"Maradt ugyan az emberekben némi hit az igazságtevés sorsszerűségében, hogy a helytelen cselekedet önmagában hordja büntetését, ám a modernség alkalmazkodási kényszerei hamar megváltoztatják a szituációkat, így "a sorsszerű" igazságszolgáltatásnak, ha van ilyen egyáltalán, nem marad ideje a büntetésre, vagy ha be is következik valami ilyesmi, a változások elhomályosítják a bűn elkövetése és az esetleges bűnhődés közötti összefüggést. Politika és erkölcs között azért látszik megszakadni a kapcsolat, mert többszörösen közvetítetté váltak az összefüggések a politikai tettek és az erkölcsi normák között. Ez odáig mehet, hogy a jó fog rossznak, a rossz pedig jónak látszani."
Olvasom, hogy Csatáry Lászlót nem találták bűnösnek az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálások ügyében, és még akár a hamis tanúzás vádja is felmerülhet Efraim Zuroff esetében; és rögtön Lánczi András A XX. századi politikai filozófia című művében írott sorai ugranak be. Hogy hova jutott a modernség, a poszt-totalitariánus gondolkodásmód, az erkölcs és morál kettéválásának és a jogtól való eltávolodásuknak végzetes folyamata.
Ne legyenek kétségeink, attól még, hogy az 1941-es deportálásokat éppen nem Csatáry vezényelte le, rendőri segédfogalmazóként akkor is felhatalmazása volt a kegyetlenkedésre, a marhavagonokba való bepasszírozásra, a verésekre, a testüregi motozásokra. Érdemes elolvasni a téma szakértőjével, Gellért Ádámmal készített interjút az augusztus 2-ai Magyar Narancsban.
Most mégis úgy ünnepelnek egyesek, mintha legalábbis az bizonyosodott volna be Csatáryról, hogy soha ott sem volt, hogy valójában ártatlan helyi írnokként működött, aki egyszer-kétszer még el is nézte a zsidók bujkálását, pedig főbe is lőhette volna őket.
A XX. század elhozta magával a modernség gondolkodási sémáinak virágzását és egyben kitörölhetetlen kibontakozását. Tény és érték kettéválása után a jog is annyiszor módosult a hatalomgyakorló szája íze szerint, hogy a folytonosságába, egyben erkölcsi kötelékébe vetett bizalom végleg meggyengült, és az individualista társadalom külön kategóriát hozott létre számára, melybe nem szükségszerűen tartozik bele az ő értékrendje is.
A huszadik század után nem tudjuk már ugyanúgy szemlélni sem a jogot, sem az egyéni érdekekhez besoroló erkölcsi megítélést - nem tudjuk eldönteni, mi a bűn, minek kell maga után vonnia jogos bűnhődést, és hol is a helye mindezek megítélésének saját normarendszerünkben.
Mert a kanti kategorikus imperativusz ereje meggyengült - ahány ember, annyi módosulata jött létre, de a módosulás formája egészen hasonlónak mondható: az egyéni felelősség megkérdőjeleződött, és az ember a saját sikerességének elérését tűzte ki célul, melyben nem gátolhatja meg a gondolat, hogy neki bármi köze is lenne a körülötte való történésekhez, legyen az akár a saját közvetlen környezete.
Igaz ez ugyanúgy Biszku Bélára és Mátsik Györgyre is - a hatalom önmagáért való és az erkölcstől különváló léte sikeresen erodálta az emberségességbe vetett hitet, egyben a kategorikus imperativusz normativitását végképp devalválta. Nincs már olyan azonos erkölcsi mérce, mely alapján meg tudnánk ítélni az események sodrában saját felelősségét tagadó egyének cselekvését, nem tudjuk egyszerűen, miért is következzen az a bűnhődés, mely az erkölcs mércéje alapján be kellene következzen, de a jog rendje szerint nem magától értetődő.
És akkor a XXI. századi bűnözés virtuális voltáról, Portik Tamások és Szilvásy Györgyök tevékenységének megítélhetőségéről nem is esett szó. Mert nem is tudjuk, milyen szavakat kellene használni hozzá.
Jog, érték és tények szétválása, avagy a kiismerhetetlenség kora
2012.08.12. 12:30 | hoLDen | Szólj hozzá!
Címkék: politika jog belföld erkölcs érték Csatáry László Mátsik György Biszku Béla Lánczi András
"Nyelvében él a nemzet"
2012.08.07. 13:59 | hoLDen | Szólj hozzá!
Riasztó véleménycikk jelent meg a Magyar Hírlapban Sinkovics Ferenc tollából. Ijesztő, mert az ember még a Magyar Hírlap publicistájától sem várna ilyen fokú ordas dilettantizmust, mindent egybemosó demagógiát, több száz éve meghaladott közhelypufogtatást.
"Mai kutatóktól is tudhatjuk, hogy több elmélet is létezett akkoriban a magyarok múltját illetően, például a türk eredetelmélet is, de az akadémia a finnugor mellett döntött. A finnugor elmélet mellett, amelyet a nyelvtudomány, pontosabban korabeli nyelvészek alkottak meg, s amely kitűnően alkalmas volt egyébként arra, hogy egyrészt nyugati rokonsághoz, történetesen a finnekhez kapcsolja a magyarokat, másfelől pedig leterelje őket igaz múltjuk megismeréséről" - írja Sinkovics, és mintha csak egy, a Magyar Szigeten "előadást" tartó, Warrior-pólós hagyományőrzőt hallanánk, nem egy jobboldali lap állítólag iskolázott újságíróját. Nézzük akkor a tényeket.
A finnugor nyelvrokonság, ahogy nevében is benne van, a nyelvünk múltjáról kíván tájékoztatást adni, nem pedig népünk genealógiájáról. A magyar nyelv finnugor eredetének semmi köze ahhoz, hogy genetilailag bizonyítható-e a török néppel való keveredésünk, lévén előbbi hatezer éves múltra tekint vissza, és már négyezer évvel ezelőtt elváltunk a finnugor nyelvcsalád finn-permi ágától. De már az obi-ugoroknak is búcsút intettünk 2500 éve - az pedig, hogy a honfoglalás környékén a magyarság sem népszokásaiban, sem testfelépítésében nem hasonlított korábbi társaira, természetes dolog, hiszen elégséges idő telt el közben az életmód megváltoztatásához.
Azonban a nyelv olyan dolog, ami őrzi korábbi sajátosságait évezredek után is: teszi ezt nem azonos hangzású szavak révén (akkor a magyar rokon nyelv lehetne az angollal és a némettel is, mondjuk a ház - house - haus szavak kapcsán), hanem megegyező hangtani változásokon keresztül: a rokon nyelvekben az ugyanazt a fogalmat jelölő szavak vizsgálatán keresztül eljuthatunk arra a megállapításra, hogy adott hangok a másik nyelvben ugyanolyan hangtani változáson mentek keresztül (például a finnugor nyelvekben megtalálható p a magyarban f lett).
Számos nyelvtipológiai módszer létezik még a nyelvek rokonításának kivitelezéséhez (például a toldalékolási rendszer azonossága), ám ezek egyikének sincs semmi köze biológiai tényezőkhöz. Annyi ezer év után az lenne szokatlan, ha a különböző népek még mindig ugyanúgy néznének ki, ugyanazokkal a szokásokkal bírnának: ezzel szemben a finnek szőkék lettek és kékszeműek; a hantik és a manysik viszont ferdevágású szemmel rendelkeznek mára. A nyelvrokonság egyáltalán nem egyezik a népek rokonságával.
Sinkovics állításával szemben kizárólag az alternatív nyelvészkedésen lovagolt mindig is a politika, ahogy teszi azt ma is a Jobbik nevű parlamenti párt képében.
Amit az MTA "választásának" nevez a szerző, az hosszú évszázadok fáradalmas kutatómunkájának eredménye, melynek első komoly sikere nem a 19. század végére tehető, hanem 1770-re, Sajnovics János Demonstratio - Idioma ungarorum et lapponum idem esse című munkájának megjelenésére. Ez ugyan még sok téves szórokonítást tartalmazott, de a finnugor nyelvészetet sikeresen megalapozta - és, hogy precízek legyünk, a politika támogatását csak olyannyira élvezte, hogy az első magyar fordítás is 1994-ben (!!!) jelent meg belőle.
Ezek után Reguly Antal foglalkozott a kérdéssel, aki nyelvészeti és néprajzi gyűjtőútjai során térképezte fel az obi-ugor népeket, hogy aztán munkája betegsége miatt befejezetlen maradjon. A 19. század végére akadtak neves követői: Budenz József és Hunfalvy Pál, akiket itt Sinkovics nemes egyszerűséggel a névtelenség homályában hagy, csak amolyan "korabeli nyelvészekként" emlegetve őket. Különösen vicces ez annak fényében, hogy néhány sorral lejjebb velük szemben lesz igaza két mai hagyományőrző kutatónak, egy antropológusnak és egy humánbiológusnak, akik nyelvészeti kérdésekben épp akkora kompetenciával rendelkeznek, mint a kedves publicista.
Tehát a politika volt, ami már a 19. század végén is rátelepedett a kérdésre, ami érzelmi ügyet akart csinálni egy tudományos vitából, és ami az ésszerű, logikus magyarázatok helyett mindig is a magyarság öntudatosságára apellált. Ennek "köszönhető", hogy Budenzet és Hunfalvyt hazafiatlansággal igyekeztek vádolni, és velük szemben a ringbe küldték az amúgy kiváló orientalista Vámbéry Ármint, aki kezdeti elkötelezettsége ellenére később sértettségből is a finnugor nyelvrokonság ellen szólalt fel - körülbelül azon a színvonalon, melyen nemrég Gerő András igyekezett Romsics Ignácot antiszemitának nevezni. Nem is volt csoda, hogy az "ugor-török háború" során Budenzék fölényes győzelmet arattak, még ha a velük szemben álló Vámbéry valóban tudományosabb magyarázatokkal próbálkozott (legalábbis a mai eredetkutatásokhoz képest tudományosnak nevezhetőkkel).
És bár már Szinnyei József is elmondta a 20. század hajnalán, hogy a nyelvrokonság nem egyenlő a népek rokonságával, és a török népekkel való genetikai rokonság akár lehetséges is, az alternatív nyelvészeket ez máig nem nyugtatta meg. Azóta ugyanúgy kísérleteznek megannyi nyelvvel rokonságba keverni minket: mindegy is, hogy melyikkel (sumér, etruszk, dravida, szkíta, stb.), a lényeg, hogy ne a finnugor legyen az. Hiába, hogy mindmáig a finnugor nyelvrokonság az egyedül bizonyított tudományos módszerekkel, ők csak kutakodnának, hátha még rádöbbenhetnek elképesztő őssejtkutatások segítségével a japán-magyar rokonságra, hátha tudják bizonyítani olyan szintű nyelvészeti módszerek segítségéével a sumér múltat, amilyennek a segítségével Arisztotelész is kihozható magyar származásúnak, Harisnyás Tót Illés néven.
És amikor a finnugor nyelvészek veszik a fáradságot, hogy egyenként cáfolják a dilettánsok összes mondvacsinált, idétlen, összefüggéstelen érvét, akkor utóbbiak sértetten húzódnak vissza: "de hát mi csak a teóriákat igyekeztük feltérképezni". Aha.
Az alternatív nyelvészkedők azóta is politikai indokokkal igyekeznek számunkra "jobb" nyelvrokonokat találni, azóta is egy máig bizonyítatlan Trefort Ágoston-idézeten rugózva vélik megdőltnek az egész bizonyított nyelvrokonságot, és azóta is próbálják elméletnek beállítani azt, ami logikusan meg van magyarázva. Márpedig tudományos kérdésekben nincs demokrácia, ez nem bekiabálásos alapon működik, akármilyen szomorú is ez egyesek számára: ahogy a relativitáselméletről, úgy a nyelvrokonságról sem sms-ben beérkezett szavazatok fognak dönteni. Jó lenne, ha ezt végre felfognák a Sinkovics-félék is, és nem ócska demagógiával, szánalmas hangulatkeltéssel mosnának egybe IMF-delegációt, lovasíjászokat, izotópos kormeghatározást és nyelvrokonságot.
Címkék: nyelvészet genetika belföld Magyar Hírlap finnugor nyelvrokonság Sinkovics Ferenc Kurultaj Sajnovics János Reguly Antal Budenz József Hunfalvy Pál Vámbéry Ármin
Magyar História X
2012.08.07. 03:54 | hoLDen | Szólj hozzá!
Szóval jelenleg ott tartunk, hogy Derék Szegedi Csanád ki lett ebrudalva korábbi galerijéből, miután zsidóskodáson (jobbikos szleng, értsd: vérvonal + korrupció) kapták, de nem is akárhogy: a korábbi csicskás, Novák Előd baszogatásával megtoldva a szégyent. Mint elmondták, teljes tévedés, hogy Szegedi azért lett kidobva, merthogy zsidó: jóval inkább annak okán, hogy ööö, izéé, szóval ja. Negyedzsidó, vagy mi, na, félázsiai nép esetében amúgy is érthető az efféle faji kategorizáció (ha már amúgy is hasonló büntető törvénykönyvi felosztásban gondolkodnak radikálisék).
Tehát Csanád ki lett zárva, majd azután, hogy öccsének, Mártonnak elmesélte viszontagságait, utóbbi is a távozás mellett döntött - tette ezt olyan fordulatos módon, hogy bár a Jobbik-tagságáról lemondott, de a Jobbik-frakció tagja maradt. Hát mi mutatja jobban a furmányos zsi magyar gondolkodásmód meglétét, ha nem ez?
Márton belátta hát, hogy testvérét megvezették, ezért szolidaritásból lépett is, nem is - a lényeg, hogy mindenki jól járjon.
Ahogy Csanád döntése is hasonló elgondolásról árulkodik: bár a Jobbikot otthagyta, de az EP-mandátumot azért nem adta vissza. Még mit nem! Ki képviselné akkor oly nagy elánnal Brüsszelben a magyarok érdekeit? Majd Volner János, mi? Ugyan!
De ez még nem minden: Csanád fel is kereste a helyi zsidó közösség vezetőjét, Bölcs Slomót, akit ez az eset olyannyira megviselt, hogy a legtitokzatosabb, legbölcsebb rabbi, egykori mentora, Oberlander Báruh segítségét kérte. Ő majd tudni fogja, mi a teendő a kiugrott jobbikosokkal, miként kell viselkednie ezek után a megtért kurucnak, és hogyan oldhatja meg két év múlva, hogy hátország nélkül visszajuthasson biztonságosan Brüsszelbe.
Bölcs Slomó pedig nyilván feltette a mindent eldöntő kérdést: „Mit adott néked a gyűlölség? Jutottál-é véle előbbre, több lettél-é általa?" És Csanád már kezdte volna mondani, hogy másfél milla így, pluszjuttatások úgy, de aztán rájött, hogy ez nem az a perc és nem az a hely, így csak annyit rebegett: elnézést kér eddigi jobbikos tevékenységéért, mely alatt ugyan végig állította, hogy antiszemitizmusról szó sincs, most mégis rá kellett jönnie korábbi tévedésére, tékozló életmódjára.
Eddig a történet, de nyilván lesz itt még izgalmakban bővelkedő folytatás: a fészerben félájultra vert Jobbik-vezér („És én hittem a hazugságaidban, te rohadék!"), Márton által az utolsó előtti pillanatban felheccelt cigánygyerek, és még ki tudja, mi: egy a lényeg, menjen a show, és hogy történjék bárhogy, Csanád ne mondjon le arról az átkozott EP-képviselőségről.