Teadélután

"Az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga"
/Madách Imre - Az ember tragédiája/

Kezdjük rögtön az untig ismert frázissal, melynek ismételgetése olyan nagyívű lépéseknek is magyarázatául próbál szolgálni, mint amilyen a teljesen különböző ellenzéki pártok egy akolba terelése: "a kormány a maga képére szabta az új választójogi törvényt". Ami egyrészt nem teljesen igaz, hiszen maximum is csak megpróbálja a maga szempontjai alapján kialakítani; másrészt abban sincs semmi, ha így tesznek: kétharmadjuk van, hatalmat akarnak, hiábavaló lenne hát tőlük elvárni, hogy az ellenzéknek próbáljanak kedvezni, vagy akár csak lépéseket tegyenek az egyenlő, nemes küzdelem feltételeinek megteremtésének irányába.

Tehát nem lenne min csodálkozni a szavazókörzetek új határainak kialakításakor, a jobb felé lejtő kerületek megszervezésekor, a nagyobb és becsatornázottabb pártok pozitív kiinduló helyzetbe hozásakor: ugyan a tisztességhez és a nagyvonalúsághoz ezeknek sincs semmi köze, na de mégis csak érthető: vesztettek ők már választást Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc ellen is, jogos hát, hogy alapvetően nem bíznak a sors és a jó kormányzás erejében, főként, ha ez utóbbinak is eléggé híján vannak a mostani, második ciklusuk során.

Na de itt még csak nem is erről van szó: a Fidesz ugyanis láthatóan semmi jelét nem adja annak, hogy tudná, mi válna a következő választások során az ő előnyére. Így marad a blöffszerű döntések meghozatala, a hetente változó szabályok Alaptörvénybe rögzítése, valamint az éppen tetszhalott állapotban fetrengő ellenzék lépéseihez való igazodás, a látványos próbálkozás azok éppen aktuális következő lépésének meghiúsítására.

Így lehetséges az, hogy a jelenlegi kormánypárt és szövetségese egy gyakorlatilag indokolhatatlan, minden egyes elemére szebbnél szebben, demokratikusabbnál demokratikusabbnak hangzó magyarázatokkal szolgáló, ám valójában a kilógó lóláb sártól csöpögő valós mozgatórugói szerint megalapozott választójogi törvényt tett le az asztalra, melynek jövő heti, zárószavazáson való sikeressége már most borítékolható, illetve az ellenzék akkortól datálható, megerősödő, és, tegyük hozzá, indokolt lármázása szintúgy.

Arról már mindannyian megbizonyosodhattunk, hogy az új törvény szellemiségét meghatározó előzetes regisztráció ötletét sajnos nem fogják elvetni - sőt, amikor már azt láthattuk, hogy ennek érdekében Lázár Jánosék akár a lakossági nyilvántartást is készek lennének megsemmisíteni, inkább úgy döntöttünk, hogy nem hozzuk fel többet az Egyesült Államokkal kapcsolatban ellenvetésként, hogy hát ott még sincs ilyen nyilvántartás, nálunk meg van, akkor meg mégis mire fel ez a fene nagy párhuzam, kérem.

Viszont az alaphelyzet maradt: az előzetes feliratkozás gyakorlatilag tényleg csak arra jó, hogy a demokratikus alapelveket, a minden nagykorú állampolgár egyenlő szavazati jogának kritériumát sértse, valamint hogy egy gyenge kísérletet tegyen arra, hogy a korábban bizonytalan szavazókat kizárja a versenyből - még ha tizenöt nappal a választások előttig lehet regisztrálni, akkor is.
Mégis különösen undorító volt a tudatos választás fontosságának hangoztatása mellett az a fajta gyanúsítgatás, mely abból indult ki, hogy mindazok, akiknek fáj a jogállamiság ilyen durva lebontása, azok valójában csak a megvásárolható szavazatokat féltik - de most eljött a vigadalom vége, többé nincs babgulyásért a fülkébe csábított vidéki paraszt, a jó világnak egyszer és mindenkorra bealkonyult. Mert hát valóban, így, hogy a korábbi kétfordulós rendszert leváltja egy 1+1 fordulós, már tényleg nem lehet majd lefizetni senkit ugyanúgy két alkalommal; és igen, egyáltalán nem feltételezzük, hogy a populista módszerekkel folyamatosan élő másik nagy párt, a Fidesz ne hagyatkozott volna korábban szintén ilyen alantas módszerekre.

Jött aztán, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a regisztrációs időszakban ellátogatni a polgármesteri hivatalba, ők képesek lesznek-e otthonról, esetleg levélben feliratkozni, ahogy utóbbi például a külföldön élő állampolgárok számára lehetővé válik; de nem, ebben is csak annyi módosulás történt, hogy a hazulról kimozdulni képtelenekhez házhoz mehet a jegyző, illetve interneten is lehet talán majd regisztrálni - ám ez még mindig nem változtat azok helyzetén, akiknek a lakásukban nincs netes kapcsolat, és ahhoz, hogy regisztráljanak, mondjuk a szomszéd faluba kell majd átruccanniuk, ráadásul munkaidő alatt. Az ő számukra talán segítség lehet a kormányablakok, és így a kiterjesztett nyitva tartás bevetése; ám még erre is azt mondhatjuk, hogy sok hűhó semmiért, felesleges hajcihő generálása egy senkinek az érdekében nem álló eljárás lebonyolításának kedvéért.

Az alapvetően érdektelenek leszorítására szolgál továbbá az az új szabályozás is, hogy kereskedelmi tévékben és internetes hírportálokon nem lehet majd politikai hirdetéseket elhelyezni: így a néző az RTL Klubon nem, az MTV-n viszont ugyanúgy találkozhat majd pártreklámokkal; valamint, ahogy Balogh Ákos Gergely rámutat a Mandineren, a Facebook és a Google szolgálhat egyeseknek reklámfelületül, ám az Index és az Origo megint csak nem.
Ennek így szintén semmi értelme, a kormánypártiaknak nyilván az lehetett a fejében, hogy ha ezzel akár csak néhány ezer-tízezer bizonytalan szavazót vonhatnak ki a Bajnaiék kampányának való bedőlés alól, azzal már jól jártak - viszont itt is olyan egyértelmű, hogy a változások semmiféle praktikus célt nem szolgálnak, hogy az az összes fideszes - kádéenpés politikusnak csak szégyenére válhat.

Szintén az Együtt 2014 megalakulására kívánnak reagálni azzal, hogy egyesületek választáson való indulását mégsem teszik lehetővé; továbbá nyilván az utóbbi hetekben bizakodni kezdő kisebb tényezők ellehetetlenítésének kedvéért döntöttek úgy, hogy a kétszáz ajánlás helyett szerezzen a jövőben mindenki inkább ötszázat, és csak utána indulhasson a választásokon - ha egyáltalán sikerül ennyit összegyűjtenie.

Változás még, hogy a kampányidőszak lerövidült ötven napra, illetve megmaradt az utolsó két napban a teljesen felesleges kampánycsend intézménye - valamint az utolsó héten közvélemény-kutatások eredményeit sem lehet majd nyilvánosságra hozni, nehogy így is befolyásolva lehessen a regisztrációs próbán túlesett, ám a legutolsó pillanatig hezitáló választópolgár döntését.

A Fidesz-KDNP által jelenleg elfogadásra kínált választójogi törvény nem mutat mást, csak bizonytalanságot, spontaneitást és az egyes érdekeket szolgáló, ám a fő eszményt nem kiiktató lépések terén mutatott teljes tudatlanságot - a kormánypárt nem volt képes létrehozni egy bizakodásra okot adó, a XXI. század megváltozott szabályaihoz és a digitális valósághoz illeszkedő választójogi törvényt, így összeeszkábált a saját képzelt előnyszerzéséül alapként szolgáló, ám valójában semmiféle hosszútávú célt önmaga előtt nem látó szabályrendszert. Így csak maguk alatt vágják a fát.

(Részlet egy fővárosi polgármester képzeletbeli életrajzából)

Aznap a zuglói honatya már az ébresztőóra első csörgésére riadtan ült fel ágyában. Fél hatot mutatott a vekker, feleségének is csak egy óra múlva kellett ébrednie, így volt egy kis ideje eltöprengenie az aznap rá váró nehéz feladatokon.

Néhány fekvőtámasz lenyomására szüksége is volt, hogy gyorsan levezesse az ébredés óta eltelt pár percben felgyülemlett energiatöbbletet, majd csendben a nappali felé vette az irányt, hogy a számítógépe elé telepedve győződhessen meg arról, amit már fél éve nem akart elhinni.

Vadul-türelmetlenül kattintgatott az Internet Explorer feliratú kis ikonra, de hiába, az még nem akart betölteni, a gép még nem állt készen minden adat közlésére. A polgármester nyugtalanul fészkelődött székében: aggódott, mi van akkor, ha épp most nem találja meg őket - ha valami véletlen folytán már elveszett a bizonyíték a kibertér ködös útvesztőjében.

Mire végre sikerült felcsatlakoznia a világhálóra, úgy döntött, hogy elsőként is a nagyobb falatra veti rá magát: gyorsan bepötyögte hát az ősellenség honlapjának címét, majd rákeresett az őt már több hónapja izgalomban tartó cikk kommentjeire. Nem kellett csalódnia: az ezres tüntetés híre alatt még mindig ott állt a corpus delicti, a szörnyű igazolása annak, hogy egyesek semmitől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy egy kerület első emberét gyanúba hozzák mindenféle koholt vádak összegereblyézésével. "Szemét, aljas mentalitás" - olvasta verejtékezve a kemény sorokat, majd gyorsan rátért a "zeusz" nevű felhasználó életveszélyes fenyegetésére: "őrült fitnyiszes [...] gerinctelen művel, annak véget kell vetni".

A honatya elgondolkodott. Iskolaéveiből még felrémlett neki, hogy Zeusz valami görög istenség lehetett - de azt már nem volt képes összerakni, hogyan kapcsolódik egy hellén mitológiai alak a magyar baloldal bármiféle irányzatához is. Mert, addig rendben van, hogy ezzel is valamiféle különállását próbálja jelezni az illető a "reakciós világtól" - na, de miért pont egy másik nép istenének bőrébe bújva teszi ezt?
Néhány percnyi fárasztó morfondírozás után arra jutott, hogy ennek a görög válsággal kell összefüggésben lennie, ám váratlanul megszakította töprengését a felesége, aki nagy ásítozások közepette bukkant fel a lépcsőfordulóban.

- Hát te meg miért keltél fel hajnalok hajnalán? - kérdezte a nej mit sem sejtve, ám ekkor tekintete a fehéren villódzó monitorra siklott, és rögtön minden világossá vált számára. Jelentőségteljes pillantást vetett férjére:

- Tehát eljött a nagy nap.

- Igen, életem. Ma elmegyek a kapitányságra.

- Jól meggondoltad te ezt? Tudod, hogy milyen borzasztó érzés rettegésben élni: mi van, ha ez a zeusz vagy ki tisztában van vele, hol lakunk, és előbb áll rajtunk kegyetlen bosszút, mintsem hogy a rendőrség nyomára bukkanhatna?

- Ne aggódj egy percig sem - láthatod, attól az elempés füves nyikhajtól is felesleges volt megrémülnünk, hiszen csak egy újabb blogbejegyzéssel reagált a feljelentésre.

- Akkor hát, tedd, amiért megválasztottak téged. Ne hagyd, hogy ilyen semmirekellők packázzanak veled. Jól tudod, hogy választóid melletted állnak: ők is már hónapok óta aggódva kérdezgetik, hogy mikor emeljük már fel szavunk ez ellen a tűrhetetlen eljárás ellen. Jelentsd fel végre azokat az átkozott kommentelőket, tegyünk már meg legalább egy kis lépést az igazság győzedelmeskedésének érdekében. Ezt nem hagyhatjuk annyiban!

Férje a biztató szavak hallatán megtelt belül valami édeskés melegséggel - úgy érezte, immár tényleg övé az egész világ. Kilépett hát az ajtón, és elindult a rendőrség felé, hogy megtegye azt, amit már fél éve meg kellett volna tennie.

Nem tudom, a Magyar Vizsla 2005 novemberi, illetve 2006 januári száma mennyiben járulhatott hozzá az MSZP hat évvel ezelőtti választási győzelméhez - az viszont biztos, hogy csak javukra válhatott a bulvárjellegű kampánykiadvány két, széles körben terjesztett száma, melyben aztán tényleg csúcsra volt járatva a szociális demagógia, a túlzásba vitt populizmus és a "Gyurcsány milliós karórája" jellegű színes-szagos bulváráradat.

Aki ezt a két kiadványt a kezébe vette, bizony könnyedén arra az elhatározásra juthatott, hogy ha addig bizonytalankodott is szavazatát illetően, a buta propaganda láttán mégis inkább a támadott oldalra fogja leadni a voksát - nehogy már meg próbálják neki mondani, kire kell szavazni, főleg ne ilyen gyermeteg és olcsó trükkökkel, legyen a feladó akár Horváth Éva, akár Orbán Viktor.

Nos, a Fidesz nem tanult a múltból, és 2010-es kormányra kerülése után neki is látott a mindenki számára kipostázandó kampányanyagok összeállításának, a politikai programok plakátokon keresztül való kommunikálásának, megszerettetésének. Az eredmény a szociális konzultációk terén hatalmas bukta lett (a második kérdőívre már a lakosság egytizede sem válaszolt), míg az embereket teljesen hülyének néző IMF-ellenes hirdetésekkel csak saját megtépázott renoméjukat rombolták tovább. Azok ugyanis, akik vannak annyira érdeklődőek, hogy tisztában voltak az IMF-fel való tárgyalások menetével, bizony arra is rájöttek mostanra, hogy a kormány csak az időhúzásra és Simor András jegybankelnök lemondásának kivárására játszik rá, és egyáltalán nem szándékozik bármiféle egyezségre jutni a Valutaalappal, sem mire a levelek lehullanak, sem jövő év elejére.

A demagóg néphülyítés nemes hagyományának folytatására most bejelentkezett a Civil Összefogás Fórum is: a Békemenetet is életre hívó szervezet közölte, "megdöbbenéssel értesült arról", hogy Bajnai Gordon, aki "a múlt embere", vissza szándékozik térni a nagypolitikába - miközben "nemrég még az ország gazdasági tönkretételében" is szerepet vállalt. Ezért hát kiküldenek minden egyes (!!!) háztartásba egy ismeretterjesztő kiadványt, melyben pontról pontra leírják, mit is követett el a társadalom ellen 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai tandem.

Adódik a kérdés, milyen célcsoportnak szánja Csizmadia László és Fricz Tamás összeállítását: a Békemenet közönségének, annak elvi támogatóinak? Nyilván ők eleve így gondolkodnak Bajnai kormányzásáról, szóval velük felesleges még postai úton is tudatni az igazságot. Az Együtt 2014 híveivel? Nekik aztán mondhatják, csak még inkább meg lesznek győződve arról, hogy a nemtelen támadásnak kitett egykori kormányfő és egyesülete jelentheti a reményt Magyarország számára.
Akkor a bizonytalanoknak? Talán ez lehet a CÖF célja: minél több kétségek közt őrlődő állampolgár meggyőzése, "jó útra terelése". Csakhogy rossz fegyvert választottak: az embereket a nagypolitika ismételt zaklatásának kitevő propagandaanyagokkal csak Bajnaiék felé fogják sodorni, mind a (ki)oktató kiadványok jellegéből fakadóan ellenszenves hangvétellel, mind az összeállítás nyilvánvaló céljával: azzal, hogy látványosan elmagyarázzák a "tudatlanoknak", hogy miért volt rossz számukra Bajnai kormányzása.

Mindezt ráadásul az a Fricz Tamás vezényli le, aki a választási regisztrációt magyarázandó még azt írta, "nem vagyunk gőgicsélő kisbabák, akikről gondoskodni kell", "felnőtt állampolgárok vagyunk", akiktől elvárható a tudatos döntés, a megfontolt cselekvés. Akkor viszont minek a negatív kampány? Most hirtelen mégis fontossá váltak a "kevéssé öntudatos" polgárok? Mert nyilván a történéseket figyelemmel kísérők már képesek voltak véleményt alkotni a Bajnai-kormány milyenségéről, Bajnai korábbi szerepvállalásairól - a többiek szavazata meg úgysem fontos, minek hát nekik kampányolni?

Míg a Békemenetre azt mondom, hogy rendkívül ciki megnevezése ellenére is akkor szükség, igény volt rá, és amúgy is, miért ne mutassa meg a kormányt támogató tömeg, hogy még mindig nagy számban áll ki Orbán Viktor mögött - addig a vonulást brandesítő plakátrengeteg és a mostani lépés csak ismét azt mutatja, hogy a társadalmat, ha kell, a legszánalmasabb propagandával akarja meggyőzni az úgynevezett jobboldal ugyanúgy, és hogy itt is csak addig lesz fontos a választó, amíg a szavazatáért meg kell küzdeni, ha lejárató kampányokkal, hát azokkal.

A kormányoldal utóbb azzal is próbálta magyarázni az előzetes feliratkozás intézményét, hogy így majd legalább nem árasztják el pártanyagok választás előtt azokat, akik ilyenekre amúgy sem kíváncsiak - ők mégis napi levelezésbe kezdtek a lakossággal, most pedig még Bajnai-ellenes színes magazinokkal is tovább fárasztják az ilyesmire soha nem vevő jó népet.

Talán ideje lenne végre tényleg felnőtt állampolgárokként tekintenünk egymásra.

"Tudja én a '80-as években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát. Ezek az önök [Harangozó Tamás és az MSZP] párttársai voltak. A diktatúra nem az égből ereszkedett alá, hanem emberek csinálták. Azok az emberek, akikkel ma ön is egy pártban ül."
/Orbán Viktor a Parlamentben, november 5./

Nagyszerű mondatok ezek a fentiek, csak úgy kínálják a lehetőséget a támadásra: mégis, kinek a pártjában ülnek ma az egykori kommunista pártkatonák? Kinek a szekértáborát erősítik olyan veteránok, mint Pozsgay Imre vagy Szűrös Mátyás, kik tették meg oktatási államtitkárnak az előző rendszerben is ügyesen helyezkedő Hoffmann Rózsát? Hát Schmitt Pál, őt meg talán csak a szél fújta be anno az Astoriába?

Megannyi kínos kérdés, de felejtsük is el gyorsan ezeket. Van ugyanis náluk egy sokkal izgalmasabb támadási felület, mellyel ismételten a legérzékenyebb pontján támadhatjuk Orbán Viktort: nézzük csak meg közelebbről az idézet első két mondatát! Bizony-bizony. Hát ezt úgy is lehet érteni, hogy ő igazából szerette a kommunizmust, csak közben le is akarta győzni az azt irányító MSZMP-s politikusokat! Micsoda őszinte vallomás! Csak épp, hogy hozzá nem tette: "Ja, igen, és diktátor vagyok".

Mert valahol mélyen olyanok vagyunk mi is, mint a miniszterelnökünk. Leragadtunk évtizedes toposzokban, fárasztó küzdelmekben és rég értelmét vesztett vádaskodásokban: miként Orbántól sem túl okos dolog számon kérni a kommunizmust a '79-ben született Harangozó Tamáson, meg egyáltalán, 2012-ben bárkin is (főleg a saját táborának összetételét elnézve), úgy nekünk is túl kéne már lépnünk az olyan paranoid tévképzeteken, hogy ha Orbán Viktor kerül hatalomra, akkor megszűnik a demokrácia, vége a jogállamiságnak és hipp-hopp, máris egy diktatúrában találjuk magunkat. Hagynunk kéne már ezt a hülyeséget, már csak azért is, mert rendkívüli módon tudja degradálni a diktatúrákról alkotott képünket, ezáltal pedig megint csak a valósággal menetelünk szembe, az elnyomottak emlékének és mindennapjainak meggyalázásáról nem is beszélve.

Az észak-koreai diktátorhoz, a fehérorosz elnökhöz és Rákosi Mátyáshoz hasonlítjuk Orbán Viktort? Hát normálisak vagyunk mi?! Tudjuk, mi zajlik a mai napig Phenjanban, tudjuk, mikért végeznek ki ott embereket? Felfogjuk egyáltalán, mi zajlott az ötvenes években, és ahhoz képest hol állunk ma?

Ez a parttalan diktátorozás semmi másra nem jó, minthogy megerősítse a miniszterelnököt hitében: ha ilyen az ellenoldal, ha ezeket vágják a fejéhez, akkor minden bizonnyal neki van igaza - nem csak ebben, de más kérdések terén is. De roppant kellemetlen gátja ez a józan kritikának is: nem túl vidám dolog ugyanis mindegyre hozzátenni ellenvetéseinkhez, hogy "de ettől még demokrácia van" - pedig muszáj, ha tényleg az a célunk, hogy komolyan lehessen venni bennünket, és ne csak az átlagos köpködők népes táborába soroljanak be minket.

Mert ha a konstruktív kritika helyett csak az fontos, hogy minél hatásosabban diktátorozhassunk és kommunistázhassunk, akkor itt tényleg szükségtelen bármiféle változás is - jó lesz ez nekünk, eljátszadozhatunk még húsz-harminc évig egymással, kimehetünk tüntetni egy olyan táblával, melyen Rákosit és Orbánt montíroztuk össze, meg olvashatjuk még 2028-ban is Váncsa István tollából az aktuális ÉS-vezércikket, mely szöveg azon túl, hogy kéjesen dagonyázik majd a bélsárból levezethető metaforákon, jól ki is deríti majd, hogy Orbán Viktornak még mindig diktatórikus hajlamai vannak.

Orbán meg előadhatja majd a 2000-ben született MSZP-s politikusnak is, hogy az ő párttársaitól mentette meg negyven éve Magyarországot, ezért hát teljesen jogosan dönt egymaga újabb egyetemi szakok megszüntetéséről és a tandíj ismételt radikális emeléséről - hogy aztán leharcolt egykori besúgok tapsoljanak neki, igen, miniszterelnök úr, jól beszélt azokról a legyőzött bolsevik urakról, cinkos kacsintás, ezzel még mindig lehet etetni a jó népet.

Ha egyszer mégis túllépnénk a diktátorokon és a kommunistákon, talán eljuthatnánk annak megértéséig is, hogy mit jelent a 21. századi Európában élni, és hogy melyek azok a valós problémák, melyekkel a jelenben foglalkozni illenék. Addig is irány a békemenet vagy a Milla-tüntetés, Brüsszel = Moszkva és Vesszen a Viktátor!, más egyéb, roppant előremutató lózungok mellett természetesen.

"Szopni fogsz, ha a Millával tartasz // Elhiszed, hogy a Bajnai megvált? // Ha ezt megeszed köcsög, ütött az órád"

Fenti, erőltetett rímpárral dolgozó, rendkívül esetlen sorokat a Szopni fogsz című "dalában" fogalmazza meg Dopeman, alias Pityinger László - majd utána betér az ATV-be Kálmán Olgához, és ekként fejezi ki magát: "a millásokat olyan szabadelvűeknek tartom, akik addig liberálisok, amíg nekik tetszik". Valamint: "próbálják magukat pozicionálni középre, és ezzel megfelelni bizonyos társadalmi köröknek".

A rapper tényleg egész hasonlóképpen működik, mint a társadalma - csak éppen nem abban az értelemben, ahogy ő gondolja. Az a kettősség, amely az ő megszólalásaiból ordít, nagyon jól jellemzi ugyanis a magyarok többségét is. Ahogy Dopeman vedlik vissza alpári, nihilista, buta prolivá, mikor azt gondolja, hogy művészi produktumot tesz le az asztalra - úgy alakul át az egyszerű honpolgár is rasszista, agresszív, vérengző fenevaddá, ha éppen kommentelni támad kedve, teszem azt, a Mandiner valamelyik bejegyzése alatt.
Miként Dopeman átváltozik egy gondolkodó, megfontolt és az összefüggéseket felismerő politikus alkattá, ha éppen a Népszabadság bloggere interjúvolja, úgy az utca embere is igyekszik összeszedett választ adni, amikor éppen kamerát tolnak a képébe, vagy mikor olyan ember kéri ki véleményét, aki előtt való jó benyomás fontos számára.

A magyar ember, ha oldottabb hangulatba kerül, nem rest a világ képébe hányni, hogy "a liberálisok hazug férgek", de ha éppen úgy ítéli meg, hogy válaszától teszik függővé intellektuális szintjének belövését, rögvest efféle bölcselkedő gondolatokat fogalmaz meg: "az egykori SZDSZ-t alkotó liberális kör a maga véleményét fogadta el kizárólag mérvadónak, ezzel is mutatva, hogy valójában nem tartották sokra a vélemény és a szólás szabadságát".

A magyar ember csatak részegen előszeretettel fejtegeti, hogy "a nők csak arra jók, hogy szopassák őket" - de ha elmúlik a másnaposság és úgy adódik a helyzet, akkor a családon belüli erőszak elleni tüntetésen így fogalmaz: "nem szabad a nőket verni, bármennyire is kínozzák lelkileg a férfit".

Dopeman buta, csőlátású, durva, cinikus és mindent elutasító vadember. Valamint megfontolt, érzékeny, a megoldásra fókuszáló és az éppen adódó helyzetet felmérni képes családapa. Épp, mint mi mindannyian.

Hogy nem szeretjük, az magától értetődő. Miért töltene el minket túlzott örömmel annak megfigyelése, miként is viselkedünk a mindennapokban? Legyenek előttünk hősök, akik sumák módon zengik a fennkölt szólamokat, tengessék bár maguk is a porban világukat. De ez utóbbiról ne értesítsenek bennünket. Nem a magunk életére vagyunk kíváncsiak.

Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, jelenlegi oslói nagykövet három évvel ezelőtti egyetemi jegyzetében alábbi mondatot vetette papírra: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy a testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”. Miután ez most, 2012 végén nyilvánosságra került, az LMP és a DK kórusban kezdte követelni a Corvinus Egyetem egykori oktatójának felmentését tanári állásából - a norvég fővárosban pedig máris eltiltották egy olyan konferencián való részvételtől, melynek szervezésében amúgy ő is oroszlánrészt vállalt. A Magyar Narancs vezércikkében "alighanem síkhülyének" titulálta a nagykövetet, illetve corvinusos diákok, más egyetembéli tanárok kezdték el követelni lemondását minden tisztségéről.

Mindez abszolút dicséretes - én mégsem értem, miért állnánk meg ennyinél egy ilyen súlyos ügy esetén. Nem hallottam például róla, hogy a jegyzetek még fellelhető példányainak bezúzását szorgalmaznák; illetve azt is nehezményezem, hogy eleddig nem érkezett feljelentés a renitens ex-egyetemi emberrel szemben, melynek keretében gyűlöletbeszéd megkísérléséért több évtizedre börtönbe csukhatnák Jeszenszky Gézát.

Mert lássa be végre mindenki: a demokrácia és a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy mindenki azt mond, amit szeretne. Nem, mindennek van határa, még a szabad szólásnak is. Ez egy nagyon világosan megszabott vonal, átlépésének elkerülése senki számára nem okozhat gondot: nem szabad politikailag inkorrektnek lenni. Aki ezt nem érti, az magára vessen, de azt is csak gondolatban, mert különben szintén kiírja magát Európából, ahol például egyes országokban cigánytelepeket számolnak fel sorra, de mindvégig kínosan ügyelnek arra, hogy ne minősítsék őket semmiféle átfogó jelzővel az elszállítás során. Ha mégis kicsúszik szájukon valami sértőnek tekinthető megjegyzés, emelkedjünk felül rajta: nehéz manapság egy fejlett nyugati demokráciát elkormányozni, olykor-olykor annyira belefáradhat a derék kormányfő, hogy át nem gondolt dolgok is kicsúsznak a száján - de hát ezért csak nem fogjuk őt halálra kövezni?!

Jeszenszky Gézával szemben viszont már illene ekként cselekedni. Az nagyon helyes, hogy kizárják a Raoul Wallenberg Emlékkonferenciáról, melyet biztos nem is szívvel-lélekkel szervezett ezidáig, csak valami gonosz fondorlattól űzve azért, hogy valójában a svéd zsidómentőről is valami szexuálisan leleplezőt állítson - az ilyenektől minden kitelik, jól mondom, kedves Andrassew Iván?
Szóval, jó ötlet volt a kizárás, bár azért az sem ártott volna, ha mondjuk a konferencián ki is függesztik a szégyenfalra Jeszenszky képét, mely előtt minden reggel elvonulhat minden résztvevő, és rituálisan leköpdöshetik a szívtelen, gonosz professzor képét. Mert egy valóban toleráns, humánus és igazságos Európában a fenti cselekménynek ehhez hasonló következményeket kellett volna maga után vonnia - de hát mind tudjuk, hogy csak kizárásról volt szó, éspedig azért, mert az összes norvég náci, vagy legalábbis a közbeszéd egyre inkább az. Mivel ez egy axióma, nem fogom lábjegyzetelni, honnan veszem - amúgy is, aki ezt másként gondolja, épp az írja ki magát egyszer és mindenkorra a demokratikus Európa érzékeny világából.

Szóval, a fent elhangzott mondatra hiábavaló is lenne érdemben reagálni. Nyilvánvaló hülyeség, légből kapott rasszista vagdalkozás - mindannyiunk és főleg Romsics Ignác számára intő példa lehet, hová is tud fajulni az, ha az embernek nincs lelke.

Mert ha a gyilkos indulatoktól fűtött Jeszenszky később genetikára hivatkozott, akkor abból számunkra egyértelműen kiderülhet, hogy a romák igenis nem élnek nemi életet családon belül. Hogy mindenki hallott már ilyesmiről, az csak azért van, mert a magyarok egyre inkább hajlanak az előítéletességre, úgy ánblokk mindahányan. Úgy is mondhatnám, hogy genetikailag alávalóak, és bocsánatot sem hajlandóak kérni korábbi bűneikért - ezért hát egyikük sem kaphat soha feloldozást. Na jó, talán Dési János igen, de ahhoz még neki is jó pár publicisztikát kell zárnia a "ceterum censeo: Orbánnak mennie kell" formulával.

Mert ha a nagykövet félreérthető és hanyag módon fogalmazott, akkor a kiindulópont is nyilvánvalóan téves. Ha a romák nem házasodnak családon belül - márpedig nyilván nem teszik, hiszen Magyarországon ezt nem lehet -, akkor az sem fordul elő, hogy egyes képviselőik édes- vagy unokatestvéreikkel éljenek nemi életet. Ilyen nincs, nem volt, soha nem is lesz - városi legenda, annak is egy igen csúnya elfajzása. Kimehet mindenki a hozzá legközelebb eső cigánytelepre, akarom mondani, romák által is lakott környékre, és megnézheti a saját két szemével, hogy egyetlen ember sem keféli ott a rokonát. Én mindenesetre inkább javasolnám egy kísérő felfogadását a tanulmányi sétára - majd ő közben mesél érdekeseket egyes családokról, azoknak furcsa szokásaikról: mi viszont ne higgyünk neki feltétel nélkül, hiszen csak szórakoztatásunkra fogja előadni az egészet.

Nem, semmiféle következtetés levonása nem tekinthető indokoltnak - ahogy a németek precizitásáról sem elmélkedhetünk, hacsak nem eleve a görögöknek akarunk hivatkozási alapul szolgálni; úgy a romákról sem mondhatjuk, hogy kritikus tömegük számára elfogadott a családon belüli szexuális élet. Ezzel ugyanis csak a valóságbeszéd terjedését segítjük elő - azt, hogy emberek a píszíre fittyet hányva mondanak ki olyan mondatokat, melyeknek akár igazságtartalmuk is lehet. De nincs. Ha van, akkor sincs.

Mert - és ezt kell megérteni -, ha valaki tapasztalata, esetleg olvasmányélményei alapján kijelenti, hogy egyes romák ezt meg ezt szociokulturális sajátosságokból fakadóan fogadják el, akkor valójában egy egész népcsoport felett mond ítéletet.

Nem, ebből nem engedhetünk - ha hangot adunk valamely megfigyelésünknek, amely nem túl hízelgő valamely népcsoportra nézvést, akkor mi a rasszizmus bűzös mocsarában hempergünk tulajdonképpen. Hiszen ha egy adott kisebbség különböző tagjairól kijelentünk valamit, azt nyilván az egész közösségre értjük, nem?

Mert felelőssége, az szerencsére csak annak van, akiről mi azt mondjuk - ő viszont ennek eljátszásával azon nyomban ki is tehető mindennemű sértegetésnek, megvetésnek, kiközösítésnek. A tolerancia nevében elmondhatjuk mindennek, aminek csak jólesik - de szidhatjuk akár a családját, közösségét, barátait is, amiért efféle nyomorult gazember közelében maradnak akkor is, amikor az méltatlanná válik erre.
Mert, amit ő elkövetett, azért testvérek között is több jár holmi korholó seggbe rugdosásnál. Mondjuk börtön, és előbbi mondatbélihez nagyon hasonló tevékenység, valami olyasmi, melyet ő állított egy népcsoport képviselőiről. Persze, tudjuk, ezután is csak mit szűrne le tanulságként bizonyos börtönbéli kisebbségiekről - akiktől ezúton is elnézést kérünk a nem túl kedves példa megfogalmazásáért. Jeszenszky számára persze nem jár a bocsánat - mivel nem viselkedett elég toleráns módon, ezért mi sem fogjuk majd vissza magunkat a szidalmak terén.

Én pedig tényleg elkezdem csokorba gyűjteni az egyetemi előadóim által elejtett politikailag inkorrekt megjegyzéseket - úgy rémlik, volt pár, aki tankönyvbe is foglalta kedvenc megmondásait. Összegyűjtöm ezeket, aztán megyek a dékánhoz, követelvén a gonosz professzorok kirúgását - ne sértsék már itt az én jogaimat mindenféle nem-píszí mondatok hangoztatásával. Alig várom már!

N. Kósa Judit szerint Bajnai Gordon "ki merte mondani, hogy a taktikázás ideje lejárt", az Együtt 2014 mozgalom meghirdetésével végre eljött az összefogás ideje, aminek közvetlen következménye lehet az Orbán-kormány 2014-es leváltása. Mint írja, "a hideg számítgatás ideje lejárt, ez nem matekpélda, és nem pszichológiai feladvány, miszerint a szavazófülke magányában az elkóborolt bárány is majd ránk szavaz" - mindezzel pedig az új közép kikiáltásának szükségességét próbálta magyarázni a Népszabadság publicistája.

Ahogy október 23-án, az 1956-os forradalom ünnepén aktuálpolitizáló beszédet tartó Bajnai mondta, ők nem csak a liberálisokat és a baloldaliakat akarják megszakadni, hanem a Fidesz-KDNP kormányzásában csalódott jobboldali szavazókat is, illetve mindenkit, aki nem a szélsőségek mentén képzeli el Magyarország vezetésének jó útra terelését.
Világos beszéd. Bajnai Gordon gyűjtőpártot kíván létrehozni, abba minden létező eszmét bepasszírozni, a szavazatmaximalizálás jegyében mindenkinek a csatlakozását szükségesnek tartva ennek eléréséért.

Ám a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Az a Bajnai Gordon ugyanis, akiről szokás úton-útfélen elmondani, hogy nem ragaszkodik mániákusan a hatalomhoz - nos, ez a Bajnai Gordon csak akkor volt hajlandó visszatérni a közéletbe, amikor a legnagyobb esélyét látta a kormányba való bekerülésnek, a miniszterelnöki poszt megszerzésének.
Hogy a 2010-es kiszállása azt jelezte volna, hogy ez a szerény ember hajlandó lemondani az irányításról, csendben meghúzódva a pénzemberek szürke világában? Könyörgöm, hiszen a Fidesz-KDNP győzelmét még gondterheltebb pislogással sem tudta volna megakadályozni - háttérbe vonulása éppen azt jelezte, hogy nem kíván ellenzékbe kerülni, nem akarja idejét felesleges közéleti pepecselésre pazarolni - ha egyszer tovább építgetheti vagyonát az Egyesült Államokban, még gazdagabban visszatérve a majdani megváltó egyesület vezéreként.

Akik ma úgy érzik, Bajnai, karöltve néhány demagóg szervezettel majd megszólíthatják a pártnélküliek tömegeit, azok még mindig az elmúlt húsz év csapdájában vergődnek: azt képzelik, az állampolgároknak valamiféle tömegpárt kell, ami magába foglal minden irányzatot, így semmiféle identitást nem mutat: mindenki találhat benne egy kicsi kis részt, ami tetszik neki, de összességében senki nem vallhatja magáénak azt, amit az új egyesület/párt képvisel. Akik ezt támogatják, azok valóban egy anti-Orbán felemelkedéséhez kívánnak asszisztálni, egy a Fideszhez hasonló felépítésű, de liberális kiindulópontú pártszövetség létrejöttét szeretnék elősegíteni. Egy olyan szervezetét, melynek megalkotása során maga a jelenlegi miniszterelnök is elvesztett mindent, ami korábban az övé volt: a hitelességét, az egyenességét, a személyiségét: azt a tudatot, hogy képvisel valami meghatározott eszmét, melynek kormányzása iránt a végsőkig eltökéltséget hajlandó mutatni. Összehozott hát egy olyan néppártot, melyet máig mérgez a se ilyen - se olyan mentalitás, az elvtelen politikai méricskélés, az a fajta machiavellista érdekelvűség, melyet mostanság Lánczi András és G. Fodor Gábor nyíltan a felocsúdni képtelen tömeg arcába köpköd.

A megoldás nem itt van. A kilábalást nem egy olyan üzletember fogja elindítani, aki teljesen üresnek mondható -  aki nem csak visszatérésével taktikázik, de minden egyes korábbi lépésével szintúgy: azt is mondhatnánk, hogy az oligarchisztikus vonásokat mutató ex-kormányfő képviseli mindazt, amit Machiavelli hirdetett, és amit Láncziék szerint Orbán is olyan jól elsajátított az évek során.
Bajnai Gordon teljesen üres: mindenki azt lát bele, amit akar. Ki az européer diplomatát, ki a szenvedélyes hazafit, megint más pedig a megfontolt kapitalista gazdaságpolitikust - Bajnai pedig nem kertel, fel is szólít mindenkit, hogy nyugodtan gondoljanak róla, ami csak jól esik.
Bizony, mint Orbán Viktor: egyik nap feltölt Facebook-ra egy vidám, legényes danolászást Nemcsák Károllyal, másnap meg már Kertész Imrével készült közös képeit osztja meg a rajongóival. Egyszer turul-szobrot avat, máskor Cézanne-kiállítás előtt mond ünnepélyes beszédet. Itthon kuruckodik, Angela Merkel előtt elismeri az uniós föderáció szükségességét. 
Orbán Viktor személyisége mára teljesen feloldódott a hatalomért való harc során - ennek felismerése pedig korábbi híveinek legkeservesebb csalódását jelentené. Orbán Viktor ugyanis korábban képviselt valamit. Hitt valamiben. Volt koncepciója, volt identitása, elkötelezett volt valami mellett. Ma már nem az. A korábbi Orbán Viktort elveszítettük. Ennek belátása pedig alapjaiban rengetné meg ma azt a jobboldalt, amely egy évtized leforgásával végérvényesen elkötelezte magát a jelenlegi miniszterelnök mellett - és amely oldal számára a riasztó eszmélés ideje egyre közeleg. Akinél ez az azeri botránynál és a keleti nyitás meghirdetésénél nem jött el, annak holnap annál fájóbban fog bekövetkezni - hogy minek a hatására, abba talán jobb bele sem gondolni.

Bajnai Gordonnal ebből a szempontból nincs probléma: ő sosem képviselt semmit, eddig is magán viselte a szürke nemhogy ötven, de ötszázötven árnyalatát - ő abszolút képes egységet hirdetni, közepet képviselni, gyűjtőpártot gründolni.

Csakhogy talán ideje lenne legalább a tudatosabb választópolgároknak elgondolkodniuk azon, hogy ez az út meddig bizonyul még járhatónak. Be kellene látni, hogy vannak a választási győzelemnél sokkal fontosabb ideák is: a hitelesség fenntartása, a valami mellett való elköteleződés, a célok büszkén való vállalása és hirdetése. Ha ez meglenne, a választók előbb-utóbb úgy is jönnének - már ha a valóban tudatos választást lehetővé tennék számukra: ha megadnák számukra a választás lehetőségét.

Ma nemcsak a magyar Parlamentben, de az országban magában sem létezik hiteles baloldali, liberális, konzervatív-liberális és konzervatív párt. A cél ezek megalapítása és az ügyük mellett való elköteleződés lenne. 
Ökopolitikai párt, ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de egyelőre létezik - ahogy nemzeti radikális oldal is. 2010 ünnep lehetett azok számára, akik a tudatosságot mindennél előrébb tartják: bekerült az országgyűlésbe két olyan párt, melyek elkötelezték magukat valami mellett, és a saját hitük mentén kívánták elérni az embereket, meggyőzni őket igazukról. 
Sajnos az ezzel járó végtelen lehetőségeket az LMP nem tudta kihasználni - a Jobbik pedig hiába maradt hiteles, ha egyúttal be is zárták magukat saját ideológiájuk fogságába: a társadalom egyelőre nem radikalizálható tovább, hála a körülmények szerencsés együttállásának. Ez nem túl szerencsés helyzet annak a Jobbiknak, melynek csak egy a 2006-osra jellemző, nem túl vidám eseménysor hozhatná meg a győzelmet - ami viszont az országnak egyáltalán nem érdeke.

A fenntartható fejlődés mellett való elköteleződés, az ökoszociális gondolatok felemelése, a környezet megóvásának fontos feladata annál inkább. Csak hogy az LMP ezt mintha elfelejtette volna: egyre inkább hagyja magát a Bajnai-Gyurcsány-Kuncze tandem halálos ölelésébe sodródni, végleg felőrölve ezáltal is az egyetlen, még valamennyire hiteles, nem radikális pártot. Létrejönne ezáltal vagy egy liberális alaphangú gyűjtőpárt - erre törekszik Bajnai, maga mellett tudva Oszkó Pétert, Szigetvári Viktort, Balázs Pétert és a többieket -, vagy ha 2014-ig nem nő nagyobbra az Együtt 2014 az MSZP-nél, akkor bizony egy szocialista jellegű tömörülés. 
Az MSZP így is, úgy is benn lesz az egységfrontban - jelenleg azért megy a küzdelem, hogy ki határozza meg a gyűjtőpárt jellegét, ki diktálhasson a választások idején, ki dönthessen az irány milyenségéről.

Ez mindazonáltal ugyanaz a pólus lesz majd, ami 2010 előtt is volt: baloldali-liberális, annak legrosszabb paneleit magán hordozva: a kérdés jelenleg az, melyek legyenek a fő törekvések, a fő sajátosságok, az irányadó hangsúlyok és a legjellegzetesebb elfogultságok. Ha az MSZP-é lesz a vezetés, akkor a nyugdíjak, a szociális demagógia és a szakszervezetek körül fog forogni minden; ha a liberálisoké, akkor a fő súlypontokat az antifasizmus, a globalizáció és a modernizáció fogja jelenteni. Jobbnál jobb lehetőségek, teszem hozzá.

Az LMP-hez egyik eshetőség sem áll igazán közel - de náluk is vannak egypáran sajnos, akiknél nem ez a legfontosabb, hanem a mindenáron való pánikolás, a kormányváltást üvöltve hirdető Radnóti Sándornak és a 168 Órának való megfelelés: az önfeladás és az Orbán-ellenes hisztéria betetőzése.

A kétosztatúság újbóli megteremtése zajlik most, azaz a háromosztatúságé: hiszen mára a Jobbik valóban harmadik erőként funkcionál, és egyre közelebb kerül annak eléréséhez, hogy a másik kettő pólus lejáratódásával ő vehesse át egymaga a hatalmat. 
Aki tehát a baloldal egységbe terelését szorgalmazza, megspékelve ráadásul a csalódott jobboldaliakkal, az ahhoz járul hozzá, hogy a bennük való csalatkozás esete után a Jobbik kerülhessen hatalomra. Hiába nem gondolja ezt így Lakner Zoltán, Babarczy Eszter, Radnóti Sándor, Ungváry Rudolf és akárki más - ezt készítik elő, vezesse őket bármilyen jó szándék is.

Ahhoz, hogy a rendkívül elfajzott politikai közbeszéd megváltozzon, először is valódi identitással rendelkező pártoknak kellene létrejönniük: olyanoknak, melyeket nem a frusztráltság, hanem a tiszta elköteleződés vezérel, és melyek nem szégyellenek majd bárkivel is megegyező ügyet képviselni, ha úgy adódik. Az ügyek, és nem a szekértáborok mentén való politizálás kora jöhetne végre el. Ehhez szükség lenne egy valóban liberális pártra, mondjuk Fodor Gábor vezetésével; egy ténylegesen szocialista oldalra, Szanyi Tibor irányításával; a Schiffer András (és nem Jávor Benedek) mögött felsorakozó zöldekre; Vona Gáborra és a Jobbikra; konzervatív-liberálisokra, élükön egy Sólyom Lászlóhoz hasonló kaliberrel és egy igazi jobboldali-konzervatív pártra (mondanám, hogy Orbán Viktorral, de félek, ő ennyivel már nem tudna megelégedni). 

Arra van szükség, hogy minden ember megtalálhassa végre számítását. Hogy ne megremegő kézzel kelljen behúzni azt a nyomorult ikszet, hanem büszkén, szabadon és felvállalva identitásunk minden egyes szegmensét. Ezt nem fogja elősegíteni egy baloldali tömegpárt - jóval inkább további huszonöt évre jegeli a megvalósulásának lehetőségét. A jobboldaliaknak meg eszük ágában sem lesz sem liberális, sem szocialista felütésű néppártra szavazni - akkor már inkább a saját eszmei kereteiket mutató, de azt a maga teljességében nem képviselő Fidesz-KDNP-t választják.

Ebben a két és fél évtizedben tehát igaza volt Bajnainak. Minden másban téved.

"Szétverem a boltodat, kiirtom a családodat!"

Fenti mondat egy roma származású fiatal szájából hangzott el, miután kínos vitába keveredett eladó kollégámmal egy budai áruház előterében. Igen csak zokon vette, hogy nem sikerült biztonságban kicsempészni a boltból a 0,7-es Finlandiát (bár zsebéből furcsa mód' egy tízezres kandikált ki), az meg végképp nem tetszett neki, hogy a dologról jegyzőkönyv is születik. Mint mondta, vele jobb nem "baszakodnunk", mert ha a családja majd idejön, az szét fogja verni az egész boltot, ráadásul kiirtja a gaz pénztáros családját is, aztán megnézhetjük magunkat.

Ezt nem azért mesélem, mert arra akarnék következtetni, hogy minden cigány az áruházból igyekszik alkoholt eltulajdonítani, aztán agresszíven fenyegetőzik a tetten érése után. Nem azért mondom, mert azt gondolnám, a cigányok erőszakosak, mindegyikük bármikor ránk támadhat és miután kiraboltak bennünket, még az életünket is elvehetik, ha úgy tartja kedvük. Nem, tegye le a tollat, kérem, kedves ÉS-publicista, nem arról van szó, hogy egy önmagát konzervatív-liberálisként aposztrofáló blogger éppen "a nácikat igyekszik legitimálni", nem.

Csak arra kérem önöket, ha mondjuk holnapután visszajönne valóban a család, és kivégeznének mindannyiunkat, ne szervezzenek tüntetést "nem minden cigány bűnöző" felkiáltással. Ne írjanak hangzatos vezércikkeket arról, hogy ez csak egy család volt, és a többi ott sem volt, nem fogta a kezében a kést, nem felel egy percig sem közössége elfajzott tagjaiért.

De szépen kérem, kedves Jobbik-szurkolótábor, ne is vonuljanak a képemmel egy táblán, mint a cigánybűnözés legújabb áldozata. Ne üvöltsék a gyászmenetemen, hogy "dolgozzatok!", és ne tegyék hozzá röhögcsélve, hogy "egy munkatáborban". Ne kiabálják utána az ablakból kiordító cigány lakosnak, hogy "a kurva anyád, gyere le, tetves cigány" - nem lesz meg attól még halálom igazsága, ne aggódjanak.

De ez a vonulás is csak egy film. Állóképbe merevített lehetséges világmagyarázás. Hát az Amerikai História X volna a valóság precíz dokumentálása? A Romper Stomper? Esetleg a Cigányok ideje? Amelyiket akarom, az lesz az igazság? Dokumentálom a társadalmat, amilyennek én azt elgondolom - ha elképzelésemtől különbözőt tapasztalok, kényelmetlenül érzem magam, gyorsan bepasszírozom a kevés kivétel közé. Attól még nekem van igazam, tendenciák nem léteznek, tendenciák igenis léteznek.

Egy nép nő bele az erőszakba, a frusztrált emberképbe, az agresszív retorikába. Gimnazista koromban volt egy haverom, a megszokottnál sötétebb bőrrel, radikálisabb világképpel. Divízió 88, "takarodjatok a hazámból, bűnözők", fehér fűző. "Nácigány" - kiáltották neki fajtisztább társai, aztán jól el is verték egyazon lendülettel. "Mi van, miért nem bazmegezel, ahogy egy cigány szokta?" - ütés, vér, könnyek.
Aztán persze ez is elült, a Divízió 88 pedig szólt tovább mindegyiküknél - ez nem az Amerikai História X, ez még mindig a valóság.

Az, amelyikben az Újpesten szembejövő cigány fiatalok pénzt kunyerálnak tőlem? "Ne szívózz már, tesó, látod, hogy nem bántunk, se semmi", mire én hálából egy ezrest a kezükbe nyomok, bár nekik még több kéne. "Gyógyszerre lesz, tesó, esküszöm, megadom két órán belül, ha itt leszel, na, ne gecizzél már, tényleg megadom", de hiába, nálam csak ennyi volt, és szerencsére bennük sem több alkohol, így szabadon távozhattam.

"Balavány nagyon tisztességesen néz szembe rasszista múltjával" - hirdeti a Magyar Narancs, miközben Lupo tovább rappeli, hogy "én vagyok a cigó, aki simán mellbe szúr". Vona Gábor a cigány mercik korszakának végéről beszél tömegének, amelyik helyeslőleg bólogat, "erőszakos hordákról" üvöltözik, majd mennek és a cigányok kiirtásáról elmélkednek egymás között. "Megérdemelnék, tetves férgek" - dühöngenek, aztán meg tovább tetszelegnek az áldozati szerepkörben. "A Kuruc végre megírja az igazat!" - mondják, háborognak, aztán a többség visszatér egyszerű életébe, és soha életében nem bánt senkit, mert ő arra amúgy sem lenne képes.

Ahogy a pénztárnál most következő cigány pár sem - rám mosolyognak, "szép napot", mondják, majd kart karba öltve távoznak. Minden cigány művészember, minden magyar bátor hazafi - szeretek én minden embert. Reviczky Gyula szavaival, "a világ csak hangulat".

A társadalom szintúgy az. Neki kell megmentenie saját magát - az önvizsgálat és a felelősségvállalás alól pedig senki nem bújhat ki. Senki.

"Én egyébként azt gondolom, hogy az LMP-nek egy olyan politikai stratégiát kell követnie, ami világossá teszi, hogy a kormányt le kell váltani. Tehát ez a nulladik pont. Ebben mindenki egyetért. A következő dolog az, hogy egy olyan kormányváltásban vagyunk érdekeltek, egyszerűen csak azért, mert matematikailag máshogy nem jön ki, amiben meg tudjuk nyerni a jobbközépről leszakadó szavazók szimpátiáját is."
/Karácsony Gergely az ATV Start-ban, okt. 16./

Két lehetősége van a fent vázolt stratégia követése során Karácsonyéknak: 1) egyedül indulnak el a választásokon, és nem vesznek részt semmiféle szövetségben sem az MSZP-vel, sem a többi esélyes jelölttel, vagy pedig 2) egy addig létrejövő új, jobbközép párttal lépnek szövetségre, és így közösen megnyerik a választásokat.

Ez utóbbi valószínűleg nem lehet a Jesz-MDF tengely, tekintve annak évek óta tartó politikai impotenciáját: hiába alakult újjá az egykori Antall-párt Jesz néven, még mindig nem hajlandó több témát érinteni megnyilatkozásai során, mint Bokros Lajos visszahívását az Európa Parlamentből, illetve a rezsistop bevezetésének delíriumos vágyálmát. 

Többet e posztban nem is foglalkoznék a második eshetőséggel, tekintve, hogy egyelőre semmilyen információ nincs egy ilyen párt megalakításáról. Marad tehát több nekifutási lehetőség is talonban, de legtöbbjük életveszélyesnek bizonyulna mind az LMP, mind a társadalom számára: a mostanában mindenki által hangoztatott baloldali összefogás (ők a "demokratikus ellenzék összefogásaként" emlegetik, rendkívül irritatív módon), esetleg az önállóan indulás, vagy a tényleges nekifutás kizárólag a 4K! - Milla - Szolidaritás triumvirátussal kiegészülve.

Ha valóban összeáll akár Bajnai Gordon, akár más politikus vezetése alatt egy egységfront, abból nyilvánvaló módon nem lehet kihagyni az MSZP-t, a jelenleg legerősebb baloldali pártot. Egy efféle tömörülés létrehozása, bár ezt sokan nem mondják ki, egyértelműen az MSZP uralmát jelentené, kiegészülve néhány jó szándékú, naiv, hamar elbuktatható társutassal. Az LMP 2009-ben éppen a fennálló politikai rendszer ellen jött létre, egy ökopolitikai alternatívát kínálva a kétosztatú kormányzási struktúrával szemben. 2009-ben: a Bajnai-kormány felállása előtt két hónappal. 2010-ben azzal szemben meghatározva önmagukat. Nem hagyhatják figyelmen kívül az egykori miniszterelnök oligarchikus életútját, részvételét gazdasági miniszterként a Gyurcsány-kormányban, rendkívül irányítható személyiségét, mely nem biztos, hogy sok jót ígérne jövőbeli miniszterelnöki regnálásának idejére.

Ám ennél is fontosabb, hogy az LMP, de senki más "demokratikus" jelölt sem legitimálhatja, nem támogathatja az MSZP visszakerülését a hatalomba. Azon pártét, amelynek csak 2006 őszi tevékenysége (és a tüntetők megveretése) elég ahhoz, hogy örök időkre kiszoruljon végre a hatalomból - hogy erkölcstelen uralkodásuk soha többé ne ismétlődjön meg. De ráadásul korántsem "csak" ennyi van a számlájukon: az utódpárti felelősségviselés a negyven évig tartó szocializmus történelmi bűneiért (hiszen az egykori cenzor, Lendvai Ildikó még mindig ott ül a frakciójukban!), az ország totális eladósítása, a társadalom cinikus lezüllesztése, a szélsőjobb megerősödésének elősegítése, ezek mind-mind abszolút lehetetlenné teszik, hogy hazája sorsa iránt jottányi morális felelősséggel viseltető szavazó bármikor is újra a visszatérésüket válassza, hozzájáruljon győzelmükhöz. Ha az LMP ezt mégis elősegíti, rövid pályafutásának legnagyobb, végzetes baklövését követi el, egyúttal kijelöli maga előtt az SZDSZ-i, feneketlen mélységbe vezető utat. Hiába lesz ott Bajnai Gordon (az MSZP egykori miniszterelnöke, ÉBRESZTŐ!), esetleg Fodor Gábor vagy a mindig gondterhelt Juhász Péter, Vona Gábor néhány évvel ezelőtti szavaival szólva: "majd megjelenik néhány torzonborz figura, egynéhány lelkes fiatal, a háttérben meg ott lesz az egész nyomorult MSZP-vezérkar, Lendvai Ildikóstól - Gyurcsány Ferencestől". 

Nos, igen - a DK kirángatása abból a karanténból, amiben az MSZP is volt a '90-es évek elején: ez szintén óriási baklövés lenne. Megőrült itt mindenki, Gyurcsány Ferenc és elvbarátainak visszasegítése a hatalomba?! Hogy aztán néhány évig csendben fúrjon a háttérben, majd egyszer csak újra felbukkanjon a miniszterelnöki bársonyszékben, beláthatatlan pusztulásba vezetve az országot?

Gyurcsány Ferenc és az MSZP már egyszer hozzájárult a Kuruc.info, illetve a Jobbik megszületéséhez. Ha újra felbukkannak, talán már polgárháború nélkül sem fogjuk megúszni.

De az LMP kis pártokkal való szövetkezése is veszett fejsze nyele: egyrészt, nem képviselnek másik szavazói bázist (sőt, nagyon semmilyet nem képviselnek), másrészt, mert az ő eszmeiségük is vállalhatatlannak mondható.
Azzal a Millával brahizni, akik az egykori Demokratikus Charta nyomvonalán járulnak hozzá a szellemi sivárság további terjedéséhez? Azzal, amelyiknek Egymillióan a magyar sajtószabadságért a neve, és a legdemokratikusabb csoportosulásnak vallják magukat, de eddigi két fő dobásuk az volt, hogy csalással választottak maguknak "alternatív köztársasági elnököt", illetve kilobbizták Pesty László cigányokról szóló dokumentumfilmjének letiltását? Tulajdonképpen a fenti két tulajdonságon kívül mást nem is nagyon állítottak magukról eddig, és ezeket is sikeresen cáfolták röpke egy év alatt.
Vagy esetleg azzal a 4K!-val, mely eddig csak belpesti párnacsatákat volt képes lebonyolítani, és amelyik programjában nevetséges, szélsőbalos pontokkal sokkolta a nagyérdeműt? Jó, persze, Scheiring Gábornak biztos tetszene, könyvet is írhatna Istvánffyval közösen a latin-amerikai szélsőbal diadalmenetéről, de azért ennél tűzzünk már ki nemesebb célt magunk elé.
És akkor ott van még a egykori taxisdemonstráció színvonalán mozgó Szolidaritás, szocialista demagógiával, agresszív performanszjellegű megnyilvánulásokkal, felheccelt közalkalmazottakkal. Tényleg ennyire futja csak?

De most komolyan? Ezekkel?

Akkor már inkább a Fidesz. Mert ki kell mondanunk, hogy egyetlen kormányképes alternatíva nem létezik jelenleg rajtuk kívül. Ebben megegyezhetünk, ez a nulladik pont.

Ha 2014-ben a baloldali egységfront nyer, elvesztünk. Ha a Jobbik fut be első helyen, szintén. A szélsőségességek előretörése csak rontana helyzetünkön, erősítené európai elszigeteltségünket, ráadásul a társadalmi feszültséget is végletekig felkorbácsolná. Ugyanez a helyzet áll egy Fidesz-Jobbik koalícióra: a Fidesznek nem szabad a mostaninál is radikálisabbnak lennie, márpedig ha a Vona-párttal kellene kormányoznia, kénytelen lenne még egy kicsit jobbra tolódni, hogy sikerüljön kiegyezésre jutni partnerével. 

A legpozitívabb mégis az lenne, ha a Fidesznek nem lenne meg a többsége a Parlamentben, koalíciókötésre kényszerülne, és ezt a választások után az LMP-vel hozná össze. Ebben az esetben ugyanis a Fidesz kénytelen lenne mérséklődni, folyamatosan a kompromisszumot keresni a centrumpárttal, és végre konszolidálni a magyar kormányzást. Ez csak egy identitásában biztos, a konstruktív ellenzékiséget a következő két évben folyamatosan gyakorló LMP-vel lenne lehetséges: egy olyannal, amelyből nem lépnek ki az első konfliktushelyzetben politikusai, amely tartja magát a harcok során, amely az első helyre a társadalmi békét és a jó kormányzást teszi. Ma még ennek a koalíciónak az esélye kicsi - de, ahogy Ceglédi Zoltán írja a legújabb 168 Órában (bár ő nem erre a kifutási pontra eljutva), a '94-es választások előtt két évvel sem látszott még sok minden az MSZP-SZDSZ paktumból, ahogy "96-ban Torgyán is még féregirtós beszédet mondott", a Fidesz-szel való összeállás lehetősége pedig még egyáltalán nem volt a felszínen.

Ha az LMP észhez tér, rájön, hogy ez neki is az érdeke - ahogy a Fidesznek is, hogy kissé le tudjon higgadni, ne  tehessen meg bármit - ami pedig a társadalom szempontjából is kiemelt fontosságú. A legszükségszerűbb változás 2014-ben nem a Fidesz leváltása - az a jelenlegi lehetőségekből válogatva csak rontana a helyzeten -, hanem a párt mérséklése, a kétharmad lebontása. Okos kompromisszumok kötése, különböző mentalitású, de nem szélsőséges felek közös kormányzása. Az egyetlen lehetséges, az asztalra eddig valamit is letett (elvégre 2010-ben rendkívül részletes, bizalomra okot adó programja volt az LMP-nek, és azóta is volt néhány jó kezdeményezése) partner egy koalícióban a Fidesz számára csak az LMP lehet (a KDNP helyére lépve - tenném hozzá vágyakozva, de ennek már tényleg nincs semmi esélye). Persze, még az is lehet, hogy  meglesz az abszolút többségük is - ez esetben viszont teljesen mindegy, az ellenoldalon ki kivel áll össze. Akkor viszont csak még hitelesebb lehet újabb négy év ellenzékiségben a döntő pillanatban a korábban lejáratódott szereplőkkel nem közösködő Lehet Más a Politika.

"A politikai rendszereknek kötelességük, hogy hirdessék a filozófiájukat: ennek szerény része e könyvsorozat. Talán balliberális barátaink is rájönnek, hogy nem ellenük van ez, hanem a kiegyensúlyozás érdekében, hogy a háttérbe szorított másság is megmutathassa magát."
(Kerényi Imre a Heti Válasznak adott interjújában, 2012/41)

Kerényi Imre - Pozsonyi Ádám mellett - talán olyan lehet a baloldal szekértáborokban gondolkozó része számára, mint Gyurcsány Ferenc a jobboldal ezen szegmensének: egy kiapadhatatlan szellemi kútforrást jelent a másik pólus megbélyegzésének, pocskondiázásának kieszközölésére - mintegy élő példázata annak, hogy a bevett sztereotípiák nem hamisak, lám, ennek az embernek is minden egyes lépésében hűen tükröződnek vissza.

Kerényi nem (csupán) szekértáborok szembenállásában látja Magyarországot: ő maga elemi következménye ennek az árokásásnak, mint azon gyermeke társadalmának, mely még nem jutott el abba a szellemi serdülőkorba, melyben már megkérdőjeleződnek az addig elfogadott toposzok, sokszínűségükben mutatkoznak meg az odáig egyszerű szürkének vélt jelenségek. Egy színházi rendezőtől talán elvárható is lenne, hogy ez az éleslátás már azért valamennyire jellemezze őt - de hát egy ügyvédről sem feltételeznénk, hogy az éj homályában oson ki szobrot öntve törvényt sérteni, így tehát inkább nem érdemes a több értelmet megkövetelő munkák végzőire vonatkozó szellemi elvárásokra hagyatkoznunk.

Ő tehát abban a hitben él, hogy minden, amit maga körül lát, úgy van, ahogy az a nyilvánosság előtt meg is mutatkozik. Míg Lánczi András machiavellista érvek alapján vallja, hogy a kormányzásnak úgy, mint az társadalomnak csak a látszatra kell törekednie, és valójában úgyis mindig csak saját önös érdekei fogják vezetni; addig Kerényi teljesen őszintén hisz abban, amit mond. Az ő szájából nem cinizmus, amikor magától értetődő dologként mondja az ATV riporternőjének, hogy "természetesen önöknek nem tetszenek [az Alaptörvényhez készült festmények], mert ez nem a balliberális kánon" - ő ezt teljesen komolyan gondolja. Ahogy azt is, hogy "én olyan országban szeretnék élni, ahol mindenkit mindig ellenőriznek" - nem ironizál, nem szarkasztikusan próbál rájátszani egy felvetődő problémára, abszolút hisz abban, amit éppen mond. Miként a kormányról vallott elképzeléseinek ecsetelése során is, miközben egy "ki kér fagylaltot?"-féle játékra való jelentkezéshez hasonlítja az előzetes regisztráció intézményét: "nekem ez tetszik, ha az Alkotmánybíróság elkaszálja, a mieink kitalálnak valami mást, és akkor úgy lesz jó".

Kerényi Imre irodalmi kérdésekben is ilyen szakavatott módon képes megnyilvánulni, ahogy a felvezető idézet is mutatja: szerinte a kiegyensúlyozás érdekében van szükség a Nemzeti Könyvtár köteteire, éspedig azon célból, hogy a "balliberális kánont el nem fogadó békemenet hívei is ki legyenek elégítve". Lévén "fizetőképes kereslet", ezért nem is kérdőjelezném meg a létjogosultságát egy ilyen irányú könyvkiadásnak - lám, az újságárusok polcain is kiapadhatatlan a Wass Albert-kötetek sora, nyilván meg is van az a réteg, amely Spiró Györgyöt a kocsmában szidja, vele szemben Tormay Cécile-t felmagasztalja, és nyolc órányi nehéz munka után betér a boltba, ahol hazafias-szenvedélyes indulattól fűtve vesz magának egy éppen az újságok mellé odahelyezett lektűrt. Bár mások szerint "piacellenes és brutálisan drága" a közpénzekből létrehozott könyvtár (a megjelentetésre szánt kötetek címrendje elérhető itt), de ezzel most nem nagyon foglalkoznék - engem legalábbis sosem annyira a materialista javak elosztása, mintsem a kifejezésre juttatott szellemi szint magaslata avagy mélysége érdekel. Ez pedig ebben az esetben nem hogy alulról rezegteti a lécet, de egyenesen a földet veri ordas nagy baromságaival.

Mert jó, nyilván Kerényitől ne várjon senki irodalomelméleti elemzéseket, sem mélyebb szintű megértését a kánon kérdésének: na de az már tényleg túlzás, hogy a magyar állam által megtámogatva történik a legitimálása annak a gondolatrendszernek, hogy létezik egyfajta balliberális kánon, mellyel szemben ki kell adni Gárdonyit, Móriczot és Jókait, pusztán a "háttérbe szorított másság" megmutatásának érdekében. Az, hogy egy az irodalomban is az egyszerűséget, a szórakozást kereső sértett honpolgár dühösen kifakad a "balliberális kánonnal" szemben, és hangosan követeli Nyirő és Wass tankönyvekbe kerülését, még rendben van - csinálják, ha ők ettől érzik jól magukat. Ha valaki szerint egy irodalmi alkotás attól lesz értékelhető, hogy annak alkotója nem zsidó származású, vagy éppen azért, mert az - nos, ez is csak a felvetés megfogalmazójáról árulkodik.
De miféle eszmei nyomorúság vezet oda egy embert, hogy azt gondolja: Karinthy Frigyest és Bánffy Miklóst meg kell védenie attól a kánontól, mely állítólag a balliberálisoké, és amelyre az oktatás épül - amelyik ugyanúgy tartalmazza Jókai Mór, Móricz Zsigmond és Gárdonyi Géza munkásságát, mint Adyét, Kosztolányiét, Németh Lászlóét, Weöres Sándorét vagy Kertész Imréét.

És ezek után mi az, hogy "majd megszólítunk húsz-harminc jeles embert, akár a ballib oldalról is, hogy ha valamennyire is egyetért ezzel a sorozattal, akkor jelöljön meg öt könyvet, aminek a megjelenését javasolja"? Mi ez a szívélyeskedő, uram-bátyám osztogatott gesztus, és miféle gondolat az, hogy vannak az irodalom "ballib ágát" képviselő személyek, akik megtiszteltetésnek vehetik, hogy igazolhatják Kerényi gyermeteg téziseit kánonokról és művészetről? Milyen sértő, lealacsonyító odavetés ez bárkinek is: na, te megítélésem szerint a balliberális irodalompolitikát képviseled, Móriczot és Jókait meg kell védeni tőled, de legyen, javasolj valamit a te világodból, legyen gyereknapod!

Sem Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját, sem Karinthy Frigyes Capilláriáját nem kell "csak azért" megjelentetni, hogy kiegyensúlyozzuk a "kánonokat", hogy valamit kínáljunk a "békemenet híveinek" is: megnyugodhat Kerényi Imre, nem csak ők olvasnak Bánffy Miklóst és Kós Károlyt sem, még ha szerinte a kormány filozófiáját is tükrözi elsődlegesen az, amit Gárdonyi Az én falum című művében megfogalmazott.

Ha berendezési tárgyként akar könyveket küldözgetni iskolaigazgatóknak és könyvtárosoknak, ha úgy gondolja, a legjobb az az uniformizálás, egyirányúsítás lenne, amely minden igazgató és közkönyvtár polcának "díszhelyére" ugyanazokat a könyveket sorakoztatja, ám legyen - de ne mondja már azt, hogy a létező és iskolákban tanított irodalmi kánonnal szemben kell meghatározni Móricz Zsigmondot és Karinthy Frigyest, mert ez már tényleg mindennek a teteje.

"Orbán Viktor rendszerét a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt nélkül nem lehet leváltani."
/Vadai Ágnes/

Egyre zseniálisabb fordulatokat vesz ez a demokratikus ellenzéki összefogásnak nevezett bohózat: kezdődött ezúttal azzal, hogy a múltra nemet mondó Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért mozgalom október 23-ai tüntetésére egy egykori országgyűlési, SZDSZ-es képviselőt (Tamás Gáspár Miklóst), illetve egy volt miniszterelnököt hívott meg; folytatódott azzal, hogy az LMP identitásvesztésben- és mindenáron való hatalomra kerülésben érintett része mozgolódni kezdett; majd betetőzött Gyurcsány Ferenc Milla elleni kirohanásaival és utóbbi szervezet weboldalának címlapján Bajnai Gordon leoligarcházásának kiemelt helyen közlésével. Nem érdemes azonban elmenni a Juhász Péter (Milla), Vadai Ágnes (DK) és Szanyi Tibor (MSZP) részvételével az ATV-ben leadott vita mellett sem, mely nem kevesebbre vállalkozott, minthogy az október 23-ával kapcsolatos "ki kinek a tüntetésére mehet el és milyen zászlókat vihet oda?"-féle sorskérdést végre a maga teljességében tárgyalja ki.

Ha már fenti három személy ott volt, nem maradhatott el az ellenzéki összefogás kérdése sem, mely jelenleg azt jelenti, hogy az MSZP összefog az MSZP-ből kivált DK-val és az MSZP egykori miniszterelnökével, Bajnai Gordonnal - ehhez pedig csatlakozna egy Facebook-csoport, egy mérhetetlen támogatottságú, programnélküli mozgalom (Szolidaritás), egy szintén egy százalék körül sem lévő, elképesztő programmal előálló párt, illetve talán egy parlamenti ellenzéki párt is, melynek ehhez azért annyira nem fűlne foga (nem is vettek részt az említett óriási jelentőségű vitában).

Az ATV-ben aztán már nem nagyon igyekeztek titkolni, miféle összefogásról is beszélünk itt: megjelent egy jelenlegi és egy egykori MSZP-s politikus (utóbbiak is csak azért váltak ki, hogy Gyurcsány Ferenc egy politikai csoport vezetője lehessen, illetve hogy újra tudják alkotni a két éve az országgyűlésből kiesett SZDSZ-t), valamint az említett Facebook-csoport vezér-adminja, akik aztán kétszázadszor is lefolytatták azt a vitát, hogy érdemes-e az MSZP-nek újra összeállnia, illetve lehetséges-e a jövőben, hogy pártnak nem minősülő szervezetek a szocialistákat támogassák majd választások során.

Várható módon persze röpködtek az erős állítások: Vadai Ágnes például kijelentette, hogy az MSZP mellett a DK nélkül sem képzelhető el baloldali győzelem - miközben mindenki tudja, hogy a Gyurcsány-pártot öt százalék alatt mérik, és ha mégsem sikerül másfél év alatt valami minimális összefogódzkodást kicsikarniuk, akkor úgy repülnek a Parlamentből, mint annak a rendje - éhségsztrájk ide, Avas-lakótelep oda.
Juhász Péter a szexepiljévé vált összeráncolt szemöldöke mellett mondandójával is igyekezett feldobni hallgatóságát: közölte Vadaival, hogy vele szemben ő demokrata, és azért hívták meg tüntetésükre Bajnait, hogy ott a tömeg őt demokratikus módon elfogadhassa miniszterelnök-jelöltjének, miként a csoport-egyesület-szövetkezet fél éve Dopeman-t is megválasztotta a saját alternatív köztársasági elnökének, a demokratikus választás minden egyes követelményét szem előtt tartva.
De a legmulatságosabb talán a nép egyszerű gyermeke, Szanyi Tibor volt, aki felháborodottan kérte ki magának az elmúlt tíz-mínuszkét év pocskondiázását, hiszen "az elmúlt ezer évben nem volt nyolc olyan egybefüggő év, amikor az ország ekkorát fejlődött volna". Igen, ezt így - persze, "biztos voltak hibái Mátyás királynak, Szent Istvánnak", illetve, teszi hozzá gondolatban, Gyurcsány Ferencnek is - de hát ami volt, elmúlt, nézzük a dolgok pozitív oldalát, elvégre "épültek hidak" is, vagy mifene.

Érdemes lenne mégis inkább 2014 tavaszáig minden egyes ébredés után elismételnünk magunkban a következő tényállást: három ellenzéki, számításba jövő párt van jelenleg - az MSZP, a Jobbik és az LMP. Persze, összefoghat a Jesz az MDF-fel, a Milla a 4K!-val és Fodor Gábor is Bajnai Gordonnal, de amíg nem hoznak létre egy legalább öt százalékon mért pártot, addig senkinek nem igazán érdemes az ország jövőjét építenie rájuk. Főleg, hogy ők is mind csak azért szorgalmazzák az egészet, hogy 2014-ben kormányra, vagy legalább a Parlamentbe kerülhessenek - mivel jelenleg erre semmiféle lehetőségük nem mutatkozik.

Őszintén bevallom: még mindig le vagyok nyűgözve Rogán Antal legutóbbi performanszától. Egy kis irigység is bujkál persze bennem (hogy ez nem nekem jutott eszembe!), de az alaphangot mégis a tisztelettel vegyes elragadtatás kell jellemezze. A belvárosi polgármester ugyanis az összes kortárs avantgárd művész színvonalát meghaladva rikkanccsal ellátott szobrot állíttatott a Blikk nevű bulvárlapnak - ezzel pedig végképp beírta magát Magyarország XXI. századi történetébe, mint az a politikus, aki elképesztő cinizmussal intett be a korszellemnek.

Hogy Rogán Antal ezt akaratán kívül tette, hovatovább alkotását nem társadalomkritikának szánta, mit sem változtat a végeredményen. Egyébként sem az a fontos egy-egy mű befogadása során, hogy a szerző mit is gondolt annak elkészítésekor. Marcel Duchamp sem tudhatta, hogy ő művész lesz már attól, hogy kihajítja a hasznavehetetlen pisszoárját, de Tristan Tzara sem hihette, hogy bárki is komolyan fogja venni azon tézisét, miszerint bármiféle vers is úgy születik, hogy találomra összedobáljuk egy random újságcikk szavait. És mégis: az utókor felismerte fenti személyeket, mint az őket körülvevő világról valami újat állító zseniket, és lám - anélkül bekerültek az irodalomkönyvekbe, hogy ahhoz a mindenkori kormányzat erőfeszítései szükségesek lettek volna.

Egy napon az V. kerület első emberéről is el fogja mindenki ismerni, hogy bravúrosat alkotott. Akkor azt is be fogják látni, hogy ezt épp neki és épp így kellett meglépnie: ha egy alig ismert értelmiségi teszi, az alkotás híre biztosan nem jutott volna el ennyi mindenkihez. Talán bekerült volna róla egy fotó az Élet és Irodalom Páratlan Oldalára, esetleg L. Simon László rajongó hangvételű kritikát fogalmaz hozzá legújabb esszékötetében, de a corpus delicti a Belvárosban akkor sem lett volna elhelyezve örök időkre.

Rogán Antal képes volt arra, hogy a kormánypárt, a Fidesz frakcióvezetőjeként egyszerre hozza zavarba a jobboldali publicistákat, a baloldali szavazókat valamint az átlagmagyart: a kedélyek ilyen mértékű felkorbácsolására pedig még Bartos Cs. István sem volt képes soha, pedig ő aztán igyekszik végre rendesen felkavarni az állóvizet.

A polgármester mostani akcióját a Magyar Nemzet szerkesztősége legszívesebben a porba alázná, lesújtana rá villámló dörgedelmeivel - de ezt nem tehetik, mert az elkövető nemcsak hogy nem szocialista, de ráadásul a Fidesz-frakció jelenlegi vezetője is. Ha egy MSZP-s politikus állított volna rikkancs-szobrot a Blikknek, rögvest rávetették volna magukat a sztorira, és addig nem eresztik, amíg az utolsó bőrt le nem nyúzzák róla - de ezt most nem tehetik, hiába, ilyen a dolgok természete, mondaná erre a machiavellista bölcs, Lánczi András.

De igazán a baloldali szavazó és az egyszerű honpolgár sem fakadhat ki, hiszen a Blikk lényegében az ő lapjuk - statisztikáim ugyan nincsenek, de eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy bulvárt jobbára baloldali érzelmű személyek olvasnak, vásárolnak. Pénztárosi pályafutásom is csak olyan eseteket rögzített mindezidáig, amikor a Népszabadság / Népszava kombó Blikk / Bors megvásárlásával lett párosítva - egyetlen egy alkalom sem rémlik, amikor valaki jobboldalinak mondott lapot (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Heti Válasz, Demokrata) egy bulvárújság beszerzésével színesített volna - ellenpélda viszont bőven akad.
Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a Blikk és a Bors még mindig a legeladottabb lapok közé tartoznak - minden negyven bulvárfogyasztóra jut egy vásárló, aki közéleti / kulturális lapot vesz magának, és míg egy politikai napilapból elfogy két példány estére, addig a Blikknek már tizenegy órakor se híre, se hamva. Mert ez kell az embereknek.

A korszellem pedig igenis azt diktálja, hogy minden sarokra egy-egy Blikkről készült műemléket illenék állítani. Ugyan már, minek hazudunk mi itt magunknak Bethlenről, Bibóról, Hamvasról, mikor a társadalom négyötöde azt sem tudja, kikről van szó - ellenben a Blikket az is olvassa, aki nem, fogyasztja boldog-boldogtalan, híven reprezentálja napjaink kultúrafogyasztási színvonalát. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága? Ugyan már, mi ez ahhoz képest, mikor Jimmy fia könnyekben tör ki az X-faktor-béli mentorok kemény ítéletének hallatán?! Magyar sorsfordulók? Hát persze, amikor kiderül, hogy Liptai Claudia mégis szereti Gesztesi Károlyt!  Ezek számítanak, kizárólag ezek érdeklik a huszonegyedik században a magyarságot! Dehogy Károlyi Mihály vagy Tormay Cécile, ez csak egy hangos kisebbség állítólagos élet-halál küzdelme - a XX. század rég elbukott, talán soha nem is létezett, ki tudja.

Az viszont biztos, hogy 2012-ben a leghelyesebb, amit tehetünk, ha minden utcán és téren az emberek arcába toljuk, amit ők előtte öt perccel korábban önszántukból tartottak oda - felháborodni ezen, ugyan már, végső soron mi is a jelentősége egy emlékműnek, egy szobornak, összehasonlítva az ember életével, minden egyes nyomorult napjával?  Vagy most azt játsszuk, hogy körbevesszük magunkat mindenféle hatalmas gondolkodóval, elismert tudóssal és költővel, miközben azt sem tudjuk, kikről van szó, de nem is nagyon érdekel minket - csak az, hogy miféle edzéstervet dolgozott ki magának a börtönben Damu Roland? Hát mit bohóckodunk mi itt művészettel és tudománnyal, vallással és filozófiával?

Meg hogy a kormány számára nem fontos a kultúra? Ugyan már. Számunkra sem az.

Végre. Már hetek óta vártunk erre a bejelentésre, de megérte. Végre a kormány tisztára mosta becsületünket, és igazolta a korábban igazolhatatlannak gondolt lépését. A döntés pedig mindannyiunk számára azonnal látható, pozitív hozadékok tömkelegét fogja kínálni.

Tegnap ugyanis Szijjártó Péter bejelentette: 90 fős delegációval megérkezett Magyarországra Azerbajdzsán gazdaságfejlesztési minisztere, és megkezdődtek a kétoldalú tárgyalások az azonos munkaterületen dolgozó magyar cégek vezetőivel. Az elsősorban az építőiparban (Azerbajdzsán keresi a komoly referenciával jelentkező magyar cégeket, wehehe) célul kitűzött megállapodáson felül egy fontos lépésben is döntés született a két fél között: felsőoktatási ösztöndíj-csereprogram indul meg a két ország közt, melynek keretében sok nagyreményű azeri fiatal tanulhatja majd Budapesten azt, amit egy ilyen nemzethez tartozó fiatalnak tanulnia hazafias kötelesség.

Ez az a pillanat, amikor megbomlik tér-idő kontinuum, hasadni kezd a valóság, az árnyékvilág átadja helyét a mémgyárak által ontott entitások virágzásának, az órák visszafelé kezdenek kakukkolni és a Hírcsárda szerkesztői bejelentik, hogy valójában ők irányítják a világot.

MAGYARORSZÁG MÉG TÖBB ÖSZTÖNDÍJAS AZERI IDECSÁBÍTÁSÁNAK SZÁNDÉKÁRÓL DÖNTÖTT, HOGY AZ A...

Ha még kollégista lennék, ebben a pillanatban dezertálnék egy másik kontinensre - na, nem Ázsiába, inkább valamerre nyugatabbra, oda, ahol a józan ész és a normalitás látszatának a látszatára talán valamicskét még adnak, de legalább is nem importálnak egy kollégiumi gyilkosság után még több fiatalt a gyilkos nációjából, még akkor sem, ha előítéletesnek lenni csúnya dolog.

G. Fodor Gábor pedig már fogalmazza is blogbejegyzését: "Van egy erkölcstelenség. A liberálisok találták fel. Rasszizmus a neve. Most is élnek vele. Akik élnek vele, mindig is élni fognak vele. A válságban különleges megoldások kellenek. Férfias, szokatlan megoldások. Új módszerek. Félelmet nem ismerőek. Izgalmasak. Ettől szép a világ, hisz ahogy Krasznahorkai is mondta: telikakurvaélet."

Kedves "Tóth Luca"!

Elég nagy tévedésben vagy. Felsorolsz egy jó csomó embert, az LMP szimpatikus képviselőit, majd nyilvánosan, névtelenül megvádolod őket azzal, hogy a párt "népies - MDF-utód szárnyának" képzelik magukat, és folyamatosan próbálják ellehetetleníteni a másik, "jóval szerethetőbb oldalt".

Nem, "Luca". Itt ti vagytok azok, akik folyamatosan fúrjátok a másik oldalt, akik folyamatosan szívjátok a fogatokat, hogy az értelmesebbje ellenzi a "demokratikus ellenzék" néven futó bohózatba való bekapcsolódást, akik szeretnétek végre lesüllyedni az SZDSZ szintjére, és bolsevik-náci kategóriákra osztani a magyar társadalmat, ahol ti lehettek a "folyton bántott, belvárosi libsinek csúfolt szegény belvárosi libsik".
Hogy mi van a veszprémi LMP-vel? Ők tartoznának inkább a Jobbikba, azért, mert amikor a Jobbik egy legitim felvonulást tartott Veszprémben, a veszprémi LMP-s képviselők kijelentették, hogy ez ellen felvonulni a feszültség tovább való szítását jelenti (és - ahogy írták - a jobbikos tüntetés is erre jó csak), értelme pedig annyi van, mint a Magyar Narancsnak kéthetente vezércikket írnia a "növekvő antiszemitizmusról"? 
Ki illene inkább a Jobbikba? Gerstmár Ferenc, Zelenák Adrián? Ismered egyáltalán őket, beszéltél valaha velük? Mert az úgy könnyű volt, megfogalmaztatni a szóvivőkkel egy elhatárolódást tőlük, Scheiring oldalán meg nácizni vadul, de azt azért bevallhatod, Veszprémben soha életedben nem jártál, nem hogy még szavaztál volna is ott, ahogy például én tettem. És akkor nem a te kis SZDSZ-es álmodra szavaztam, hanem a veszprémiek víziójára, mely akkor még úgy tűnt, az egész pártra jellemző.

Tényleg sokat lehetett remélni tőletek. Schiffer a következetességével, egyenességével és a szekértábor-logika folyamatos meghaladásával maga volt az LMP-ben rejlő lehetőségek megtestesítője; a többiek pedig igyekeztek elhitetni magukról, hogy valóban ügyek, és nem klikkek mentén igyekeznek majd politizálni. Ezért jutottatok be ti, nem pedig újra az SZDSZ nevű, évtizedekkel ezelőtt leszerepelt csoportosulás.

"Luca"! Nem lesz valaki attól még sem náci, sem jobbikos, hogy képes felnőttként gondolkodni, sőt, népi meg konzervatív sem csak azért, mert nem hajlandó besorolni Bajnai mögé, és a politizálást kizárólag önállóan tartja elképzelhetőnek.

Sajnos ti álltok nyerésre. Miféle "fúrásról" beszélsz itt, kérem tisztelettel? Schiffert már sikerült kiszorítani a frakcióvezetői posztról, láthatólag a szóvivők is a ti irányotokba mennének, most meg látványosan is nekimész ismét a választók előtt még némi reputációval rendelkező képviselőknek, olyan gyermeteg vádakkal ráadásul, hogy "fúrják a többieket a háttérben", mintha ehhez nekünk, választóknak bármi közünk lenne, mintha egy kicsit is érdekelne minket.

Megsúgom neked, hogy az sem izgatja túlzottan a felelősségteljes szavazót, hogy Rogán fúrja-e Lázárt, Lázár Navracsicsot, Szegedi a borsodi Jobbikot vagy Gyurcsány Ferenc az egész magyar társadalmat. 
Minket csak az érdekel, hogy egy párt konzekvens, érthető, elfogadható programmal álljon elő, és arra annak tudatában szavazhassunk, hogy nem kell már jó előre attól félnünk, miként is leszünk átverve, hogyan is vész el kézen-közön az ideál, és lesz belőletek is ugyanaz, mint annyi széplelkű fiatalból korábban.

Jelenleg pedig itt van előttünk Scheiring Gábor a latin-amerikai baloldallal és Hugo Chavezzel, valamint Schiffer András annak ígéretével, hogy valóban "lehet más". Akinek itt abba kéne végre hagynia az egészet, az az olykor-olykor már a szélsőbal felé tendáló Scheiring, a se hús se hal Jávor Benedek, illetve a II. kerületben leszerepelt és a trendi szövegeken túl nagyjából semmifél tartalmat nem közvetítő Karácsony Gergő.

Nekünk ugyanis nincs szükség az általad menőbbnek, okosabbnak, písz- és píszíkompatibilisebbnek tartott szárny nácizására, komcsizására, folyamatosan az elmúlt húsz évet újrateremtő gondolkodásmódjára.

Akárki is vagy, gondold át ezt az egészet még egyszer. És kapcsold ki már végre azt a nyomorult Karsay Dorottya-számot, disszidálóstól - szomorú vasárnapostól, ahogy van.

Puzsér Róbert azt írja Facebook-oldalán, hogy a köztévé ma ugyanazon a gyenge, ízléstelen és értékelhetetlen színvonalon sugározza műsorait, adását, mint az elmúlt húsz évben - hogy ezek a csatornák továbbra sem akarnak mások lenni, "mint bármelyik kereskedelmi [adó]. Csak mindezt a mi pénzünkből, nézhetetlenül bénán, szokás szerint jó szarul". Mint mondja, korábban azt hitte, majd a kormányváltással eljön a "minőségi tévéjátékok és színházi közvetítések" ideje, és végre ezek "tömegével lehet megmutatni, hogy ki volt Tennessee Williams, Mensáros László, Henrik Ibsen vagy Molnár Ferenc".

Abban egyetértek, hogy mind az MTV-nél, mind a Dunánál nem következett be különösebb változás: ugyanazon elvek alapján történik a műsorszolgáltatás, mint az MSZP-SZDSZ kormányzás idején. Valóban, ugyanúgy a váltakozó színvonalú telenovellák kerülnek adásba délelőtt és kora délután, az idősebb korosztály igényeit kiszolgálva, és valóban, a saját gyártású kvízműsorok és sorozatok továbbra is elviszik a főműsoridőt, mindezzel kísérletet téve a kevésbé igényes tartalom nézettségének feltornászására.

Viszont az M1, az M2 és a Duna Tv is lehetőséget ad mindenki számára a kulturális, szellemi értékek megismerésére, ismeretterjesztő műsorok és filmklasszikusok megtekintésére - sokszor ugyan valóban kevésbé nézett sávokban, de jó párszor olyan időpontban is, amikor még egy tizenegykor ágyba bújó ember is kényelmesen meg tudja tekinteni a vágyott programot (a nézett kontra nem nézett sávok összevetése amúgy is kereskedelmi gondolkozásról tanúskodik, valamint kiküszöbölhetőek immár digitális tévé segítségével - korábban videóra való felvétellel -, épp ezért érthetetlen Puzsérnak ezen vádja is).

Nézzük csak a mai, hétfői, október nyolcadikai programkínálatot említett csatornákon!

A Dunán 7:40-kor egy fél órás francia-német-osztrák ismeretterjesztő sorozat látható a Dunáról, a folyó mentén élő népekről, a Fekete-tengerig kanyargó vízfolyamot szegélyező történelmi városokról.
Utána kulturális magazin, Kultikon néven. "Alkotók, művészek és ígéretes fiatal tehetségek. Életre keltett kulturális tradíció és velünk lélegző kortárs műalkotások". Nem hangzik rosszul.
Híradó, aztán székelyföldi magazin. Közbeszéd, politikai háttérműsor, a jobboldali sajtótermékek "egyenlegjavító programját" (a Matolcsy-féle legújabb csomagot nevezik így) ekként felvezetve: "Drágább készpénzfelvétel, segélyplafon és elhalasztott tanári béremelés".
10:30-kor dokufilm egy árvaházról, utána közéleti szereplőkkel tartott beszélgetés. Délben vers, majd parlamenti közvetítés. Délután: Duna anzix, sport, elmaradt restitúció.
Nyolckor tévésorozat a Mednyánszky családról (Ruttkai Évával és Bessenyei Ferenccel), kilenc után dokufilm Pálfi Géza teológiatanár egykori megfigyeléséről, éjfélkor koncert az A38-ról.

Duna World, napi ínyencségek: ismeretterjesztő film az első magyar mobiltelefon-kapcsolatról, képzőművészeti magazin (KorTárs), háromkor ifjúsági filmsorozat A templomos lovagok kincse címmel, utána ism. sor. Temesi Ferencről, dokumentumfilm eltűnt magyar katonákról, történelmi magazin Kádár tolmácsa címmel, este dokumentumfilm, magazin, Lamantin Jazz Fesztivál, A nap vendége címmel egy építész bemutatása.

M1: nemzetiségi magazinok, vidékek krónikája, este magazinműsorok. M2: szintén, megspékelve arborétumokkal, magyar rockkal, Mindentudás Egyetemével.

Az MTV-n naponta akad 4-5 lebilincselő műsor, a Dunán pár kivétellel csak ilyet adnak. Persze, elfelejtett Wass Albertről regélhet most, az újságosnál tornyosuló Wass-kötetek korában Takaró Mihály irodalomtörténész, de a lényeg nem is ez. A fontos, hogy ezeken a csatornákon igenis láthatóak Ibsen-drámák, Ingmar Bergman-filmek, kortárs ázsiai anime-remekművek (nemrég például A szentjánosbogarak sírja). Hétvégente az MTV-n is előkerülnek az izgalmas művészfilmek, a Dunán hétköznap is adnak Égető Esztert, Zenthe Ferenc-vígjátékot, Nem félünk a farkastól-t (ezt most vettem észre, meg is fogom nézni, zseniális lélektani dráma Elizabeth Taylor-ral és Richard Burton-nel kedden este fél tízkor).

A köztévéket szokás minden kormány alatt mindkét oldalról támadni - többnyire politikai indíttatásból (pedig elfogulatlan, izgalmas közéleti tárgyú beszélgetős műsor korábban éppen az M1-en volt látható, A la carte címmel), most, úgy tűnik, kulturális oldalról. Onnan, ahol a legkevésbé sem igazságos, ilyen színes és igényes kínálat mellett. Én bátran javaslom mindenkinek, hogy nézze eztán is a Dunát és az M2-tőt, ritkábban, de olykor pedig az M1-et is, mert tényleg jóval értékesebb műsorokat fog kapni ott, mint a kereskedelmi csatornákon.

"Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak."
/Heinrich Heine/

És ahol emberekről készült szobrokat gyaláznak meg?

Ha nem kulminálna a különböző történelmi figurák élethű szobrainak különböző színű festékekkel való leöntésében a múltunk kapcsán jó ideje tartó ideológiai háború, azt is mondhatnánk, hogy kifejezetten hasznos számunkra ez a friss lendületet kapott szobor- és emlékmű-avatási, valamint közterület-átnevezési őrület, jó szívvel pedig csak annyit kívánhatunk, hogy még több ellentmondásos íróról és politikusról (egyre inkább úgy tűnik, közmegegyezésnek örvendő alkotó/miniszter épp annyira létezik, mint a felavatás után két hetet épségben kibíró kőalak) nevezzenek el valamit, vagy éppen vonják meg tőlük ezt a kiváltságot, hosszadalmas közéleti perpatvarnak kitéve ezáltal mindannyiunkat.

Mert ami társadalmilag valóban hasznosnak bizonyul, azok ezek a viták: bizony, még Bojtár Endre önmagával vívott szélmalomharcából is sokat tanulhatunk, de Gelléri Andor Endre művészetéről is jól esik néha alapvetően politikai tárgyú publicisztikában olvasnia a megfáradt hazafinak. Ne legyünk ugyanis naivak: teljesen lényegtelen, hogy van-e a XVI. kerületben Gelléri Andor Endre utca, avagy nincs - ettől még nem nem fogja jobban a közemlékezet részét képezni egy művész, főként, ha sokan nem is tudják, de nem is érdeklődnek túlzottan aziránt, kiről is kapta a nevét egy-egy utca, tér, csermely vagy közpark. És ez természetes is: magam naponta sétálok el például a XI. kerületi Náday Ferenc utca, a XIII. kerületi Reitter Ferenc utca, vagy mondjuk az újpesti Berda József utca mellett, de bevallom őszintén, eredetileg fogalmam sem volt róla, kik is ők pontosan, ahogy nyilván a magyarok kilencven százaléka szintén nem is tud róluk semmit. Jó vagy rossz, ez a helyzet: történelmi nagyjaink nem fognak utcanevek alakjában túlélni, emlékük attól még nem marad fenn, ez annál sokkal absztraktabb módon történik. Így pedig Gelléri Andor Endre nem is lett teljesen elfeledve - ha mondjuk Csáth Géza neve ismerősen cseng tízből öt embernek, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy három-négyen Gelléri kapcsán is tudnák, kiről van szó, esetleg azt, milyen műfajban volt ő igazán kiváló (a novellában egyébként).

Még ha az írót Magyarországgal azonosítjuk, akkor sem lehet azt állítani, hogy ennek elfelejtetése zajlana akkor, amikor átneveznek róla egy a legtöbbek számára eleddig ismeretlen utcát - sőt, ez csak hozzájárult ahhoz, hogy Gelléri ismét beszéd tárgya lehessen, hogy a köz bármiféle magyarázkodás, mellékes körülmények keresgélése nélkül beszélhessen művészetéről, az írásaiban felbukkanó sok kis reszkető egzisztencia (à la Szálinger Balázs) létnyomorúságáról - és, tegyük hozzá, nagyon is örömteli ez, még úgy is, hogy a publicista belecsempészi az olyan aktuális szómágiáit is, melyek a jelenlegi miniszterelnök legfrissebb beszédéhez kötődnek: hiszen nem beszélne most ő sem Gellériről, ha a döntéshozók nem teszik ezt számára lehetővé, vallásos felbuzdulásból, a közterület elnevezéséből fakadó hatalmi mámorból vagy akármi más indoktól vezérelten.
Lehet, hogy esetleg egyszer írt volna róla egy tanulmányt, de nem akkora olvasóközönségnek, nem akkora érdeklődést kiváltva, nem annyi újdonsült lelkesedőt bevonzva: mondhatni, elképesztően jó píárfogás volt ez Gelléri számára, akit egyébként akkor sem felejtettünk eddig sem el, ha az irodalomtörténész-újságírón ismét erőt vesz a kultúrpesszimizmus: a novellista pár éve érettségi tétel is volt, és középiskolások ugyanakkora érdeklődéssel forgatják nem túl derűs világot megfestő alkotásait, ahogy Kosztolányi Dezső Fürdését, vagy a már említett Csáth mágikus történetfüzéreit.

Tersánszky Józsi Jenő politikai véleményalkotásáról, szocialista realizmussal szembeni cinizmusáról sem hallottak volna annyian, ha nincs most az ő közterületi elnevezésként való funkcionálása körül ez a hajcihő, ahogy Tormay Cécile-t és Prohászka Ottokár nevét is jóval kevesebben ismerték volna, ha nem kerülnek be azáltal a körforgásba, hogy valaki táblát, avagy szobrot kíván állítani emléküknek.

Véleményem szerint viszont teljes félreértésben leledzenek egyesek a szobrok funkciójának kapcsán: azzal ugyanis, hogy valami útszéli kis falucskában magánszemélyek szobrot emelnek Horthynak, még nem lesz államilag támogatott restauráció meg mifene; valamint egy-egy ilyen alkotás továbbra sem fogja annyira magában foglalni a megmintázott személyek életművét, mint szóban forgó alakok munkássága. Egy Horthy-szobor, az kérem csak egy Horthy-szobor, bármiféle ideológiai jelentés nélkül: leöntése pedig sokkal inkább jelenti egy másik ember elleni közvetlen támadást, mint mondjuk műveinek elégetése.

Ha ugyanis valakinek írott alkotásait vesszük célpontba akár eszmei síkon, akár fizikális eszközöket bevetve, akkor jobbára tényleg a személy által képviselt ideológiát igyekszünk elítélni. De ha a róla készült szobrot megrongáljuk, abból jóval inkább következik, hogy a nekünk nem szimpatikus társunk ellen is inkább mennénk ököllel, mintsem hogy a gondolatainak igazságtartalmát próbáljuk érvényteleníteni.

Épp ezért társadalmilag hasznosnak mondjuk Romsics Ignác egy-egy historiográfiája, vagy mondjuk Ablonczy Balázs történeti írása nevezhető, nem pedig Dániel Péter vandál cselekedete, mely sokkal inkább lesz megfelelője a testi valóban lezajló párharcnak, mintsem egy-egy könyv performansz-szerű elégetése.

Ráadásul azzal senki nem okoz kárt egy másik embernek, hogy megvásárol egy könyvet, majd azt rituális jelleggel megsemmisíti - azzal viszont, hogy a más által hosszú fáradságok árán megmunkált eredeti alkotást meggyalázza, az anyagi veszteségen kívül mérhetetlen szellemi károkat is okoz mind az alkotónak, mind azoknak, akiknek ez sokat jelentett.
Egy könyvet ugyanis sosem volt olyan egyszerű megsemmisíteni (csodálatra méltó például Bulgakov azon eljárása, hogy a megsemmisített művét az elejéről írta újra, emlékezetből), egy szobrot annál inkább: ilyetén való cselekvésünk ezért nem hogy helyesnek nem mondható, de kifejezetten elborzasztó, a humanitás, az empátia és a tolerancia akár legcsekélyebb mértékű birtoklásának hiányát jelzi egyúttal.

De ezek az állandósult közéleti felbolydulások, értelmetlen szoborharcok (igen mulatságos figyelni, hogyan erőlködik minden esetben valaki, csak hogy a művel való foglalatoskodás helyett fizikai bálványt formálhasson emberi istenségéből) arra biztosan jók, hogy egyes közéleti szereplők gyakran kiújuló elmebajának konstatálásán túl az iskolapadból kikerülve is tanuljuk, milyen viszonyban volt Károlyi Mihály Tisza Istvánnal, hogy antiszemitának minősült-e tényleg Teleki Pál, hogy Tormay Cécile miről is írt a Bujdosó-könyvben, vagy mondjuk Gelléri Andor Endre az Egy önérzet történetében. Hogy ki is volt tulajdonképpen az a Kemal Atatürk; olyan volt-e annak idején Az Est, mint ma a Blikk; hogy ki volt vörös és ki fehér (de tényleg, miért az ellenkező színnel kell leönteni a másfajta irányultságú személyeket?); hogy a turul az most ismét egy negatív szimbólum-e, esetleg egy mitologikus, nemzetünkhöz kötődő szent figura.
Mert nemcsak a jó pap, de a jó honpolgár is holtig tanul.

Betiltotta a kormány a játékgépeket, így a legtöbb kaszinó, játékterem bezárhatja kapuit, és a kocsmák sem számíthatnak ezentúl ilyen irányú bevételre - mindezt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyrészt etikai, másfelől nemzetbiztonsági okokra vezette vissza. A másodikkal annak ködössége miatt nem is foglalkoznék, de nézzük azt, mennyire bizonyul erkölcstelennek a pénznyerő automaták működése, illetve lehet-e, kell-e tenni ez ellen bármit is.

Ezek a gépek eleddig nem csak falusi ivókban álltak, hanem plázák játéktermében, igényesebb szórakozóhelyeken, illetve fiatalok által hétvégente látogatott belvárosi klubokban, italozókban is. Tehát: nem jelenthetjük azt ki, hogy kizárólag a fizetésüket rögvest megduplázni szándékozó, örök vesztes típusba sorolható családapák pénzvesztésre kiszemelt színhelyeként működtek - de rengeteg tizen- illetve huszonéves próbálta ki ezeken a szerencséjét, hátha sikerül aznap este néhány ezressel többet elinnia. Talált pénz, naná. Ennek mindig is nagy hagyománya volt: ha az ember megszagolta, hogy a legminimálisabb befektetéssel juthat bevételhez, hát rögtön oda is iramodott, hogy éljen a kihagyhatatlan lehetőséggel. A kisiklott életűeknek ott volt a játékozás, az egyszerű átlagpolgárnak a lottó, az előbbi célkitűzést kifinomultabban megvalósítani igyekvőnek pedig a Legyen ön is milliomos. A lényeg, hogy ne kelljen érte heti negyven-ötven órákat megfeszítve dolgozni húsz éven keresztül, hanem lehetőleg rögtön hulljon az egész az ölbe, bizonyítva ezáltal az esetleges tudásbéli befektetés mellett a Fortuna kegyeiben való egyértelmű részesülést is.

Ha valaki úgy akar magának pénzt szerezni, hogy azért nem dolgozik meg keményen, akkor az az ember nyilván vagy nem tartja a szerencsejátékokat erkölcstelen dolognak, vagy úgy ítéli meg, az ő adott esetbeli befektetése (pénzbeli, észbeli, ügyességbeli) kiegyenlíti mások hosszadalmas erőfeszítéseit, így kicsivel sem lesz kevésbé érdemesült az elnyert összegekre, mint mondjuk a tizenhat órás műszakokban a havi száznegyvenért güriző biztonsági őr.

Alapvetően minden szokást, szenvedélyt túlzásba lehet vinni: az ivást, a cigarettázást, a füvezést, a lottózást, de még a bulvárfogyasztást, a sznobériát és a rendszeretetet is. Sőt: a reggeli kávét, a pontban délben, harangszóra való asztalhoz ülést, a keresztejtvényfejtést és az esti Barátok köztet is. 
Ha ezektől megfosztják az embert, annak leggyakrabban lelki, de sokszor testi tünetei is lesznek. Nyűgös lesz egész nap, ha nem fogyaszthatta el a nap indulásakor a megszokott feketét; esetleg nem várja meg a vendéget a közös ebéddel, mert az tizenkettő után tíz perccel esik be; de olyan is van, aki nyaraláskor is rohan haza a megtekintésre kinézett kastélyból, nehogy lemaradjon arról, már megint kinek az ágyában hentereg az a céda Kinga, és hogy vajon a Berényi Miklóska ezúttal is akkora rohadék lesz-e, vagy most kivételesen megint felébred benne a lelkiismerete. 

Ha valaki szenvedélyének rabja, annak nem a szenvedély tárgya lesz az oka. Attól még a keresztejtvények közreadása nem lesz etikátlan, hogy egy idős ember a környezetével való foglalkozás helyett is a Fülest bújja; és a tisztaság sem lesz olyan megvetendő csak azért, mert Eszterné meghirdeti Az ellenállás melankóliájában a "Tiszta Udvar, Rendes Ház" mozgalmat. 

Ha egy fegyvertípust csak tömeggyilkosságra lehet használni, jogos lehet az az érvelés, hogy erkölcstelen dolog engedélyezni nagy tömegeknek a vásárlását - de ha egy bizonyos eszközzel lehet mértékkel, az életünkre való rátelepedést és másoknak való károkozást elkerülve is élni, akkor nem lehet csak úgy kijelenteni a dologról, hogy létezése egyértelműen erkölcstelen jelenség. Nem a dohánytermék lesz felelős az elrettentő képeken felvillantott testi leépüléséért, de a bagózást túlzásba vivő személy annál inkább - ahogy a játékgépbe kéthetente egy pár kétszázast bedobó gimnazista sem fog egy kategória alá esni a segélyt azonmód megkétszerezni igyekvő, lerobbant férfival. 

Ha az ember úgy érzi, hogy már többre úgysem lesz lehetősége az életben, és végleg elszállt bármiféle kitörési lehetőség, akkor kimegy szépen a söntésbe, és a szerencséjére bízza, hogy jut-e erre a télre a gyerek lábára cipő. 
Ha megvan a havi kétszázötven, hát megjátssza gyerekeinek születésnapját is: "ha ez most bejön, veszek majd belőle nektek egy lakást, mikor egyetemre mentek". "Dehogy lehet kihagyni, elment az eszed, Józsi? És ha most jönnek be a számaink? Fújhatjuk akkor, hogy valaha is kertes házba költözhessünk".

Ha egy szenvedélybetegséget okozni képes jelenséget betiltanak (de egyébként azt sem teljesen, hiszen néhány kaszinónak továbbra is engedélyezték a működést), akkor majd talál helyette másikat a gyorsan gazdagodni kívánó átlagember. Ha se pénz, se posztó, akkor hiába nincs játék se, majd lesz sportfogadás, majd lesz lutri, totó, kenó, hiszen örökké nem eshet, ha nem tanultam tovább, akkor sem kell megásnom saját síromat - ugyan van, aki a szerencsének háttal áll, de egyszer Sir Kenó mindenkire rátalál, és akkor nyerhet félmilliárdot, Jézus Isten, abból már egy tisztességes életre is futja, Marika, hó végén sem kell majd kibekkelni azzal, amit a hűtőben találunk, hát nem volna csodálatos?

Itt az állam semmit nem tehet, főként, ha a társadalom alapvető motivációit, mozgatórugóit sem érti.

Részmunkaidőben egy szupermarket eladójaként dolgozom, így az elmúlt két hajnal is az utolsó éjszakai buszon ért, hogy aztán 5:30-kor időben felvehessem a munkámat - nem túl kellemes időtöltés, de hát abból még mindig nem lehet megélni, hogy az Index címlapon közli az ember blogbejegyzését, azt is csak nyilván valami rokoni összefonódás következményeként.

Sajnos a hónap végén az egyszerű polgár már kevéssé tudja megalapozni egy-egy reggelét bőséges lakomával, frissítő jegeskávékkal - ám a pénztár mögött szerencsére olyan élményben volt részem, melytől egy csapásra kiszállt az álom a szememből, és a vér is látványos hullámvasútba kezdett az agyam irányába, míg a gyomrom meglapogatta a vállamat, hogy most már nem kell aggódjak, délután sem lesz szükség semmiféle tápanyag bevitelére, legalábbis a műszak befejezése utáni néhány óráig bizonyosan nem. A nemzeti kassza nemzeti félhomályában ugyanis ezen nemzeti piktúrák kívánták felpörgetni adrenalinszintemet:


 

Igazán megnyugtató, hogy a kormány már a jövő évre vonatkozó, a pályakezdőknek járó minimálbér-csökkentés lehetőségének meglebegtetése mellett azzal is támogatja a munkahelyemet, hogy jövő júliusig minden egyes munkanap igyekszik egy kis jótékony hányingert foganatosítani bennem, nemdohányosban - végül is, legalább már tényleg nem kell azon gondolkoznom, a szünetben miféle péksüteményt kellene vásárolnom, így a pénzem is megmarad, tiszta haszon.

De azért azon is el lehet merengeni, vajon a 2013 közepén a kapuikat megnyitó nemzeti dohányboltok nemzeti koncessziót elnyerőinek kötelező-e dohányosoknak lenniük, és ha nem, nekik milyen alapon kell majd ezeket a kedves fotográfiákat figyelniük reggel hattól este tízig - azon túl, hogy nekik ez az árusítási jog már amúgy is afféle ajándékként fog funkcionálni.

Nem világos az sem, volt-e bármiféle egységes szándék a fenti képek kiválasztásakor - az "elrettentő fotók" ugyanis láthatóan az elrettentés teljesen eltérő módszereit igyekeznek alkalmazni: van, amelyik a "ne dohányozz, mert meghalsz" jó tanácsot viszi át a vizuális kultúra világába (a rácsokkal és a hullaházzal), míg a többi kép undorítóbbnál undorítóbb belsőségekkel próbálja elvenni a nikotinfüggő kedvét - de nem a dohányzástól, hanem a termék megvásárlásától. Nehogy azt higgye ugyanis valaki, hogy ha az egyént nem érdekli túlzottan a figyelemfelhívó "megdöglesz"-kiírás, akkor majd annak képiségétől meghátrál - az viszont nyilvánvaló, hogy senki nem akar egy olyan terméket megvásárolni, melynek láttán a rosszullét jön rá - de a megvilágosodás persze csak nem érkezik, illetve azon eszmélés sem, hogy "jajj, ne, még a végén ez lesz velem is".

Annál inkább, mivel a dohányosok jókora hányadával nem fognak ilyesmik történni - az utolsó, leginkább ocsmány képre való élő példa mondjuk mennyi lehet, száz, ezer? Magyar eset volt már erre a szélsőséges testi leépülésre? Csak mert a kép egy nemzetközi szinten használt ijesztgetés, és egyébként is annyira elképesztő, hogy a legtöbben talán rá sem jönnek, hogy nem egy montázsszerű akármit látnak a fotón.

De azon túl, hogy nem szeretem, amikor az állam kényszerít olyan igazságtalanság eltűrésére (hányingerkeltő képek egész napos nézegetése), amelyet eddig a hétköznapok negatívumaként volt szokás számon tartani (passzív dohányossá válás a kocsma falain belül), azt sem sikerült megértenem, miért kellett megint sok szintet megugrani a dohányosok egyre elképesztőbb üldözésének menetében. Miért kell nekik ilyeneket nézegetniük, miért nem lehet leállni végre ezzel az értelmetlen és álságos "egészség-kampánnyal", és elfogadni, hogy mindenki úgy pusztítja bizonyos keretek között önmagát, ahogy akarja?

És az alkoholtermékeken miért nem helyeznek el biztató életképeket a detoxikálókról, háromszorosára növekedett májról, a kannás bortól a művelődési ház mögött okádó tinédzserekről? Az édességeken, a hamburgereken miért nincs elrettentő felvétel olyanokról, akik halálra zabálták magukat? 
Vagy a zsíros hústermékeken arról, ahogy a százhúsz kilós férfi nem bír lábra állni, és csöveken keresztül juttatják be élete végén a táplálékot a testébe? Vagy arról, hogy a megnyerő jelzőkkel hirdetett sonka, libamáj milyen eljárások során kerül ki a szerencsétlen állat testéből?

Miért csak a dohányosokat kell folyamatosan riogatni? 

És miért kell a huszonegyedik században dohányboltokba száműzni őket, mikor a nagy hipermarketek világának épp az az értelme, hogy mindent megkap az ember egy helyen? Hogy nem kell öt különböző boltba betérnie, ha kenyeret, májkrémet, kávét, napilapot és dohányterméket is akar vásárolni? Mert szép dolog, amikor egyesek a kiskereskedelmet védik folyamatosan, és az is kedves, amikor azt gondoljuk, a szomszéd Mari néni védelme magasabb szempontok alapján történik, mint a két házsorral odébb lakó Kovács igazgató úré, de be kéne végre látni, hogy az emberek akkor is mindig a számukra legkedvezőbb ajánlatot fogják választani, és amikor egyszerűbben hozzá is juthatnának valamihez, akkor nem fognak túlságosan örülni a számukra kedvezőtlen változásnak. Mondjuk annak, hogy eztán csak akkor fognak tudni cigarettához jutni, amikor a dohánybolt nyitva tart (tehát mondjuk egy hatórás munkakezdés előtt nem biztos, hogy ez sikerülni fog), és ott, ahol ilyen eladóhelyet éppen sikerül találni (a trafikok sokkal kisebb számban fognak az emberek rendelkezésére állni).

"Régen is ez volt, azt hiszem, akkor is csak külön dohányboltokban lehetett cigarettához jutni" - réved a múltba a vásárló, majd azon felvetésemre, hogy "igen, akkor szocialista rendszer is volt", helyeslően bólint - valóban, akkoriban a dolgok folyását irányító fő elv az volt, hogy a társadalmat gyermekként kell kezelni, és hogy az emberek nem méltóak saját jogon a szabadságra, úgysem tudnának azzal a megfelelő módon élni.

Hogyha nem látják be, hogy a többieket és magukat mérgezik azzal a kurva füsttel, akkor az államnak kell elintéznie, hogy nyílt színen ne élhessenek őrült szenvedélyükkel, de még csak ne is juthassanak hozzá mindenhol a legálisan beszerzett nyamvadt drogukhoz. Legyen hát egy dohánybolt, ahol tizennyolc év alatti jelenlétében nem is lehet eladni semmit (ugye, elég idézni a Heti Válasz példáját a két éves gyermeket és a kutyát a bolt előtt hagyó családapáról), és ahol néhány feddő ejnye-bejnye mellett még pusztíthatja az magát, aki ezért hajlandó esetleg több kilométert is megtenni.

És az a legszomorúbb az egészben, hogy a centralizációnak és a társadalom gyarmatosításának ma igazából nincs is alternatívája. Hogy a boltba betérő Kerék-Bárczy Szabolcs felvetésemre mentegeti magát, hogy "többen is jönnek oda hozzám, hogy tegyek valamit, de hát mégis mit?". Hogy a nyavalygáson, a mindent túlreagáláson és a parttalan üvöltözésen kívül az ellenzék ma nem képes semmiféle megoldást találni a problémákra, és nyilván ezért a választók sem kérnek belőlük. A Fidesz pedig az előzetes regisztrációval szépen elintézi, hogy egyes rétegek életterét majd a választások előtt is szűkítő rendelkezések ne vonhassák maguk után protestszavazók tízezreit. 

Most a Fidesz nyomja le a dohányosokat - de nem érdemes elfelejteniük, hogy 2014-ben esetleg a dohányosok fogják őket.

Te, és azt hallottad, hogy az iPhone5-re könnyedén telepíthető a V for Vendetta: The Vigilante legújabb verziója? És a csúcstechnológiának köszönhetően már éjjel-nappal lehet gémelni a cuccon töltés nélkül, bizony, ez már a technikai fejlődés legmagasabb fokozata.

És igen, rohadt jó a játék, az új iPhone-nal együtt már a jóságnak azt a színvonalát képviselik, aminek hatására az ember automatikusan menő lesz, mert értitek, ha valakinek iPhone-ja van, arra a többiek is úgy fognak tekinteni, mint egy iPhone-nal rendelkező személyre. A gémtől meg csak királyabb leszel: ez az anonymous-os vérbosszú dolog ma nagyon adja, de komolyan.

Meg most üzent a nemzetközi szervezet is, azt mondták, ne merje őket senki terroristáknak nevezni, meg hogy mivel a rendőrség letartóztatta a magyar hackereket, ezért holnap számíthatunk a robbantgatásaikra. Persze csak netes akciókról van szó, nem valóságos bombázásról, mármint abban a valóságban bekövetkezőről, amiben mi is élünk itt, a Mammut2-ben.

De mekkora arcok már ezek az Anonymous-osok, nem? A Harcosok Klubja szövegét egy az egyben elnyomni igen csak faszántos dolog, és nagyon igazuk van, az emberek ma már csak fogyasztók, a hatalom meg bassza meg! Csak szívatni tudják a kisembert, aztán csodálkoznak, ha a fagyi visszanyal? Megnézhetik majd magukat, amikor majd nemcsak lefagy a honlapjuk, meg vicces feliratok jelennek meg rajta, hanem az egész internetes adatbázisuk semmisül meg. Kurva jó, mint egy kémes-titkosügynökös játék alapsztorija, bazmeg!

De kíváncsi vagyok tényleg, mit terveznek honlapra, akarom mondani holnapra. Tuti egész nap fenn leszek a neten az új iPhone5-ösömön, mert ez ilyet is tud, hát nem elképesztő zsírság? Nem egy Nokia, annyi biztos, meg abban mi az extra, hogy az ember csak esemesezgetésre meg telefonálásra használja a mobilját? Ez a huszonegyedik század, ébresztő!

Ez a vérbosszú-dolog meg tényleg nagyon ott van! Mert mi nem hagyjuk magunkat! Mi vagyunk apu ökölbe szorult keze! Ne szórakozz azzal, aki a boltban megveszi az általad forgalmazott cuccokat! Ne húzd ki a gyufát nálunk, mert nekünk iPhone5-ünk van, és ezért is rohadtul menőbbek vagyunk nálad.

Szóval, várom, mi lesz ez a nagy durranás. Majd twittelem is, hehe, aztán jöhetnek a followerek meg a retweetek! Rohadt nagy állatság ez a modern technológia, ami lehetővé teszi, hogy bosszút álljunk névtelenül a szemét kormányokon meg sünökön, és azok ne tudjanak mit tenni ellenünk.
Mert mi Anonymous vagyunk, és légiót alkotunk, mint a pondrók, hehe. Meg persze klánokat, de ez már egy másik történet.

Kommunistátlanítást említ az FN.hu, olyan írók kapcsán, melyek a kommunizmus iránt nemhogy elköteleződve nem voltak, de az ellen többször hangosan fel is szólaltak.

"Inkább megyek a zúzdába Balzackkal, mint az élvonalba Darvassal" - mondta állítólag Tersánszky Józsi Jenő (amit Szerencsés Károly történész idéz is tőle Véna című kötetében), aki, amikor felszólították, hogy írjon végre rendes szocialista realista műveket, ezt azzal hárította el, hogy "a fogpasztareklám nem az én műfajom".
Hogy miként lesz a zsidómentő, az ötvenes években az irodalmi életből kiszorított Tersánszky kommunista, ugyanolyan rejtély, mint ugyanez a holokauszt során kivégzett Gelléri Andor Endre és Pesti Barnabás esetében. "Baloldali író", mondják Gellériről, mintha bármiféle relevanciája is lenne egy kiváló író műveinek elbírálásakor, hogy milyen politikai beállítottságú volt - főként, hogy Gelléri novellái a legkevésbé sem mondhatóak propagandisztikus műveknek, hacsak a szociális érzékenység fontosságának hangsúlyozását nem tekintjük annak.

Hogy a kommunizmus valódi természetét felismerő Camus az első pillanatban kivonta magát a gyilkos ideológia köréből, és onnantól kezdve nácizmust váltó őrülettel szemben is ugyanúgy szigorúan a humanitás pártján maradt, náluk nem lesz fontos, lévén "az eldugott, névtelen kőbányai térfelületre szánt elnevezés alanya így is kakukktojás, hiszen a francia kommunista párt tagja volt". Gyalázatos uszítás, amit az FN.hu ezzel a címadással és ezekkel a megfogalmazásokkal megvalósít, csak azért, hogy újra a szokott stílusban, a megosztottság gyermeteg szintjén folyjon tovább a köz eseményeinek kommentálása. Ahogy az a számukra leginkább otthonos légkör megteremtését teszi lehetővé.

Hogy miért kell a szellem élvonalába tartozók helyére a hit hirdetőinek kerülnie, persze sejteni vélem a mostani kurzus (és a minden kulturális kérdésben kiskirályként uralkodó, valójában nem sok társadalmi legitimitással rendelkező szellempárt hatalmi pozíciójának) ismeretében. Fájó dolog ez, főként, hogy az így lekerülő írók valóban mindig az emberségességet szem előtt tartva írták műveiket, szerepeltek a közéletben. Camus beemelése a névadók körébe mindazonáltal örömteli.

Úgy tűnik, ez a november negyedike már csak ilyen dátum marad: most forradalmunk után egy fontos kulturális színhelyünk legyalulása van soron. Szomorú.

Hoffmann Rózsa napokban tett bejelentése, mely szerint ezentúl a történelmet csak magyar nyelven lehet tanítani a középiskolákban, nagy felzúdulást keltett - az Alternatíva és a Véleményvezér is külön bejegyzést szentelt a témának, melyben a tantárgy angolul, franciául és németül való tanításának megtartása mellett érvelnek - ezek a két tannyelvű képzéseken túl valószínűleg a nemzetiségi iskolákra is vonatkozhatnak, de utóbbiakban bizonytalan vagyok, valamint azt sem hinném, hogy az ilyen helyeken jó ötlet lenne bármely tantárgy kizárólag magyar nyelven való oktathatóságának bevezetése. 

Azonban az Alternatíva a két tannyelvű iskolák idegen nyelvű történelem oktatása mellett azzal az indokolással érvel, hogy ezek egyrészt az immár nagy múltra visszatekintő "elitképzés" hagyományait igyekeznek ápolni, másrészt komplexebb ismeretek megszerzését teszik lehetővé saját múltunk, illetve az egyetemes történettudomány megismerésének tekintetében.

Nos, érdemes itt áttekinteni, miként zajlik egy olyan két tannyelvű gimnáziumban, mint ahová én is jártam, a történelem idegen nyelven (jelen esetben franciául) való oktatása. Mint mára a középfokú tanintézmények nagy részében, nálunk is öt évfolyam elvégzése után lehetett eljutni az érettségiig: az első (csúnyán mondva nulladik) év az erőteljes nyelvi képzésről szólt, ami itt heti több mint húsz franciaórát jelentett, megspékelve némi matematikával, magyar nyelv és irodalommal, testneveléssel. Történelem az első évben semmilyen nyelven nem volt tartva. A második évtől franciául oktatták a tárgyat, az utolsó két évben pedig el lehetett menni fakultációra is, mely emelt szintű képzést, illetve magyar nyelven való tanulást jelentett. 

Erőteljesen elfogult vagyok tehát a tárgyban, lévén a második év végén sikítva menekültem a nagyobb óraszámú, jóval átfogóbb ismereteket lehetővé tevő történelem fakultációra, pusztán azért, hogy végre a saját anyanyelvemen tanulhassam a tárgyat. Tizedikben és tizenegyedikben lehetőségem sem volt a magyar nyelvű történelemoktatásra, pusztán azért, mert francia szakra jelentkeztem - nyilván tudatában voltam előtte is a képzés milyenségének, de egyfelől egy tizennégy éves gyerek még nem képes pontos véleményt alkotni róla, milyen is lehet egy alaptantárgy idegen nyelven való oktatása, másrészt rendkívül szegényes a választék a középiskolai humán szakok tekintetében - harmadrészt meg ugyan ez egy fontos szegmense volt a képzésnek, de azért csak emiatt nem lett volna okom más szak után áhítozni. 

Az Alternatíva blogon a Tóth Csaba által olyannyira magasztalt "elitképzés" nálunk (és nincs okom arra gondolni, hogy máshol mást, hiszen az egyik legszínvonalasabb két tannyelvű gimnáziumba jártam) azt jelentette, hogy a francia alapszókincs elsajátítása után a legkézenfekvőbb igékkel összeraktunk néhány egyszerű mondatot, melyek mindegyike tartalmazott egy-egy történelmi szakszót, mondjuk azt, hogy "la Bulle d'Or", ami meglepő módon Aranybullát jelent, vagy egy afféle franciásítást, mint Szent Istvány királyunk esetében az "Étienne Le Premier". 

A történelem idegen nyelven való oktatása ugyanis nem szélesebb fokú ismeretszerzést tesz lehetővé, hanem egy sokkal behatároltabb történelemelsajátítást, a legalapvetőbb (és épp ezért idegen nyelven nem átadható) tények, szempontok és motivációk hiányát, egy a minimálisra leredukált képzést, mely kizárólag a nyelvi tudás fejlesztésére megy rá.

A történelem idegen nyelven való tanulása, legyen ez bármilyen meglepő, nem jelent egyet a történelmi plusz a célnyelvi tudás megszerzésével, és a legegyszerűbb történeti folyamatok (ahogy Tóth is írja, az "események és jelenségek kihalászása, [...] többé-kevésbé katonás sorba rendezve történő előadása") felvázolásán túl nem vállalkozik, mert nem is vállalkozhat többre:

Amikor azt mondjuk (és mostanában elég sokan is mondták, például Ungváry Krisztián és Gerő András - ez esetben elég nagy igazságtartalommal), hogy a történelem jelentős hányadában a nyelvről szól, akkor ezt szó szerint kell értenünk. Tehát nem kaphatjuk meg a legteljesebb, legabsztraktabb képet sem a saját történelmünkről, sem más népek múltjáról, ha nem  anyanyelvünkön sajátítjuk el ezen ismereteket. Egy olyan tudományban, mely valóban jóval inkább szól egyfajta identitásadásról (illetve különböző identitások megszerezhetőségének lehetőségéről), illetve a precíz és önnön folyamatainak tudatában lévő gondolkodásra való felkészítésről, egyszerűen nem lehet pontos ismereteket szereznünk, ha egy idegen nyelven próbálkozunk az elsajátítással - főként, ha azt az idegen nyelvet addig egyáltalán nem is tanultuk.

Hogy a történelmet eddig lehetett középiskolákban, két tannyelvű képzések keretében idegen nyelven oktatni, az a tantárgy valós értékeinek negligálásával egyenlő - azt állították ugyanis ezzel, hogy a történelem megismerésénél nem fontos, azt milyen nyelven tesszük, sőt, ha nem a sajátunkon fogunk bele, akkor még teljesebb élményben is lehet részünk. Pedig ez nem igaz. Ami a reáltantárgyak tekintetében releváns álláspont lehet, az a történelemhez hasonló humán tudományok terén egyszerűen nem működik - legfőképp a nyelvi behatároltság okán, tehát azért, mert más nyelven nem vagyunk képesek rendkívül fontos részletek, összefüggések, érzetek és képzetek megértésére.

Az eddig elmondottakból pedig következik, hogy valóban nem részesülhetünk ugyanabban a "magyarságélményben" az idegen nyelven való tanulás során - csak éppen nem a szó pejoratív, hanem sokkal általánosabb értelmében. Mert hiába találunk angol megfelelőt a honfoglalásra, netán franciát a fehérterrorra, ettől még nem fogjuk ugyanazt a tudást elsajátítani, amit a magyar nyelven tanulók igen.

Általános iskola után pedig nem véletlenül kezdődik elölről a legtöbb tárgy, így a történelem oktatása sem - így nem indulhatunk ki abból, hogy a nyolcadikos gyerek már mindent tud Árpád-háztól Kádár-rendszerig, és vígan lehet erre építeni a különböző szakszavak sulykolásával. Sem arra, hogy ha alapszinten elmagyarázzuk az események egymásra következését, akkor már pontos képünk is lesz arról, miben is áll az emberiség több ezer éves története.

Tehát, akárhogy is, az csak támogatandó, ha a tarthatatlanul működő két tannyelvű oktatás átszervezésével lehetővé teszik, hogy az olyan, valós ismeretszerzést más nyelven is lehetővé tevő tárgyak mellett, mint amilyen a matematika vagy a földrajz (illetve nagyon fontos szubjektumként még a célnyelvi civilizáció), a történelmet mindenki tanulhatja eztán a saját anyanyelvén.

Lángh Júlia polgári engedetlenségre buzdít a Galamus.hu-n, Papp László Tamás pedig a Hvg.hu oldalon ért egyet: "tagadja meg mindenki a szolgálatot", ne küldje vissza senki a levelet, amelyben adatok közlésére kérnek minket, hogy aztán adott esetben polgári védelmi feladatok ellátására legyünk kötelezhetőek.

Mint ismeretes, a kiküldött levélben kért adatok be nem szolgáltatásáért komoly büntetésben részesülhetünk - a szóban forgó feladatok (árvíz esetén homokzsáktöltés, -pakolás, akármi) elvégzésére pedig mindenki köteles, kivéve a nyugdíjasok, a gyerekek, a rabbik és a terhes nők, stb., stb.

Kovács Zoltán erről így ír az Élet és Irodalom vezércikkében: "ez a rendelkezés látszólag a jogok és kötelességek jótékony egységét hangoztatja. [ti. a katasztrófavédelem joga és kötelessége - a szerk.] Valószínűleg sokan csak jól hangzó, ám senkit semmire sem kötelező soroknak gondolhatják, de előkészít egy későbbi rendelkezést, amelyik már nem olyan vidám."
Ugyanezen fordulatot használja a Hvg.hu is: "ezt valószínűleg sokan csak jól hangzó, de senkit semmire nem kötelező szlogennek gondolták, amíg levelet nem kaptak az önkormányzattól, amelyből megtudhatták: őket is polgári védelmi kötelezettség terheli."

Hogy tényleg sokan vélték-e így, nem tudom, de nevezett úriemberek mentalitásukból fakadóan biztosan: azon elvből kiindulva, hogy "jogok és kötelességek jótékony egységéből" a jogok, azok valóban jogok, tehát elmaradásuk esetén üvöltve kérhetőek számon, de a kötelességek, azok "csak valami jól hangzó, semmire nem kötelező dolgok".

Kíváncsi vagyok, ha a szólásszabadságra vonatkozó jogról állítaná valaki, hogy "jól hangzik, de semmire nem jogosít fel", ahhoz mit szólna Kovács Zoltán - vagy mondjuk mekkora egyszemélyes polgári engedetlenséget valósítana meg Lángh Júlia, aki a nyugdíjkorhatár elérésének okán amúgy sem köteles polgári védelmi szolgálatra.

Hogy az adatküldésre szólító levél túlzottan fenyegetőző-e, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ha kötelezettségről van szó, azt kötelezettségnek is kell tekinteni, tehát szükséges legalább minimális szinten tudatosítani az emberekben, hogy most éppen nem egy azonnal kidobandó PR-anyagról van szó, és abból kiindulva feladatuk lehet később egy esetlegesen végrehajtandó mentési folyamat során.
Hogy egyszerűbben is meg lehetett volna oldani ezt, engedélyezve a katasztrófavédelemnek a hozzáférést személyes adatainkhoz, az lehetséges, ám így viszont az ez alól mentesülőket nehezen lehetett volna kiszűrni. Hogy így túl sok hatalmat adunk egy-egy polgármester kezébe? Talán, bár azt azért kevéssé hiszem, hogy a XXI. században lehetősége lenne egy településvezetőnek szolgálatra behívnia bármilyen lakost, holmi mondvacsinált katasztrófára hivatkozván.

Nyilván nem egy mindennapos kötelezettségeket ránk testáló rendelkezésről van szó, de akkor is lehet értelme a lakosság ilyetén szisztémájú összeírásának - az ezen való látványos tiltakozás pedig, finoman szólva is, rendkívül gyerekes. Meg aztán abban Lángh Júlia is biztos lehet, hogy az erkölcs nem áll azok oldalán, akik nem hajlandóak árvíz esetén segíteni a mentésben - még ha közben folyamatosan mantrázzák is magukban, hogy ezzel valójában Orbán Viktornak tesznek rosszat.

Magyarország Fliegauf Bence idén áprilisban bemutatott, Csak a szél című filmjét nevezte a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra, így újra felvillant az esélye, hogy harminc évvel a Mephisto győzelme után ismét magyar film részesülhet a rangos elismerésben. Az ez évi Berlinalén a zsűri nagydíját elnyerő alkotás útját azóta folyamatosan sikerek, elismerések övezik - év végéig pedig még esélyes az Európai Parlament által odaítélt Lux-díj begyűjtésére, valamint az Európai Filmdíj nagy esélyeseként is emlegetik mostanság.

Márpedig aranyszabály, hogy minél több díjat szerez egy mű az Oscar-díjkiosztóig, annál nyerőbb helyzetből indul neki a végső győzelemnek - hiszen így annál többen ismerik meg az alkotást, bekerül a nemzetközi véráramlatba, és már úgy tud befutni a finisbe, hogy az adott nemzeten felül az egész világon akadnak támogatói, elismerői. Mint például a legutóbb győztes iráni Nader és Siminnek, melyről abszolút nem mondható, hogy érdemtelenül kapta volna az elismerést - a szociálisan érzékeny témát (anya el akarja hagyni az országot, apa maradna, a házasság pedig így szomorú véget ér) feldolgozó alkotás rendkívüli mód el tudta gondolkodtatni a nézőt, egyben rálátást mutatott egy eddig általunk nem túlságosan ismert nép hétköznapjaira, arra, mennyire esendőek és közülünk valók ők is, mely tényt nem fedheti el a köztük és köztünk lévő hatalmas távolság sem.

Témafeldolgozásban inkább ehhez, nem pedig a 2006-ban a legjobb filmért járó Oscart elnyerő Ütközésekhez hasonlíthatjuk a Csak a szél-t: a film nem a rasszizmusról kíván pengeéles látleletet adni, sokkal inkább kalauzol el minket az emberi nyomorúság, a szenvedés, az elfeledettség évezredes mélységeibe - teszi ezt úgy, hogy közben nem is romanticizálja túl ezt a fajta életmódot (bár a három főszereplővel kissé mégis ezt teszi), illetve nem is próbál mentegetni senkit: csupán minden elfogultság nélkül ábrázol egy korképet, melybe a pozitív jelenségek épp úgy beletartoznak, mint egy közösséget körüllengő negatív tapasztalatok, folyamatok.

Fliegauf Bence filmjének további sok sikert kívánva, álljon itt az alkotásról a bemutatása után írott írásom, melyet még a Filmkalauz.hu-n jelentettem meg.

Balog Zoltán nagyon is igaz kijelentése (tudjátok, az "ahol minden nemzeti..." kezdetű) ugyanúgy átültethető a baloldal gondolkodásmódjára, csak éppen az ott jellemző demokráciafetisizmus szalagjával körbekötve azt a bizonyos társadalomfilozófiát. Ami a jobboldalon az úgynevezett "nemzet", az a baloldalnál a "demokrácia": megkérdőjelezhetetlen örök igazság, a létező dolgok felett álló, leválthatatlan eszmei magasság. Megítélés kérdése, hogy melyik áll közelebb (avagy távolabb) a valóságtól: egyfelől tény, hogy a nép leválthatatlan, annak akaratát békés úton nem lehet csak úgy megváltoztatni - másrészt valójában mindkét fogalom nagyon elvont, a hétköznapi élet során meg nem mutatkozó valami, mely maximum egy-egy közösség történeti kútforrásával magyarázható igazán. A jobboldal '56 szellemiségéből merítkezve vallja a nemzet törekvéseinek egységét (tehát térben és időben kiterjeszti a térben és időben nagyon is meghatározott módon megmutatkozó jelenséget), míg a baloldal '89-hez fordul, és úgy véli, ott igazából betetőződött a rendszerszintű "progresszió", elértük a lehető legjobbat, és innentől kezdve a demokráciát kell tekinteni minden dolgok kiindulópontjának.

Ezen gondolatok most éppen a Jobbik veszprémi, Magyar Élet Menetének elkeresztelt eseményéről jutottak eszembe: a jogszerűen, a demokratikus keretek között bejegyzett eseményt baloldalinak mondott csoportosulások félpályás útlezárásokkal, szegfűdobálással és köztársaságra való emlékezéssel akarták legyűrni - míg az ott megjelenő kilenc veszprémi punk egyszerűen odament a jobbikosokhoz, és közölte velük, hogy nemkívánatosak szerintük a környéken.

A két módszer tulajdonképpen azonos gondolatot tükröz, mégis a fiatalok megvalósításában akad valami tisztább báj, valami egyszerűségéből fakadóan egyenesebb beszéd: nem takaróznak itt mindenféle demokratikus eszmékkel, köztársasággal és örök békével - egyszerűen odamennek hozzájuk, lenácizzák őket, aztán a rendőrök kíséretében távoznak a helyszínről.

Amit tulajdonképpen a megjelent szervezetek, az MSZP helyi kisközössége és a nemlétező DK nemlétező veszprémi apparátusa is hasonlóképp gondol: "oda kell menni ezekhez, szétcsapni köztük, aztán megszégyenülten kódoroghatnak haza az idióta fajmagyarok". Csakhogy a baloldal ezt sunyi módon a demokrácia védelmezésének köntösébe bújtatja: azon demokráciáéba, amelynek elvével nagyon is megegyezik, hogy egy bejegyzett párt nyilvános rendezvényt szervezzen híveinek, ha közben a törvényeket tiszteletben tartják. Ahogy azt az LMP helyi szervezete is elmondta, maga után vonva Gréczy Zsolt elképedt szörnyülködését: "az LMP mindenben elhatárolódik az MSZP-től és a DK-tól, de megvédi a Jobbikot, ezzel téve szívességet a Fidesznek". Pedig ha Gréczy megfelelő szövegértéssel olvassa át az írottakat, észlelheti, hogy az ottani LMP bizony a Jobbik által terjesztett nézetek mellett sem áll ki, "csupán" a jogaiktól tartja épp olyan megfoszthatatlannak őket, mint más egyéb állampolgárokat: "A Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel. Jogállami keretek között, a jogszabályokat betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak eddigi tevékenységéről ki mit gondol. [...] Az elmúlt évek magyarországi tapasztalatai alapján a szeptember 8-ra Veszprémbe tervezettekhez hasonló demonstrációk és ellendemonstrációk nem a megoldások felé visznek. Azok csak a negatív jelenségek tüneteire reagálnak." Világos beszéd: a Jobbik most is hangoztatott eszméivel nem a problémák megoldásában, hanem a frusztrált óbégatásban érdekelt - ahogy az ellenük felvonuló antifasiszta front szintén.
Egy MSZP-től és egy DK-tól a legviccesebb hallani a "jobbikos szörnyetegről", tekintve, hogy a párt épp az ő tevékenységüknek köszönhetően született meg, ahogy a Kuruc.info is a kettősállampolgárság.hu-ból jött létre 2005-ben, a szocialisták regnálásának negyedik évében (és abból szerves módon fakadva, mondhatni: a baloldali kormányzásnak köszönhető a szélsőjobb megerősödése).

Azzal, hogy szabotálni próbáljuk a Jobbik rendezvényét, tulajdonképpen magunk járunk el a legantidemokratikusabb módon - itt éppen a demokrácia nevében, mint a baloldal húsz éves történetében oly sokszor. A jelenvaló baloldal ezt szereti, ez önidentifikációs tevékenységének ugyanannyira fontos eleme, mint a jobbikos radikálisoknak a melegfelvonulás szétverése. A baloldalnak ugyanúgy érdeke a "nácik vonulgatása", ahogy a jobbikosoknak a melegfelvonulás megrendezése: ha ezek nem történnek meg, bajba kerülnek, mert nem tudnak semmiféle építő javaslattal előállni. Kell hát a folyamatos küzdelem, a harc a "rossz" ellen - hol demokratikus, hol nemzeti köntösben.

De a punkok legalább őszinték. Ők csak simán oda akarnak csapni a látványosan felvonuló jobbikosoknak, mindenféle "betiltott egyenruhásokra és megfélemlítésre" való hivatkozás nélkül. Ahogy a Demokratikus Koalíció Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei szintén, csak ők ezt a megszokott gerinctelen, szenteskedő módon tudják csak kivitelezni. Nekik hivatkozniuk kell a betiltott egyenruhára (ami nyilván a betiltás miatt lesz megfélemlítő), az amúgy valós zsidózásra, illetve az ellendemonstrációval ugyanúgy terjesztett békétlenségre.
(Itt megjegyezném egyébként, hogy a Barikád által is hangoztatott vélekedés, miszerint a punkok azért viselkedtek punk módjára, mert "valaki lefizette őket", nyilvánvaló hülyeség. Ezt értenék a Jobbik háza táján is, ha értelmezni tudnának egy párbeszédet, vagy legalábbis találkoztak volna már punkokkal - így legalábbis nem gondolnák, hogy az előállítás miatt méltatlankodó punk srác a hatalmat a helyi Szolidaritással  és a DK-val azonosítja. Azt meg főképp nem vezetnék le, hogy a veszprémi fideszes önkormányzat fizet helyi lázadóknak azért, hogy egy kicsit lázadjanak - teljesen megmagyarázhatatlan indoktól vezérelten. Summa summarum: a hatalom itt a munkáját végző rendőrség volt, mely szimbiózisban él "a város vezetőségével" - az elégedetlenkedő megjegyzés pedig egy ironikus punk-gesztus volt.)

Pedig a Jobbik nem fog attól megszűnni, hogy a veszprémi Szolidaritás tülköl párat a megfélemlítéssel szemben (megjegyzem, mások számára meg mondjuk Árok Kornél baltás kiegészítője lehet riasztó) - ahogy a "nácik" sem "mennek haza", csak mert Szarvas Koppány Bendegúz ezt kiabálja Vona Gábornak.
A Jobbik létjogosultsága akkor fog megszűnni, ha az emberek nem érzékelik már olyan hangsúlyosan az általuk felvetett problémákat (aka "cigánybűnözés"): erre pedig, sajnos, még várni kell.