Először nem is igazán akartam hinni a Maszol.ro-nak, amikor arról írt: Traian Băsescu kijelentette, hogy „Románia kész vezető szerepet vállalni Magyarország rendreutasításában, mert az utóbbi időben feszültségi góccá vált a régióban.” A román kormányfő emellett állítólag arról is beszélt Marosfőn, hogy a magyar politikusok pofátlanok lettek, és „az idei volt az utolsó év, amikor a teljes magyarországi politikai elit zavartalanul lófrált Hargita és Kovászna megyében.” Ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az Új Magyar Szó Online ezúttal nem egy „Redingék kivacsorázták a Fideszt az EPP-ből”-szintű álhírrel blamálja magát, hanem a román államfő tényleg szinte már hadat üzent a teljes magyar politikai elitnek.
Mint arra Földi Bence, illetve a Mandineren Tempetőfi rámutatott: Băsescu így készülhet az államfősége utáni ismételt politikai szerepvállalásra, melyet új háttérbázisának, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) a segítségével tart megvalósíthatónak. És hogy miért a magyarellenességgel próbálkozik? Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint „Băsescu a megszokott populista stílusában adott hangot álláspontjának” – és Tempetőfi is úgy véli, hogy ezzel próbálhat meg az államfő szavazatot maximalizálni: „az új pártjának tömegbázist kell teremtenie, mert az eddigi üzeneteik vérszegényre sikeredtek – és ilyen szempontból a magyarellenesség mindig is sikeres volt”.
Csakhogy jelenleg még államfőként testesíti meg a teljes román nemzetet Băsescu, így pedig szavait ebben a kontextusban kell értelmeznünk. Más következtetésre pedig nem nagyon juthatunk: méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra azáltal, hogy egy szomszédos, baráti állam ellen hirdetett harcot, ráadásul más nemzeteket is erre biztatott. Mindezt ráadásul teljesen zavaros okokra hivatkozva: oké, hogy Băsescu a külhoni románság körében próbál mostanság kampányolni, de mégis, miféle jogsértésekről beszél ő a Magyarországon élő románsággal kapcsolatban? Éppen hogy ő követ el hasonlót, amikor kétségbe vonja egy romániai magyar politikus, Tőkés László állampolgárságát. Ráadásul Tőkés védhatalmi státuszra vonatkozó kijelentését Băsescu kiterjesztette a teljes magyar politikai elitre, miközben Semjén Zsolt az FN24 számára egyértelművé tette: „a védhatalmi státusz igénylése tekintetében a magyar államnak nincs ilyen álláspontja”.
De még Vona Gábor harcias kirohanása kapcsán is leszögezte a Külügyminisztérium: „a magyar kormány elkötelezett a magyar–román stratégiai partnerség alapelvei mellett és célkitűzései iránt”. Miközben nagyon kommentálniuk sem kellett volna a Jobbik elnökének szavait: mind a magyar, mind a nemzetközi közélet alakítói leszokhatnának már arról, hogy egymáshoz nem kötődő szereplőktől várja el a kölcsönös elhatárolódást egy-egy vállalhatatlan megnyilvánulás kapcsán.
Jogosak Földi Bence kérdései: „Miért pont most ment neki a Tusványosnak (ahol korábban ő is előadott már), ha egyszer most egy radikális ellenzéki párt vezére hőbörgött egy sort? Államfőként miért érezte kötelességének, hogy reagáljon Vona kijelentéseire, s miért értelmezte azokat az egész magyar politikum nézeteiként? Miért nem hagyta rá a román külügyminisztériumra az uborkaszezon közepén jócskán felfújt ügyet? Államfőként miért érezte úgy, hogy a magyarkártya kijátszásával jó ötlet magára haragítani 1,4 millió állampolgárát?” Bár számomra nem túl megnyerő Áder János elnöki karaktere, de elképzelhetetlennek tartanám, hogy ennyire durva kirohanást intézzen bármely más nemzet, vagy annak tagjai ellenében. És ez még a Ponta-féle retorikánál és gyakorlatnál és agresszívebb tempót sejtet: Băsescu javaslata az egykori szlovén kormányfő, Borut Pahor szavait idézi, aki a magyar uniós elnökség után szintén elszigetelte volna Magyarországot az Európai Unión belül.
A Fideszt nagyon sok dolog miatt lehet támadni; azonban a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód, illetve a nemzetpolitika nem igazán tartozik a fő kritizálandó pontok közé. Utóbbi még némileg sikeresnek is tekinthető, szemben mondjuk Băsescu-val, akit elnöksége során többször kíséreltek meg eltávolítani a hatalomból, és jobbára csak a szerencsének köszönhette, hogy államfő maradhatott. Illetve tavaly még a magyarok szavazatainak is: akkor úgy tűnt, Băsescu valóban hálás a székelyföldieknek; ám mostanra nyilvánvaló lett, hogy az elvszerűséget sem nála kell keresnie az érdeklődő állampolgárnak. Persze, tény, a hála nem politikai kategória, mégis: Băsescu némileg talán megbecsülhette volna, hogy sok román állampolgárral szemben Orbán Viktor jó hazafinak tartja őt.
Arra viszont jó volt az elnök kirohanása, hogy a román politikai élet több szereplőjét is a magyarellenesség elítélésére bírta. Crin Antonescu, a kormányzó pártszövetség társelnöke például kijelentette: „nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen”. Persze, még így sem lesznek semmissé Ponta és kormányának magyarellenes intézkedései, a magyarok elleni uszítással való szembehelyezkedés azonban így is üdvösnek mondható. Miként Mesterházy Attila részéről is Băsescu szavainak elutasítása: még akkor is, ha Ponta hasonló gesztusaira körülbelül annyi volt nem is oly rég a válasza, hogy a jó kapcsolat és a kölcsönös bizalom a legfontosabb.
És a román lapok sem igazán álltak ki Băsescu szavai mellett: a Gandul főszerkesztője például azt írta, „egy államfő nem biztathatja a polgárokat arra, hogy kifütyüljék egy szomszédos ország miniszterelnökét”. És így is van, e tekintetben tehát abszolút érthető a Tutiblog kérdése: mégis, „mit képzel magáról Băsescu”? Románia államfőjeként Magyarország rendreutasítását szorgalmazza?
Csak remélni lehet, hogy Románia élére jövőre méltóbb köztársasági elnök fog kerülni.
