Ha a közéletet figyelő ember a sok gond közepette egy kis nevetésre vágyik, bátran ajánlom számára a Barikád magazin olvasgatását, mely tulajdonképpen egyenértékű egy másik univerzumba tett kirándulással: a kultúrjobbikosokat általában ugyanis egészen másféle problémák foglalkoztatják, mint a többi földi halandót. E tekintetben irányadó lehet a mára Alfahírré átkeresztelt Barikád-honlap, ahol a szokásos Ordosz műhelyes publicisztikák mintha nem is evilági magyar emberek által íródnának: legalábbis amíg minden normális helyen általában napi történéseket járnak körül húszféle megközelítésből, addig itt megbízhatóan jönnek az őstörténetről és az amerikai külpolitikáról szóló, totálisan irreleváns és senkit nem érdeklő véleménycikkek.
Az újságban mindezt megspékelik egyéb humoreszkekkel, például volt (vagy még mindig van) egy állandó rovatuk Egy LMP-s képzeletbeli naplója címmel, amelyben a szerkesztőségi tagok kiélhetik a frusztrációikat egy náci nagypapa és egy zsidó család történetének felvázolásával. A sztori amúgy annyira rossz és erőltetett, hogy még a Kismalac magazin írói is elborzadnának rajta, ráadásul még a politikailag inkorrekt alpáriság határait is alulról súrolja a szerző: nagyjából valahol ott tanyázik humor tekintetében, mint a Wayans-testvérek, vagy talán még náluk is kicsit lejjebb.
De balgaság is lenne üdítő poénáradatot várni egy olyan újságtól, melynek főszerkesztője az a Pörzse Sándor, aki képes volt a saját nevéből szóviccet gyártó műsor (Pörzsölő) minden egyes adását halál komoly arccal levezényelni. Az értelmetlen kérdések feltevésében nem ingathatta meg semmi: pedig még Pozsonyi Ádám is próbált neki vicceseket mondani a nem normális baloldaliakról, de neki még erre is csak annyi volt körülbelül a reakciója, hogy „ez borzasztó, ez borzasztó”. Említett főszerkesztő úr egyébként hasonló kaliberű kérdések megfogalmazásában jeleskedik, mint például az „És akkor itt idéznek tőled vagy minősítenek?” (Pozsonyinak az őt ekéző fórumról). Pörzse írja a Barikád vezércikkeit is, a legutóbbi számban pedig ismét sikerült az ország éppen aktuális problémái közül a legfontosabbat kiválasztania: a Zagyva-Osztolykán ügyet. A cikk amúgy sajnos nem található meg az interneten, pedig tartalma alapján igencsak érdemes a közfigyelemre.
Az írás onnan indul, hogy Pörzse bekerülése előtt sok pletykát hallott a parlamenti létről: például hogy még mindig két forint a sonkás zsömle, vagy hogy a folyosón a fideszes és az MSZP-s káderek amúgy egész jól elhaverkodnak. Nos, mint utóbb Pörzse megtudta, mindebből egy szó sem igaz: a zsemle is drága és a politikusok sincsenek jóban egymással. Ezek után belekezd valami nyálas nyavalygásba, hogy azért ők jobbikosok mégis próbálnak emberi kapcsolatokat kialakítani, csak hát ennek mindig akadnak kerékkötői, példának okáért a lapjában füves idiótákként lefestett LMP-sek. Most például itt van Osztolykán Ágnes, aki képes volt kiblogolni Zagyva kedélyeskedő beszólását, mely valahogy úgy hangozhatott, hogy „csak mert cigány vagy, én még ledöfnélek”. Na, így körülbelül 16 éves frusztrált focisták csajoznak a chat.hu névtelenségébe burkolózva – illetve Zagyva György Gyula, aki utóbb az egészet megpróbálta Vágó Gáborra fogni, majd kijelentette, hogy mostantól ő is ki fog beszélni mindent.
Utóbbi fordulat nagyon megtetszett Pörzsének is, és egyazon lendülettel megvádolta Osztolykánt, hogy negatív felhanggal ellátva kibeszéli azokat a dolgokat, amelyek amúgy csak arra szolgálnak, hogy a különböző világnézetű képviselők között emberi kapcsolat alakulhasson ki. Zagyva tehát csak barátkozni akart: márpedig jobbikos politikus ezt nem úgy teszi, hogy mondjuk tényleg felajánlja képviselőtársának, hogy hazafuvarozza, hanem egy keresetlen stílusú szexuális ajánlat megtételével. Zagyvával amúgy is sejthető, hogy bajok vannak, hiszen már egy Mandiner-videóban elárulta: egyik kedvenc együttese a Ludditák, kedvenc filmje pedig a Ponyvaregény, amelyek valahogy nem igazán illenek az ő kőkemény nemzeti radikális profiljába. A nyilvánosságra kerülést pedig úgy tűnik, nem pártolja sem ő, sem Pörzse: utóbbi vezércikke végén megnyugtatott mindenkit, hogy ha majd bosszúból nyakon vágja Vágó Gábort (akit állítása szerint amúgy ki kellett volna hívni arcoskodása okán párbajra), azt majd nem fogja a lap hasábjain kifecsegni.
Így Pörzse és Zagyva legalább megajándékozta a közt egy újabb jobbikos koherenciazavarral: a nyilvánosság bizonyos esetekben fennálló teljes elvetésével. A mindig nyíltan a nagybetűs „igazság”-ról szónokló és mások személyiségi jogaival folyton-folyvást a padlót feltörlő jobbikosok ugyanis, ha róluk van szó, képesek olyan hisztit és nyálas rinyálást levágni, mintha nem is felnőtt férfiemberek volnának. Ilyenkor jön elő az ártatlanság vélelmének felhánytorgatása, meg a másik előítéletes megbélyegzésének elutasítása: egy olyan párt képviselőitől, akik mások azonnali elítélésében az elmúlt években behozhatatlan előnyre tettek szert. Jól láthattuk ezt a Jobbegyenes egykori HÖK-ös bloggereinél is, és most világosan kiderült ez Zagyva és Pörzse esetében is. Az igazság pártjának képviselői inkább meghúzódnak a sötétben, és onnan lepleznék le a fél világot: miként az Alfahírre publicisztikákat gyártó Ordosz műhely tagjai is névtelenül rántják le a leplet újra és újra a világbékét fenyegető amerikai külpolitikáról. Íme, a felelősségvállalás felkent papjai.
