Kim Lane Scheppele, az amerikai Princeton egyetem jogászprofesszora most a román helyzet kapcsán aggódik - vagy retteg, mondhatnánk némi rosszindulatú felhanggal, ha csak a mostanában dívó tendenciákat nézzük.
"Románia az új Magyarország?" - teszi fel a költői kérdést Scheppele, és már ezzel magas labdát ad az egyszeri bloggernek, lévén a kérdés mögött megbújó argumentáció körülbelül annyit mond, hogy "mindkét országban megpróbálják lebontani a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerét" (mely iránt olyannyira aggódnak két éve egyesek, hogy már a kifejezést sem bírják rendesen megjegyezni, holmi "fékeket és egyensúlyokat" emlegetve folyton-folyvást).
De nyugodtan írhatná azt is Scheppele a Paul Krugman blogjában megjelent írásában, hogy Románia az új Magyarország, mert már ott is Victornak hívják a miniszterelnököt. Nem lenne akkor sem hiányosabb az érvrendszere - merthogy "a jogállamiság szövetének lebontása" körülbelül annyi konkrét értelemmel bír, mint Göncz Kinga szocialista EP-képviselő tanácsa: ne csak a jog betűjét, hanem annak szellemét is tartsuk be pontosan.
Mégis, Scheppele akkurátusan kifejti, hova is jutott néhány hónap alatt a hatalom élén Ponta, illetve a Szociálliberális Unió (USL): leváltották a Parlament ellenzéki házelnökeit, az ombudsmant, 2007 után ismét sikerült elérni, hogy referendummal dönthessenek Traian Basescu államfő leváltásáról (aki az utóbbi hetekben sokat kritizálta a kormány tevékenységét, azt alkotmányellenesnek beállítva), valamint kivonták az alkotmánybírák feladatköréből a parlamenti határozatok alkotmányosságának vizsgálatát. Azon kívül az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács rögtön azután feloszlatásra került, hogy megállapították a miniszterelnök doktorijáról, hogy annak nagy részét egy az egyben máshonnan vette át, tehát doktoriját azonnali hatállyal vissza kell venni. Bár Ponta korábban leszögezte, hogy a plágiumgyanú bizonyítása esetén lemond, láthatóan a jelen helyzetben erre már nem lesz szüksége.
Tudható az is, hogy Basescu államfő a korábban kormányzó PDL jobbközép párt támogatását élvezi, így a jelenlegi szociálliberális koalíciónak kifejezetten jól jönne, ha sikerülne őt végre tényleg megbuktatni - ami az előzetes felmérések alapján meg is fog valósulni ezúttal.
Tehát Scheppele mindezeket szépen végigveszi, majd levonja a tanulságot: Magyarország így is sokkal rosszabb helyzetben van, hiszen Orbán Viktor már több, mint húsz éve a Fidesz élén áll. Hovatovább: neki nem is kell ingatag koalíciót egyengetnie a választások felé. Ráadásul Orbán új alkotmányt is írt - hogy ez hogyan járult hozzá a demokratikus viszonyok csorbításához, arra Scheppele itt nem tér ki.
Lehet, hogy az én gondolkodásbéli deficitem csupán, de egy demokratikus választások után kormányra jutott párt tevékenységét összehasonlítani egy puccsal a hatalomra került pártszövetség tevékenységével, nos, ezt rendkívül ízléstelennek tartom. Főként úgy, hogy nálunk az államfőnek a plágium bebizonyosodása után le kellett mondania; és úgy, hogy a román helyzettel szemben nálunk egy döntés alkotmányellenes voltát nem lehetett bizonyítást érdemlően kétségbe vonni, vagy ha igen, azt az Alkotmánybíróság annak rendje és módja szerint meg is semmisítette, még ha csak formai okokból is.
Bár a legutóbbi helyhatósági választásokon az USL fölényes győzelmet aratott, azt azért mégsem kellene elfelejteni, hogy jelenleg ügyvivő kormányként vezetik országukat, és az őszi választásokig nem tudnak maguk mögött egy olyan biztos választói legitimitást, mint amilyennel itthon a Fidesz-KDNP két éve rendelkezik.
Azt sem mondanám a helyzet súlyosságát fokozó körülménynek, hogy Orbán húsz éve szilárdan egyben tartja pártját, mint ahogy azzal sem dobálóznék, hogy Magyarországon azért rosszabb a demokrácia állapota, mert a miniszterelnök jobboldali. Nem inkább az adhat okot több aggodalomra, hogy Ponta és kormánya semmiféle választói legitimitással nem rendelkezve formálja saját kényére-kedvére az ország alkotmányos berendezkedését, valamint iktatja ki a rendszerből a neki nem tetsző szereplőket?
De azt se írjuk már a borzasztóbb kormányzás számlájára, hogy az "ellenzék totális zűrzavarban van" - mert ezt aztán tényleg csak magának köszönheti itthon a balliberális oldal, illetve annak, hogy két év ellenzéki lét után még mindig csak az ideológiai máztól várja el önnön népszerűségének növekedését: attól, hogy nem hajlandóak előbújni a történelemkönyvekből, és újra és újra fasisztának, antiszemitának bélyegzik a kormányzó erőket.
Mert azzal tényleg nem lehet választást nyerni, hogy épkézláb alternatíva felvázolása helyett az a legfőbb gondunk, hogy melyik diktátorhoz lenne a leghumorosabb és legdurvább hasonlítanunk Orbán Viktort.
Egyszóval, Románia attól még nem lesz az új Magyarország, hogy a miniszterelnököt ott is Viktornak hívják. Az aggodalmaskodás scheppeli metodikájának meghonosítása helyett pedig a kedves ellenzék jobban tenné, ha végre felvázolná, miként is virágoztatnák fel Magyarországot.
Kim Lane Scheppele, az összehasonlító elnyomástan nagymestere
2012.07.08. 20:19 | hoLDen | Szólj hozzá!
Címkék: fékek és ellensúlyok Orbán Viktor Magyarország Románia Victor Ponta Kim Lane Scheppele Fidesz-KDNP USL Szociálliberális Unió
Így utasítsd helyre Hugh Grant-et!
2012.07.08. 18:51 | hoLDen | Szólj hozzá!
Dear Hugh Grant,
We're a huge fan of you and we would like to have an autographed photo from you. Would you please send us one? And we would also like to let you know that Hungary isn't a dictatorship. The situation of the hungarian media is very special, but it doesn't mean that the state controls the press - a positive proof that Nepszava couldn't call Mr Orbán "Kedves Vezető" if Fidesz (the state) were ruled the media. It's evidence. For more evidence, we'll send you a leaflet about the very speacial situation in Hungary (2/3, Bekemenet, last eight years, etc.) - the viewers of Only the Wind in the Berlinale were also happy to get to know the justice of the hungarian government. And Istvan Palffy (hungarian parliamentarian, KDNP) also want to send you the word that you think you're still the british prime minister (as you were in Love Actually). But you aren't. You are just an actor! I hope you understand that we say.
Thanks in advance!
Bye,
Ferenc Kumin (international communication, Hungary)
Ha ez megvan, jöhetnek a belföldi levelek is:
Kedves Parti Nagy Lajos,
Értesültem róla, hogy az Élet és Irodalomban hetente megjelenő Magyar Mesékben ön miniszterelnökünket folyamatosan kerálnak, illetve I. Fülkefornak nevezi. Nyilván ön is tudja, hogy igazából sem királynak, sem Fülkefor néven ismert uralkodónak nem mondható Orbán Viktor. Valójában ő csak a jobbközép miniszterelnöke ennek az országnak, melynek államformája továbbra is köztársaság, amint azt az Alkotmányban is olvashatta.
Bár ön viccesnek találhatja, de szeretném azt is leszögezni, hogy "Matolcsy uramra" nem jött rá a 'feritélhetnék". Messzemenőkig visszautasítom az ön vádaskodását, miszerint "ki mint él, úgy feritél". Ez nem igaz, Magyarországon két éve kemény munka folyik, Feri meséjét szerencsére már csak egy igen szűk rétege hiszi el a társadalomnak.
Tisztelt Parti Nagy úr! Bizonyára ön is tudja, hogy két év megfeszített munkájának eredményeként jöhetett létre a végtörlesztés, az Erzsébet-utalvány és a tíz pontos akcióterv. Kérem, gondoljon ezekre is, ne csak "Matolcsy uram" jobb agyféltekéjére, illetve a "fasisztákra". Higgye el, ön is jobban fogja magát érezni.
Üdvözlettel:
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője
Címkék: külföld belföld levél Fidesz Selmeczi Gabriella Parti Nagy Lajos Hugh Grant Kumin Ferenc
A demokratikus ellenzék és a nép szava
2012.07.05. 07:08 | hoLDen | Szólj hozzá!
Javában dúl az antiszemitizmus. Titkos támaszpontjukról a demokratikus ellenzék képviselői először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz Fideszbirodalom ellen. Az ütközések során Hírszerzőék megkaparintották a Simicska-birodalom csodafegyverének titkos tervét. A Jobbik nevű náci söpredék egy egész bolygó elpusztítására képes. Vadai Ágnes, nyomában a Fidesz kopóival, hazafelé száguld Audijával. Nála vannak a tervek, melyek megmenthetik népét a Horthy-fasizmustól, és így újra felvirradhat Magyarországon a demokrácia.
Ha én lennék Gyurcsány Ferenc árnyéka, Gréczy Zsolt féltékeny lenne rám. Jó, persze, az LMP is fontos, kellenek ők is a Nagy Demokratikus Összefogáshoz. Ki más hozná be nekünk a belvárosi hipszterek tömegét a szavazófülkékbe? Majd újra kell csinálni egy kampányvideó-sorozatot. Beszélhet benne a Müller Péter Sziámi, a Bródy, a Heller, a Soma, meg a fiatalok kedvéért mondjuk a Lovasi.
De az MSZP nélkül nem megy. Jó, persze, azt a bamba Mesterházyt el kell végre távolítani az útból. A Szanyi majd viszi helyette a pártügyeket, ő sokkal lelkesebb az egész szervezetépítésben.
Persze, miniszterelnök-jelölt nem ő lesz. Arra valami új arc kell, aki kellően sármos ahhoz, hogy a nyugdíjas Marika néni és a kisvárosi fodrászlány is megnyerőnek találja. Én a Hugh Grant-re szavazok. Végre adhat személyesen is tanácsokat a Ferinek, hogyan legyen tényleg laza, ne ilyen görcsösen erőltetett.
Orbán Viktor a pokol tüzén fog égni. Ha a Léphaft Pali velünk lenne, megrajzolhatná nekünk.
Cenzus és cenzúra: ezekről később döntünk.
A forradalmi hevületű lánglelkek további muníciót nyerhetnek itt és itt a végső harc megvívásához.
Címkék: belföld demokratikus ellenzék MSZP LMP Fidesz Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció Népszava Dési János
Merre tovább, Európai Unió?
2012.07.02. 20:11 | hoLDen | 23 komment
A bejegyzés fő kérdésére egyelőre még nem kaptunk választ: fenntartható-e továbbra is a nemzetállamok Európája, vagy föderatív szerveződés szükséges, így létrehozva az Európai Egyesült Államokat, ezzel is megmentve az Európai Uniót a jövőnek.
Amellett fogok érvelni, hogy az EU jövője jelentős mértékben attól függ, sikerül-e ez irányba lépéseket tenni, vagy megmaradunk a jelenlegi rendszerben, ezzel is erőteljesen valószínűsítve, hogy az EU szétesik. Tehát a fő kérdés véleményem szerint az, hogy szeretnénk-e, ha az Európai Unió fennmaradna a jövőben is, ami pedig ahhoz a kérdéshez vezet el, hogy miféle előnyünk származna a különálló államokra tagolódó Európában mind nekünk, önálló nemzetállamnak, mind a kontinensnek.
Elsőként azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy létezik-e az a bizonyos egységes Európa. Nem tudunk ilyesmiről – válaszolnánk gyorsan, gondolva itt a kulturális eltérésekre, melyek csakugyan fennállnak az eltérő történelemből és hagyományrendszerből fakadóan például Görögország, Magyarország, Finnország és Franciaország között. Nem állíthatjuk, hogy jelentős egyezést mutatna egy spanyol, egy dán, egy lengyel és egy szlovák ember identitástudata: eltérő a napi rutinjuk, hitük, szokásaik különböznek, másként tekintenek Európa elmúlt ezer évére. Hivatalosan nincs közös nyelvük, bár tudjuk persze, hogy ma már egyre ritkább, hogy egy európai állampolgár ne beszélne legalább angolul, és a német és a francia is egyre elterjedtebbé válik a kontinensen. De ettől még mások vagyunk: az angolok higgadtak és szarkasztikusak, az olaszok bőbeszédűek és temperamentumosak, a magyarokról pedig az a sztereotípia alakult ki, hogy pesszimistábbak a többieknél, hajlamosabbak a depresszióra. De vajon létezik ezek mellett egy közös európai identitástudat is? És ha igen, miben áll ez?
Tény, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben itt mindig eltérő jellegek és érdekek keresztezték egymást, és sosem jött létre az Európai Unió ellenére sem az a fajta egységesség, ami az USA-ra jellemző.
Ellenben megalakult egy olyan szervezet, mely elsődlegesen a békés együttélés megalapozását tűzte ki célul, másrészt a közös fellépéssel igyekezett érvényesíteni érdekét a világgazdaságban. És éppen ez az, ami miatt ma szükségessé vált egy szorosabb európai kötelék kialakítása: a politikai hatalommal párhuzamosan kialakult egy másfajta hatalom is: a hitelezés és a hitelminősítés hatalma, az a rendszer, mely nemzetek felett áll, és akár képes egy egész államot is a csődbe vezetni, pusztán önös érdekei által vezérelten. Ma képes három hitelminősítő cég leértékelni egy állam hitelezését, aminek hatására a befektetők elfordulnak attól az országtól, és emiatt még inkább leértékelődnek az állam részvényei: ördögi kör, melynek végén az államcsőd áll, aminek súlyos következményeit már a bőrükön érzik meg a polgárok: befagyasztott számlák, infláció, tömeges elbocsájtások, de egy esetleges polgárháborút is maga után vonhat ez, ha valóban bekövetkezik.
Adott egy nemzetek és az Európai Unió felett álló réteg, mely úgy érvényesítheti törekvéseit az államokkal szemben, ahogy ő akarja: miniszterelnök-váltást hozhat létre uniós tagországokban (Olaszország, Görögország), kényszerítheti az egyes államokat gazdaságpolitikájuk megváltoztatására, és a befektetői réteg elpártolásával való fenyegetés segítségével okozhat rendkívüli financiális válságokat egyes államokban.
Mit lehet tenni ebben az esetben? Nem vitás, hogy egységes EU-fellépés lenne szükséges ahhoz, hogy az egyes tagállamok védve legyenek az efféle kényszerlépésektől: a nemzetközi tranzakciós adó (Tobin-adó) bevezetése akkor lenne lehetséges, ha azt az egész Európai Unió elfogadná, emellett szorosabbra kellene venni az együttműködést is gazdasági téren. Vagyis a nemzeti szuverenitás e téren gyakorlatilag megszűnne. Más kérdés, hogy ez miként képzelhető el jelenleg, amikor az euró még nem is került használatba az egész unióban, de az említett réteggel szembeni védelem csak úgy lenne lehetséges, ha a nemzetállamok mindegyike feladná szabadságát, és átruházná egy központi hatalom számára azt. Ismerős történet, nem igaz?
Valóban egész hasonló dologról van szó, mint mikor az adott ország állampolgárai mondanak le bizonyos jogaikról az állam számára, és kötik meg a társadalmi szerződést annak érdekében, hogy az egyes személyek védve legyenek a külsődleges támadásokkal szemben. Az Európai Unió országainak is ezt kellene tennie ahhoz, hogy sikeresen megvédjék az egyes tagállamokat: kérdés, hogy maga az Unió meg akarja-e védeni őket, és hogy felismeri-e minden egyes tagja, hogy e nélkül a támadásokkal szemben védekezésképtelennek fog mutatkozni mindenki.
De vizsgáljuk meg inkább azt: fennáll-e jelenleg az a fajta tagállami szuverenitás, amelynek lebontásától óva intjük magunkat, elutasítva ez által a gondolatát is az Európai Egyesült Államoknak. Azt láthatjuk, hogy Görögországba uniós biztost szándékoznak küldeni, aki felügyel az előírt megszorítások következetes betartására; azt látjuk, hogy Olaszországban Mario Monti képében kineveznek egy olyan miniszterelnököt, aki a pénzpiacok érdekeit nagyon is a szeme előtt tartja; azt látjuk, hogy Magyarországon bizonyos előírások betartásához kötik azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyáltalán a tárgyalóasztalhoz üljön velünk, és készenléti hitelt vehessünk fel tőlük.
Ma Európában gyakorlatilag nem létezik az a nemzetállamok szintjén élő szuverenitás, amely az egyéni financiális politika gyakorlatához szükséges lenne, vagy alkalmas arra, hogy a külső érdekekkel ellentétes döntéseket hosszú távon alkalmazni tudjuk a gyakorlatban is.
Ma nemzeti szuverenitás az Európai Unión belül eleve nem teljes mértékben áll fenn: hiszen a szuverenitás azt takarja, hogy mindenki saját belátása szerint alakíthatja államának (gazdasági) politikáját, és az semmiképpen nem vezethet ahhoz, hogy külső erők emiatt büntethessenek minket (hitelezés megtagadásával, hitelképesség leminősítésével, stb.).
Ezért is merült fel egy európai hitelminősítő cég beindításának gondolata, illetve az egységes gazdaságpolitika kialakításának ideája, mely szükségszerűen maga után vonná azt, hogy a megmaradt szuverenitásunk e téren egyszerűen elpárologjon. Megérné ez mindenkinek, sok változást hozna a mostani helyzethez képest?
A nemzetállamok húzódoznak. Korábban is temették már őket, ma pedig épp úgy virulnak, mint századokkal korábban: a legkisebb jelét sem mutatják annak, hogy az egységesülést pozitív történésként könyvelnék el. Ráadásul felemelkedőben van Európában egy radikális jobboldali pártcsalád, mely EU-szkepticizmusával és a nemzetállamiság szerepének hangsúlyozásával véteti észre magát, és kap egyre nagyobb képviseletet az európai demokráciák parlamentjeiben. Azaz: az európai emberek is egyre nagyobb számban utasítják el a jelenleg fennálló közös rendszert is, és még inkább a széthúzás, az egyéni érdekek érvényesítése felé húznak.
Görögországban a mostani, 2012-es májusi választásokon minden korábbinál több szavazatot kapott a radikális baloldali és a radikális jobboldali párt, amelyek mindegyike elutasítja az Európai Unió diktátumainak betartását. Franciaországban minden korábbinál többen szavaztak a Nemzeti Frontra, mely ugyan némileg visszavett radikalizmusából az utóbbi évtizedben, de Marine Le Pen képében szert tettek egy újabb karizmatikus vezetőre, aki elutasítja az Európai Unió rendszerének hosszú távú fennmaradását.
Sokan nemhogy a még nagyobb egységesülésre nem vevők, de a mostani rendszert is elutasítják, és visszatérnének a tisztán nemzetállami keretek közé. Volna erre lehetőség? Azt egyelőre senki nem tudja megjósolni. Annyi biztos, hogy a nemzetközi pénzhatalom nem lenne túl barátságos egy Európai Unióból kilépő tagállammal: gyakorlatilag biztosra vehetjük az államcsőd beütését, amelynek következményei szintén felmérhetetlenek.
A kulturális sokszínűség megszűnése, az uniformizált Európa viszont minden bizonnyal csupán rémkép: a schengeni övezet egyre növekvő méretével, a szabadon beutazható és könnyebb külföldi munkavállalást biztosító Európa sem hozta magával a rettegett önfeladást és kulturális egységesülést – szerintem ettől a jövőben sem kell tartanunk.
Mégis komoly lemondást jelentene minden tagállam részéről, ha fiskális politikájáról lemondva egy közös EU-s gazdaságpolitika mellett foglalna állást, és arra a következtetésre jutna, hogy máskülönben nem védhetőek meg a tagállamok az összeomlástól.
Persze az összeomlás nem evidens abban az esetben, ha a jelenlegi rendszerben folyik tovább az Európai Unió és tagállamainak sorsa – csupán védtelen marad mindenki a külsődleges tényezőkkel szemben – a jelenlegi bizonytalan helyzetben pedig nem biztos, hogy a békés konszolidáció lenne a legmegfelelőbb válasz.
Az Európai Unió létrejöttének egyik oka volt, hogy megegyező érdekek mentén vegyen részt a világpolitika folyásában, és hogy minden külső problémával szemben hatékony közvetítő közeg legyen a tagállamok számára. Betölti-e ma is az EU ezen funkcióját? Megvan-e a kellő szolidaritás az egyes állampolgárokban ahhoz, hogy a másik állam érdekében áldozatot vállaljanak? Ha megnézzük a görögök és németek példáját, azt látjuk, hogy nem igen tartható már fenn sokáig a mostani rendszer: a görögök dühösen utasítják vissza a németek által szorgalmazott megszorító politikát, a németek igazságtalannak tartják, hogy nekik kelljen megfizetniük a görögök adósságát úgy, hogy utóbbiak nem igen hajlandóak további erőfeszítéseket tenni a fellendülés érdekében.
Henry Kissinger azt kérdezte egykor, kit is kellene vajon felhívnia, ha Európával szeretne beszélni. Ma többen is állítják, hogy a jelek szerint a németeket: ez viszont a 2012. májusi német tartományi (vesztfáliai) választásokat nézve nem sokáig maradhat fenn, ráadásul Franciaországban is leváltották a németek politikájával egyetértő Nicolas Sarkozy-t, helyére egy, a növekedést a megszorítások elé helyező baloldali politikust (Francois Hollande) megválasztva.
Hogy magának az Európai Uniónak mennyi ideje van hátra, azt sejteni sem lehet. Hónapjai, évtizedei? Jelenleg bármi lehetséges. Az egyes parlamentek az állampolgárok választása révén azt mutatják, hogy a nemzetállamok korát, akárcsak a ’80-as évek végén, most sem érdemes temetnünk.
Címkék: külföld belföld szuverenitás nemzeti identitás Európai Unió Németország Görögország egységesülés Európai Egyesült Államok
Most bizonyíthatja a Fidesz, hogy komolyan gondolta az egységes nemzetpolitikát
2012.07.02. 19:20 | hoLDen | Szólj hozzá!
Az RMDSZ nevű romániai magyar párt egyik ügyvezető elnöke felvetette, hogy magyarországi pártot jegyeztethetnének be a határon túli szavazók számára. A Political Capital elemzőintézet számítása szerint akár az öt százalékot is megugorhatja egy ilyen párt, de komolyabb sikert is elérhet, ha eredményesen, hatékony érdekképviselet ígéretével szólítja meg az országhatárokon kívül élő nemzettársainkat.
Eljött végre a Fidesz színvallásának ideje: valóban méltók az antall-i örökségre, és a nemzet egységét tényleg komolyan gondolják, vagy pusztán szavazatszerző taktika volt mindezidáig a határon túliak melletti állhatatos kiállás. Bizonyíthatják ezúttal, hogy nem gondolták egy percig sem, hogy csak mert ők tették lehetővé a kettős állampolgárság felvételét, és ők fejlesztették tökélyre a régóta szükséges egységes nemzetpolitikát, már rögtön övék a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és a többi határon túli magyar szavazat is.
Mert hatékony nemzetpolitikára igenis szükség volt, és abszolút a Fidesz érdeme ennek lehetővé tétele. De ettől még ugyanúgy jár a választás lehetősége a határon túli magyaroknak is, és ha az ő érdekeiket egy direkte ezért alakult párt tudja a legnagyobb hatékonysággal képviselni, akkor bizony ehhez igenis lehetővé kell tenni a szükséges feltételeket.
Ugyanakkor naivitás mindenki részéről azt gondolni, hogy a Fidesztől jelentős távolságot tartó RMDSZ újonnan bejegyzett itthoni pártja könnyedén fogja becsatornázni a csak elméletileg meglévő ötmillió határon túli magyart. A sikeres megalakulás után nyilván számíthatunk arra is, hogy megint mások úgy fogják vélni, ők még népszerűbb magyarországi pártot tudnak létrehozni a határon túliak érdekében. És kezdődhet a nagy versengés ezen a téren is, ahogy az egy demokráciában el is várható.