Részmunkaidőben egy szupermarket eladójaként dolgozom, így az elmúlt két hajnal is az utolsó éjszakai buszon ért, hogy aztán 5:30-kor időben felvehessem a munkámat - nem túl kellemes időtöltés, de hát abból még mindig nem lehet megélni, hogy az Index címlapon közli az ember blogbejegyzését, azt is csak nyilván valami rokoni összefonódás következményeként.
Sajnos a hónap végén az egyszerű polgár már kevéssé tudja megalapozni egy-egy reggelét bőséges lakomával, frissítő jegeskávékkal - ám a pénztár mögött szerencsére olyan élményben volt részem, melytől egy csapásra kiszállt az álom a szememből, és a vér is látványos hullámvasútba kezdett az agyam irányába, míg a gyomrom meglapogatta a vállamat, hogy most már nem kell aggódjak, délután sem lesz szükség semmiféle tápanyag bevitelére, legalábbis a műszak befejezése utáni néhány óráig bizonyosan nem. A nemzeti kassza nemzeti félhomályában ugyanis ezen nemzeti piktúrák kívánták felpörgetni adrenalinszintemet: 
Igazán megnyugtató, hogy a kormány már a jövő évre vonatkozó, a pályakezdőknek járó minimálbér-csökkentés lehetőségének meglebegtetése mellett azzal is támogatja a munkahelyemet, hogy jövő júliusig minden egyes munkanap igyekszik egy kis jótékony hányingert foganatosítani bennem, nemdohányosban - végül is, legalább már tényleg nem kell azon gondolkoznom, a szünetben miféle péksüteményt kellene vásárolnom, így a pénzem is megmarad, tiszta haszon.
De azért azon is el lehet merengeni, vajon a 2013 közepén a kapuikat megnyitó nemzeti dohányboltok nemzeti koncessziót elnyerőinek kötelező-e dohányosoknak lenniük, és ha nem, nekik milyen alapon kell majd ezeket a kedves fotográfiákat figyelniük reggel hattól este tízig - azon túl, hogy nekik ez az árusítási jog már amúgy is afféle ajándékként fog funkcionálni.
Nem világos az sem, volt-e bármiféle egységes szándék a fenti képek kiválasztásakor - az "elrettentő fotók" ugyanis láthatóan az elrettentés teljesen eltérő módszereit igyekeznek alkalmazni: van, amelyik a "ne dohányozz, mert meghalsz" jó tanácsot viszi át a vizuális kultúra világába (a rácsokkal és a hullaházzal), míg a többi kép undorítóbbnál undorítóbb belsőségekkel próbálja elvenni a nikotinfüggő kedvét - de nem a dohányzástól, hanem a termék megvásárlásától. Nehogy azt higgye ugyanis valaki, hogy ha az egyént nem érdekli túlzottan a figyelemfelhívó "megdöglesz"-kiírás, akkor majd annak képiségétől meghátrál - az viszont nyilvánvaló, hogy senki nem akar egy olyan terméket megvásárolni, melynek láttán a rosszullét jön rá - de a megvilágosodás persze csak nem érkezik, illetve azon eszmélés sem, hogy "jajj, ne, még a végén ez lesz velem is".
Annál inkább, mivel a dohányosok jókora hányadával nem fognak ilyesmik történni - az utolsó, leginkább ocsmány képre való élő példa mondjuk mennyi lehet, száz, ezer? Magyar eset volt már erre a szélsőséges testi leépülésre? Csak mert a kép egy nemzetközi szinten használt ijesztgetés, és egyébként is annyira elképesztő, hogy a legtöbben talán rá sem jönnek, hogy nem egy montázsszerű akármit látnak a fotón.
De azon túl, hogy nem szeretem, amikor az állam kényszerít olyan igazságtalanság eltűrésére (hányingerkeltő képek egész napos nézegetése), amelyet eddig a hétköznapok negatívumaként volt szokás számon tartani (passzív dohányossá válás a kocsma falain belül), azt sem sikerült megértenem, miért kellett megint sok szintet megugrani a dohányosok egyre elképesztőbb üldözésének menetében. Miért kell nekik ilyeneket nézegetniük, miért nem lehet leállni végre ezzel az értelmetlen és álságos "egészség-kampánnyal", és elfogadni, hogy mindenki úgy pusztítja bizonyos keretek között önmagát, ahogy akarja?
És az alkoholtermékeken miért nem helyeznek el biztató életképeket a detoxikálókról, háromszorosára növekedett májról, a kannás bortól a művelődési ház mögött okádó tinédzserekről? Az édességeken, a hamburgereken miért nincs elrettentő felvétel olyanokról, akik halálra zabálták magukat?
Vagy a zsíros hústermékeken arról, ahogy a százhúsz kilós férfi nem bír lábra állni, és csöveken keresztül juttatják be élete végén a táplálékot a testébe? Vagy arról, hogy a megnyerő jelzőkkel hirdetett sonka, libamáj milyen eljárások során kerül ki a szerencsétlen állat testéből?
Miért csak a dohányosokat kell folyamatosan riogatni?
És miért kell a huszonegyedik században dohányboltokba száműzni őket, mikor a nagy hipermarketek világának épp az az értelme, hogy mindent megkap az ember egy helyen? Hogy nem kell öt különböző boltba betérnie, ha kenyeret, májkrémet, kávét, napilapot és dohányterméket is akar vásárolni? Mert szép dolog, amikor egyesek a kiskereskedelmet védik folyamatosan, és az is kedves, amikor azt gondoljuk, a szomszéd Mari néni védelme magasabb szempontok alapján történik, mint a két házsorral odébb lakó Kovács igazgató úré, de be kéne végre látni, hogy az emberek akkor is mindig a számukra legkedvezőbb ajánlatot fogják választani, és amikor egyszerűbben hozzá is juthatnának valamihez, akkor nem fognak túlságosan örülni a számukra kedvezőtlen változásnak. Mondjuk annak, hogy eztán csak akkor fognak tudni cigarettához jutni, amikor a dohánybolt nyitva tart (tehát mondjuk egy hatórás munkakezdés előtt nem biztos, hogy ez sikerülni fog), és ott, ahol ilyen eladóhelyet éppen sikerül találni (a trafikok sokkal kisebb számban fognak az emberek rendelkezésére állni).
"Régen is ez volt, azt hiszem, akkor is csak külön dohányboltokban lehetett cigarettához jutni" - réved a múltba a vásárló, majd azon felvetésemre, hogy "igen, akkor szocialista rendszer is volt", helyeslően bólint - valóban, akkoriban a dolgok folyását irányító fő elv az volt, hogy a társadalmat gyermekként kell kezelni, és hogy az emberek nem méltóak saját jogon a szabadságra, úgysem tudnának azzal a megfelelő módon élni.
Hogyha nem látják be, hogy a többieket és magukat mérgezik azzal a kurva füsttel, akkor az államnak kell elintéznie, hogy nyílt színen ne élhessenek őrült szenvedélyükkel, de még csak ne is juthassanak hozzá mindenhol a legálisan beszerzett nyamvadt drogukhoz. Legyen hát egy dohánybolt, ahol tizennyolc év alatti jelenlétében nem is lehet eladni semmit (ugye, elég idézni a Heti Válasz példáját a két éves gyermeket és a kutyát a bolt előtt hagyó családapáról), és ahol néhány feddő ejnye-bejnye mellett még pusztíthatja az magát, aki ezért hajlandó esetleg több kilométert is megtenni.
És az a legszomorúbb az egészben, hogy a centralizációnak és a társadalom gyarmatosításának ma igazából nincs is alternatívája. Hogy a boltba betérő Kerék-Bárczy Szabolcs felvetésemre mentegeti magát, hogy "többen is jönnek oda hozzám, hogy tegyek valamit, de hát mégis mit?". Hogy a nyavalygáson, a mindent túlreagáláson és a parttalan üvöltözésen kívül az ellenzék ma nem képes semmiféle megoldást találni a problémákra, és nyilván ezért a választók sem kérnek belőlük. A Fidesz pedig az előzetes regisztrációval szépen elintézi, hogy egyes rétegek életterét majd a választások előtt is szűkítő rendelkezések ne vonhassák maguk után protestszavazók tízezreit.
Most a Fidesz nyomja le a dohányosokat - de nem érdemes elfelejteniük, hogy 2014-ben esetleg a dohányosok fogják őket.
