Teadélután

Konzervatív-liberális közéleti-kulturális teadélután. holden.teadelutan@gmail.com

Friss topikok

Címkék

.Budapest (1) 1920 július 4 (1) 1956 (2) 1956. október 23. (1) 2006 (1) 2006 ősz (1) 2006 ősze (1) 2014 (2) 4K! (2) Ablonczy Balázs (1) abortusz (1) abortusztabletta (2) abszurd (1) abszurditás (1) Aczél Endre (1) áder jános (2) Áder János (2) adózás (1) aggodalom (1) Alaptörvény (5) Albert Camus (3) Alfahír (1) alfa szövetség (1) Alföldi Róbert (1) alkohol (1) alkotmány (4) Alkotmánybíróság (5) alkotmánymódosítás (4) alkotmányos szellemiség (1) alkotmányozás (2) államalapítás (1) államellenes bűncselekmények (1) államfő (1) alsó tagozat (1) általános iskola (1) aluljáró (1) aluljárók (2) Amerikai Egyesült Államok (2) Amerikai História X (1) Anders Breivik (1) Andrassew Iván (1) angol (1) Ángyán József (1) Anonymous (1) anonymous (1) antiszemitizmus (5) arabok (1) aranyérem (1) Arany Hajnal (1) Arisztotelész (1) artmozi (1) árvízvédelem (1) átmeneti segély (1) ATV (6) atv (2) augusztus 20. (1) Aurora (1) autonómiatüntetés (1) autoritás (1) avatara (1) Azerbajdzsán (4) azeri baltás gyilkos (1) azeri gyilkos (1) Az ellenállás melankóliája (1) Az Est (1) A hatodik koporsó (1) A la Carte (1) A muszlimok ártatlansága (1) A sötét lovag - Felemelkedés (1) A tanú (1) A Város Mindenkié (1) ba (1) Babarczy Eszter (1) bácsfi diána (1) Bajkó-Sokoray István (1) Bajnai Gordon (14) Balatonszárszó (1) Balavány György (4) Balogh Ákos Gergely (2) Balogh József (1) Balog Zoltán (2) balog zoltán (1) baloldal (4) baloldali (1) baltás gyilkos (1) Bándy Kata (1) Bánffy Miklós (1) Barabás Richárd (1) Barátok közt (1) barikád (1) Barikád (2) Bartos Cs. István (1) Bartus László (2) Batman (1) Bayer Zsolt (7) bayer zsolt (1) Bede Márton (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (1) békemenet (1) Békemenet (1) Békés Bálint (1) Békés Márton (1) belföld (129) belföld. (1) belpolitika (5) Belváros (1) Bencsik János (1) Béres Zsuzsa (1) Berlinale (1) besúgók (1) Bibó István (1) Biszku Béla (2) Blaski József (1) Blikk (2) Blind Myself (1) blogbejegyzés (1) Bojtár Endre (2) Bokros Lajos (1) bolgár györgy (1) Borókai Gábor (1) Bors (1) börtönbüntetés (1) bosszú (1) Böszörményi Nagy Gergely (1) Btk. (1) Budaházy György (1) budai gyula (1) Budapest (1) Budapest Nyári Fesztivál (1) Budenz József (1) Budpest (1) Burzum (1) Buzna Viktor (1) Christopher Stevens (1) CIA (1) cigány (5) cigánygyilkosságok (1) cigányság (1) cigaretta (2) Civil a pályán (1) Civil kaszinó (1) Civil Összefogás Fórum (3) Coca-Cola (1) CÖF (1) Corvinus (1) cozma ítélet (1) cozma per (1) Cristian Mungiu (1) Csak a szél (1) családfogalom (1) családi dráma (1) családon belüli erőszak (2) Családvédelmi törvény (1) Csatáry László (4) Csáth Géza (1) Csatt (1) csillag születik (1) csipszadó (1) Csizmadia László (1) csontos jános (1) Csontos János (1) csoóri sándor (1) Csurka István (1) Czakó Gábor (1) czomba sándor (1) Damu Roland (1) dániel péter (2) Dániel Péter (2) David Lynch (1) Debreceni Egyetem (1) Debreczeni József (1) Dél-Korea (1) demagógia (1) demokrácia (1) Demokratikus Charta (1) demokratikus ellenzék (1) demokratikus koalíció (3) Demokratikus Koalíció (10) demonstráció (1) Dennis Dugan (1) Denver (1) Derzsi János (1) Dési János (2) Deutsch Tamás (1) diktátor (1) DK (6) dohánykoncesszió (4) dohányosok (1) dohányzás (1) domestic violance (1) domestic violence (1) Dopeman (2) Dörner György (3) Dorosz Dávid (1) dr. Helmeczy László (1) drachma (1) dráma (1) drog (1) Duna Tv (1) Duna World (1) edelény (1) édes hazám (1) Edmund Burke (1) Edward Snowden (1) Efraim Zuroff (1) egészség (1) egyenes beszéd (1) Egyesült Államok (1) egyetem (1) egyetemek (2) egyetemfoglalás (1) Egymillióan a magyar sajtószabadságért (1) Egymillióan a sajtószabadságért (1) egységesülés (1) Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (1) Együtt 2014 (8) elcsatolt (1) élettársi kapcsolat (1) Élet és Irodalom (6) élet menete (1) Élet Menete (1) elfogadás (1) elhatárolódás (1) ellenzéki összefogás (1) elnökválasztás (1) előítélet (1) előregisztráció (1) előzetes feliratkozás (1) előzetes regisztráció (3) elrettentő képek (1) élsport (1) ELTE (1) ELTE-BTK (1) ELTE BTK HÖK (2) elutasítás (1) emlékmű (1) Emmi (1) Endrésik Zsolt (1) endrésik zsolt (1) energiaitalok (1) Eörsi Mátyás (1) építőipar (1) érdekelvűség (1) erdély (1) Erdély (1) erdélyi magyarság (1) erdős virág (1) Erdős Virág (1) erkölcs (2) Érpatak (1) érpataki modell (1) érték (1) értékelvűség (1) értelmiség (1) Ertsey Katalin (2) Esterházy Péter (1) Észak-Korea (1) etika (1) euró (1) Európa (1) Európai Egyesült Államok (1) Európai Filmdíj (1) Európai Unió (4) Facebook (1) Farkasházy Tivadar (2) Farkas Attila Márton (1) Farkas Mihály (1) fasizmus (1) Fedél Nélkül (1) fékek és ellensúlyok (1) feljelentés (1) félkarú rabló (1) felmentés (1) felsőoktatás (5) fer (1) ferenciek tere (1) fidesz (4) Fidesz (33) Fidesz-KDNP (17) fidesz frakció (1) fidesz kdnp (1) film (6) filmdráma (1) filmszínház (1) filozófia (1) filozófus (1) filozófuspályázatok (1) finnugor nyelvrokonság (1) Fliegauf Bence (1) FN.hu (1) foglalkoztatást helyettesítő segély (1) Földes András (1) Földi Bence (1) Fónay Jenő (1) főrabbi (1) Foray Nándor (1) Forgács István (1) forgács istván (1) forradalom és szabadságharc (1) francia (1) franciaország (1) Francis Ciarán Tobin (1) françois hollande (1) fratanolo janos (1) Fricz Tamás (3) Füles (1) G. Fodor Gábor (2) Galamus (3) Garbai Ádám (1) Gárdonyi Géza (1) Gázai övezet (1) gazdaság (1) gazdaságpolitika (1) Gázos (1) Gelléri Andor Endre (2) genetika (1) Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1) Gergényi Péter (1) Gerő András (3) Gesztesi Károly (1) Gimes Miklós (1) gimnáziumok (1) Gintli Tibor (1) Giró-Szász András (1) gonosz (1) Görögország (2) Gréczy Zsolt (2) Guido Westerwelle (1) Gulyás Gergely (1) gyermeknevelés (1) gyilkosság (1) gyömrő (1) Gyöngyösi Márton (3) gyöngyöspata (1) György Péter (1) Gyulay Zsolt (1) gyülekezési szabadság (1) gyűlölet-bűncselekmény (1) gyűlöletbeszéd (1) gyurcsány ferenc (3) Gyurcsány Ferenc (11) Gyurta Dániel (1) háború (1) háborús bűnös (1) hackercsoport (1) Hadházy Ákos (2) HaHa (2) hajléktalanok (2) hajléktalanság (1) hajléktalanság kriminalizálása (1) halálbüntetés (1) Halász János (1) Hallgatói Hálózat (2) hallgatói önkormányzat (1) hallgatói szerződés (4) hallgatók (1) Hamvas Béla (2) Harangozó Tamás (1) Harcosok Klubja (1) határon túli magyarok (1) Haza és Haladás (1) házelnök (1) heller ágnes (2) Henry James (1) heteroszexualitás (2) Heti Válasz (4) hétköznapi élet (1) HírTV (2) hírtv (1) Hoffmann Rózsa (6) hóhelyzet (1) homoszexuálisok (1) homoszexualitás (2) HÖOK (1) horkay hörcher ferenc (1) horror (1) Horthy-kultusz (1) Horthy-rendszer (1) Horthy-szobor (2) Horthy Miklós (3) horthy miklós (2) horthy rendszer (1) horthy szobor (1) Hugh Grant (1) humántárgyak (1) Hunfalvy Pál (1) Huth Gergely (1) HVG (3) Hvg.hu (1) idegenforgalmi adó (1) ideológia (3) ifj. Lomnici Zoltán (1) Ifjú Demokraták (1) igazgatók (1) Immanuel Kant (2) Index (2) index (1) információs önrendelkezési jog (1) iPhone (1) iPhone5 (1) Irán (1) irodalom (1) írók (1) iskola (2) iskolai köpeny (1) István király (1) iszlámellenesség (1) iszlamizálódás (1) ítélet (1) Izrael (2) izraelita (1) jáksó lászló (1) James Holmes (1) játékgép (1) játékgépek (1) játékterem (1) Jávor Benedek (3) jean marie le pen (1) jegybank (1) jegybankelnök (1) Jelenits István (1) Jesz (2) Jeszenszky Géza (1) jobbik (5) Jobbik (32) Jobbklikk (1) jobboldal (6) jobboldali (1) jog (2) John Rawls (1) Jókai Mór (1) Jólét és szabadság (1) juhász oszkár (1) Juhász Péter (3) Kádár János (1) Kálmán C. György (2) Kálmán Olga (3) kálmán olga (1) Kaltenbach Jenő (1) kampány (1) Karácsony Gergely (4) Karinthy Frigyes (1) Károlyi Mihály (1) Kárpátia (1) Karsay Dorottya (1) Karvalits Ferenc (1) kaszinó (1) katasztrófavédelem (1) Kaufer Virág (1) kdnp (1) KDNP (2) kelet (1) keleti nyitás (3) Kemal Atatürk (1) kemény istván (1) kenó (1) Képviselő Vágta (1) Kerék-Bárczy Szabolcs (1) kereki (2) Kerényi Imre (1) kereszténydemokrata (1) keretszámok (1) Kertész Ákos (1) Kertész Imre (1) kétharmad (1) kétosztatúság (1) két tannyelvű oktatás (1) KIM (1) Kim Dzsong Un (1) Kim Lane Scheppele (1) Kína (2) Kínai Kálmán és Trágár Tóni (1) kínai kiállítás (1) kínai tárlat (1) Kisgazda Polgári Szövetségpárt (1) Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (1) klubrádió (1) koalíció (1) Kocsis Máté (1) kocsma (1) kóla (1) komédia (1) komment (1) kommentelők (2) kommunista (2) kommunisták (1) kommunista diktatúra (1) kommunizmus (3) konzervativizmus (1) Konzervatórium (1) konzultáció (1) Kopácsi Sándor (1) korlokál (1) kormány (1) kormánybírálatok. (1) kormányváltás (1) Kőszeg (1) Kós Károly (1) Kovács Zoltán (2) Kövér László (3) Köves Slomó (2) közélet (1) Közép-Európa (1) középiskolák (1) közérdekű adatközlés (1) Közgép (1) köznevelési törvény (1) közoktatás (1) Központi Nyomozó Főügyészség (2) köztársasági elnök (1) Krasznahorkai László (1) Kubatov-lista (1) Kubatov Gábor (1) külföld (19) kultúra (5) kulturális műsorok (1) kultúrkörök (1) kultúrpolitika (1) Kumin Ferenc (1) kúria (1) Kuruc.info (2) kuruc.info (1) Kurultaj (1) l. simon lászló (1) L. Simon László (1) Laborc Sándor (2) Lánczi András (5) Lángh Júlia (1) Lázár János (2) Lehet Más A Politika (1) Lehet Más a Politika (3) Lendvai Ildikó (1) levél (1) Lezsák Sándor (1) liberális (1) Liptai Claudia (1) Liu Kongxi (1) lmp (1) LMP (20) londoni magyar magvetők (1) losonczy pál (1) lottó (1) Ludassy Mária (1) lukasz papademosz (1) Lupo (1) lutri (1) L Simon László (1) M1 (1) M2 (1) magánélet (1) magazinműsorok (1) magyar (3) Magyarok Nyilai (1) magyarország (2) Magyarország (3) magyarság (1) Magyar Élet Menete (1) Magyar Fruzsina (1) Magyar Hírlap (3) Magyar Írószövetség (1) magyar kommunista munkáspárt (1) Magyar Mesék (1) Magyar Motoros Menet (1) magyar narancs (2) Magyar Narancs (4) Magyar Nemzet (6) Magyar Nemzeti Bank (1) Magyar Szocialista Párt (1) Magyar Vizsla (1) Maléter Pál (1) Mandiner (4) Mansfeld László (1) Mansfeld Péter (3) Mány Erzsébet (1) Márai Sándor (1) Marcel Duchamp (1) Margaret Thatcher (1) marian cozma (1) marine le pen (1) Marlon Wayans (1) Marosvásárhely (1) marslakók (1) Márta István (1) Maruzsa Zoltán (1) másság (1) matematikus (1) Matolcsy György (2) Mátsik György (3) mazsihisz (1) MDF (1) Mécs Imre (1) média (2) médiatanács (2) Medvigy Endre (1) melegfelvonulás (1) Meleg Büszkeség Menete (1) meleg méltóság menete (1) Mesterházy Attila (1) mestyán ádám (1) mészáros jános elek (1) Mihancsik Zsófia (1) Mika Tivadar Mulató (1) Milla (4) Mindszenty Andrea (1) MNB (1) molnár csaba (1) Molnár Csaba (2) monetáris politika (1) Monty Python (1) Móricz Zsigmond (1) motorosok (1) motoros felvonulás (1) mozi (1) Mr Oizo (1) MSZP (18) mszp (1) MSZP-SZDSZ (1) mti (1) MTI (2) MTV (2) MTVA (1) munkáspárt 2006 (1) munka törvénykönyve (1) muszlimok (2) művészmozi (1) N. Kósa Judit (1) náci (2) nagykövet (1) nagytőkések (1) Nagy Imre (1) NANE Egyesület (1) napraforgoblog (1) nat (1) Navracsics Tibor (4) navracsics tibor (2) Neelie Kroes (1) német (1) Németország (1) német gyerekhíradó (1) Nemzetbiztonsági Hivatal (1) Nemzetbiztonsági Ügynökség (1) nemzetegyesítés (1) nemzeti dohánybolt (1) Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. (1) Nemzeti Érzelmű Motorosok (2) nemzeti front (1) nemzeti identitás (1) Nemzeti Könyvtár (1) nemzeti konzultáció 2012 (1) nemzeti média és hírközlési hatóság (1) nemzeti radikalizmus (1) Nemzeti Színház (1) nemzetpolitika (1) Nem félünk a farkastól (1) népegészségügyi termékadó (1) Népszabadság (3) Népszava (4) Niccoló Macchiavelli (1) Nick Thorpe (1) nicolas sarkozy (1) nmhh (1) Norvégia (1) Novák Előd (4) november 4. (1) NSA (1) nyaraló (1) nyelvészet (1) nyílt levél (1) nyirő józsef (3) Nyirő József (2) nyugat (1) nyugdíjasok (1) Odeon-Lloyd (1) oktatás (3) oktatási államtitkár (1) október 23. (1) oláh cigány (1) oligarcha (1) Olimpia (1) orbán ottó (1) orbán viktor (2) Orbán Viktor (22) Ordosz műhely (1) örmények (1) Örményország (1) örömszerzés (1) orosz (2) Oroszország (3) Orosz Mihály Zoltán (1) Országgyűlés (1) Örülünk Vincent (1) Oscar-díj (1) Oslo (1) őszödi beszéd (1) Osztolykán Ágnes (1) ösztöndíj-program (1) pacem in utero (1) Palesztina (1) Pál Ferenc (1) Papcsák Ferenc (1) Papp László Tamás (1) Parajelenségek (1) Parajelenségek 4 (1) Paranormal Activity (1) Paranormal Activity 4 (1) Páratlan Oldal (1) Párbeszéd Magyarországért (1) Párbeszéd Magyarországért Párt (1) párkapcsolat (1) Parlament (3) pártalakítás (1) pártalapítás (1) pártállam (1) pártállami múlt (1) parti nagy lajos (1) Parti Nagy Lajos (4) pártok (1) pártpolitika (1) Paszok (1) Paul Lendvai (3) Pécsi Tudományegyetem (1) pénznyerés (1) pénznyerő automata (1) per (1) Pesti Barnabás (1) pető péter (1) Petrás János (1) petri györgy (1) Pindroch Tamás (1) Pityinger László (1) plágium (1) Pogonyi Szabolcs (1) polgárháború (1) polgári védelmi szolgálat (1) polgármester (1) Polgár Tamás (1) politika (1) politikai korrektség (1) Polt Péter (2) Pomogáts Béla (1) Pongrátz Gergely (1) populizmus (1) Portik Tamás (3) Pörzse Sándor (1) Pozsgay Imre (1) Pozsonyi Ádám (2) Pride (1) Prohászka Ottokár (1) prostituált (1) pszichedelikumok (1) punk (2) punkok (1) Pussy Riot (3) Puzsér Róbert (2) puzsér róbert (1) quantum xxl (1) Quentin Dupieux (1) radikáljobb (1) Radnóti Sándor (1) Radu Jude (1) Ramil Sahib Safarov (1) rap (1) rasszizmus (2) reáltárgyak (1) Recep Tayyip Erdogan (1) Reguly Antal (1) rejtély (1) rendszeres szociális segély (1) rendszerváltás (1) részösztöndíj (1) réthelyi miklós (1) rezsicsökkentés (2) Ribling Tamás (1) rikkancs (1) RMDSZ (3) Rogán Antal (2) röghöz kötés (1) roma (5) románia (1) Románia (5) romániai magyarság (1) román film (1) Romsics Ignác (1) Rónai Egon (1) Róna Péter (1) rongálás (1) Ron Werber (2) Rostás Árpád (1) Rózsa Misi (1) rozs szabolcs (1) ru 486 (1) S. Terézia (1) Sabater (1) Sajnovics János (1) sajtószabadság (2) Salát Gergely (1) Salkaházi Sára (1) Samuel Beckett (1) schein gábor (1) Schein Gábor (1) Scheiring Gábor (3) Schiffer András (8) schmitt pál (1) Schmitt Pál (1) Schmuck Andor (1) schweitzer józsef (3) segély (1) Selmeczi Gabriella (1) sértegetés (1) Seszták Ágnes (2) Setét Jenő (1) Simor András (1) Sinkovics Ferenc (1) Sólyom László (2) Stier Gábor (1) Stohl András (1) Strabag (1) Stumpf András (1) Sukoró (1) szabadság (2) Szabó Anett (1) szabó dezső (1) Szabó Gábor (1) Szabó Máté (1) Szabó Tímea (1) Szabó Zoltán (1) Szájer József (1) Szajlai Csaba (1) szakdolgozat (3) szalai annamária (1) szálinger balázs (1) Szaniszló Ferenc (2) Szanyi Tibor (2) szappanopera (1) szárszói találkozó (1) Szarvas Koppány Bendegúz (1) Szávay István (1) Századvég (1) SZDSZ (2) Szegedi Csanád (2) Szegedi Márton (1) Szegedi Tudományegyetem (1) székelyföld (1) szélsőjobb (1) Szemerédi Endre (1) Szentesi Zöldi László (1) Szent Ágoston (1) Szent István (1) szépirodalom (3) Szépművészeti Múzeum (1) szerencsejáték (1) Szerencsés Károly (1) szex (1) Szijjártó Péter (1) szilágyi ákos (1) Szilágyi Ákos (1) Szilágyi Áron (1) Szilágyi György (1) Szilvásy György (1) Szily László (2) színház (3) Sziriza (1) szobor (2) Szociális Konzultáció (1) szocializmus (1) Szociálliberális Unió (2) szőcs géza (1) szólásszabadság (2) Szolidaritás (2) szórakozóhely (1) Szűrös Mátyás (1) szuverenitás (1) Tallián Miklós (1) támadás (1) Táncsics-díj (2) Táncsics Mihály-díj (1) tandíj (2) tankönyv (1) Tarlós István (2) társadalom (1) tehetségkutató (1) tekintély (1) telekomadó (1) Temesi József (1) térey jános (1) természetfeletti jelenségek (1) terror (1) terrorizmus (1) Tersánszky Józsi Jenő (2) területek (1) théophile delcassé (1) Thomas Hobbes (1) thriller (2) tilos rádió (1) tiltás (1) Tisza István (1) titkosszolgálat (1) titok (1) Tokaji Írótábor (1) Tőkéczki László (1) Tőkés László (1) Tomcat (1) tömeggyilkosság (2) Torkos Matild (1) Tormay Cécile (3) Törökország (2) történelem (1) történész (1) történetírás (1) tőrvívó (1) tóth krisztina (1) Tóth Luca (1) trafik (4) trafikpályázat (2) trafikpályázatok (1) trafiktörvény (3) trafikügy (2) Traian (1) Traian Basescu (2) Traian Băsescu (1) Tranzit Fesztivál (1) trianon (2) Tristan Tzara (1) tudatmódosító szerek (1) tüntetés (1) tüntetések (1) turul (1) Tusványos (1) ügynöklista (1) ügynökök (1) újratemetés (1) újságírás (2) újságíró (1) újságírók (2) Újszínház (2) Új Demokrácia (1) új pártok (1) Ungváry Krisztián (4) USL (2) úszó (1) utcanevek (1) Vadai Ágnes (2) vádaskodás (1) Vágó Gábor (2) Vágó István (1) választás (4) választási feliratkozás (1) választási regisztráció (1) választások (1) választójog (1) választójogi törvény (1) Vámbéry Ármin (1) Váncsa István (1) Varga Béla (1) Varga István (1) Varg Vikernes (1) Vári György (1) városliget (1) Vásárhelyi Mária (1) véleményszabadság (1) vendetta (1) verbális erőszak (1) vérfertőzés (1) vers (1) versailles (1) Veszprém (1) Victor Ponta (5) Vidámpark (1) videó (1) Vidnyánszky Attila (1) Vígszínház (1) vita (1) vitaműsor (1) Viviane Reding (1) Vlagyimir Putyin (1) Vona Gábor (8) vona gábor (1) vörös csillag (1) V for Vendetta (1) wass albert (1) Wass Albert (3) Witold Gombrowicz (1) Wittner Mária (1) Wrong (1) XX. század (1) Zagyva György Gyula (3) Zámbó Árpy (1) Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat (1) Zsebők Csaba (1) zsidó (3) Zsidó Nyári Fesztivál (1) zsidó szervezetek (1) Zsiga Marcell (1) zsűritag (1) Zugló (1) Címkefelhő

Băsescu túltolta a biciklit

2013.08.13. 20:48 | Lakner Dávid | 25 komment

Először nem is igazán akartam hinni a Maszol.ro-nak, amikor arról írt: Traian Băsescu kijelentette, hogy „Románia kész vezető szerepet vállalni Magyarország rendreutasításában, mert az utóbbi időben feszültségi góccá vált a régióban.” A román kormányfő emellett állítólag arról is beszélt Marosfőn, hogy a magyar politikusok pofátlanok lettek, és „az idei volt az utolsó év, amikor a teljes magyarországi politikai elit zavartalanul lófrált Hargita és Kovászna megyében.” Ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az Új Magyar Szó Online ezúttal nem egy „Redingék kivacsorázták a Fideszt az EPP-ből”-szintű álhírrel blamálja magát, hanem a román államfő tényleg szinte már hadat üzent a teljes magyar politikai elitnek.

Mint arra Földi Bence, illetve a Mandineren Tempetőfi rámutatott: Băsescu így készülhet az államfősége utáni ismételt politikai szerepvállalásra, melyet új háttérbázisának, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) a segítségével tart megvalósíthatónak. És hogy miért a magyarellenességgel próbálkozik? Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint „Băsescu a megszokott populista stílusában adott hangot álláspontjának” – és Tempetőfi is úgy véli, hogy ezzel próbálhat meg az államfő szavazatot maximalizálni:  „az új pártjának tömegbázist kell teremtenie, mert az eddigi üzeneteik vérszegényre sikeredtek – és ilyen szempontból a magyarellenesség mindig is sikeres volt”.

Csakhogy jelenleg még államfőként testesíti meg a teljes román nemzetet Băsescu, így pedig szavait ebben a kontextusban kell értelmeznünk. Más következtetésre pedig nem nagyon juthatunk: méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra azáltal, hogy egy szomszédos, baráti állam ellen hirdetett harcot, ráadásul más nemzeteket is erre biztatott. Mindezt ráadásul teljesen zavaros okokra hivatkozva: oké, hogy Băsescu a külhoni románság körében próbál mostanság kampányolni, de mégis, miféle jogsértésekről beszél ő a Magyarországon élő románsággal kapcsolatban? Éppen hogy ő követ el hasonlót, amikor kétségbe vonja egy romániai magyar politikus, Tőkés László állampolgárságát. Ráadásul Tőkés védhatalmi státuszra vonatkozó kijelentését Băsescu kiterjesztette a teljes magyar politikai elitre, miközben Semjén Zsolt az FN24 számára egyértelművé tette: „a védhatalmi státusz igénylése tekintetében a magyar államnak nincs ilyen álláspontja”.

De még Vona Gábor harcias kirohanása kapcsán is leszögezte a Külügyminisztérium: „a magyar kormány elkötelezett a magyar–román stratégiai partnerség alapelvei mellett és célkitűzései iránt”. Miközben nagyon kommentálniuk sem kellett volna a Jobbik elnökének szavait: mind a magyar, mind a nemzetközi közélet alakítói leszokhatnának már arról, hogy egymáshoz nem kötődő szereplőktől várja el a kölcsönös elhatárolódást egy-egy vállalhatatlan megnyilvánulás kapcsán.

Jogosak Földi Bence kérdései: „Miért pont most ment neki a Tusványosnak (ahol korábban ő is előadott már), ha egyszer most egy radikális ellenzéki párt vezére hőbörgött egy sort? Államfőként miért érezte kötelességének, hogy reagáljon Vona kijelentéseire, s miért értelmezte azokat az egész magyar politikum nézeteiként? Miért nem hagyta rá a román külügyminisztériumra az uborkaszezon közepén jócskán felfújt ügyet? Államfőként miért érezte úgy, hogy a magyarkártya kijátszásával jó ötlet magára haragítani 1,4 millió állampolgárát?” Bár számomra nem túl megnyerő Áder János elnöki karaktere, de elképzelhetetlennek tartanám, hogy ennyire durva kirohanást intézzen bármely más nemzet, vagy annak tagjai ellenében. És ez még a Ponta-féle retorikánál és gyakorlatnál és agresszívebb tempót sejtet: Băsescu javaslata az egykori szlovén kormányfő, Borut Pahor szavait idézi, aki a magyar uniós elnökség után szintén elszigetelte volna Magyarországot az Európai Unión belül.

A Fideszt nagyon sok dolog miatt lehet támadni; azonban a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód, illetve a nemzetpolitika nem igazán tartozik a fő kritizálandó pontok közé. Utóbbi még némileg sikeresnek is tekinthető, szemben mondjuk Băsescu-val, akit elnöksége során többször kíséreltek meg eltávolítani a hatalomból, és jobbára csak a szerencsének köszönhette, hogy államfő maradhatott. Illetve tavaly még a magyarok szavazatainak is: akkor úgy tűnt, Băsescu valóban hálás a székelyföldieknek; ám mostanra nyilvánvaló lett, hogy az elvszerűséget sem nála kell keresnie az érdeklődő állampolgárnak. Persze, tény, a hála nem politikai kategória, mégis: Băsescu némileg talán megbecsülhette volna, hogy sok román állampolgárral szemben Orbán Viktor jó hazafinak tartja őt.

Arra viszont jó volt az elnök kirohanása, hogy a román politikai élet több szereplőjét is a magyarellenesség elítélésére bírta. Crin Antonescu, a kormányzó pártszövetség társelnöke például kijelentette: „nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen”. Persze, még így sem lesznek semmissé Ponta és kormányának magyarellenes intézkedései, a magyarok elleni uszítással való szembehelyezkedés azonban így is üdvösnek mondható. Miként Mesterházy Attila részéről is Băsescu szavainak elutasítása: még akkor is, ha Ponta hasonló gesztusaira körülbelül annyi volt nem is oly rég a válasza, hogy a jó kapcsolat és a kölcsönös bizalom a legfontosabb.

És a román lapok sem igazán álltak ki Băsescu szavai mellett: a Gandul főszerkesztője például azt írta, „egy államfő nem biztathatja a polgárokat arra, hogy kifütyüljék egy szomszédos ország miniszterelnökét”. És így is van, e tekintetben tehát abszolút érthető a Tutiblog kérdése: mégis, „mit képzel magáról Băsescu”? Románia államfőjeként Magyarország rendreutasítását szorgalmazza?

Csak remélni lehet, hogy Románia élére jövőre méltóbb köztársasági elnök fog kerülni. 

· 1 trackback

Címkék: Fidesz Vona Gábor Tőkés László Románia Traian Basescu Victor Ponta romániai magyarság

Az LMP felfutása a jobboldali médiában

2013.06.19. 10:39 | Lakner Dávid | 2 komment

Torkos Matild, a Magyar Nemzet vezércikkírója elfogadható kormányváltó alternatívának tekintené az LMP-t – nagyjából erre a következtetésre juthatott az, aki figyelmesen elolvasta tegnapi írásának első pár mondatát. A Gordon blőd című vezércikk nagyrészt ugyan valóban Bajnai hiteltelenségén merengett – ám ezt felvezetvén elismerte, hogy szükségük lehet egy pártra a Fideszből kiábrándultaknak is. Ugyan rögtön hozzátette, hogy aztán ez az alternatíva koalícióra léphetne a Fidesszel, de fogadjuk el: olyan ez, mint amikor valaki nem szereti a szegfűt, ezért aztán az MSZP-vel együtt kormányozni kívánó Bajnaira szavazna inkább. Ám Torkos Matild nem állt meg itt: kijelentette, hogy ez az új párt az LMP-vel is koalícióra léphetne annak érdekében, hogy „erőteljes befolyásával kikényszerítse a társadalmi igazságosság teljesebb körű érvényesítését a kormányzásban”.

Ráadásul Torkos ezután kifejti, hogy így lépéseket lehetne tenni a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség irányába, amelyek megvalósulását a Fidesz is mindig „bölcsen és lelkesen” megígérik, de... Jó, a vezércikkben nincs „de”, viszont valahogy a fideszes megvalósítás részletezése is elmarad. Lukács Csaba elégedetlenségnek hangot adó publicisztikája óta talán nem is volt ennyire kritikus véleménycikk a Magyar Nemzetben.

Immár pedig nem lehet nem észrevenni, hogy a jobboldali sajtó minimum elfogadóbb lett a kettészakadt LMP schifferista részével: a nagy kérdés, hogy azért, mert úgy gondolja, így nem veszélyeztetné a párt a Fidesz győzelmét, vagy amiatt, hogy az LMP-ben maradók nyilvánvalóvá tették, nem kívánnak szövetkezni a 2010 előtt kormányzó erőkkel csak azért, hogy le lehessen váltani a Fideszt. Utóbbinak persze lehetnek gyakorlatias, illetve valóban elvi okai is: előbbi, hogy így Bajnaiékat is gyengítené az LMP, utóbbi, hogy tényleg új utat kínál a párt, nem pedig a meggyökeresedett struktúrák folyamatos revitalizálását. 

Rögtön a jávorista PM-esekkel való szakítás után érkeztek a biztató hangok: Fricz Tamás az MNO-s blogjában jelentette ki, hogy „nem kell félnie Schifferéknek: egy széles választói bázis vár arra, hogy végre legyen Magyarországon egy, a nemzeti és konzervatív értékekre is nyitott liberális és zöld párt”. Zsebők Csaba a Magyar Hírlapban fejtegette, hogy „a „hivatalos” LMP a politikai aréna jobbos és balos szereplői számára is partner lehet”. De már a tavaly novemberi, első LMP-s belső összecsapás után a Fideszhez hasonlította Balogh Ákos és Borókai Gábor is a schifferistákat: eszerint a zöldpárt a '90-es évek eleji Fideszhez hasonlít abban, hogy szintén egyértelművé teszi, nem kíván a szocialistákkal összebútorozni a jobboldali kormánypárt leváltásának kedvéért. Tehát: hogy nem kisebb rosszban és nagyobb rosszban gondolkodik, hanem ragaszkodik saját elveihez (vagy csak önállóan kíván kormányozni, de most maradjunk optimisták). Ráadásul Schiffer András volt az egyetlen frakcióvezető, aki 2012-ben két nagyinterjút is kapott a Heti Válaszban – utóbbi ráadásul rögtön címlapot is ért.

Az LMP frakcióalakítási kérelme után a nagyobb sajtótermékek közül talán az MNO volt az egyedüli, amely kiállt a párt mellett: ráadásul a nézőpontos alblogon írt arról Veisz Márton, hogy a frakcióalakítás jogát igazságosnak érzi az LMP kapcsán. Érdekes módon egyébként ötből négy közvélemény-kutató a bejutási küszöb alatt mérte az utóbbi hónapokban az LMP-t, egyedül a Nézőpont adott a pártnak hat százalékot.

Ugyanakkor a szakítás óta egyáltalán nem érzékelhető, hogy az LMP látványos jobboldali fordulatot vett volna. Egész hasonlóakat mondanak földügyben, közjogi kérdésekben és az emberi jogok tekintetében, mint korábban. Egyébként ugyanez nagyjából elmondható a Párbeszéd Magyarországért pártról is: annak lehettünk mostanság tanúi, hogy még arra is rávették Bajnait, hanyagolja Oszkó Pétert és helyette Scheiring ökoszociális gazdaságpolitikáját részesítse előnyben. A jobboldali sajtónak mégis az LMP szimpatikusabb: egyesek hangot is adnak annak, hogy a pártban maradókat elvszerűbbnek, míg a távozókat árulónak tartják.

A zöldpárt érezheti, hogy a Fideszben csalódottak környékén lehet keresnivalója, ám egyelőre nem tűnik úgy, mintha lenne az ő megnyerésükre konkrét stratégiájuk is. A legutóbbi, Sólyommal és Ángyánnal közösen tartott konferencia persze üzenet lehet a választópolgárok felé; csak hát a helyzet az, hogy az LMP közjogilag eddig is Sólyoméhoz hasonló nézeteket vallott, míg a földpolitika kapcsán korábban is valamiféle nagytőke ellen volt, és akként beszélt a kérdésről, mint a volt vidékfejlesztési államtitkár (vagy mint a Jobbik). De emberi jogok tekintetében sem vett fordulatot az LMP: a párt politikája ugyanazt az „innen is, onnan is egy kicsit” jelleget mutatja, ami évekkel ezelőtt is jellemző volt rá. Kérdés, kell-e, lehet-e bármilyen téren másként beszélniük, gondolkodniuk, ha szélesebb tömegeket akarnak megszólítani – esetleg elégedjenek meg azzal, hogy bebetonozzák magukat a Parlamentbe, és lassan építkezve bár, de hosszabb távon is részét képezzék a közéletnek. 

· 1 trackback

Címkék: Schiffer András LMP Fidesz Bajnai Gordon Magyar Nemzet Heti Válasz Párbeszéd Magyarországért Torkos Matild

Kultúrpolitika? Ugyan már!

2013.06.09. 12:16 | Lakner Dávid | 58 komment

Miután Szaniszló Ferenc kitüntetése után kirobbant a botrány, Balog Zoltán először kijelentette, hogy nem volt tisztában az Echo TV-n konteókat gyártó szerkesztő huszonegyedik századi tevékenységével, utólag viszont nem tehet semmit, a díjat vissza nem veheti. Néhány nap után mégis levelet írt Szaniszlónak, felkérve a kitüntetettet, adja már vissza a Táncsics-díját, hát fogalma sem volt neki arról, hogy a kiérdemesült újságíró az utóbbi években nekiállt szittya ufókra vadászni. Amilyen szégyenteljes volt a kitüntetés, épp annyira bizonyult elfogadhatatlannak ez a próbálkozás: mint már korábban is írtam, nem Szaniszlóval kellett volna elvitetni a balhét, rátestálva a felelősséget, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumában előállítani azt, aki az egész kitüntetősdiről tehet és mondjuk szélnek ereszteni.

Most a másik kitüntetettről, Petrás Jánosról derült ki, hogy a kormány összekeverte valaki mással: az Arany Érdemkereszt-tel díjazott énekest ugyanis a Palya Bea által fémjelzett, rég feloszlott Kárpátiához kötötték, ahogy ez az Emmi indokolásából világosan kiderült. De ez még semmi: a minisztérium ezután előállt azzal, hogy ők tisztában voltak vele, kit tüntetnek ki, csak az indoklásba került némi adminisztrációs hiba. Ahogy Nyüzsi fogalmazott: „érkezett Balog Zoltán, és jelezte: az igaz, hogy alkalmatlan és hülye, de ragaszkodik hozzá, hogy szélsőséges is”.

Ez az a pont, amikor az embernek már nincs is kedve értelmes kérdéseket feltenni („akkor mégis miért?”, „hogy került ide a másik Kárpátia?”, stb.) – miként annak magyarázatába sem volt túl nagy kihívás belemenni, hogy nem, kedves Emmi, Uz Bence nem egy a NAT-ba bekerült új szerzők közül. Annál is világosabban mutatják az említett baklövések, hogy a kormány csak értelmezhetetlen, gyanús tehernek tekinti a kultúrával való foglalkozást – épp úgy, ahogy számára a bölcsészek is csak az állam pénzén a büfében lebzselő, semmihez sem értő ingyenélők. Vissza kell ilyenkor az embernek fognia magát, hogy ne menjen át tótawébe, mégis: a kormányzati szintre emelt pozsonyiádámság, a nulla hozzáértés és az értelmezési képességek teljes hiánya olyannyira szemet szúró, hogy Balog Zoltán legyen a talpán, aki ebből ki tud hozni legalább egy jó kis adminisztrációs hibát.

A legszomorúbb az egészben mégsem az, hogy azt sem tudják, miről beszélnek – sokkal inkább, hogy így próbálnak okosakat mondani kánonokról, szerzőkről, művészetről, így akarják feldúlni a teljes magyar kultúréletet, így szándékoznak helyzetbe hozni valakik helyett teljesen másokat. Kinevezik Dörner Györgyöt színházigazgatónak úgy, hogy a pályázatát kenterbe veri a rivális Márta Istváné – és miért? Mert Dörner azt írja, hogy ő magyar drámákat fog látástól vakulásig játszani, a mélyen tisztelt kinevező pedig azt hiszi, hogy a magyar dráma el van nyomva a színházakban, szükséges hát egy olyan hely, ami otthont ad „ennek is”. Aztán csodálkozik a főpolgármester úr, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy mellőzött darabokon itt olyan borzalmas gagyikat kell érteni, mint amilyen Csurka Istvántól A hatodik koporsó vagy Nyirő Józseftől a Jézusfaragó ember. Mert ez a kormány, karöltve néhány hívével, azt képzeli, hogy néhány író csak azért való a kánonba, mert a szocialista rendszerben el volt nyomva: persze, a valódi írózseniktől vagy hamar eltávolodik (Márai Sándor), vagy már a kezdettől idegenkedik politikai alapon (Petri György). És egyébként is – írástudó ember kikéri magának, hogy Márait és Tamási Áront egy lapon emlegesse bárki is Nyirő Józseffel vagy Wass Alberttel.

Akik valóban járatosak is a kultúra világában (Gulyás Gábor, L. Simon László), azokat hamar a háttérbe szorítják, helyüket meg átveszik a feketegyörgyök, halászjánosok, kerényiimrék. Mindegy, ki, csak a lényeg, hogy ne nagyon értsen az adott területhez, mondjon jó nagy hülyeségeket és leplezze le már az első pillanatban, hogy az értelmezési kerete kimerül annyiban, hogy mindenhová székelyeket meg hősöket szándékozik importálni. A kultúráról alkotott elképzelésük kimerül annyiban, hogy van a „liberális kánon”, amibe szerintük Esterházytól tartozik az Így gondozd a magyarodat, Spirótól a Jönnek meg Heller Ágnestől a legutóbbi lapinterjúja, ezzel szemben pedig majd jön a „jobboldali kánon”, amibe, tekintve, hogy az előzőhöz hasonlóan ilyen kategória sincs, bárki belefér: Uz Bence éppúgy, mint a Moldva táncait és dalait játszó Petrás János, esetleg a magyar drámát a fővárosba visszahozó Dörner György. 

Ennek a fideszes kultúrpolitikának, hát, tényleg nincsen párja, nincsen párja. Egészségükre.

· 1 trackback

Címkék: kultúrpolitika Dörner György Fidesz Balog Zoltán Kárpátia Emmi Petrás János

Navracsics kritikáival csak a baj van

2013.05.14. 13:25 | Lakner Dávid | 1 komment

Mindenki emlékszik még Navracsics Tibor emlékezetes ATV-s jelenésére, amikor is kifejtette Bayer Zsolt publicisztikája kapcsán: az „megcsúfol minden demokratikus közösségi elvet”, aki pedig ilyeneket ír, azzal ő, mármint Navracsics, nem szívesen tartozik egy demokratikus közösségbe. Az eredmény az lett, hogy Bayer videóüzenetben fejtette ki: Navracsics őt nem tudná kizáratni a Fideszből és inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy a fenyegetőket „vigye el a kommandó”. Ezt aztán a HírTv Rájátszás című műsorában jól le is játszották a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, Szabó Anett pedig feltette a kérdések kérdését: „ki tudná ön záratni Bayer Zsoltot a Fideszből?” Szegény Navracsics pedig, mit tehetett mást, szabadkozott: Bayer második írása „sok mindent helyretett” – mondta a miniszterelnök-helyettes arról a publicisztikáról, amiben a Magyar Hírlap újságírója csupán annyit pontosított, hogy ő nem kívánja senkinek sem a halálát. Közben a Fidesz is támadásba lendült, a Bayer-írás ellen tüntető MSZP-sekről pedig kijelentette, hogy azok a gyilkosok oldalára álltak.

Navracsics tehát kimondta, hogy „Bayer-ügy”, hogy aztán nem sokkal később szabadkozhasson és visszakozhasson: „már nincs Bayer-ügy”. A miniszter, ezúttal a HírTv-ben, annyit mondott: „trafik-ügy”, majd nem sokkal később szavai interpretálása miatt már magyarázkodhatott is. „Ha van trafik-ügy, akkor legyen ez meg az és egyébként sem beszéltem korábban trafik-ügyről” – fejtette ki az Index újságíróinak a fideszes politikus, akit ezúttal, úgy tűnik, a Magyar Nemzet értelmezett félre.

Nem vitás, mára a fontolva-visszakozva kritizálás nagymestere lett Navracsics Tibor. Ő ma a Fideszben az a politikus, aki a kínos kormánypárti ügyekről a nagy nyilvánosság előtt elismeri, hogy azok ügyek, nem sokkal később viszont módosítani kényszerül álláspontját, korábbi megállapításait még-nem-ügyre vagy már-nem-ügyre pontosítva. Igyekszik becsületét őrizni, ezért az ügynöktörvény tárgysorozatba vételét ugyan nem szavazza meg, de nem is utasítja el. „Van ügynök-ügy” – sugallja ezzel, de azért gyorsan egyértelművé teszi, hogy ez csak az ő magánvéleménye, ami, miniszterelnök-helyettesi és igazságügyi miniszteri rangjánál fogva úgy látszik, kevesebbet ér, mint az összes többi, pozícióban alatta helyet foglaló kiskáder álláspontja.

Talán van trafik-ügy” – sugallta Navracsics Tibor, ami kétségkívül több és jobb annál, mint hogy „Philip Morris-ügy van”, esetleg hogy „a baloldal ne beszéljen ügyekről, mert neki sokkal több ügye van”. Navracsics Tibornak van tartása, ő nem az az ember, aki hajlandó gyalázatokhoz is asszisztálni csak azért, hogy ezzel saját bőrét mentse. Márpedig a tisztességes emberek egy szép napon elnyerik méltó jutalmukat. Ha Navracsics így folytatja, a jövőben talán még miniszterelnök-helyettes is lehet belőle.

· 2 trackback

Címkék: trafik Fidesz Bayer Zsolt Navracsics Tibor dohánykoncesszió trafikpályázat

Nyomot hagytak

2013.05.10. 07:13 | Lakner Dávid | 2 komment

Az embernek jó szokása, hogy bűnös szokásairól, vágyairól, múltbéli cselekedeteiről fennhangon beszéljen mások előtt, előbbieket akként prezentálva a többieknek, hogy azok sose tudhassák biztosan: az illető komolyan beszél avagy csak hülyéskedik. Tudjuk jól, így van ez minden szinten: attól a rossz arcú üzletembertől, aki hátba vág minket, hogy ne aggódjunk, nem fog minket megveretni és élve eltemettetni az erdőben, jobb minél messzebbre kerülni. Annak a kissé zakkantnak tűnő, nővel életében nem mutatkozó negyvenes férfinak a fanyar-ironikus megjegyzéseit, amelyek a pincében való gyerektartás viccességeire vonatkoznak, jobb kicsit komolyabban venni.

Ezek csak azért jutottak eszembe, mert, ahogy Lázár János a Heti Válasz-nak adott interjújában fogalmazott, a „kölcsönös bizalom és párton belüli együttműködés jegyében” hangfelvétel készült arról, ahogy a szekszárdi fideszes képviselők megbeszélik, kiknek kellene kiosztani egy-két trafikot. Mindezt olyan egzakt szempontrendszer alapján, hogy szerintük ki az „elkötelezett jobboldali”, illetve ki az, aki nem számít „szoci”-nak. Hogy mennyi elkötelezett jobboldali van a Fideszben, nem tudom, mindenesetre a trafikbotrány kapcsán jobboldalinak mondott politikusok közül egyedül Hadházy Ákos bizonyította: maradt még benne szemernyi becsület, mely egy ekkora gyalázathoz való asszisztálást már nem kíván megtűrni.

A jobboldalinak mondott sajtó pedig elképesztő módon leszerepelt (a kevés kivétel egyike Pesty László, riszpekt neki innen is!). A Magyar Nemzet megpróbálta balosnak kikiáltott jelöltek előállításával bizonyítani a balhé nemlétét, a Magyar Hírlapban pedig Bayer Zsolt szidta pár ezer karakterben a baloldalt, a végén hozzátéve, hogy említett „rohadékok” miatt nem engedhetik meg maguknak a trafikügyet (Bayer – más állítólagos jobbosokkal karöltve – azt képzeli, hogy szellemi fölényben van az ún. baloldali-liberális tengellyel szemben, minderre nem saját tulajdonságai, hanem az „ellenoldal” „bűneiből” következtetve). A Heti Válasz se nagyon igyekezett megmondani a tutit – Stumpf András ugyan publicisztikájában nagyon gyanúsnak minősítette az ügyet, de ennél jóval több nem történt. A legújabb számban olvasható Lázár-interjúban persze óvakodtak az alákérdezéstől, ami örömteli (Zsuppán Andrástól nem is számítottam szervilizmusra), de azért az Üzlet rovatba száműzött trafik-cikk kapcsán is csak az mondható el, hogy Facsinay Kinga szerint eddig direkt a pultok alatt tárolták a kisebb gyártók termékeit, de majd most, hál'Istennek, minden másként lesz. (Éljen soká a Continental!) Amiből körülbelül annyi igaz, hogy én például, amikor multinál dolgoztam, a mindig máshová kerülő (ahogy épp elfértek, úgy kerültek ki) termékeket igyekeztem úgy forgatni, hogy legalább amikor nem nyúlok oda, ne kelljen a dobozokra rakott undorító képeket bámulnom.

Lázár az interjúban tehát említést tett a hangfelvételről, melyről addig nem is nagyon tudott senki – mintegy előremenekülve ezzel, azt sugallva, hogy ha a helyi fideszes politikusok egyeztetnek a jelöltekről, az nem is akkora baj, hiszen formálisan nincs beleszólásuk a pályázatok elbírálásába. Hasonló dologról van szó, mint a Portik-Laborc-találkozó esetében: ép ésszel felfoghatatlan, miért készít valaki hangfelvételt kétes megítélésű tevékenységéről, majd miért helyezi el úgy a kazettákat, hogy azokat mindenki jól láthassa, még csak nagyon nyújtózkodni se kelljen értük (vagy a pult alatt kutakodni, miként eddig a szegény kisebb dohánygyártók termékeit illetően kellett). A titkosszolgálati ügy kapcsán pedig ez is volt a baloldal egyik kedvenc érve (ha éppen védeni kívánta Laborcékat): hogy az NBH-sok hangfelvételt készítettek, melyet aztán ugyanolyan precízen irattároztak és kezeltek is, miként a többi másik hangfelvételt, dokumentumot.

Aki pedig ennyire nem próbálja rejtegetni az állítólagos bűnjelet, az biztos nem is bűnös. Mintha csak az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója egy több évig bujkáló bűnözővel találkozik, aki olyanokat állít, hogy kormányváltás esetén őt le fogják tartóztatni („elvisznek” – mondja, mire a kérdező fél meg bólint, hogy igen, de lehet, hogy őt is), teljesen szokványos és elfogadható lenne. Mintha tényleg ne tudtak volna erre alkalmasabb embert találni a legmagasabb beosztásban lévőnél. Mintha tényleg normális lenne, hogy bármiféle érthető, ésszerű indok nélkül az NBH vezetője találkozik Portikkal, majd két félreérthető kijelentés között kedélyesen bájcseveg vele a semmiről. Mintha tényleg ne lenne semmi kínos abban, hogy egy gyilkosságokkal összefüggésbe hozható ember a szocialista vezetés alatt magas rangú titkosszolgákkal ebédelget úgy, hogy közben a bűnöző által gyakorlatilag fogva tartott nő családjának panaszaira, könyörgésére a Gyurcsány-kormány nem is igazán reagál érdemben („nincs politikai akarat a Portik-téma rendezésére”). Hogy azoknak az olajosoknak, akiket korábbi állításuk szerint Horn Gyula is öt perc alatt hívott vissza, a Gyurcsány-kormány alatt haja szála sem görbül, fideszes regnálás idején viszont tényleg elviszik őket, méghozzá igen-igen csúnya dolgokért (na, nem mintha erről a mostani rendőrség elkötelezettségére és sziklaszilárd erkölcsiségére lehetne következtetni).

Nem, Portik és Laborc forgalmas helyre megy étkezni, ahol hangfelvétel is készül a „támadhatatlan” beszélgetésről – miként valaki felveszi a szekszárdi fideszes egyeztetést is. Hogy ki, az nem világos – Horváth István polgármester ugyanis letagadott mindenféle ilyen irányú beszélgetést, majd Lázár egyenesen egy hangfelvételről kezdett beszélni, mondván, az a „kölcsönös bizalom” jegyében készült a beszélgetés során. Mert, úgy tűnik, a Fidesznél sem tudnak efféle botrányos ügyleteket lebonyolítani úgy, hogy legalább ennyire nyilvánvaló bűnjeleket ne hagyjanak hátra – mintha csak valóban semmi gond ne lenne azzal, hogy a képviselők megbeszélik a trafikpályázat jelöltjeit. Majd, láss csodát, a nekik tetszők hozzájutnak a dohánybolthoz, a nekik nem tetszők pedig nem. „A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. döntött világos és méltányos szempontrendszer alapján” – hazudná erre Lázár János, majd rámutatna az égre és kijelentené arról, hogy az ott a föld. „Nyilván a pályázatokkal a jelentkezők kétharmada veszített, de nekem nincs közöm a politikai vádakhoz” – sütne el egy-két vicces politikai utalást Gyulay Zsolt sport- és üzletember, majd, hogy még hitelesebb legyen, kacsintana és hozzá is tenné: „kajakra!”. (A vele készült interjút egyébként érdeme elolvasni a legújabb 168 Órában, csupa móka és kacagás). „Mindez semmi, Vonyarcvashegyen pedig a 4K! egyik budapesti aktivistájának embere kapott trafikot” – döbbentene meg mindenkit a Magyar Nemzet. „Portik Laborccal kajált” – mentegetőzne Kósa Lajos. „Idióták” – állítaná a Tutiblog vezérkara a Facebook-on, majd a Tutiblogra mindegyikük írna egy posztot Bajnairól és Gyurcsányról. Csupa-csupa erényes, délceg ember, akik erkölcsi tartásukat hitük szerint már azzal bizonyították, hogy jobboldalinak kiáltották ki magukat. „A baloldal pedig tényleg igazán kussoljon az ilyen mutyikat illetően” – fortyogna, ki mást nem tehet.

Egyébként, ha engem kérdeznek, nem kompenzálni kellene a mostani vesztesek egy részét, nem ismét újraosztani és még jobban pontozni, hanem hagyni a francba az egészet. Semmi értelme a rendszer ilyetén átalakításának, álszent, képmutató dolog a nemdohányosokra hivatkozva egyre durvábban vegzálni a dohányosokat, majd a multikra kenni ismét a balhét. Hogy itt melyik multikról van szó? Azokról, amelyek már keresik is a trafikosokkal való szerződés lehetőségét, és amelyek a legkevesebbet fogják veszíteni az ügyön? Vagy azokról a dohánygyártókról, akiknek az átalakulás logisztikai szempontok szerint még jót is fog tenni? Ne vicceljünk már.

De, sajnos, a körülrajongott politikusok, akiket az állítólagos értelmiség igyekszik cikkeiben képviselni (javaslom, nevezzük át inkább ezen újságírókat is képviselőkké), ezután is tovább folytatják majd a szégyentelenkedést; mennél több és mélyebb nyomot hagyva úgy maguk mögött, miként dicső történelmünkben és az emberi fejekben-lelkekben. „Ne a szocik nyerjenek” – kacsint a fideszes, és már a becézésben is benne van mindaz, amit erről a társadalomról ő gondolni merészel. Amely egyébként nem sokban különbözik az MSZP-s világképtől – egy kis demagógia itt, egy kis populizmus ott, egy kis „most mi jövünk!” amott – csak nehogy bárki is megpróbáljon kikeveredni ebből a nyomorult körből. Mert, aki megkérdőjelezi, hogy egyik rossztól csak a másik rossz mentheti meg a hazát, az árulónak lesz kikiáltva. A legnagyobb baj pedig, hogy aki a körből kikerül, az is azt hiszi, az alternatívaképzés helyett a nihilizmus a helyes válasz a kérdésre.

· 1 trackback

Címkék: trafik MSZP Fidesz Lázár János Magyar Nemzet Heti Válasz Gyulay Zsolt dohánykoncesszió Portik Tamás Laborc Sándor trafikügy trafikpályázat Hadházy Ákos Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.

Magyar Nemzet: Ti sem vagytok különbek, nem igaz?

2013.05.03. 02:36 | Lakner Dávid | 80 komment

Igen furcsa alternatív valóság kezd kibontakozni a Magyar Nemzet hasábjain: egy olyan világé, ahol a trafikpályázatokon gyakorlatilag minden egyes politikai alakulat nyerészkedett egy jót a Fideszen kívül. Jól hallották: a napilap szakmányban szállítja a híreket a mutyigyanús jobbikosokról, MSZP-sekről, egykori MSZMP-sekről, míg a fideszes szálról (tehát: a vezérfonálról) a legtöbb helyütt mélyen hallgat, esetleg csak utalgat rá, mint amit „sokan kritizáltak”. A Magyar Nemzet szerint benne volt a dohánybizniszben Puch László sógornője és testvére, az éhségmenetben szerepet vállaló sellyei polgármester felesége, Boldvai László „embere”, illetve egy Mihályin élő jobbikos kocsmáros. A Magyar Nemzet mellettük mutyigyanúba kevert még jó néhány trafiknyertest, miként tette azt december végén is a „gyanúsan sok egyetemi évvel rendelkező” hök-vezetőkkel is. Bár nem akarom elsietni a hasonlatot: még a végén most is kapunk majd egy precíz kis címlapos összesítést a balos és a jobbikos győztesekről.

A Magyar Nemzet most körülbelül akként viselkedik, mintha egy baloldali lap a Laborc-Portik-találkozó után megszellőztette volna: a Menza pultosa jobbos kötődésű (mondjuk 2002-ben fideszes önkormányzati képviselő volt a sógora), és valójában ő is ismerte Portikot, sőt, az NBH-vezető és a maffiózó felbukkanását kihasználva ő is boltolt a mosdó rejtekében utóbbival. Persze, jelen hasonlat mentén még sem a jobbos kötődést, sem a Portikkal való szóba elegyedést nem sikerült bizonyítani, de az akkori vendégek állítására való hivatkozás már megtörtént.

Egyes balos közszereplők ennél ízlésesebben jártak el: ugyanúgy „a mi kutyánk kölyke”-alapon kezelték a helyzetet, de úgymond a „sajátjaikat” próbálták védeni: megkérdőjelezték az elhangzottakat, az ellenzékiek ellen való felbujtást, a törvénytelenségeket. A Magyar Nemzet most ugyanezen logika alapján jár el, de még gusztustalanabb módszerhez nyúl: nem tud semmit felhozni a gyanúba keveredettek védelmére, így az „ellenoldalt” próbálja befeketíteni, karaktergyilkossággal próbálkozik. „Ti sem vagytok különbek, nem igaz?” – érezzük a vádat, amely egy sajátos címadásban testet is ölt: „Mit kezd majd saját trafikgyőzteseivel a baloldal?” No de mit kell kezdjen „saját győzteseivel” a jobboldal, már a Magyar Nemzet szerint? Két eset lehetséges, egyik förtelmesebb, mint a másik: 1), a MN sajátos példáival azt próbálja illusztrálni, hogy ez a dolgok rendje, jogosan történt meg a piac újraosztása, és nem gond egyáltalán, hogy olyan könyvtárosok kerülnek majd az évtizedek óta ezzel foglalkozók helyére, akik adott esetben utóbbiakat fogják visszafoglalkoztatni saját korábbi boltjukban; 2), a MN úgy véli, a nepotizmus nem szép dolog, aki pedig ilyen alapon jut hozzá valamihez egy pályáztatás során, annak nincs joga az így elnyert tulajdonhoz. Az első alapján a Magyar Nemzet egy cinikus, hatalmi logikával élő, etikátlan napilap, utóbbiban pedig egy szintén cinikus, szintén etikátlan, azontúl pedig végletekig elfogult médium.

Nyilvánvalóan utóbbiról van szó, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Techet Péternek nem volt igaza: a Magyar Nemzet egyelőre nem vált sajnos egy a „saját oldala” felé legalább jobbító szándékkal kritikus lappá. Hagyjuk is most azt, hogy ők állítólag csak hírt adnak valamiről: akiknek így néz ki a keresője a trafikpályázat legutóbbi híreinek kapcsán, az nem csupán tájékoztatni kíván valamiről. Az – ahogy Nyüzsi is írja – tudatosan ferdíteni próbál. Amikor a lap a Fidesz trafikbotrányáról Lázár János cáfolatától indítva számol be csupán a második oldalon, miközben saját kétes állításainak címlapot szentel (ahogy történt ez a május 2-ai szám esetében), akkor mit sem törődik a korrekt tájékoztatással. Amikor az eléggé mutyigyanús esetek helyett a jobbikos kocsmárost és a volt MSZMP-st emeli ki, akkor nem csupán híreket igyekszik közreadni, az olvasó informálását szem előtt tartva. Az olvasói helyett politikus haverjaival kíván kommunikálni.

Ám a Magyar Nemzet még az általa felsorolt adatok hitelességét tekintve sem pontos. Van, ahol pedig nem is mond igazat. Mint kiderült ugyanis, a Madocsán trafikjogot nyert Puch József nem testvére Puch Lászlónak, ráadásul helyi fideszes képviselő-testületi tag is. Nagy Attila sellyei polgármester felesége pedig valóban Baksán szerzett trafikot – csakhogy az Origo értesülése szerint Nagyné Dékány Ivett a baksai független fideszes polgármester féltestvére. De ha mindezen túllépünk, akkor sem világos: miként jutott a Magyar Nemzet szerint a jobbikos kocsmáros, a volt MSZMP-s, illetve a „helyi fideszes polgármester ellenzéki ellenfele” trafikhoz? A hatalomban ülő MSZMP-sek, jobbikosok és ellenzékiek passzolták oda neki? Esetleg lehet, hogy mégis csak vannak nekik is fideszes haverjaik? Az említett cáfolatok alapján az eddig nem vizsgált MN-esetek kapcsán sem zárhatjuk ki ezt. Ad absurdum, lehet, hogy valóban jogosan nyerték el a koncessziót, mert mondjuk évek óta kiskereskedelemmel foglalkoznak?

Világos: ez utóbbi fideszes haverok kapcsán is lehetséges opció. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy Lázár Jánosnak igaza van, és tényleg, ha akarta volna, sem tudta volna elintézni, hogy az összes nyertes fideszes legyen. Ahogy a helyi fideszesek sem biztos, hogy ezt minden egyes trafik esetében meg tudták volna oldani. Csak hát ott a kínzó gyanú, hogy valamennyire mégis sikerült nekik. Ott vannak a nevek, ott van Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő interjúja. Utóbbira eddig csak egy erőtlen cáfolat érkezett – Hadházy felszólítása viszont, hogy vonja vissza állítását, különben beperlik rágalmazásért, nos, ez nem történt meg. Márpedig állításai igen súlyosak, azok egyesek felelősségét elég konkrétan érintik, ha így maradnak, bármiféle hihető cáfolat nélkül.

Utóbbit (mármint a hiteles cáfolatot) például elősegítené, ha a trafikpályázatok bírálatait és az elbírálás szempontrendszerét nyilvánosságra hoznák – ahogy azt Stumpf András is írja. Csakhogy, hahó, nem akarják nyilvánosságra hozni! Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetője már ki is jelentette, hogy ez fizikai képtelenség, maximum a legvégén (már amikor a most dohány nélkül maradt 1400 település koncessziós jogai is elkelnek) számíthatunk egy gyors összegzésre! És ha ez nem lenne elég: a Fidesz gyorsított eljárással el is fogadta az információs törvénynek az adatigénylést megnehezítő módosítását, mely valószínűleg az információszabadságra vonatkozó alapjogot is elég erőteljesen sérti. Lehet, hogy a kétharmados verebek csicseregnek ezt-azt, de egyrészt nyilván nem fogják bevallani, hogy „igen, a trafikügy felderítését próbáltuk ellehetetleníteni”, másrészt ezt az összefüggést már tényleg nem lehet ignorálni, ha az ember nagyon jó szándékú a kormánypártokkal, akkor sem.

Ha a Magyar Nemzet újságírói egymás között elismerik, hogy valóban a Fidesz körül van a fő botrány, „de hát mi ezt nyilván nem írhatjuk meg”, azzal csak rontanak a helyzeten: az általuk folyamatosan emlegetett kettős mércét alkalmazzák igen látványosan, egy védhetetlen helyzetet próbálván a másik fél besározásával menteni. Csak aztán mindig jönnek majd újabb és újabb kritikusok, akik már nem nyertek trafikot, és akik már nem csak a Fidesz felé fognak fordulni vádjaikkal, hanem a Magyar Nemzet újságírói felé is. A lap újságírói nyugtatgathatják magukat azzal, hogy a Fideszhez lojálisnak kell lenni, „különben valami még rosszabb jön” – önmeghatározásukból így nyugodtan törölhetik az „újságíró”-féle megnevezést. Gondolhatják, hogy ők csak leleplezik „a másik oldalt is”, a sajátjukat pedig úgysem kell, azt megteszi helyettük a konkurencia – az ilyesmit akkor is csak propagandának fogják nevezni.

A jobboldali újságírók nyugodtan etethetik magukat azzal, hogy független újságírás nem létezik, ők pedig csak azt csinálják, amit akárki más – így semmivel sem lesznek különbek a kushadó fideszeseknél. Lehet ebben a helyzetben is hosszú évek szakmai teljesítményére hivatkozni – csak az összkép mitől lesz erkölcsileg különb, mint Balogh József esetében, aki adott esetben talán jól el is vezette Fülöpháza községét?

· 2 trackback

Címkék: trafik MSZP Fidesz Magyar Nemzet dohánykoncesszió Portik Tamás trafikpályázatok Hadházy Ákos közérdekű adatközlés információs önrendelkezési jog

Azerbajdzsán és a Tobin-adó

2013.04.20. 21:48 | Lakner Dávid | 1 komment

Egy évtized után szerencsésen megindult a leányfalui gázoló, Francis Ciarán Tobin kiadatása Írországból, így talán végül csak győzedelmeskedik az igazságszolgáltatás: a tettes leüli büntetését, ami elől a túlontúl laza fogházi szabályozásnak köszönhetően egykor megszökhetett. És így Navracsics Tibor is megnyugodhat: érvényesül a biztonság és igazságosság elve Európában, egy bűnös tette pedig tényleg nem marad megtorlatlanul. Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi biztosa viszont tényleg szégyellheti kijelentését: nincs túlzottan mentsége arra, hogy politikai vádjával (ti. hogy az igazságszolgáltatás nálunk nem független, ezért érthető, hogy az írek nem adják ki Tobint) maga kérdőjelezi meg az igazságszolgáltatás érvényesülésének fontosságát. Az EB élére ácsingózó Reding-től nem ez az első eset, amikor bizonyítja, hogy elfogult és tisztességtelenségre hajlamos politikus – szomorú, hogy épp az Európai Néppárt sorait gazdagítja.

Szerencsére viszont nekünk van egy Navracsics igazságügy-miniszterünk, aki tiszta lelkiismerettel küzd az ellen, hogy a hazánkban nem magyar állampolgárok által elkövetett gyilkosságok ne maradjanak megtorlatlanul. Így most duplán is fellélegezhetünk: egyrészt megnyugtató, hogy a Tobin-ügy ilyeténképp zárulhat le, másrészt örömteli az, hogy eztán még több idő áll az igazságszerető kormány rendelkezésére a Safarov-ügy megoldására. Csak bízni lehet benne, hogy az évek múltával is az eddigiekhez hasonló vehemenciával szállnak majd szembe azzal a világbotránnyal, hogy egy magyar földön gyilkoló idegen megmenekülhetett büntetése letöltése elől, ráadásul hazájában még ki is tüntették a baltás gyilkosság elkövetéséért. Bízom benne, hogy Navracsics Tibor a továbbiakban is igyekszik majd a felszínen tartani az ügyet: hogy Azerbajdzsán előbb-utóbb mégis csak kénytelen legyen tenni valamit, ha nem akarja, hogy aztán soha többet ne álljunk szóba velük.

Mert, ugye, az elképzelhetetlen, hogy a nyugatról érkező gyilkost egy évtizeden át üldözzük, míg a keletit futni hagyjuk, alig egy héttel a gyalázat után lezárva az ügyet, sőt, tovább dörgölőzve a bűnrészes, barbár államhoz. Ennek elfogadása egy olyan igazságszerető minisztertől, mint amilyen a tiszta lelkű és Reding beszólásán mérhetetlenül felháborodó Navracsics Tibor, elfogadhatatlan. Amúgy is egy elveihez végsőkig ragaszkodó, szabadságszerető, Európa alapértékeivel tökéletesen tisztában lévő emberről van szó. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint hogy a Mohamedet kritizáló film és az azt követő muszlim terror annak kijelentésére bírta: az efféle alkotások károsak és „hosszú távon a szólásszabadságba vetett hitet gyengítik”. Figyelem: nem a terrort alkalmazó barbárok gyengítik ezt a hitet, hanem a vélt szólásszabadsággal élni kívánó nyugatiak.

Aztán azért is egyértelmű Navracsics jellemessége, mert képes volt Bayer Zsolt cigányozó cikkét az ATV-ben két perc alatt (olvasatlanul) elítélni, majd az alapállásból semmit nem engedő újabb Bayer-publicisztika után szabadkozni, mondván, „a második írás sok mindent helyretett”. Igazságügy-miniszterünk tekintélyét mutatja, hogy ezek után Szabó Anett felmoshatta vele a HírTv stúdióját (egy klassz kis Bayer-bejátszással, ahol a népszerű publicista kijelentette, hogy Navracsics csak törődjön a maga dolgával), Bayer mögé pedig felsorakozott az egész Fidesz-vezérkar, a baloldal felé tett „ne álljatok a gyilkosok mellé”-felkiáltással. Nagyon is becsülendő magatartás ez attól a párttól, amelyik a már említett Safarov-ügy kezelése során igazán jó példával járt elöl a tekintetben, milyen is az, amikor valaki nem áll a gyilkosok mellé.

Navracsics egyéb ügyekben is következetesen szokta képviselni álláspontját: amikor például az LMP benyújtotta az ügynöktörvényt, a Fidesz pedig leszavazta, akkor gondolt egy merészet, és inkább nem nyomott meg semmilyen gombot. Amikor a Tárcatükör-beszélgetésen Török Gábor rá is kérdezett a dologra, sokat sejtetően ecsetelte: ”jelen voltam a teremben, de nem szavaztam, így egyeztettem össze a frakciófegyelmet a lelkiismeretemmel”. Ez az egyeztetés, eddig is láthattuk, ez Navracsics egyik erőssége: kimondottan szereti úgy egyeztetni a két dolgot, hogy aztán végül mindig egyenes gerinccel tudjon kijönni a történtekből.

Most pedig, hogy már nincs Tobin-ügy, egyeztetheti lelkiismeretét a Safarov-üggyel, újult erővel. Vagy abban állna a keleti nyitás, hogy ott megúszhatják azt, ha embereik ide járnak gyilkolni? Ha vérfürdőt rendeznek magyar földön? Nyugat felé nem áramolhatnak a gyilkosok büntetlenül, kelet felé viszont igen? Ez lenne a Tobin-adó keletinyitás-módra?

A kormány összes tagja, de leginkább az igazságügy-miniszter jobban tenné, ha nem formálna más politikusokkal szemben váddá igazságot, szabadságot, biztonságot és európaiságot mindaddig, amíg nem tudja hitelt érdemlően tisztázni Ramil Safarov kiadatását. Mert, valljuk be, az nagyon aranyos, hogy miniszterelnök a nyugat morális és gazdasági válságát hirdeti úton-útfélen, miközben a pénzcsapok leállását egy másodpercig nem képes elfogadni; ugyanakkor magának és keleti cimborájának (karöltve a Jobbik nevű álnemzeti brigáddal) két nap alatt megbocsátja a kulturális árulást, egy kis mellékesért pedig hajlandó továbbra is asszisztálni az őt felültető és kiröhögő kelet dévajkodásához. Örményország és a közös kulturális alapok pedig mit sem számítanak, amíg tőlük nem számíthatunk cserébe mesés aranytengerre, ráadásul bármiféle elvi elvárás nélkül. Persze, Azerbajdzsántól is maximum még több cserediákot várhatunk, de esetükben legalább lehet ámítani magunkat, hogy egyszer majd talán pénzt is küldenek melléjük. Na, meg a siker receptjét – mellyel a nyugat nincs tisztában, de hát a nyugat válságban van, ráadásul „az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből”, amit sajnálatos módon Brüsszelben nem igazán értenek. Talán Azerbajdzsánban, Európa szívében jobban tisztában vannak ezzel.

· 1 trackback

Címkék: Fidesz Orbán Viktor Európai Unió Navracsics Tibor Azerbajdzsán keleti nyitás Viviane Reding Francis Ciarán Tobin

Hittek és megcsalattak

2013.04.04. 09:08 | Lakner Dávid | 12 komment

 

„És az én fajom? Én nem félhetek a fajomért!? Az én fajom nem szenvedett eleget?!
/Szabó Dezső/

Magyarnak lenni, ez jelent valami állandó édes-bús állapotot is, a folyamatos bizakodást és a minduntalan megcsalatást, a bizodalmat az egyszerű szavakban és a gyors, fájdalmas kiábrándulást. Kétségkívül ezt az érzületet a mai pártok közül a Jobbik tudta a legegyértelműbben magáévá tenni: ráadásul nem is csak későbbi éveiben, hanem már a 2002-2003-as megalakulásuk során, amikor is ifjúsági mozgalomból párttá (illetve pártszerű jelleget öltő mozgalommá) nőtte ki magát. Ezt az időszakot hűen leképezi a fent látható kisfilm, melyből egyértelműen kiderül: a Jobbik tagjai már a korai években azokból a frusztrált fiatalokból kerültek ki, akik folyamatosan elárulva érezték magukat, akik mindegyre úgy gondolták, ők mindent megtesznek a szolgált ügyért, ám mégsem részesülnek cserébe a jól kiérdemelt megbecsülésből.

Mert milyen is lehetne a lelkülete, a meghatározó jellege egy olyan pártnak, amely a „Viktor! Viktor!” skandálásból növi ki magát, legitimációját pedig egy választás eredményének el nem fogadásából eredezteti? Egyúttal nagyon precíz kép ez a 2002 utáni Fideszről is: a párt talán ott mutatta ki először igazán foga fehérjét, amikor is képtelen voltak elfogadni egy demokratikus megmérettetés végeredményét, újraszámlálásért kiáltott, ám miután a felheccelt fiatalok komolyan is vették a szavait, kihátrált mögülük, mosta kezeit. „Láttam a rendőri brutalitást és ez nagyon kijózanító hatású volt” – meséli Szabó Gábor pártigazgató, aki hozzá is teszi: „Fölbiztatták őket [az Erzsébet hídnál tüntetőket - L.D.], majd magukra hagyták”. Ez pedig valóban már arról a Fideszről árulkodik, amelyik 2002-ben sem volt rest elég komoly vádakat megfogalmazni, ám amikor azokat egyesek tényleg komolyan vették, akkor az egész forradalmasdihoz valahogy már nem fűlött a foga.

Valóban tragikomikus nézni, ahogy a szép, ám hamis szlogenekbe mindenüket beletevő fiatalokkal úgy játszadoznak a körülmények és a magukat komolyan soha nem vevő politikai szereplők, ahogy csak kedvük tartja – borzasztó, hogy a meggondolatlanságra és a heveskedésre mindig hajlamos fiatalságot hamis illúziókba ringatják, majd kegyetlen pofonnal válaszolnak, amikor azok akár ököllel is megvédenék a jól hangzó szólamokat.

Tiszta és a már nem annyira fiatalok esetében kevésbé tiszta tekintetek, ám egy közös mindegyikük esetében: valami dühödt elszántságot, az „és velem mi lesz?” kérdésen való folyamatos rágódást, gyors és egyszerű válaszokba vetett menthetetlen bizalmat mutatnak mind, majd megfogalmazzák ugyanazt a kérdést. „Én már nem is lehetek büszke a magyarságomra?” – amire a válasz fejben soha nem az, hogy „Kit érdekeltek, akkor is az leszek”, hanem – kiábrándultsággal vegyes dühödt pátosszal – valami ehhez hasonló: „Ti elárultatok engem, csapataink mától harcban állnak”. Mert kell az önérzet, kell a sértettség, kell, hogy valakinek igaza legyen – az nem lehet, hogy...

1000 Forint a „Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!” CD – kiáltja Szabó Gábor egy polgári körös rendezvényen, már a 2002-es választások után, és ott van ebben a pillanatban a Jobbik múltja és jelene is: a lelkes asszisztálás valamihez, ami igazából csak jelszavakban létezik, a csalódott útkeresés, a legszentebb érzések árucikké és anyagi-politikai matériává való silányítása. Annál is inkább, mert így folytatja: „Három dal Orbán Viktor hangjával, egy dal Medgyessy Péter öööö-zésével”. Egyszerűség, kiábrándultság, nevetségesség, „csak azért is megmutatom”–jelleg – miféle politikai közösség lehet az, amelyik így kezdi útját, már akkor is mentesen bármiféle valódi szépségtől, a kívülállókra is könnyedén átragadó lelkesültségtől? Érdemes például megnézni a Fidesznek ezt a videóját, még a rendszerváltás idejéből: ha valódi felszabadultság-érzetre és frusztráltságtól mentes pillanatra vagyunk kíváncsiak, akkor erre a közös éneklésre érdemes egy pillantást vetnünk. Mert a Jobbiknál látszatra ugyan egész hasonlót kapunk, ám hiányzik a magabiztosság, az önbizalom, a felszabadultság – hiányzik minden, ami az egészet olyan emberivé tenné.

Mondják manapság, hogy félő, a Fidesz akár koalícióra is lépne a Jobbikkal – ám a másik oldalról már valahogy sosem gondolják végig a dolgokat. Mert a Jobbik, ha legalább tartás van benne, nem valószínű, hogy alá fogja írni a halálos ítéletét – mert tudják, hogy a Fidesz körülbelül mennyire is tartja őket. Árulkodó ez pedig arról a Fideszről is, amely 2002-re már tökéletesen elvesztette fiatalságát, egyúttal végleg beérett: cinikussá, hazuggá és manipulatívvá vált, amelynek azok a hívei estek áldozatul, akik első egyetemista évükben még lelkesen skandálták a „Viktor! Viktor!”-t, ám a diplomaosztóra már rá kellett jönniük, hogy Viktor! Viktor!-nak is csak addig kellenek, amíg asszisztálnak az ő sikeréhez. Így kijelenthetjük, hogy tényleg nem kizárólag az MSZP-SZDSZ érdeme a szélsőjobb megerősödése: bár a mai jobboldal lelkesen takarózik ezzel, érdemes elgondolkoznia azon, mi lett volna, ha a hiszékeny és kissé esetlen híveket ahelyett, hogy amíg csak lehet, hazugságokkal eteti, inkább idejében önmérsékletre és bölcs belátásra inti. 

· 1 trackback

Címkék: jobboldal belföld Jobbik Fidesz Orbán Viktor Szabó Gábor

Új pártokat, de valódiakat!

2013.03.28. 03:21 | Lakner Dávid | 14 komment

Másra sincs most szükségünk, mint még egy pártra!” – mondogatják mindegyre újságírók és a politika iránt csak mértékkel érdeklődő civilek, válaszul az egyre szélesebb méreteket öltő pártalapítási hullámra. A kritika megfogalmazóinak igazuk van: valóban nagy szükségünk lenne minél több friss hangra a közéletben, illetve olyan pártokra, melyek hatékonyan tudnak képviselni egy adott eszmerendszert, egy meghatározott nézetvilágot. Félek viszont, az emberek többsége a politikusokkal együtt tanulta meg, hogy ezzel nem jár győzelem: a hatalmi logika, mint a politikáról való gondolkodás irányítója mára mindenhova beférkőzött, és az átlagember is aszerint voksol többnyire, hogy kinek van a legnagyobb esélye választásokat nyerni: így pedig nem csoda, hogy a közgondolkodásban rendkívül széles körben elterjedt a nézet, hogy a demokrácia csak egy szükséges rossz, olyan muszáj-dolog, melyen mindenképpen muszáj valahogy keresztülverni a nekünk szimpatikus párt győzelmét. Mindez pedig azzal függ össze, hogy a választópolgárok jó része ma előbb tekinti magát fideszesnek, mint jobboldalinak és emeszpésnek, mint mondjuk baloldalinak: ahogy a másik ember megítélésében is ez a szempontrendszer játszik elsődleges szerepet.

A demokrácia azonban nem öncél, annak formai keretei a tartalom nélkül mit sem érnek: ha elvész a pluralitás, a sokszínűség, akkor valóban „a demokrácia hét fátyoltánca” lesz az ország állítólagos berendezkedésének valósága, és akkor valóban nehéz lesz meghatározni, egy-egy új kurzus miként is látja ennek az országnak a jelenét és a jövőjét: melyik utat is tartja a legüdvözítőbbnek. Idealista elképzelés, tudom jól, mégis vannak reménykeltő jelek: ilyen volt az LMP megmaradó részének távolmaradása a baloldali egységfronttól, és ilyen lehetne az alakuló új pártok jövője is – már ha azok valóban pártokként szándékoznak viselkedni. Olyan párt ugyanis nincs, hogy Bokros Lajos, de olyan sem, hogy Fodor Gábor: ez a fajta egy személy köré való csoportosulás csak a mostani kormányzati struktúrának az erőtlen paródiája lehet, semmi több. Valódi alternatíva, valódi pólusképzés szükséges, nem a felsorakozás egy-egy ismertebb név mögé: liberális pártra ugyanis szükség van, ahogy talán „bokrosi értelemben vett konzervatív” tömörülésre is, jelentsen ez utóbbi bármit.

Csakhogy ma a civileknél is elsődleges lett az állítólagos hatékonyság, az úgynevezett erő politikája: az, hogy csak annak érdemes elindulnia egy választásokon, akinek esélye van azt meg is nyerni. Mintha csak politikusként gondolkodna ma mindenki: a hatalmi logika mára nemcsak a sajtó bizonyos képviselői körében nyert teret, de a hétköznapi emberek is hajlamosak ennek mentén voksolni. „Kibírtuk mi is az évekig tartó ellenzékiséget” – hallottam már többször is bizonyos újságíróktól a szakmájuknak ezt az enyhén szólva is unortodox értelmezését: és bizony, ez a fajta gondolatmenet szülte a „kormánypárti újságíró”-féle oximoront, amely sajnos olyasfajta hétköznapi realitásnak tekinthető, mint mondjuk a „kulturális újságíró” kifejezés. Ezt csak így lehet csinálni – gondolják sokan, és még csak át sem fut a fejükben, hogy rendkívül méltatlan az egész, és talán mégis becsülhetnék egy kicsikét többre magukat.

És közben elismerik, ha csak négyszemközt is: elegük van abból, hogy ma nem lehet értékeket képviselni, mert azt senki nem veszi komolyan – lehet viszont Orbán Viktort, Bajnai Gordont vagy éppen Mesterházy Attilát. Úgy áll ugyanis a helyzet, hogy immár mintha nem is a politikusok képviselnének minket, hanem mi őket: bizonyos civilek azt látják legfőbb feladatuknak, hogy kiálljanak egy kormánypárt mellett, mások pedig sürgetik, hogy az ellenzék gyorsan álljon össze és aztán nyerje meg a választásokat. Ez a fajta gondolkodás tette lehetővé, hogy az emberek teherként tekintsenek a demokráciára – teherként, amely megbénítja a döntéshozást, amely lehetetlenné teszi fontos döntések meghozatalát. Nem nőttünk fel kellőképpen a feladathoz. A politikusok elhitették a legtöbb emberrel, hogy személy szerint mellettük kell kiállni, nem pedig eszmék, gondolatok mellett: így a legtöbben ma már hajlamosak a rossz döntéseket is elnézni a nekik kedves kormánypártnak, és még mosdatni is őket, mintha csak civilek feladata lenne kiállni politikusok mellett.

Pedig, ha komolyan vesszük a demokráciát, nem az számít, hogy ki nyeri meg a választásokat. Akkor végiggondoljuk, miként is szemléljük a világot, és próbáljuk megtalálni a hozzánk legközelebb álló erőket – akik aztán valóban hatékonyan képviselhetnek bennünket. Ha csak húsz képviselővel, hát akkor annyival. Csakhogy ma párhuzamosan lehet ezt a fajta hatalmi logikát kárhoztatni és egyben gyakorolni: ami pedig elvezetett egy pártszövetség kétharmados győzelméhez, és egyben annak bizonyításához, hogy a demokráciát valóban csak felszínnek tekintik egyesek. Mert „aki a kisebb pártra szavaz, az a nagyok győzelméhez járul hozzá” – mondták egyesek, és a többség nem nevette ki őket, hanem hitt nekik. Mert elhitték, hogy van elvesző szavazat, hogy a parlamenti jelenlét még nem jelent semmit: és, láthatjuk, nekünk köszönhetően ma már tényleg igen kevés gyakorlati értelme van.

Nem érdekelnek a folyamatosan farkast kiáltók, a választási matekozók, a hatalmi logika lekötelezettjei: nincs szükséghelyzet, nem kell mindenkinek betagozódnia, az „egy a tábor, egy a zászló” elve megbukott. Ha nincs konszenzus különböző erők között bizonyos alapvetések megváltoztatására, akkor nem is kell a demokrácia felülírásával annak drukkolni, hogy mégis történjen ott minél hamarabb változás. Új pártok kellenek, lehetőleg minél különbözőbbek, és szabad választás: szabad választás, amely azt jelenti, hogy mindenki szabadon voksolhat arra, aki az ízlésének leginkább megfelel. Ha az adott párt a szükséges öt százalékot meg is szerzi, az már tiszta haszon. Ehhez persze kell a hatalmi logika megtagadása is, a kétharmad szükségességének elvetése: sőt, a kétharmad káros voltának deklarálása is. Ezért drukkolok minden most alakuló új pártnak, és javaslom nekik, aktivizálják magukat minél sürgősebben: foglalkozzanak a választókkal, szólaljanak meg minden egyes ügyben, képviseljenek valamit és valakit. HaFr ugyanúgy, mint mondjuk az új szociáldemokrata és liberális alakulatok. Szükség van a demokráciára!

· 3 trackback

Címkék: pártok pártalapítás kétharmad új pártok MSZP LMP Fidesz

Miért, szerinted diktatúra van?

2013.03.23. 12:24 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

A kormány az alkotmánymódosításról szóló kritikákra kétféleképpen reagált: egyrészt elővette a populista-kártyát („mi csak a magyar embereket szeretnénk segíteni, és ez nem tetszik bizonyos gazdasági szereplőknek!”), másfelől igyekezett azt sulykolni, hogy a változást bírálók nem is tudják, miről beszélnek, illetve borzasztóan eltúlozzák a dolgok jelentőségét. A stratégia innen indult ki: ha valaki szemtől szemben az alkotmánymódosítást kritizálja, válaszold azt neki, hogy a bírálatok csak a félretájékoztatásnak köszönhetőek, és ha pontról pontra végigmegyünk a módosításon, kiderül, hogy nincs is itt semmi probléma. Ha pedig valaki ezután ki is próbált térni az egyes változtatásokra, jött a formai-jogi érvelés, illetve annak bizonygatása, hogy az embereknek ez tetszik, ergo szükség van rájuk az alkotmányban. Ugyan az alkotmányról valahogy mégsem akartak népszavazást tartani, de emelkedjünk ezen felül: az alkotmánymódosítás valóban eleget tesz a jogállamiság kritériumainak, valóban lehet ezek után is itt élni (ha egyesek számára kevésbé felhőtlenül is), és valóban nincsen diktatúra. Miért, szerinted az van?

A kormány és az őt támogató erők ügyesen felismerték, hogy érdemes mindig rámozdulni a legelképesztőbb, legnevetségesebb és legtúlzóbb kritikákra – ha ugyanis sikerül elhitetniük, hogy ezek képviselik a mainstream-et, akkor a Fidesz-KDNP-vel szembeni bírálatok jó része áttolható Paul Lendvai holdudvarába: akkor eljátszható, hogy aki kritizál, az Ungváry Rudolffal, Debreczeni Józseffel és Charles Gatival van, egyben pedig csak az ancien régime visszatérése után vágyakozik. Ha így van, akkor Deutsch Tamás nyugodtan megfogalmazhatja majd az ötödik, hatodik és hetedik alkotmánymódosítás elfogadása során is: „mától megint vége lesz a magyar demokráciának”.

Persze, Charles Gati, Paul Lendvai és a magyarországi állapotokat magyarázó német rajzfilmek nem a kormány fejéből pattannak ki – csupán nagyon is jól jönnek neki, és legalább annyira szolgálják a sikerességét, mint Gyurcsány Ferenc minden egyes megnyilvánulása. Kritizálod a kormányt? Te Gyurcsánnyal vagy, öregem? Bírálod az alkotmánymódosítást? Nem akarsz mindjárt gyerekeket hülyíteni politikai propagandával? Szerinted a magyar kormány nem jó irányba kormányozza az országot? Ja, rögtön diktatúrát csinál, nem igaz?

Ezzel már sokadszorra terelik sikeresen a közbeszédet a sületlenségekkel szembeni magyarázkodás felé: oda, hogy „jó, persze, nincs itt diktatúra”, meg hogy „sajtószabadság van, nyilván hülyeség, hogy ne lenne”. A bírálók, ha a kormány barátainak szerencséje van, még a Klubrádió ügyét is előveszik, és kijelentenek egy olyat, hogy: „a kormányt bírálóktól elveszik a frekvenciát”. Mire a kormányt védők rázendíthetnek, hogy „ugye, a Klubrádió még mindig működik”, és akkor már egy percig sem kell mondjuk azzal is foglalkozni, hogy két évig mégis csak folyamatosan orbitális hülyeségekkel (ld.: alá van vajon írva a szerződés üres oldala is?) szívatták őket.

Nyilván a diktatúráról itthon borongók nem veszik észre, a német közszolgálati tévé képviselőit meg nem érdekli, hogy a kormány hasznos hülyéiként szolgálnak – ahogy azt Paul Lendvai esetében Papp László Tamás már megírta. Nincsenek tisztában vele, hogy túlzásaikkal, elborult ötleteikkel és apokaliptikus vízióikkal csak a kormány munkájának ágyaznak meg: ha ilyen idétlen és hülyeségekkel („Magyarországon nem lehet szabadon tudósítani”, „egy rádióadó nem kapott frekvenciát”) telezsúfolt rajzfilmek képviselik az ellenoldalt, akkor az ember vagy nem szívesen tartózkodik ott, vagy folyamatosan mondogatnia kell, hogy „nyilván nincs itt diktatúra”. Az első opció a szekértáborok világán edződöttek számára lehet megfelelő, a második pedig elősegíti, hogy a kétosztatúságon túllépni igyekvők is a kormány mentegetésével töltsék a drága idejüket.

Mert hiába nincs itt diktatúra, attól még az alkotmányos kultúra lezüllesztése ugyanúgy folyamatban van, attól még a kormányzás ugyanazt a blöffjelleget mutatja a legtöbb esetben és ugyanúgy a kádári posvány nem túl barátságos légköre van visszatérőben kerényistől, feketegyörgyöstől, nemzetidohányboltostól. Ugyanúgy a kiskapuk újbóli felfedezésére kényszerül az átlagember, és ugyanúgy a rothadó nyugattal szembeni elkötelezett harcról szónokol miniszterelnök, egykori nemzetgazdasági miniszter és az Országgyűlés elnöke. Csak a nyugdíj őrizze reálértékét, a rezsi csökkenjen, a húsleves maradjon forró és a gonosz multik fizessék meg a lakosság kizsákmányolását. A többi meg már szinte mindegy is.

 

Címkék: média alkotmánymódosítás Fidesz Paul Lendvai német gyerekhíradó kormánybírálatok.

Balog, a lelkipásztor

2013.03.20. 10:27 | Lakner Dávid | 20 komment

Balog Zoltán most joggal nem értheti, mi ezek után a probléma. Ő meglépte ugyanis azt, amit a parlamenti ellenzék olyan élénken követelt tőle, sőt, még Deutsch Tamás is megkockáztatott egy „lécci, lécci, lécci” kíséretében. Meg hát a sajtó is leginkább annak a Szaniszló Ferencnek a mondatait kapta fel, akit múlt héten kitüntettek Táncsics-díjjal – nem pedig az emberi erőforrások miniszterének szavain élcelődött a fél ország. A kormány által odaítélt újságíró-díjat ugyanis egy olyan szerkesztőnek ítélték meg, aki utóbbi években leginkább röhejes összeesküvés-elméleteivel és inkább szélsőjobbos nézeteivel vétette észre magát. A kormány pedig most őt nevezte az újságírók egyik legjobbjának, kiváltva ezzel sokak felháborodását. A történtek után jó pár újságíró vissza is adta a díját, szerintem amúgy rendkívül felesleges módon.

Egy ilyen kitüntetés ugyanis nem annyira az újságíró-társadalomról, mint az éppen regnáló kormányról árulkodó. Már eleve kínos, hogy politikusok újságírókat tüntetnek ki, de ha már így történik, nyilván azokkal teszik ezt, akik kevésbé támadják őket a nyilvánosság előtt. Most vicces módon Szaniszlóval még csak nem is ez volt a helyzet: a szerkesztő az Echo TV-n Világ-Panoráma címmel futó műsorában ugyanúgy kritizálta a Fideszt is („pálinkát prédikálnak és viszkit vedelnek, vagy éppen francia Calvados-t”), mint mondjuk a „fasiszta liberálisokat”, csak éppen talán némileg kisebb hévvel. Mindegy is, Szaniszló eddig sem a Fidesz mainstream vonulatát képviselte, sokkal inkább annak Jobbik felé hajló szegmensét: sámánizmus, világcsoda magyarság, liberálfasiszták, élhetetlen cigányok. Nem csoda hát, hogy a kitüntetés után a leghangosabban Vona Gábor állt ki Szaniszló mellett, olyan rendkívül mulatságos kijelentéseket téve, mint hogy ha ők kerülnek kormányra, Szaniszló lesz a médiahatóság elnöke.

Szaniszló tehát nem a Fidesz politikáját képviselte, de a Fidesz sikerrel vonta magára a gyanú árnyékát a kitüntetéssel. Balog Zoltán szabadkozott is: ő nem tudott semmit, elé csak felterjesztették a nevet, ő pedig tette a dolgát. Aztán ki is került a felterjesztő szakmai bizottság névsora, mint  azoké, akik Szaniszlót a díjra érdemesültnek nevezték. Csakhogy a heti válasz-os Osztovits Ágnes vezette bizottság éppen hogy nem tartotta méltónak Szaniszlót a kitüntetésre: egyhangú támogatás szükségeltetett volna, azonban ez nem volt meg a Heti Válasz főmunkatársának elutasításának okán. A díjat mégis Szaniszló kapta, a hírek szerint a frissen kinevezett Halász János kulturális államtitkár javaslatára.

Balog pedig most próbálta menteni, ami menthető: visszakérte a díjat. Ilyet viszont nem csinálunk – főként nem néhány nappal a kitüntetés után. Balognak egy hét sem kellett ahhoz, hogy kétszer járassa le magát ilyen csúnya módon: először azzal, hogy olyan újságírót tüntetett ki, akinek munkásságát láthatólag senki nem ismeri környezetében, aztán meg azzal, hogy erre az újságíróra próbálta ráhúzni a vizes lepedőt. Pedig itt nem Szaniszló a vétkes – sokkal inkább az a kormány, amely annak ellenére tüntette ki, hogy nem volt tisztában utóbbi években végzett tevékenységével. Szaniszló ennyire méltatlan helyzetbe hozása, emberségében való megalázása: mindez enyhén szólva is furcsa egy olyan minisztertől, aki korábban lelkipásztorként tevékenykedett, és állítása szerint most is a Biblia olvasgatásával kezdi minden egyes napját. Balog mégis először a szakmai bizottságra fogta volna az egészet, majd a felelősséget gyorsan Szaniszlóra próbálta átruházni: ő pedig szerda esti műsorában fog válaszolni a miniszter levelére – Széles Gábor tévéjében nem tartom valószínűnek, hogy elutasítással és a kormánynak való hadüzenettel.

A minisztertől viszont nem új ez a fajta viselkedés:  L. Simon László menesztésénél például sikeresen elérte, hogy a sajtó előtt a kulturális államtitkárnak kelljen magyarázkodnia, miért is kell neki távoznia székéből. Balog Zoltán akkor ismét hozzájárult ahhoz, hogy valaki olyan kerüljön kínos helyzetbe, aki mit sem tehet az egészről: az emberi erőforrások minisztere akkor mutatta meg a leglátványosabban, hogy vérbeli politikussá érett, és az emberi lelkekhez már vajmi kevés köze van.

Az emberi erőforrások minisztere most csak egyféleképpen vonhatta volna le a konzekvenciákat: úgy, hogy megrendül a bizalma abban is, aki Szaniszló nevét erre a kitüntetésre elé terjesztette. Láthattuk legutóbb is, mennyire könnyen megy neki az ilyesmi: L. Simonnál például elég volt egy kis habitusbéli különbség is, hát nyilván akkor egy ennyire kellemetlen helyzet előidézése még inkább rászolgált volna a bizalomvesztésre. Akár Halász volt az illető, akár más. Balog viszont inkább kétszer is mosta kezeit, és nem vonta le a kellő politikai konzekvenciákat. Nem kétséges hát: helye van neki ebben a kormányban. Csak a lelkipásztorkodás hangsúlyozását szíveskedjen ezek után minimalizálni: nem a dolog vallásos, mint inkább a lelki oldalán tanúsított rossz döntéseiből kifolyólag.

· 2 trackback

Címkék: belföld Fidesz Balog Zoltán L. Simon László Szaniszló Ferenc Halász János Táncsics Mihály-díj Táncsics-díj

A nagy leleplezők

2013.03.18. 12:21 | Lakner Dávid | 152 komment

Le kéne egy kicsit higgadni, azt hiszem.

A közéletbe ilyen-olyan módon belefolyó, nevüket a nyilvánosság előtt nem vállaló civilek vagy közszereplők leleplezése eddig sem volt ismeretlen mifelénk, de kétségkívül az Orbán kocsijába beülő névtelen erdélyi pár utáni hajsza az eddigi leggusztustalanabb megnyilvánulása az oknyomozó újságírás ezen igen sajátos válfajának. Egy pontig még talán megmagyarázható a dolog: olyan, anonimitásukat őrizni próbáló személyek felfedése, akik a közélet alakulását valamiként véleményezik, még indokolható. Ilyen volt a Mandineren Karsay Dorottyáról csúnyákat író blogger leleplezése, vagy mondjuk a Fidesz-székháznál nyomuló, a párt mellett nagy hangon elköteleződő és biztonsági őrként viselkedő férfi múltjának feltárása. Még itt sem biztos, hogy túlzottan etikus lenne az inkognitójuk semmibe vétele, ám lehet azzal érvelni, hogy a megnyilvánulás és a megnyilvánuló személye között feszülő ellentét a nyilvánosság elé kívánkozik. Szerintem nem, de ez most lényegtelen.

Na de a miniszterelnök autójába beülő erdélyi párnak az ominózus videóban politikai értelemben semmiféle megnyilvánulása nem volt: kijelentették, hogy csíkszeredaiak, hogy egy napja be vannak havazva, és ennyi. Orbán pedig nem „hősként mentette meg őket”, ahogy a baloldalon néhányan ironikusan megjegyzik, hanem elvitte őket a két-három kilométerre lévő kamionig. Hogy a jelenet valódi volt-e, esetleg már korábban meglátták őket egy benzinkútnál, és előre megbeszélték a dolgokat? Az jelen helyzetben teljesen lényegtelen: Orbán egy gesztust mutatott be, nyilvánvalóan így is, úgy is maga mellett kampányolva. Hogy egy miniszterelnök nem attól lesz jó miniszterelnök, hogy efféle gesztusokat gyakorol, az nyilvánvaló – de ha már nagyon szükségét érzi, hogy így nyerje el az emberek szimpátiáját, hát tegye. Nem hiszem, hogy azért kellene valakinek szégyenkeznie, mert efféle egyszerű gesztusokkal él – épp az lenne a jó, ha még többször tennének így a köz jeles szereplői. Ahogy a Kertész Imrével való fotózkodás is egy pozitív politikai tett volt, úgy Gyurcsánynak sem kell azért magyarázkodnia, mert elkapta az újságírók előtt összeeső szóvivőjét. Hogy az egyszerű választópolgár szemében miként csapódnak le ezek a dolgok? Hát, a politikusok efféle felszínes megítélése ezek nélkül sem fog csak úgy megszűnni.

A néhány kilométeren keresztül fuvarozott erdélyieknek már a külsejük alapján történő kifigurázása sem túl ízléses, de a vélelmezett pár nevének nyilvánosságra hozása és annak találgatása, vajon a nő a férfinak a szeretője-e, és tényleg Szálasi-hívő-e a férfi, már tényleg túlmegy minden határon. És akkor mi van, ha a srác valóban szélsőjobbos? Kit érdekel és mit számít ez? Hát az, hogy feketézik-e? Miféle relevanciája van ennek? Az egy dolog, hogy kiket kér fel egy párt székházának védelmezésére – na de miért kéne annak számot adnia a múltjáról, akit a miniszterelnök elvisz a kocsijával néhány km-en keresztül?

Szily Lászlóban legalább volt annyi belátás, hogy név nélkül hozza le az amúgy semmit nem jelentő sztorit (amelyben az a legszebb, hogy még csak nem is biztos, hogy igaz), de Kálmán C. György például a nyilvános Facebook-oldalán névvel és Facebook-adatlappal elérhetővé tette az egészet mindenki számára, hogy aztán az összes kormányváltásban reménykedő kommentelő borzonghasson egy kicsit a szereplők szörnyű magánéletén. (frissítés: utóbb legalább eltávolította a szemmel láthatólag mástól megosztott adatokat, szemben pl. Eörsi Mátyással, aki szintén bátran leleplezte nyilvános adatlapján a hírhedett párt.) Hát miféle tempó ez, kérem? Tényleg ezt hozza ki egyesekből, hogy a miniszterelnök környezete nyilvánosság elé tárt egy olyan esetet, aminek amúgy mindennaposnak és teljesen magától értetődőnek kellene lennie?

Fontos ám az is, ki mit mutat magából. Lehet Kövér László egy mélyen családcentrikus ember és az Országgyűlés feddhetetlen elnöke (mondjuk szerintem utóbbi sem mondható el róla), mit sem számít, ha a nyilvánosság előtt folyamatosan csak fröcsög és gusztustalan módon ontja mindenkire szitokáradatát. Lehetnek a sértegetéseket magukra vevő értelmiségiek a szakágukhoz rendkívüli módon értő entellektüelek, ha a Kövér-féle anyázás hasonlókat hoz ki belőlük is, akkor valahogy nehéz lesz őket különbnek tekinteni az Országgyűlés elnökétől. Orbán is lehet egy rossz miniszterelnök, de ettől még az efféle gesztusok nem fognak kevesebbet érni. És még mindig jobban jár mindenki, amikor egy miniszterelnök vagy bármely más politikus effélékkel próbál szavazatot szerezni, és nem mondjuk a kommunistázással vagy fasisztázással. Persze, a legjobb az lenne, ha megpróbálkoznának esetleg a felelős politizálással is. Civilek magánéletén való élcelődéssel viszont remélhetőleg tényleg nem lesz senkinek sem több olvasója.

Frissítés: a HVG.hu erdélyi forrásra hivatkozva cáfolta az összes találgatásra épülő információt. Egyébként teljesen mindegy: akkor sem lenne semmi, ha a kocsiba beülő férfi valóban szálasista lenne. De remélhetőleg ismét borzongtak egy jót a személyiségi jogokkal szemben túl sok érzékenységet nem mutató „demokraták”.

· 1 trackback

Címkék: videó belföld hóhelyzet Fidesz Orbán Viktor Kövér László Szily László Kálmán C. György

Áder értelmezése szerint

2013.03.14. 22:47 | Lakner Dávid | 4 komment

Szerdán Áder János bejelentette, hogy aláírja az Alaptörvény negyedik módosítását, és hogy alkotmányos kötelezettsége ezt tenni, ha tetszik neki, ha nem. Mint mondta, kötelessége minden állampolgárnak betartani a hatályos törvényeket, így neki is eszerint kell eljárnia, akár találkozik a végeredmény valakinek az ízlésével, akár nem.

Mint azt már számtalanszor leírták, pusztán előbbiekből következőleg ezek után bármit bele lehet írni az alkotmányba, a választási regisztrációt éppúgy, mint mondjuk a hétévenkénti választás bevezetését. Immár nem állhat a Fidesz bármely vágya és az alkotmány közé senki, esetleg talán csak egy rendkívül nagy arányú századvéges közvélemény-kutatós elutasítottság. Áder mindenesetre semmiképp.

Ami már csak azért is érdekes, mert sokan elhitték az elmúlt egy évben, hogy belőle valódi, tiszteletreméltó köztársasági elnök válhat. Baloldaliak és liberálisok egyaránt bíztak abban, hogy elfogulatlanság nélkül beteljesíti majd a beiktatásakor tett vállalását: ha száz jó törvényt kap, mindet aláírja, ha száz rosszat, mindet visszaküldi. Schmitt Pál kétéves államfősége ellenére sem járatódott le végleg az intézmény hitelessége, sőt, az állampolgárok nagy része még azt is kész volt elhinni, hogy Áder valóban félre tudja majd tenni politikai múltját. Ami lehet naivitás, de jóhiszeműség is – egy biztos, az ebben reménykedőknek most hatalmas pofont jelenthetett Áder lépése. Már csak azért is, mert jó páran még annak reményét is megkockáztatták, hogy Áder majd nem írja alá az alkotmánymódosítást – a mémgyár beindulását kiváltó szándék legalábbis nagyon efelé mutatott.

Annak ellenére, hogy sokan a baloldalról is bíztak benne, egyes jobboldali közszereplők nem sok jóval kecsegtettek: Gulyás Gergely fideszes politikus például kijelentette, hogy Ádernek alá kell írnia a módosítást, ifjabb Lomnici Zoltán pedig a Magyar Nemzetnek írott publicisztikájában fejtegette, hogy az államfő dilemmája tulajdonképpen nem is létezhet, és provokatív, egyben megtévesztő már annak a felvetése is, hogy az államfő mérlegelési helyzetben van. Alapvetően borzasztóan méltatlannak éreztem, hogy egy köztársasági elnöknek efféle rangon aluli személyek kvázi parancsba adjanak valamit, illetve kijelentsék, hogy a legfontosabb köztisztséget betöltő személy csak egyféleképpen dönthet: és mégis, Áder, úgy tűnik, rám cáfolt, és valóban megérdemli, hogy efféle személyek bánjanak vele úgy, mintha a beosztottjukról lenne szó.

Áder ugyanis egyrészt fontosabbnak jelölte meg az alkotmány azon rendelkezését, hogy neki öt napon belül el kell fogadnia a módosítást, mint az alkotmány számos más, az új pontokkal összeegyeztethetetlen kikötését, hovatovább: mint az alkotmány egészét, annak méltóságát és biztonságot nyújtó jellegét. Az Alaptörvény ma nem nyújt biztonságot a nemzet egésze számára, és ezt ironikus módon épp a magát nemzetinek nevező, áljobboldali kormány érte el. Másrészt a demokráciának sem tesz éppen jót, hogy kormányprogramot betonoznak az alkotmányba, szinte leválthatatlanná téve azt (még ha például a hallgatói szerződés kapcsán is csak azt írták, hogy „törvény lehetővé teheti”, ami egyelőre szerencsére csupán lehetőséget, és nem kötelezettséget jelent – ugyanakkor más helyeken egész konkrétan fogalmaznak, sajnos).

Áder, ahogy korábban Gulyás is kijelentette: értelmezte hivatalát, hivatását: minekutána pedig arra jutott, hogy egyrészt nem fontos, hogy ő államfőként mit gondol egy alkotmánymódosításról; másrészt a korábban említettekre, tehát hogy bizonyos alkotmányos pontoknak neki kiemeltebb jelentőséget kell tulajdonítania a többinél. Áder szerdai tévényilatkozata maga volt a megtestesült értékrelativizmus: kijelentette, hogy teljesen mindegy, kinek az ízlésével találkozik az alkotmánymódosítás, legyen az akár ő maga – neki tennie kell, ami formálisan ilyenkor következik, tartalmilag álljon bármi is az említett alkotmánymódosításban. Áder ugyanúgy járt el, ahogy a jobboldal most nagyokat hallgató része is: inkább nem is véleményezte a kormány programpontjainak alkotmányba írását, mert valószínűleg érezte, hogy abból nem jönne ki a legjobban. Egyébként ez volt a kormány taktikája is: nagy hangon kijelentették, hogy a kritikák csak általánosak, hogy a korábbiakhoz hasonlóan túlzóak, és ha pontról pontra végigmegyünk, mindenki rájön, hogy valójában nekik van igazuk. Ha valaki mégis elment odáig, hogy megkérte őket utóbbira, akkor pedig épp úgy kizárólag formális okokra hivatkoztak, mint most az államfő. És való igaz, hogy a forma is fontos, na de legalább ugyanannyira, mint a tartalom: és kicsit álságos, hogy épp ez a kormány próbál nagy hangon az előbbire ráfeküdni, miközben a legtöbb döntése finoman szólva elegánsnak nem túlzottan mondható.

Áder értelmezett, és valószínűleg arra jutott, hogy azért azt mégsem felejtheti el, honnan is jött ő. Ahogy Deutsch Tamás is írta Twitteren, rendkívül provokatív és pofátlan módon: „Te is tudod Janó, hogy ERRŐL álmodtunk. Riszpekt Elnök Úr!!” Hogy mi volt ez az álom, a minél centralizáltabb és totálisabb hatalomgyakorlás, vagy csak a nyomorult alkotmánymódosítás aláírása, az ebből a szempontból már szinte mindegy is. A kettő ma egyet jelent. Áder pedig valóban tudott a fideszes álomról, ezzel is végre egyértelművé téve: nem egy ország államfője ő, csak fideszes pártkatona, a kormány szándékainak soha nem keresztbe tevő, mindig csak maximum formai okokra hivatkozó egyszerű pártember. Áder nem tudott felnőni feladatához, ami amúgy egyáltalán nem meglepő: korábban sem volt éppen egy kiugró, hatalmas tiszteletnek örvendő figura, és ha valamivel, hát maximum szürkeségével tűnt ki a többiek közül.

Egyébként nem tudom, ki látta a Heti Válasz legújabb címlapját, de a Trill Zsolttól idézett „Diktatúra? Nevetséges!” nagyon is ötletes, még ha nem először, de nem is másodszor sütik el ezt arrafelé. Mert diktatúra, az tényleg nincs. Deutsch is kiválóan tudott érvelni ezzel, el lehet majd még sütni pár fideszes lépés esetén. Ha nincs diktatúra, ha nem lövetnek, akkor egyesek szerint már szinte teljesen mindegy, mit tesz a hatalom. Akkor legitimálható. Szomorú, hogy egyeseknek csak ennyi jut, de azért ne legyünk mohók: köszönjük meg Orbán Viktornak és pártjának, hogy még mindig nem vezettek be diktatúrát, még ha meg is tehették volna, akkor sem. Reméljük, a jövőben sem fog fennállni ennek veszélye – persze, ez valószínűleg már szintén nem Áderen fog múlni. Neki kötelessége lesz aláírnia az aláírnivalót.

Címkék: belföld alkotmány alkotmánymódosítás alkotmányozás Fidesz Orbán Viktor Alaptörvény Deutsch Tamás Áder János Gulyás Gergely ifj. Lomnici Zoltán

Csak beszélj a rezsicsökkentésről!

2013.03.12. 19:05 | Lakner Dávid | 16 komment

Orbán Viktortól a saját szempontjai alapján a lehető legjobb döntés volt, hogy hétfőn a Parlamentben napirend előtt a rezsicsökkentés ellen döntő bíróságokat kritizálta – hiszen így ismét lehetősége volt azt a látszatot kelteni, hogy ő a komolyabb akadályok láttán sem hátrál meg, és következetesen igyekszik képviselni a magyar emberek életét megkönnyítő döntést. Ahelyett, hogy az alkotmánymódosítást igyekezett volna magyarázni, ismét a közbeszéd témájává tette a rezsicsökkentés nehézségét, egyúttal kifejezésre juttatva: a kormány számára ezek sem fognak akadálynak bizonyulni, és ha kell, törvény által fogják szabályozni a rezsicsökkentés-ellenes magatartást, csak meglegyen az ígért tíz százalék. Ráadásul egyúttal bizonyítani lehetett azt is, hogy a „huhogóknak” megint csak nem volt igazuk: hiszen az igazságszolgáltatás még mindig független. Sajnos – tehetnénk hozzá a kormánypártok szempontjából, látva a mostani hallatlan döntés tarthatatlanságát.

Eddig a felszín kormánybarát kapirgálása, ám érdemes a továbblépés előtt leszögezni: az átlagember és Seszták Ágnes ennél mélyebbre nem fog már jutni a történések lényegének feltárása során. Egyiküket nem is érdekli annyira a dolog, vagy csak a leírtaknál bonyolultabb összefüggésekre nem bizonyul fogékonynak; a másik pedig megelégszik a neki tetsző populista, demagóg és rendkívül buta magyarázattal. A kormány pedig mi mást tehetne, amikor a fél világ az esztelen alkotmánymódosítást kritizálja: nagy hangon kell kommunikálnia, hogy valójában a magyar állampolgárok érdekét szolgáló rezsicsökkentés ellen fogott össze Berlin és Brüsszel, és csak Orbán Viktor kőkemény fellépése védheti meg a korábban már beígért nyomorult tíz százalékot. Innentől pedig már szinte minden esemény kapcsán elsüthető a szlogen: most például a március 15-ei brüsszeli tartózkodás magyarázataként jelentette ki a miniszterelnök sajtófőnöke, hogy Orbánnak a rezsicsökkentést kell megvédenie. Nyilván azt is kijelenthetik akár, hogy Kövér Lászlót is ezért nem fogadja a bajor parlament elnöke, nem pedig azért, mert olyannyira megcsappant a bizalma a magyar alkotmányozó többség iránt. Indokul szolgálhat a rezsicsökkentés bármire, a képzeletnek határt innentől nem szabhat semmi.

Valójában végtelenül elkeserítő, hogy a magyar miniszterelnök mostanra a szó szoros értelmében elérte a Kétfarkú Kutya Párt paródiának szánt stílusát, és nem képes egy kicsit is értelmesebb és fenntarthatóbb politikát folytatni a „még több pénzt az embereknek!” politikájánál. Mert nem vitás: választást könnyebb úgy nyerni, hogy a miniszterelnök a füleknek kedves „gonosz multik” és „ellenünk összeesküvő nyugat” viszonyrendszerében értelmezi a világot; főként, ha folyamatosan azt hirdeti, hogy hamarosan beérhet a gyümölcs, és sikertörténetté válhat az unortodoxia, a különutas politika. Így jöhet a képbe a rezsicsökkentés is, amelyről minden egyes állampolgár értesülhet, hát még, ha azt jól láthatóan fel is kell tüntetni a számlán. Nyilvánvaló, hogy az egyszeri embert kevéssé fogja érdekelni, hogy éppen mit is írnak az általa sosem olvasott alkotmányba („értelmiségi gumicsont”, mondaná Kövér László), a hajléktalanok és a homoszexuálisok jogai pedig épp annyira fogják érdekelni, mint az ausztráliai transznemű bevándorlóké.

Hogy a tíz százalékos rezsicsökkentés konkrétan havi mekkora megtakarítást jelent, az már mellékes. Nálam például négyszáz kerek forintot. Hogy ezek után a szolgáltatásban is problémák fognak jelentkezni, az szintén másodlagos. Az már a szolgáltatók hibája – oldják csak meg maguk, de minél hamarabb! Eddig is tetemes összegeket kaszáltak a nyomorgó magyar embereken, ezentúl majd csak havonta egyszer fogyasztanak majd kaviárt, leöblítve azt a lehető legdrágább pezsgővel. Ahogy a Mandineren egy kommentelő megfogalmazta: „Tegyük képletesebbé:
- az állam úgy véli, a vendéglátósoknak kurva nagy a haszna, ezért egy szép nagy vendéglátós különadót bevezet. Mondjuk tányér húslevesenként 200 forintot.
- ezzel együtt megmondja, hogy a húslevest nem szabad 400 forintnál többért adni, mert az nem jó a népnek.
- miközben a húsleves árának felét az állam nyúlja le, a vendéglátósokat vádolja, milyen nyerészkedő gennyládák.
- miután a húslevesben így nem kerül hús, de még zöldség is alig, azzal is a kurva nyerészkedő vendéglátósokat lehet vádolni. (Lsd. majd a fejlesztések, idővel karbantartások elmaradása, egyre több üzemzavar.)”

Itt tartunk jelenleg, és a helyzetet csak rontja, hogy az MSZP olykor rá is kontráz a kormánypártokra: mindazonáltal mulatságos olvasni, hogy egyszer őrültségnek és hazugnak tartják a rezsicsökkentést, máskor egyetértenek vele, csak felhizlalnák azt negyven százalékosra, megint máskor pedig kijelentik, hogy a rezsicsökkentés csak a gazdagoknak jó, és amúgy is, sokan fával fűtenek.

Persze, önmagában semmi baj nincs azzal, hogy az emberek kiadásai csökkennek, sőt. Azok meg nyilván pozitívan fogadják ezt, érkezzen bármilyen formában: a többség még a boltban is reklamál, ha a kiírtnál húsz forinttal drágább a pizzás csiga, hát még hogy örül annak, ha pár száz forinttal kevesebbet kell kiadni havonta a rezsóra. Hogy ezt hogyan oldják meg a szolgáltatók, hogy emiatt a minőség jócskán meg fog csappanni? Az a populizmusban világelső kormányt már nyilván nem kell, hogy érdekelje.

A médiában való pozitív megjelenéssel pedig, mint Orbán a varsói egyetemen elmondta, amúgy is választást lehet nyerni. Még egy kis harc azért a kábé havi ezer forintért, és Seszták Ágnes kétséggel ódákat fog zengeni a választókért napról napra megküzdő „polgári kormányról”.

· 1 trackback

Címkék: populizmus belföld demagógia alkotmánymódosítás Fidesz Orbán Viktor rezsicsökkentés Seszták Ágnes

Provokátorok a békemeneten

2013.03.07. 13:12 | Lakner Dávid | 51 komment

Lemondta a Békemenet Egyesület és a Civil Összefogás Fórum a március kilencedikére tervezett békemenetet, melyet az MSZP évértékelő gyűlésére érkező Victor Ponta, illetve a szocialista párt ellen kívántak tartani. Mint mondják, jelzést kaptak a titkosszolgálatoktól, hogy a szándékoltan „békés, méltóságteljes” rendezvényt szervezett csoportban érkező provokátorok kívánják megzavarni. Mint Fricz Tamás a Magyar Nemzettel közölte, ők ezt így nem tudják bevállalni.

Az önmérséklet dicséretes, bár már a legutóbbi hasonló esetnél is illett volna elhatárolódni és csendben otthon maradni. A „Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!” molinót kifüggesztő provokátorok ugyanis nyilván nem a békemenet szervezői által gyakran hangsúlyozott „békés, méltóságteljes” jelleghez járultak hozzá, de még csak nem is azt segítették elő, hogy a demonstrálók jogos követelései ne legyenek háttérbe szorítva. Legalábbis a békét az említett provokáció nem igazán segíthette elő, márpedig a felvonulás már a nevében is jelzi, hogy ők a békéért vonulnak, hiszen. A névadás persze ezen túlmenően is zseniális, hiszen ki tudta volna ötletesebben vegyíteni a hippidzsemborik hangulatát és a bolsevista-szervilis, a Pártért kiálló jelleget, mely két jellemzőről csak első blikkre hihetjük, hogy olyannyira távol állnak egymástól. 

A tüntetés lemondása viszont érdekes, elvégre is az hangsúlyozottan Victor Ponta román kormányfő ellen történt volna, így nyilván a jelenleg nem éppen rózsás helyzetben lévő erdélyi magyarság mellett is kiálltak volna, ám mégsem. Ellenben az erdélyi magyarság körében még szemben álló politikai felek is képesek voltak arra, hogy megbékéljenek egymással egy vasárnapi autonómiatüntetés kedvéért, melyet Marosvásárhelyen fognak tartani. Itthon, úgy tűnik, az érdeklődőknek be kell érniük a Jobbik szombati tüntetésével, melyen olyan „hiteles” és „szimpatikus” arcok fognak felszólalni, mint Szávay István és Gaudi-Nagy Tamás. Nagyon úgy tűnik, azt nem tervezik megzavarni szervezett provokátorok, de az is lehet, hogy csak a jobbikosok nem törődnek ezzel. A marosvásárhelyi autonómiatüntetés szintén nem került még lemondásra, így lehetséges, hogy mind a szombati jobbikos, mind a vasárnapi erdélyi tüntetés botrányba fog majd fulladni. De vajon kik lesznek a provokátorok? Ponta-párti román békemenetelők? A Hallgatói Hálózat hazaáruló ifjai? A bosszúszomjas éhségmenetesek? Esetleg Soros György és Bajnai Gordon? Ez egyelőre rejtély, maga Fricz Tamás sem tudja, pedig ő igazán ott van a tűz közelében.

Bár semmi okunk nincs arra, hogy ne higgyünk a mindig őszinte, elvei mellett karakánul kiálló békemeneteseknek, azért nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy a Fidesz nagyon hallgat az ügyben, a részvételt pedig semmiféle tüntetésen nem tervezi a párt. Nem szép dolog efféle elméleteket gyártani, de azért nagyon gyanús, hogy a kormánypártoknak nem tett volna túl jót, ha menetük demonstrációval fogadja az érkező román kormányfőt. Meg aztán az sem igazán elképzelhetetlen, hogy Ponta és Orbán is összefut majd, ha már. Legalábbis az elég furcsán venné ki magát, hogy itt van egy másik állam kormányfője, és a miniszterelnökkel még csak nem is találkozik.

Akár így, akár úgy, a békemenet szervezői most tényleg bebizonyították, hogy nevetséges pojácák mindannyian, akiknek az erdélyi magyarság melletti kiállásnál efféle dolgok jelennek meg fontosabb szempontokként. Provokátorok a tüntetésen? Na és? A melegfelvonulást minden évben ellentüntetők fogadják, a homoszexualitásukat felvállalók pedig komoly kockázatot vállalnak jelenlétükkel, mégsem hátrálnak meg, mivel fontos számukra az ügy, amit képviselnek. Belgrádban minden évben heves összecsapások kísérik az eseményt,  és utóbb már azt is eredményként lehet elkönyvelni, hogy halálos áldozatokat nem követel az esemény. De mégsem hagynak fel a tiltakozással, az utcára vonulással: tudják, hogy ha most meghátrálnak, akkor később sem fognak tudni semmit elérni.

Jelenleg úgy áll, hogy a kormány mellett kiálló álcivileknek vagy a pártos lendület, vagy a saját testi épségük fontosabb, mint az erdélyi magyarság ügye. Pedig tiltakozni éppen van miért: a magyar nyelvű orvosképzés ellehetetlenítése, a prefektusok etnikai alapú eltávolítása, a magyarellenes megnyilvánulások mind-mind azt mutatják, hogy bizony Victor Ponta kormánya nem épp pozitívan áll az ottani magyarsághoz. És igaza van Stumpf Andrásnak is abban, hogy Mesterházy és az MSZP is elég szégyenteljesen viszonyul a kérdéshez: miközben ugye nálunk is politikai oldalakon átívelő egységnek kellene kialakulnia a romániai magyarság ügyének fontosságában. Persze, a Jobbik ellen könnyű közösen fellépni, de úgy tűnik, a valóban fontos kérdések tekintetében a felek nem igazán kívánják megerőltetni magukat.

De a szocialisták legalább képesek azt hazudni, hogy nincs is olyan nagy baj odaát. Ők legalább úgy tesznek, mintha tényleg nem lenne miért demonstrálni Ponta ellen. A békemenetesek viszont nagy hangon hirdetnek valamit, ami mellett aztán inkább mégsem állnak ki, egyéb okokra hivatkozva. Ha a Fidesz parancsolt rájuk, az is szomorú, de legalább nem meglepő: megszokhattuk már Magyarországon, hogy egyesek mindennél előbbre helyezik a pártosságot, és annak függvényében nyilvánítanak véleményt tandíjról, alkotmányozásról, hallgatói szerződésről, választási feliratkozásról, Sólyom Lászlóról, bármiről és bárkiről. 

De ha Friczék nem túl hihető indokai az igazak, az sem túl pozitív rájuk nézvést. Azt mindenesetre elmondhatják majd magukról, hogy a melegfelvonulás résztvevői is verik őket bátorságban. Bayer meg kulloghat Marosvásárhelyre, ha éppen onnan ki nem dobják őt.

Címkék: külföld belföld erdélyi magyarság Jobbik MSZP Fidesz békemenet Bayer Zsolt Victor Ponta Marosvásárhely Civil Összefogás Fórum Fricz Tamás autonómiatüntetés

Magyarország kampánycélú felhasználása

2013.03.05. 14:25 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

Az RTL Klub, a HírTV, Puskás Ferencné és Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse után várom, hogy a „londoni pizzafutár” és a „berlini takarítónő” is elhatárolódjon nevének az MSZP általi kampánycélú felhasználásától, de már az Arc 2012 plakátkiállítás készítői is tervezhetik közlemény kiadását az MSZP ellen. Szerencsétlenektől eddig csak azok nem határolódtak el, akikkel a videóban elmondatták a kampányszöveget, de még talán ezt sem érdemes elkiabálni, tiltakozott már millás kampány kapcsán is KDNP-s politikus lánya, akinek képével a civil szervezet saját tüntetését hirdette.

Igazából kár itt mindenféle személyiségi jogokra meg szerzői jogsértésre hivatkozni: politikai jellegű a felháborodás-hullám, amelynek mostanra sikerült egészen nevetséges színezetet öltenie. Puskás Ferenc özvegye azért a „gátlástalan politikai eszközök” jelzős szerkezetet mindenképpen hanyagolhatta volna, legalábbis a „tehetséges, szabadságszerető Puskás Ferenc” megnevezés nekem valahogy nem az előbbit juttatja eszembe. De hát felháborodni mindenkinek van joga, ő is gondolhatja, hogy az MSZP-nek nincs joga a szájára vennie a férje nevét, még oka is lehet rá bőven. Mondjuk én akkor már hiányolom a Márai Sándornak nevezett Ottlik Géza jogutódjának felháborodását is, amiért Orbán Viktor kampánycélokra használta fel a nevét; de Ronald Reagan örökösei sem háborodtak fel sajnos a volt elnök pontatlan idézéséért. 

Az igazán szomorú nem is az az MSZP kampányfilmjében, hogy neveket említettek benne, vagy hogy híradókat mutattak be, hanem az utcai plakátokon már korábban mindenki arcába tolt negatív kampányhadjárat, mellyel ugyanolyan előszeretettel él a Fideszhez közeli Civil Összefogás Fórum, de a megszorításokat hirdető Jobbik is. Ahogy Tokfalvi is rámutat: nem mondanak semmi újat, nem állítanak semmit magukról, nem beszélnek arról, mit hogyan csinálnának másképp. Sem előző nyolc évükhöz, sem a Fideszhez képest. Ahogy a Fidesz egykor, úgy az MSZP is csak populista és demagóg agitációra képes, illetve Magyarországnak és annak jövőjének (valóban gátlástalan) kampánycélú felhasználására.

Mert nekik csak az a fontos, hogy hatalomra kerüljenek – miként a Fidesznek is az volt, és jelenleg sem sikerült meggyőzniük az ellenkezőjéről. Ahogy az MSZP bevállalja a mindenkivel való összefogást (Munkáspárt, DK, teljesen mindegy), úgy a Fidesz is hajlandó szinte mindent beáldozni (devizatartalékok, felsőoktatás), csak a rezsicsökkentés meglegyen, csak a nyugdíjak őrizzék reálértéküket. Hogy a 2014-es győzelmet semmi ne veszélyeztethesse.

Semmiféle felelősségérzet, semmiféle szándék a jobbításra nem szorult beléjük: azt mondják éppen, amit gondolnak, hogy mondaniuk kell, és ezen úgy tűnik, a továbbiakban sem lesznek hajlandóak változtatni. A másik féllel tudnak csak kampányolni, mert tudják, hogy ők nem lennének elég meggyőzőek a sikerhez. Mert nincs elfogadható, jól átgondolt és tisztességes ajánlatuk Magyarország számára. Ahogy a Fidesz propagandistáinak sincs: ők csak szeretnék jól az eszébe vésni mindenkinek, hogy csak rossz és még rosszabb közül választhatnak. Ahogy az MSZP, úgy a békemenet szervezői is azt üzenték plakátjaikkal, kampányukkal: nincsen remény számotokra.

Márpedig Magyarország akkor is növekedni, épülni fog a jövőben. Hogy a Fidesz és az MSZP akkor már sehol sem lesz, az nem véletlen.

Címkék: belföld Jobbik MSZP Fidesz Orbán Viktor

Mi mindenért felelős Sólyom László?

2013.02.12. 02:47 | Lakner Dávid | 2 komment

Lázár János után Fricz Tamás politológus is nekiment Sólyom Lászlónak, reakcióként annak alkotmányos kultúrára vonatkozó kritikájára. Mivel Sólyom érveire nagyon Fricz sem tudott mit mondani, ezért maradt számára a személyeskedés, a volt államfő kicsinyes sértegetése. Az önmagát civil politológusnak tartó pártprogagandista módszerével ellentétben először nézzük Fricz vádjait.

Mint a Békemenet egyik főideológusa kifejti, Sólyomnak azért nincs joga az alkotmányos kultúra hanyatlásáról beszélnie, merthogy az Alkotmánybíróság elnökeként ő is felelős volt a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat megsemmisítéséért, és így a lusztráció meghiúsulásáért. Nos, Sólyom Lászlónak éppen hogy nem a jog formálása, hanem az értelmezése volt a feladata akkoriban: egész egyszerűen értelmetlen arról beszélni egy, a jogszerűségért felelős embernél, hogy a minden egyes ember számára mást és mást jelentő igazságosságnál fontosabbnak tartja a jogszerűséget. Értelmetlen, mert egy jogásznál a jogszerűség ellentéte sosem az igazságosság, hanem a jogszerűtlenség. És egyébként is: miféle tempó az, hogy a jogi kritikák megfogalmazására válaszul történeti-erkölcsi sérelmeket próbálunk a volt államfő nyakába varrni, csak mert éppen ez szolgálja a mi érdekeinket?

És valami egészen döbbenetes a Fidesz-KDNP kormányzása mellett nyíltan kiálló politológustól olyanokat olvasni, hogy a rendszerváltáskori Sólyom testesítette meg a „diktatúra felmentését”, miközben az akkori Fidesz is testületileg nemmel szavazott az igazságtételi törvényjavaslatra. Hogy ők akkor még nem voltak döntéshozói pozícióban? A felelősség akkor is ugyanúgy kell terhelje őket Fricz érvelése alapján, márpedig így igen kevés morális alapja van bármelyik fideszesnek történelmi felelősségről és elszámoltatásról beszélnie. Hogy a roppant független Fricz ezt nem fogja ekkora vehemenciával soha számon kérni egyik kormánypárti politikuson sem, az éppen annyira biztos, mint hogy ilyen lendülettel az ügynökakták nyilvánosságának elmeszeléséért sem fog fideszes politikust ekézni a Magyar Nemzet Online hasábjain.

Fricz Tamásnak talán nehéz lehet megértenie, hogy a függetlenség és a magas presztízs valóban jókora felelősséggel is jár, ám Sólyom László éppen nem az, akin az ezzel való visszaélést számon lehetne kérni. Ha valaki felelős a rendszerváltozás elsikkadásáért, az éppen az a politikai és civil elit, mely saját önös érdekeinek elérése mentén vígan asszisztált az elmúlt évtizedekben a kádári struktúrák és gondolkodásmód fennmaradásáért. Így pedig az a Fricz Tamás, aki huszonhárom évvel a rendszerváltás után, egy demokratikus államban is pártideológusként magyarázza az éppen aktuális csapásirányt (a legemlékezetesebb tőle a választói regisztráció izzadságszagú megokolási kísérlete volt – szerinte nyilván ez járult volna hozzá a „demokratikus alkotmányos kultúra kialakulásához”), igen kevés morális alappal rendelkezik a felelősségvállalásról és az demokratikus alkotmányos kultúráról való ítéletalkotáshoz. A függetlenségét már a rendszerváltás óta őrző és tiszteletreméltó életúttal rendelkező Sólyom László felett pedig végképp nincs joga Fricz Tamásnak erkölcsi ítéletet mondania.

De ha már szóba került a függetlenség és a pártosság, érdemes megvizsgálni Tallián Miklós kritikáját is, aki éppen hogy azt veti Sólyom szemére, hogy felelős a pártokról való negatív közvélekedés kialakulásáért. Nos, azt, hogy az átlag magyar állampolgár (vagy akár csak a véleményformáló értelmiség) politikai pártokról alkotott képét jócskán befolyásolták Sólyom szavai, illetve a szavai mögött megbújó mentalitás, azt erősen meg kell kérdőjeleznem. Legalább annyira, mint Pető Péter azon elképzelésének igazságtartalmát, miszerint a magyar társadalom 70-80 százaléka által nem ismert Fekete György nagyobb károkat okozott az országnak, mint a ValóVilág című valóságshow. Ahogy ott is jelentős logikai bukfenc van, hogy a pártpolitika elítéléséből fakadna a „deklaráltan inkompetens civil szféra” kezére való hatalomátjátszás. Vagy talán nem azt akarja Tallián elhitetni, hogy a pártpolitika negatív kontextusba sorolása bírta rá a Fidesz-KDNP-t, hogy a Magyar Művészeti Akadémia hatáskörébe kívánjon megannyi felelősséget vonni?

Ha már TGM-re hivatkozik Tallián, nézzük is meg, miként vélekedett a neves filozófus a pártpolitikát a végletekig elutasító HaHá-ról és annak szerepéről: „szerinte egyre többen ábrándulnak ki a részvételi demokráciából, éppen ezért nagyon nagy sikernek tekinthető a mozgalom megjelenése. »A szervezet aprónak tűnik, de politikailag és morálisan hatalmas siker« – tette hozzá.” Nekem valahogy nem úgy tűnik, hogy TGM súlyos ítéletet mondott volna a pártpolitika elutasításáról és a képviseleti rendszer negatív megítéléséről.

Vagy a Milla elképesztő felülértékeléséért lenne felelős Sólyom? Esetleg azért, hogy a már említett Fricz úgy érezheti, elég hatalma és morális alapja van a volt köztársasági elnök civil gúnyában történő kritizálásához? Nem lesz mindjárt Sólyom felelős az „elmúlt nyolc évért” és a II. világháborúért is?

Nem lehet esetleg, hogy a pártpolitikából annak cinikus, elvtelen és végtelenül demagóg megnyilvánulásai miatt ábrándultak ki az emberek? Nem lehet, hogy Tallián véletlenül összekeveri a HVG szerzői által folyamatosan másokon számon kért függetlenséget a pártpolitika elutasításával?

Egyébként néha már valóban ijesztő a pártok elutasításának amúgy nagyon is érthető mértéke: ám ebben ma majdnem mindenkinek nagyobb felelőssége van, mint az itt amúgy csak felületesen egész életútjára ezt a pecsétet kapó Sólyom Lászlónak. A számadást kezdhetik is a Milla, a Hallgatói Hálózat, a Magyar Művészeti Akadémia, a Békemenet és a többi hasonló szerveződés folyamatos ajnározói.

· 2 trackback

Címkék: belföld pártpolitika Fidesz Alkotmánybíróság Sólyom László Fricz Tamás Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat alkotmányos szellemiség Tallián Miklós

Az ellenkampány ellenkampánya

2013.01.28. 01:24 | Lakner Dávid | 1 komment

"A baloldal hagyja abba a gyűlöletkampányt!", "Mesterházy ne folytasson gyűlöletkampányt Veszprémben!", "Magyarország nem kér a gyűlöletkampányból". Néhány cím a Fidesz legutóbbi sajtóközleményeiből, melyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a jelenlegi kormánypárt embereiben Ron Werber visszatérésével valami végleg eltörött. Nem véletlenül: az MSZP kampányfelelőse 2002-ben győzelemhez segítette a baloldali pártot, és sejthető módon jövőre is azon fog dolgozni, hogy tizenegy évvel ezelőtti teljesítményét megismételje. Ezért hát a Fidesz-KDNP, karöltve néhány jobboldali napilappal, bőszen werberezik már jó pár hete: az MSZP minden egyes megnyilvánulása werberi mocskoskodássá nyilváníttatik, míg Mesterházy napi szokásos kutyasétáltatása is gyűlöletmenetté avanzsálódik. Ez pedig nem másnak a következménye, mint a Fidesz "jóval nyitottabb és konszolidáltabb kommunikációjának": Kocsis Máté szerint ugyanis ennek megvalósítása jelenleg az ő feladata – és hát, lássuk be, az "MSZP a gyilkosok pártjára állt”-féle közleménnyel ezt a fajta politizálást kitűnően meg is alapozta.

És már meg is érkezett az MSZP gyűlöletkampányának legújabb gyöngyszeme, a Matolcsy György és Hoffmann Rózsa teljesítményét firtató plakátrengeteg, aminek az előállításához ugyanakkor elképesztő mértékű pénzkidobás volt Izraelből szakembert rendelni: azt a legutolsó szerencsétlen gyűlölethajléktalan is tudja ugyanis, hogy kik a Fidesz leggázabb arcai; a kísérő szövegeket pedig akármelyik kommunikáció szakos gyűlöletegyetemista ki tudta volna ötölni két piacképtelen előadása között.

Azért nem érdemes viszont azt sem elfelejteni, hogy a gyűlöletpárt kampányával közel azonos színvonalon folyt nem is olyan régen a gyűlöletmenet propagandistáinak politológusainak werber-i sugallatú hadjárata, melynek keretében az égből potyogó cigánygyerekeknek is igyekeztek jól a fejébe vésni, hogy Bajnai Gordon korábban Gyurcsány Ferenccel pajtáskodott; márpedig az őszödi politikus mellett még a saját macskája is hiteltelenné válik, nemhogy a fejlesztési minisztere, aki aztán válságmenedzserként is próbált baloldalinak feltüntetett konzervatív gazdaságpolitikát művelni.

És akkor említtessék már meg a Jobbik nevű harmadik erő halovány gyűlöletpróbálkozása is: mentségükre legyen mondva, nincs még nagy gyakorlatuk negatív kampányolásban, de arra azért már szerencsére ők is rájöttek, hogy nem érdemes önmagukat helyezni hirdetésük középpontjába. Nehogy még a végén számon lehessen kérni bármit is rajtuk. A megszorítást mindenki utálja, ennyi elég is, és a másik két oldal ilyetén összekapcsolásával a pólusképzés megideologizálása is le van tudva rögvest.

Ennyit tudnak, ennyire képesek ma a politikai élet főszereplői, avagy: így kommunikáltok ti. Ron Werber, gyűlölet, hazugság, ország tönkretevői, megszorítás; legyen csak minél egyszerűbb, értse meg az utolsó idióta is: ilyenekre van ugyanis szüksége a kétosztatúságba belemerevedett nevetséges figuráknak és az állítólag új lendületet képviselő fiatal fazonoknak egyaránt.

Ebből nemhogy egyszer, de már untig elég volt.

· 1 trackback

Címkék: kampány belföld Jobbik MSZP Fidesz Gyurcsány Ferenc Matolcsy György Hoffmann Rózsa Bajnai Gordon Kocsis Máté Ron Werber

Két nagy pártban gondolkodni

2012.12.18. 07:23 | Lakner Dávid | 1 komment

Ron Werber "két dolgot honosított meg 2002-ben, a negatív kampányt és a fanatizálást. [...] Lélegzetnyi időt sem hagyva, folyamatos pergőtüzet zúdított a kormányzati szervekre, magához ragadva a médiakezdeményezést. Elviselhetetlen feszültségben tartotta a közéletet, közvetve az egész társadalmat, még mélyebbre ásva az árkokat, teret engedve a színtiszta gyűlölködésnek" – írja Seszták Ágnes a hétfői Magyar Nemzetben, a lap pedig másutt is fokozott figyelmet mutat a történések iránt: a belföldi hírekre szánt két oldal közül az egyik teljes egészében Werbernek és az MSZP elmúlt tíz éves tevékenységének van szentelve, mintegy bemutatva, mi mindent követtek el a társadalom ellen a huszonhárom millió románozástól kezdve a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson át egészen a 2002-es választások megnyeréséig.

És valószínűleg a Nemzet vezércikkírójának igaza is van. Könnyen lehet, hogy Werber ismertette meg mindannyiunkkal a negatív kampány szépségeit (emlékezzünk csak a dicső köteles beszédre!), illetve ő bizonyította be, hogy egy mindenre és mindenkire kiterjedő adatbázissal akár a választás napján is meg lehet fordítani a nem éppen felénk lejtő eredményt.

Csakhogy 2012-t írunk, autónkkal két percenként egy "Együtt tették tönkre az országot" feliratú tábla mellett húzunk el, miközben a netes világot épp a Gery Greyhound által nyilvánosságra hozott "Kubatov-lista a gyakorlatban"-féle videó tartja lázban. Egymást érik a Bajnai-Gyurcsány tandem országrontó tevékenységéről beszámoló plakátok, LMP-s képviselők pedig Facebook-on borzonganak a 2009-es pécsi választás fideszes győzelmét elősegítő módszeren. Miközben például Eörsi Mátyás ennyit fűz hozzá a látottakhoz: "A Fidesz ellenfelei jobban tennék, ha a fintorgás helyett ugyanezt megcsinálnák, ha lehet, még jobban, még professzionálisabban, és persze törvényesen!"

És mit ad Isten, az MSZP arculat(vissza)váltó rendezvényén megtörténik Ron Werber csatasorba állítása, aki emígy nyilatkozik: "ha a fele igaz annak, amit mondunk, akkor meg fogjuk nyeri a választásokat, méghozzá simán". A Fidesz mellett elkötelezettek joggal aggódnak: tudják, a kampányszakember nem beszél mellé. Látták, mihez segítette hozzá a szocialistákat egy viszonylag nyugodt fideszes időszak után, és érzik, hogy a mostani botrányos kormányzás csak megkönnyíti az MSZP dolgát.

Nem is csoda, hogy időközi választások folyamatosan szocialista győzelmek hírét hozzák – legutóbb épp Szolnokról. Láthatóan az emberek bennük látják ismét a váltópárti szereplőt, ami ugyan országos szinten még nincs meg így, de a vidéki történések már jeleznek valamit. Így ír erről a Magyar Narancs Erősödő jelek című vezércikkében: "Aki a kizárólag a moralizáló politikai publicisztikákban és politikusi nyilatkozatokban létező virtuális valóságot nem téveszti össze a valósággal, az láthatja, hogy az MSZP-vel újra megtörténik az, ami megesett vele 1992-1994, 2000 és 2002 között, és ami megesett a Fidesszel és Orbán Viktorral is 2007 és 2010 között. Számított valamit is 1994-ben Horn Gyula múltja? Érdekelte a jobboldali közönséget 1998-ban Orbán múltja? Hát a baloldaliakat 2002-ben a Tocsik-ügy? És a hárommillió Fidesz-szavazót 2010-ben az Országimázs Központ, az Orbán-bányák, a Simicska-birodalom vagy Tokaj szőlővesszeje?"

A legutóbb nyilvánosságra került MSZP-kampánystratégia pedig ekként üdvözölte a választók feledékenységre való hajlandóságát: "az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy "mesterségesen" teremtjük meg ezt a helyzetet számukra".

Nem csoda hát, hogy legutóbb már a Heti Válaszban is azt olvashattuk: az ernyőszervezet gründolásának becsődölése után az Együtt 2014 egy liberális párttá szándékozik alakulni – betöltendő mintegy az SZDSZ után maradt űrt. Mint írják, a korábbi MSZP-SZDSZ koalíció mintájára épülő választási szövetség van kialakulóban, melybe a Mesterházy Attila által összefogásra meghívott egyéb szereplőket "anonim módon integrálnák". Ez utóbbi szerep várna tehát a 4K!-ra, a Schmuck-vezette szocdemekre, és természetesen az LMP-re is.

Az ökopárt etikai bizottsága által platformja vesztett Jávorék pedig állítólag készen is állnak erre a szerepkörre. Valószínűleg sokan közülük még mindig hisznek abban, hogy itt valami újfajta összefogás körvonalazódik, nem pedig a 2010 előtti állapotok rekonstruálása. Hallgassuk is meg hát gyorsan, mit mond minderről az imént igazodási pontként szolgáló Eörsi, az LMP lelkes híve: a platform felfüggesztését például "más lett a politika" kommentárral látta el, Schiffer azon nyilatkozatát pedig, hogy "senkinek nem lehet célja a platformok ellehetetlenítése", ezzel az ironikus szösszenettel: "Senkinek nem lehet célja! Áh! Dehogy!" Miközben Dorosz Dávid Népszabadság-béli interjúját lelkesen osztotta, kiemelve belőle alábbi sorokat: "Azoknak a házaspároknak, ahol az anya és az apa azért válnak el, mert csak így mehetnek mindketten közmunkára, nem mondhatjuk: tessék még várni ránk négy évet. Azoknak a fiataloknak, akik az orra előtt most vágják be az egyetemek és így a felemelkedés lehetőségének az ajtaját, nem lehet azt mondani: tessék még várni négy évet. De azoknak a szülőknek sem mondhatjuk ezt, akiknek a gyereke inkább elmegy Dublinba mosogatni, mert itthon semmi esélye egy tisztes megélhetésre."

Mielőtt azt hinnék, megőrültem, gyorsan leszögezném: nem a magam szórakoztatására mentem át Eörsi-szemlébe, egyáltalán nem. A liberális politikus viszont egy igen hangos réteget képvisel: az LMP szövetségi betagozódását pártolókét, akik szerint az lenne a legjobb, ha a következő választásokon a Fidesszel szemben lévő (Jobbikon kívüli) ellenzék egységesen indulna el. Vagy bárki is komolyan azt gondolja, hogy a Demokratikus Koalícióba idén belépett Eörsinek ennyire fontos lenne az LMP? Hogy a legutóbbi LMP-s kongresszusi döntést kárhoztatók azért lennének ilyen dühösek, mert elkötelezett LMP-sek lettek volna bármikor is, és aggódnának a párt jövőjéért?

Ha az LMP csatlakozik Bajnaiékhoz, Ron Werber most akkor is visszatért volna az MSZP-hez. A szolnoki időközit akkor is megnyerték volna a szocialisták. A közmunka miatt elváló házaspár akkor is az MSZP-re voksolna, ha Dorosz Dávid a lehetséges LMP-s szavazóbázisba belevenné mellettük a teljes gyöngyöspatai cigánysort és a mánfai kisnyugdíjast is. Ám felmerül a kérdés, már csak az Alternatíva bejegyzésének olvasása közben is: nem lehetséges, hogy egy új pártnak, amely a létező struktúrák megváltoztatása végett jött létre, nem egyből a politika iránt abszolút közönyös, a jövő havi fizetésnek élő tömegeket kellene integrálnia? Nem lehet, hogy mégis inkább az Alternatíva bloggerének kéne megfelelni, aki talán majd az LMP-re szavaz, nem pedig Eörsi Mátyásnak, akinek amúgy van egy saját pártja?

De ha már a belpesti liberálisok mellett a falusi fodrászlányok kellenek, nem lenne etikusabb, ha helyi szinten hallgatná meg őket a politikus, nem pedig nagypolitikai manőverekkel próbálná meg a képükbe tolni magamagát?

A Kubatov-lista után tehát ismét jöhet a Werber-lista. A Civil Összefogás Fórum után talán a Demokratikus Charta is újjáéled végre, hogy lelkesen nyithasson ernyőt a barna eső ellen egy-egy CÖF-óriásplakát árnyékában. Az MSZP-s aktivisták és a fideszes legények pedig párhuzamos utcákat keresztülszelve csöngethetnek majd be minden egyes házba, nyomatékosan feltéve a legfontosabb kérdést.
Talán éppen azt: "Ugye, tetszett már regisztrálni? Már csak két hónapja van rá, hölgyem!"

Címkék: belföld MSZP LMP Fidesz Demokratikus Koalíció Bajnai Gordon Kubatov Gábor Kubatov-lista Együtt 2014 Civil Összefogás Fórum Ron Werber Eörsi Mátyás Dorosz Dávid Seszták Ágnes

Találomra

2012.12.17. 01:45 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

"Keretszámok? Azok nem lesznek!" – mondta komoly arccal Orbán Viktor a HVG.hu riporterének, magam pedig jót mosolyogtam azon, hogy a miniszterelnök úr azért még ilyen vészterhes időkben sem veszített humorérzékéből, és bármikor kész egy igazán cinikus mondatot odavetni a minden lében kanál balliberális média képviselőjének lába elé.

Ám kiderült, hogy Orbán ezúttal halál komolyan beszélt: a romkocsmás, fidelitasos fiatalokkal tartott megbeszélése után arra jutott, hogy a keretszám-rendszer rossz, azt el kell törölni. Eddig ugye a játszma kétesélyes: vagy mindenki ingyen tanul, vagy az összes hallgató fizetni kényszerül. A Fidesz-KDNP eddigi kormányzati tevékenysége alapján utóbbi tűnt lehetségesebbnek, ám videóüzenetében a miniszterelnök egyértelművé tette: senki nem fog tandíjat fizetni; akik tanulni akarnak, és itthon szándékoznak utána dolgozni, NO, azok számára ingyenesen hozzáférhetővé kell tenni a felsőoktatást.

Mit jelent mindez? A tiltakozó egyetemisták szerint semmit, az egész egy nagy blöff, és továbbra is követelni kell a két évvel ezelőtti állapotok visszaállítását, illetve emellett még átfogó reformot is. Noha láthatóan ez utóbbira vállalkozna a Fidesz-KDNP három nap alatt, a hallgatók szkeptikusak: a valóban ködösítő állásfoglalás nekik nem elég, ők keretszámokat akarnak, illetve a hallgatói szerződés eltörlését.

Láthatóan a miniszterelnök, illetve a kormány épp annyira tudja, mit kellene tenni, mint a HaHa aktivistái: míg a diákok egyszerre követelik a tandíj eltörlését, a reformot, a röghöz kötés megszüntetését és egyesek az igazságos módon bevezetett tandíjat, addig a Fidesz-KDNP prominensei hol az évtizedekig tanuló, értéktelen diplomát szerző hök-vezetőkkel jönnek, hol a felsőoktatás mindenki előtt való megnyitásával, hol az önfinanszírozás fokozatos bevezetésével, de most éppen a korlátlan ingyenesség hirdetésével.

És még mindig nem tudni, ki hova akarja kifuttatni ezt az egészet. Kell akkor Diákhitel2? Mit fizet(ünk vissza) az állam(nak)? Tényleg 240 pont felett mindenhova bejut mindenki, esetleg maradhatnak az egyetemenként és szakonként változó ponthatárok? A tömegesítés fogja okozni a felsőoktatás halálát, netán a kivéreztetés?

Miről fognak itt akkor szerdán dönteni? Kell tüntetni? És kiknek, a hallgatóknak vagy az eddig hülyére vett fideszes szavazóknak? Azoknak, akiket a fizetős felsőoktatás kizárólagosításával vettek palira, vagy azoknak, akiket a hétvégi bejelentéssel?

Fog valamiről is dönteni a jövőben Pokorni Zoltán? Lemond végre Hoffmann Rózsa, most, hogy mindkét fronton vereséget szenvedett? Vagy győzött? Akkor Giró-Szásznak van igaza, és Nagy Dávid szerezzen már PhD-fokozatot?

Ma tüntetés a Szalay utcában. Nem merek elmenni – még a végén Orbán ennek hatására kötelezővé teszi mindenki számára a felsőoktatást. Vagy teljesen megszünteti azt. Ki tudja?

Címkék: tandíj felsőoktatás belföld keretszámok Fidesz Orbán Viktor Hoffmann Rózsa Fidesz-KDNP

Ki vállalja a felelősséget?

2012.12.10. 07:03 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

Magyar Narancs: "Lesz felsőoktatási tandíj, ha kormányra kerül az MSZP? Hogy fogják hívni?"
Kunhalmi Ágnes: "Tandíjnak. Ezt már nyilvánosságra hoztuk a felsőoktatási vállalásaink között. Olyan rendszert fogunk megvalósítani, amely az első évet mindenkinek ingyenessé teszi, hogy a belépés ne ütközhessen anyagi akadályokba. Ez lenne a bizonyítás éve és az első évben nyújtott teljesítmény alapján kezdődne meg másodévtől a mainál jóval kisebb mértékű tandíjfizetés. Ezt egészítené ki egy széles körű ösztöndíjrendszer. Ez az elképzelés hasonlít arra, amit a 2008-as népszavazás eltörölt. Tandíjügyben semmi sem indokolhatja a köntörfalazást."

Úgy tűnik, kell egy alapos vereség ahhoz, hogy a politikusok is rádöbbenjenek arra: őszinteség, nyíltság nélkül semmi esélyük megtartani a hatalmat, bármennyire is vélik úgy mások, hogy csak szépen hangzó hazugságokkal (mint amilyen például a fejlesztési részhozzájárulás - fer - kifejezés is volt) lehet a választókat az akolban marasztalni. A Fidesz még nem jutott el idáig, főleg, mivel a 2008-as népszavazással jó időre ellehetetlenítette magának a témában való őszinte megszólalás lehetőségét - így nincs mit csodálkozni Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentésén, miszerint a felsőoktatási keretszám-csökkentés elő fogja segíteni, hogy többen vehessenek részt egyetemi képzésben.

Ezt a jelenlegi kormány a felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozásával magyarázza: fogadja el a gimnazista diák, hogy ha mondjuk jogász vagy politológus szeretne lenni, akkor maximális eredménnyel is csak havi tizenötezerért teheti ezt meg; viszont, a Fidesz jóvoltából erre ott van neki a Diákhitel 2, melyet nyugodt szívvel felvehet tandíjának finanszírozása végett. Később, ha állami szektorban helyezkedik el, kivásárolják belőle, ha pedig a privátban, akkor a cég dönthet adókedvezmény miatt a hitel kifizetése mellett. És ha a munkaadó mégsem dönt így? Hát, az pech.

Nagyon rosszul áll olyanok szájából a felelősségvállalás hangoztatása, akik saját korábbi szavaikért sem képesek kezeskedni; azokéból, akik a politikai győzelem kivívása végett köpték szembe a teljes diákságot; azokéból, akik állami szinten harcot hirdetnek az adóssággal szemben, de az egyetemistákat mégis arra buzdítják, hogy kezdjék életüket milliós tartozással - ami igazából nem is adósság, inkább csak amolyan lehetőség.

Mivel az ügyben nem érintettek szeretik hangoztatni a kormány jelenlegi érveit, és a büfében gondtalanul, az adófizetők pénzén mulató egyetemisták tömegét vizionálni, előzetesen szögezzük le: a keretszám-csökkentés az egész felsőoktatást érinti. Bár óva intenék attól mindenkit, hogy mondjuk a bölcsészképzést láblógatásnak tekintse, de ha így is tesz, gondolja inkább végig: ma az építészmérnöki, az orvosi és a fizikusi karokon is minimum félévenként százezret kell fizetni akkor is, ha az embert részösztöndíjas képzésre veszik fel. És nem pusztán amiatt kénytelen ennyi pénzt beleölni, mert nem volt elég pontja: nem fért bele a keretbe, úgyhogy automatikusan mehet a félig önköltséges képzésre. Ez a Semmelweis Egyetem általános orvosi szakán azt jelenti, hogy egy szemeszterre lebontva ötszázezer forintot kell kipengetni csak a tanulásért - amit még talán visszatéríthet az állam, de így is ott van a tudat, hogy bármiféle biztos elhelyezkedés nélkül a tanulmányok végére hárommilliós tartozása lesz a hallgatónak. Ehhez persze járulhat még nyilván a rendes diákhitel is, ha mondjuk a tanuló vidékről érkezik Budapestre, és saját pénzből kell eltartania magát, mert vagy nem akar már a szülőkön élősködni, vagy azok nem képesek finanszírozni az egyetemista gyerek megélhetését. És tegyük hozzá: emellett adott esetben dolgoznia is kell, hiszen a havi negyvenezres diákhitelből esetleg a kollégiumi díj és a havibérlet futja, de a napi megélhetés már nehezen. Ez volna az a híres lazaság, amely a hallgató éveit jellemzi a felsőoktatásban? És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy sokak vélekedésével ellentétben a vizsgák letétele nem abból áll, hogy a hallgató kinyög két-három szót - főként nem építőmérnöki vagy mondjuk közgazdasági karon.

Az szép és jó, hogy az ember fia eldühönghet a "lusta és az állam pénzén élő" egyetemistákon - illetve az is, hogy az anglisztikát végzett HR-es bőszen oktatja a szabad bölcsészetet tanult termékmenedzsert arról, milyen kevés Magyarországon a kőműves, csakhogy ettől még a világ nem fog változni, és az irodalomból és történelemből kitűnőre érettségizett diák sem fog elmenni informatikusnak. Ha nagyon-nagyon sokszor elmondjuk, hogy munkaerőpiac így, kevés jó szakember úgy, akkor sem. Miként az is egy tévhit, hogy az "elértéktelenedett papír" megszerzése miatt ma mindenki ügyvéd és közgazdász akar lenni: nem, egy szakközepes, vendéglátós diák csak elvétve fog később jogot tanulni, bármit is kívánjon meg tőle a korszellem. Ez már csak így megy.

De ha már kidühöngtük magunkat a nyolc órás irodai munkánk okozta frusztráció miatt az évekig lébecoló egyetemistákon, akik semmiféle felelősséget nem vállalnak, talán ne csodálkozzunk azon, hogy az érettségizettek kétharmada más országban képzeli el már a további tanulmányok elvégzését is. Ne lepődjünk meg, hogy Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkárral szemben sokakban nincs meg a kellő cinizmus és rátermettség ahhoz, hogy még HÖK-ösként a diákokat tüzeljék a tandíj miatt, később pedig államtitkárként maguk döntsenek a bevezetéséről - ehhez, lássuk be, azért tényleg kell egyfajta tudatosság, a gátlástalanságról már nem is beszélve.

De egy nap talán tényleg eljutunk addig, hogy ne a százezres fizetést kapó tanároknak és az egyetemistáknak kelljen vállalniuk a felelősséget, hanem a korábban pedagógusi fizetésemelést és ingyenes felsőoktatást vizionáló döntéshozóknak. Vagy egyenesen odáig, hogy felelős döntésként végre tényleg belátják: bár hatalommegtartási szempontból hasznos dolog kitartani az emelkedő nyugdíjak mellett - de az ország jövője érdekében talán érdemesebb lenne a felsőoktatásba befektetni.

Címkék: tandíj felsőoktatás belföld egyetemek fer Fidesz Giró-Szász András részösztöndíj Maruzsa Zoltán

Mikor történik már meg a tényleges rendszerváltás?

2012.12.05. 07:44 | Lakner Dávid | 44 komment

A most hétfőn a Schiffer András által a Parlament elé terjesztett, Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat tárgysorozatba sem vétele más érdekességekkel is szolgálhat számunkra azon túl, hogy az LMP sikeresen folytatta misszióját a jobboldali szavazók egy részének Fideszről való leszakításával úgy, hogy ahhoz semmi újat nem kellett mondania. Az év elején már benyújtott javaslatot most Schiffer némiképp kiegészítette: ezáltal büntetőjogi kategóriává tennék az aktanyilvánosság utáni törvénytelen iratkivételeket, meghamisításokat. Ezt a változást még a jobbikos Novák Előd is dicséretesnek tartotta, "mert az ellehetetlenült valóságos állapotból indul ki, reális számvetéssel".
A törvényjavaslat ráadásul magában foglalja, hogy az állambiztonság felett rendelkezők tevékenysége, kiléte is váljon nyilvánossá.

Ez utóbbival szokás ugyanis általában hárítani, ez az egész elsunnyogott rendszerváltás lényege: hagyjuk a kis halakat, nem ők voltak a főbűnösök, ne is kelljen a nyilvánosság előtt vállalni korábbi tevékenységüket. Márpedig úgy nem lehet tiszta lappal kezdeni, ha mi magunk sem vállaljuk fel korábbi életünket, történetünket: az erőszakkal beszervezetteknek pedig nincs félnivalójuk, ha valóban fenyegetés, zsarolás hatására jelentettek vagy éppen lettek beszervezve. Sőt: akkor már húsz éve sem volt, nyugodtan megvallhatták nyilvánosan is múltjukat, ezzel is hozzájárulva a későbbi tiszta, egyértelmű helyzet megteremtéséhez - sunnyogásra ugyanis nem lehet új rendszert építeni.

Tényleg gyerekként kezeljük a társadalmat, tényleg a mi feladatunk megóvni a jelentőket a jelentettek haragjától? Igen, nyilván fájna, nyilván sok régi sebet feltépne - de ezzel talán hozzájárulhatnánk végre, hogy a problémák ne csak elfedve, elfelejtve legyenek, hanem valóban kibeszélve, megértve és megértetve.

De, ahogy már említettem, itt ráadásul nem is csak az ügynökök kilétének felfedéséről van szó: Schiffer indítványa után különösen komikusnak hatott a fideszes Zsiga Marcell azon kommentárja, hogy "nem a piti besúgók az érdekesek, hanem a pártállami múlt teljes működési mechanizmusa". "Ennél sokkal többről kell, hogy szó legyen" - mondta, majd nyugodt szívvel szavazta le már csak a tárgysorozatba vételt is.

A nyolc hónapja leszavazott javaslat után a Fidesz ilyen-olyan sumákolással jött elő, nemzetbiztonsági kockázatot és egyéb baromságokat emlegetett, majd bejelentette: megszervezi a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, mely majd mindent szépen meg fog oldani. Olyan szépen, hogy azóta nem is történt semmi az ügyben - az LMP felmelegítette hát a témát, a Fidesz pedig annak rendje és módja szerint le is szavazta.

A különösen érdekes az egészben, hogy az MSZP képviselői is igennel voksoltak a törvényjavaslatra - taktikából? Előre tudták, hogy a Fidesz úgysem fogja elfogadni? Azzal nehezen lehet érvelni, hogy "ők könnyen elfogadhatják, hiszen a rendszer működtetői voltak, nem róluk volna szó", hiszen a javaslat ugyanúgy magába foglalná az ő tevékenységük tisztázását is, mint az egyszerű ügynökökét.
Vagy tényleg ennyire sikeres volt az MSZP fiatalítása? Tény, hogy a megújulás náluk a Fideszénél látványosabbnak és gyakoribbnak mondható - na de olyanok is megszavazták most a javaslatot, mint Szanyi Tibor, Puch László és Steiner Pál. Miközben a Demokratikus Koalíció tagjai nem szavaztak - sikerült volna kiszervezni az MSZP-ből az átlátható múlt iránt nem igazán érdekelt képviselőket? Néhányukat talán, de kétlem, hogy az ott maradottak egy részének ne lenne még takargatnivalója - amelyet aztán vagy vállalna, vagy sem.

Újra és újra elmondják jobboldalon: nem érdekes az egész, gumicsont, hagyjuk már, foglalkozzunk inkább a valódi bűnösökkel, akik pedig a szocialisták soraiban keresendőek. Úgy azonban soha nem lesz tisztább a közélet, ha az egyik oldal semmiféle felelősséget nem kíván vállalni egy negyven éven keresztül az emberi életeket megnyomorító, mindannyiunk lelkében pusztító autokráciáért. A kádári paktum ugyanis az egész néppel köttetett, itt mindenki benne volt és ha csak azzal is, hogy nem szólt, amikor szólnia kellett volna, a szocializmus elvtelen kiszolgálójává vált. Ezért bizony vállalni kell a felelősséget a besúgott barátok előtt épp úgy, mint a gyermekek és az unokák szemében. Meg voltál félemlítve? Akkor miért nem mondtad ezt 1990-ben? Mi tartott vissza?

Lehet egy életet, egy rendszert, egy demokráciát az elhallgatásra, a titkolózásra, a mocsok elfedésére alapozni? Lehet azt tűrni, hogy a kommunizmus barátai egycsapásra átvedlenek a demokrácia pártolóivá, majd ők lesznek a diktatúra leghangosabb kiáltozói nekik nem tetsző kormány regnálása idején, ők fogják követelni pártok betiltását, mondván, azok fasiszták? Lehet ezt így tovább folytatni még tíz-húsz évig, hogy talán akkor végre tisztán lássunk, amikor az ügynökök dédunokái is örök nyugalomra hajtják fejüket? Lehet tovább sunnyogni, hogy "az nem is úgy volt", "nem ez a lényeg", "beszéljünk a fontosabb dolgokról", miközben ott szárad lelkünkön a múlt minden szennye?

Kétségkívül lehet. Csak minek?

· 1 trackback

Címkék: rendszerváltás belföld ügynökök szocializmus ügynöklista besúgók pártállam Jobbik MSZP Novák Előd Schiffer András LMP Fidesz Zsiga Marcell Parlament pártállami múlt

Paranoia

2012.11.30. 08:29 | Lakner Dávid | Szólj hozzá!

Izgalmas hét ez az összeesküvés-elméletek kedvelői számára: hétfő óta a Jobbik igyekszik tematizálni a közéletet Izrael-fóbiájának hangoztatásával, szerdán pedig Debreczeni József új, A 2006-os ősz című könyvét mutatták be, melyben a szerző többek között kiderítette, hogy hat éve Révész Máriuszt igazából nem is verték meg a rendőrök, simán csak részeg volt.

Ha korábban azt is gondoltam, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton hülyeségét elég csak egy vállrándítással félresöpörni (ahogy Németh Zsolt is tette), úgy Novák Előd további cselekedeteivel már képes volt elérni az én ingerküszöbömet is, egyúttal valószínűleg átlépni a törvényesség határát is. 
Nagyon rosszul tette ugyanis Vona Gábor, amikor Facebookon harcot hirdetett visszavonulás helyett, Novák pedig azzal, hogy parancsba adta a többi képviselőnek, küldjék el neki e-mailben, mely államnak polgárai, valószínűleg az emberi méltóság elleni sérelem tilalmát követte el. Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság (NAIH) elnöke ugyanis a helyére tette a Jobbik-alelnök korábbi tévedését: az Országgyűlésben ülők állampolgárságának milyensége nem nyilvános adat, annak kiadására nem lehet őket kötelezni. A kettős állampolgárság ténye nyilvános, az a nemzetbiztonsági átvilágítás során ki is derül, ám az, aki nem rendelkezik ilyennel, egyáltalán nem köteles a Jobbik kérdésére bármit is válaszolni.

Hétfő után még fordíthatott volna a Jobbik - kizárhatta volna Gyöngyösit annak botránykeltése után, megkövetve ezzel minden sértettet, akiket a "zsidó származású emberek listába szedése" akkor joggal háboríthatott fel.
Kitehették volna a szűrét már csak a "pongyola fogalmazás" (az ő kifejezésük) miatt is: ha Gyöngyösi a kettős állampolgárokról beszélt először is, akkor feleslegesen keltett hisztériát hétfői felszólalásával, ergo méltatlan a képviselői pozícióra - aki ennyire nem tud disztingválni, nem képes megválogatnia a szavait, az ne legyen már országgyűlési képviselő - zsidózzon a kocsmában, ott nem fogja a csapos számon kérni rajta, hogy akkor most kiket is ért a "zsidók" alatt.

De nem csak Gyöngyösi felszólalása, hanem a Jobbik teljes önazonossága is a "pongyola gondolkodásból" eredeztethető: mániákusan rátapadnak egy problémára, ott kipécézik maguknak a bűnöst, ebből adódóan kijelölik az esetleges áldozatot, és a fekete-fehér világkép behatárolása után máris megkezdik a "bűnösök" megbüntetésének követelését.

Mert mi baja is van a Jobbiknak Izraellel? Valóban Simon Peresz korábbi, félreérthető nyilatkozata? Ha a tőke behozatala fáj nekik, akkor bizony illene meghúzniuk a határt radikáliséknak is: nem pacsizunk sem Azerbajdzsánnal, sem Törökországgal, de még Iránnal sem egy jó kis testvérvárosi lehetőségért, új munkahelyekért, semmiért.
Ha erkölcsi fenntartásaik vannak Izrael politikája miatt, akkor szintén illene más országok esetében is érvényre juttatni ezt: tehát nem nyilatkozzuk azt az azeri gyilkos kiadatása után, hogy Azerbajdzsán nekünk haverunk, kell a pénzük, ne szívózzunk velük; de szintén nem pajtáskodunk Iránnal, hiszen az ő rendszerük sem igazán az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, ráadásul vezetőjük szájából hangzott már el olyan is, hogy meg kell semmisíteni egy teljes országot (hogy melyiket, az az erkölcsi ellenállót itt nem kell érdekelje).
Ha pedig a nemzetbiztonság vagy a pénz számít nekik, az etikai megfontolások pedig ilyenkor másodlagosak, akkor nem érdemes Izraelt tovább kritizálni, nagy erőkkel lehet viszont Tibet mintájára a palesztinokat is a szomszédos állam belügyének tekinteni: befektetni itt úgysem a kisebb nép képviselői, hanem az agresszorok fognak, felesleges tehát kiállni a megnyomorítottak oldalán.

De jól látható, hogy az elvi döntések meghozatala nem fontos a Jobbik számára: ők már eldöntötték, hogy Irán jó, Azerbajdzsán jó, Törökország jó, de Izrael rossz, Európai Unió rossz - és ennek mintájára nyilatkoznak úton-útfélen minden egyes történés kapcsán, legyen az akár a saját kárunkra is (mint a baltás gyilkos kitüntetése és ezzel átverésünk esetében).
Izrael állam agresszív politikát folytat? Lehetséges. Irán és Azerbajdzsán talán nem? Ők nem gyilkolják állami szinten a nép ellenségeinek kikiáltott polgárokat és a külföldi ellenfeleket? Az ő vezetőik nem tesznek vállalhatatlan kijelentéseket? Tőlük jó a piszkos pénz?

Ertsey Katalin LMP-s képviselőnő Novák kérdésére levelében taglalta, hogy ő izraeli-piréz kettős állampolgár, a magyart csak képviselővé választása előtt vásárolta, de igazából nincs több célja, minthogy előbbi kettőből fakadó magyargyűlöletét kiélhesse a Parlament falai közt is.
És erre mit lépett Novák Előd, ez az isteni humorérzékkel megáldott nemzeti radikális? Felszólította Ertseyt lemondásra, mivel "eddig eltiltkolta a nyilvánosság előtt kettős állampolgárságát".

Hiába próbált később mosakodni a Jobbik ifjú titánja, hogy érti ő a viccet, de blablabla, hiszen láthatóan nem így volt: Novák Előd a fenti abszurd fejtegetésből sem tudta kivenni, hogy itt nem egészen az igazság megvallása történik. De mondhatnám úgy is, hogy Novák teljesen komolyan nem érti, mit beszélnek hozzá. Nem képes egyszerűen dekódolni a mélyebb összefüggéseket, akár csak a HVG-sek által korábban behülyített Kerényi Imre - ez pedig még a szimpla antiszemitizmusnál is riasztóbb tünete a butaságnak.

De Novák csak nem állt le: közölte, hogy ezzel ne poénkodjunk, és hogy Ertsey a viccelődésével törvényt sértett, hiszen kötelessége lett volna neki számot adnia állampolgárságáról. Ezt viszont a második bekezdés alapján csúnyán benézte Novák, tehát ha Gyöngyösi esetében nem is, ellene már illenék elindulnia egy eljárásnak, pusztán a törvénysértő, nemzetbomlasztó tevékenység okán.

Azontúl nem is igazán világos, mi köze lehetne adott esetben Ertsey Katalin izraeli állampolgárságának ahhoz, hogy Izrael miféle politikát folytat Palesztinával szemben - de ennek megfejtése legyen már a jobbikosok és főleg Novák Előd problémája.

Novák egyébként azt is írta, hogy "sajnos életszerű, hogy az LMP képviselője izraeli állampolgár", amivel megint csak csúsztat, ez az ő esetükben lenne életszerű: már csak ha Szegedi Csanád kalandos életútjára vetünk egy pillantást, abból is le lehet szűrni, hogy a nemzeti radikalizmus adott esetben képes olyan mondatok kitermelésére is, minthogy "Izraelről csak a legmélyebb tisztelet hangján szabad beszélni".
Miután a Szegedit feljelentő Lenhardt Balázst kizárták, Nováknak is illene csöndben maradnia: előbb talán folytassák le a törvényi eljárást a "saját zsidójukkal" szemben, aztán érdeklődjenek a többieké felől.
De amúgy meg teljesen felesleges ez az egész hajcihő: a széljobberek számára az, hogy ki a zsidó és ki nem az, egyáltalán nem származás, de nem is állampolgárság kérdése. Az LMP-ből például mindenkit annak tekintenek: elég csak egy pillantást vetni a szócsövüknek tekinthető Barikád Egy LMP-s képzeletbeli naplója című rovatára, melyben az elbeszélő egy drogos, gondolkodásképtelen kamasz, szülei zsidó származásúak (vagy vallásúak?), nagyapja pedig vérnáci - az ő kalandjaik pedig másból sem állnak, mint az ún. liberálisokkal és a "zsidókkal" szembeni alpári, végtelenül leegyszerűsítő viccelődésből.
De jogos Szilágyi Péter kérdése is: minek hozakodjon ő itt elő bármiféle izraeli állampolgársággal - a Jobbik-közeli Metapédia már úgyis megírta róla, hogy zsidó; akárcsak a többi elempés képviselőről, illetve a teljes magyar közéletről, kivéve természetesen a Jobbik eszméit képviselőket.

*

Amit a Jobbik számára a zsidók, azt Debreczeni József és a demokraták világképében a Fidesz, illetve a jobboldali emberek jelentik. A Demokratikus Koalíció "konzervatívja" most nem habozott lerántani a leplet a valóságról: 2006 őszén tehát a Fidesz tolta rá megemlékezőit a zavargókra, ők bujtogatták a tüntetőket korábban is az MTV-székház ostromára, de még a mártírkodás is az ő számlájukra írható: Révész Máriuszt ugyanis nyilvánvalóan nem verték meg, talán csak részeg volt, ezért dülöngélt az utcán, a rendőrségi fotókon pedig amúgy is látszott, hogy kutya baja.
Debreczeni aztán Vágó István és a többi mélydemokrata lelkes tapsvihara közepette kijelentette: ott hibázott talán csak a Gyurcsány-kormány, hogy nem rendelkezett egy kemény kezű belügyminiszterrel; Kuncze Gábor SZDSZ-es képviselő pedig a bocsánatkérésével vétett nagyot: akinek ugyanis Máriusz a neve, és mártírként viselkedik, azt jogosan nevezik Mártíriusznak. Mondá ezt pedig a bölcs Vágó István szintúgy, tehát biztos úgy is van, ahogy.

Igazából történhet itt bármi, verhetik az MSZP rendőrei véresre a tüntetőket, az egészért akkor is egyértelműen és kizárólag Orbán Viktor lesz a felelős - legalábbis mértékadó demokrata körök véleménye szerint. Így lehetséges az is, hogy Kovács Zoltán kijelenti ÉS-beli vezércikkében: "biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor lesz az első magyar miniszterelnök, aki a nyílt utcán vereti meg ellenfelét". Így lehetséges akár a valóságot is kiradírozni, csakhogy megfeleljen a mi nézőpontunknak. Így formálható át a múlt, így tagadható le a nyilvánvaló igazság.

Talán tényleg ideje lenne olyan képviselőket és közéleti szereplőket kitermelnünk magunkból, akiket nem pusztán a paranoia irányít minden egyes lépésükben.

Címkék: belföld 2006 ősz Jobbik Novák Előd Fidesz Izrael Irán Vágó István Azerbajdzsán Ertsey Katalin Gyöngyösi Márton Debreczeni József

Vérrel, verítékkel, választójogi törvénnyel

2012.11.14. 17:45 | Lakner Dávid | 10 komment

"Az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga"
/Madách Imre - Az ember tragédiája/

Kezdjük rögtön az untig ismert frázissal, melynek ismételgetése olyan nagyívű lépéseknek is magyarázatául próbál szolgálni, mint amilyen a teljesen különböző ellenzéki pártok egy akolba terelése: "a kormány a maga képére szabta az új választójogi törvényt". Ami egyrészt nem teljesen igaz, hiszen maximum is csak megpróbálja a maga szempontjai alapján kialakítani; másrészt abban sincs semmi, ha így tesznek: kétharmadjuk van, hatalmat akarnak, hiábavaló lenne hát tőlük elvárni, hogy az ellenzéknek próbáljanak kedvezni, vagy akár csak lépéseket tegyenek az egyenlő, nemes küzdelem feltételeinek megteremtésének irányába.

Tehát nem lenne min csodálkozni a szavazókörzetek új határainak kialakításakor, a jobb felé lejtő kerületek megszervezésekor, a nagyobb és becsatornázottabb pártok pozitív kiinduló helyzetbe hozásakor: ugyan a tisztességhez és a nagyvonalúsághoz ezeknek sincs semmi köze, na de mégis csak érthető: vesztettek ők már választást Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc ellen is, jogos hát, hogy alapvetően nem bíznak a sors és a jó kormányzás erejében, főként, ha ez utóbbinak is eléggé híján vannak a mostani, második ciklusuk során.

Na de itt még csak nem is erről van szó: a Fidesz ugyanis láthatóan semmi jelét nem adja annak, hogy tudná, mi válna a következő választások során az ő előnyére. Így marad a blöffszerű döntések meghozatala, a hetente változó szabályok Alaptörvénybe rögzítése, valamint az éppen tetszhalott állapotban fetrengő ellenzék lépéseihez való igazodás, a látványos próbálkozás azok éppen aktuális következő lépésének meghiúsítására.

Így lehetséges az, hogy a jelenlegi kormánypárt és szövetségese egy gyakorlatilag indokolhatatlan, minden egyes elemére szebbnél szebben, demokratikusabbnál demokratikusabbnak hangzó magyarázatokkal szolgáló, ám valójában a kilógó lóláb sártól csöpögő valós mozgatórugói szerint megalapozott választójogi törvényt tett le az asztalra, melynek jövő heti, zárószavazáson való sikeressége már most borítékolható, illetve az ellenzék akkortól datálható, megerősödő, és, tegyük hozzá, indokolt lármázása szintúgy.

Arról már mindannyian megbizonyosodhattunk, hogy az új törvény szellemiségét meghatározó előzetes regisztráció ötletét sajnos nem fogják elvetni - sőt, amikor már azt láthattuk, hogy ennek érdekében Lázár Jánosék akár a lakossági nyilvántartást is készek lennének megsemmisíteni, inkább úgy döntöttünk, hogy nem hozzuk fel többet az Egyesült Államokkal kapcsolatban ellenvetésként, hogy hát ott még sincs ilyen nyilvántartás, nálunk meg van, akkor meg mégis mire fel ez a fene nagy párhuzam, kérem.

Viszont az alaphelyzet maradt: az előzetes feliratkozás gyakorlatilag tényleg csak arra jó, hogy a demokratikus alapelveket, a minden nagykorú állampolgár egyenlő szavazati jogának kritériumát sértse, valamint hogy egy gyenge kísérletet tegyen arra, hogy a korábban bizonytalan szavazókat kizárja a versenyből - még ha tizenöt nappal a választások előttig lehet regisztrálni, akkor is.
Mégis különösen undorító volt a tudatos választás fontosságának hangoztatása mellett az a fajta gyanúsítgatás, mely abból indult ki, hogy mindazok, akiknek fáj a jogállamiság ilyen durva lebontása, azok valójában csak a megvásárolható szavazatokat féltik - de most eljött a vigadalom vége, többé nincs babgulyásért a fülkébe csábított vidéki paraszt, a jó világnak egyszer és mindenkorra bealkonyult. Mert hát valóban, így, hogy a korábbi kétfordulós rendszert leváltja egy 1+1 fordulós, már tényleg nem lehet majd lefizetni senkit ugyanúgy két alkalommal; és igen, egyáltalán nem feltételezzük, hogy a populista módszerekkel folyamatosan élő másik nagy párt, a Fidesz ne hagyatkozott volna korábban szintén ilyen alantas módszerekre.

Jött aztán, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a regisztrációs időszakban ellátogatni a polgármesteri hivatalba, ők képesek lesznek-e otthonról, esetleg levélben feliratkozni, ahogy utóbbi például a külföldön élő állampolgárok számára lehetővé válik; de nem, ebben is csak annyi módosulás történt, hogy a hazulról kimozdulni képtelenekhez házhoz mehet a jegyző, illetve interneten is lehet talán majd regisztrálni - ám ez még mindig nem változtat azok helyzetén, akiknek a lakásukban nincs netes kapcsolat, és ahhoz, hogy regisztráljanak, mondjuk a szomszéd faluba kell majd átruccanniuk, ráadásul munkaidő alatt. Az ő számukra talán segítség lehet a kormányablakok, és így a kiterjesztett nyitva tartás bevetése; ám még erre is azt mondhatjuk, hogy sok hűhó semmiért, felesleges hajcihő generálása egy senkinek az érdekében nem álló eljárás lebonyolításának kedvéért.

Az alapvetően érdektelenek leszorítására szolgál továbbá az az új szabályozás is, hogy kereskedelmi tévékben és internetes hírportálokon nem lehet majd politikai hirdetéseket elhelyezni: így a néző az RTL Klubon nem, az MTV-n viszont ugyanúgy találkozhat majd pártreklámokkal; valamint, ahogy Balogh Ákos Gergely rámutat a Mandineren, a Facebook és a Google szolgálhat egyeseknek reklámfelületül, ám az Index és az Origo megint csak nem.
Ennek így szintén semmi értelme, a kormánypártiaknak nyilván az lehetett a fejében, hogy ha ezzel akár csak néhány ezer-tízezer bizonytalan szavazót vonhatnak ki a Bajnaiék kampányának való bedőlés alól, azzal már jól jártak - viszont itt is olyan egyértelmű, hogy a változások semmiféle praktikus célt nem szolgálnak, hogy az az összes fideszes - kádéenpés politikusnak csak szégyenére válhat.

Szintén az Együtt 2014 megalakulására kívánnak reagálni azzal, hogy egyesületek választáson való indulását mégsem teszik lehetővé; továbbá nyilván az utóbbi hetekben bizakodni kezdő kisebb tényezők ellehetetlenítésének kedvéért döntöttek úgy, hogy a kétszáz ajánlás helyett szerezzen a jövőben mindenki inkább ötszázat, és csak utána indulhasson a választásokon - ha egyáltalán sikerül ennyit összegyűjtenie.

Változás még, hogy a kampányidőszak lerövidült ötven napra, illetve megmaradt az utolsó két napban a teljesen felesleges kampánycsend intézménye - valamint az utolsó héten közvélemény-kutatások eredményeit sem lehet majd nyilvánosságra hozni, nehogy így is befolyásolva lehessen a regisztrációs próbán túlesett, ám a legutolsó pillanatig hezitáló választópolgár döntését.

A Fidesz-KDNP által jelenleg elfogadásra kínált választójogi törvény nem mutat mást, csak bizonytalanságot, spontaneitást és az egyes érdekeket szolgáló, ám a fő eszményt nem kiiktató lépések terén mutatott teljes tudatlanságot - a kormánypárt nem volt képes létrehozni egy bizakodásra okot adó, a XXI. század megváltozott szabályaihoz és a digitális valósághoz illeszkedő választójogi törvényt, így összeeszkábált a saját képzelt előnyszerzéséül alapként szolgáló, ám valójában semmiféle hosszútávú célt önmaga előtt nem látó szabályrendszert. Így csak maguk alatt vágják a fát.

· 2 trackback

Címkék: választás belföld választójogi törvény Fidesz Bajnai Gordon Mandiner Fidesz-KDNP Együtt 2014 Balogh Ákos Gergely

A 2014-es Fidesz-LMP koalíció lehetőségéről

2012.10.18. 15:48 | Lakner Dávid | 45 komment

"Én egyébként azt gondolom, hogy az LMP-nek egy olyan politikai stratégiát kell követnie, ami világossá teszi, hogy a kormányt le kell váltani. Tehát ez a nulladik pont. Ebben mindenki egyetért. A következő dolog az, hogy egy olyan kormányváltásban vagyunk érdekeltek, egyszerűen csak azért, mert matematikailag máshogy nem jön ki, amiben meg tudjuk nyerni a jobbközépről leszakadó szavazók szimpátiáját is."
/Karácsony Gergely az ATV Start-ban, okt. 16./

Két lehetősége van a fent vázolt stratégia követése során Karácsonyéknak: 1) egyedül indulnak el a választásokon, és nem vesznek részt semmiféle szövetségben sem az MSZP-vel, sem a többi esélyes jelölttel, vagy pedig 2) egy addig létrejövő új, jobbközép párttal lépnek szövetségre, és így közösen megnyerik a választásokat.

Ez utóbbi valószínűleg nem lehet a Jesz-MDF tengely, tekintve annak évek óta tartó politikai impotenciáját: hiába alakult újjá az egykori Antall-párt Jesz néven, még mindig nem hajlandó több témát érinteni megnyilatkozásai során, mint Bokros Lajos visszahívását az Európa Parlamentből, illetve a rezsistop bevezetésének delíriumos vágyálmát. 

Többet e posztban nem is foglalkoznék a második eshetőséggel, tekintve, hogy egyelőre semmilyen információ nincs egy ilyen párt megalakításáról. Marad tehát több nekifutási lehetőség is talonban, de legtöbbjük életveszélyesnek bizonyulna mind az LMP, mind a társadalom számára: a mostanában mindenki által hangoztatott baloldali összefogás (ők a "demokratikus ellenzék összefogásaként" emlegetik, rendkívül irritatív módon), esetleg az önállóan indulás, vagy a tényleges nekifutás kizárólag a 4K! - Milla - Szolidaritás triumvirátussal kiegészülve.

Ha valóban összeáll akár Bajnai Gordon, akár más politikus vezetése alatt egy egységfront, abból nyilvánvaló módon nem lehet kihagyni az MSZP-t, a jelenleg legerősebb baloldali pártot. Egy efféle tömörülés létrehozása, bár ezt sokan nem mondják ki, egyértelműen az MSZP uralmát jelentené, kiegészülve néhány jó szándékú, naiv, hamar elbuktatható társutassal. Az LMP 2009-ben éppen a fennálló politikai rendszer ellen jött létre, egy ökopolitikai alternatívát kínálva a kétosztatú kormányzási struktúrával szemben. 2009-ben: a Bajnai-kormány felállása előtt két hónappal. 2010-ben azzal szemben meghatározva önmagukat. Nem hagyhatják figyelmen kívül az egykori miniszterelnök oligarchikus életútját, részvételét gazdasági miniszterként a Gyurcsány-kormányban, rendkívül irányítható személyiségét, mely nem biztos, hogy sok jót ígérne jövőbeli miniszterelnöki regnálásának idejére.

Ám ennél is fontosabb, hogy az LMP, de senki más "demokratikus" jelölt sem legitimálhatja, nem támogathatja az MSZP visszakerülését a hatalomba. Azon pártét, amelynek csak 2006 őszi tevékenysége (és a tüntetők megveretése) elég ahhoz, hogy örök időkre kiszoruljon végre a hatalomból - hogy erkölcstelen uralkodásuk soha többé ne ismétlődjön meg. De ráadásul korántsem "csak" ennyi van a számlájukon: az utódpárti felelősségviselés a negyven évig tartó szocializmus történelmi bűneiért (hiszen az egykori cenzor, Lendvai Ildikó még mindig ott ül a frakciójukban!), az ország totális eladósítása, a társadalom cinikus lezüllesztése, a szélsőjobb megerősödésének elősegítése, ezek mind-mind abszolút lehetetlenné teszik, hogy hazája sorsa iránt jottányi morális felelősséggel viseltető szavazó bármikor is újra a visszatérésüket válassza, hozzájáruljon győzelmükhöz. Ha az LMP ezt mégis elősegíti, rövid pályafutásának legnagyobb, végzetes baklövését követi el, egyúttal kijelöli maga előtt az SZDSZ-i, feneketlen mélységbe vezető utat. Hiába lesz ott Bajnai Gordon (az MSZP egykori miniszterelnöke, ÉBRESZTŐ!), esetleg Fodor Gábor vagy a mindig gondterhelt Juhász Péter, Vona Gábor néhány évvel ezelőtti szavaival szólva: "majd megjelenik néhány torzonborz figura, egynéhány lelkes fiatal, a háttérben meg ott lesz az egész nyomorult MSZP-vezérkar, Lendvai Ildikóstól - Gyurcsány Ferencestől". 

Nos, igen - a DK kirángatása abból a karanténból, amiben az MSZP is volt a '90-es évek elején: ez szintén óriási baklövés lenne. Megőrült itt mindenki, Gyurcsány Ferenc és elvbarátainak visszasegítése a hatalomba?! Hogy aztán néhány évig csendben fúrjon a háttérben, majd egyszer csak újra felbukkanjon a miniszterelnöki bársonyszékben, beláthatatlan pusztulásba vezetve az országot?

Gyurcsány Ferenc és az MSZP már egyszer hozzájárult a Kuruc.info, illetve a Jobbik megszületéséhez. Ha újra felbukkannak, talán már polgárháború nélkül sem fogjuk megúszni.

De az LMP kis pártokkal való szövetkezése is veszett fejsze nyele: egyrészt, nem képviselnek másik szavazói bázist (sőt, nagyon semmilyet nem képviselnek), másrészt, mert az ő eszmeiségük is vállalhatatlannak mondható.
Azzal a Millával brahizni, akik az egykori Demokratikus Charta nyomvonalán járulnak hozzá a szellemi sivárság további terjedéséhez? Azzal, amelyiknek Egymillióan a magyar sajtószabadságért a neve, és a legdemokratikusabb csoportosulásnak vallják magukat, de eddigi két fő dobásuk az volt, hogy csalással választottak maguknak "alternatív köztársasági elnököt", illetve kilobbizták Pesty László cigányokról szóló dokumentumfilmjének letiltását? Tulajdonképpen a fenti két tulajdonságon kívül mást nem is nagyon állítottak magukról eddig, és ezeket is sikeresen cáfolták röpke egy év alatt.
Vagy esetleg azzal a 4K!-val, mely eddig csak belpesti párnacsatákat volt képes lebonyolítani, és amelyik programjában nevetséges, szélsőbalos pontokkal sokkolta a nagyérdeműt? Jó, persze, Scheiring Gábornak biztos tetszene, könyvet is írhatna Istvánffyval közösen a latin-amerikai szélsőbal diadalmenetéről, de azért ennél tűzzünk már ki nemesebb célt magunk elé.
És akkor ott van még a egykori taxisdemonstráció színvonalán mozgó Szolidaritás, szocialista demagógiával, agresszív performanszjellegű megnyilvánulásokkal, felheccelt közalkalmazottakkal. Tényleg ennyire futja csak?

De most komolyan? Ezekkel?

Akkor már inkább a Fidesz. Mert ki kell mondanunk, hogy egyetlen kormányképes alternatíva nem létezik jelenleg rajtuk kívül. Ebben megegyezhetünk, ez a nulladik pont.

Ha 2014-ben a baloldali egységfront nyer, elvesztünk. Ha a Jobbik fut be első helyen, szintén. A szélsőségességek előretörése csak rontana helyzetünkön, erősítené európai elszigeteltségünket, ráadásul a társadalmi feszültséget is végletekig felkorbácsolná. Ugyanez a helyzet áll egy Fidesz-Jobbik koalícióra: a Fidesznek nem szabad a mostaninál is radikálisabbnak lennie, márpedig ha a Vona-párttal kellene kormányoznia, kénytelen lenne még egy kicsit jobbra tolódni, hogy sikerüljön kiegyezésre jutni partnerével. 

A legpozitívabb mégis az lenne, ha a Fidesznek nem lenne meg a többsége a Parlamentben, koalíciókötésre kényszerülne, és ezt a választások után az LMP-vel hozná össze. Ebben az esetben ugyanis a Fidesz kénytelen lenne mérséklődni, folyamatosan a kompromisszumot keresni a centrumpárttal, és végre konszolidálni a magyar kormányzást. Ez csak egy identitásában biztos, a konstruktív ellenzékiséget a következő két évben folyamatosan gyakorló LMP-vel lenne lehetséges: egy olyannal, amelyből nem lépnek ki az első konfliktushelyzetben politikusai, amely tartja magát a harcok során, amely az első helyre a társadalmi békét és a jó kormányzást teszi. Ma még ennek a koalíciónak az esélye kicsi - de, ahogy Ceglédi Zoltán írja a legújabb 168 Órában (bár ő nem erre a kifutási pontra eljutva), a '94-es választások előtt két évvel sem látszott még sok minden az MSZP-SZDSZ paktumból, ahogy "96-ban Torgyán is még féregirtós beszédet mondott", a Fidesz-szel való összeállás lehetősége pedig még egyáltalán nem volt a felszínen.

Ha az LMP észhez tér, rájön, hogy ez neki is az érdeke - ahogy a Fidesznek is, hogy kissé le tudjon higgadni, ne  tehessen meg bármit - ami pedig a társadalom szempontjából is kiemelt fontosságú. A legszükségszerűbb változás 2014-ben nem a Fidesz leváltása - az a jelenlegi lehetőségekből válogatva csak rontana a helyzeten -, hanem a párt mérséklése, a kétharmad lebontása. Okos kompromisszumok kötése, különböző mentalitású, de nem szélsőséges felek közös kormányzása. Az egyetlen lehetséges, az asztalra eddig valamit is letett (elvégre 2010-ben rendkívül részletes, bizalomra okot adó programja volt az LMP-nek, és azóta is volt néhány jó kezdeményezése) partner egy koalícióban a Fidesz számára csak az LMP lehet (a KDNP helyére lépve - tenném hozzá vágyakozva, de ennek már tényleg nincs semmi esélye). Persze, még az is lehet, hogy  meglesz az abszolút többségük is - ez esetben viszont teljesen mindegy, az ellenoldalon ki kivel áll össze. Akkor viszont csak még hitelesebb lehet újabb négy év ellenzékiségben a döntő pillanatban a korábban lejáratódott szereplőkkel nem közösködő Lehet Más a Politika.

Címkék: belföld koalíció 2014 Jobbik Lendvai Ildikó MSZP LMP Fidesz 4K! Gyurcsány Ferenc Egymillióan a magyar sajtószabadságért Jesz SZDSZ DK Bajnai Gordon Szolidaritás Milla MDF Juhász Péter Demokratikus Charta