Miután Szaniszló Ferenc kitüntetése után kirobbant a botrány, Balog Zoltán először kijelentette, hogy nem volt tisztában az Echo TV-n konteókat gyártó szerkesztő huszonegyedik századi tevékenységével, utólag viszont nem tehet semmit, a díjat vissza nem veheti. Néhány nap után mégis levelet írt Szaniszlónak, felkérve a kitüntetettet, adja már vissza a Táncsics-díját, hát fogalma sem volt neki arról, hogy a kiérdemesült újságíró az utóbbi években nekiállt szittya ufókra vadászni. Amilyen szégyenteljes volt a kitüntetés, épp annyira bizonyult elfogadhatatlannak ez a próbálkozás: mint már korábban is írtam, nem Szaniszlóval kellett volna elvitetni a balhét, rátestálva a felelősséget, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumában előállítani azt, aki az egész kitüntetősdiről tehet és mondjuk szélnek ereszteni.
Most a másik kitüntetettről, Petrás Jánosról derült ki, hogy a kormány összekeverte valaki mással: az Arany Érdemkereszt-tel díjazott énekest ugyanis a Palya Bea által fémjelzett, rég feloszlott Kárpátiához kötötték, ahogy ez az Emmi indokolásából világosan kiderült. De ez még semmi: a minisztérium ezután előállt azzal, hogy ők tisztában voltak vele, kit tüntetnek ki, csak az indoklásba került némi adminisztrációs hiba. Ahogy Nyüzsi fogalmazott: „érkezett Balog Zoltán, és jelezte: az igaz, hogy alkalmatlan és hülye, de ragaszkodik hozzá, hogy szélsőséges is”.
Ez az a pont, amikor az embernek már nincs is kedve értelmes kérdéseket feltenni („akkor mégis miért?”, „hogy került ide a másik Kárpátia?”, stb.) – miként annak magyarázatába sem volt túl nagy kihívás belemenni, hogy nem, kedves Emmi, Uz Bence nem egy a NAT-ba bekerült új szerzők közül. Annál is világosabban mutatják az említett baklövések, hogy a kormány csak értelmezhetetlen, gyanús tehernek tekinti a kultúrával való foglalkozást – épp úgy, ahogy számára a bölcsészek is csak az állam pénzén a büfében lebzselő, semmihez sem értő ingyenélők. Vissza kell ilyenkor az embernek fognia magát, hogy ne menjen át tótawébe, mégis: a kormányzati szintre emelt pozsonyiádámság, a nulla hozzáértés és az értelmezési képességek teljes hiánya olyannyira szemet szúró, hogy Balog Zoltán legyen a talpán, aki ebből ki tud hozni legalább egy jó kis adminisztrációs hibát.
A legszomorúbb az egészben mégsem az, hogy azt sem tudják, miről beszélnek – sokkal inkább, hogy így próbálnak okosakat mondani kánonokról, szerzőkről, művészetről, így akarják feldúlni a teljes magyar kultúréletet, így szándékoznak helyzetbe hozni valakik helyett teljesen másokat. Kinevezik Dörner Györgyöt színházigazgatónak úgy, hogy a pályázatát kenterbe veri a rivális Márta Istváné – és miért? Mert Dörner azt írja, hogy ő magyar drámákat fog látástól vakulásig játszani, a mélyen tisztelt kinevező pedig azt hiszi, hogy a magyar dráma el van nyomva a színházakban, szükséges hát egy olyan hely, ami otthont ad „ennek is”. Aztán csodálkozik a főpolgármester úr, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy mellőzött darabokon itt olyan borzalmas gagyikat kell érteni, mint amilyen Csurka Istvántól A hatodik koporsó vagy Nyirő Józseftől a Jézusfaragó ember. Mert ez a kormány, karöltve néhány hívével, azt képzeli, hogy néhány író csak azért való a kánonba, mert a szocialista rendszerben el volt nyomva: persze, a valódi írózseniktől vagy hamar eltávolodik (Márai Sándor), vagy már a kezdettől idegenkedik politikai alapon (Petri György). És egyébként is – írástudó ember kikéri magának, hogy Márait és Tamási Áront egy lapon emlegesse bárki is Nyirő Józseffel vagy Wass Alberttel.
Akik valóban járatosak is a kultúra világában (Gulyás Gábor, L. Simon László), azokat hamar a háttérbe szorítják, helyüket meg átveszik a feketegyörgyök, halászjánosok, kerényiimrék. Mindegy, ki, csak a lényeg, hogy ne nagyon értsen az adott területhez, mondjon jó nagy hülyeségeket és leplezze le már az első pillanatban, hogy az értelmezési kerete kimerül annyiban, hogy mindenhová székelyeket meg hősöket szándékozik importálni. A kultúráról alkotott elképzelésük kimerül annyiban, hogy van a „liberális kánon”, amibe szerintük Esterházytól tartozik az Így gondozd a magyarodat, Spirótól a Jönnek meg Heller Ágnestől a legutóbbi lapinterjúja, ezzel szemben pedig majd jön a „jobboldali kánon”, amibe, tekintve, hogy az előzőhöz hasonlóan ilyen kategória sincs, bárki belefér: Uz Bence éppúgy, mint a Moldva táncait és dalait játszó Petrás János, esetleg a magyar drámát a fővárosba visszahozó Dörner György.
Ennek a fideszes kultúrpolitikának, hát, tényleg nincsen párja, nincsen párja. Egészségükre.
