Betiltotta a kormány a játékgépeket, így a legtöbb kaszinó, játékterem bezárhatja kapuit, és a kocsmák sem számíthatnak ezentúl ilyen irányú bevételre - mindezt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyrészt etikai, másfelől nemzetbiztonsági okokra vezette vissza. A másodikkal annak ködössége miatt nem is foglalkoznék, de nézzük azt, mennyire bizonyul erkölcstelennek a pénznyerő automaták működése, illetve lehet-e, kell-e tenni ez ellen bármit is.

Ezek a gépek eleddig nem csak falusi ivókban álltak, hanem plázák játéktermében, igényesebb szórakozóhelyeken, illetve fiatalok által hétvégente látogatott belvárosi klubokban, italozókban is. Tehát: nem jelenthetjük azt ki, hogy kizárólag a fizetésüket rögvest megduplázni szándékozó, örök vesztes típusba sorolható családapák pénzvesztésre kiszemelt színhelyeként működtek - de rengeteg tizen- illetve huszonéves próbálta ki ezeken a szerencséjét, hátha sikerül aznap este néhány ezressel többet elinnia. Talált pénz, naná. Ennek mindig is nagy hagyománya volt: ha az ember megszagolta, hogy a legminimálisabb befektetéssel juthat bevételhez, hát rögtön oda is iramodott, hogy éljen a kihagyhatatlan lehetőséggel. A kisiklott életűeknek ott volt a játékozás, az egyszerű átlagpolgárnak a lottó, az előbbi célkitűzést kifinomultabban megvalósítani igyekvőnek pedig a Legyen ön is milliomos. A lényeg, hogy ne kelljen érte heti negyven-ötven órákat megfeszítve dolgozni húsz éven keresztül, hanem lehetőleg rögtön hulljon az egész az ölbe, bizonyítva ezáltal az esetleges tudásbéli befektetés mellett a Fortuna kegyeiben való egyértelmű részesülést is.

Ha valaki úgy akar magának pénzt szerezni, hogy azért nem dolgozik meg keményen, akkor az az ember nyilván vagy nem tartja a szerencsejátékokat erkölcstelen dolognak, vagy úgy ítéli meg, az ő adott esetbeli befektetése (pénzbeli, észbeli, ügyességbeli) kiegyenlíti mások hosszadalmas erőfeszítéseit, így kicsivel sem lesz kevésbé érdemesült az elnyert összegekre, mint mondjuk a tizenhat órás műszakokban a havi száznegyvenért güriző biztonsági őr.

Alapvetően minden szokást, szenvedélyt túlzásba lehet vinni: az ivást, a cigarettázást, a füvezést, a lottózást, de még a bulvárfogyasztást, a sznobériát és a rendszeretetet is. Sőt: a reggeli kávét, a pontban délben, harangszóra való asztalhoz ülést, a keresztejtvényfejtést és az esti Barátok köztet is. 
Ha ezektől megfosztják az embert, annak leggyakrabban lelki, de sokszor testi tünetei is lesznek. Nyűgös lesz egész nap, ha nem fogyaszthatta el a nap indulásakor a megszokott feketét; esetleg nem várja meg a vendéget a közös ebéddel, mert az tizenkettő után tíz perccel esik be; de olyan is van, aki nyaraláskor is rohan haza a megtekintésre kinézett kastélyból, nehogy lemaradjon arról, már megint kinek az ágyában hentereg az a céda Kinga, és hogy vajon a Berényi Miklóska ezúttal is akkora rohadék lesz-e, vagy most kivételesen megint felébred benne a lelkiismerete. 

Ha valaki szenvedélyének rabja, annak nem a szenvedély tárgya lesz az oka. Attól még a keresztejtvények közreadása nem lesz etikátlan, hogy egy idős ember a környezetével való foglalkozás helyett is a Fülest bújja; és a tisztaság sem lesz olyan megvetendő csak azért, mert Eszterné meghirdeti Az ellenállás melankóliájában a "Tiszta Udvar, Rendes Ház" mozgalmat. 

Ha egy fegyvertípust csak tömeggyilkosságra lehet használni, jogos lehet az az érvelés, hogy erkölcstelen dolog engedélyezni nagy tömegeknek a vásárlását - de ha egy bizonyos eszközzel lehet mértékkel, az életünkre való rátelepedést és másoknak való károkozást elkerülve is élni, akkor nem lehet csak úgy kijelenteni a dologról, hogy létezése egyértelműen erkölcstelen jelenség. Nem a dohánytermék lesz felelős az elrettentő képeken felvillantott testi leépüléséért, de a bagózást túlzásba vivő személy annál inkább - ahogy a játékgépbe kéthetente egy pár kétszázast bedobó gimnazista sem fog egy kategória alá esni a segélyt azonmód megkétszerezni igyekvő, lerobbant férfival. 

Ha az ember úgy érzi, hogy már többre úgysem lesz lehetősége az életben, és végleg elszállt bármiféle kitörési lehetőség, akkor kimegy szépen a söntésbe, és a szerencséjére bízza, hogy jut-e erre a télre a gyerek lábára cipő. 
Ha megvan a havi kétszázötven, hát megjátssza gyerekeinek születésnapját is: "ha ez most bejön, veszek majd belőle nektek egy lakást, mikor egyetemre mentek". "Dehogy lehet kihagyni, elment az eszed, Józsi? És ha most jönnek be a számaink? Fújhatjuk akkor, hogy valaha is kertes házba költözhessünk".

Ha egy szenvedélybetegséget okozni képes jelenséget betiltanak (de egyébként azt sem teljesen, hiszen néhány kaszinónak továbbra is engedélyezték a működést), akkor majd talál helyette másikat a gyorsan gazdagodni kívánó átlagember. Ha se pénz, se posztó, akkor hiába nincs játék se, majd lesz sportfogadás, majd lesz lutri, totó, kenó, hiszen örökké nem eshet, ha nem tanultam tovább, akkor sem kell megásnom saját síromat - ugyan van, aki a szerencsének háttal áll, de egyszer Sir Kenó mindenkire rátalál, és akkor nyerhet félmilliárdot, Jézus Isten, abból már egy tisztességes életre is futja, Marika, hó végén sem kell majd kibekkelni azzal, amit a hűtőben találunk, hát nem volna csodálatos?

Itt az állam semmit nem tehet, főként, ha a társadalom alapvető motivációit, mozgatórugóit sem érti.