Miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Rétvári Bence és más kereszténydemokrata politikusok által az egyik legnagyobb KDNP-s eredménynek tartott Családvédelmi törvény fontos elemeit, beindult a hadjárat mindkét oldalról: az ifjúkeresztények háborognak, amin pedig a HVG.hu bloggere rökönyödik meg. Mindannyian úgy értelmezve az Ab döntését, hogy ezzel az élettársi és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők alkotmányos védelmét hivatottak érvényre juttatni, lévén ki voltak rekesztve a Csvt. családra vonatkozó definíciójából, valamint az ezzel összefüggő jogi szabályozásokból.
Holott. Ahogy erre Szalai Ákos is rámutat a Kereszténység és Kapitalizmus blogon, a vonatkozó paragrafusok megsemmisítése a család fogalmába be nem vett, ám házasságra lépésre képes párok védelmében történt, illetve más egyéb, szoros kapcsolatban álló rokonokéban (például a nem egyenesági felmenőiket gondozó személyekében). Ugyanis, mint arra az Ab rámutatott, az azonos nemű és bejegyzett élettársi kapcsolatot létesített párok nem esnek alkotmányos védelem alá családjogi szempontból, hiszen az Alaptörvény L) cikkének (1) pontja a családról, mint a nemzet fennmaradásának alapjáról beszél. Márpedig azonos nemű párok nem képesek biológiai úton fenntartani nemzetüket, az örökbefogadás pedig még mindig nincs engedélyezve számukra, így a kérdés eldőlni látszik.
Érdemes egy kicsit elidőznünk fenti pontnál, és számba vennünk, a család definíciójából kimaradtak vajon miként eshetnének alkotmányos védelem alá, mint a "nemzet fennmaradásának alapjaiként" szolgáló kapcsolati összefonódások. A házasságra lépett, ám a nő meddősége, esetleg a férfi impotenciája okán gyereket vállalni nem tudó párok mennyiben minősülnek nemzetmegtartó intézménynek? Az idős rokonokról gondoskodó személyek hogy függenek össze a nemzet fennmaradásával? Hiszen új gyermek vállalása ez esetben sem jön be a képbe. Ahogy a beteg testvérüket gondozók esetében sem.
És mi következik abból, ha az azonos neműek kapcsolata jogilag nem fogadható el családként? Lévén eddig a család fogalma nem volt törvényi úton szabályozva, érdekes lehet a kérdés, de máris válaszra lelhetünk, ha a KDNP egy állhatatos követelésére vetjük tekintetünket. A kereszténydemokraták ugyanis a bejegyzett (tehát azonos neműekre vonatkozó) és sima élettársi kapcsolatok szabályozásának a Ptk.-ból való kikerülését szorgalmazzák, azzal a kommentárral ellátva, hogy ebben vélekedésük egybeesik a liberális állásponttal. Mert, mind mondják, akik csak élettársi kapcsolatra lépnek, azok viszonyának kereteit ne szabályozza az állam, szemben a házasodókéval – hozzátéve, hogy ha a felek törvényi szabályozást akarnak, akkor majd úgyis összeházasodnak.
Cinikus és képmutató álláspontról beszélünk tehát, és nem véletlen, hogy a KDNP-sek ezúttal direkt kerülik a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkoztatást a magyarázat során. A homoszexuálisok ugyanis nem tudnak házasságra lépni, viszont a bejegyzett élettársi kapcsolat tekintetében az általános utaló szabály van érvényben, mely ugyanolyan jogköröket biztosít számukra mind kapcsolati, mind öröklési szempontból, mint a házas felekre. A KDNP tehát a maga kacifántos módján a bejegyzett élettársi kapcsolatot igyekszik eljelentékteleníteni, melyért egyáltalán nem nagy ár számukra, hogy a sima élettársak jogait is be kell egyúttal áldozni. Ha majd jogokat akarnak, ők úgyis össze tudnak majd házasodni.
És akkor megérkeztünk ismét az Alaptörvényhez: ha a család a gyermekvállalás lehetőségétől lesz család, akkor milyen jogon számítható annak egy meddő pár viszonya? A nem egyenesági idős rokonokról gondoskodó személyek miként járulnak hozzá a gyermekek számának gyarapodásához?
És ha a jogszociológiai megfontolásokon túllépünk, érdemes azon is eltöprengenünk, miért ne minősülhetne családnak egy bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pár, ha egyszer a házasságban élő, gyermekvállalásra képtelen nő és férfi viszonya annak minősül? Miféle erkölcsi hozzáállás az, amely jogfosztást követel kölcsönös megegyezésen alapuló, törvényileg már elfogadott kapcsolatokra vonatkozólag, pusztán egyéni esztétikai elvárások alapján? Ki veszi magának a bátorságot, hogy a mai, összetett szociológiai családmeghatározások tükrében egy rendkívül primitív szabályozás megalkotásával deklarálja a család fogalmának mibenlétét? Megéri mindez a nehezen megszerzett jogokon keresztülgázoló küzdelem csak azért, hogy az azonos nemű párok kapcsolatait próbáljuk megfúrni? Miért fáj egyeseknek pusztán az, hogy két felnőtt ember a saját elhatározásából törvényi úton ismerteti el kapcsolatát, amellett, hogy gyermeket így sem fogadhatnak örökbe?
Egyébként az legitimálható álláspont, hogy az azonos neműek kapcsolata ne minősüljön házasságnak, már a történeti és kulturális hagyományokra hivatkozva. Nem is számít annak. Ám, ha elfogadjuk, hogy a különböző neműek egybekeléséből sem feltétlenül fog születni gyermek, úgy nincs okunk megvonni a család meghatározását azoktól sem, akik más biológiai okokból nem tudnak gyermeket vállalni. És akkor még azon transzneműekről nem is beszéltünk, akiknek a nemváltoztatását egy idő után ha a jog nem is, de a társadalom nem tudja nem elismerni (vagyis a kiindulópontról mit sem fog tudni), ám gyermeket természetesen nem tudnak kihordani. Az esetükben is illő ugyanis – a családhoz hasonlóan – saját önmeghatározásra hagyatkozni, és elismerni a születéskorival ellenkező nemű identitásukat.
Persze a gyermekek jogi helyzete így továbbra is megoldatlan marad, hiszen azonos nemű párok továbbra is nevelhetik egyikük korábbi házasságból született gyermekét, akikkel szemben a jog így kirekesztően bánik el – emiatt pedig szerintem egy, mindenre kiterjedő és nem kirekesztő szabályozásra is szükség lenne ezen a téren. De ez már megint egy másik történet.
