Teadélután

Egyetemfoglalás. 2013 02 15 20 23. Hétvége, menni vagy maradni from Ádám Csillag on Vimeo.

„Melyik szabályzat milyen pontja alapján kell lekapcsolni az áramot szombat déltől hétfő hajnalig?” – kérdezi az „egyetemfoglaló” az ELTE-BTK-n Pál Ferenc dékánhelyettestől, és látszik rajta, hogy nagyon örül annak, milyen kellemetlen kérdéssel sikerült sarokba szorítania az említett professzort. Mire érkezik a zavart válasz, hogy hát ő, mármint Pál Ferenc, nem jogász, és mondhatni, a szokásjog alapján teszik ezt meg minden héten. „Akkor megváltoztatjuk a szokásjogot” – vicceskedik ismét a hallgató, majd a jelenlévők epilepsziás rángásokkal jelzik, hogy nem értenek egyet a dékánhelyettes szavaival.

Ilyenkor azért illik tisztázni pár dolgot. Az egyik, hogy bár aranyos dolog ez a nagy bázisdemokrácia, de az egyetemen akkor is a professzorok diktálják a szabályokat, a hallgatók pedig kötelesek elfogadni azokat, ha „túl sokáig beszél” szerintük a „rétor”, ha nem. Az ELTE-BTK egyik termében sem a Hallgatói Hálózat képviselői hozzák a szabályokat, még ha adott pillanatban azt is játsszák, hogy elfoglalták a helyiséget. Ahogy a vizsgákon sem a vizsgázók fognak dönteni a kérdésekről, még ha számszerűleg többen is vannak az ott lévő oktatónál. Van ez a hierarchia-dolog, melyet nyugodtan negligálhatnak a saját kis köreikben, de az egyetem épületében tartózkodva akkor is el kell fogadniuk: nem ők diktálnak az oktatónak, és nem is egyenrangú partnerként társalognak vele, még ha ők éppen többségben is vannak, és a tanár próbál is igazodni hozzájuk.

A másik, hogy nem próbálják egyesek jogszabályok oltalmát keresni akkor, amikor a professzor éppen szívességet tesz azzal, hogy nem hívja rá az „Első Egyetemfoglalókra” a rendőrséget, amely aztán jogszerűen ki is ürítheti a termet. Vagy melyik szabályzat milyen pontja teszi lehetővé azt, hogy egy önként összeverődött csoport elfoglalja egy közintézmény termét, akadályozva az ottani mindennapi működést? Na ugye.

Aztán megint csak itt van ez a fene nagy legitimációs probléma. És ezalatt most nem is a Hallgatói Hálózat szervezeti struktúráját, felállását értem. Jóval inkább azt, hogy hiába nem értenek egyet sokan a kormánnyal, miként a hallgatói szerződéssel és a forráskivonással sem: ettől még nem fogják támogatni az ezekkel szembehelyezkedő akármilyen csoportot, még ha a célokkal adott esetben talán egyet is értenek. Egyszerűbben fogalmazva: attól még, hogy a Fidesz-KDNP hülye, nem lesz a vele szemben álló Hallgatói Hálózat rögvest támogatandó, mindannyiunkért küzdő csoportosulás, akármennyire is él ez a képzet sokak fejében. Ha a HaHa terrorista módszerekkel, mások szabadságának és jogainak megsértésével operál, akkor főleg. Ha köztiszteletben álló professzorokból (amilyen Tolcsvai Nagy Gábor és Pál Ferenc is) csinálnak hülyét a nevetséges módszereikkel és elképzeléseikkel, akkor annál inkább. Ha valójában csak az ELTE bölcsész hallgatóit és oktatóit akadályozzák, miközben a kormány a füle botját sem mozdítja, akkor szintúgy nem a szent ügy megvalósulásához járulnak hozzá. Éppen ellenkezőleg: a céljaikkal alapesetben egyetértőket is maguk ellen fordítják, aminek a kormány csak örül: a Hallgatói Hálózat láthatóan saját maga járul hozzá a változás ellehetetlenüléséhez.

Amikor a Demokratikus Koalíció éhségsztrájkba kezdett a választási regisztrációval szemben, a Magyar Narancs vezércikkben örömködött, hogy legalább ott ez a kis csoportosulás emlékeztet mindannyiunkat arra, micsoda szörnyűséget is terveznek ellenünk és a demokrácia ellen. Pedig ha csak Gyurcsányékon múlik, ma épp olyan fenyegetően állna előttünk a regisztráció bevezetésének ígérete, mint korábban. Az alkotmányellenes intézményt az Alkotmánybíróság meszelte el. A DK tüntetésével annyit ért el, hogy néhány hétig még a mélyen regisztráció-ellenes baloldali-liberális réteg is rajtuk röhögött, a Fidesz pedig fellélegezhetett, hogy ha Gyurcsány ellenük, akkor az egész magyar társadalom velük. Gyorsan hozzáteszem: nyilván ezt is csak a rossz logika alapján, hiszen bár sokan szeretnek a kisebbik rosszra szavazni, azért az igazság ettől még nem lesz mellettük.

A hallgatói szerződés alkotmányos szintre emelését a Hallgatói Hálózat akkor sem fogja tudni megakadályozni, ha 2014 tavaszáig az ELTE-BTK A épületének 47-es termében sátorozik. Itt valószínűleg ismét csak az Ab léphet majd közbe - ha egyáltalán. A magyar társadalom szerződés-ellenesebbik része pedig ugyanúgy nem táborozik lélekben az egyetemfoglalókkal, ahogy nem is éhezett szolidaritásképp a DK-s éhségsztrájk során. Nem hallgatja ugyanúgy emelkedett szívvel Heller Ágnes és Ludassy Mária szabadegyetemes előadását, és nem is vesz részt a baloldali politikusok meghívásával szervezett kerekasztalon. Azon pedig, hogy ezek után a HaHa kijelenti, hogy nincsenek politikai elköteleződései, már csak nevetni tud a lakosság jó része. A HaHa által is támogatott (és a teremfoglalás során sűrűn reklámozott) Hálózat a Tanszabadságért-esemény szervezői pedig nyilván csak hápogni, amikor rákérdeznek náluk: ugyan miért nem hívták meg a Jobbikot is a felsőoktatásról szóló politikusi kerekasztalra, vagy hogy lehet az, hogy Teczár Szilárd HaHa-aktivista sorozatban gyártja a Magyar Narancs számára a felsőoktatás kivéreztetéséről szóló cikkeket és interjúkat. Politikai semlegesség? Ugyan már.

A Hallgatói Hálózat nem az egyetemisták nevében tartja fenn az ELTE-BTK termében a büféjét. Valószínűleg a bölcsész hallgatók kisebbségben is vannak közöttük. Hogy még ott lehetnek, azt csak az egyetemi közösség, többség türelmének és jóindulatának köszönhetik. Ettől még nem érdemes úgy gondolniuk, hogy tömegek állnak mögöttük.

Tanúként idézte be a rendőrség a tavaly novemberben feljelentett Népszava-kommentelőket, akik Papcsák Ferencről szóló cikkek alatt adtak hangot a zuglói polgármestert és tevékenységét előítélő véleményüknek, trágárabb vizekre amúgy nem igazán evezve. Papcsák mégis feljelentette őket, ahogy néhány Hír24-hozzászóló adait is bekérte a rendőrség, és, mint a pénteki ATV-s Németh Péter-beszélgetésből kiderült, 168 Óra-kommentelő is tanúként lett meghallgatva egy hozzászólása kapcsán.

Németh Péter ugyanakkor Kálmán Olgának elmondta, hogy a Népszava nem adott ki egy kommentelőt sem, sőt, hivatalosan is megírták a hatóságoknak, hogy vállalják értük a felelősséget, ám választ nem kaptak. Ehelyett a rendőrség valahogy mégis ráakadt az álnév alatt kommentelőkre, és tanúként be is idézte őket: márpedig így kötelességük igazat mondani, különben később akár hamis tanúzásért is eljárás indulhat ellenük. Az eddig leírtakból két dolog látszik világosan: az  egyik, hogy a cél a kommentelők, az átlagpolgárok előállítása, a sajtótermékkel szemben nem céljuk eljárni. A másik pedig, hogy kizárólag baloldali sajtótermékek hozzászólói kerülnek beidézésre. Bár nyilván nincs semmi elfogultság a háttérben, és a két ügy is más, mégis szimbolikus, hogy a Bayer Zsolt elleni feljelentés milyen rövid idő alatt vissza lett dobva, míg a kommentelők ügye már hónapok óta folyik, ezzel is az inkriminált hozzászólók életét nehezítve meg. Márpedig nem vitás: ahogy a Magyar Hírlapnak is csak használt a botrány (egy jobboldali újságírónak pedig nem lehet nagyobb álma annál, minthogy Gyurcsány Ferenc tüntessen ellene, illetve Neelie Kroes határolódjon el tőle), úgy a Népszava számára is presztízskérdés lehet a fideszes polgármesterrel szembeni hadakozás.

Ellenben egy civil kommentelőnek más sem hiányzik, mint munka után a rendőrségre szaladgálás, a bíróságra járáson való merengés, az elítéléstől való rettegés. Míg egy újságíró számára már-már a munka velejárója a pereskedés, addig az átlag munkahelyeken nem igazán veszik jó néven, hogy az erkölcsi bizonyítvány tartalmaz némi nem túl bizalomgerjesztő bejegyzést. És bár mindenki tudja, hogy amiért a rendőrségi ügy zajlott, az egyáltalán nem minősíthető kirívónak, hovatovább minden második ember elköveti nap, mint nap: azért mégis csak ott lesz az emberen a negatív pecsét, hogy őt már el is ítélték érte. És hiába, hogy jobboldali médiumok hozzászólói írtak már sokkal vadabb jelzőket is a „fitnyiszes”–nél, illetve sokkal keményebb vádakat annál, hogy „százmilliók mennek el tanácsadó cégekhez”: most valamiért mégis csak a baloldali lapok kommentelői vannak soron.

„Megkérdezték a rendőrségen, hogy valóban enyém-e az említett nickname a 168 Óra honlapján, és arra is kíváncsiak voltak, van-e másnak is hozzáférése a gépemhez” – fejtegeti a hölgy Kálmán Olgának, szigorúan telefonos interjú keretében, hogy azért az inkognitó valamennyire megmaradjon. Nekünk pedig már kavarog a fejünk, nem merjük elhinni, hogy ilyesmi a XXI. században megtörténhet, és hogy az orwelli világ ennyire pontosan megmutatkozhat még ennyi idővel a rendszerváltás után is. A teljes szólásszabadság híveként és a gyűlöletbeszéd fogalmának elutasítójaként csak ellenezni tudom ezt a fajta eljárást, és azt, hogy valakinek egy demokratikus államban a véleménye kimondása miatt kelljen félelemben élnie mindennapjait.

A hírek szerint viszont a Fidesz-KDNP arra készül, hogy a hajléktalanság kriminalizálása és a családfogalom leszűkítése mellett most a véleményszabadság korlátozását is alkotmányos szintre emelje: „egyértelművé tennék, hogy a véleményszabadság gyakorlása nem sértheti más emberek, a magyar nemzet, valamint nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságát”. Félek, emiatt a jövőben sem Bayer Zsoltnak vagy más sztárújságírónak kell majd aggódnia, hanem az álnév mögött rejlő, egyszerű kommentelőnek.

Lázár János után Fricz Tamás politológus is nekiment Sólyom Lászlónak, reakcióként annak alkotmányos kultúrára vonatkozó kritikájára. Mivel Sólyom érveire nagyon Fricz sem tudott mit mondani, ezért maradt számára a személyeskedés, a volt államfő kicsinyes sértegetése. Az önmagát civil politológusnak tartó pártprogagandista módszerével ellentétben először nézzük Fricz vádjait.

Mint a Békemenet egyik főideológusa kifejti, Sólyomnak azért nincs joga az alkotmányos kultúra hanyatlásáról beszélnie, merthogy az Alkotmánybíróság elnökeként ő is felelős volt a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat megsemmisítéséért, és így a lusztráció meghiúsulásáért. Nos, Sólyom Lászlónak éppen hogy nem a jog formálása, hanem az értelmezése volt a feladata akkoriban: egész egyszerűen értelmetlen arról beszélni egy, a jogszerűségért felelős embernél, hogy a minden egyes ember számára mást és mást jelentő igazságosságnál fontosabbnak tartja a jogszerűséget. Értelmetlen, mert egy jogásznál a jogszerűség ellentéte sosem az igazságosság, hanem a jogszerűtlenség. És egyébként is: miféle tempó az, hogy a jogi kritikák megfogalmazására válaszul történeti-erkölcsi sérelmeket próbálunk a volt államfő nyakába varrni, csak mert éppen ez szolgálja a mi érdekeinket?

És valami egészen döbbenetes a Fidesz-KDNP kormányzása mellett nyíltan kiálló politológustól olyanokat olvasni, hogy a rendszerváltáskori Sólyom testesítette meg a „diktatúra felmentését”, miközben az akkori Fidesz is testületileg nemmel szavazott az igazságtételi törvényjavaslatra. Hogy ők akkor még nem voltak döntéshozói pozícióban? A felelősség akkor is ugyanúgy kell terhelje őket Fricz érvelése alapján, márpedig így igen kevés morális alapja van bármelyik fideszesnek történelmi felelősségről és elszámoltatásról beszélnie. Hogy a roppant független Fricz ezt nem fogja ekkora vehemenciával soha számon kérni egyik kormánypárti politikuson sem, az éppen annyira biztos, mint hogy ilyen lendülettel az ügynökakták nyilvánosságának elmeszeléséért sem fog fideszes politikust ekézni a Magyar Nemzet Online hasábjain.

Fricz Tamásnak talán nehéz lehet megértenie, hogy a függetlenség és a magas presztízs valóban jókora felelősséggel is jár, ám Sólyom László éppen nem az, akin az ezzel való visszaélést számon lehetne kérni. Ha valaki felelős a rendszerváltozás elsikkadásáért, az éppen az a politikai és civil elit, mely saját önös érdekeinek elérése mentén vígan asszisztált az elmúlt évtizedekben a kádári struktúrák és gondolkodásmód fennmaradásáért. Így pedig az a Fricz Tamás, aki huszonhárom évvel a rendszerváltás után, egy demokratikus államban is pártideológusként magyarázza az éppen aktuális csapásirányt (a legemlékezetesebb tőle a választói regisztráció izzadságszagú megokolási kísérlete volt – szerinte nyilván ez járult volna hozzá a „demokratikus alkotmányos kultúra kialakulásához”), igen kevés morális alappal rendelkezik a felelősségvállalásról és az demokratikus alkotmányos kultúráról való ítéletalkotáshoz. A függetlenségét már a rendszerváltás óta őrző és tiszteletreméltó életúttal rendelkező Sólyom László felett pedig végképp nincs joga Fricz Tamásnak erkölcsi ítéletet mondania.

De ha már szóba került a függetlenség és a pártosság, érdemes megvizsgálni Tallián Miklós kritikáját is, aki éppen hogy azt veti Sólyom szemére, hogy felelős a pártokról való negatív közvélekedés kialakulásáért. Nos, azt, hogy az átlag magyar állampolgár (vagy akár csak a véleményformáló értelmiség) politikai pártokról alkotott képét jócskán befolyásolták Sólyom szavai, illetve a szavai mögött megbújó mentalitás, azt erősen meg kell kérdőjeleznem. Legalább annyira, mint Pető Péter azon elképzelésének igazságtartalmát, miszerint a magyar társadalom 70-80 százaléka által nem ismert Fekete György nagyobb károkat okozott az országnak, mint a ValóVilág című valóságshow. Ahogy ott is jelentős logikai bukfenc van, hogy a pártpolitika elítéléséből fakadna a „deklaráltan inkompetens civil szféra” kezére való hatalomátjátszás. Vagy talán nem azt akarja Tallián elhitetni, hogy a pártpolitika negatív kontextusba sorolása bírta rá a Fidesz-KDNP-t, hogy a Magyar Művészeti Akadémia hatáskörébe kívánjon megannyi felelősséget vonni?

Ha már TGM-re hivatkozik Tallián, nézzük is meg, miként vélekedett a neves filozófus a pártpolitikát a végletekig elutasító HaHá-ról és annak szerepéről: „szerinte egyre többen ábrándulnak ki a részvételi demokráciából, éppen ezért nagyon nagy sikernek tekinthető a mozgalom megjelenése. »A szervezet aprónak tűnik, de politikailag és morálisan hatalmas siker« – tette hozzá.” Nekem valahogy nem úgy tűnik, hogy TGM súlyos ítéletet mondott volna a pártpolitika elutasításáról és a képviseleti rendszer negatív megítéléséről.

Vagy a Milla elképesztő felülértékeléséért lenne felelős Sólyom? Esetleg azért, hogy a már említett Fricz úgy érezheti, elég hatalma és morális alapja van a volt köztársasági elnök civil gúnyában történő kritizálásához? Nem lesz mindjárt Sólyom felelős az „elmúlt nyolc évért” és a II. világháborúért is?

Nem lehet esetleg, hogy a pártpolitikából annak cinikus, elvtelen és végtelenül demagóg megnyilvánulásai miatt ábrándultak ki az emberek? Nem lehet, hogy Tallián véletlenül összekeveri a HVG szerzői által folyamatosan másokon számon kért függetlenséget a pártpolitika elutasításával?

Egyébként néha már valóban ijesztő a pártok elutasításának amúgy nagyon is érthető mértéke: ám ebben ma majdnem mindenkinek nagyobb felelőssége van, mint az itt amúgy csak felületesen egész életútjára ezt a pecsétet kapó Sólyom Lászlónak. A számadást kezdhetik is a Milla, a Hallgatói Hálózat, a Magyar Művészeti Akadémia, a Békemenet és a többi hasonló szerveződés folyamatos ajnározói.