A Budapesti Rendőr-főkapitányság a négyből egy ügyben bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a több, mint egy éve inkriminált filozófusok - Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Geréby György, Gábor György, Vajda Mihály - ügyében, a másik háromban tovább folyik a nyomozás.
Az eset kapcsán a Fidesz-frakció sajtóközleményt tett közzé, melyben azt írták, ez is jól mutatja, hogy a filozófia egyes szereplői ellen hajtóvadászat vagy lejárató akció indult annak idején, ehhez viszont ők a továbbiakban sem kívánnak asszisztálni.
A Fidesz frakcióvezetője méltatlan hangulatkeltésnek nevezte, ami a pályázatok elbírálásának tekintetében annak idején elhangzott.
Vagyis hogy a Fidesz a most felállítani szándékozott "oligarchabizottság" kapcsán tette fenti nyilatkozatot. Helleréknél persze volt gyanús ügylet, így Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos fel is jelenthette érintett személyeket - amelyekben úgy tűnik, szép csendben lezajlik meghátrálás, ha már bűncselekmény híján nem lehet elítélni senkit sem.
De ha a Jobbik és az LMP által elővett nagytőkések állami megrendeléseiben sincs semmi törvényellenes, akkor nyilván a Fidesznek nincs is oka aggodalomra a vizsgálóbizottság felállításának kapcsán. A gazdasági élet tisztaságába vetett bizalom pedig mindannyiunk érdeke, nem igaz?
Ki mihez asszisztál?
2012.05.16. 08:08 | hoLDen | Szólj hozzá!
Címkék: belföld oligarcha budai gyula nagytőkések fidesz frakció filozófuspályázatok
A bejegyzés trackback címe:
https://teadelutan.blog.hu/api/trackback/id/tr254515799
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.16. 10:15:01
Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.