Nehéz kívülről megítélni, végül igazságos ítélet született-e a 2009 elején meggyilkolt Marian Cozma, illetve megsebesített sportolótársainak, Ivan Pesicnek és Zarko Sesumnak ügyében. Annyi biztos, hogy a súlyosabb, helyi szinten (Veszprémben) meghozott ítéletet a Győrí Ítélőtábla enyhítette: az első- és másodrendű vádlott, Raffael Sándor és Németh Győző tényleges életfogytiglani helyett 18-18 évet, a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 8 év letöltendőt kapott a 20 helyett - vagyis ahol ténylegesen nem voltak kitéve a lokális szintű közfelháborodásnak, ott kevésbé szigorú ítéletet hoztak, hivatkozva az akarategység meglétének valószínűsíthető hiányára. Mit jelent ez azon túl, hogy sokak - igencsak érthető - meglátása szerint eljogászkodtak egy rendkívül súlyos ügyet? Azt, hogy a bíróság enyhítő körülménynek vette, hogy a vádlottak nem azért mentek oda, hogy egy adott személyt megöljenek, hanem csak éppen belebotlottak, bedühödtek, és önkontroll híján megrugdosták, egyikük pedig még a kését is belemártotta - viszont állítólag nem lehet bizonyítani, hogy a két másik támadó tudott erről, lévén háttal álltak a sértettnek.
Ha rajtam múlna, ez persze súlyosbító körülmény lenne, illetve a felemlegetett indulati jelleg is - hogy egyes emberek csak úgy hirtelen dühükben megölnek egy embert, az sokkal felháborítóbb és veszélyesebb a társadalomra, mintsem ha előre megtervezték volna egy ellenség kiiktatását. A más ítéletekkel való összevetést viszont nem tartom szerencsésnek - ez külső szemmel felettébb jogos és igazolt érvelésnek tűnhet, de a bíróságok dolga minden egyes esetben megvizsgálni az összes tényezőt, és ez alapján hozni valami körülbelül jogos ítéletet.
Nem könnyű dolog, az tény. És az sem szerencsés, ha ennek során jelen van hátulról egy igen erősen befolyásoló közeg, amely elvárja a legsúlyosabb ítélet meghozatalát egy számára fájó ügyben. Emiatt is ki kell jelenteni, hogy a jogszolgáltatás szempontjából szerencsésebb volt a győri táblára való áthelyezés, az viszont kevésbé, hogy a döntés után Navracsics Tibor igazságügyi miniszter levélben kérte a Kúria elnökét arra, vizsgálják felül az esetenként túl enyhe, társadalmi felháborodással járó ítéleteket. Már ezt a hírt rendkívüli értetlenséggel fogadtam: egy kormánypárti politikus befolyásolni próbálja az igazságszolgáltatást külső tényezőre hivatkozva? Amennyire szimpatikus a szándék, ha pusztán az egyéni igazságérzet működését nézzük, ugyanannyira el kell ismerni, hogy demokráciában ez egy megengedhetetlen lépés. Navracsics nagy tudású, az írott jogot sejthetőleg betéve ismerő ember, így nem tudok másra gondolni, mint hogy veszprémi származásának okán próbált jelen ügyben nyomást gyakorolni az ítélkezésre - melyet Darák Péter Kúria-elnök az általam is felhozott okokra hivatkozva szigorúan visszautasított.
Magánemberként az ember ökölbe szorult kézzel érthet egyet Thürmer Gyula felháborodásával - mert hát valóban elképesztő, hogy bizonyos csoportok késsel a zsebükben mennek bulizni, nyilván azzal is számolva, hogy esetleg szórakozásból valakivel szemben használhatják is fegyverüket. És sajnos tényleg lényeges szempont e tekintetben, hogy az elkövetők cigányok voltak - hasonló bűncselekményeket többnyire ugyanis ők követnek el, és nem hogy nem alaptalan, de egyértelmű, hogy miért a cigányok azok, akiktől felmérések alapján a magyarok a leginkább félnek. Tehát precedensértékű ítélet is születhetett volna, melynek hatására a hasonló elképzelésektől vezérelten lézengő társaik (természetesen nem az egész cigányság) végre visszább vennének, és talán egyszer fel is hagynának a magyar emberek folyamatos terrorizálásával. Mert ha nem akarjuk elhárítani a közösségükről a felelősséget - mondván, ők úgysem képesek a józan belátásra -, akkor ki kell jelentenünk, hogy most már leginkább rajtuk múlik minden. Vagy változtatnak azon, amiket Forgács István is súlyos problémának nevez, vagy még erősebb lesz a Jobbik az ő rendfenntartó szerveivel együtt, és építve a nép érthető akarategységére, erőnek erejével fogja visszaszorítani a békére vágyó polgárság megfélemlítését.
Nem vitás tehát, hogy én is szigorúbb ítéletre számítottam - de a kiábrándító enyhítés után nem nyugodtam volna akkor sem meg, ha Navracsics Tibor felszólítására hozzák meg a várt döntéseket. A jövőre nézve meg reméljük a legjobbakat.
Navracsics akarategységben a Kúriával? - A Cozma-ítéletről
2012.05.19. 13:04 | hoLDen | 75 komment
Címkék: belföld navracsics tibor marian cozma kúria forgács istván cozma per cozma ítélet
Minek nevezzelek?
2012.05.16. 13:52 | hoLDen | Szólj hozzá!
Amikor reggel megláttam ezt a gyönyörű dokumentációját Dániel Péter tettének, komolyan a hányinger kerülgetett. Kellett is utána gyorsan olvasnom néhány Vonnegut-novellát szeretetről és egymás kölcsönös tiszteletén alapuló együttélésről, hogy helyrebillenjen a lelki békém.
Azt hiszem, ki lehet jelenteni, pusztán a tények konstatálásának kedvéért, hogy Dániel Péter nem normális. Valami nyilván nincs rendben azzal az emberrel, aki egy 74 éves asszony utóbb cáfolt pletykák alapján történő lekurvázásában leli örömét (bár utólag bocsánatot kért a Klubrádióban, de hát az esetet így sem lehet semmissé tenni), vagy éppen attól érzi magát a rendszer hősies ellenállójának, hogy ketchuppal összemaszatol egy asztalt és néhány papírt.
Most tovább ment a nemzet dicső lovagja, és halált megvető bátorsággal, az éj leple alatt vörös festékkel leöntötte a Kerekiben néhány napja felavatott Horthy Miklós-szobrot. Tette mindezt korábbi bejelentésével szemben egy nappal korábban, mert hát arra azért ő sem vállalkozott, hogy farkasszemet nézzen a Gój Motorosok keménykötésű tagjaival, és mindegyiket a földre teperve úgy is sikerrel abszolválja országmentő feladatát.
Ha Budaházy, vagy valamelyik másik hasonló arcos harcos teszi ugyanezt Károlyi Mihály szobrával, az álbaloldal és a haladó értelmiség rögvest továbbgondolta volna az egészet, "ahol szobrokat öntenek le vörös festékkel, onnan egy lépés, hogy sósavat borítsanak a nekik nem tetsző emberek arcába" felkiáltással, majd aláírásgyűjtésbe kezdtek volna, esetleg rögvest feljelentést tesznek az Emberi Jogok Európai Bíróságánál.
Itt már nem Horthyról szól az egész. Egy műalkotást a nagy nyilvánosság számára előre bejelentve, büszkeségtől dagadó kebellel rongált meg egy ügyvédember, akinek hívei rögvest ki is kiáltották a haza hősének a más fáradságos munkájával készült művet éjszaka, patkányként meggyalázó Dánielt.
Korábban már írtam Horthy kettős megítéléséről, annyit hozzátennék: bár Horthy valóban megosztó alakja történelmünknek, de egy vidéki településen ugyanúgy megérdemli a térelnevezést, illetve a szoborállítást, ahogy meg fogja néhány évtized múlva Kádár is: rengeteg hibás lépésük volt természetesen, de ezek a politikusok egyáltalán nem mérhetőek a Szálasi- és Rákosi-féle valódi tömeggyilkosokhoz, és az évek múlásával magától értetődő, hogy a tárgyilagos történelemszemlélet okán megemlékezzünk elismerést érdemlő tetteikről is. Ehhez kell három-négy nemzedékváltás, de előbb-utóbb mindig lezajlik, és ezt nem szabad a felejtés számlájára írni: nyilván a maga idejében voltak olyanok is, akik Dózsa Györgyöt, esetleg István királyt közönséges gyilkosoknak látták, de kulcsfontosságú szerepük volt nemzetünk történelmének alakulásában, és több dologban (István nyilván magában az ország létrejöttében) is rendkívül sikeres pályára állították hazánkat. Ezért is egyértelmű, hogy több száz év elteltével azon oldalukat hangsúlyozzuk ki, amely tekintetében a nemzet fejlődését szolgálták.
De, mint korábban említettem, itt nem Horthyról van szó. Sokkal inkább arról, hogy szobrokat nem teszünk tönkre, és utána nem büszkélkedünk híveink előtt a világhálón, hogy milyen bátran rongáltuk meg más munkáját, illetve egy olyan település újként felállított műemlékét, mely helységben korábban életünkben nem jártunk, és fogalmunk sincs az ottani közösségről.
Igazán nem tudom, milyen szavakkal lehet illetni egy felnőtt, felelőssége teljes tudatában lévő embert, aki ilyet tesz.
Címkék: kereki belföld rongálás horthy miklós horthy szobor dániel péter
Ki mihez asszisztál?
2012.05.16. 08:08 | hoLDen | Szólj hozzá!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a négyből egy ügyben bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a több, mint egy éve inkriminált filozófusok - Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Geréby György, Gábor György, Vajda Mihály - ügyében, a másik háromban tovább folyik a nyomozás.
Az eset kapcsán a Fidesz-frakció sajtóközleményt tett közzé, melyben azt írták, ez is jól mutatja, hogy a filozófia egyes szereplői ellen hajtóvadászat vagy lejárató akció indult annak idején, ehhez viszont ők a továbbiakban sem kívánnak asszisztálni.
A Fidesz frakcióvezetője méltatlan hangulatkeltésnek nevezte, ami a pályázatok elbírálásának tekintetében annak idején elhangzott.
Vagyis hogy a Fidesz a most felállítani szándékozott "oligarchabizottság" kapcsán tette fenti nyilatkozatot. Helleréknél persze volt gyanús ügylet, így Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos fel is jelenthette érintett személyeket - amelyekben úgy tűnik, szép csendben lezajlik meghátrálás, ha már bűncselekmény híján nem lehet elítélni senkit sem.
De ha a Jobbik és az LMP által elővett nagytőkések állami megrendeléseiben sincs semmi törvényellenes, akkor nyilván a Fidesznek nincs is oka aggodalomra a vizsgálóbizottság felállításának kapcsán. A gazdasági élet tisztaságába vetett bizalom pedig mindannyiunk érdeke, nem igaz?
Címkék: belföld oligarcha budai gyula nagytőkések fidesz frakció filozófuspályázatok
Horthy-szobrok, mint a lopakodó tekintélyelvűség fenyegetése?
2012.05.15. 11:50 | hoLDen | 1 komment
Csécse: Lenin utca
Egyházasgerge: Lenin út, Vöröshadsereg utca
Kálló: Kun Béla utca
Karancslapüjtő: Lenin utca
Kazár: Lenin utca, Kun Béla utca
Kisbágyon: Lenin út
Lucfalva: Lenin utca
Mátraszőlős: Vöröshadsereg tér
Mihálygerge: Lenin utca, Néphadsereg utca
Szécsény: Kun Béla utca
Vanyarc: Lenin utca, Kun Béla utca
Néhány település- és utcanév, melyek ugyan jelenleg is élnek, mégsem látszanak visszahozni sem a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet, sem a III/III-as ügyosztályokat, sem a szovjet tankokat. Ekképp valószínűleg sem a gyömrői térelnevezés, sem a kereki szoborállítás nem fogja maga után vonni a Horthy-rendszer visszatérését, ami pedig nem egyenlő a fasizmussal, bármennyire is tekintélyelvű volt kormányzósága idején Magyarország közjogi berendezkedése.
Horthy személye körül rengeteg vita, félreértés él ma is a köztudatban, melyeknek egy része a gulyáskommunizmusból itt ragadt megítélésbeli örökség (akkoriban a nevével fémjelzett korszak volt a valaha volt legsötétebb rezsimként lefestve), másrészt pedig az altengernagy valódi rossz döntéseiből fakadnak. Ha nem is bizonyított, hogy felelős lett volna a vörösterrorra válaszul érkező fehérterrorban, illetve a vidéki zsidóság elszállításában, de tétlensége már felróható bűnéül, amely fakadhatott ugyan abból is, hogy egyetértett a történésekkel, meg még ezernyi más, a háborús időszakból következő okból. Antiszemitának viszont valószínűleg nem volt nevezhető, amit jól mutat fia életútja is, aki már akkor is az egyik legharcosabb náciellenes közjogi méltóságként volt számon tartva, ahogy apja is leállíttatta a budapesti zsidóság deportálását. A vidékiek elszállításában ugyanakkor a magyar adminisztráció készségesen vett részt, de utólag visszagondolva mégsem érthető, miért nem lépett már korábban közbe a kormányzó, ha a fővárosiak mentését ilyen, a németekkel szövetséges erők közt példátlan egyedüliséggel tudta megvalósítani.
Horthy objektív megítélése szerencsére a rendszerváltás után lehetővé vált a történelemoktatás során is, így hibái mellett vitathatatlan erényei is kimondhatóak lettek (konszolidáció, elkötelezett európaiság, a mérsékelt miniszterelnökök támadása és a II. világháborúból való kiugrás - sajnos sikertelen - megkísérlése).
Horthy történelmi szerepének tárgyilagosabb megítélése már jó ideje lehetővé vált, legutóbb Turbucz Dávid tavaly megjelent könyve igyekezett elfogulatlanul áttekinteni a kormányzó pályáját.
Mindamellett én nem támogatok olyan köztéri elnevezéseket, melyek ennyire ellentmondó megítélésben állnak, de ez esetben ugyanúgy el kellene törölni az összes Lenin- és Marx utcát, elbontani a fennálló szobraikat, sőt, Károlyi Mihályét sem Siófokra, hanem a szoborparkba kellett volna szállítani. Ha viszont az ottaniakat ez nem zavarja, és együtt tudnak élni ezen történelmi alakokkal a mindennapokban, akkor szívük joga. Márpedig ahogy látom, a feszültséget leginkább kívülről gerjesztik - és ahogy Dániel Péternek sincs joga megrongálni általa soha korábban nem ismert települések szobrait, úgy Heller Ágnesnek is felesleges az ATV-ben arról panaszkodnia, hogy "ezek a fiatalok nem ismerik a történelmet, mi jön ezután, Rákosi-szobor?" Nyilván Rákosi teljesen más alakja a történelmünknek, és ahogy Szálasinál, úgy nála sem lehetséges pályafutásának relativizálása - viszont Horthynál (ahogy egyébként Kádár Jánosnál is) igen.
És nem lennék meglepve, ha néhány évtized múlva Kádár-szobrok és -térelnevezések is felütnék itt-ott a fejüket. Ahogy ugyanis egyre kevesebben mondhatják majd el magukról, hogy személyesen is benne éltek egyik-másik rendszerben, úgy lesz egyre nagyobb igény a politikai rendszerek tárgyilagos, erényeket kidomborító megítélésére, helyenként elismerésére. Ez pedig nem jár együtt a felejtéssel és a hibák megismétlésével - önmagunk és múltunk reális megismerésével annál inkább.