Bár az új köznevelési törvény több érdekes részt is tartalmaz, mégsem ezekre térnék most ki, és még csak nem is Hoffmann Rózsa államtitkár azon, nevetségességükön túl a magyar nyelv szabályainak is ellentmondó mondataira, mint például amilyen az „innentől fogva a pedagógus olyan köztiszteletben örvendő [sic!) ember, akit bántani, szidalmazni nem szabad”. Még csak nem is azon elmélkednék most, hogy az iskola voltaképpen tényleg templom-e, és ha igen, miért is kötelező a gyermekeknek minden nap eljárniuk oda a 21. században - nem, most egészen másról lesz szó.
Hoffmann Rózsa ugyanis bejelentette, hogy ő támogatná az iskolai egyenköpeny újbóli bevezetését - márpedig jól tudjuk, hogy a jelenlegi oktatási államtitkár azon személyek egyike, akik hogy ha támogatásukról biztosítanak valamit, akkor az be is lesz vezetve, történjen akármi - a Rózsa volt, a Rózsa marad.
Mint Hoffmann elmondta, az iskolai köpeny nagyon is jó dolog, mert "eltünteti a meglévő egzisztenciális különbségeket", azontúl a szülőknek is könnyebbséget jelentene, hiszen nem kell túl sok pénzt ráfordítani.
Nem tudom, Hoffmann Rózsa hol nőtt fel, de ahol én iskolába jártam, ott egyáltalán nem jelentett alapvető nehézséget iskolakezdéskor a szülők számára a ruházkodás - járt továbbra is abban a gyerek, mint nyáron, mint korábban mindig. Bár Hoffmann szerint számára nagy segítség volt, hogy a köpeny eltakarta "nyolc éve nyűtt blúzát", vele szemben a legtöbb iskolakezdőnek bizony nincs nyolc éve hordott felsője, tekintve, hogy az első osztályt jobbára hat-hét évesen kezdik el a gyerekek. Ilyenkor a legritkább esetben fordul elő, hogy valaki olyan felsőt hordjon, ami már születésekor is jó volt rá - de ha megengedőbbek vagyunk, és arra gondolunk, hogy Hoffmann Rózsára négy éves korában adtak fel egy blúzt, akkor is ki kell jelentenünk, hogy az bizony már nem lehetett jó rá tizenkét éves korában.
De ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen az nyilvánvaló, hogy egy tizenkét éves gyerekre nem lehet ráadni semmiféle köpenyt, ennek még az elgondolása is abszurdba hajlik - minden bizonnyal az alsó tagozatosokra vonatkozna a ruha kötelező viselete - és most felrémlik bennem is pályafutásom az elsőbében, amikor is egy éven át kellett ilyen inget viselni iskolaidőben - bizony, teljesen felesleges módon, pusztán az osztályfőnök szeszélyes hóbortjának okán. Nem takart az el az égegyadta világon semmit, ahogy nem is maradt rajtunk tanórák után - merthogy alsó tagozatban bizony van délutáni szünet is, van játszótéri fogócska-bújócska, jelenés az ebédlőben, satöbbi, satöbbi. Eközben végig az a fránya köpeny nem maradhat ott a gyerkőcön, annál az egyszerű oknál fogva, hogy köpenyben nem lehet csúszdázni, illetve libikókázni.
Hogy a köpeny eltörölné az egzisztenciális különbségeket, az önmagában is egy ordas nagy tévedés - még ha azt mondanánk, "eltakarja", valamivel közelebb állnánk a valósághoz, de még így sem látjuk rendszerszinten a problémát: az, hogy a gyermek milyen családi háttérből érkezik, nem csak a felső milyenségén látszik, hanem annál sokkal egyszerűbb, az első osztályos gyermekeknek is könnyedén szemet szúró dolgokon: azon, ki vásárol gyakran a büfében, kinek egy háromcipzáros monstrum a tolltartója és kinek egy kopottas vászondarab, ki jár délutánonként zeneiskolába és kiért megy azért délután a nagyobbik testvére, mert a szülők nem tudnak elszakadni az egész napos munkából.
Egy nyomorult köpeny nem fogja elhozni a nagy egyenlőség korát - már csak azért sem, mert az emberek soha nem lesznek olyan értelemben egyenlőek, hogy gazdagok-szegények, atomtudósok-hajléktalanok megegyező társadalmi szerepet foglalhassanak el. Egyenlőség létezik (és léteznie kell) a törvény előtt, a szabadságjogok terén - de szociális értelemben sosem lesz egyenlőség, bármennyire is próbálják ezt zászlajukra tűzni különféle utópiáktól megzavart, ideológiai tévutakon járó idealisták.
Hogy viszont jelenleg nem az előző bekezdésben taglalt érveléssel fog előhozakodni Pozsonyi Ádám (aki máskor nagyon is szívesen fejteget hasonlókat), annak oka, hogy a jelenlegi jobboldali-keresztény kurzus állt elő efféle, semmilyen valódi észérvvel meg nem támogatott javaslattal. De ez megint egy másik téma.
A köpeny ráadásul hiába mondható olyan értelemben olcsónak, hogy mondjuk nem harmincezer forinttól számítjuk a bolti árát (szemben Hoffmann Rózsa jelenlegi ruhatárával), hanem 2800-3600 Ft-ért be is szerezhetünk egyet - ha ez az árfekvés még egy jobb módú családnak is jelentős érvágás lehet tanévkezdés idején. Mert, mint korábban említettem, új felsőt a legritkább esetben vesznek augusztus végén a nebulónak - tankönyveket, tolltartót, ceruzákat, füzeteket, tornacipőt, kék nadrágot, hurkapálcikát, színes papírlapokat, filctollat, temperát, félfamentes anyámkínját annál inkább. Bizony, ezek még a gazdagabb családoknak sem bizonyulnak egy könnyű menetnek, és hát ingyen azért mégsem dobálják őket az ember után - manapság már az új tankönyvet sem, ezért kell a szerencsétlen gyereknek könyvtári példányt kiutalni ingyenes tankönyv címén, melynek birtoklása szintén nem minősül túlzottan menőnek az osztályelitben.
Könnyedén kiszámítható, hogy jó tíz-húszezer forintot rááldoz a szülő iskolás gyermekére tanévkezdéskor, mely összeg csak megsokszorozódik több tanuló ifjonc esetén - ezek mellett azt mondani, hogy "sokat megtakarít a szülő az egyenköpennyel", legalábbis cinikus pofátlanság.
De ha ingyen a kölykök után is dobnák a ruhát (ugyan már), akkor sem lenne semmi értelme bevezetésének. Nem takar el semmit; nem mentesít semmi alól; nem következik belőle, hogy minden gyermek egyenlő rangú tagja lesz az osztályközösségnek.
Mert bizony, a pufók csemetéket, a szemüveges-fogszabályzós kislánykákat, az osztályelsőket eztán is ki fogják közösíteni. Megnyugodhat Hoffmann Rózsa, a másik szüleinek anyagi helyzete továbbra sem fog sokakat érdekelni - leszámítva a viccben szereplő, nem túl valószerű óvodásokat. De hát csak nem efféle tréfákból nyeri valóságismeretét a jelenlegi oktatási államtitkár!
Köpönyegforgatás
2012.09.02. 03:53 | hoLDen | 2 komment
Címkék: belföld iskola általános iskola alsó tagozat oktatási államtitkár köznevelési törvény Hoffmann Rózsa Fidesz-KDNP iskolai köpeny
A keleti fordulat erkölcsi bukása
2012.09.02. 02:05 | hoLDen | Szólj hozzá!
Törökország, Oroszország, Azerbajdzsán. A három keleti ország mindegyike otthagyta sáros lábnyomát a magyar történelemben - az első kettőtől a legfőbb jótétemény akkor ért minket, amikor több évtized (illetve másfél évszázad) után végre elhagyták hazánkat, míg utóbbi "csak" csúnyán átvert minket, amikor azt állította (valószínűleg olyasfajta cinikus röhögéssel bajsza alatt, mint amilyet a kínai miniszterelnök is hallatott A diktátorban, miközben Kínát demokráciának nevezte), "Ramil Sahib Safarov a legsúlyosabb büntetést kapja hazájában", amennyiben Magyarország kiadja neki a 2004-ben örmény társát lemészárló baltás gyilkost. Az eset ugyanis a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában történt.
Ezzel újabb fordulatot vett a kiadatások tragikomikus sora - eddig többnyire azért nyújtottak be hasonló kérvényt több oldalról, hogy 1) vagy elítélhessék az idegen országban bűncselekményt elkövetett személyt, akit hazájában nem büntettek emiatt (Francis Ciarán Tobin ír gázoló esete), 2) hazájában ítéljék el a személyt, aki idegen országba menekült az igazságszolgáltatás elől (lásd: az Ausztráliába szökött Charles Zentai ügye).
Olyanról viszont eddig nem nagyon hallottunk, hogy egy adott országban elkövetett gyilkossága miatt ülő személyt (aki a börtönben még rá is támadt az egyik őrre) kiadjanak hazájának, ráadásul pusztán gazdasági ígéretekre válaszolva mindezzel. Azt rebesgetik ugyanis, hogy Azerbajdzsán kilátásba helyezte: nagy mennyiségben fognak magyar államkötvényeket vásárolni, amennyiben Safarovot kiadják Azerbajdzsánnak. Mint mondták, nem kell félnünk, odaát is példás büntetésben fogják részesíteni az örmény társára támadó azerit - a KIM meg úgy látszik, el is hitte (vagy csak el akarta hinni), hogy tényleg azért olyan fontos Azerbajdzsánnak az egész, hogy ottani börtönben raboskodhasson hazájuk fia - nem pedig azért, hogy kegyelemben részesíthessék szóban forgó személyt, majd rögvest őrnaggyá léptessék elő.
Örményország és Azerbajdzsán között hosszú időre visszanyúló hidegháború zajlik, melyben a már említett Törökország utóbbit támogatja - hogyisne, volt már ott is örmény népirtás, kellőképpen bizonyították, mennyire elkötelezettek a témában.
Magyarországon ellenben évszázadok óta jelentős örmény kisebbség él - az asszimilálódott örménység mind kulturálisan, mind katonailag sokat tett hazánkért, magyar közkatonaként részt vettek ütközeteinkben, még két örmény származású magyar szabadságharcos vértanúnk is van 1848/49-ből: Kiss Ernő és Lázár Vilmos. Trianont szintúgy különösen megsínylette a magyarországi örmény kisebbség, ahogy a '45 után fokozatosan kiépülő szovjet diktatúrát szintén. Mégis megmaradtak, és a rendszerváltás után kissé meg is tudtak erősödni, bár számuk (nekik is) jelentősen megcsappant az évtizedek során.
A kormány mostani döntésével, gazdaságpolitikai megfontolások alapján, előbbiek méltóságát, anyaországuk tisztességét sértette meg, míg a számára tulajdonképpen soha semmi konkrétat nem tett Azerbajdzsán felé gesztust gyakorolt - hogy ők rögtön első lépéseikkel hülyét csináljanak belőlünk. Ellenben az örmény miniszterelnök máris bejelentette, hogy minden diplomáciai kapcsolatot megszakítanak velünk, Örményországban pedig dühükben magyar zászlót tapostak ottani fiatalok. Ez utóbbiért egyébként örmény állampolgárok sem győztek bocsánatot kérni Facebookon, ahol magyarok szintén sajnálatukat fejezik ki a történtek miatt. A két ország állampolgárai tehát ismét bizonyították, hogy mikroszinten képesek eztán is kifejezi azt, amelyre hosszú-hosszú (közös) történelmük megtanította őket.
Érdemes kicsit belegondolni abba is, kik azok, akik mindeddig hangoztatták a keleti nyitás politikáját, és racionálisan, történelmünk felől megítélve miféle haszonnal kecsegtethet mindez. Bizony, a Jobbik kardoskodik évek óta az azeriek-törökök-oroszok (újbóli) érdekszférájába való kerülés mellett, melynek kapcsán, ha ők komolyan gondolják, hogy egyenrangú felek lehetünk valaha is, hát a legszelídebben is csak annyit mondhatunk, hogy nemzeti radikáliséknak a maradék eszük is elment.
De minimum érdekes az is, hogy csupán a pénz miatt hajlandóak megfeledkezi évezredes múltunkról a dicső hazafiak, és képesek lennének ilyen erkölcstelen, autoriter hatalmakkal mosolyogva üzekedni - miközben tragédiák sorát "köszönhetjük" nekik. A Jobbik ezúttal is kimutatta foga fehérjét, amikor a hazánkért korábban mér tényleg tett örményekkel szemben Azerbajdzsán mellett foglalt állást - elvtelen, gazdasági okok miatt, melyek amennyire légből kapottak, annyira valószerűtlenek. Persze, tőlük mit várna az ember, minthogy az alaposan átmosott, vértől csatakos pénzből építenék fel saját kis fellegvárukat, melyet néha azonosítanak a nemzettel, rejtély, miért. De az is rendkívül kacagtató, mennyire cinikus módon képesek adott esethez igazítani saját értékrendjüket: ha a vörös csillagot viselőt mentik fel nemzetközileg, akkor rögvest elhatárolódnak Brüsszeltől-Nyugattól-globalizmustól, de ha éppen ők hivatkozhatnak nemzetközi egyezményekre, hát nem restek azonmód így is cselekedni. A Fidesz butácska szóvivőjével karöltve.
Hogy a Fidesz valóban elhitte, hogy ez a politika valóban vihet minket valahova, az azt mutatja, hogy az elmúlt ezer éves történelmünkből - a hangzatos, nemzeti ünnepek alkalmából előadott szólamok ellenére - semmit sem tanultak. Azt, hogy nekünk - hatalmi megfontolások így vagy úgy - mindenképpen a Nyugat oldalán a helyünk, mára elég könnyű belátni - de ha valakinek ez nem ennyire egyszerű, hát elég csak a legalapvetőbb morális elvárásokra gondolnia - és nem kiadnia egy baltás gyilkost hazájának, ahol aztán hősként ünnepelhetik.
Nem, nem kérünk Azerbajdzsán pénzéből, nem kérünk Azerbajdzsán segítségéből, nem kérünk Azerbajdzsán jópofizásából. Az örmények már bizonyítottak, nekik viszont minden egyes nap köszönettel tartozunk hazánkért tett erőfeszítéseikért.
A keleti fordulat politikája most bizonyította végképp, hogy nem lehet pusztán gazdasági jellegű - bizony nekünk is rendesen be kell mocskolnunk magunkat, hogy az ottani, fényesen csillogó aranyrögökhöz férhessünk. Erre viszont nem bólinthatunk rá!
Címkék: külföld belföld örmények Jobbik Oroszország KIM Törökország Azerbajdzsán Fidesz-KDNP keleti nyitás Örményország Ramil Sahib Safarov azeri baltás gyilkos
Vízválasztó: Érték- vagy érdekelvűség?
2012.08.30. 04:12 | hoLDen | 5 komment
A nemrég lezajlott kőszegi Tranzit Fesztivál saját, FesztiVálasz néven megjelenő napilappal is rendelkezett, melyen a Heti Válasz szerkesztőségén kívül újságíró műhelyük hallgatói dolgoztak, színesnél színesebb cikkekkel, interjúkkal meglepve a művelődésre vágyó látogatókat.
Ugyan a fesztiválon lezajlott, Orbán Viktorral való beszélgetés sarokpontjai bejárták a szélesebb nagyközönséget, úgy érzem, mégis van egy talán ehhez fogható, vagy még fontosabb kérdéseket felvető szegmense az esemény, illetve a tábori újság rövid történetének.
Az első szám utolsó oldalán G. Fodor Gábor, a Századvég igazgatójának helyzetelemzését közölték, melyre a másnapi lapban válaszolt ugyanitt Böszörményi Nagy Gergely és Békés Márton, a fesztivál két szervezője, az internetes jobboldali szubkultúra jeles képviselői.
Fontos szóváltásnak lehettek tanúi az olvasók, ugyanis itt mutatkozott meg a fő különbség mind az újságírói, mind a közéleti szerepvállalás minőségéhez való hozzáállást, elvárást illetően. G. Fodor hatalmas eszmei magasságokba szárnyaló írásban kísérelte meg kifejezésre juttatni dorgálását az okból, hogy az ifjú konzervatívok nem hajlandóak szervilis módon kiszolgálni az úgynevezett jobboldali kormányzat tevékenységét, mérceként pedig saját, jobboldali gyökerű értékrendjüket tartják még a Fidesz-KDNP regnálása idején is szem előtt, nem pedig a hatalom lépéseinek minél hihetőbb magyarázgatásában látják fő feladatukat.
Bár G. Fodor újságírónak nehezen nevezhető, mégis megütközést kelt, a Fidesz-közeli intézet vezetője hogyan viszonyul az értékrendhez való ragaszkodáshoz a politika világában: kicsinyes, apróságokon fennakadó dolognak tartja ezt, és úgy véli, a fiatal jobboldaliaknak erkölcsi kötelessége lenne kiállni Orbán Viktor pártja mellett még olyan ügyekben is, amelyekben eredetileg egészen mást tartanak helyénvalónak.
Vízválasztóhoz érkeztünk: itt válik világossá, ki tartja még 2012-ben is irányadónak, hogy a baráti sajtó feladata a "vele egy oldalon álló pártok" tevékenységének propagálása kell, hogy legyen; "pártja" aktuális céljainak minél logikusabbnak tetsző elmagyarázása az egyszerű olvasók számára. Nem csupán a választókat nézi hülyének ez a fajta mentalitás, hanem az újságírókat is egyszerű pártszócsövekké degradálná: hiszen látni kell, hogy demokráciában sosem lesznek azonosak a fő célokról alkotott elképzelések, ami egyet jelent azzal, hogy mindenkinek a saját érdekkörét kell a leghathatósabban képviselni, ügyet sem vetve arra, hogy ez esetleg sokszor a legnagyobb képmutatásnak is tetszik a korábban hangoztatott nézetekkel szemben.
Az érdekeiket féltők legnagyobb problémája ugyanis mindig az, hogy a vele egy oldalon álló, ám a pozíciókkal le nem kenyerezett véleményformálók esetleg önálló gondolatok megfogalmazására vetemednek, melyek igen hatásos fegyvernek bizonyulhatnak az "ellenoldal" kezében: "lám, még a tieitek sem értenek veletek egyet."
Azt kell azonban megérteni, hogy a huszonegyedik században már naiv illúzió abban hinni, hogy az emberek vevők lesznek a látványosan saját politikai oldaluk érdek- és értékváltásaival sodródó közéleti szereplőkre, újságírókra, kommentátorokra: az internet, a blogok világa ugyanis elhozta magával, hogy rengetegen tudják hallatni úgy a hangjukat, hogy abból nem érezhető ki a személyes elfogultságból szóló, bizonyos prekoncepciók mentén haladó, szervilizmussal jócskán átitatott hang jelenléte. Ehhez mérten a fiatal konzervatív újságírók, bloggerek (Mandiner, Konzervatórium, Jobbklikk, satöbbi) is kizárólag saját jól meghatározott, világos értékrendjük szerint igyekeznek megítélni a köz eseményeit, és nem hajlandóak rá, hogy olyan kérdésekben, mint például az előzetes regisztráció, a tandíj, a keleti nyitás, csak azt szajkózzák, amit éppen Orbán Viktor is lenyilatkozik a témában.
Mert vannak, akik belátták, hogy nincs annál szánalmasabb, mint amikor egy addig teljesen mást hirdető platform magyarázni kezd valami abszolút érték- (és sokszor élet-) idegen dolgot, melyről ők ugyanolyan jól tudják, mint a választók, hogy a valósággal semmilyen kapcsolatot nem tart fenn.
Valójában G. Fodor Gábor szövege, hozzáállása van jócskán áthatva azzal a posztkádári, elvtelen jelleggel, mellyel ő a fiatal konzervatívokat vádolja: ezért van, hogy a G. Fodor Gáborhoz hasonló közszereplők csak annyira minősülnek jobboldalinak, amennyire éppen a Fidesz is, és nézetei is csak annyira lesznek egyértelműek, amennyire a jelenlegi kormánypártéi.
Persze, az érdekelvűség ugyanúgy jelen van mindkét oldalon, és bár a baloldal ezen szempontból dicstelenebb múlttal, hagyományokkal büszkélkedhet, az elmúlt évek tevékenységét szemlélve a Fidesz-közeli értelmiségieknek sincs okuk szégyenkezni. A berögzült sémák tovább élése éppen akkor válik a legnyilvánvalóbbá, amikor egy jobboldalinak mondott véleményformáló rosszallóan szemléli a jobboldali médiumok kritikus tevékenységét, jóval megengedőbb viselkedést elvárva a sajtó munkásaitól - és ennek lesznek foglyai azok az újságírók is, akik inkább az utolsó pillanatokig halogatják a Schmitt Pál-ügyben való megszólalást, és az első adandó alkalommal is szívesebben térnek át annak elemzésére, hogy a másik oldal 2006-ban hogyan viselkedett a Gyurcsány-botrány kirobbanásának idején.
Mert legyen egyértelmű: az úgynevezett kettős mérce jobboldali hangoztatói ugyanúgy élnek a kettős mércével, a folyamatosan az ellenoldal viselkedését vizslatók pedig gyakorlatilag semmivel nem mondhatóak egyenesebb gerincűnek, mint a saját üzenet hiányát folyamatosan a "növekvő antiszemitizmusról, fasizmusveszélyről" való beszéddel leplezők.
Mert aki nem képes belátni, hogy az elvtelen meghunyászkodás, érdekelvű ide-oda ingázás nem vezet sehová, az kénytelen lesz hitelességének semmibe foszlásán túl azzal is szembesülni, hogy a jövendő korok őszintébb, egyenesebb médiájában, közéletében az ő számára nem osztanak lapot.
Címkék: jobboldal értékelvűség Századvég Kőszeg Mandiner G. Fodor Gábor Böszörményi Nagy Gergely Békés Márton Jobbklikk Konzervatórium érdekelvűség Tranzit Fesztivál
Színház vagy hátország?
2012.08.27. 15:36 | hoLDen | Szólj hozzá!
Az elejétől tudni lehetett, hogy ez így nem fog menni. Hogy bár a színházi világot is jórészt a politika mozgatja, de ennyire arcátlanul nem lehet a kettőt keverni, mert akkor a szerencsétlen színész szívja meg, járhat gyomorideggel a munkába a kellékes, az intézményre meg a lassú elszigetelés/elszigetelődés vár, főként, ha még maga is alááll a reá hulló kritikáknak.
Az nagyon is érthető, ha egy társulat egy olyan előadás bemutatására készül, mely "feltehetően vitákat fog kiváltani", egyúttal rengeteg érdeklődőt csalogathat be a műsorra. Nemhogy negatívumnak nem minősül ilyenkor, ha a darab politikailag inkorrekt módon mutat rá valami fontos dologra - ez egyenesen kívánatos olykor.
De az Újszínháztól most kizárólag az minősülne ésszerű taktikának, ha meghúznák magukat, ha Jókai Mór és Németh László legkiválóbb darabjai mellett Csurka Istvántól is csak a zsidózásmentes abszurdokat mutatnák be - hogy bizonyítsák a kételkedőknek, mennyire igaztalanul vádaskodtak, egyúttal némiképp mentsék is az elővigyázatlan főpolgármestert, aki a kinevezéskor talán komolyan hitt benne, hogy Magyarországon a magyar dráma nem talál otthonra - miközben mind az Újpest Színház, mind a Turay Ida Színház, mind a Budaörsi Játékszín folyamatosan készül a népiesnek mondott szerzők műveivel, és más egyéb helyeken is felbukkannak időnként hasonló előadások - elég csak a nemrég a Karinthy Frigyes által bemutatott Csurka-darabra gondolnunk, vagy a vidéki színházak között körülnéznünk.
Hogy Csurka István egykori darabjait senki nem akarta évekig játszani, pusztán a szerző politikai szerepvállalása miatt, ez persze rendkívül igazságtalan - döntsön a darabok érvényessége, esztétikai minősége, de semmi esetre sem az alkotó világnézete, mely az adott drámákban nem is jelenik meg.
Ez azonban A hatodik koporsóról nem mondható el. Nem jönnék most azzal, hogy felülről, alulról és átlósan nézve is antiszemita műről van szó - mert ez a fogalom erősen devalválódott az utóbbi évek során, és használata is csak arra jó, hogy besoroljunk az MSZP-Népszava-Magyar Narancs tengelybe, "Csurka feljön a pokolból"- és "újnáci színház = trágyadomb"-féle ízléstelen, gyűlölködő rigmusokat kántáljunk.
A hatodik koporsóval nem az a baj, hogy a jelenleg elfogadott beszédmódra nemet mondva hirdet egy olyan "igazságot", a "történelemhamisítók bukását", melynek elfogadása kényelmetlen lenne számunkra. A hatodik koporsó sokkal inkább egy elfogult, egyoldalú, sablonos vicc, mely a századszor is felmelegített "zsidók összeülnek, hogy csak a saját érdekeiktől vezérelten felszabdalják a Nagy Magyar Birodalmat" - összeesküvés-elméletre épül, ráadásul azt is a legkomolytalanabb módon tárja elénk, efféle párbeszédekkel megtűzdelve:
"MAGYARORSZÁGI MAGYAR FÉRFI: Nem megy a fejembe: egy főhadnagy magas
rangú diplomatákat, minisztereket ellenőriz már 1919-ben. Ma, a bősz
neoliberalizmusban teljesen természetes, de '19-ben?
FRANCIAORSZÁGI MAGYAR FÉRFI: Ez a bolsevik módszer akkor kezdődött, és
éppen itt kezdődött. A feladat éppen az, hogy bemutassuk a történelemhamisítás ősi
technikáját. Versailles-ban vagyunk, kedves barátom... (jelentőségteljesen néznek
egymásra: végre, hogy eljutottak idáig, kezet ráznak, összeölelkeznek)"
"HATODIK KOPORSÓ APRÓDJA: Tehát, ki volt az orosz jellegű bolsevista állam
első elnöke?
DR. SEYMOUR: Kamenyev.
HATODIK KOPORSÓ APRÓDJA: Akit...?
DR. SEYMOUR: ...Rosenfeldnek hívtak.
HATODIK KOPORSÓ APRÓDJA: És a második?
DR. SEYMOUR: Szverdlov.
HATODIK KOPORSÓ APRÓDJA: Akit?
DR. SEYMOUR: Isten bizony nem tudom.
HATODIK KOPORSÓ APRÓDJA: Csak azt tudja, hogy Erdély jellegét tekintve
román. Kisegítem: Joshua Szolomon Mojsevics. Ha önök egyöntetűen nem álltak
volna ki amellett, hogy Erdély román jellegű pusztán azért, mert a falvakat és a nagy
hegyek többségét egy írni-olvasni nem tudó pásztornép tölti meg, akkor én most nem
firtatnám az orosz bolsevizmus jellegét. Mikor határozta meg egy történelmi nemzet
jellegét az ormótlan tömeg? Erdély magyar jellegét protestáns és katolikus magyar
fejedelmei határozták meg, akik vérrel és karddal és diplomáciával megvédték
gyönyörű államukat. Hol, mikor, minek adott jelleget az ormótlan tömeg?"
Most komolyan, ilyen beszélgetéseket ki tud komoly arccal végig hallgatni? És sajnos itt nem az a helyzet áll fenn, hogy az olvasó/befogadó a szerző poénjain kacag, hanem magán a szerzőn, aki efféle szófordulatokat ad az emberek szájába, mint "ma, a bősz neoliberalizmusban" - nem felháborító, inkább csak erősen valószerűtlen, nevetésre ingerlő. Mint a történet, a mű maga.
A darab lényege a következő: Baruch, Rothschild és Schiff, a kor "pénzemberei" összeülnek, és a Clemenceau-Wilson páros háta mögött eldöntik, hogy az egyébként jelentéktelen Benesre hivatkozva szétszabdalják az országot, Erdélyt a románoknak adják, mindezt pedig csupán a saját meggazdagodásukat szem előtt tartva. A mű fő tanulsága pedig ez: a bolsevizmus jellegét tekintve zsidó dolog volt. Nem "a végével van a baj", ahogy Tarlós István az ATV-ben állította, hanem az egésszel - ha már a zsidó összeesküvésről való, 2012-ben történő fantáziálást "neccesnek" nevezzük. Ami nemcsak igazságtalan, de rendkívül posványszagú, egyben fárasztó is - aki a huszonegyedik században még mindig ebben hisz, arra a rendkívül beszűkült gondolkodásmód a jellemző. Ebből fakadóan nem a "világot irányító zsidó összeesküvés" dühödt reakcióját kellene várnia Dörneréknek, hanem a gondolkodó emberek szánakozó tekintetét, valamint a jobboldali polgárok dühös elutasítását, mondván, őket ne azonosítsák be az efféle szellemi színvonaltalansággal (ahogy egyébként a Magyar Nemzetben Pethő Tibor tavaly fel is szólalt Dörner kinevezése ellen).
A mű magjából persze még mindig nem következik, hogy minden zsidó bolsevista lenne, és Csurka nyugodt szívvel nyilatkozhatja a Heti Válasznak egyik utolsó interjújában, hogy nem antiszemita, és ha valakit "üt, azt csak annak cselekedetei miatt teszi". Ez még logikus is lehet - azonban a jelenlegi közhangulatban, az Újszínház helyzetében Dörner György a leghelyesebben akkor járna el, ha meghúzná magát, és jó hosszú ideig elfelejtené a zsidózás beizzítását színházában. Főként, hogy rendkívül szakmaiatlan alapon jutott hozzá a közintézményhez, és hogy az "azért írom, hogy Új Színház, mert a liberális erkölcsrendészek így nevezték el"-féle pályázatát Márta István beadványa kenterbe verte.
Ha Dörner Györgynek jelen helyzetben fontosabb lenne a provokációnál hazája, nemzete, illetve az a fajta irányvonal, melynek hátországaként kíván működni, akkor bizony nem tenné meg "az évad meghatározó előadásának" A hatodik koporsót - még Csurka István politikai életműve iránti tiszteletből sem.
Nem, mert nem várja el a saját oldalától, hogy megértően nézze végig újra és újra a "Magyar Fruzsina artikulálatlan módon hörög a tüntetésen"- és "a tömeg kifütyüli a toleranciát hirdető Fábry Sándor"-féle színjátékot. Mert nem kívánja hazájának, hogy megint fél Európa miatta legyen hangos, hogy nyugati körökben sajnálkozva nézzenek össze, hogy "ezek a magyarok még mindig itt tartanak".
Mert nem kérdéses, ebben utóbbiaknak igazuk lenne - ha egy államilag támogatott színház 2012-ben itt tart, az csak sajnálatosnak mondható.