Teadélután

Konzervatív-liberális közéleti-kulturális teadélután. holden.teadelutan@gmail.com

Friss topikok

Címkék

.Budapest (1) 1920 július 4 (1) 1956 (2) 1956. október 23. (1) 2006 (1) 2006 ősz (1) 2006 ősze (1) 2014 (2) 4K! (2) Ablonczy Balázs (1) abortusz (1) abortusztabletta (2) abszurd (1) abszurditás (1) Aczél Endre (1) áder jános (2) Áder János (2) adózás (1) aggodalom (1) Alaptörvény (5) Albert Camus (3) Alfahír (1) alfa szövetség (1) Alföldi Róbert (1) alkohol (1) alkotmány (4) Alkotmánybíróság (5) alkotmánymódosítás (4) alkotmányos szellemiség (1) alkotmányozás (2) államalapítás (1) államellenes bűncselekmények (1) államfő (1) alsó tagozat (1) általános iskola (1) aluljáró (1) aluljárók (2) Amerikai Egyesült Államok (2) Amerikai História X (1) Anders Breivik (1) Andrassew Iván (1) angol (1) Ángyán József (1) Anonymous (1) anonymous (1) antiszemitizmus (5) arabok (1) aranyérem (1) Arany Hajnal (1) Arisztotelész (1) artmozi (1) árvízvédelem (1) átmeneti segély (1) ATV (6) atv (2) augusztus 20. (1) Aurora (1) autonómiatüntetés (1) autoritás (1) avatara (1) Azerbajdzsán (4) azeri baltás gyilkos (1) azeri gyilkos (1) Az ellenállás melankóliája (1) Az Est (1) A hatodik koporsó (1) A la Carte (1) A muszlimok ártatlansága (1) A sötét lovag - Felemelkedés (1) A tanú (1) A Város Mindenkié (1) ba (1) Babarczy Eszter (1) bácsfi diána (1) Bajkó-Sokoray István (1) Bajnai Gordon (14) Balatonszárszó (1) Balavány György (4) Balogh Ákos Gergely (2) Balogh József (1) Balog Zoltán (2) balog zoltán (1) baloldal (4) baloldali (1) baltás gyilkos (1) Bándy Kata (1) Bánffy Miklós (1) Barabás Richárd (1) Barátok közt (1) barikád (1) Barikád (2) Bartos Cs. István (1) Bartus László (2) Batman (1) bayer zsolt (1) Bayer Zsolt (7) Bede Márton (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (1) békemenet (1) Békemenet (1) Békés Bálint (1) Békés Márton (1) belföld (129) belföld. (1) belpolitika (5) Belváros (1) Bencsik János (1) Béres Zsuzsa (1) Berlinale (1) besúgók (1) Bibó István (1) Biszku Béla (2) Blaski József (1) Blikk (2) Blind Myself (1) blogbejegyzés (1) Bojtár Endre (2) Bokros Lajos (1) bolgár györgy (1) Borókai Gábor (1) Bors (1) börtönbüntetés (1) bosszú (1) Böszörményi Nagy Gergely (1) Btk. (1) Budaházy György (1) budai gyula (1) Budapest (1) Budapest Nyári Fesztivál (1) Budenz József (1) Budpest (1) Burzum (1) Buzna Viktor (1) Christopher Stevens (1) CIA (1) cigány (5) cigánygyilkosságok (1) cigányság (1) cigaretta (2) Civil a pályán (1) Civil kaszinó (1) Civil Összefogás Fórum (3) Coca-Cola (1) CÖF (1) Corvinus (1) cozma ítélet (1) cozma per (1) Cristian Mungiu (1) Csak a szél (1) családfogalom (1) családi dráma (1) családon belüli erőszak (2) Családvédelmi törvény (1) Csatáry László (4) Csáth Géza (1) Csatt (1) csillag születik (1) csipszadó (1) Csizmadia László (1) csontos jános (1) Csontos János (1) csoóri sándor (1) Csurka István (1) Czakó Gábor (1) czomba sándor (1) Damu Roland (1) dániel péter (2) Dániel Péter (2) David Lynch (1) Debreceni Egyetem (1) Debreczeni József (1) Dél-Korea (1) demagógia (1) demokrácia (1) Demokratikus Charta (1) demokratikus ellenzék (1) demokratikus koalíció (3) Demokratikus Koalíció (10) demonstráció (1) Dennis Dugan (1) Denver (1) Derzsi János (1) Dési János (2) Deutsch Tamás (1) diktátor (1) DK (6) dohánykoncesszió (4) dohányosok (1) dohányzás (1) domestic violance (1) domestic violence (1) Dopeman (2) Dörner György (3) Dorosz Dávid (1) dr. Helmeczy László (1) drachma (1) dráma (1) drog (1) Duna Tv (1) Duna World (1) edelény (1) édes hazám (1) Edmund Burke (1) Edward Snowden (1) Efraim Zuroff (1) egészség (1) egyenes beszéd (1) Egyesült Államok (1) egyetem (1) egyetemek (2) egyetemfoglalás (1) Egymillióan a magyar sajtószabadságért (1) Egymillióan a sajtószabadságért (1) egységesülés (1) Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (1) Együtt 2014 (8) elcsatolt (1) élettársi kapcsolat (1) Élet és Irodalom (6) Élet Menete (1) élet menete (1) elfogadás (1) elhatárolódás (1) ellenzéki összefogás (1) elnökválasztás (1) előítélet (1) előregisztráció (1) előzetes feliratkozás (1) előzetes regisztráció (3) elrettentő képek (1) élsport (1) ELTE (1) ELTE-BTK (1) ELTE BTK HÖK (2) elutasítás (1) emlékmű (1) Emmi (1) Endrésik Zsolt (1) endrésik zsolt (1) energiaitalok (1) Eörsi Mátyás (1) építőipar (1) érdekelvűség (1) erdély (1) Erdély (1) erdélyi magyarság (1) erdős virág (1) Erdős Virág (1) erkölcs (2) Érpatak (1) érpataki modell (1) érték (1) értékelvűség (1) értelmiség (1) Ertsey Katalin (2) Esterházy Péter (1) Észak-Korea (1) etika (1) euró (1) Európa (1) Európai Egyesült Államok (1) Európai Filmdíj (1) Európai Unió (4) Facebook (1) Farkasházy Tivadar (2) Farkas Attila Márton (1) Farkas Mihály (1) fasizmus (1) Fedél Nélkül (1) fékek és ellensúlyok (1) feljelentés (1) félkarú rabló (1) felmentés (1) felsőoktatás (5) fer (1) ferenciek tere (1) fidesz (4) Fidesz (33) Fidesz-KDNP (17) fidesz frakció (1) fidesz kdnp (1) film (6) filmdráma (1) filmszínház (1) filozófia (1) filozófus (1) filozófuspályázatok (1) finnugor nyelvrokonság (1) Fliegauf Bence (1) FN.hu (1) foglalkoztatást helyettesítő segély (1) Földes András (1) Földi Bence (1) Fónay Jenő (1) főrabbi (1) Foray Nándor (1) Forgács István (1) forgács istván (1) forradalom és szabadságharc (1) francia (1) franciaország (1) Francis Ciarán Tobin (1) françois hollande (1) fratanolo janos (1) Fricz Tamás (3) Füles (1) G. Fodor Gábor (2) Galamus (3) Garbai Ádám (1) Gárdonyi Géza (1) Gázai övezet (1) gazdaság (1) gazdaságpolitika (1) Gázos (1) Gelléri Andor Endre (2) genetika (1) Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1) Gergényi Péter (1) Gerő András (3) Gesztesi Károly (1) Gimes Miklós (1) gimnáziumok (1) Gintli Tibor (1) Giró-Szász András (1) gonosz (1) Görögország (2) Gréczy Zsolt (2) Guido Westerwelle (1) Gulyás Gergely (1) gyermeknevelés (1) gyilkosság (1) gyömrő (1) Gyöngyösi Márton (3) gyöngyöspata (1) György Péter (1) Gyulay Zsolt (1) gyülekezési szabadság (1) gyűlölet-bűncselekmény (1) gyűlöletbeszéd (1) gyurcsány ferenc (3) Gyurcsány Ferenc (11) Gyurta Dániel (1) háború (1) háborús bűnös (1) hackercsoport (1) Hadházy Ákos (2) HaHa (2) hajléktalanok (2) hajléktalanság (1) hajléktalanság kriminalizálása (1) halálbüntetés (1) Halász János (1) Hallgatói Hálózat (2) hallgatói önkormányzat (1) hallgatói szerződés (4) hallgatók (1) Hamvas Béla (2) Harangozó Tamás (1) Harcosok Klubja (1) határon túli magyarok (1) Haza és Haladás (1) házelnök (1) heller ágnes (2) Henry James (1) heteroszexualitás (2) Heti Válasz (4) hétköznapi élet (1) HírTV (2) hírtv (1) Hoffmann Rózsa (6) hóhelyzet (1) homoszexuálisok (1) homoszexualitás (2) HÖOK (1) horkay hörcher ferenc (1) horror (1) Horthy-kultusz (1) Horthy-rendszer (1) Horthy-szobor (2) Horthy Miklós (3) horthy miklós (2) horthy rendszer (1) horthy szobor (1) Hugh Grant (1) humántárgyak (1) Hunfalvy Pál (1) Huth Gergely (1) HVG (3) Hvg.hu (1) idegenforgalmi adó (1) ideológia (3) ifj. Lomnici Zoltán (1) Ifjú Demokraták (1) igazgatók (1) Immanuel Kant (2) Index (2) index (1) információs önrendelkezési jog (1) iPhone (1) iPhone5 (1) Irán (1) irodalom (1) írók (1) iskola (2) iskolai köpeny (1) István király (1) iszlámellenesség (1) iszlamizálódás (1) ítélet (1) Izrael (2) izraelita (1) jáksó lászló (1) James Holmes (1) játékgép (1) játékgépek (1) játékterem (1) Jávor Benedek (3) jean marie le pen (1) jegybank (1) jegybankelnök (1) Jelenits István (1) Jesz (2) Jeszenszky Géza (1) Jobbik (32) jobbik (5) Jobbklikk (1) jobboldal (6) jobboldali (1) jog (2) John Rawls (1) Jókai Mór (1) Jólét és szabadság (1) juhász oszkár (1) Juhász Péter (3) Kádár János (1) Kálmán C. György (2) Kálmán Olga (3) kálmán olga (1) Kaltenbach Jenő (1) kampány (1) Karácsony Gergely (4) Karinthy Frigyes (1) Károlyi Mihály (1) Kárpátia (1) Karsay Dorottya (1) Karvalits Ferenc (1) kaszinó (1) katasztrófavédelem (1) Kaufer Virág (1) kdnp (1) KDNP (2) kelet (1) keleti nyitás (3) Kemal Atatürk (1) kemény istván (1) kenó (1) Képviselő Vágta (1) Kerék-Bárczy Szabolcs (1) kereki (2) Kerényi Imre (1) kereszténydemokrata (1) keretszámok (1) Kertész Ákos (1) Kertész Imre (1) kétharmad (1) kétosztatúság (1) két tannyelvű oktatás (1) KIM (1) Kim Dzsong Un (1) Kim Lane Scheppele (1) Kína (2) Kínai Kálmán és Trágár Tóni (1) kínai kiállítás (1) kínai tárlat (1) Kisgazda Polgári Szövetségpárt (1) Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (1) klubrádió (1) koalíció (1) Kocsis Máté (1) kocsma (1) kóla (1) komédia (1) komment (1) kommentelők (2) kommunista (2) kommunisták (1) kommunista diktatúra (1) kommunizmus (3) konzervativizmus (1) Konzervatórium (1) konzultáció (1) Kopácsi Sándor (1) korlokál (1) kormány (1) kormánybírálatok. (1) kormányváltás (1) Kőszeg (1) Kós Károly (1) Kovács Zoltán (2) Kövér László (3) Köves Slomó (2) közélet (1) Közép-Európa (1) középiskolák (1) közérdekű adatközlés (1) Közgép (1) köznevelési törvény (1) közoktatás (1) Központi Nyomozó Főügyészség (2) köztársasági elnök (1) Krasznahorkai László (1) Kubatov-lista (1) Kubatov Gábor (1) külföld (19) kultúra (5) kulturális műsorok (1) kultúrkörök (1) kultúrpolitika (1) Kumin Ferenc (1) kúria (1) Kuruc.info (2) kuruc.info (1) Kurultaj (1) l. simon lászló (1) L. Simon László (1) Laborc Sándor (2) Lánczi András (5) Lángh Júlia (1) Lázár János (2) Lehet Más A Politika (1) Lehet Más a Politika (3) Lendvai Ildikó (1) levél (1) Lezsák Sándor (1) liberális (1) Liptai Claudia (1) Liu Kongxi (1) lmp (1) LMP (20) londoni magyar magvetők (1) losonczy pál (1) lottó (1) Ludassy Mária (1) lukasz papademosz (1) Lupo (1) lutri (1) L Simon László (1) M1 (1) M2 (1) magánélet (1) magazinműsorok (1) magyar (3) Magyarok Nyilai (1) magyarország (2) Magyarország (3) magyarság (1) Magyar Élet Menete (1) Magyar Fruzsina (1) Magyar Hírlap (3) Magyar Írószövetség (1) magyar kommunista munkáspárt (1) Magyar Mesék (1) Magyar Motoros Menet (1) Magyar Narancs (4) magyar narancs (2) Magyar Nemzet (6) Magyar Nemzeti Bank (1) Magyar Szocialista Párt (1) Magyar Vizsla (1) Maléter Pál (1) Mandiner (4) Mansfeld László (1) Mansfeld Péter (3) Mány Erzsébet (1) Márai Sándor (1) Marcel Duchamp (1) Margaret Thatcher (1) marian cozma (1) marine le pen (1) Marlon Wayans (1) Marosvásárhely (1) marslakók (1) Márta István (1) Maruzsa Zoltán (1) másság (1) matematikus (1) Matolcsy György (2) Mátsik György (3) mazsihisz (1) MDF (1) Mécs Imre (1) média (2) médiatanács (2) Medvigy Endre (1) melegfelvonulás (1) Meleg Büszkeség Menete (1) meleg méltóság menete (1) Mesterházy Attila (1) mestyán ádám (1) mészáros jános elek (1) Mihancsik Zsófia (1) Mika Tivadar Mulató (1) Milla (4) Mindszenty Andrea (1) MNB (1) Molnár Csaba (2) molnár csaba (1) monetáris politika (1) Monty Python (1) Móricz Zsigmond (1) motorosok (1) motoros felvonulás (1) mozi (1) Mr Oizo (1) MSZP (18) mszp (1) MSZP-SZDSZ (1) mti (1) MTI (2) MTV (2) MTVA (1) munkáspárt 2006 (1) munka törvénykönyve (1) muszlimok (2) művészmozi (1) N. Kósa Judit (1) náci (2) nagykövet (1) nagytőkések (1) Nagy Imre (1) NANE Egyesület (1) napraforgoblog (1) nat (1) Navracsics Tibor (4) navracsics tibor (2) Neelie Kroes (1) német (1) Németország (1) német gyerekhíradó (1) Nemzetbiztonsági Hivatal (1) Nemzetbiztonsági Ügynökség (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti dohánybolt (1) Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. (1) Nemzeti Érzelmű Motorosok (2) nemzeti front (1) nemzeti identitás (1) Nemzeti Könyvtár (1) nemzeti konzultáció 2012 (1) nemzeti média és hírközlési hatóság (1) nemzeti radikalizmus (1) Nemzeti Színház (1) nemzetpolitika (1) Nem félünk a farkastól (1) népegészségügyi termékadó (1) Népszabadság (3) Népszava (4) Niccoló Macchiavelli (1) Nick Thorpe (1) nicolas sarkozy (1) nmhh (1) Norvégia (1) Novák Előd (4) november 4. (1) NSA (1) nyaraló (1) nyelvészet (1) nyílt levél (1) nyirő józsef (3) Nyirő József (2) nyugat (1) nyugdíjasok (1) Odeon-Lloyd (1) oktatás (3) oktatási államtitkár (1) október 23. (1) oláh cigány (1) oligarcha (1) Olimpia (1) orbán ottó (1) orbán viktor (2) Orbán Viktor (22) Ordosz műhely (1) örmények (1) Örményország (1) örömszerzés (1) orosz (2) Oroszország (3) Orosz Mihály Zoltán (1) Országgyűlés (1) Örülünk Vincent (1) Oscar-díj (1) Oslo (1) őszödi beszéd (1) Osztolykán Ágnes (1) ösztöndíj-program (1) pacem in utero (1) Palesztina (1) Pál Ferenc (1) Papcsák Ferenc (1) Papp László Tamás (1) Parajelenségek (1) Parajelenségek 4 (1) Paranormal Activity (1) Paranormal Activity 4 (1) Páratlan Oldal (1) Párbeszéd Magyarországért (1) Párbeszéd Magyarországért Párt (1) párkapcsolat (1) Parlament (3) pártalakítás (1) pártalapítás (1) pártállam (1) pártállami múlt (1) parti nagy lajos (1) Parti Nagy Lajos (4) pártok (1) pártpolitika (1) Paszok (1) Paul Lendvai (3) Pécsi Tudományegyetem (1) pénznyerés (1) pénznyerő automata (1) per (1) Pesti Barnabás (1) pető péter (1) Petrás János (1) petri györgy (1) Pindroch Tamás (1) Pityinger László (1) plágium (1) Pogonyi Szabolcs (1) polgárháború (1) polgári védelmi szolgálat (1) polgármester (1) Polgár Tamás (1) politika (1) politikai korrektség (1) Polt Péter (2) Pomogáts Béla (1) Pongrátz Gergely (1) populizmus (1) Portik Tamás (3) Pörzse Sándor (1) Pozsgay Imre (1) Pozsonyi Ádám (2) Pride (1) Prohászka Ottokár (1) prostituált (1) pszichedelikumok (1) punk (2) punkok (1) Pussy Riot (3) Puzsér Róbert (2) puzsér róbert (1) quantum xxl (1) Quentin Dupieux (1) radikáljobb (1) Radnóti Sándor (1) Radu Jude (1) Ramil Sahib Safarov (1) rap (1) rasszizmus (2) reáltárgyak (1) Recep Tayyip Erdogan (1) Reguly Antal (1) rejtély (1) rendszeres szociális segély (1) rendszerváltás (1) részösztöndíj (1) réthelyi miklós (1) rezsicsökkentés (2) Ribling Tamás (1) rikkancs (1) RMDSZ (3) Rogán Antal (2) röghöz kötés (1) roma (5) románia (1) Románia (5) romániai magyarság (1) román film (1) Romsics Ignác (1) Rónai Egon (1) Róna Péter (1) rongálás (1) Ron Werber (2) Rostás Árpád (1) Rózsa Misi (1) rozs szabolcs (1) ru 486 (1) S. Terézia (1) Sabater (1) Sajnovics János (1) sajtószabadság (2) Salát Gergely (1) Salkaházi Sára (1) Samuel Beckett (1) schein gábor (1) Schein Gábor (1) Scheiring Gábor (3) Schiffer András (8) schmitt pál (1) Schmitt Pál (1) Schmuck Andor (1) schweitzer józsef (3) segély (1) Selmeczi Gabriella (1) sértegetés (1) Seszták Ágnes (2) Setét Jenő (1) Simor András (1) Sinkovics Ferenc (1) Sólyom László (2) Stier Gábor (1) Stohl András (1) Strabag (1) Stumpf András (1) Sukoró (1) szabadság (2) Szabó Anett (1) szabó dezső (1) Szabó Gábor (1) Szabó Máté (1) Szabó Tímea (1) Szabó Zoltán (1) Szájer József (1) Szajlai Csaba (1) szakdolgozat (3) szalai annamária (1) szálinger balázs (1) Szaniszló Ferenc (2) Szanyi Tibor (2) szappanopera (1) szárszói találkozó (1) Szarvas Koppány Bendegúz (1) Szávay István (1) Századvég (1) SZDSZ (2) Szegedi Csanád (2) Szegedi Márton (1) Szegedi Tudományegyetem (1) székelyföld (1) szélsőjobb (1) Szemerédi Endre (1) Szentesi Zöldi László (1) Szent Ágoston (1) Szent István (1) szépirodalom (3) Szépművészeti Múzeum (1) szerencsejáték (1) Szerencsés Károly (1) szex (1) Szijjártó Péter (1) szilágyi ákos (1) Szilágyi Ákos (1) Szilágyi Áron (1) Szilágyi György (1) Szilvásy György (1) Szily László (2) színház (3) Sziriza (1) szobor (2) Szociális Konzultáció (1) szocializmus (1) Szociálliberális Unió (2) szőcs géza (1) szólásszabadság (2) Szolidaritás (2) szórakozóhely (1) Szűrös Mátyás (1) szuverenitás (1) Tallián Miklós (1) támadás (1) Táncsics-díj (2) Táncsics Mihály-díj (1) tandíj (2) tankönyv (1) Tarlós István (2) társadalom (1) tehetségkutató (1) tekintély (1) telekomadó (1) Temesi József (1) térey jános (1) természetfeletti jelenségek (1) terror (1) terrorizmus (1) Tersánszky Józsi Jenő (2) területek (1) théophile delcassé (1) Thomas Hobbes (1) thriller (2) tilos rádió (1) tiltás (1) Tisza István (1) titkosszolgálat (1) titok (1) Tokaji Írótábor (1) Tőkéczki László (1) Tőkés László (1) Tomcat (1) tömeggyilkosság (2) Torkos Matild (1) Tormay Cécile (3) Törökország (2) történelem (1) történész (1) történetírás (1) tőrvívó (1) tóth krisztina (1) Tóth Luca (1) trafik (4) trafikpályázat (2) trafikpályázatok (1) trafiktörvény (3) trafikügy (2) Traian (1) Traian Basescu (2) Traian Băsescu (1) Tranzit Fesztivál (1) trianon (2) Tristan Tzara (1) tudatmódosító szerek (1) tüntetés (1) tüntetések (1) turul (1) Tusványos (1) ügynöklista (1) ügynökök (1) újratemetés (1) újságírás (2) újságíró (1) újságírók (2) Újszínház (2) Új Demokrácia (1) új pártok (1) Ungváry Krisztián (4) USL (2) úszó (1) utcanevek (1) Vadai Ágnes (2) vádaskodás (1) Vágó Gábor (2) Vágó István (1) választás (4) választási feliratkozás (1) választási regisztráció (1) választások (1) választójog (1) választójogi törvény (1) Vámbéry Ármin (1) Váncsa István (1) Varga Béla (1) Varga István (1) Varg Vikernes (1) Vári György (1) városliget (1) Vásárhelyi Mária (1) véleményszabadság (1) vendetta (1) verbális erőszak (1) vérfertőzés (1) vers (1) versailles (1) Veszprém (1) Victor Ponta (5) Vidámpark (1) videó (1) Vidnyánszky Attila (1) Vígszínház (1) vita (1) vitaműsor (1) Viviane Reding (1) Vlagyimir Putyin (1) Vona Gábor (8) vona gábor (1) vörös csillag (1) V for Vendetta (1) wass albert (1) Wass Albert (3) Witold Gombrowicz (1) Wittner Mária (1) Wrong (1) XX. század (1) Zagyva György Gyula (3) Zámbó Árpy (1) Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat (1) Zsebők Csaba (1) zsidó (3) Zsidó Nyári Fesztivál (1) zsidó szervezetek (1) Zsiga Marcell (1) zsűritag (1) Zugló (1) Címkefelhő

Szabályszerű abszurditás - Wrong (Gázos)

2012.10.28. 06:40 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

Quentin Dupieux új filmje, a Wrong (magyarul: Gázos) igen egyszerű alapsztorival operál: adott egy hétköznapi irodista, Dolph Springer, aki egy reggel arra eszmél, hogy kutyája eltűnt hazulról. Elindul hát felkeresni a köddé vált ebet, közben egyre több nehézséggel (szívózó munkatársak, a kutyája kézre kerítését inkább hátráltató nyomozó, kényszeresen tagadó szomszéd, stb.) kénytelen szembesülni, de azért bekopogtat a szerelem is - hogy aztán a végén egy kellemes happy end-del zárulhasson a bűbájos történet.

Igen ám, csakhogy a sztori magjával nem stimmel valami: ebben a világban ugyanis minden egy kicsit másként van, az általunk ismertnél némileg szürreálisabb működést mutat: az óra percszámlálója például az 59-es után mindig 60-ra ugrik; a munkahelyen a kinti időjárástól függetlenül megállíthatatlanul szakad az eső; a pizzéria hívása során frissen megismert rendelésfelvevő kisasszony pedig az első romantikus üzenetét azzal a sorral zárja, hogy "este akár dughatnánk is".

Mégsem ezek lesznek azok, amelyek hősünket kizökkentik megszokott életviteléből, hanem a már említett elveszett kutyus; a kertbéli, fenyőfává változott pálmafa; valamint a kollégák, akik nemtetszésüket fejezik ki azt illetően, hogy Dolph kirúgása után három hónappal is visszajár az irodába, ahol ráadásul csak úgy tesz, mintha dolgozna.

Ahogy az ottaniakat sem az frusztrálja, hogy folyamatosan zuhogó esőben kell dolgozniuk, úgy Dolph sem amiatt esik kétségbe, hogy a számára addig ismeretlen (hiszen a csaj a kertésszel találkozott egy véletlen folytán, akiről egyébként azt hitte, valójában vele beszélt korábban telefonon) hölgy egy hirtelen ötlettől vezérelten beköltözik hozzá; hanem az, hogy hangoskodik aközben, mikor ő a kutyájával szeretné felvenni a telepatikus kapcsolatot. De az is jobban kizökkenti a főszereplőt, hogy a pizzéria logója logikátlan módon egy motoron ülő nyúl (hiszen a nyúl amúgy is gyors, minek neki motor?), mint mondjuk annak tudata, hogy a nyomozó a kutya ürülékének tudatalattiját videóra rögzítve konstatálja: az ebet elrabolták.

Egyszóval: minden csak annyira lesz abszurd, amennyire a szereplők annak tekintik - a beckett-i szomszéd, aki folyamatosan menekül saját kocogásának tudata elől; a teljesen őrült mód viselkedő szereplők; a kutya elrablásának története: mindez kizárólag attól válik irreálissá, hogy mi annak minősítjük. Nem akadunk viszont fenn az ugyanúgy furcsának tetsző pizzalogón; a kutya nyomtalan eltűnésén és számtalan olyan dolgon, ami az itteni szereplőket teljesen kétségbe ejti.

Viszont - és ez talán a leglényegesebb - a szürreális helyzetek sora egyáltalán nem minősül kiszámíthatatlannak egy idő után. Az óra perckijelzője 59 után mindig 60-ra tér (sosem mondjuk 58-ra), az irodában mindig szakad az eső, a szomszéd egyre csak tagadja kocogását. Ezek sem azért képesztenek el minket, mert önmagukban lehetetlen a bekövetkezésük: csupán az vonja magára figyelmünket, hogy a szokatlan események nem azok a szereplők számára, márpedig egyértelműen érzékelik őket, hiszen a főnök irodájában is törölközők sora várja a megázott dolgozókat.
Tényleg pusztán attól lesz valami abszurd, hogy mi akként tekintünk rájuk? És ha valamit a közgondolkodás elfogad normálisnak (mint például most a szokásos éjszakai óraátállítást), akkor arra már nem is gondolunk többé szokatlan, szürreális eseményként?

Ahogy azon is érdemes elgondolkozni, mi számít valójában abszurd történésnek: ami egyszeri, váratlan és megmagyarázhatatlan, vagy ami többször, szabályszerűen következik be, alóla kivétel nem igazán mutatkozik számunkra?

A mű mindezt thrillerbe hajló komédiában tárja elénk, különben rendkívül szórakoztató módon: bár Dupieux korábban az értelemnélküliség mellett kötelezte el magát, a művén már az első pillanatban látszik, hogy ahogy a váratlannak az erejét a törvényszerűség rögzítésével tompítja, úgy saját valóságára is hasonlóként tekint, mint mi az általunk ismert világra. Szabályszerű abszurditás? Abszurd szabályszerűség? Igen, a David Lynch-re jellemző nyomasztó kiszámíthatatlanság és a monty python-i angol szatíra után itt a metaforikus abszurditás létsíkja, ahol minden valami általunk ismertről beszél, annak (az amerikai sablonfilmnek, a világunkban elfogadott szabályoknak, a technológia fejlődésének) paródiájaként, kifigurázásaként működik. Rendkívül mulattató lesz így az is, ahogy az elmúlt évtizedek műszaki fejlettsége vegyül a futurista elemekkel, a modern világ csodáival: bár a kutya salakanyagának tudatalattija vizsgálható, de csak egy amolyan kilencvenes évek eleji dobozszerű, fekete-fehér monitoron; a telefonról csak a körbeforgatható tárcsa hiányzik; a nyomozó fényképezőgépe azonnal kiadja a fotót, amit a derék ember aztán pár percig vígan rázogat is - de azért a kertész biztosítja Dolph-ot, hogy rákeres majd a Google-n, átváltozhat-e egy fenyőfa pálmává.

Mindez a Mr Oizo művésznéven munkálkodó rendező zenéjével hat igazán a befogadóra, annak különös hatásával is megtámogatva az abszurd komédiát: mi pedig csak figyeljük a csetlő-botló, szerethetően idióta karaktereket, és a végén annak ellenére friss lendülettel tesszük tovább a dolgunkat, hogy valójában úgy kellene éreznünk: lefárasztott minket ez a sok lehetetlenség. Én személy szerint több Monty Python-film, például Az élet értelme alatt is így éreztem - itt viszont üdítő volt figyelni a rendszerszerűvé fajuló bolondságokat, melyekre mások talán mégis az értetlenség hangján reagáltak: mint például a Magyar Narancs-béli kritikát jegyző Békés Bálint, aki szerint "a no reason-filmkészítés legszélére érkeztünk". Pedig a metaforizációval csak most adtuk meg igazán a mozgóképes abszurditásnak a valóban sokszínű értelmezési lehetőséget.





Címkék: film külföld abszurd thriller komédia abszurditás Monty Python Wrong David Lynch Gázos Quentin Dupieux Mr Oizo Békés Bálint Samuel Beckett

Az önzés diadala - Mindenki a mennybe megy

2012.10.26. 02:52 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

"Mindenki a mennybe megy halála után, Sofi. Anya is, te is, Aurel is." - emígy magyarázza az élet rendjét az elvált apa, Marius ötéves lányának, mutatva, hogy még volt feleségének új élettársa iránt sem érez haragot, őt is a jó emberek közé sorolja gyermeke előtt.
A nap folyamán eztán már egyre kevésbé bizonyul engedékenynek "családja tönkretevője" és a csalfa feleség iránt, így mikor később már összekötözve fekszik előtte az exnej, Otilia és Aurel, ekként okítja az ölébe vett kislányt Marius: "Tudod, kicsim, el kell neked most mondanom valamit. Anyukád egy büdös kurva, aki el akarja érni, hogy én már sose láthassalak ezután téged."

Kisrealista román dráma - szomszédaink filmművészete különben is egyre inkább sikertörténetnek bizonyul, főként a valóságábrázolás elementáris erejű egyszerűségének, köznapiságának okán. Cristian Mungiu után most itt van Radu Jude, aki egy különvált pár végletekig elfajuló vitáját tárja elénk - és bizony, rendkívül kellemetlen, nyomasztó érzés nekünk ezzel szembesülni, még ha saját tapasztalataink szerencsére nincsenek is ilyen mértékű kapcsolatromlásról, sem az annak elkerülhetetlen hozadékaként felmerülő személyiségleépülésről.
Hiszen ki ne különbözött volna már úgy össze párjával, hogy azt érezte, innen már nincs visszaút, ő nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy mentse a menthetőt: utólag mégis ezerszer megbánta, amit a vita hevében társa fejéhez vágott, és marcangolta lelkiismerete annak okán, hogy igazságtalanul viselkedett, csak a saját érveit hajtogatta egy értelmetlen disputa során.

Van azonban olykor a társas létnek egy olyan elképesztő mélységekig süllyedő periódusa is, amikor az ember már úgy érzi, nem képes elég nyersen kifejezni azt, miféle kiállhatatlan személynek is tartja ő a másikat: kapkodja a levegőt, lelkületének negatív hullámait és úgy érzi, a legbrutálisabban kell most kifejeznie azt, mennyire megveti ő a másikat, illetve milyen fokozhatatlan bántottság kerítette hatalmába abból kifolyólag, hogy saját igazsága a legdurvábban a földbe lett döngölve.

Ilyenkor már mindkét fél csak arra figyel, hogy a leghangosabban ő üvöltse a másik fülébe sértettségét, haragját saját megalázó helyzetének okán: így érzi itt a volt férj is, aki hiába vesz ki szabadságot és szeretné a rendes láthatás idején elvinni a tengerpartra lányát - az anya szerint ugyanis a gyermek lázas, nem mehet sehova, meg ha jobban is van, akkor sem érti, Marius miért nem képes eltakarodni, hiszen "senki nem kíváncsi rá", a lánynak amúgy is van már családja: ő, a nagymama és Aurel, az új barát. Az elnyomott apa meg csak "egy vadállat", hiszen Aurel-t is megütötte, amikor az nem akarta hagyni, hogy a feleség távollétében elvigye a gyereket: "megbeszéltük, hogy mivel beteg, itthon marad erre a pár napra". Megbeszélték. Az apa persze begorombul, az új családtag fejét kissé be is veri az ajtófélfába - tökéletes indok a hazatérő feleségnek, hogy családon belüli erőszak okán feljelentést tegyen. Bár a férj szajkózza, hogy "jöjjenek csak", hiszen az ő jogai is ugyanúgy sérültek, legbelül mégis érzi, hogy aki itt kedvezményezett lesz a hatóság szemében, az egyértelműen a feleség, illetve annak új barátja.

"Ne hidd, hogy nem tudunk szerezni majd erről is igazolást. Eltiltalak végleg tőle, ahogy azt is könnyedén elintéztem, hogy az óvodába ne mehess érte" - kedveskedik a nej, és valahol itt szakad el a cérna: ha vadállat, hát vadállat, legyen akkor túszdráma, hiszen a feleség fondorlatos, aljas kis húzásaira a férj ritkán tud másként felelni, mint az erőszak nyelvén - ki praktikával, ki az öklével, de valahogy megpróbálja a maga módján elhallgattatni a másikat. Diadalmas tort ül hát az önzés kultúrája, az állítólagos harc a gyermekért, melynek során nyilván a kis Sofia érdekei lesznek a legkevésbé szem előtt tartva. Hiszen nem érte folyik a küzdelem, hanem mindenkinek a saját igazáért, a saját kárpótlásáért és győzelméért - és igazoltnak látják a legalantasabb fegyvernemeket is ahhoz, hogy néhány röpke percig az legyen végre, amit ők akarnak.

A film egyszerre zúzza porig a család szentségébe vetett hitet a legnevetségesebb körülmények közt is ápolók vallásos hevületét, illetve a családon belüli erőszak előidézőiként mindig a férfiakat hibáztató nőjogi aktivisták lármázását - hiszen itt nyilvánvalóvá válhat mindenki számára, hogy egyáltalán nem tekinthetünk az apára potenciális agresszorként, míg az anyára potenciális áldozatként: itt mindenki szétfrecskeli a maga sarát, mindenki a pokolba megy, és ezen már nem segít az sem, ha időnként a hullámvasút mégis felfelé ível, és a támadás esdeklésbe lendül át. Mert a könyörület itt senkinek nem érdeke - ahogy a kompromisszumok megkötése szintén nem lesz egy kötelező lépés.

Így a rendkívül sötét humorral átitatott zárlat sem hozhat feloldozást - meglépi hát az egyedül lehetséges pozitív megoldást, és szabadjára engedi hőseit - mutatva, hogy itt már csak annak lehet örülni, ha nem látjuk előre a következő lépést.


Címkék: film kultúra családi dráma dráma filmdráma Románia román film Radu Jude Cristian Mungiu

A káosz uralkodik - Gondolatok a Paranormal Activity 4 megtekintése után

2012.10.24. 03:39 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

Elöljáróban azt szeretném leszögezni, hogy a Paranormal Activity (magyarul: Parajelenségek) legújabb epizódjáról épp úgy nem lehet rendes kritikát írni, ahogy egy pornófilmről, esetleg egy thrillersorozat egyetlen epizódjáról sem. Hogy szóban forgó alkotás melyik kategóriába tartozik, az erősen kérdéses, de mindez a lényegen nem változtat: e "filmet" mozikban mutogatni legalábbis eléggé visszás dolog, majdnem annyira, mint a Titanic 3D-s változatát premierként a közönség elé tárni - mondjuk azért ennyire mélyre persze még egy Wayans-komédia sem képes süllyedni.

Ha a Paranormal Activity-sorozatot úgy kell értelmeznünk, mint egy monumentális, koncepciózus akármicsodát, akkor nagyon nincs miről beszélni - a tizenhetedik részben majd végre kiderül, vajon a kontinens, esetleg a második világháborús nácizombik állnak-e az egész mögött, addig meg a kiéhezett közönség újra és újra elrágódhat a titokzatos információmorzsákon - "ma újabb dolgot tudtunk meg Providence titkáról", két év múlva talán már a nagy egész terén is tisztábban fogunk látni.

Persze, ennek körülbelül annyi az esélye, mint Dennis Dugan-nek egy ZS-kategóriásnál jobb film leforgatásához, hiszen az egyes epizódok forgatókönyve annyira brutálisan egysíkú, annyira értelmetlen és percről percre saját korábbi téziseire rácáfoló, hogy ebből egy épkézláb természetfeletti összeesküvést még az X-akták alkotógárdája sem lenne képes kihozni.

Mert ha itt valóban számít bármit is a történet, hát igazán nehéz lesz megmagyarázni, miért hal meg minden egyes részben majdnem mindenki, miért játszik a "felsőbb" hatalom egyszer féltékeny szerelmest, egyszer gondoskodó anyát, máskor pedig pajtáskodó kisfiút - de azt is nehéz eldönteni, hogy ha ezek különböző kísérteteket takarnak mind, azok ugyan miként szállnak meg úgy normálisnak látszó embereket, hogy ők, ha kedvük szottyan, eztán vásárolni tudjanak egy házat a külvárosban és úgy tudjanak viselkedni mások előtt, mint egy hétköznapi édesanya.

Ha még mindig komolyan vesszük a sztori gyengéden felfűzött szálait, a negyedik epizód láttán azt kell gondolnunk, hogy az ötödik-hatodikban itt már összemberiségre kiterjedő problémák feszegetése fog következni, minden létező entitásról kiderülvén, hogy a Gonosz szolgálatában áll és mind arra tették fel életüket-halálukat-akármijüket, hogy letűnt sátánista mantrák ügyetlen felelevenítése által öljenek meg mindenkit, aki csak útjukban áll. Ennek persze így sincs semmi értelme, de hát már annak sem volt, hogy az ősi átok hangos lábdobogással jelzi az ijedt párnak jelenlétét, ajtókat csapkod, fényképeket visz fel a rejtett helyiségbe, majd szellemként szállja meg a szerencsétlen ifjú leányzót.

Nem, sokkal valószínűbb, hogy itt a történet csak azt a célt szolgálja, mint mondjuk amit egy pornófilmben szokott az ilyesmi: kell valami keret az érzékek másfél órán át való fogságban tartásához, legalább valami látszatja annak, hogy itt nem csupán egy egész estés suspense-parádét szemlél a mozijegy árát becsülettel kipengető plázaboy és plázagirl.

A lényeg tehát az értelem helyett az érzékek bizsergetése, a félelemkeltés helyett az ijesztgetés, akárcsak egy jóféle netes vírusvideóban szokás: az ember nézi a nyugodtan alvó párt, aztán egyszer csak az egész képernyőt betölti egy üvöltöző szörnypofa, és mindannyian hátrahőkölünk, hogy hát "hú bazmeg, ez tényleg rideg volt".
Ebben az esetben viszont annál inkább érdemes megnézni, mit próbálnak közben lenyomni a torkunkon, elvégre egy szadomazo pornóból is sokat megtudhatunk alkotóik lelkivilágáról, illetve arról, mit is gondolnak ők közönségük ízlésvilágáról, szellemi színvonaláról.

A negyedik rész itt nem tér el sokban az előző háromtól, csak immár megvan toldva egy Henry James-féle "a gyerekek szellemeket látnak, az őket pesztráló fiatal lány meg egyre riadtabban próbál segítséget kérni, mindhiába"-jelleggel, csak éppen a XXI.század trendi dolgaira átjátszva az egész történetvezetést.
A fő szál viszont ezúttal is rendkívül riasztó: van egyfajta felsőbb hatalom / szellemjárta világ / zombivalóság / ősi rítusok megidéződésének létsíkja, vagy amit akarunk; szóval van ez a paranormális gonosz, amely abban leli örömét, hogy csapkodja ártatlan/bűnös emberek ajtaját az éj közepén; késeket lebegtet, mikor a jóravaló családanya zöldséget pucolna; a sötét beálltával kényszeríti a vendég kisfiút, hogy osonjon át a csinos tinédzsergörl szobájába, és simuljon szorosan hozzá, hogy az lehetőleg a videóra vett jelenet megtekintése után jó kínosan érezze magát.

Egyszóval, ritka nagy szemétláda ez a felsőbb erő, de neki ez sem elég: a sok rémisztgetés után ugyanis rendre bebújik valakinek a testébe, és annak segítségével legyilkolja az őt körülvevő összes humanoid lényt. Az első részben még jobban próbáltak hivatkozni valami ősi átokra, de a negyedikben már ennek is csak a paródiáját kapjuk: az ifjú pár riadt szemekkel keres a Google-n keresztül az egymásba helyezett síkidomokra, és a megfelelő találat elolvasása után kénytelenek rádöbbenni, hogy a szellem azért beszélget éjszaka a kisfiúval a nappaliban, hogy különböző fázisok révén vegye őt rá egy ártatlan ember megölésére. Ártatlan, vagyis szűz? Hihihihi, drágám, ezt megszívtad, de még segíthetek rajtad - mondja viccesen a fiú, és mi alig kapunk levegőt a kacajtól, hogy hát micsoda humorlabdacsokkal bombáznak itt minket a sok-sok kiugró szék közti megpihenést elősegítendő.

És bár valóban borzasztóan színvonaltalan, mégis rendkívül ijesztő az a metafizikai gondolkodásmód, ami ezekre a filmekre jellemző: szerintük a felsőbbrendű hatalom természete abban áll, hogy a földi életben jelenlévő oksági viszonyok kikapcsolásával pusztít lépten-nyomon a káosz, a züllés, a barbarizmus és az értelemnélküliség. Más indoka nem lehet annak, hogy itt boldog-boldogtalannak meg kell halnia végül, akárhogyan is csöppent abba a nyomorult házba - a szellem senkinek sem kegyelmez. "Nem szeret téged" - susogja a kisfiú, és hiába szorul ökölbe kezünk, hogy "a pokolba már azzal, kit szeret és kit nem ez a betolakodó, szenvedjen végül": nem így történik, hiszen a metafizikai gonosz nem is tud szenvedni, azt nemhogy támadni nem lehet, de előle menekülni sem. A Paranormal Activity tehát egy sátánista erő szórakoztatási lehetőségként való teljes kihasználása, mindezt ráadásul abszolút logikátlan módon megvalósítva. Persze, mondhatnánk, ennek az egésznek épp a logikátlanság a lényege - de itt gyorsan be is fejezem az egész időfecsérlő okfejtést, mielőtt azon kapnám magam, hogy én is egy homevideo-n magyarázom a lelkes hallgatóságnak, hogy Lady Gaga legújabb klipjében az ördög mutatkozik meg eleven valójában. Persze, a Paranormal Activity-nél azért mégsem kell annyira elborult gondolkodással rendelkezni, hogy az ember erre a következtetésre jusson. Az viszont nekem mégis csak újdonság, hogy ma már a Sátán is efféle celluloid-szemeteket választott a filmvásznon való megmutatkozására, ahelyett, hogy továbbra is Rosemary gyermeke-nívójú művekben dicstelenkedjen. Hiába, ez mégis csak egy ilyen világ - immár nem az arra érdemes paranoid árnylelkek a legmegfelelőbb célpontok: sokkal inkább a webcamon a kacsaszájról panaszkodó, csilli-villi tinilánykák érdemesültek ki a gonosz kísértésére.


Címkék: film horror thriller gonosz Paranormal Activity 4 Paranormal Activity Parajelenségek 4 Parajelenségek természetfeletti jelenségek Henry James Marlon Wayans Dennis Dugan

Válasz a terrorizmusra - Do the right thing!

2012.09.16. 17:08 | hoLDen | 22 komment

Szudán, Egyiptom és Líbia forrong, konzulátusi épületek kapnak lángra, Christopher Stevens líbiai amerikai nagykövet pedig életét veszti füstmérgezésben. A megmozdulások oka egy Kaliforniában A Muszlimok Ártatlansága címmel készült, és a YouTube-ra sokak által feltöltött film, mely a vallás ellen intéz éles kirohanást, az ENSZ-főtitkár és sokan mások szerint "rendkívül visszataszító módon". A tüntetők követelik, hogy a mű (és annak részletei) kerüljenek le a világhálóról, illetve az amerikai kormány büntesse meg keményen az elkövető(ke)t.

Utóbbinak kissé ellentmond, hogy a lázongók nem pusztán az amerikai nagykövetségeket támadják meg: német zászlókat szaggatnak, az európai kultúrkörrel szemben foglalnak állást.

A szólásszabadságunk várát ostromolják, válaszcsapásként a vallásukat ért támadásra.

Két szabadságról, két jogról, két érzékenységről van szó: a nyugati kultúrkör rendkívül kényes a szólásszabadsághoz való jogára ("vagy mindenről lehet beszélni, vagy pedig semmiről"), az arab világ viszont a vallásával kapcsolatban viseli ennyire nehezen az azt ért találatokat.

Aki - Bayer Zsolthoz hasonlóan - azt mondja, hogy a vallásos érzelmek provokálása az "esztelen, értelmetlen, ostoba és felelőtlen szabadosság" körébe tartozik (nem pedig a szabadságéba), az gyakorlatilag azt szeretné megmondani, mit szabad, illetve mit nem kimondani. Az azt állítja, hogy ahol a terror fenyegetésével állunk szemben, ott meg kell hátrálnunk, és saját jogaink csorbulásához kell vígan asszisztálnunk. Kétség sem fér hozzá: ezt a szabadságjogot mi magunk is rengetegszer hágjuk át, például amikor törvényileg tiltjuk a burka viselését, vagy csonkításnak minősítjük a körülmetélést. 
Nem tűrhetjük ezen döntéseket sem, keményen fel kell ellenük szólalnunk - de azt sem szabad hagyni, hogy ha mások erőszakkal fenyegetnek minket, akkor arra a mi lépésünk a meghátrálás legyen.

Most még csak nem lehet bemutatni egy, a muszlimokról szóló, provokatív filmet (hogy az alkotás minősége milyen, az ez esetben nem releváns). Aztán már a keresztények követelésére betiltjuk A passiót, a homofóbokéra a melegfelvonulást (vagy még inkább: a homoszexualitást), Fischer Ádám hadjáratától félve meg nemcsak A hatodik koporsó bemutatását, hanem annak kiadását is. Majd végül az ateisták robbantgatását megelőzve, átkereszteljük a karácsonyt fenyőfaünnepre.

Mert, valóban, a vallásos érzékenység felé lehet rendkívüli empátiával fordulni - ugyanúgy, ahogy bármilyen más érzékenység felé is. És akkor ne is kritizáljunk semmit, maradjunk inkább teljes csöndben - akkor talán békében élhetünk. Ha a szabadság hangjára a terror hangja a válasz, nem kérdés, hogy nekünk melyik oldalon a helyünk.

Do the right thing!

Címkék: film szabadság szólásszabadság muszlimok arabok tüntetések Európa Bayer Zsolt A muszlimok ártatlansága Christopher Stevens

Csak a szél nyerheti az Oscart?

2012.09.15. 16:03 | hoLDen | 23 komment

Magyarország Fliegauf Bence idén áprilisban bemutatott, Csak a szél című filmjét nevezte a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra, így újra felvillant az esélye, hogy harminc évvel a Mephisto győzelme után ismét magyar film részesülhet a rangos elismerésben. Az ez évi Berlinalén a zsűri nagydíját elnyerő alkotás útját azóta folyamatosan sikerek, elismerések övezik - év végéig pedig még esélyes az Európai Parlament által odaítélt Lux-díj begyűjtésére, valamint az Európai Filmdíj nagy esélyeseként is emlegetik mostanság.

Márpedig aranyszabály, hogy minél több díjat szerez egy mű az Oscar-díjkiosztóig, annál nyerőbb helyzetből indul neki a végső győzelemnek - hiszen így annál többen ismerik meg az alkotást, bekerül a nemzetközi véráramlatba, és már úgy tud befutni a finisbe, hogy az adott nemzeten felül az egész világon akadnak támogatói, elismerői. Mint például a legutóbb győztes iráni Nader és Siminnek, melyről abszolút nem mondható, hogy érdemtelenül kapta volna az elismerést - a szociálisan érzékeny témát (anya el akarja hagyni az országot, apa maradna, a házasság pedig így szomorú véget ér) feldolgozó alkotás rendkívüli mód el tudta gondolkodtatni a nézőt, egyben rálátást mutatott egy eddig általunk nem túlságosan ismert nép hétköznapjaira, arra, mennyire esendőek és közülünk valók ők is, mely tényt nem fedheti el a köztük és köztünk lévő hatalmas távolság sem.

Témafeldolgozásban inkább ehhez, nem pedig a 2006-ban a legjobb filmért járó Oscart elnyerő Ütközésekhez hasonlíthatjuk a Csak a szél-t: a film nem a rasszizmusról kíván pengeéles látleletet adni, sokkal inkább kalauzol el minket az emberi nyomorúság, a szenvedés, az elfeledettség évezredes mélységeibe - teszi ezt úgy, hogy közben nem is romanticizálja túl ezt a fajta életmódot (bár a három főszereplővel kissé mégis ezt teszi), illetve nem is próbál mentegetni senkit: csupán minden elfogultság nélkül ábrázol egy korképet, melybe a pozitív jelenségek épp úgy beletartoznak, mint egy közösséget körüllengő negatív tapasztalatok, folyamatok.

Fliegauf Bence filmjének további sok sikert kívánva, álljon itt az alkotásról a bemutatása után írott írásom, melyet még a Filmkalauz.hu-n jelentettem meg.

Cigánygyilkosságok. A szót hallva mindenki egyre gondol: rasszista alapon elkövetett bűnténysorozatra, mely pár éve sokkolta a hazai közvéleményt, lévén a családokat pusztán etnikai származásuk alapján vadászták le, azt sem nézvén, éppen nő vagy gyermek életét veszik-e el. Adott tehát egy borzasztó, valós történet, melyet Fliegauf Bence azonban fikciós térbe helyezett, saját vízióját elmondva a konkrét események tükrében.

A végeredmény pedig rendkívül nyomasztó, életszagú alkotás lett. Hiába, hogy a film során végig ott lebeg előttünk a végkifejlet, hiába, hogy a hősök nyugtalan viselkedésükből következtethetően is drámai sorsra vannak predesztinálva, mégis végig szorítunk anyáért és két gyermekéért, akiknek a Csak a szél egyetlen, utolsó napját követi végig. Ez a nap pedig csak épp olyan, mint a többi: magányos küzdelem a perc oltalmáért; mind a két műszakban dolgozó, hol megbecsülésnek örvendő, hol megszégyenítésnek kitett anya mindennapjaiban, mind a lenyűgöző kézügyességgel, ám azt nem igazán felismerő környezettel rendelkező kamaszlány vagy a folyvást csavargó kissrác, Rió állandó menekülésében.

Ahogy a cigány himnusz is mondja: „egész világ ellenségünk, // űzött tolvajokként élünk” – maguk elé meredve, lesütött szemmel igyekeznek mindig elérhetetlenek maradni, egyként rejtőzve a nem túl befogadónak gondolt világ támadásai elől.

A film érdeme, hogy nem igyekszik idealizálni szereplőit, épp ettől lesznek azok annyira életszerűek és esendőek, és épp ennek a valós látleletnek köszönhetően nyerünk betekintést a társadalom egy szűk, de mégis jelentős rétegébe. Az alkotásra egyáltalán nem jellemző az egyoldalú láttatás, ugyanúgy megismerhetünk a roma anyával empatikus asszonyt, mint az agresszív, támadás során elsőre a „Miért bámulsz? Cigány vagyok, azért?!” érvrendszert felhozó férfit; miként az iskola világa is rendkívül sokrétű, heterogén képet tár elénk.
Egyetlen nap tehát az események váza, melyek során végig ott bujkál a háttérben a feszült figyelemhez szükséges suspense, az a fajta történetbe való bevonódás, mely leginkább Fliegauf Bence értő munkáját, precíz koordinációját dicséri. A Rengeteg és a Dealer direktora ezzel bizonyította, hogy a társadalomról is képes hitelesen és gondolatébresztő módon mesélni úgy, hogy sem a didaktikus túlzás, sem az elefántcsonttoronyból a kisemberre való letekintés vádja nem áll meg.

Azt a fajta hozzáállást, hogy „miért nem arról forgatott filmet, hogy az idős vidéki nénit folyamatosan rettegésben tartják a cigányok”, nem is igazán kommentálnám. Nem, mert aki ezzel hozakodik elő, az egyrészt nem is látta Fliegauf művét, másrészt így nem is érthette meg annak üzenetét, átütő erejű humanizmusát.

Hiába, hogy cigánygyilkosságokról van szó, itt végig nem mutatkoznak meg a tettesek a kamera előtt, ami az alkotás nyomasztó, thrillerbe forduló oldalát emeli ki, másrészt a romantikus jelleggel megformált fő karakterek egyfajta általános emberi tanúságtétellé oldják a kiindulópontot. Olyanná, ahol a cselekmény egyik központi, előítéletes rendőrök által előadott párbeszédével szemben nagyon is átjön az üzenet. Mert itt megvan a pozitív üzenetnek mindazon sajátossága, mely lehetővé teszi önmaga létrejöttét.

Címkék: film kultúra belföld cigánygyilkosságok Fliegauf Bence Oscar-díj Csak a szél Berlinale Európai Filmdíj

Búcsú az Odeontól?

2012.07.13. 14:13 | hoLDen | 32 komment

Egyelőre ott a kérdőjel a címben, mely jól mutatja, hogy még nem is igazán tudtam tényként elfogadni az Odeon-Lloyd, az egyik legkellemesebb hangulatú, ráadásul legolcsóbb budapesti artmozi bezárását. Nem, főleg mert épp szombatra terveztünk barátnőmmel ellátogatni a Hollán Ernő utcába, hogy megtekintsük a Pride című, szerb-horvát-szlovén-macedón filmdrámát (vagy vígjáték? valahol a kettő határán.)

Nem hibáztathatok senkit, ha még a címét sem hallotta soha ennek a filmnek. Ahogy megannyi más, általam az Odeonban megtekintett alkotásét (Mr Nobody, Call Girl, Nader és Simin, Mary és Max, Michael) sem, és most is inkább készül párjával/barátaival megnézni A Csodálatos Pókembert a WestEnd-ben, vagy a Jégkorszak 4-et a Mammutban. Érteni vélem őket, társadalmi többségük okát - ők nem annyira művészeti alkotásként, mint könnyed szórakozásként tekintenek a filmre, és eszük ágában sincs még szabad idejüket is arra pazarolni, hogy megerőltető szellemi tevékenységet kelljen végezniük. Inkább csak bámulni akarnak maguk elé - "asztaaaa, ez kééész!", de tőlük többet ne akarjon egy mozifilm. Mondom, értem őket, viszont abszolút nem értek velük egyet - szerencsére. Egy filmtől, ahogy egy irodalmi alkotástól is, sokkal többet várok annál, hogy másfél órára kikapcsoljon: vessen fel fontos kérdéseket, nyűgözzön le sokszínű gondolatvilágával, vizuális-metaforizációs megoldásainak segítségével világítson rá valami fontos összefüggésre, addig végig nem gondolt folyamatra. És hasson, hasson, hasson.

Hogy az embereknek erre nincs igényük, azt csak sajnálni tudom. Hogy ők a szlovén diákprosti helyzete helyett inkább az életre kelő és Mark Wahlberg-gel együtt csajozó plüssmacira kíváncsiak, nos, ez önmagáért beszél. Mert bár tény, hogy az állami támogatás idén csappant meg jelentősen, de hát erre érvényes válasz lehet mindegyre, hogy "márpedig ne az én pénzemen kongjanak a művészmozik". És válaszolhatnak Tarr Béláék minderre politikai színezetű akciókkal, fapados Filmszemlével és bűnrossz, a valósággal hadilábon álló Magyarország 2011 című filmmel, a tények akkor is csak tények maradnak. És hiába nagyon hangulatos hely az Odeon, hiába található meg kínálatukban hétről hétre a legújabb filmcsodák színe-java, ha a tömegeket ez egyszerűen nem érdekli.

Nekik a beszélő állatkák és a frusztrált szuperhősök kellenek. Na meg a csajozós plüssmaci.

Címkék: film belföld filmszínház artmozi művészmozi Odeon-Lloyd Budpest