A nemrég lezajlott kőszegi Tranzit Fesztivál saját, FesztiVálasz néven megjelenő napilappal is rendelkezett, melyen a Heti Válasz szerkesztőségén kívül újságíró műhelyük hallgatói dolgoztak, színesnél színesebb cikkekkel, interjúkkal meglepve a művelődésre vágyó látogatókat.
Ugyan a fesztiválon lezajlott, Orbán Viktorral való beszélgetés sarokpontjai bejárták a szélesebb nagyközönséget, úgy érzem, mégis van egy talán ehhez fogható, vagy még fontosabb kérdéseket felvető szegmense az esemény, illetve a tábori újság rövid történetének.

Az első szám utolsó oldalán G. Fodor Gábor, a Századvég igazgatójának helyzetelemzését közölték, melyre a másnapi lapban válaszolt ugyanitt Böszörményi Nagy Gergely és Békés Márton, a fesztivál két szervezője, az internetes jobboldali szubkultúra jeles képviselői.



Fontos szóváltásnak lehettek tanúi az olvasók, ugyanis itt mutatkozott meg a fő különbség mind az újságírói, mind a közéleti szerepvállalás minőségéhez való hozzáállást, elvárást illetően. G. Fodor hatalmas eszmei magasságokba szárnyaló írásban kísérelte meg kifejezésre juttatni dorgálását az okból, hogy az ifjú konzervatívok nem hajlandóak szervilis módon kiszolgálni az úgynevezett jobboldali kormányzat tevékenységét, mérceként pedig saját, jobboldali gyökerű értékrendjüket tartják még a Fidesz-KDNP regnálása idején is szem előtt, nem pedig a hatalom lépéseinek minél hihetőbb magyarázgatásában látják fő feladatukat.

Bár G. Fodor újságírónak nehezen nevezhető, mégis megütközést kelt, a Fidesz-közeli intézet vezetője hogyan viszonyul az értékrendhez való ragaszkodáshoz a politika világában: kicsinyes, apróságokon fennakadó dolognak tartja ezt, és úgy véli, a fiatal jobboldaliaknak erkölcsi kötelessége lenne kiállni Orbán Viktor pártja mellett még olyan ügyekben is, amelyekben eredetileg egészen mást tartanak helyénvalónak.

Vízválasztóhoz érkeztünk: itt válik világossá, ki tartja még 2012-ben is irányadónak, hogy a baráti sajtó feladata a "vele egy oldalon álló pártok" tevékenységének propagálása kell, hogy legyen; "pártja" aktuális céljainak minél logikusabbnak tetsző elmagyarázása az egyszerű olvasók számára. Nem csupán a választókat nézi hülyének ez a fajta mentalitás, hanem az újságírókat is egyszerű pártszócsövekké degradálná: hiszen látni kell, hogy demokráciában sosem lesznek azonosak a fő célokról alkotott elképzelések, ami egyet jelent azzal, hogy mindenkinek a saját érdekkörét kell a leghathatósabban képviselni, ügyet sem vetve arra, hogy ez esetleg sokszor a legnagyobb képmutatásnak is tetszik a korábban hangoztatott nézetekkel szemben.

Az érdekeiket féltők legnagyobb problémája ugyanis mindig az, hogy a vele egy oldalon álló, ám a pozíciókkal le nem kenyerezett véleményformálók esetleg önálló gondolatok megfogalmazására vetemednek, melyek igen hatásos fegyvernek bizonyulhatnak az "ellenoldal" kezében: "lám, még a tieitek sem értenek veletek egyet."

Azt kell azonban megérteni, hogy a huszonegyedik században már naiv illúzió abban hinni, hogy az emberek vevők lesznek a látványosan saját politikai oldaluk érdek- és értékváltásaival sodródó közéleti szereplőkre, újságírókra, kommentátorokra: az internet, a blogok világa ugyanis elhozta magával, hogy rengetegen tudják hallatni úgy a hangjukat, hogy abból nem érezhető ki a személyes elfogultságból szóló, bizonyos prekoncepciók mentén haladó, szervilizmussal jócskán átitatott hang jelenléte. Ehhez mérten a fiatal konzervatív újságírók, bloggerek (Mandiner, Konzervatórium, Jobbklikk, satöbbi) is kizárólag saját jól meghatározott, világos értékrendjük szerint igyekeznek megítélni a köz eseményeit, és nem hajlandóak rá, hogy olyan kérdésekben, mint például az előzetes regisztráció, a tandíj, a keleti nyitás, csak azt szajkózzák, amit éppen Orbán Viktor is lenyilatkozik a témában.

Mert vannak, akik belátták, hogy nincs annál szánalmasabb, mint amikor egy addig teljesen mást hirdető platform magyarázni kezd valami abszolút érték- (és sokszor élet-) idegen dolgot, melyről ők ugyanolyan jól tudják, mint a választók, hogy a valósággal semmilyen kapcsolatot nem tart fenn.

Valójában G. Fodor Gábor szövege, hozzáállása van jócskán áthatva azzal a posztkádári, elvtelen jelleggel, mellyel ő a fiatal konzervatívokat vádolja: ezért van, hogy a G. Fodor Gáborhoz hasonló közszereplők csak annyira minősülnek jobboldalinak, amennyire éppen a Fidesz is, és nézetei is csak annyira lesznek egyértelműek, amennyire a jelenlegi kormánypártéi.

Persze, az érdekelvűség ugyanúgy jelen van mindkét oldalon, és bár a baloldal ezen szempontból dicstelenebb múlttal, hagyományokkal büszkélkedhet, az elmúlt évek tevékenységét szemlélve a Fidesz-közeli értelmiségieknek sincs okuk szégyenkezni. A berögzült sémák tovább élése éppen akkor válik a legnyilvánvalóbbá, amikor egy jobboldalinak mondott véleményformáló rosszallóan szemléli a jobboldali médiumok kritikus tevékenységét, jóval megengedőbb viselkedést elvárva a sajtó munkásaitól - és ennek lesznek foglyai azok az újságírók is, akik inkább az utolsó pillanatokig halogatják a Schmitt Pál-ügyben való megszólalást, és az első adandó alkalommal is szívesebben térnek át annak elemzésére, hogy a másik oldal 2006-ban hogyan viselkedett a Gyurcsány-botrány kirobbanásának idején.

Mert legyen egyértelmű: az úgynevezett kettős mérce jobboldali hangoztatói ugyanúgy élnek a kettős mércével, a folyamatosan az ellenoldal viselkedését vizslatók pedig gyakorlatilag semmivel nem mondhatóak egyenesebb gerincűnek, mint a saját üzenet hiányát folyamatosan a "növekvő antiszemitizmusról, fasizmusveszélyről" való beszéddel leplezők.

Mert aki nem képes belátni, hogy az elvtelen meghunyászkodás, érdekelvű ide-oda ingázás nem vezet sehová, az kénytelen lesz hitelességének semmibe foszlásán túl azzal is szembesülni, hogy a jövendő korok őszintébb, egyenesebb médiájában, közéletében az ő számára nem osztanak lapot.