Teadélután

A hét végére megkaptuk hát a kellő Gyurcsány-adagunkat: a nemzet demokratájának dolgozatával megegyező címmel adott be négy évvel korábban szakdolgozatot Rozs Szabolcs, az ex-miniszterelnök akkori sógora. Mint ma kiderült, ráadásul a DK-vezér munkájának bírálata tökéletesen ráillik egykori rokona A Balaton-felvidék szőlészete és borászata című értekezésére.
Az őszödi igazságbeszélő ezzel újabb izgalmak elé állította a népét, egyúttal sikeresen mentette meg ezúttal Matolcsy György nemzetgazdasági szépírót, Tarlós István provokációellenes erkölcsrendészt, esetleg Hoffmann Rózsa tanárnőt pár napi blamázstól. Mert hát kit érdekel akármilyen tranzadó, sms-adó, csekkadó; minek verje a fejét bárki is a falba a melegfelvonulás ilyen szánalmas indokokkal való ellehetetlenítési kísérletén; mit törődjünk mi a nemzet leiskolázásán; szóval mit gyötrődjünk az újabb és újabb butaságokon, amikor itt van velünk Gyurcsány Ferenc, és képes feldobni napunkat a 28 évvel ezelőtt leadott szakdolgozatával?
Vajon tényleg plágium történt? Esetleg egy az egyben a sógor munkája lett leadva? Vagy Rozs Szabolcs nem is létezik, mindannyian álmodjuk ezt az egészet, és valójában még mindig Gyurcsány a miniszterelnöke az országnak? Kit érdekel, ha ilyen jó a show, és ha minden egyes nap újabb izgalmakat szolgáltat nekünk A Demokrata, Orbán Kihívója, A Pápai Megváltó? Decemberben is sikeresen vitte el a bulit önmagát letartóztattató akciójával, akkor is elképesztő hatékonysággal igyekezett menteni a kormánypártokat év végi idiótaságaik össztársadalmi felháborodást generáló hatásától, most pedig újra lendületben a Fidesz legnagyobb jótevője, még ha ezúttal a HírTv jóvoltából is.
Valójában Gyurcsány Ferenc testesíti meg a nemzet egységét. Személyéről való lemondásban végre kart karba öltve menetelhet előre Selmeczi Gabriella, az IKSZ, a Fidelitas, a Jobbik, az LMP, az MSZP rebellis képviselői, a Hírszerző, a Véleményvezér, a Demokrata, a Heti Válasz és még ki tudja, kicsoda - Gyurcsány örök.
Gyurcsány Ferenc távozzon. Holnap pedig térjen vissza közénk, és szórakoztasson minket ismét: május elseje alkalmából mondjuk egy No pasarán! 2-vel, aztán jöhet az alkotmányos blokád, a demokratikus puccs, derüljön ki valami arról az exkedves Rozs Beatrixról is, meg akkor már a másik volt csajáról is, esetleg a csak-csak megvalósuló melegfelvonuláson jelentse be, hogy igazából ő egy kicsit más, mint mi, és házasodjon össze Gréczy Zsolttal.
(Függöny)
 

Jáksó "ne a kétmillióról beszéljünk" László letiltotta Magyar Narancsnak adott interjúját, ám a lap a 2010-es médiaszabályozásra, a sajtó szabadságára hivatkozva megjelentette azt. 

Az interjú visszavonásának oka ismeretlen, de minden bizonnyal arról lehet szó, hogy, a nép Jáksója sem szívesen olvassa saját picsogását két és fél oldalon keresztül - legalábbis a nem túl barátságos kérdésekkel való indoklás már ott érvényét veszti, hogy az abszolút sematikus
nyitány ("A Marslakók a te ötleted volt, amivel pár éve jelentkeztél a köztévénél") is valamiért arra ösztönzi a kreatív producer urat, hogy levágjon egy hatalmas hisztirohamot arról, milyen hülyék is azok, akik hozzáértését megkérdőjelezik. Ebből diplomázott, na, nem viccmesélésből, ahogy a Heti Válasznak még szeptemberben adott interjújában is kifejtette.

Az Iványi Zsófia által jegyzett beszélgetés aztán innentől élesbe kapcsol, az újságíró hölgy nem igazán rejti véka alá véleményét mind a megszerzett közvagyon helyes megtérülését, mind a sorozat színvonalát illetően. "Zavaró módon ráncigálják a kamerát, a vágás alapvető szabályait nem tartják be, a dialógok nincsenek rendben, hatalmas dramaturgiai bakik fűszerezik a jeleneteket" - szegezi neki nem túl finomkodó kritikáját Jáksónak Iványi, akinek erre annyi a válasza, hogy a dialógok megítélése "ízlés kérdése".
Az interjú körülbelül így néz ki:
 

Magyar Narancs: "Igaz, hogy te közmilliárdokból készítesz szart a tévébe?"
Jáksó László: "Nem, én bagóért csinálok valami nagyon újat, melyből így is rosszul jövök ki."
 

Az még hagyján, hogy a Heti Hetes műsorvezetője azzal érvel a röhejes sztorit illetően, hogy ha csak a flekkhez hasonló szakkifejezésekkel dobálózna, az uncsi lenne, de igyekszik úgy beállítani a kritikus hangokat is, mintha azok egy prekoncepciózus lejárató kampány részét képeznék, és az elégedetlenek még nem is néztek volna bele soha a sorozatba, pedig hát akkor jól elcsodálkoznának, mennyire újító és valószerű is az, ami a képernyőn történik.

Azzal érvel itt is (meg rengeteg egyéb helyen) Jáksó, hogy nyilván nem térül meg elsőre, ha nem vért, könnyeket és meztelen nőket mutogatnak, ami már csak azért is vicces, mert az első héten ellőtték mindhármat: a főszerkesztőt a lépcsőházban megverték, a kollegina kocsiját felrobbantották, kaptunk egy fincsi szexjelenetet Barátok Közt-tálalással Marenec Fruzsival és maffiózó szerelmével, de még a szükséges érzelmi kirohanások sem maradhattak el az izgalmas szappanopera eszköztárából.

Nem tudom, Jáksó melyik konkurens sorozatban találkozik folyamatosan meztelen nőkkel és vérrel, de hát ha szerinte egy számítógép feltörése és egy pizzafutárnak öltözött hacker titkos fotózása a celeb lakásán eladható nemhogy oknyomozó riportnak, de igényes, közszolgálgati szórakoztatásként is, akkor én, ha bánatosan is, de inkább kikapcsolom a televíziót.

A Marslakók nevű szappanopera olyan mérhetetlen dilettantizmusról és ötlettelenségről árulkodik, hogy akkor is bűn lenne minden este nagyképernyőn mutogatni, ha epizódonként nem hatmilliót szánnak rá, de így aztán végképp érthetetlen, mi alapján szavaztak kétévi bizalmat egy semmilyen mérce által nem legitimált sorozat vetítéséhez.

Ennek ellenére Jáksó hisztizik mindegyre, megtette korábban már Majkánál is, pedig őt aztán tényleg nem nevezhetjük ellendrukkernek, de a rendkívül frusztrált kreatív urat ez úgy látszik, nem zavarja. Ő csak sajnálja magát, hiszen még a többi producer is csak röhögne egymilliós fizetésén, mely igazán csekélység ahhoz képest, hogy ő valami rendkívülit visz képernyőre estéről estére - valami rendkívülit, hiszen életszerűtlen idegesítés ide, közhelyes karakterformálás oda, azért ebből is lesz egy huszonegyedik századi Szomszédok, már ha megadjuk neki a négy hónap + két év + ki tudja mennyi türelmi időt.
 

A francia elnökválasztás első fordulója után a francián kívüli sajtó számára a legérdekesebb fejleményt Marine Le Pen, illetve a Nemzeti Front (Front Nationale) harmadik helye, 18 százaléka jelenti. Új erőre kapott a szélsőjobb, ez még keménykezű apja, Jean-Marie Le Pen 2002-es legendás tizenhét százalékánál is jobb eredménynek számít. Minek köszönhető a fiatal, negyvenes éveinek közepén járó hölgy sikere, mi az, ami elhozhatja néhány éven belül egy új, radikálisabb hangot megütő erő felemelkedését Franciaországban?
Marine Le Pen minden populizmusával együtt is sokkal mérsékeltebb irányt képvisel, mint apja, így sikerrel szólította meg azon csalódott francia tömegeket, akik ugyan kevésbé hajlanak a szélsőséges megoldásokra, de úgy gondolják, nem mehet tovább, ami az V. Köztársaság elmúlt éveit jellemezte, és a jobboldal jelentős megújulásra szorul.
Ez az ifjabb Le Pen, és a Nemzeti Front stratégiája is ma: újraszervezni a meggyengült jobboldalt, egy karakteres, szenvedélyes női vezető segítségével sikeresen nyitni a korábban a Nemzeti Frontot elutasító konzervatív szavazók irányába is, ugyanakkor rendkívül antikapitalista, a rendszert maximálisan elutasító, oligarchák ellen tiltakozó politikájával a jobboldalon kívül is sokakat elhódítani az új erő frontvonalai mögé.

 

                                                                                                                  
A Jobbikkal való összevetés nem veszett fejsze nyele még akkor sem, ha a nyugati szélsőjobb teljesen más irányt is képvisel, mint magyar társuk: amire rájött a Nemzeti Front, azt itthon is próbálgatja a Jobbik egyre inkább népszerűvé tenni az emberek számára. A dolog pikantériáját még inkább kiemeli, hogy a hazánkban jelenleg folyó államfőválasztás során a Jobbik Morvai Krisztinát jelölte ismét, tehát a kvázi magyar Marine Le Pen-t: Morvai mind kiállásában, mind retorikájában igencsak hajaz francia kolleginájára. Ott márpedig úgy látszik, vevők erre a fajta temperamentumos nacionalizmusra az emberek, hát miért ne lennének Európa ezen csücskén?
Marine Le Pen sikerét az adja, hogy egyrészt képes egy fiatal, erős Franciaország képét megjeleníteni, amely bár kétségtelenül épít hagyományaira és a francia jellegre, mégis képes erőt sugározni, és egy pozitívabb jövőképet közvetíteni a szavazók számára.
Na de mi is ez a másfajta perspektíva? Kissé leegyszerűsítő, de a valósághoz közel álló szempontrendszer alapján mindezt a bevándorló-probléma, a kiszipolyozó bankok, az uniformizálódó és a kisembert semmibevevő globalizáció számlájára írhatjuk, mellyel szemben az egyenlőséget mindig is fontosnak tartó francia nép szívesen háborodik fel, illetve egyetért "mindenki elszegényedett, kivéve ők, a kiváltságosok"-féle dühöngés jogosságával.
Az új nyugat-európai szélsőjobb egyébként már teljesen más képet fest, mint évtizedekkel ezelőtti önmaga: egy Izrael-barát, iszlámellenes és euroszkeptikus oldal van feltörekvőben, mely most Marine Le Pen-nek köszönhetően valószínűleg sikeresen fogja megnyerni magának a Nemzeti Front-tal addig nem szimpatizáló rétegeket is.
Ráadásul a jobboldali elnökök után Franciaország némiképp besokallt a konzervatív vezetőktől: ezt a nem túl izgalmas, program tekintetében zsákbamacskát áruló François Hollande első fordulós győzelme mutatja, míg második helyen Nicolas Sarkozy érkezik alig három százalékkal lemaradva, így ők ketten jutottak tovább az elnökválasztás második fordulójába.
Jean-Luc Mélenchon sikerét emelik még ki többen, aki a szélsőbal zászlaját emeli magasba, illetve vicces módon még trockista jelölt is akad Nathalie Arthaud képében, ám ez már tényleg a futottak még kategória.
A szexi új szélsőjobb viszont nem valószínű, hogy gesztust fog gyakorolni a jelenlegi jobbos elnök, Sarkozy felé, hiszen mint már mondtam, szándéka a jobboldal leépítése és egy jóval előnyösebb pozíció kiharcolása - tehát minden esély megvan arra, hogy Marine Le Pen hívei nem fognak egy az egyben átszavazni Sarko-ra, sokkal inkább választják majd a baloldal jelöltjét, ezzel is kinyilvánítva negatív véleményüket a mostani elnökről és arról, amit politikájáról gondolnak.
Alábbi videó is jól mutatja ezt: akármikor tesz említést Sarkozyről Le Pen, mindegyre dühös fújolás a felelet, arra pedig, hogy a radikális szavazók a jelenlegi helyzet konzerválására szavazzanak, nincs sok esély.

Az Index hétfő délelőtt készített videójából két dolog világosan látszik:
- A kormánypárti képviselőknek fogalmuk sincs azon törvénytervezetről, melyet egy hét múlva valószínűleg fenntartás nélkül szavaznak meg mindannyian.
- Egyes fideszes képviselők továbbvinni látszanak azon dicső bolsevik népnevelés hagyományát, melynek keretében ők a kis elefántcsonttornyukból igyekeznek kioktatni minket, mire érdemes költenünk.
Utóbbi nem újkeletű jelenség a 2010-es választások óta: már a chipsadó is népegészségügyi termékadóként lett eladva, a dohányzás feltételeinek szigorítását is többen indokolták hasonló retorikával, de valószínűleg a bevezetendő internetadóra is talál majd valaki hasonlóan bölcs magyarázatot.
Na már most: lehet hivatkozni az irdatlan lyukra a költségvetésben, lehet magyarázni az államadósság sosem látott mértékét, de ne próbáljuk már megmondani, ki hogyan éljen, milyen káros szokásokat folytasson, milyen egyesek szerint felesleges dolgokra pazarolja el a pénzét.
Láthattunk már efféle okoskodásra példát: az MSZP hasonló indokokat igyekezett csatasorba állítani a vizitdíj szükségességének miértjéről: annyian járnak programszerűen naponta a rendelőbe, miközben semmi bajuk - na majd most kétszer is meggondolják, mivel töltsék a drága idejüket.
Azt javaslom, a népnevelő hülyeségeket hagyjuk meg a jobbikos erkölcsrendészetnek, és ne igyekezzünk túlszárnyalni sem az egykori marxistákat demagógiában.
De ha már itt tartunk: úgyis sok a nulla hozzáértéssel rendelkező, fogalmatlan politikus a Parlamentben - hála istennek már csak két év, és a hozzá nem értő semmirevalók fele eltűnik a zsírosbödön közeléből. Na, egy kis demagógiát azért csak belénk vertetek ma is!
 

Kis 21. századi abszurd: a magyar törvényhozás elítéli a kommunista jelkép használatáért Fratanolo Jánost, a Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnökét, aki emiatt egészen Strasbourgig szalad, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán jelentse fel hazáját, majd szurkoltasson ki velük 6500 eurós kártérítést az államtól a személyiségi jogaiban sértett Fratanolo részére.
Hát itt tartanak ma a kommunisták: nem elég, hogy különböző szervezetekre oszlanak (először össze is tévesztettem fenti pártot a Thürmer-féle Magyar Kommunista Munkáspárttal), de ráadásul még a bűnös Nyugattal kell is megvédetniük előző századból itt ragadt szimbólumukat.
A Mandiner mai bejegyzésében következetesen kifejti, amit én is gondolok a témáról: szerintem mindegyik jelkép tiltása értelmetlen, mert bár tényleg a dicstelen múltat idézhetik fel az emberekben, de erre ugyanúgy képes mondjuk az, ha valaki elénekli az Internacionálét, ha Becsület napja feliratú pólóban megy ki az utcára, vagy csupán ha megjelentet egy könyvet Torkig vagyok a holokauszttal! címmel.
Sajnos azonban ma nem erre halad a történelem menete, így marad a fájó jelképek felesleges tiltása - akkor viszont ne kampányolhassanak a kommunisták se vörös csillaggal, illetve ha elítélik őket érte, ne rohanjanak már pont ők a Nyugatnál panaszkodni.
"A konzervatív, klerikális ideológiát képviselő kormánypárt a Horthy-rendszer hagyományait követve, a demokratikus köztársaság alapelveit elutasítva, a munkások és alkalmazottak szociális jogait háttérbe szorítva akarja hatalmát biztosítani." - írja a Munkáspárt 2006 honlapján, ami különösen vicces azt tekintve, hogy egy 2004. május elsejei pécsi szakszervezeti rendezvényen viselte Fratanolo a vörös csillagot, emiatt pedig 2007-ben indult ellene a büntetőeljárás. Azaz: a szocialista-liberális közös kormányzás alatt, az önkényuralmi jelképek tiltása pedig 1993-ra datálható, tehát szintén nem a jelenlegi kormánypárt akarja segítségével a Horthy-rendszer hagyományait feleleveníteni, csupán érvényesítenék a fennálló jogrendszert.
A kabinet nem ért egyet az ítélettel - jelentette be nagyon helyesen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, mely ügy nem hiszem, hogy kevésbé lenne tagállami hatáskörbe sorolható, mint mondjuk a magyar állampolgárság felvétele miatt a szlováktól megfosztó szlovák rendelkezés.
Amúgy meg a horogkeresztnek, az ötágú vörös csillagnak, a sarló-kalapácsnak és az összes többinek a történelem szemétdombján van a helye, az azokat magukon hordó idiótákat törvényileg szankcionálni pedig felesleges, ágyúval a verébre lövöldöző mentalitást mutat. Jobb lenne, ha ezen a téren is érvényesülne a szólás- és véleményszabadság, a derék magyar munkáspárt-tagok pedig elhúznának az általuk bálványozott Észak-Koreába, és egy nyilvános kivégzés során észhez térnének, mit is bálványoznak ők akkora lendülettel.