Teadélután

Augusztus végén eldől, Jávor Benedek marad-e az LMP frakcióvezetője, avagy úgy ítéli meg, jobb, ha a következő két évet másik politikus irányítása alatt viszi végig az ökopolitikai párt.
Schiffer András ugyan azt nyilatkozta, hogy nyilván nem azért mondott le, hogy fél év után visszatérhessen, de azért érdemes hosszan elgondolkoznia azon, nem az lenne-e a legjobb az LMP-nek is, ha az ő vezetése alatt mennének neki a 2014-es választásoknak, illetve a következő parlamenti ciklusnak.

Schiffer év eleji lemondása egy párton belüli válság jeleit mutatta: a tagok és a szimpatizánsok egyaránt nem tudtak dönteni, miként érdemes folytatni a politizálást: egyedül avagy szövetségben más ellenzéki formációkkal.
Akkor a kongresszus az önálló politizálás szükségessége mellett foglaltak állást, de a schifferi lemondás attól még fenyegetően ott lebegett tovább a párt fölött, mint az MSZP-vel és a bukott baloldallal való összebútorozást lehetővé tevő közvetlen előzmény. 

Nos, a mostani tisztújítás kiváló alkalom lenne arra, hogy Schiffer András újra átvegye a frakcióvezetőséget, egyúttal végleg nyilvánvalóvá tegye, hogy semmiképpen nem hajlandóak a Nagy Baloldali Összeborulásban részt venni. Bár ezt Jávor is megerősítette ismét, és leszögezte, hogy csak a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással hajlandóak tárgyalni, de azért a kétely megmaradt: Jávor érzékelhető változást lát az MSZP háza táján, még ha ezt nem is tartja kellő mértékűnek az ellenzéki összefogás megteremtődéséhez.

Az LMP-nek azonban azt kell belátnia, hogy számára az önálló politizálás, a következő választásoknak való önálló nekifutás az egyetlen út. Nyilván még be nem következett folyamatokról nem lehet elmélkedni, de több, mint valószínű, hogy Bajnai Gordon még az idén visszatérhet a pártpolitika ködös útvesztőjébe, és bár ezt először egy pártokon felüli hálózat kiépítésével tenné, a választói támogatás hamar meggyőzően bizonyítaná, hogy Bajnaira itt szükség van.

Mert Bajnai jelenleg a baloldoldalinak és liberálisnak tekintett térfél legmegnyugtatóbb arca. Az ő kormányzása során véghez vitt egy éves válságmenedzselés viszonylag sikeres volt, és bár 2010-nek csak féléves költségvetéssel futott neki, mégis összességében elmondható, hogy pozitív szereplőként jött ki az MSZP nyolc éves kormányzásából, ami a teljes időszakot nézve végül is biztató.

Azt azonban látni kell, hogy a 2009-2010 közti időszak csak egy évig tartott, az effajta kormányzás négy évre elnyújtva ugyanolyan szintű hitelességi erodálódást vonna maga után, mint amilyet az összes kormányzó párt elszenvedett eddig. Ez elmondható annak fényében, hogy a Bajnai-féle szövetség alá valószínűleg beáll majd az MSZP is, amely a 2010-es választások óta gyakorlatilag semmilyen változást nem mutatott, azon túl, hogy a Gyurcsány-párt kivált belőle. Az MSZP megmaradt ugyanazon fárasztó panelek ismételgetésénél, amelyet tovább súlyosbított azzal, hogy semmiféle érdemi javaslattal nem szolgált a jövőbeni jó kormányzást illetően. Az MSZP feltehetőleg ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abba hagyta.

Ebből a szempontból fontos, mit lép az LMP: hagyja majd magát megtéveszteni az eddig látványosan be nem sározódott arcok előtérbe kerülésével, avagy továbbra is kitart saját, ökoszociális elemekkel tarkított, a baloldal eddigi hibáit ugyanúgy kiküszöbölni szándékozó programja mellett.

Az LMP-nek semmiképpen nem érdeke, hogy egy esetleg kormányra kerülő baloldali összefogás tagjaként váljon teljesen hiteltelenné, egyúttal nem túl jelentős tényezővé 2018-ra. Vállalniuk kell, hogy egy majdan felbukkanó, lehetséges váltópártként szolgáló baloldali egyesülésnek ők nem lesznek tagjai, és 2014-ben ugyanúgy megmaradnak ellenzékben - ezzel 2018-nak is ugyanakkora hitelességgel nekiindulva, mint 2010-nek. Tovább kell látniuk a következő választásoknál, nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint Dániel Péternek, Kuncze Gábornak és a többieknek: nem szabad azt gondolniuk, hogy az ország jövője szempontjából egyedül üdvözítő út a jelenlegi kormányzó pártszövetség 2014-es leváltása, jöjjön utána bármi is.

1992-t írunk, a kisebb ellenzéki (baloldal-közeli) pártot egyre inkább megközelíti nagyobb társa: szeretne vele együtt a hatalom birtokosává válni, ezzel egyúttal elindítva a kisebb testvért a leépülés felé. Az LMP-nek távolabb kell tekintenie az SZDSZ-nél, be kell látnia, hogy egy baloldali győzelem esetén a kormányzás ugyanakkora elánnal történő kritizálása esetén jelentős szintű népszerűséggyarapodás lehetne osztályrészük.

Persze, lehetséges akár egy újabb Fidesz-győzelem is, a Jobbik lehetőségeiről már nem is beszélve, de az LMP szempontjából ez nem változtat a lényegen: nem legitimálhatják a 2010 előtti időszakot sem, nem mondhatják, hogy majd ők szemmel tartják a főbb súllyal latba esőket, nehogy azok valami nagy pimaszságra vetemedjenek.

Ezzel párhuzamosan az LMP-nek el kell érnie, hogy az ország is akként tekintsen rájuk, mint ők magukra: önálló pólusképző alternatívaként, mely szerint az elmúlt húsz év zsákutcába vezetett, és új megoldások szükségeltetnek az új kor hajnalán. A népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtés jó ötlet volt, ahogy Szabó Rebeka - Szél Bernadett vidék felé fordulása is. Schiffer András pedig még mindig ugyanolyan hiteles tud lenni a jobboldal szemében is, mint a baloldali szavazókéban. Az LMP-nek nagyon óvatosnak kell lennie - és akkor akár hosszú távon is sikeresek lehetnek.

A magyarság-teljesítmény mai legmagasabb fokozata, ha az ember olimpiai aranyérmet szerez.

2012 hősei egyértelműen Szilágyi Áron, illetve Gyurta Dániel - egyelőre, mert valószínű, hogy az esemény jellegéből kifolyólag hamarosan avathatunk még egy pár hőst magunknak, akikről könnyes szemmel merenghet majd Vona Gábor, akiknek egyöntetűen gratulálhat Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, akik zsenialitásán egy egész ország ujjonghat.

Azon, hogy egy magyar fiatalember néhány tizedmásodperccel gyorsabban tette meg a kétszáz méter mellúszást a többieknél. Aki ennek nem örül, az egy irigykedő idióta, mint például Magyari Péter. Ő nem tudja, mi az igazi teljesítmény. Ő nem tudja, mit jelent naponta nyolc órát megfeszítve edzeni, izgulni, leúszni kétszáz métert nagyon gyorsan. Ő nem érti ennek az egésznek a filozófiáját. Ő nem vicces, és azon nyomban főbe kellene lőni.

Idén Abel-díjat (a matematikai Nobel-díj) kapott Szemerédi Endre - a diszkrét matematika forradalmasításának kapcsán. Na, hányan ismerik ma Magyarországon az ő nevét, hányan vannak tisztában azzal, milyen munkásság áll mögötte? Hány politikus gratulált neki az elismerés átvételekor, hány magyar tört ki könnyekben azt hallva, hogy egy hazájabeli kapta a legrangosabb matematikai elismerést?

Persze, értem én. Gyurta fiatal, kellőképpen ki van sportolva, és hát még az úszás is nagyon megy neki. Díjazzák ezért, rendben. De ne ő legyen már az, akire a legbüszkébbek vagyunk, ne egy mellúszás legyen már az, aminek a leggyorsabb kivitelezéséért játsszuk itt a lánglelkű hazafit. És ne is a tőrvívó legyen az.

Mert miféle érték is van a mellúszás gyors kivitelezése mögött? Mi az egészben az, ami előrébb visz minket, mi miatt lehetünk erre annyira, különlegesen büszkék? Mitől lesz ez jobb teljesítmény, mint egy európai fesztiválokon díjnyertes magyar film elkészítése? Mitől lesz ez elismerésre méltóbb, mint a nagy tudományos munkák véghez vitele? Miért kell fétistárgyként kezelni néhány sportolót, akiknek teljesítménye mögött semmilyen tartalom nem áll, csak a puszta, fizikai erőkifejtés?

És nem, nem vagyok irigy sem Szilágyira, sem Gyurtára. Én a valódi teljesítmények kapcsán érzem, hogy még többet akarok elérni, engem Szemerédi Endre tudósi alázata, Tandori Dezső elképesztő gondolati ereje és Bethlen István népünket előrébb vivő kormányzása nyűgöz le, őket tartom az abszolút mércéknek.

De, persze, a népnek csodálható, bálványozható sportolók kellenek idolokként. Csodálkozunk hát, hogy ott tartunk, ahol? Hogy azt meg lehet kérdőjelezni, hogy egy író sokatmondó műve megérdemelten kapott Nobel-díjat, egy rendező életszagú filmjének abszolút járt az elismerés, de azt senki még csak nem is gondolhatja, hogy a mellúszásban elért győzelmet lenne érdemes a maga helyén kezelni?

Orbán Viktor a Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Szabadegyetemen azt állította, Traian Băsescu, a nemrég felfüggesztett román államfő jó hazafi, és kíváncsian várja, ősszel hazafias, avagy internacionalista kormány alakul-e Bukarestben.

Nem igazán értem, miért éppen a "jó hazafi" jelző az, amely Orbán szerint a legjobban illik egy olyan politikusra, aki egykor a kommunista párt tagja volt; aki azért szorgalmazta az USA-val való stratégiai partnerséget, hogy aztán román katonákat küldjenek ennek jegyében Afganisztánba; aki az uniós megszorítások híveként a románok számára nem a legkedvezőbb reformok végrehajtását szorgalmazta (melynek köszönhetően a népszerűsége jelentősen megcsappant); és aki most, hogy felfüggesztették elnökségéből, rögvest az Európai Unióhoz rohant segítséget kérni.

Nem világos az sem, miért pont az "internacionalista" jelzőt sikerült kitalálni Victor Ponta jelenlegi miniszterelnökre, aki jelenleg éppen hogy hadban áll az Unióval, aki saját elvbarátai segítségével igyekezett megcáfoltatni a brit Nature plágiumvádját, aki a magyar féllel keményen szembemenve tanúsított szupernacionalista hozzáállást Nyirő-ügyben, és aki csak kénytelen-kelletlen fogadta el, hogy a Băsescu eltávolítását szolgáló népszavazáson legyen ötven százalékos alsó küszöb (miközben a 2007-es népszavazáson, mely szintén Băsescu felfüggesztésére irányult, nem volt ilyen).

Azért lesz internacionalista Victor Ponta, mert "baloldali"? Azért jó hazafi Traian Băsescu, mert "jobboldali"?

A jobboldal kettős mércéje épp olyannyira elképesztő tud lenni, mint a baloldalé. Mert - ne legyen kétséges senki számára -, a jobboldal ugyanúgy él ezzel, ahogy a bal, csak ő még ennek kivitelezésekor is azzal van elfoglalva, hogy a balliberálisokat vádolja meg ezzel.
A magyar jobboldal csupán azért áll ki Băsescu mellett, mert jobboldalinak mondják. Az a Magyar Nemzet, ahol eddig egyetlen elítélő publicisztika sem született Csatáryról, és vele kapcsolatban jobb esetben is csak Zuroffot szidják, illetve nácivadászoznak, és ahol másfél hete szakmányban születnek a Mátsikról szóló vezércikkek, az a Magyar Nemzet elég érdekes módon ítéli meg Victor Ponta jogsértéseit, melyek ugyan nem vethetőek össze Orbán Viktor hasonló tetteivel, de azért rokonságot nagyban mutatnak. Ennek ellenére, ha Orbán unortodox jogértelmezéséről van szó, akkor a Magyar Nemzet siet hozzátenni, hogy erre az örökség miatt van szükség, és a még rosszabb baloldal csak fogja be a száját - most viszont, hogy Ponta tenyerel bele a jogállamiságba, rögvest védelmükbe veszik a megszorító Băsescu-t, és úgy tesznek, mintha valóban ő lenne a tétje annak, hogy megmarad-e a demokrácia Romániában.

Băsescu ugyanúgy érvel, ahogy tették egykor az SZDSZ-esek, ahogy teszi ma is az MSZP: ha ő(k) nincs(enek), vége a demokráciának, és ez esetben az EU segítsége is abszolút jól jön, csak hogy helyre legyen téve az a fránya jogállamiság.

És bár Băsescu jelen álláspontjában van némi igazság (ő néhány tizedszázalék előnnyel meg lett választva 2009-ben, míg Ponta és az USL egyelőre semmiféle demokratikus legitimációval nem rendelkezik), csakhogy a népszavazáson elsöprő fölénnyel szavaztak Băsescu leváltására, ami épp azért nem következett be, mert az eddigi román törvényeket (népszavazáson nincs érvényességi küszöb) az EU közbenjárására megváltoztatták - tehát, ha egy kicsit kevésbé vagyunk jóindulatúak az államfővel, akkor hozzátehetjük: már ő sem rendelkezik demokratikus legitimációval (annyiban biztos nem, amennyire Gyurcsány sem rendelkezett 2006 őszétől). És az őszi választások kapcsán sem lehet túlzottan bizakodó a román jobboldal: ha hihetünk a felméréseknek, Pontáék fognak győztesként kikerülni.

Más kérdés, hogy a magyar kisebbség számára ez nem fog túl jól jönni. A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar karának esete, és a Nyirő-ügy már bizonyította, hogy Ponta rendkívül agresszív nacionalista retorikával képes nekimenni a magyaroknak, melyet csak tetéz, hogy Băsescu felfüggesztésének sikertelenségét is az erdélyi magyarokra fogta, mondván, ők mentek el a legkisebb arányban szavazni. Tudvalevő márpedig, hogy Băsescu épp ezzel kampányolt, melyben aztán Tusványoson besegített Orbán Viktor: ne menjenek el szavazni, támogassák a jó hazafi államfőt. Az RMDSZ pedig hiába buzdított lelkiismeret szerinti szavazásra, a sértett Ponta újabb rossz pontként könyvelte el ezt a magyarok számára: rossz hír ez az ottani magyar kisebbség számára, melynek valóban az érdekét kívánta képviselni az RMDSZ felhívásával.

Nagyon valószínű ugyanis, hogy magyar kisebbség így vagy úgy, baloldali kormány fog felállni ősszel: ezt kellett mérlegelnie az RMDSZ-nek, és úgy döntött, megpróbál kicsit az USL kegyeibe férkőzni, hátha aztán az ottani magyarok jönnek majd jól ki ebből. Mert hiába lett érvénytelen a népszavazás, néhány hónap múlva akkor is valószínűleg baloldali győzelmet hoznak majd a választások, akkor pedig nem lesz túl jó helyzetben a kisebbség, és az RMDSZ-nek is kisebb esélye lesz arra, hogy szövetséget kössön az USL-lel. A PDL-lel meg akkor már minek? Persze, az elvhűség szép dolog, csakhogy az ottani magyar kisebbség érdekképviselete éppen hogy fontosabb lenne annál, minthogy az egész erdélyi magyarságot ellenzékbe kormányozzák.

Két rossz közül kell tehát most választania a románoknak (és az ottani magyaroknak), és valószínűleg a megszorítások elkerülése érdekében Pontáék mellett fognak voksolni. Mert hiába a plagizált szakdolgozat, hiába a csökkentett jogkörű alkotmánybíróság, ha az egyszeri román állampolgárok úgy ítélik meg, hogy ellenkező esetben marad a szilárd jogállam, illetve a növekvő munkanélküliség és a csökkenő bérek.

Persze, arra sem vennék mérget, hogy Ponta nagyon más irányt tudna szabni a román kormányzásnak. Ugyanolyan demagóg és populista politikus, mint Băsescu, csak éppen jóval több nacionalista felhanggal - szemben az Unió-barát államfővel.
Nehéz megmondani, mi lenne most a kisebbik rossz választás Románia számára.

Egyre hangosabban hirdetik egyesek Európa alkonyát, a kelet felé való nyitás szükségességét, az Oroszország
gazdasági előnyeinek kihasználásából fakadó szebb jövő rémlátomását dicső képét.

Nos, amíg néhány fél-ázsiai származék jobbnak tartja hirdetni, hogy hamarosan mindahányan lehúzhatjuk a rolót, és a jövő megegyezik a keleti (agy)féltekével, addig orosz földön éppen hét évre igyekeznek börtönbe csukni egy Pussy Riot nevű feminista punk bandát, mert egy templom oltáránál imádkoztak Putyin bukásáért, megvalósítva ezáltal a garázdaság minősített esetét. Az orosz CPg tehát hamarosan, ha minden a kormányfő-államfő tisztségeket váltogató Putyin tervei szerint alakul, mehet Hodorkovszkij után a cella mélyére, ezáltal is hozzájárulva az Orosz Demokrácia nagyobb dicsőségéhez.

Amíg tehát még jobbszélen is sokan hisznek az oroszokhoz való húzás jövőbeni dicsőségében, a Blind Myself elkészítette zseniális számát-klipjét arról, mi 2012-ben a magyar. Attila népe, esetleg hátrafelé nyilazó, rettegett harcos? Neem, ezt a számot, megismétlem, nem a Hungarica készítette, így egy életszerűbb látleletet kaphatunk arról, hol tartunk ma, és mennyire szép is tud lenni az, ha így fogadjuk el, így szeretjük önmagunkat.

A Szegedi-ügy titkosszolgálati akció, mely a Jobbik oligarchabizottság felállítására vonatkozó kezdeményezésére vonatkozó reakció - mondta el Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt követően, hogy Szegedi Csanád EU-képviselőt lemondásra szólította fel, mindezt a kiszivárgott, Ambrus Zoltán megvesztegetési kísérletéről szóló felvétellel igazolva.
Adott a kérdés, hogy ha a támadások olyannyira feldühítik Simicskáékat, miért nem inkább az LMP leszalámizásával próbálkoztak meg, akik még arra sem voltak restek, hogy a Közgép telephelyén tüntessenek - de az is érdekes felvetés lenne, hogy mit kellett volna akkor tennie Szegedi Csanádnak, hogy őszinteségét megtartva a pártban maradhasson.

A HírTV által nyilvánosságra hozott, Novák Elődtől a Jobbik-elnökségnek küldött levél szerint ugyanis "bármennyire is nem szép dolog, ha korábban bevallja a származását, akkor sem EP-képviselőnek, sem a párt alelnökének nem jelölték volna". Nem szép dolog így beszélni egy olyan képviselőről, aki egy évvel korábban, az elsők között jutott képviselői helyhez, és akinek oroszlánrésze van a Jobbikhoz kötődő sajtótermékek kiadásában - valószínűleg érzik ezt a Jobbiknál is, ezért mondhatta most Szegedi, hogy őszig vár a döntés meghozatalával, hiszen jelenleg a nyári szünet miatt amúgy sem tudná visszaadni mandátumát.
"Nagy valószínűséggel EP-képviselő maradok" - mondta, majd bejelentette, hogy a Jobbikból viszont kilép, amíg nem tisztázzák helyzetét: nem lennék meglepve, ha néhány hét múlva a párt belátná, hogy jobb nekik Szegedivel, Barikáddal és EU-s képviselő hellyel, mint ezek nélkül - legyen akármennyire is az a szavazóközösség elvárása, hogy a zsidókat ne engedjék még a "nemzeti oldalra" is beszivárogni.

Az összeesküvések gyártása viszont nem meddő próbálkozás: ideje elgondolkoznia a Jobbiknak, hogy mennyire volt szerencsés döntés kizárni Endrésik Zsoltot, illetve Szegedi miatt kirobbantani az egész borsodi viszályt. Ha beleolvasunk ugyanis, hogy miket írogat Endrésik Facebook-oldalán, könnyen arra juthatunk, hogy bizony egy jól megtervezett bosszúról van szó, melyet a szélsőjobb szélsőjobb szárnya kísérel meg a Jobbikon végrehajtani, a kijelentések szerint legközelebb Szabó Gábor pártigazgató, és Vona Gábor pártelnök személyét elővéve.

Közben az is nyilvánvalóvá vált, mit jelent a Jobbik-képviselők nagy részének önnön magyarsága: egyrészt az Endrésikhez hasonló frusztrált, Szálasi-idézgetéssel bölcselkedő agressziót, másrészt a Vona Gábor Fb-posztjaira jellemző nacionalista giccset, melybe a haza képviselete legalábbis csak addig fér bele, amíg az nem keresztezi a személyes érdekeket. Így csomagolják be gondosan egyéni sérelmeiket, anyagi és társadalmi gondjukat-bajukat, melyet egy piros-fehér szalaggal átkötve igyekeznek aztán a nemzet bajává kiterjeszteni, és homályos zsidó-cigány-liberális összeesküvéseket gyártva elmélkedni szkíta múltról, szebb jövőről, kevésbé megalázó mindennapokról. Nem is csoda, ha az olyan, valóban radikális gondolatokkal bíró személyek, mint mondjuk Techet Péter, hamar ott hagyják ezt az identitászavaros, túlkompenzáló közeget, és valóban értelmes emberek társaságát igyekszenek keresni.

A Jobbiknak meg marad a Nemzeti Radikális Zrt., melyben az lesz a zsidó, akikről ők azt mondják, és az bizonyul kellőképp hazafinak, aki a Jobbik érdekeit képviseli. A képviselőik meg sorra buknak ki, de a mandátumot azért nem adják vissza: a nemzet, a párt képviselete náluk is csak addig tart, amíg az nem veszélyezteti egyéni jólétüket.

Aztán lehet menni Szálasi Ferenc-idézeteket lájkolni a Jövőnk.info-ra, vagy zászlóégetésen "hazaáruló férgezni" a Turul-bizniszt már csak magánszemélyként űző Hógolyó-Trockijt: azon ezek már nem fognak változtatni, hogy a Jobbik szavazói (is) csúnyán át lettek verve, és hogy hiába minden nyavalygás, a bajaikat csak akkor tudnák megoldani, ha végre kibékülnének saját életükkel.

Az Aurora városában a legújabb Batman-film, a Felemelkedés vetítésén történt tömeggyilkosság után ismét fellángoltak a viták az Egyesült Államokban, szükséges-e a fegyvertartásra vonatkozó törvény szigorítása. Mint ismeretes, jelenleg bármely amerikai nagykorú polgár tud fegyvert vásárolni, elég, ha felmutatja a jogosítványát, valamint igazolja büntetlen előéletét.

A 24 éves elkövető az éjféli mozipremier nézőire nyitott tüzet, akik a helyzetből adódóan először nem is vélték komolynak az egészet, az eseményeket megrendezett, a filmhez kötődő jelenetnek gondolván; míg mások úgy hitték, a szomszédos teremből hallatszódnak át a filmbeli lövések. Emiatt is tudott 12 embert megölni, illetve 58-at megsebesíteni Holmes, aki, legalábbis a Washington Post szerint, ha nem automata fegyverrel rendelkezett volna, akkor a száz golyónak csak a töredékét tudta volna a nézők közé repíteni.

Valóban érdekes kérdés, miért is nem érzik szükségesnek az amerikaiak, de különösképpen a tengerentúli jobboldaliak a fegyvertartás szigorítását, illetve miért nem látják a problémát abban, ha zavart elméjű huszonévesek juthatnak rendkívül egyszerűen komoly pusztításra képes fegyverekhez. Ha több szigorítást nem is támogatnak, ennek megakadályozását miért ellenzik odaát?

"8775 gyilkosságból csupán 358-nál játszott szerepet automata fegyver" - írja a The Washington Times, akik szerint ha így nem, hát más eszközzel követte volna el ugyanezt az önmagát Jokernek nevező egyetemista.
Márpedig tagadhatatlan, hogy ha nem lett volna képes sorozatban ennyi lövés leadására, akkor az áldozatok száma is jóval kevesebb lett volna - ez persze utilitarista érvelésnek tűnhet, de azt is hozzá kell tenni, hogy más egyéb esetekben pedig a gyilkosság is elkerülhető volna, ha nem tudna beszerezni az ember hasonló gépkarabélyt.

Amerikában a fegyvertartás alapvető jogként van számon tartva, melyet aztán jobbára baloldali nézeteket vallók kérdőjeleznek meg, mondván, a nehezebb hozzájutás csökkentené a bűncselekmények számát is. A jobboldal, illetve világnézettől függetlenül a fegyvertartók viszont úgy látják, hogy a gyilkosságokat nem a fegyverek, hanem az adott személyek követik el, és mindenképpen találnának valami módot arra, hogy tettüket elkövessék. És mivel utóbbiak jobban tudják érvényesíteni érdeküket, ezért a döntéshozók nem is nagyon mernek érdemi változást eszközölni - sem a jelenlegi elnök Barack Obama, sem a korábban az automata fegyverek ellen felszólaló, ám azóta véleményét megváltoztató republikánus jelölt, Mitt Romney.

Mindegyik nézetben van logika, de azt érdemes hozzátenni, hogy hasonló tömeggyilkosságok elkövetésének esélye radikálisan csökkenne, ha az ehhez szükséges fegyverek beszerzését nem tennék lehetővé mindenki számára. Ennyi áldozatot nyugodt szívvel hozhatnának az elkötelezett fegyverbarátok annak érdekében, hogy a társadalom biztonságérzete legalább egy kicsivel növekedjen, és az embereknek ne kelljen a moziba beülve is attól félniük, hogy egy ámokfutó célkeresztjébe kerülhetnek.

Viszont a tragédia után nem hogy csökkent volna, de nagy mértékben megugrott a fegyverigénylők száma - érthetetlen, miért gondolják úgy az amerikaiak, hogy így nagyobb biztonságban lehetnek, és miért nem látják be, hogy a hasonló esetek elkerüléséhez alapvető változások szükségesek, és a tünteti kezelés nem járhat sikerrel? Mert hasonló tömegmészárlások igenis elkerülhetőek lennének egy rendesebb szabályozással - ahogy a Columbine gimnáziumban gyilkoló fiatalok sem biztos, hogy fegyver nélkül nagyon messze juthattak volna.