogy az ottani magyar kisebbség érdekképviselete éppen hogy fontosabb lenne annál, minthogy az egész erdélyi magyarságot ellenzékbe kormányozzák.

Két rossz közül kell tehát most választania a románoknak (és az ottani magyaroknak), és valószínűleg a megszorítások elkerülése érdekében Pontáék mellett fognak voksolni. Mert hiába a plagizált szakdolgozat, hiába a csökkentett jogkörű alkotmánybíróság, ha az egyszeri román állampolgárok úgy ítélik meg, hogy ellenkező esetben marad a szilárd jogállam, illetve a növekvő munkanélküliség és a csökkenő bérek.

Persze, arra sem vennék mérget, hogy Ponta nagyon más irányt tudna szabni a román kormányzásnak. Ugyanolyan demagóg és populista politikus, mint Băsescu, csak éppen jóval több nacionalista felhanggal - szemben az Unió-barát államfővel.
Nehéz megmondani, mi lenne most a kisebbik rossz választás Románia számára.

Egyre hangosabban hirdetik egyesek Európa alkonyát, a kelet felé való nyitás szükségességét, az Oroszország
gazdasági előnyeinek kihasználásából fakadó szebb jövő rémlátomását dicső képét.

Nos, amíg néhány fél-ázsiai származék jobbnak tartja hirdetni, hogy hamarosan mindahányan lehúzhatjuk a rolót, és a jövő megegyezik a keleti (agy)féltekével, addig orosz földön éppen hét évre igyekeznek börtönbe csukni egy Pussy Riot nevű feminista punk bandát, mert egy templom oltáránál imádkoztak Putyin bukásáért, megvalósítva ezáltal a garázdaság minősített esetét. Az orosz CPg tehát hamarosan, ha minden a kormányfő-államfő tisztségeket váltogató Putyin tervei szerint alakul, mehet Hodorkovszkij után a cella mélyére, ezáltal is hozzájárulva az Orosz Demokrácia nagyobb dicsőségéhez.

Amíg tehát még jobbszélen is sokan hisznek az oroszokhoz való húzás jövőbeni dicsőségében, a Blind Myself elkészítette zseniális számát-klipjét arról, mi 2012-ben a magyar. Attila népe, esetleg hátrafelé nyilazó, rettegett harcos? Neem, ezt a számot, megismétlem, nem a Hungarica készítette, így egy életszerűbb látleletet kaphatunk arról, hol tartunk ma, és mennyire szép is tud lenni az, ha így fogadjuk el, így szeretjük önmagunkat.

A Szegedi-ügy titkosszolgálati akció, mely a Jobbik oligarchabizottság felállítására vonatkozó kezdeményezésére vonatkozó reakció - mondta el Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt követően, hogy Szegedi Csanád EU-képviselőt lemondásra szólította fel, mindezt a kiszivárgott, Ambrus Zoltán megvesztegetési kísérletéről szóló felvétellel igazolva.
Adott a kérdés, hogy ha a támadások olyannyira feldühítik Simicskáékat, miért nem inkább az LMP leszalámizásával próbálkoztak meg, akik még arra sem voltak restek, hogy a Közgép telephelyén tüntessenek - de az is érdekes felvetés lenne, hogy mit kellett volna akkor tennie Szegedi Csanádnak, hogy őszinteségét megtartva a pártban maradhasson.

A HírTV által nyilvánosságra hozott, Novák Elődtől a Jobbik-elnökségnek küldött levél szerint ugyanis "bármennyire is nem szép dolog, ha korábban bevallja a származását, akkor sem EP-képviselőnek, sem a párt alelnökének nem jelölték volna". Nem szép dolog így beszélni egy olyan képviselőről, aki egy évvel korábban, az elsők között jutott képviselői helyhez, és akinek oroszlánrésze van a Jobbikhoz kötődő sajtótermékek kiadásában - valószínűleg érzik ezt a Jobbiknál is, ezért mondhatta most Szegedi, hogy őszig vár a döntés meghozatalával, hiszen jelenleg a nyári szünet miatt amúgy sem tudná visszaadni mandátumát.
"Nagy valószínűséggel EP-képviselő maradok" - mondta, majd bejelentette, hogy a Jobbikból viszont kilép, amíg nem tisztázzák helyzetét: nem lennék meglepve, ha néhány hét múlva a párt belátná, hogy jobb nekik Szegedivel, Barikáddal és EU-s képviselő hellyel, mint ezek nélkül - legyen akármennyire is az a szavazóközösség elvárása, hogy a zsidókat ne engedjék még a "nemzeti oldalra" is beszivárogni.

Az összeesküvések gyártása viszont nem meddő próbálkozás: ideje elgondolkoznia a Jobbiknak, hogy mennyire volt szerencsés döntés kizárni Endrésik Zsoltot, illetve Szegedi miatt kirobbantani az egész borsodi viszályt. Ha beleolvasunk ugyanis, hogy miket írogat Endrésik Facebook-oldalán, könnyen arra juthatunk, hogy bizony egy jól megtervezett bosszúról van szó, melyet a szélsőjobb szélsőjobb szárnya kísérel meg a Jobbikon végrehajtani, a kijelentések szerint legközelebb Szabó Gábor pártigazgató, és Vona Gábor pártelnök személyét elővéve.

Közben az is nyilvánvalóvá vált, mit jelent a Jobbik-képviselők nagy részének önnön magyarsága: egyrészt az Endrésikhez hasonló frusztrált, Szálasi-idézgetéssel bölcselkedő agressziót, másrészt a Vona Gábor Fb-posztjaira jellemző nacionalista giccset, melybe a haza képviselete legalábbis csak addig fér bele, amíg az nem keresztezi a személyes érdekeket. Így csomagolják be gondosan egyéni sérelmeiket, anyagi és társadalmi gondjukat-bajukat, melyet egy piros-fehér szalaggal átkötve igyekeznek aztán a nemzet bajává kiterjeszteni, és homályos zsidó-cigány-liberális összeesküvéseket gyártva elmélkedni szkíta múltról, szebb jövőről, kevésbé megalázó mindennapokról. Nem is csoda, ha az olyan, valóban radikális gondolatokkal bíró személyek, mint mondjuk Techet Péter, hamar ott hagyják ezt az identitászavaros, túlkompenzáló közeget, és valóban értelmes emberek társaságát igyekszenek keresni.

A Jobbiknak meg marad a Nemzeti Radikális Zrt., melyben az lesz a zsidó, akikről ők azt mondják, és az bizonyul kellőképp hazafinak, aki a Jobbik érdekeit képviseli. A képviselőik meg sorra buknak ki, de a mandátumot azért nem adják vissza: a nemzet, a párt képviselete náluk is csak addig tart, amíg az nem veszélyezteti egyéni jólétüket.

Aztán lehet menni Szálasi Ferenc-idézeteket lájkolni a Jövőnk.info-ra, vagy zászlóégetésen "hazaáruló férgezni" a Turul-bizniszt már csak magánszemélyként űző Hógolyó-Trockijt: azon ezek már nem fognak változtatni, hogy a Jobbik szavazói (is) csúnyán át lettek verve, és hogy hiába minden nyavalygás, a bajaikat csak akkor tudnák megoldani, ha végre kibékülnének saját életükkel.

Az Aurora városában a legújabb Batman-film, a Felemelkedés vetítésén történt tömeggyilkosság után ismét fellángoltak a viták az Egyesült Államokban, szükséges-e a fegyvertartásra vonatkozó törvény szigorítása. Mint ismeretes, jelenleg bármely amerikai nagykorú polgár tud fegyvert vásárolni, elég, ha felmutatja a jogosítványát, valamint igazolja büntetlen előéletét.

A 24 éves elkövető az éjféli mozipremier nézőire nyitott tüzet, akik a helyzetből adódóan először nem is vélték komolynak az egészet, az eseményeket megrendezett, a filmhez kötődő jelenetnek gondolván; míg mások úgy hitték, a szomszédos teremből hallatszódnak át a filmbeli lövések. Emiatt is tudott 12 embert megölni, illetve 58-at megsebesíteni Holmes, aki, legalábbis a Washington Post szerint, ha nem automata fegyverrel rendelkezett volna, akkor a száz golyónak csak a töredékét tudta volna a nézők közé repíteni.

Valóban érdekes kérdés, miért is nem érzik szükségesnek az amerikaiak, de különösképpen a tengerentúli jobboldaliak a fegyvertartás szigorítását, illetve miért nem látják a problémát abban, ha zavart elméjű huszonévesek juthatnak rendkívül egyszerűen komoly pusztításra képes fegyverekhez. Ha több szigorítást nem is támogatnak, ennek megakadályozását miért ellenzik odaát?

"8775 gyilkosságból csupán 358-nál játszott szerepet automata fegyver" - írja a The Washington Times, akik szerint ha így nem, hát más eszközzel követte volna el ugyanezt az önmagát Jokernek nevező egyetemista.
Márpedig tagadhatatlan, hogy ha nem lett volna képes sorozatban ennyi lövés leadására, akkor az áldozatok száma is jóval kevesebb lett volna - ez persze utilitarista érvelésnek tűnhet, de azt is hozzá kell tenni, hogy más egyéb esetekben pedig a gyilkosság is elkerülhető volna, ha nem tudna beszerezni az ember hasonló gépkarabélyt.

Amerikában a fegyvertartás alapvető jogként van számon tartva, melyet aztán jobbára baloldali nézeteket vallók kérdőjeleznek meg, mondván, a nehezebb hozzájutás csökkentené a bűncselekmények számát is. A jobboldal, illetve világnézettől függetlenül a fegyvertartók viszont úgy látják, hogy a gyilkosságokat nem a fegyverek, hanem az adott személyek követik el, és mindenképpen találnának valami módot arra, hogy tettüket elkövessék. És mivel utóbbiak jobban tudják érvényesíteni érdeküket, ezért a döntéshozók nem is nagyon mernek érdemi változást eszközölni - sem a jelenlegi elnök Barack Obama, sem a korábban az automata fegyverek ellen felszólaló, ám azóta véleményét megváltoztató republikánus jelölt, Mitt Romney.

Mindegyik nézetben van logika, de azt érdemes hozzátenni, hogy hasonló tömeggyilkosságok elkövetésének esélye radikálisan csökkenne, ha az ehhez szükséges fegyverek beszerzését nem tennék lehetővé mindenki számára. Ennyi áldozatot nyugodt szívvel hozhatnának az elkötelezett fegyverbarátok annak érdekében, hogy a társadalom biztonságérzete legalább egy kicsivel növekedjen, és az embereknek ne kelljen a moziba beülve is attól félniük, hogy egy ámokfutó célkeresztjébe kerülhetnek.

Viszont a tragédia után nem hogy csökkent volna, de nagy mértékben megugrott a fegyverigénylők száma - érthetetlen, miért gondolják úgy az amerikaiak, hogy így nagyobb biztonságban lehetnek, és miért nem látják be, hogy a hasonló esetek elkerüléséhez alapvető változások szükségesek, és a tünteti kezelés nem járhat sikerrel? Mert hasonló tömegmészárlások igenis elkerülhetőek lennének egy rendesebb szabályozással - ahogy a Columbine gimnáziumban gyilkoló fiatalok sem biztos, hogy fegyver nélkül nagyon messze juthattak volna.

"Aki az országot érintő legfontosabb döntésben részt kíván venni, az igazán megteheti, hogy előzetesen jelzi ezt a szándékot" - indokolta Orbán Viktor miniszterelnök, miért van szükség a választás előtti előzetes regisztráció intézményére. Vagyis hát indokolta volna, de inkább tartotta magát a Fidelitas-szal való egyeztetésén elmondottakhoz (kormányzati kommunikáció sikertelensége), és ezúttal sem törte magát, hogy legalább ő elmagyarázza épkézláb módon, miért dönt éppen úgy a Fidesz-KDNP, ahogy.

Ez nem igazán Orbán időszaka - először jön a hír, hogy sorra egyeztet minden Fidesz-szövetségessel, majd a megbeszélésekről egyre szivárognak ki valóban vállalhatatlan szavai, a jobboldal számára is kínos mondatai. Először az A38-on Szabó Máté ombudsman ellenforradalmárnak nevezése (pusztán azért, mert nem értett egyet a keretszámokkal), most meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége előtt, hogy a magyar nép fél-ázsiai származék, és igényli az erős vezetést, hiszen az úgy nem megy, hogy mindenki mondja a maga okosságát, és nem jutunk sehova. 
Jellemző ezekre a kijelentésekre, hogy ha ésszerűen végig lettek volna gondolva, és jól megválogatott szavakkal ecsetelte volna őket a miniszterelnök, akkor még talán el is gondolkodtak volna sokan a hallottak igazságán, helyesnek ítélve Orbán mondandóját. De ehelyett jöttek a durva túlzások és a képtelen hasonlatok, melyekre józan fejjel nem igazán lehetett mást mondani, mint hogy ez botrányos.

És most itt a "választójogi reform", mely szerint az egyfordulós menet előtt szükség lenne egy előzetes regisztrációra is, melyet ráadásul a választás előtt két hónappal meg kell már tenni - különben nincs szavazat, sajnálják; aki lemarad, kimarad. Különösen pikáns az egész a VOSZ-szal való megbeszélés (valójában előadás) után, melyen Orbán ígéretet tett a bürokrácia csökkentésére: ebből maradt most az, hogy aki nem fárasztja magát az előregisztrációval, az egyszerűen nem voksolhat senkire a választás során.

Na de mi is a célja ezzel a Fidesznek? Rendesen kilóg a lóláb, szinte csak dühödten oda nem vágják (igaztalanul), hogy a szocialisták mocskos módszerei miatt szükséges, hiszen azok a gazok sörért-virsliért megveszik az egyszerű népet ("vadbarmokat" - mondta állítólag egy kormánypárti képviselő), Tibi meg szervezett átjelentkezésre biztat - na nem, ezt azért nem lehet tovább. Mégsem tűrhet el az a szerencsétlen polgári párt azt, ami 2002 után történt - azt a sokkot, hogy a szabad választások után nem az jött ki eredményként, amit a jobboldaliak szerettek volna.

Félreértés ne essék, lefizetés, megvesztegetés bőven akad a választások előtt. Csinálják az MSZP-sek, csinálják a Fideszesek is, ahogy valószínűleg a többiek éppígy - erre fogni aztán, hogy valaki nem jut kormányra, hogy "nem a megfelelő döntés születik", nos, ez igazán nevetséges. Azon túl megszégyenítése a jobboldali szavazóknak is, akik tisztességes módszerekkel szeretnék leadni voksukat, és többnyire nem gondolják úgy, hogy ha máshogy nem, hát egyesek kiszűrésével kell érvényesíteni a demokráciát.

Az előregisztráció körülbelül azon a színvonalon mozog, mint a Jobbik azon felvetése, kössék iskolázottsághoz a választójogot. Vicces egyébként ezt pont tőlük hallani, akiknek szavazótábora nagy részét teszik ki a diploma (és gyakran érettségi) nélküli, vallástalan, munkanélküli húszas-harmincas férfiak - de hát nem véletlenül akarják ők is csupán általános iskolához kötni, azon egyszerű elgondolásuk alapján, hogy így majd "nem jönnek be az írástudatlan cigányok, de bejönnek az általánost elvégzett, amúgy kőegyszerű Jobbik-hívők".

Igazából talán nem is okoz majd ez sem több fáradságot, mint az eddigi, kétfordulós rendszer. Előregisztrálni, aztán szavazni, ez sem tarthat majd sokkal tovább, mint kétszer az urnák elé járulni. 
Csak hát ott az a rendkívül keserű szájíz, hogy már megint elvtelenül trükköznek, és próbálnak egyeseket megfosztani alapvető joguktól. Hogy aki nem regisztrál előre, az utána nem is mehet el szavazni. Hogy Magyarországon, ahol amúgy is mindig nagyon alacsony a választási részvétel, még inkább el akarják kedvetleníteni az embereket, ahelyett, hogy az utolsó pillanatig buzdítanának az a felelős döntés meghozatalára.

Hónapokkal a választás előtt elég sokan még nem tisztázták le magukban, akarnak-e szavazni, vagy nem, és ha igen, akkor kire. Nem véletlenül olyan magas minden egyes felmérésben a bizonytalanok tábora. Őket nem lehet úgy döntésre kényszeríteni, hogy azt mondjuk nekik: "vagy elmész, és regisztrálsz, vagy aztán nem is gondolhatod meg magad egy különösen ízléstelen kormányzati döntés okán, és mehetsz el a jelenlegiek ellen szavazni". Vagy épp a nagyon feljövő ellenzéki párt programja tölti el az embert undorral, ezért menne és szavazna a Fideszre.
Vagy mert korábban úgy látta, ezek egyikére sem érdemes, de aztán a választás előtt pár héttel mégis úgy dönt, hogy szükséges neki is beleszólnia a politika alakulásába. Ahogy én is voltam a 2010-es választások előtt.

Az előzetes regisztráció után is meg lehet venni bárki szavazatát. Utána is lehet csalni, hazug ígéretekkel elcsábítani, megvenni egy kiló kenyérért. 

És arról még nem is esett szó, hogy a vita tárgya a Fideszen belül sokkal inkább az, hogy az előzetesen regisztráltak számára kötelezővé tegyék-e a szavazást. Príma. Egyszerre benne van minden rossz ötlet a Fidesztől és az MSZP-től, akikből már annyian kiábrándultak az elmúlt húsz évben, és akik, úgy látszik, nagyon is szeretnék, ha továbbra is kettejükön múlna az egész. Vitatkoznak, acsarkodnak, de azért más már lehetőleg ne nagyon jusson a pályára. Mert így kerek a demokrácia.

Képíró Sándor - Biszku Béla. Horthy Miklós - Kádár János. Csatáry László - Mátsik György. Ahogy Grecsó Krisztián  írja a mai Élet és Irodalomban, "Libikókaországban így szokás", ki kell egyenlíteni a mérleg minden felét. Ha a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi kirendeltsége náci háborús bűnöst talál Budapesten, akkor a HírTV nem sokkal később felmutatja a Mansfeld Péterre halált kérő ügyész nevét, és onnantól kezdve utóbbit picit jobban igyekszik is előtérbe tolni.

De a baloldali média sem kapkod, hogy Mátsik Györgyöt, mint a minden oldalon fellelhető embertelenség élő bizonyítékát mutassa be - míg Csatáryról éles hangú publicisztikákat jegyeznek, az egykorvolt kommunista élharcos, Marosán György fia ismét felveszi a jól bejáratott antifasiszta kesztyűt, és a Népszava sem siet Mátsik Györgyöt, mint kíméletlen gyilkost bemutatni. Ha beírjuk a Népszava és a Népszabadság internetes keresőjébe előbb Csatáry nevét, akkor több oldalon keresztül olvashatunk cikkeket a témában, ellenben ha Mátsik nevét pötyögjük, akkor mindkét weboldalon egy-egy találat érkezik: a Népszabadság oldalán a Jobbik közleményéről való híradás, míg a Népszaván egy tavalyi cikket kapunk egy másik Mátsikról.
Persze, nem állítom, hogy a nyomtatott verzióban nem számoltak be utóbbi esetről is - ezt nem tudom ellenőrizni, lévén nem olvasom ezeket a lapokat. De tény, hogy ha be is számolnak róluk, a publicisztikák közt akkor is csak szemérmesen hallgatnak, és igyekeznek a szót Csatáryra terelni.

Ahogy a Magyar Nemzetben sem született egy árva jegyzet sem Csatáry Lászlóról Efraim Zuroff és a The Sun bejelentése óta. Pilhál Tamás korrekten számol be az újabb és újabb fejleményekről, nem hallgatva el a kutyakorbácsos, a nők vagináját átvizsgáltatós, a kegyetlenkedős megemlékezéseket sem - de ezeken nem háborodnak fel úgy a véleménycikkekben, ahogy az utóbbi egy héten Mátsik kapcsán azt teszik. Pilhál György már a sokadik gúnyjegyzetét teszi közzé, hol a Gyerekekért Alapítvány, hol Fónay Jenő egykori halálraítélt engesztelhetetlen véleménye kapcsán - és a kegyetlen ügyész hétfőn még egy vezércikket is kapott, Ugró Miklós tollából. Ebben a szerző ugyan említést tesz Csatáryról, de csak annak kapcsán, hogy a két ügy egyáltalán nem mérhető egy lapon - ami egyébként így is van.

Ha a baloldal felmutat egy Csatáryt, akkor a jobboldal magasba emeli Mátsikot - mindketten ugyanazon érvek mentén (elévülhetetlen bűnök, embertelenség, fiatalkorúakkal szembeni elképesztő kíméletlenség), amelyeket ugyanakkor nem igazán hangsúlyoznak a másik ügy kapcsán. Két történelmi bűnt tesznek aktuálpolitikai kérdéssé, a jelenben is küzdelmek tárgyát képező témává. A huszadik század, sajnos, még mindig nem ért véget. Az évtizedekkel ezelőtti bűnökkel kapcsolatban nem választhatunk önkényesen, nem mondhatjuk, hogy egyik brutálisabb tett lenne a másiknál. Valóban, nem is lehet összevetni sem őket - de, ha igazak, mindkettőnek azonos erkölcsi megítélés alá kell esnie.

És akkor nem esnénk abba, hogy interjúban mosdatjuk Csatáryt, ahogy tette azt a Magyar Hírlap is, míg Mátsik esetében már nem vagyunk ilyen megengedőek. Akkor nem mennénk ki tüntetni Csatáry háza elé, mintha az ilyesminek lenne bármi értelme is, és nem is raknánk ki a tüntetők nevét a szennylapunkra, adatostól-zsidózástól. Nem gúnyolódnánk egyik kapcsán, hogy "persze, csak egy joviális öreg úr", és szenvelegnénk a másik kapcsán, mondván, "megkezdték az idős bácsi halálba üldözését". És végül, nem folytatnánk még mindig ugyanazt a fárasztó, áporodott szagú ideológiai küzdelmet, amely már néhány évtizede meghaladott kellene, hogy legyen.

Foray Nándor blogjában ad hangot azon véleményének, miszerint eljött végre az ideje a prostitúció legalizálásának: legyen adózó, jól lekövethető szolgáltatás, kötelező gumival, ellenőrizhető stricivel, leadózott análszexszel. Merthogy a lányok is csak kis megbecsülést szeretnének a munkájuknak, és ők is olyan átlagos nők, mint a többi.

Félek, Foray kizárólag amerikai filmekből, illetve "beszélgetés egy prostituálttal" típusú beszélgetésekből tájékozódott eddig. És nem igazán tudja, miként lehetséges manapság ezt a dolgot tisztán, egyszerűen, kellő megbecsültséggel végezni. Úgy, hogy se táncosnőnek, se akármi másnak nem kell kiadniuk magukat nevezett nőknek (hanem világosan le lehet írni, hogy hármast vállalnak, anált nem, csókot igen, leszbit nem).

Persze, nyilván ez a mód nem adott mindenki számára. Van, akinek csak arra telik, hogy a tartójához közel próbálkozzon a Nyugatinál, hátha akad egy-két delikvens, akit egy közeli kapualjban, a pénztárcájából a lehető legtöbbet kihúzva, le lehessen szopni. Őket kellene talán legalizálni, üzleti tevékenység végzőjévé avanzsálni? Előírásszerűen bekísérni őket a belső udvarra, és jól a körmükre nézni, hogy van-e gumi azon a farkon, amit a kiégett negyvenes nő a szájába vesz? 
Mondhatom, sikeres próbálkozás lenne.

Vagy a Corvinusra fél éve felvett egyetemista helyzetét könnyebbítenék meg azzal, hogy nyilvánossá teszik működését? Hogy nem elég neki, hogy egy óráig kell néznie a pasinak a képét, még utána adózzon is az összegből? Világítsák át minden aktus után a pináját, hogy alkalmas-e továbbra is az üzletszerű kéjelgésre? 

És miből gondolja Foray azt, hogy a prostituáltak legnagyobb gondja, hogy nem válogathatják meg a partnereiket? Nem pont erről szól az egész, könyörgöm? Ez nem egy mulató, hogy a csaj előtte lecsekkolja, nem túl undorító-e az a bizonyos jelölt, akivel utána ágyba bújik. Ébresztő, a pénzért való szexuális szolgáltatás lényege, hogy a férfi azért fizet, hogy a lányt egy másodpercig ne érdekelje, hány kiló, és hogy kopaszodik-e hátul, hanem hogy térdeljen, majd pucsítson a megfelelő szögben.

Hogy a tevékenységet végzők azért sírják le a sminkjüket, mert nem az álompasijukkal szexelhetnek? Komolyan, Foray azt gondolja, hogy a prostituáltaknak annyiban kellene különbözniük az első éjszakás szerelmesektől, hogy a fiú előtte  szemérmesen átnyújt a csajnak egy tízest, mire az a kezébe nyom egy számlát?

És ha már adottak a legprecízebb törvényi szabályozások, lehet majd fizetni Erzsébet-utalvánnyal is, ugye?

Az út szélén álló prostituáltakat nem lehet szabályozni. Az interneten hirdetőket nem kell. A szexuális szolgáltatást nyújtók nem akarnak törvényi szabályozottságot - egyik részük azt szeretné (valóban), hogy a futtatójuk ne verje meg őket - de ezen nem igazán lehet változtatni a legalizálással. A szerencsétlen nőn való uralkodás, és testének árulására való kényszerítés lényege ugyanis, hogy titokban történjen, és ne üsse bele az orrát a rendőrség a folyamatba. Ezt nem szabad törvényessé tenni, ezt valóban büntetni kell, már a kiinduló reláció okozta erkölcsi tarthatatlanság okán. Akit futtatnak, az a leggyakrabban szeretne ugyanis hivatalosan is futtatva lenni - mert érzi, hogy a szabadságát erősen korlátozzák, ráadásul emberszámba sem igen veszik. Ha jól átvilágítva strichelhetnének, akkor nem strichelnének, hanem minél hamarabb megszabadulnának a "gazdájuktól".

Akik meg az interneten hirdetik magukat, ők többnyire elégedettek a szexuális örömszerzés körülményeivel. Akkor állnak le vele, amikor akarnak, adottak a lehetőségeik a zaklatásmentes munkavégzésre, és jobbára olyanok látogatják őket, akik az egészet valóban szolgáltatásként kezelik.
De ők sem feltétlenül boldogok. Sőt! Szívesebben hagynának fel vele, ha nem lennének frusztráltak, kiábrándultak a szokványos munkákból, vagy csak általában kétségbeesettek a lehetőségeiket felmérvén.

Mert, bármennyire furcsa is lehet ez Foraynak, ezek a lányok sem azt válaszolták tinédzser korukban a "mi leszel, ha nagy leszel?" típusú kérdésekre, hogy kurva. Csak ennyire futotta. 

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nehéz időket élünk - a nemzetközi, de különösen a magyar helyzet egyre fokozódik. Ebben a kis országban, ahol én egykor felnőttem, bizony egyre inkább kiépülőben van egy felülről vezérelt, a hatalom által támogatott Horthy-kultusz. Szobrokat állítanak a zsidók elszállítását nem csak tétlenül szemlélő, de azzal egyetértő diktátornak, teret neveznének el a zsidók megölésével egyetértő Prohászka Ottokárról, eltemetnék a vállaltan gonosz jobbikos írót, Nyírő Józsefet. Ilyen történések közepette nem csoda, ha az utcán megverik Schweitzer Józsefet, hogy bakancsos neonácik bántalmazzák az Ifjú Demokratákat, hogy gay motorosok verik ki egy bátor demokrata fogát. Ez így nem mehet tovább!

Tudják, én szerettem ezt az országot. Itt éltem öt éves koromig, amíg aztán a családom ki nem települt ide, Németországba. Szerencsére, mert nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi Magyarországon engem befogadna a társadalom. Majdnem zsidó lettem, ugyanis.

Annyira majdnem, hogy akár zsidónak is lehet engem nevezni. Ha a dédnagyapám, az egykori taljándörögdi rendőrségi segédfogalmazó az első, zsidó barátnőjéhez megy hozzá az én dédnagymamám helyett, akkor ma engem is brutálisan megvernének Budapest utcáin. Akkor engem is a Dunába akarna lőni a Fidesszel koalícióban lévő Jobbik elnöke, Vona Gábor. Akkor az én lakcímemet is közzétenné a Kuruc.info, miután matricát ragasztok a háborús bűnös Csatáry László bejárati ajtajára. Akkor engem is megpróbálnának az uszodában vízbe fojtani, ahogy tették azt Kertész Ákossal is. És akkor a házelnök rólam is azt mondaná, hogy győzelemre ítéltetett az a nép, mely engem legyőz.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Könyörgök, fékezze meg az indulatokat! Az nagyon jó, hogy ellátogat Izraelbe, és ott beszédet mond a holokausztról, illetve Raoul Wallenbergről. De ez nem elég. Tegyen még többet! Schweitzer meglátogatása dicséretes. De miért nem látogatta meg Dániel Pétert is az antiszemita támadás után? Miért nem látogatta meg Elie Wiesel-t is, amikor ő azon gyötrődött, hogy mi folyik ott Magyarországon?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önön van most a világ szeme. Kérem, ne legyen antiszemita! Nem éri meg. Horthy Miklós nem jó példa. Kérem, tegyen meg mindent, hogy a magyarok szintén ne tekintsék annak!
Miniszterelnök Úr! Ön azt állította a Focusban, hogy zéró tolerancia kell vonatkozzon az antiszemita megnyilvánulásokra. De tudom, hogy valójában önnek ezek a megnyilvánulások tetszenek! Tudom, hogy valójában nincs velük baja. Hiszen maga mondta, hogy ne a kezét figyeljük, hanem a lábát. Mert ön futballista. És legszívesebben zsidók lehullott fejeit rúgná a pályán. Csak ön ezt nem mondhatja ki. De ezt gondolja.

Könyörgöm, tegyenek meg mindent. Nem tudom, hogy mit. De akármit! És Kövér Lászlótól határolódjanak el! Alávaló ember. Önök ne legyenek azok! Legyenek önök is demokraták! Máskülönben nem demokratikus módszereket is elképzelhetőnek tartok az önök elmozdítására, és a demokrácia, az antifasizmus helyreállítására.

Az Önök Barátja,

Dr. Zsi-Vágó Borisz

Tényleg érdekes kérdés, miként jutottunk el a népegészségügyi termékadótól a Coca-Cola gyártósor Orbán Viktor miniszterelnök általi felavatásáig - főleg annak tükrében, hogy előbbi keretében már lassan egy éve megy a macska-egér játék a kormányzat és az energiaitalok gyártói között.

Azért is érdekes ez, mert míg az energiaitalok egy része ráadásul magyar termék is (Bomba, Adrenalin, stb.), addig ez a Coca-Coláról nemigen mondható el - mégis, tehetnek a gyártók akármit taurin helyett az italokba, akkor is úgy fogják alakítani a jogszabályokat, hogy ezek a termékek a "csipszadó" hatálya alá essenek - ahogy Ceglédi Zoltán írta, "ha a Hell vagy a Bomba ősmagyar kumiszt, vagy etelközi forrásvizet palackozna, akkor a kormány akkor is megadóztatná, mert kell a pénz és kész".

Mindez rendben is van, de akkor mégis, mi szükség az egészséges életmódra való nevelésről szóló fárasztó lózungokra? Minek kell Font Sándornak elmondania, hogy 'az élelmiszergazdaság szereplőit egészséges termékek előállítására kell ösztönözni"? Meg hogy "aki egészségtelen, nem alapvető termékeket kíván vásárolni, az ezentúl fizessen érte többet"? Minek ez az ócska népnevelősdi, amikor nyilvánvaló, hogy csak a pénz beszedéséről van szó, és a hamburgeradó is csak azért vált csipszadóvá, mert a McDonald's-ot és a Burger Kinget nem volt képes két vállra fektetni a kormányzat?

De a Coca Cola, az aztán sokkal egészségesebb. Őket most támogatni kell. Szorgosan fizetnek, meg hát azért dolgoztatnak itt sok-sok embert is. Meg lehet rá jókat nosztalgiázni is, "tiltott ital" így, "nyugati mámor" úgy.

Közben meg állandósult az energiaitalok folyamatos froclizása - most állítólag azon ügyködnek, hogy a boltban a dohánytermékekhez hasonlóan elkülönített helyre kerüljenek, de legalábbis 18 éven aluliaknak ne lehessen árusítani. Hogy miért? Mert hát "olyan egészségtelen", meg ha két litert megiszik belőle az ember, az nem igazán fog jót tenni neki. Mert ha mondjuk ugyanennyi kávét iszik, attól csak még inkább ki fog csattanni.

De nagy adagban fogyasztva a Coca-Cola sem éppen a legüdvözítőbb hatású. Legjobb lesz, ha el is távolítják az automatákat az oktatási intézményekből! Alkoholt sem adunk el a tizenéveseknek az iskolai büfében, végül is.

A Központi Nyomozó Főügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást Gyurcsány Ferenccel szemben a sukorói telekcsere ügyében - kitűnő alkalom exminiszterelnökünknek az újbóli sajtóhadjáratra, vádaskodásra, a baráti sajtó beizzítására. Bizonyítottság hiánya - olvassuk, mégsem lepődünk meg azon, hogy a DK-titán és első számú udvari költője, Gréczy Zsolt bukott vádról regél, ahogy azt tették a szakdolgozat-ügy esetében is. Mert hát tény, abból sem került elő a perdöntő dokumentum, amely igazságot tehetett volna bűnösség és ártatlanság kérdésében - ez viszont a legkevésbé sem jelenti, hogy a felhozott vádak megdőltek volna, Gyurcsány pedig győztesen került volna ki a küzdelemből.

Demokratáék mégis így gondolják, így aztán néhány hete is örömmel jelentették be, hogy pert nyertek a Pécsi Újsággal, valamint a Magyar Nemzettel szemben - míg három másik cikk esetében Gyurcsányék maradtak alul, de hát ezt már nem verték úgy nagydobra DK-ék. Inkább mentek a nagy halakra, a Nemzetre és a HírTV-re, mert hát azért ezekkel a médiumokkal szemben szép számukra a győzelem. Bocsánatkérésre is szólították fel az első számú jobboldali napilapot, mondván, valótlanul kiáltottak plágiumot.

Azért van bőr a képükön ezeknek, nem igaz?

Merthogy valótlanul állította volna bárki is azt, hogy Gyurcsány egykori sógoráról másolta szőlészettel foglalkozó szakdolgozatát, nos, ezt így nem igazán lehet kijelenteni. Pusztán senki nem tudta bizonyítani a nagyon is valószínű vádakat, lévén máig nem került elő Gyurcsány munkája. Ettől még azért senki nem revideálta nézeteit a témában: a jobboldal és a liberálisok egy része valószínűleg ezután is fenntartja, hogy Gyurcsány plagizált, a galamúmiák meg ugyanúgy tartják azon vélekedésüket, hogy csúnya koncepciós eljárás áldozata volt Feri, ahogy már az elején is így gondolták. Így aztán különösen nagy nehézséget nem okozhatott nekik, hogy hosszú-hosszú cikkekben elemezzék "utólag", miért is volt már az elejétől megalapozatlan a feltevés - Szabó Zoltán DK-vitéz még egy képzeletbeli HírTV-Gyurcsány mérkőzést is szíveskedett nekünk felvázolni, melyben önkényes, saját nézeteinek megfelelő végeredményt hozott ki, a részrehajlás vádját persze a legmesszebbmenőkig visszautasítva.

Valahogy ez a helyzet most is: a több tízezer oldalas dokumentum alapján sem tudtak rábizonyítani semmit Gyurcsányra, szemben három másik személlyel (Tátrai Miklós, Császy Zsolt, Markó Andrea) - ami ismét egyértelműsíti, hogy az állam bizony a megjelölt milliárdos károkozást elszenvedte, csak éppen az ügyet nem voltak képesek Gyurcsányig visszavezetni. Ez van, ezzel nincs mit tenni - lehet, hogy aztán tényleg nem volt vétkes Gyurcsány az ügyben, lehet, hogy mégis, ezt lehetetlen megmondani.

Mégis, Gyurcsánynak a legkevésbé azt kéne ilyenkor tennie, amit szokott: fölényeskedve kioktatni, önérzetesen saját méltóságáról papolni, és mindenkit megvádolni az ellenoldalról, akit csak éppen tud. Így járt most Polt Péter főügyész is - Gyurcsány ügyesen élt a lehetőséggel, hogy politikai támadást indíthat egy olyan egyénnel szemben, aki ebbe a küzdelembe nem mehet bele - és máris lemondásra szólította fel Poltot, mondván, "nem merte vállalni a kockázatot", hogy Gyurcsány legyen a "vádlója" neki, és "tartójának", Orbán Viktornak. De ez nem elég: Gyurcsány beveti a balliberális oldal kedvelt fegyverét, és emberileg igyekszik ítélkezni a főügyész felett: "alávaló ember", mondja, aki ezek után ki tudja, hogy tud majd gyermekei, unokái szemébe nézni. A baloldal kedvelt képe ugyanis, hogy az Orbán-kormány tagjai, illetve a jelenleg hatalmat gyakorlók igazából elvtelenül, cinikusan kiszolgálnak egy mocskos rezsimet, de otthon azért el-el önti őket a pír, hogy micsoda gaztetteket kell elkövetniük. De aztán majd jönnek az érdeklődő magzatok, és az emberfiának mégis le kell sütnie a szemét, mert valaha is pozitív kontextusban ki merte ejteni a száján a Fidesz nevét.

Gyurcsány tehát ismét úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban - összevissza csapkod maga körül, egyszerre vádolja egy olyan ügy kapcsán a jelenlegi főügyészt, melyben a feljelentés megtételekor még nem is volt mostani hivatalában Polt Péter, illetve a feljelentő Schiffer András LMP-s képviselőt, aki szerinte egyre csak "lapogatja Gaudi-Nagy hátát", de ezzel természetesen csak "kompenzálni" akar - nyilván a szocializmus kiépítésében szerepet vállaló felmenők okán.

Gyurcsány már kihallgatásakor is azzal nyűgözte le közönségét, hogy az ügyészségen mindenkit megvádolt, akit csak látott, hogy egy elvtelen klientúra kiépítésében vesznek részt - politikai támadást intézett azokkal szemben, akik előtt csupán szakmailag kellett volna bizonyítania ártatlanságát - szemmel láthatólag ezen kedvenc fegyvernemének, a nemtelen vádaskodásnak az ízét máig nem felejtette. És kondítja a vészharangot, ahányszor csak teheti. Mert hiszi, hogy ő itt még tényleg tényező lehet egyszer.

Ezúttal a Jobbik helyett (persze annak egyetértő bólogatásával kísérve) a Kisgazda Polgári Szövetségpárt (igen, ez egy 2012-ben létező szervezet) vetette fel a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét, melyre "az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok" ezt igazoló bűncselekményei alapján van szükség.

Kisgazdáék itt minden bizonnyal Bándy Kata brutális meggyilkolására gondolnak - halálát ízléstelenül felhasználva egy annál sokkal súlyosabb esetekben felmerülő büntetési mód felvetésére: nyilvánvaló, hogy a halálbüntetés, mint a legszigorúbbnak mondott büntetési forma, a legkirívóbb esetekben lépne az ezt szorgalmazók kívánsága szerint életbe. Van erre vonatkozó elképesztő eset is, hogyne, mely ha bebizonyosodik, ilyen szintű megtorlást kíván(na) majd meg az elvakult halálbüntetés-pártiak szemében: ez pedig Csatáry László 97 éves feltételezett náci háborús bűnös esete, aki a kassai gyűjtőtábor parancsnokaként 15700 zsidó auschwitzi deportálásában működött közre. Ha igaz. Na és mit gondoltok, hogyan interpretálta mindezt a Bándy Kata cigány gyilkosa kapcsán szintén halálbüntetést óhajtó kuruc.info? "Megkezdődött Csatáry László halálba kergetése", illetve hosszú cikkben elemezték a rendkívül ellentmondásos vádakat.

Tehát, a jelek szerint, ha sokak óhajának megfelelően bevezetnék a halálbüntetést, az egy megerőszakolás, majd meggyilkolás után lenne kimérhető az áldozatra - Kisgazdáék és a Jobbik erre gondolnak, amikor súlyos, életellenes bűncselekményekről beszélnek. Nem háborús bűnökre, nem elképesztő tömeggyilkosságokra. Remek. És ha majd bevezették végre a legitimált legyilkolást, megszűnnek végre Magyarországon is az önkényes mészárlások, soha többé nem fog egy magánember sem arra vetemedni, hogy kioltsa más életét, és beköszönt az aranykor. Vagy nem? Hát nem ezért akarják annyira bevezetni, hogy visszarettenjen mindenki, és soha többé ne gyilkoljon senki a saját beszűkült tudatának köszönhetően? Csakis az állam, jól megfontolt, igazságos szempontok alapján.

Merthogy a Jobbik kijelentette, hogy úgy látszik, nem vált be a Fidesz "3 csapás" politikája. Nincs értelme a tényleges életfogytiglaninak - lám, P. Lászlót sem hatotta meg, márpedig ő a tökéletes alany erre, akin a politika és a büntetőjog fejleményei meg kellene, hogy látsszanak. P. László pont az az ember, aki eleddig folyamatosan lopott, csalt, gyilkolt, hazudott, de most, hogy a Fidesz szigorított a Btk.-n, rögvest meghátrál, hát nem akar ő életfogytiglanit kapni. P. László épp az az ember, akit ez elképesztő mód érdekel. Sőt, ha rögvest halálbüntetést is vezetnénk be, hát nem is tudom, P. László hova lett volna nagy ijedelmében - nyilván jó útra tér, és soha többé semmilyen rémtettet nem követ el.

A halálbüntetést nem elsősorban azért nem lehet bevezetni, mert különböző nemzetközi szerződésekben deklarálva van (bár ebből a szempontból aranyos Kisgazdáék azon állítása, hogy nagyot vitáztak alkotmányozás közben, legyen-e benne halálbüntetés). A halálbüntetés a bírói tévedhetetlenség nemléte miatt nem egy legitim büntetési mód: emlékezzünk csak Kaiser Edére, aki elég sokáig móri mészárosként volt ismert a közvélemény előtt, míg aztán csak kiderült, hogy voltaképpen ártatlan. Ahogy Szántai Attilának is hosszú éveket kellett börtönben töltenie, míg végre önvédelemnek minősítették az ún. fekete sereg egyik tagjának lelövését.

Apropó, önvédelem: Kisgazdáék pont hogy ezzel érvelnek, mondván, ha már a magánember megteheti jogos önvédelemként a betörővel, miért ne tehetné ugyanezt az állam is. Csak azt az aprócska szempontot hagyják valamiért figyelmen kívül, hogy a magánszemély saját életének védelméből, akció közben teszi ezt, míg az állam utólagosan cselekedne hasonlóképp, akkor, amikor már senki nincs közvetett életveszélyben. És nem is lehet a jövőben sem nevezett elkövető által, ha a bűnöst életfogytiglanira ítélik.

"Elfogadhatatlanok azok az ellenérvek, amelyek azt kívánják bizonygatni, hogy az állam nem jogosult az emberi élet elvételére." - vetik csak úgy oda a derék kisgazdák, és erre érkezik a fenti nevetséges, önvédelmes bizonygatás. Ami felettébb érdekes, lévén én még nem hallottam azon egyetemes eszme meghaladásáról, hogy az ember jogosult lenne más ember életének elvételére; de a "Ne ölj!" parancsolatának hatályon kívül helyezése sem ért el hozzám. De annak bevezetése sem, hogy "Ne ölj, ha csak nem bosszúból, büntetésként teszed, mert akkor ölhetsz!".

Az államilag legitimált gyilkosság sokkal borzalmasabb, mint a magánszemély által elkövetett, senki által nem engedélyezett öldöklés. Elég egyszerű dolog ez - épp azért, mert az embert jogosulttá teszi az emberi élet elvételére. Márpedig ez nonszensz. A magánszemélynek ezt tudnia kell, ő mégis ennek a parancsolatnak az áthágása mellett dönt - úgy, hogy tudja, igazából nem lenne rá joga. Ha meg nem tudja, az sem számít - beszűkült tudatállapotból teszi, így már nem kérhető rajta számon semmilyen emberi elvárás. Börtönbe kell zárni.

Amúgy meg, miért is lenne egyesek szerint súlyosabb a halálbüntetés, mint az életfogytiglani börtön? Nem súlyosabb egy kicsit a szabadságtól való végleges megfosztás, mint a halálba segítés? Aki azt hiszi, hogy nagyobb büntetés valaki számára az egy percig tartó fájdalom, mint az örökös bezártságra való ítélet, az eléggé elszámította magát.

A halálbüntetés felvetése eddig jobbikos-, illetve Pozsonyi Ádám-féle futóbolondoktól volt megszokott. Most lám, itt vannak a szövetségpártiak is. Mintha nem lenne így is elég bajunk.

Köves Slomó vezető rabbi nemrég társadalmi konzultációt helyezett kilátásba a magyar társadalom és a zsidó szervezetek között - az antiszemitizmus ellen. Bevallom, már akkor furcsállottam egy kicsit a beszélgetés célját, lévén eddig azt hittem, egy-egy párbeszédnek nem szokott konkrét célja lenni, ha csak nem az eszmecsere maga. Persze, lehet egy adott gondolata mindkét félnek, melynek igazáról a konzultáció során igyekszik meggyőzni a másik felet - na de ezt többnyire nem szokás kinyilatkoztatni előtte, mi több, a két félnek saját, szabad akaratából konzultációra lépni egy előre meghatározott célból. Ugyanis:

1) Ha az antiszemitizmus elleni fellépés mindkét fél számára fontos, akkor minek kezdjenek párbeszédbe? Ha nem antiszemita sem a magyar társadalom, sem a zsidó szervezek, akkor téma lezárva, mindenki megnyugodhat, nem fog dőlni maholnap a patak vér.
2) Ha viszont a magyar társadalomban valóban felütötte fejét az antiszemitizmus, akkor nem célszerű ez ellen párbeszédbe kezdeni. Van ugyanis az emberekben egy olyan furcsa sajátosság, hogy ha valamilyen tulajdonsággal bírnak, valamiben hisznek, valamit vallanak, akkor nem indítanak konzultációt az ellen. Persze, lehet őket folyamatosan győzködni, magyarázni nekik a magyaráznivalót, de ők akkor sem fognak szervezett keretek között belemenni a játékba azzal a felkiáltással, hogy azon nyomban jó útra kell őket téríteni.

Na de mindegy is, Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke a tőle várható módon jelezte Kövesnek, hogy ő azért itt van, ha a magyar társadalom nem is, majd ő beszélget akár Slomóval is, mondjuk egy nyilvános tévévita keretében.
Az emberfia erre már jó előre dörzsölte a tenyerét, hogy micsoda hatalmas küzdelem várható itt, magyarság és zsidóság évezredes fennállása, szkíta nyelvrokonság és Cion bölcsei, antiszemita bestialitás Schweitzerrel szemben és ellopott csirkék a hátsó kertből. Jónak ígérkezett ez, na.

Ám Köves Slomó úgy látszik, nem nyitott az antiszemitizmus elleni párbeszédre. Hiába ugrál lám Vona, senki nem akar vele beszélni, aki meg mégis, az egy rohadt mocskos fasiszta, mint Török Gábor. Úgy tűnik, Köves sem fogta fel, hogy ha már teleharsogja a sajtót antiszemitizmussal és rasszizmussal, akkor ezt a súlyos vádját vállalnia kell nemcsak Isten, Mózes és az MTI előtt, hanem Vona Gáborral szemben is. Kövesnek nem volt elég ez a két hét annak kifundálására, hogy hát bizony elég kontraproduktív dolog meghátrálni a Jobbik pártelnökével szemben, és nem menni bele egy nyilvános vitába, mely akár még érdekes eredménnyel is szolgálhat.

És tudjátok, mivel indokolta bátor elutasítását Köves? Hát a "közös axiómák hiányával" - melyeknek szerinte minden párbeszéd alapját kell képezniük. Igen érdekes tanítás ez, minden bizonnyal elkerülte figyelmemet a Tórából azon kitétel, hogy "pediglen zsidó csak azon személlyel vált szót nyilvánosan az antiszemitizmusról, akivel közös axiómákkal rendelkezik ezen téren". Nem leltem ezt, na. De naivan azt is hittem, hogy ha már közös alapelvek vannak elfogadva, akkor olyan súlyos bajok nincsenek is, össztársadalmi kerekasztal-beszélgetést kezdeményezni tehát túlzás, elég megmaradni a szokott mederben, és egyeztetni a kormány és az egyes szervezetek között, kinek éppen mennyi pénz jár, illetve kinek nem szabad részt venni az újratemetésén.

De hát akkor nem fogunk sehova jutni, ha valóban antiszemiták vagyunk, és a párbeszéd csak annyit jelent, hogy Köves Slomó elé leborulunk mindannyian, bűnbocsánatért esedezve. Bár igaz, eladható ez is párbeszédként, végül is mindkét fél megszólal a ceremónia során.

Egyelőre ott a kérdőjel a címben, mely jól mutatja, hogy még nem is igazán tudtam tényként elfogadni az Odeon-Lloyd, az egyik legkellemesebb hangulatú, ráadásul legolcsóbb budapesti artmozi bezárását. Nem, főleg mert épp szombatra terveztünk barátnőmmel ellátogatni a Hollán Ernő utcába, hogy megtekintsük a Pride című, szerb-horvát-szlovén-macedón filmdrámát (vagy vígjáték? valahol a kettő határán.)

Nem hibáztathatok senkit, ha még a címét sem hallotta soha ennek a filmnek. Ahogy megannyi más, általam az Odeonban megtekintett alkotásét (Mr Nobody, Call Girl, Nader és Simin, Mary és Max, Michael) sem, és most is inkább készül párjával/barátaival megnézni A Csodálatos Pókembert a WestEnd-ben, vagy a Jégkorszak 4-et a Mammutban. Érteni vélem őket, társadalmi többségük okát - ők nem annyira művészeti alkotásként, mint könnyed szórakozásként tekintenek a filmre, és eszük ágában sincs még szabad idejüket is arra pazarolni, hogy megerőltető szellemi tevékenységet kelljen végezniük. Inkább csak bámulni akarnak maguk elé - "asztaaaa, ez kééész!", de tőlük többet ne akarjon egy mozifilm. Mondom, értem őket, viszont abszolút nem értek velük egyet - szerencsére. Egy filmtől, ahogy egy irodalmi alkotástól is, sokkal többet várok annál, hogy másfél órára kikapcsoljon: vessen fel fontos kérdéseket, nyűgözzön le sokszínű gondolatvilágával, vizuális-metaforizációs megoldásainak segítségével világítson rá valami fontos összefüggésre, addig végig nem gondolt folyamatra. És hasson, hasson, hasson.

Hogy az embereknek erre nincs igényük, azt csak sajnálni tudom. Hogy ők a szlovén diákprosti helyzete helyett inkább az életre kelő és Mark Wahlberg-gel együtt csajozó plüssmacira kíváncsiak, nos, ez önmagáért beszél. Mert bár tény, hogy az állami támogatás idén csappant meg jelentősen, de hát erre érvényes válasz lehet mindegyre, hogy "márpedig ne az én pénzemen kongjanak a művészmozik". És válaszolhatnak Tarr Béláék minderre politikai színezetű akciókkal, fapados Filmszemlével és bűnrossz, a valósággal hadilábon álló Magyarország 2011 című filmmel, a tények akkor is csak tények maradnak. És hiába nagyon hangulatos hely az Odeon, hiába található meg kínálatukban hétről hétre a legújabb filmcsodák színe-java, ha a tömegeket ez egyszerűen nem érdekli.

Nekik a beszélő állatkák és a frusztrált szuperhősök kellenek. Na meg a csajozós plüssmaci.

Vona Gábor ismét elnyomta a megszokott szövegét, amit a szombati Pride elleni tüntetésen Zagyva György Gyula is előadott: a szexuális élet magánügy, nincs helye az utcákon. "A heteroszexuálisok sem csinálnak belőle politikát."

1. A homoszexualitásnak, illetve a Meleg Büszkeség Menetének nem az egyneműek közötti szex a lényege, a fő mozgatórugója - ahogy jobb esetben egy heteroszexuális kapcsolat sem a szexről szól elsősorban. Aki ezt nem érti, igen sekélyes és egyben primitív elképzelésekkel rendelkezhet a párkapcsolatok mibenlétének lényegéről.

2. A heteroszexuálisok nincsenek hátrányos helyzetben, semmiféle negatív diszkrimináció nem éri őket a társadalom részéről, ergo felvonulniuk sincs miért. Ezzel szemben a homoszexuális párok kapcsolata folyamatos támadásoknak van kitéve, ahogy a fenti példa is mutatja. Summa summarum: minden korábbinál nagyobb létjogosultsága van a demonstrációjuknak.

3. Egy párkapcsolat sosem a négy falról szól. Egy heteroszexuális pár sincs, aki képes lenne kizárólag a hálószobában maradva tökéletesen megélni a párkapcsolat örömét. A homoszexuális párok ugyanígy vannak vele. Csakhogy ők a nyílt utcán sosem foghatják meg egymás kezét, nem ölelhetik át egymást, nem élhetik meg boldogságukat. Aki azt állítja, hogy a heteroszexuálisok esetében sem szívesen látja az ilyet, az pedig vagy hazudik, vagy ha nem, elhúzhat egy mély erdőbe, és magányosan leélheti életét.

- Na, már megint itt vannak ezek a mocskos buzik. Felvonulnak, provokálják a normális embereket, aztán még csodálkoznak, ha egyszer-kétszer kapnak a pofájukba? Kell nekik újra és újra meggyalázni a fővárost!

- Mondd már el, kérlek, mivel is gyalázzák ők meg a fővárost? Azzal, hogy alkotmányos jogaikkal élve, a gyülekezési szabadságot kihasználva, minden évben megrendezik a hagyományos rendezvényüket? Szerinted ehhez nincs joguk?

- Igenis nem kéne, hogy joguk legyen hozzá, felkavarják a normális emberek gyomrát az undorító vonaglásukkal! Moszkvában be tudták tiltani, itt is biztos lenne rá lehetőség!

- Örülök, ha te szívesebben közelítenél Oroszországhoz, mintsem a nyugati világhoz, és úgy látom, ebben kedvenc pártod, a Jobbik is nagy segítségedre van. Mégis úgy vélem, ha egyetértesz mindazzal, amire a demokratikus jogállamiság kereteit felhúztuk bő húsz éve, és azzal, hogy az előtte lévő időszak egyáltalán nem volt üdvösnek nevezhető, akkor most sem hozod fel az orosz térséget pozitív példaként. Legalábbis egy olyan esetben nem, aminek a jellegétől úgy igyekeztünk a szocializmus végén megszabadulni, ahogy csak tudtunk.
De ha nem fogadod el a demokratikus berendezkedést mérvadónak, amibe - sajnos, nem sajnos - a szabad szólás- és véleményszabadság is beletartozik, akkor sajnos azzal is számolnod kell, hogy a te véleményed is huzamosabb időre indexre kerülhet. Vagy te szeretnéd, hogy az állítólagos normális emberek vélekedésére hagyatkozva betiltsák (felettébb antidemokratikus módon) a Jobbikot, bezárassák a kuruc.infót? Mert gondolom, ezek a helyek fontosak neked, ha már fenti véleményedet megfogalmaztad.

- Az más, a Jobbik nem provokálja úton-útfélen az értelmes embereket! Ők nem hallgatják el a problémákat, és kimondják azt, amit eddig senki nem mondott ki.

- Ez igazán örömteli, de ha a te demokratikus jogokról alkotott véleményed lett volna mérvadó mondjuk az elmúlt tíz évben, akkor nem igazán fogalmazhatták volna meg azt, amit senki más, lévén a kormányzó erők azon nyomban betiltották volna ezeket a szervezeteket - csak ők éppen a demokráciára és a jogállamra hivatkozva.

- Höhö, meg is tették, lásd Magyar Gárda.

- Na, látod, a Magyar Gárda esete jó példája annak, milyen is az, amikor a hatalmon lévő párt, kihasználva a lehetőségeket, korlátozza mások gyülekezési szabadságát. Nyilván te is nehezményezed ezt a feloszlatást, és logikus (vagy annak tűnő) módon elő tudod adni érvelésed azzal kapcsolatban, miért jogtalan ez a tiltás. Vagy szeretnéd, ha inkább átterjedne ez a többi, számodra kedves szervezetre is?

- Csakhogy a buzik a többség számára nagyon nem kedvesek, ez egy keresztény ország, nekik itt nincs helyük!

- Érdekes, hogy most meg a kereszténységre hivatkozol, hiszen előbb még arról beszéltél, hogy megérdemlik, ha adott esetben jól megverik őket mindenféle hazafias elemek. Nyilván azt is jól tudod, hogy a kereszténység a krisztusi szereteteszményen alapul, és sokkal inkább részesíti előnyben a megértést és elfogadást, mintsem a megbélyegzést és az erőszakot.
Az pedig, hogy a többség nevében beszélsz, ismét érthetetlen számomra. Lehet, hogy a te köreid nagyrészt homofób személyekből tevődnek össze, de ennek nyilván megvan a maga oka, ami a te ismerkedési és barátkozási körülményeidből fakad. Egy kevésbé elutasító közegben szocializálódott ember veled ellentétben meg úgy gondolhatja, hogy a többség igen is elfogadó a homoszexuális emberekkel, lévén ő csak ilyen személyeket ismer. Szerencsésebb azt mondani, hogy ez is, az is megtalálható a társadalmunkban, és az egyik fél nem korlátozhatja a másikat saját szabadságjogainak gyakorlásában.
De azzal sem értek egyet, hogy a többség véleménye kellene mérvadó legyen számunkra, és onnantól az alapján kellene gondolkoznunk nekünk is - vagy ha így gondolod, nyugodtan leülhetsz mától minden este a tévéd elé, és bámulhatod a Barátok közt-et.

- De ők igenis korlátozzák a rendes embereket a szabadságukban, hiszen nyíltan provokálják a járókelőket egy ilyen felvonuláson. Engem nem zavar, hogy buzik, amíg a négy fal között csinálják, de ne vonulgassanak!

- De hát mi volna egy felvonulásnak / tüntetésnek az értelme, ha senkit nem provokálna? Van egyáltalán olyan csoport, ami az utcán nem tudja adott esetben provokálni a járókelőt? A rendőrök például alkalmasak rá, akkor inkább oszlassuk is fel az egészet a francba? Lehet, hogy a fene nagy rendőrellenességednek ez tetszene, de a cigánybűnözést rikoltozó éned már nem örülne túlzottan, amikor másnap végig kell menned éjjel a VIII. kerületben.
Vagy tiltassuk be a Warrior-póló és az Árpád-sáv viselését, mert sokakat meg az provokál? Netán a baseball-sapkáét, mert megint másokat meg az?

- Na jó, de az nem undorító alapvetően, a rózsaszín tangás, nemi szervüket lóbáló buzeránsok viszont eléggé azok.

- Na, az az egyik legfőbb mítosz, hogy itt bárki is nyíltan mutogatná a nemi szervét, illetve hogy nemi aktust imitálnának. A rózsaszín tanga még talán előfordul, színes ruhák szintén - na de ezek nem merítik ki a közízlés megsértésének tényállását, maximum benned keltenek rossz érzést. Ez előfordulhat, nem tagadom, na de ez egy jó előre bejelentett felvonulás minden évben - miért mennél oda épp akkor, ha tudod, hogy te ettől viszolyogsz? Meg amúgy is: miért érint téged ennyire mélyen, hogy ki mit visel az utcán?

- Mert népszerűsítik a devianciát! Ma már feltehetjük a kérdést, hogy akkor heteroszexuálisként normálisnak számítunk-e - normálisnak egy olyan korban, ami a szélsőséges viselkedést emelte piedesztálra.

- Érdekes elméletet fejtesz ki, hiszen a szélsőségek elfogadása, a radikalizmus éppen a Jobbik politikájára jellemző, tehát tőled nem várnám, hogy alapvetően ellene legyél az ilyen irányú viselkedésmódnak.
Amúgy meg ez egy baromság, a társadalomnak a többsége heteroszexuális ma is, ahogy húsz éve is az volt - éppen hogy a melegeknek kell minden nap megküzdeniük azzal, hogy elfogadják őket rendes embereknek, hogy ne szexuális preferenciájuk miatt ítéljék meg őket emberileg. Jelenleg egyetlen nap áll rendelkezésükre az évben, amikor nyíltan felvállalhatják hovatartozásukat - máskor nem mernek annyit megtenni, hogy az utcán megfogják párjuk kezét, vagy a találkozáskor átöleljék egymást. Szerinted ez így rendjén való, örökös elutasítottságban, szorongva élni? És szerinted valóban az ő életük lenne az elfogadottabb, a felszabadultabb? Miért sajnálod tőlük még azt az egy napnyi nyíltságot, örömöt, büszkeséget is?

Kim Lane Scheppele, az amerikai Princeton egyetem jogászprofesszora most a román helyzet kapcsán aggódik - vagy retteg, mondhatnánk némi rosszindulatú felhanggal, ha csak a mostanában dívó tendenciákat nézzük.

"Románia az új Magyarország?" - teszi fel a költői kérdést Scheppele, és már ezzel magas labdát ad az egyszeri bloggernek, lévén a kérdés mögött megbújó argumentáció körülbelül annyit mond, hogy "mindkét országban megpróbálják lebontani a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerét" (mely iránt olyannyira aggódnak két éve egyesek, hogy már a kifejezést sem bírják rendesen megjegyezni, holmi "fékeket és egyensúlyokat" emlegetve folyton-folyvást).

De nyugodtan írhatná azt is Scheppele a Paul Krugman blogjában megjelent írásában, hogy Románia az új Magyarország, mert már ott is Victornak hívják a miniszterelnököt. Nem lenne akkor sem hiányosabb az érvrendszere - merthogy "a jogállamiság szövetének lebontása" körülbelül annyi konkrét értelemmel bír, mint Göncz Kinga szocialista EP-képviselő tanácsa: ne csak a jog betűjét, hanem annak szellemét is tartsuk be pontosan.

Mégis, Scheppele akkurátusan kifejti, hova is jutott néhány hónap alatt a hatalom élén Ponta, illetve a Szociálliberális Unió (USL): leváltották a Parlament ellenzéki házelnökeit, az ombudsmant, 2007 után ismét sikerült elérni, hogy referendummal dönthessenek Traian Basescu államfő leváltásáról (aki az utóbbi hetekben sokat kritizálta a kormány tevékenységét, azt alkotmányellenesnek beállítva), valamint kivonták az alkotmánybírák feladatköréből a parlamenti határozatok alkotmányosságának vizsgálatát. Azon kívül az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács rögtön azután feloszlatásra került, hogy megállapították a miniszterelnök doktorijáról, hogy annak nagy részét egy az egyben máshonnan vette át, tehát doktoriját azonnali hatállyal vissza kell venni. Bár Ponta korábban leszögezte, hogy a plágiumgyanú bizonyítása esetén lemond, láthatóan a jelen helyzetben erre már nem lesz szüksége.

Tudható az is, hogy Basescu államfő a korábban kormányzó PDL jobbközép párt támogatását élvezi, így a jelenlegi szociálliberális koalíciónak kifejezetten jól jönne, ha sikerülne őt végre tényleg megbuktatni - ami az előzetes felmérések alapján meg is fog valósulni ezúttal.

Tehát Scheppele mindezeket szépen végigveszi, majd levonja a tanulságot: Magyarország így is sokkal rosszabb helyzetben van, hiszen Orbán Viktor már több, mint húsz éve a Fidesz élén áll. Hovatovább: neki nem is kell ingatag koalíciót egyengetnie a választások felé. Ráadásul Orbán új alkotmányt is írt - hogy ez hogyan járult hozzá a demokratikus viszonyok csorbításához, arra Scheppele itt nem tér ki.

Lehet, hogy az én gondolkodásbéli deficitem csupán, de egy demokratikus választások után kormányra jutott párt tevékenységét összehasonlítani egy puccsal a hatalomra került pártszövetség tevékenységével, nos, ezt rendkívül ízléstelennek tartom. Főként úgy, hogy nálunk az államfőnek a plágium bebizonyosodása után le kellett mondania; és úgy, hogy a román helyzettel szemben nálunk egy döntés alkotmányellenes voltát nem lehetett bizonyítást érdemlően kétségbe vonni, vagy ha igen, azt az Alkotmánybíróság annak rendje és módja szerint meg is semmisítette, még ha csak formai okokból is.

Bár a legutóbbi helyhatósági választásokon az USL fölényes győzelmet aratott, azt azért mégsem kellene elfelejteni, hogy jelenleg ügyvivő kormányként vezetik országukat, és az őszi választásokig nem tudnak maguk mögött egy olyan biztos választói legitimitást, mint amilyennel itthon a Fidesz-KDNP két éve rendelkezik.
Azt sem mondanám a helyzet súlyosságát fokozó körülménynek, hogy Orbán húsz éve szilárdan egyben tartja pártját, mint ahogy azzal sem dobálóznék, hogy Magyarországon azért rosszabb a demokrácia állapota, mert a miniszterelnök jobboldali. Nem inkább az adhat okot több aggodalomra, hogy Ponta és kormánya semmiféle választói legitimitással nem rendelkezve formálja saját kényére-kedvére az ország alkotmányos berendezkedését, valamint iktatja ki a rendszerből a neki nem tetsző szereplőket?
De azt se írjuk már a borzasztóbb kormányzás számlájára, hogy az "ellenzék totális zűrzavarban van" - mert ezt aztán tényleg csak magának köszönheti itthon a balliberális oldal, illetve annak, hogy két év ellenzéki lét után még mindig csak az ideológiai máztól várja el önnön népszerűségének növekedését: attól, hogy nem hajlandóak előbújni a történelemkönyvekből, és újra és újra fasisztának, antiszemitának bélyegzik a kormányzó erőket.

Mert azzal tényleg nem lehet választást nyerni, hogy épkézláb alternatíva felvázolása helyett az a legfőbb gondunk, hogy melyik diktátorhoz lenne a leghumorosabb és legdurvább hasonlítanunk Orbán Viktort.

Egyszóval, Románia attól még nem lesz az új Magyarország, hogy a miniszterelnököt ott is Viktornak hívják. Az aggodalmaskodás scheppeli metodikájának meghonosítása helyett pedig a kedves ellenzék jobban tenné, ha végre felvázolná, miként is virágoztatnák fel Magyarországot.

Dear Hugh Grant,

We're a huge fan of you and we would like to have an autographed photo from you. Would you please send us one? And we would also like to let you know that Hungary isn't a dictatorship. The situation of the hungarian media is very special, but it doesn't mean that the state controls the press - a positive proof that Nepszava couldn't call Mr Orbán "Kedves Vezető" if Fidesz (the state) were ruled the media. It's evidence. For more evidence, we'll send you a leaflet about the very speacial situation in Hungary (2/3, Bekemenet, last eight years, etc.) - the viewers of Only the Wind in the Berlinale were also happy to get to know the justice of the hungarian government. And Istvan Palffy (hungarian parliamentarian, KDNP) also want to send you the word that you think you're still the british prime minister (as you were in Love Actually). But you aren't. You are just an actor! I hope you understand that we say.
Thanks in advance!
Bye,
Ferenc Kumin (international communication, Hungary)


Ha ez megvan, jöhetnek a belföldi levelek is:


Kedves Parti Nagy Lajos,

Értesültem róla, hogy az Élet és Irodalomban hetente megjelenő Magyar Mesékben ön miniszterelnökünket folyamatosan kerálnak, illetve I. Fülkefornak nevezi. Nyilván ön is tudja, hogy igazából sem királynak, sem Fülkefor néven ismert uralkodónak nem mondható Orbán Viktor. Valójában ő csak a jobbközép miniszterelnöke ennek az országnak, melynek államformája továbbra is köztársaság, amint azt az Alkotmányban is olvashatta.
Bár ön viccesnek találhatja, de szeretném azt is leszögezni, hogy "Matolcsy uramra" nem jött rá a 'feritélhetnék". Messzemenőkig visszautasítom az ön vádaskodását, miszerint "ki mint él, úgy feritél". Ez nem igaz, Magyarországon két éve kemény munka folyik, Feri meséjét szerencsére már csak egy igen szűk rétege hiszi el a társadalomnak.
Tisztelt Parti Nagy úr! Bizonyára ön is tudja, hogy két év megfeszített munkájának eredményeként jöhetett létre a végtörlesztés, az Erzsébet-utalvány és a tíz pontos akcióterv. Kérem, gondoljon ezekre is, ne csak "Matolcsy uram" jobb agyféltekéjére, illetve a "fasisztákra". Higgye el, ön is jobban fogja magát érezni.
Üdvözlettel:
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője

Javában dúl az antiszemitizmus. Titkos támaszpontjukról a demokratikus ellenzék képviselői először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz Fideszbirodalom ellen. Az ütközések során Hírszerzőék megkaparintották a Simicska-birodalom csodafegyverének titkos tervét. A Jobbik nevű náci söpredék egy egész bolygó elpusztítására képes. Vadai Ágnes, nyomában a Fidesz kopóival, hazafelé száguld Audijával. Nála vannak a tervek, melyek megmenthetik népét a Horthy-fasizmustól, és így újra felvirradhat Magyarországon a demokrácia.

Ha én lennék Gyurcsány Ferenc árnyéka, Gréczy Zsolt féltékeny lenne rám. Jó, persze, az LMP is fontos, kellenek ők is a Nagy Demokratikus Összefogáshoz. Ki más hozná be nekünk a belvárosi hipszterek tömegét a szavazófülkékbe? Majd újra kell csinálni egy kampányvideó-sorozatot. Beszélhet benne a Müller Péter Sziámi, a Bródy, a Heller, a Soma, meg a fiatalok kedvéért mondjuk a Lovasi.

De az MSZP nélkül nem megy. Jó, persze, azt a bamba Mesterházyt el kell végre távolítani az útból. A Szanyi majd viszi helyette a pártügyeket, ő sokkal lelkesebb az egész szervezetépítésben.

Persze, miniszterelnök-jelölt nem ő lesz. Arra valami új arc kell, aki kellően sármos ahhoz, hogy a nyugdíjas Marika néni és a kisvárosi fodrászlány is megnyerőnek találja. Én a Hugh Grant-re szavazok. Végre adhat személyesen is tanácsokat a Ferinek, hogyan legyen tényleg laza, ne ilyen görcsösen erőltetett.

Orbán Viktor a pokol tüzén fog égni. Ha a Léphaft Pali velünk lenne, megrajzolhatná nekünk.

Cenzus és cenzúra: ezekről később döntünk.

A forradalmi hevületű lánglelkek további muníciót nyerhetnek itt és itt a végső harc megvívásához.

A bejegyzés fő kérdésére egyelőre még nem kaptunk választ: fenntartható-e továbbra is a nemzetállamok Európája, vagy föderatív szerveződés szükséges, így létrehozva az Európai Egyesült Államokat, ezzel is megmentve az Európai Uniót a jövőnek.
Amellett fogok érvelni, hogy az EU jövője jelentős mértékben attól függ, sikerül-e ez irányba lépéseket tenni, vagy megmaradunk a jelenlegi rendszerben, ezzel is erőteljesen valószínűsítve, hogy az EU szétesik. Tehát a fő kérdés véleményem szerint az, hogy szeretnénk-e, ha az Európai Unió fennmaradna a jövőben is, ami pedig ahhoz a kérdéshez vezet el, hogy miféle előnyünk származna a különálló államokra tagolódó Európában mind nekünk, önálló nemzetállamnak, mind a kontinensnek.

Elsőként azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy létezik-e az a bizonyos egységes Európa. Nem tudunk ilyesmiről – válaszolnánk gyorsan, gondolva itt a kulturális eltérésekre, melyek csakugyan fennállnak az eltérő történelemből és hagyományrendszerből fakadóan például Görögország, Magyarország, Finnország és Franciaország között. Nem állíthatjuk, hogy jelentős egyezést mutatna egy spanyol, egy dán, egy lengyel és egy szlovák ember identitástudata: eltérő a napi rutinjuk, hitük, szokásaik különböznek, másként tekintenek Európa elmúlt ezer évére. Hivatalosan nincs közös nyelvük, bár tudjuk persze, hogy ma már egyre ritkább, hogy egy európai állampolgár ne beszélne legalább angolul, és a német és a francia is egyre elterjedtebbé válik a kontinensen. De ettől még mások vagyunk: az angolok higgadtak és szarkasztikusak, az olaszok bőbeszédűek és temperamentumosak, a magyarokról pedig az a sztereotípia alakult ki, hogy pesszimistábbak a többieknél, hajlamosabbak a depresszióra. De vajon létezik ezek mellett egy közös európai identitástudat is? És ha igen, miben áll ez?

Tény, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben itt mindig eltérő jellegek és érdekek keresztezték egymást, és sosem jött létre az Európai Unió ellenére sem az a fajta egységesség, ami az USA-ra jellemző.
Ellenben megalakult egy olyan szervezet, mely elsődlegesen a békés együttélés megalapozását tűzte ki célul, másrészt a közös fellépéssel igyekezett érvényesíteni érdekét a világgazdaságban. És éppen ez az, ami miatt ma szükségessé vált egy szorosabb európai kötelék kialakítása: a politikai hatalommal párhuzamosan kialakult egy másfajta hatalom is: a hitelezés és a hitelminősítés hatalma, az a rendszer, mely nemzetek felett áll, és akár képes egy egész államot is a csődbe vezetni, pusztán önös érdekei által vezérelten. Ma képes három hitelminősítő cég leértékelni egy állam hitelezését, aminek hatására a befektetők elfordulnak attól az országtól, és emiatt még inkább leértékelődnek az állam részvényei: ördögi kör, melynek végén az államcsőd áll, aminek súlyos következményeit már a bőrükön érzik meg a polgárok: befagyasztott számlák, infláció, tömeges elbocsájtások, de egy esetleges polgárháborút is maga után vonhat ez, ha valóban bekövetkezik.

Adott egy nemzetek és az Európai Unió felett álló réteg, mely úgy érvényesítheti törekvéseit az államokkal szemben, ahogy ő akarja: miniszterelnök-váltást hozhat létre uniós tagországokban (Olaszország, Görögország), kényszerítheti az egyes államokat gazdaságpolitikájuk megváltoztatására, és a befektetői réteg elpártolásával való fenyegetés segítségével okozhat rendkívüli financiális válságokat egyes államokban.

Mit lehet tenni ebben az esetben? Nem vitás, hogy egységes EU-fellépés lenne szükséges ahhoz, hogy az egyes tagállamok védve legyenek az efféle kényszerlépésektől: a nemzetközi tranzakciós adó (Tobin-adó) bevezetése akkor lenne lehetséges, ha azt az egész Európai Unió elfogadná, emellett szorosabbra kellene venni az együttműködést is gazdasági téren. Vagyis a nemzeti szuverenitás e téren gyakorlatilag megszűnne. Más kérdés, hogy ez miként képzelhető el jelenleg, amikor az euró még nem is került használatba az egész unióban, de az említett réteggel szembeni védelem csak úgy lenne lehetséges, ha a nemzetállamok mindegyike feladná szabadságát, és átruházná egy központi hatalom számára azt. Ismerős történet, nem igaz?

Valóban egész hasonló dologról van szó, mint mikor az adott ország állampolgárai mondanak le bizonyos jogaikról az állam számára, és kötik meg a társadalmi szerződést annak érdekében, hogy az egyes személyek védve legyenek a külsődleges támadásokkal szemben. Az Európai Unió országainak is ezt kellene tennie ahhoz, hogy sikeresen megvédjék az egyes tagállamokat: kérdés, hogy maga az Unió meg akarja-e védeni őket, és hogy felismeri-e minden egyes tagja, hogy e nélkül a támadásokkal szemben védekezésképtelennek fog mutatkozni mindenki.

De vizsgáljuk meg inkább azt: fennáll-e jelenleg az a fajta tagállami szuverenitás, amelynek lebontásától óva intjük magunkat, elutasítva ez által a gondolatát is az Európai Egyesült Államoknak. Azt láthatjuk, hogy Görögországba uniós biztost szándékoznak küldeni, aki felügyel az előírt megszorítások következetes betartására; azt látjuk, hogy Olaszországban Mario Monti képében kineveznek egy olyan miniszterelnököt, aki a pénzpiacok érdekeit nagyon is a szeme előtt tartja; azt látjuk, hogy Magyarországon bizonyos előírások betartásához kötik azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyáltalán a tárgyalóasztalhoz üljön velünk, és készenléti hitelt vehessünk fel tőlük.
Ma Európában gyakorlatilag nem létezik az a nemzetállamok szintjén élő szuverenitás, amely az egyéni financiális politika gyakorlatához szükséges lenne, vagy alkalmas arra, hogy a külső érdekekkel ellentétes döntéseket hosszú távon alkalmazni tudjuk a gyakorlatban is.

Ma nemzeti szuverenitás az Európai Unión belül eleve nem teljes mértékben áll fenn: hiszen a szuverenitás azt takarja, hogy mindenki saját belátása szerint alakíthatja államának (gazdasági) politikáját, és az semmiképpen nem vezethet ahhoz, hogy külső erők emiatt büntethessenek minket (hitelezés megtagadásával, hitelképesség leminősítésével, stb.).

Ezért is merült fel egy európai hitelminősítő cég beindításának gondolata, illetve az egységes gazdaságpolitika kialakításának ideája, mely szükségszerűen maga után vonná azt, hogy a megmaradt szuverenitásunk e téren egyszerűen elpárologjon. Megérné ez mindenkinek, sok változást hozna a mostani helyzethez képest?

A nemzetállamok húzódoznak. Korábban is temették már őket, ma pedig épp úgy virulnak, mint századokkal korábban: a legkisebb jelét sem mutatják annak, hogy az egységesülést pozitív történésként könyvelnék el. Ráadásul felemelkedőben van Európában egy radikális jobboldali pártcsalád, mely EU-szkepticizmusával és a nemzetállamiság szerepének hangsúlyozásával véteti észre magát, és kap egyre nagyobb képviseletet az európai demokráciák parlamentjeiben. Azaz: az európai emberek is egyre nagyobb számban utasítják el a jelenleg fennálló közös rendszert is, és még inkább a széthúzás, az egyéni érdekek érvényesítése felé húznak.

Görögországban a mostani, 2012-es májusi választásokon minden korábbinál több szavazatot kapott a radikális baloldali és a radikális jobboldali párt, amelyek mindegyike elutasítja az Európai Unió diktátumainak betartását. Franciaországban minden korábbinál többen szavaztak a Nemzeti Frontra, mely ugyan némileg visszavett radikalizmusából az utóbbi évtizedben, de Marine Le Pen képében szert tettek egy újabb karizmatikus vezetőre, aki elutasítja az Európai Unió rendszerének hosszú távú fennmaradását.

Sokan nemhogy a még nagyobb egységesülésre nem vevők, de a mostani rendszert is elutasítják, és visszatérnének a tisztán nemzetállami keretek közé. Volna erre lehetőség? Azt egyelőre senki nem tudja megjósolni. Annyi biztos, hogy a nemzetközi pénzhatalom nem lenne túl barátságos egy Európai Unióból kilépő tagállammal: gyakorlatilag biztosra vehetjük az államcsőd beütését, amelynek következményei szintén felmérhetetlenek.

A kulturális sokszínűség megszűnése, az uniformizált Európa viszont minden bizonnyal csupán rémkép: a schengeni övezet egyre növekvő méretével, a szabadon beutazható és könnyebb külföldi munkavállalást biztosító Európa sem hozta magával a rettegett önfeladást és kulturális egységesülést – szerintem ettől a jövőben sem kell tartanunk.
Mégis komoly lemondást jelentene minden tagállam részéről, ha fiskális politikájáról lemondva egy közös EU-s gazdaságpolitika mellett foglalna állást, és arra a következtetésre jutna, hogy máskülönben nem védhetőek meg a tagállamok az összeomlástól.

Persze az összeomlás nem evidens abban az esetben, ha a jelenlegi rendszerben folyik tovább az Európai Unió és tagállamainak sorsa – csupán védtelen marad mindenki a külsődleges tényezőkkel szemben – a jelenlegi bizonytalan helyzetben pedig nem biztos, hogy a békés konszolidáció lenne a legmegfelelőbb válasz.

Az Európai Unió létrejöttének egyik oka volt, hogy megegyező érdekek mentén vegyen részt a világpolitika folyásában, és hogy minden külső problémával szemben hatékony közvetítő közeg legyen a tagállamok számára. Betölti-e ma is az EU ezen funkcióját? Megvan-e a kellő szolidaritás az egyes állampolgárokban ahhoz, hogy a másik állam érdekében áldozatot vállaljanak? Ha megnézzük a görögök és németek példáját, azt látjuk, hogy nem igen tartható már fenn sokáig a mostani rendszer: a görögök dühösen utasítják vissza a németek által szorgalmazott megszorító politikát, a németek igazságtalannak tartják, hogy nekik kelljen megfizetniük a görögök adósságát úgy, hogy utóbbiak nem igen hajlandóak további erőfeszítéseket tenni a fellendülés érdekében.

Henry Kissinger azt kérdezte egykor, kit is kellene vajon felhívnia, ha Európával szeretne beszélni. Ma többen is állítják, hogy a jelek szerint a németeket: ez viszont a 2012. májusi német tartományi (vesztfáliai) választásokat nézve nem sokáig maradhat fenn, ráadásul Franciaországban is leváltották a németek politikájával egyetértő Nicolas Sarkozy-t, helyére egy, a növekedést a megszorítások elé helyező baloldali politikust (Francois Hollande) megválasztva.

Hogy magának az Európai Uniónak mennyi ideje van hátra, azt sejteni sem lehet. Hónapjai, évtizedei? Jelenleg bármi lehetséges. Az egyes parlamentek az állampolgárok választása révén azt mutatják, hogy a nemzetállamok korát, akárcsak a ’80-as évek végén, most sem érdemes temetnünk.

Az RMDSZ nevű romániai magyar párt egyik ügyvezető elnöke felvetette, hogy magyarországi pártot jegyeztethetnének be a határon túli szavazók számára. A Political Capital elemzőintézet számítása szerint akár az öt százalékot is megugorhatja egy ilyen párt, de komolyabb sikert is elérhet, ha eredményesen, hatékony érdekképviselet ígéretével szólítja meg az országhatárokon kívül élő nemzettársainkat.

Eljött végre a Fidesz színvallásának ideje: valóban méltók az antall-i örökségre, és a nemzet egységét tényleg komolyan gondolják, vagy pusztán szavazatszerző taktika volt mindezidáig a határon túliak melletti állhatatos kiállás. Bizonyíthatják ezúttal, hogy nem gondolták egy percig sem, hogy csak mert ők tették lehetővé a kettős állampolgárság felvételét, és ők fejlesztették tökélyre a régóta szükséges egységes nemzetpolitikát, már rögtön övék a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és a többi határon túli magyar szavazat is.

Mert hatékony nemzetpolitikára igenis szükség volt, és abszolút a Fidesz érdeme ennek lehetővé tétele. De ettől még ugyanúgy jár a választás lehetősége a határon túli magyaroknak is, és ha az ő érdekeiket egy direkte ezért alakult párt tudja a legnagyobb hatékonysággal képviselni, akkor bizony ehhez igenis lehetővé kell tenni a szükséges feltételeket.

Ugyanakkor naivitás mindenki részéről azt gondolni, hogy a Fidesztől jelentős távolságot tartó RMDSZ újonnan bejegyzett itthoni pártja könnyedén fogja becsatornázni a csak elméletileg meglévő ötmillió határon túli magyart. A sikeres megalakulás után nyilván számíthatunk arra is, hogy megint mások úgy fogják vélni, ők még népszerűbb magyarországi pártot tudnak létrehozni a határon túliak érdekében. És kezdődhet a nagy versengés ezen a téren is, ahogy az egy demokráciában el is várható.